Prágai Magyar Hirlap, 1931. május (10. évfolyam, 100-123 / 2617-2640. szám)

1931-05-31 / 123. (2640.) szám

JOYCE Irta: MÁRAI SÁNDOR (Páris) rülíbelül húszezer tonna szénnek gőtzgépben nyert energiáját pótolná. Egy ki lóg ram szán energiája egy évre elhajtaná a leghatalma­sabb óceán jár őt. Ez az Eins lei o-képlet egy nagyon elvont és bonyolult számtani elméletinek egyik végső eredménye és m indáiméi lett az elmúlt három évtized fizikai kutatásának egész se­reg tapasztalati tényét világítja meg. Kü­lönféle, váratlanul felfedezett törvényszerű­ségek most hirtelen elegáns és elméletileg egységes magyarázatot nyertek. Különösen az a nagy energia, amely a radioaktív át­alakulásoknál szabadul fel, vált érthetővé, mint látszólag elvesző atomsuly-töredékek egyen ér léke. Mert amikor négyszer 1.008 graimatom hidrogénből 4000 gram hélium keletkezik, akkor négyszer 0.008 gram, azaz 82 miiigram anyag valahová a nagy semmi­be tűnt el, de csak a mérleg számára, mert helyébe igen nagy atomközi energiák sza­badulnak fel, hő és az említett sok millió Voltos elektromos feszültség alakjában. Már pedig a modern elektronelmélet és egyúttal a röntgensaigártecfanika tapasztalatai szerint az ilyen nagyságrendű elektromos feszültség ellen „fékező" elektronok pontosam olyan tulajdonságú, átütő erejű és hullámhosszú sugárzást kell hogy hozzanak létre, mint amilyenek a Millikan által felfedezett világ­űr-sugarak. így zárul ez a kör, amely Einstein elvont, eleinte érthetetlen és oly sokat támadott el­méletének 'és értelmezéseinek a diadala, mert bebizonyította, hogy Einstein merész és idegenszeriü állítása inak tényleg megfelel valami a világban. Felszabadult erők Lehetséges, hogy ezetk a ftugfaataik minden életet elpuisztitaniániak a földöm, ha la lég­kör erejük egy részét meg nem semmisi- temé. Ott,, abban a 16—17 kilométeres magasság­ban, ahol a légköri védőhatás nagyrésze már nincs meg, talán olyan kérdésre kapott választ Piccard, amely a legnagyobb gyakor­lati jelentőségű. Az odaiflönt végzett meg­figyelések talán kezünkbe fogják adni az atoimrcxmbolás problémája megoldásának a kulcsát, mert eddig a legjobb és a legkép­zettebb fők is hiába keresték. Ha majd megtanultuk felszabadítani azokat az elemi erejű energiákat, melyeknek félelmetes fe szilitségrü egyensúlya maga a látható anyag, akkor a civilizáció egyszeriben megszabadul az ipari és technikai termelés összes gond­jaitól. A gőzgépeket többé majd nem a drá­ga kőszén hajtja majd'. Az ember óriási erők fölött fog rendelkezni, melyekhez vi­szonyítva a villáim energiája olyan, mint egy törpe a titánok között. Mivel gazdagítják a tudományt a csillagok hajósai? Kövesligethy Radó dr„ a kiváló magyar csillagász, nagyon érdekesen nyilatkozott Piccard 'tudományos munkásságának és kí­sérletezéseinek értékéről: — Tudom róla — mondotta Kövesligethy professzor — hogy belső munkatársa és bi­zalmasa volt a zürichi meteorológiai intézet néhai vezetőjének, a híres svájci tudósnak: de Quervain-nek. Ebben, az időben Piccard még a zürichi egyetem tanára volt és ké­sőbb hívta meg őt, a svájci tudóét, a brtisz- szeli egyetem. Többször elhalasztott startja a precíz tu­dók óvatossága mellett szól, leszállása és az az örvendetes télny, hogy él, azt bizonyítja, hogy kísérletét és vakmerő váll alkotását a legkifogástalanabb és leg­tökéletesebb tudományos számítások és la­boratóriumi kutatások után hajtotta végre, hiszen vállalkozását siker koronázta. Az egész kulturvilág kiváncsiam várja, hogy mit publikál Piccard a száratosaférábam lett mé­réseiről és megfigyeléseiről. Én a magam részéről rendkívül aggódtam Piccardért, mert őszintén szólva nem bíztam az alumínium-gömb elten tállá erejében. Féltem, hogy a magas légrétegekben, ahol nagyon csekély a levegő nyomása, mégis va­lahogyan bekerül a gömbbe a külső levegő, ami azonnal