Prágai Magyar Hirlap, 1931. július (10. évfolyam, 147-172 / 2664-2689. szám)
1931-07-08 / 152. (2669.) szám
•URXGAI -./VVaGVAR- H í RLAR 1981 július 8, szerda. tagjainak képviseletében emelek itt szót, mely intézménynek létesítését a szlovenszkói autonómia keretén belül Petrogalli Oszkár talán elsőnek szorgalmazta és ő a szloivemszkói patriotizmus álláspontjára helyezkedve első pillanattól kezdve tisztában volt azzal, hogy népének politikai és gazdasági érvényesüléséhez az önrendelkezési elv kiépülésére alapozott igazi szlovenszkói autonómia lehet az egyedüli ut. —És itt szomorúan kell megállapítanom, hogy az általa elgondolt és közéleti működésében mindenütt propagált autonómia a valóságban torza annak, amit az önkormányzat elve alatt érteni tanultunk, — Mindegy! Haladni fogunk azon az utón, amelyet nekünk kijelöltél, mert tudjuk, hogy Neked csak akkor lesz nyugalmas pihenésed e hazai hantok alatt, ha néped boldogulni fog és fel fog virágozni. Az emelkedett szónoki lendülettel elmondott beszéd önkéntelenül kiváltotta a közönségből a helyeslésnek a helyhez méltó mérsékelt hangú megnyilatkozását. Ezután Kristóf! Sándor országos pártiga.z- gató a megjelenésében akadályozott Korláth Endre dr. szenátor megbízásából a következő levelet olvasta föl: A rusiiüszkói magyar pártok üzenete Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! A Petrogalli Oszkár fenkölí szellemének áldoz ez órában a Csehszlovákiába zárt magyarság. Az Ő emléke iránt érzett mélységes tiszteletünk, mely eddig mint kiolthatatlan örökmécses külső jelek nélkül és összetartó kapocsként élt, lobogott a magyar szivek mélyén, ime, most testet ölt, hogy hirdesse bátran, messzehangzóan azt a soha el nem múló kegyeletet, melyet az Ö nagy szelleme mindnyájunk leikéből kivált. A magyar összetartás lángoló lelkű bajnokának most leleplezett emlékművéről nem hiányozhaíik a ruszinszkói magyarság koszorúja. Nekünk, kik területileg oly messze voltunk tőle, olyan szoros lelki kapcsolataink voltak és vannak Petrogalli Oszkárral, hogy az északkeleti Kárpátok alján élő magyarságnak az elsők között van a helye az áldozati tüzet gyújtók seregében. A magyar egység gondolata, melynek Petrogalli oly fáradhatatlan és mindig nemes fegyverekkel küzdő bajnoka, apostola volt, a mi szivünkben vert legélénkebb visszhangot s a magyar összefogás, a lelkek harmóniába kapcsolása nálunk igazán Intézményesen vált valóra a Pártszövetség formájában, melynek hatalmas erkölcsi és gyakorlati értéke féltveőrzött mentsvára lett a ruszinszkói magyarságnak. Mi, ruszinszkói magyarok, kik a Petrogalli Oszkár utján jártuk végig az elmúlt nehéz esztendők hosszú sorát, mély meghatottsággal helyezzük őszinte szeretetünk és örökkétartó nagyrabecsülésünk jelét, e koszorút, korán elhunyt bajtársunk sirjára s fogadalmat teszünk, hogy a még reánk váró küzdelmet továbbra Is „magyar kéz a magyar kézben" jelszóval vívjuk meg, gondosan kerülve minden csapdát, mely sorainkban rést vághatna, minden visszavonást, mely a testvért a testvér ellen ingerel- batné. A Petrogalli Oszkár magasztos egyéniségének és áldott emlékének nem emelhetünk méltóbb emlékművet, mintha e pillanatban mindannyian fogadalmat teszünk, hogy minden további ténykedésünket az ö szelleme fogja áthatni, minden tettünk az ö általa annyira óhajtott magyar összetartás és együttműködés kötelékeit fogja szorosabbra fűzni. A Ruszinszkói Magyar Pártok Szövetsége nevében, mint annak ügyvezetője, őszintén kívánom, legyen a Petrogalli Oszkár emléke minden magyar előtt örökre áldott s legyen ez az emlékmű a magyar összetartás és együttműködés ledönthetetlen és elpusztíthatatlan szimbóluma! Korláth Endre dr. szenátor. A Prágai Magyar Hírlap hódolata Utolsónak a prágai vonat másfélórás késése miatt későbben érkező Dzurányi László főszerkesztő helyett Forgách Géza felelős szerkesztő tette le a Prágai Magyar Hírlap koszorúját a Prágai Magyar Hírlap halhatatlan