a belső erek vérzését: okozd a volna. A ballonokkal földrebozotf eddigi adatok megbízhatóságát távolról sem lehet -Vszehasonlilani azokkal a nyilván értékes ídatokkál és megfigyelésekkel, amelyek most Piccard vállalkozása révéin a tudomány :hs az emberiség kincseivé válnak. Ember olyan magasságokba még nem emelkedett, mint Piccard. A ballonok élettelen diagram­jai helyett most egy eleven ember fog be- ;-zél;ni a világnak, egy vakmerő kutató, aki a tudós szemével és műszereivel nézett bele az ismeretlenbe. Piccardmák abban a magasságban, ahová élőlény még nem jutott i©l, nyilván alkal­Az egyik francia folyóirat mint nagy irodal­mi primeurt. végre leközölte Joyce uj, készülő regényének egyik fejezetét francia fordításban. A regény angol címe „Work in progress, amit magyarra talán úgy lehetne fordítani, hogy „Egy alkotás munkában". Ez a cim még nem végleges. Maga a regény kézirata sem végle­ges. Ennek a regénynek, Joyce terve szexint, egyszerűen akkor lesz vége, amikor írója abba­hagyja a munkát: nincsen semmi ok reá, hogy ez ne történjen meg holnap, de beletelhet még tiz esztendő is. Joyce kompozíciója nincs idő­höz kötve. A regény megszokott dimenzióit föl­robbantotta. Egy mithosz készül itt, az uj világ mithoeza. Legalább igy állítják a fordítók. A bemutatott töredék az olvasót a legteljesebb bi­zonytalanságban hagyja. Maga Joyce is, mint jelenség, a század egyik legkínosabb irodalmi rejtélye. Jelentőségét nem lehet egyszerű iro­dalmi értékelésekkel megmérni. Joyce müve az egész életet iparkodik megmarkolni, messze túl az irodalmi föladaton, s persze az irodalom eszközeivel, melyeket azonban egyáltalán nem fogad el az ismert értelemben kötelezőnek mun­kája számára. Az ember és müve, e pillanatban még a század egyik titka. Miután müvei nem „forognak közkézen", s egy-két szorgalmas be­avatotton kivül Középeuróipában nem igen ol­vasta még ember Joyce müveit, engedjék meg, hogy néhány szóban elmondjam, amit er­ről a titokról tudok. Joyce olyan forradalmár, akinek forradalma — egyelőre — az irodalom legfelsőbb cercle- jének titkos, szinte házi kísérleti ügye. Képzel­jék el, hogy egy ember egy napon világgá bo­csát egy müvet, mely egyszerűen a levegőbe röpit nagyjából mindent, amit az Írástudók vi­lága eddig „az irodalom törvényeiként" ismert és tisztelt. Ezt szóiszerint vehetjük — ha valaki alaposan tisztába jött Joyce programjával, le­hetetlen, hogy a jövőben ugyanúgy dolgoz­zon és olvasson, sőt éljen tovább, mint azelőtt tette. Joyce nem „analizál" müveiben: robbant és épít. E]ső regénye az „Uly$ses“, melynek nagyobb irodalma van már, mint mondjuk egy korszakalkotó tudományos fölfedezésnek, az ol­vasótól a legkegyetlenebb munkát követeli, különben lehetetlen követni és átlátni, amit csinál, amit akar. Valóságos szakkönyvek je­lentek meg már a legkülönbözőbb nemzetiségű irók tollából arról, hogyan kell ezt a könyvet olvasni, használati utasítások és gyakorlati ta­nácsok, mintha hegyet akarna megmászni vala­ki, s akik előtte jártak és főijutottak a csúcsra, baráti tanácsokkal látják el és biztatják a me­rész vállalkozót. Ez a regény, az „Ulvsses", mint az olvasó ezt ismertetésekből bizonyára hallotta már, egy dublini ember egyetlen napjá­nak története. Terjedelme, sűrűn nyomtatott ezer oldal. Ezer olyan oldal, melynek minden mondata olyan szükségszerűen, szinte végzete­sen áll a maga helyén, hogy éppen olyan ke­véssé lehet „elhagyni" belőle valamit, vagy föl­cserélni két mondatot, mint egy versben. Éppen ezért fordítása emberfölötti föladatok elé állít­ja azokat, akik erre vállalkozni mernek, — s mint első könyvét, az Ulysses-t, úgy a „Work in progress“-'t sem egy eipber, hanem valóságos kollégium fordítja angolról franciára s németre, évek munkájával s Joyce személyes fölűgyelete mellett. Joyce műveinek egyik leglényegesebb tar­talma a nyelv maga, mely önálló életet él a műben, függetlenül a ..történettől", sőt csak­ma volt arra, hogy kifürkéssze a kozmikus sugarak titkait. A tudomány mai állása mellett, magam is azt vallom, hogy a kozmikus sugarak, amelyek­nek nagy átható erejűik van, nem a főidből, hanem a csillagokból szár­maznak. Ennek a feltevésnek kezdetben ellentmondott az a tény, hogy nappal erősebbek a kozmikus sugarak, mint éjjel, de most már bizonyos­nak látszik, hogy ennek a jelenségnek az okát a csillagokkal együtt a napban is keresni kell. Piccard közelebb jutott a kozmikus su­garak forrásához, a csillagoikhoz és ezért ta­lán olyan megfigyeléseknek van a birtoká­ban, amelyek közelebbről megmagyarázzák a kozmikus sugarak jelentőségét. Fizikai szem­pontból itt kell várni a kutatás eredményét, külön nagy fejezet lehet pedig mindaz, amit a sztratoszféra hőmérsékletéről és viszonyai­ról figyelt meg az aluminiiimgömb két utasa. A repülő riporter naplója Az újságíró követi Lind.berghet az Atlanti óceán át repülésében, felmegy a Himalaya-ex- pedicióval a Cseni o Lu ingmar a, elkíséri Nobi- lét az északsarki útra, ebben az esetben nem­csak képzeletben, hanem a valóságban is és az elszakadt léggömbbel el sodródik a fehér halálba. Leszáll Beebevel a tenger 450 móte^ rés mélységébe, amelynél mélyebbre a víz­ben ember "még nem jutott, elmegy a Naxili- liússzál a jégrétegek alatt az északi sarkig és képzelete felszáll Piccarddal a sztratoszféra birodalmába. Természetes, hogy az utóbbi évek legnagyobb tudományos és léghajótech- luikai vállalkozása, Pjccard atmoszíéra-utja, megmozgatta az egész világsajtót, amelyben most valóságos Piccard-láz ég. A világsajtó képviselői* már megszokták, hogy valami szenzáció hírére a repülőgépbe, autóba vág­ják magukat, vagy legrosszabb esetben ex- presszvonatra üljenek, hogy közvetlen meg­figyeléseik alapján informálják a világot a fontos eseményekről. Amikor csütörtökön nem az Írótól in — Joyce a nyelvet valóságom erőnek és faktornak tartja, melynek szerves élete van, s egyáltalán nem nyugszik bele azok­ba az adottságokba, melyeket a nyelv eddig ismert lehetőségei nyújtanak. Talán szemlélte- tőbbé tudom tenni a nehézségeket, melyek & Joyce-olvasó elé tornyosodnak, ha bevallom, hogy az Ulysses-t például két esztendeje olvasom, — e csak most, harmadszori olva­sás után jutottam el odáig, hogy összefüggé­seit át tudom látni, tudom végre, hogy mi hová tartozik, az első olvasás okozta káosz tisztult, s most már körülbelül fogalmam van e regény dimenzióiról, időbeosztásáról, személyeinek ho­vatartozásáról, s ha nem is maradék nélkül, de nagyjából értem a nyelvet is. Igaz, hogy most, harmadszori olvasás után, kezd nagyon egysze­rűen, meggyőzően, átláthatóan és törvényszerű összefüggések szerint megalkotottnak hatni a könyv. Természetesen föl sem lehet tételezni, hogy valaki ezt a könyvet „olvasmánynak" te­kintse, s éppen igy nem lehet a legfogékonyabb irodalmi közönségtől sem kívánni, hogy reá­szánja azt az időt és odaadást, mely nélkül Joyce müve, jó pesti szóval, reménytelenül „halandzsának" tűnik — a zavar tömkelegé­nek. mellyel a kiváncsiskodó olvasó, aki bele­kukkant, egyáltalán nem tud mit elkezdeni: Is­métlem, hogy Joyce egyelőre az irók legszigo­rúbb magánügye, — müvei zárt kör részére, előfizetések utján toborzott olvasók számára, számozott kiadásokban jelennek meg — igaz, hogy az irodalmi világnak aztán olyan problé­mája ma Joyce, mintha földrengés után egy or­szágot kellene ujjáépiteni. Érzem, hogy mindez kissé ködösen hangzik, s az olvasó vállat von és reábizza az Írókra ezt a furcsa jelenséget, ha van csakugyan ilyen és csakugyan ilyen. Holott Joyce. s ez minden ol­vasója számára megvilágosodik, sokkal többéit csinál, mint „csak" irodalmat, — s ha azt mon­dom, hogy az emberiség u j nyelve készül Joyce műhelyében, talán mondjuk