emlékű szellemi vezérének, Petrogalli Oszkárnak sírjára. Szent. Ígéretet tett, hogy a Prágai Magyar Hírlap mindig Petrogalli Oszkár útját fogja járni s mindig Petrogalli Oszkárt fogja szellemi vezérének tekinteni. Legvégül a losonci dalosok Schubert „A Teremtőhöz" cimü himnuszát adták elő s ezzel véget ért a feledhetetlenül szép és a csehszlovákiai magyarság lelkében mély nyomokat hagyó kegyeletéé ünnepség. A temetőből való elvonulás előtt a közéleti előkelőségek tiszteletteljes búcsút vettek Petrogalli Oszkár özvegy édesanyjától s -a Petrogalli-esalád tagjaitól. A leleplezési ünnepség végén az eső is alábbhagyott, s a déli órák alatt mé'g nagyon sokan ■elzarándokoltak a Petrogalli-sirhoz, hogy gyönyörködjenek a pompás síremlékben s a hatalmas, diszes koszorúkban. A koszorúk sorában ott láttuk a. Petrogalli-esalád, a magyar nemzeti párt, aiz országos keresztényszocialista párt, a ruszinszkói magyar pártok szövetsége, a Prágai Magyar Hírlap, Petrogalli Oszkár barátai, Flitt- ner Jenő dr«, Tandliőh Károly dr. és mások kosborait. / Bankett Déli 1 órakor a leleplezés résztvevői ebédre gyűltek ösóze az uj városi szálló nagytermében. A közel százteritékes banketten résztvet- tek a politikusok, az összes vidéki vendégek, a közben megérkezett Dzurányi László főszerkesztő, s a losonci dalosok. Besztercebánya közönsége részéről jelen voltak: Herritz Vilmos dr. h. polgármester, Muliczky István családjával, Bárczy Emil dr., Bárczy Oszkár, Herritz Gyula dr., Horn Károly, Flache Gyula, SimoniShaw — a hortobágyi csárdában Péter-Pál napján inkognitóbán meglátogatta a Horfo- bágyot — „G. B. Shaw, Writer“ aláírás a csárda vendégkönyvében — Debrecen szenzációja Maccartney CambridgeI egyetemi tanár valószínűnek tartja Shaw látogatását az angol, aki Péter Pál napján, hétfőn autóval, egy hölgy és két ur társaságában érkeeztt a Hor- tobágyra, a középtermetűnél valamivel magasabb, ősz, kecskeszakállu férfi volt. Elmondotta azt is, hogy a társaság mintegy két- órai ott-tartózkodás után autóba ült, miután megtekintette a puszta nevezetességeit. Az autó Budapest felé indult. Svájci rendszáma volt. amiből arra következtetnek, hogy Shaw Svájcból jött a Hortobágyra. Debrecenben eleinte arra gondoltak, hogy valaki rossz tréfát csinált és Bemard Shaw nevét irta be a vendégkönyvbe, de az aláírás azonossága a cambridgei egyetemi tanár előadása alapján bizonyosnak látszik s a személyleirás is ráillik Bemard Shawra. Debrecenben meg vannak győződve arról, hogy valóban Bemard Shaw járt a Hortobágyon. desz Dániel, Wagner István. Haléciusz Kálmán, Hütíner Henrik és Holesch Árpád. Az első pohárköszöntőt, mint házigazga. Herritz Vilmos dr. h. polgármester mondotta. Nagyszabású beszédében ismertette Petrogalli Oszkár politikai pályáját s meleg szavakkal méltatta emberi és közéleti érdemeit. Másodiknak Bárczy Emil dr. radványi földbirtokos, járási képviselő szólalt föl s lendületes. magával ragadó pohárköszöntőjében a politikai vezéreket üdvözültes a választók ragaszkodásáról és bizalmáról biztosította őket. Richter János szenátor lelkes hatású szavakkal köszönte meg az üdvözléseket, köszönetét mondott a besztercebányai magyaroknak a testvéri fogadtatásért, köszönetét mondott az ünnepély szónokainak s a losonci miagyar dalosoknak és az őslakosság összefogására s a jobb jövőjére emelte poharát. Grosschmid Géza dr. szenátor mondotta a negyedik pohárköszöntőt. Petrogalli Oszkár politikai örökségéből —i úgymond — kötelességünk legalább valamit megvalósítani Ne fogadkozásokban, ígérgetésekben, hanem tettekben nyilatkozzon meg magyarságunk 68 szlovenszkói öntudatunk. Az autonómia, érdekében további, hathatós lépéseket kell tennünk. Erős a hite abban, hogy a szlovenszkói őslakos ösz- szefogás nagy eszméje Petrogalli szellemében meg fog valósulni. A lelkes helyesléssel fogadott poháxköszöntők után a losonci magyar dalárda Lányi „A régi nótá"-ját, majd a „Folydogál a csermély" kezdetű, magyarra fordított szlovák dalt (Teöe voda, tece) énekelte el; végül közkívánatra Az olasz sajtó polémiája a pápai eMikükával Róma, július 7. A pápai enciklika közzététele után az egész római sajtó ujlből megkezdte a polémiát a Vatikánnal. Különösen az enciklika azon megállapításai ellen fordul, mintha Olaszországban egybázfüldözés veszedelme fenyegetne. A sajté amiatt is panaszkodik, hogy a Vatikán, megnehezítette a tárgyalások menetiét azáltal, hogy az egész világ nyilvánosságához fordult és az encikliikát a külföldi nemzetközi sajtónak rendelkezésére bocsátotta, mielőtt annak tartalmát az olasz kormánnyal ismertette volna. Olasz hivatalos részről soha sem akadályozták meg az Q&ervatore Rcwnano terjesztését. Bránkó meggondolja magát... Elbeszélés - Irta: Villányi Andor . (5) Innét, erről a pontról, ahol most Bránkó áll, ha végignéz az ember ezen a csodaszép smaragdszin mezőn, most utólag azt hihetne, hogy nemrég valami sietős repülőgép száguldott el fölötte, amelyen egy óriási, aranypénzzel teli zsák volt elhelyezve. — Hogyan? — Hogyan nem? — ez a nagy zsák ugylátszik valahogy kirepedhetett s röptében a zsákból mind kiszóródlhatott az a sok- sok csillogó dukát. S csak az a kár, hogy földet érve mindjárt átváltozott eredeti arany- mivoltában s megannyi aranyos gyermekláuc- fükehely lett belőle . . . Bránkó a lassan-lassan zsibbadni kezdő fejét megemleve, önkénytelenül elsiklatja tekintetét a sok-sok zölddel kzoszoruzött arany- kehely fölött és az az érzése, hogy az arca akaratlanul (és hozzá még mennyire akaratlanul) lassan-lassan fakószinüvé válik. — Higyje ő ezt? — küzködik magában a hallottak hatása alatt. — Lehetséges volna, hogy csakugyan vannak olyan ostoba, gyámoltalan mamlaszok, akiknek egy pulykavö- rösre fölfujt csend őr arc lói már mmgyárt a nadrágukba szalad az eszük, meg a bátorságuk, annyira, hogy minden megfontolást eldobva kiszolgáltalják magukat a kötélnek? — A, -- azt mondja magában ingadozva Bránkó, - ez itten csak naggyá akarja magát énelőttem fenni. Na, jól is néznék ki, ha mindenki csak ilyen nyámnyila volna. — Hát aztán . . . hogy történt a dolog?.. szólalt meg kis idő múlva jól megrágván magában a hallottakat s a velük szemben ki termelt ellenérvektől megint csak visszabillenve már-már megingott lelkiegyen súlyába. (De még mindig valami idegenszerü, rekedtes hangon, amelyről ő maga is érzi, hogy nem az ő természetes hangja, hanem valami furcsa, mesterkélt hang, aminek az okát azonban nem képes magának megmagyarázni.) — Hogyan? — mondja a küldönc, kiverve a pipáját és nekikészülődve, hogy újra meg- tömje. — Hát ez éipipen azzal tette magát gyanússá, hogy ő még a csendőrségnél Is buzgóbban nyomozott, úgy, hogy a tiszthelyettes egyszerre csak gyanút fogott rája. — Mi az ördög lehet ez, — gondolta magáiban a tiszt- helyettes, — hogy ennek egy pillanat nyiug- sága sincs, hogy ez éjijei-nappal mind csak szolgálatban akar lenni? Hogy ezt még nálunknál is jobban hatja a buzgóság? — Míg aztán ez egyszerre csak valamivel elárulta magát. — Mivel? — dobiban meg — maga »e tudja miért meglepetésszerűen a Bránkó szive. — Mivel? —- sercenti el a gyufát a biztonsági gyújtó dobozán a küldönc. — Hát csak egy rongyd a rabbal, amivel a lába volt bekötve. Mert tudnivaló, hogy valami háborúban szerzett lőtt sebe volt a főhaijdunak, ami így tavasz felé minden évben ki szokott fakadni. Hát ez a rongy darab a póstamesterné ingéiből volt. lebasitva, ami azon az éjjelen, dulakodás közben szakadt le róla. — ő aztán kapkodásában, hogy ne hagyjon maga után valami áruló nyomot, előbb zseb- revágba, később pedig kötéshez használta föl. 1 Már pedig az a rongydarab éppen hozzáillőit ahhoz az eltépett véres inghez. — Hát aztán rögtön be is vallotta a gyilkosságot. — Hát ezt bizony elég rosszul csinálta . . . kedvetlenedik el hirtelen csalódottan Bmán- kő. — Na látja? — feleli megállapi tás szerűen a küldönc. — De mégha a rongyot nem is talál ták volna meg nála, most már, amikor gyanú alatt volt, ráismertek volna az ujja nyoméiról is, mert tudnivaló, hogy az a réz mo- z sár törő, amivel a vénkisasszonyt fejbevágta, magán viselte a kezenyomát. Mert maga talán azt se tudja még, hogy az ilyen gyilkosság esetén le szokták fényképezni és akinek a keze passzol hozzá, — arról rögtön tudják, hogy ő a tettes. — Lefényképezik . . . az ujja . . . nyomát? . . . ák meg hirtelen a szívverés Barán- kóban. — Hát mit gondol maga barátom? — Még a sárban látható csizmatalipmélyedést is kiöntik gipsszel. — Nem babra megy az ilyesmi, hanem emberéletre! . . . Beánkénak egyszerre hogyan, — hogyan nem? — elege volt a b aráik ozásbél. Na a birkák! . . . komorodik el nagy- hirtelen az arca, — hát nem a zsombékosba mentek a cudarok?! — Haj te, haj! Az anyád ne hagyjon! — föumed rá hirtelen a napsütésben nyelvét lógató pulira. — Hát nem azt mondtam, a rosszseb egyen meg, hogy a fűzfa alatt őrizd őket, amíg visszajövök? — S a hosszú pásztorbot nagy mérgesen meglendíti ve a kezében, — Bránkó köszönés nélkül siet cl rendet teremteni az engedetlen nyáj között. Mi történik, mi nem történik ebben a derék Bránkóban és hogy egyáltalán mi adta meg neki az ahhoz való impulzust, hogy így , hirtelen elváltozzék a kedve, ez bizony nem tudódhatik róla, mert Bránkó — mintha eddigi derűs nyílt egyéniségét egyszerre csak ellakatolták volna, — valóságos epével teli, leforrasztott bödömné változik át, olyan mogorva külsőt ölt föl, Tény azonban, hogy — mint a romlott mézbe, őbelé is valami izét megváltoztató morzsa eshetett, mert a puli, aki legalább is olyan ismerője a bránkői léleknek, mint a birka természetrajzának, — távol tartván magát minden közelebbi nexustól, — csak messziről hajlandó a különböző vezényszavakat átvenni. — Biztosan valami rossz szaga lehetett annak, akivel odaállít komázni, — gondolja magában a puli, — és az vadíthatta meg . . . — Mert a puli, aki tisztában van a különböző emberszagok felbőszítő hatásával, már egyéb okot képtelen a gazdája kedve vá lto zás a okául kitalálni. Mindenesetre az az egy kétségtelen, hogy Bránkó olyan szemrehányó tekinleltel néz el távoli dombok felé, mintha onnét valami előre megfontolt, szándékos inzultus érié volna az őr ártatlan, senkinek sem vélő lóikix- letét. — A nyavalya törje ki! — fakad csak ki egyszerié belőle, jó hosszú idő után az eddig lefojtott keserűség, — hogy nekem is hogy* juthatott éppen olyasmi eszembe, hogy egy darab kötözésre való rongyért kell a tanyára bezörgetni? . . . Na! — jól is nvv.tom \ol- na én ki akkor . . . Debrecen, julius 7. Debrecenben nagy meglepetést keltett az a hir, amely ma került nyilvánosságra; eszerint Bemard Shaw, a világhírű angol iró, Péter Pál napján teljs inkognitóban a Hortobágyon járt. Shaw hortobágyi látogatásáról senki sem tudott. A dolog úgy derült ki, hogy pénteken kint járt a Hortobágyon Maccartney cambridgei egyet, tanár, aki Joó István debreceni városi tanácsnok és Baczoni Sándor polgármesteri titkár kisértek. Amikor az angol professzor beírta nevét a hortobágyi csárda vendégkönyvébe, meglepetéssel állapította meg, hogy Péter Pál napjáról a könyvben ez a feljegyzés olvasható: „G. B. Shaw, writer". A professzor kijelentete, hogy az aláírás a világhírű angol Írótól származ- hatik. Ezután a hortobágyi csárdás elmondotta, hogy Révfy—Szabolcsba ..Grand Ca.féban"-ját adta alő. A lévai dalosversenyen diadalmasan szerepelt Losonci Magyar Dalegylet énekkarának és kiváló karnagyának Besztercebányán is megérdemelt nagy sikere volt. Különösen a besztercebányai magyarok meginduLtan hallgatták a magyar dalkultura hivatott apostolait, akiknek ajkáról diadalmasan és nemesen szárnyait az itt oly ritkán élvezhető magyar nótaszó. A magyarra fordított szlovák nóta pediglen valóságos szimbólum volt: a szlovák—magyar őslakos összefogás szimbóluma — Petrogalli szellemében. 4