pontosab­ban igy: a civilizált ember nyelvmithosza tör­ténik meg Joyce müveiben, közelebb járok Joyce jelentőségének meghatározásához, mint­ha azt mondom róla, hogy „áró". ő maga azt állítja, hogy a nyelvet az uocán szedi föl, a leg­egyszerűbb emberek beszédjét figyeli, akiknek kifejezésmódja Ízelítőt ad a változásokból, me­lyek a civilizált világ nyelvmithoszát befolyá­solják. Együk fordítója, Pbilippe Soupault, a következőkben mutatja be az uj Joyce-regény fordításának módszerét: egy Sámuel Backett nevű, ir származású, Alfréd Perron, francia egyetemi tanár, Paul L. Léon, Eugéne Jolas, Iván Goll és Soupault, hevenyészett próbafordí­tás után, minden héten néhány meghatározott órában összegyűltek Léon lakásán, ahová meg­érkezett Joyce is, aki cigarettázva hallgatta a fordító-kollégium vitáját. Soupault találomra fölolvasott egy mondatot a fordításból, s ezt a mondatot minden szempontból fölülvizsgálták, szinte orvosi vizsgálatnak vetették alá, mint egy élőlényt, s csak akkor bocsátották el „egészségesen", ha már valóban „é 11“ — s mi­után Joyce dublini ir dialektusban irta a könyv legnagyobb részét, el lehet képzelni a nehézsé­geket, melyekkel meg kellett birkózni, amíg egy ilyen joyce-i mondat franciául valóban élni kezdett... Ez heteken át tartott igy. A töre­dék, mely ennek a munkának eredménye s most megjelent, „Anna Livié Plurabelle" címet viseli. Ha azt mondom, hogy többszöri figyelmes el­j délután 2 óra tájban a telefon drótján szét­ment a világba a hír, hogy Piccardók megme­nekültek és útban vannak Giurgl felé, a re- pülőripoterek csoportja is útra kelt és pén­teken reggel négy órakor Obergurglnek, Európa azon legmagasabban fekvő templom- falujának ki3 szállodájában a világsajtó kép­viselői, amerikai, angol, francia, belga, né­met és olasz újságírók, köztük még egy bá­jos hölgyriporter is, lázas buzgalommal írták meg tudósításaikat. Az Edelweiss hotelben Piccard professzor sugárzó arccal mondja el az újságírók táblájának első interjúját és va­lóban, van is oka arra, hogy sugárzó legyen az arca, nemcsak a nagy eredmény miatt, ha­nem főleg azért, mert a biztos halálból sza­badult meg. ö maga is a kikötést véletlen- kikötésnek mondja. A gázkibocsátó szelep tudniillik nem funkcionált. Szélcsendben lebegett a ballon a gleccser felett és amikor a jeges magasság hideg le­vegője a gáz térfogatát csökkentette, a hó felé süllyedt. Aki Obergürgból megfigyeli az élesen ciká­zott sziklacsucsokat, amelyeket sugárzó fe­hérségben borit az örökös jég. borzongva ál­lapítja meg, hogy bizony csak hajszái! választotta el a ballon utasait a biztos haláltól. Mert ha a gleccser helyett a sziklák közé jut, minden elveszett volna. Nos. az újságírók most együtt örvendeznek az örvendező vei és egy német újságíró megkér­dezi Piccardot, hogy szándékában van-© még egyszer felszállni a sztratoszférába, amire ez a felelet: In naher Zukunft. A riporterek versenye És most adjuk át a szót a német újságíró­nak: — Csütörtökön délután kél órakor érkezeit Berlinibe az első megerősített jelentés, hogy Piccard és társa az Oetzfcaler Álpesekben le-1 szállott és épségben vannak. Két óra 30 perc-1 kor startolt a Lufthansa — Bérlln-München ‘ 1981 mágus 81, vaifiálrnwp. | Mielőtt keztyfl mm íummilRarlsiiya i melltartó szQsésletét beszerezné, tekintse meg gazdag választékú raktá­runkat és gyfizddIBn meg i olcsó árainkról! ­BLUNBERG i | KoSice, Hlavná (Pö) u. 89 Telel. 360 Fiók: SpiSská Nővé Vés, „Pro Rata“ tagoknak 6 havi hitel! olvasás után teljesen megértettem, túlzók, —* do ez nem Joyce hibája s nem az én hibáim, mert nyugodjunk bele, hogy Üt egy u] nyelv beszél, melyet egyelőre nekem, a franciának, vagy németnek, vagy magyarnak, éppen olyan lehetetlen első hallásra megértenem, mintha, mondjuk egy csak félig ismerős idegen nyelven' adna valaki hirtelenül elő, — például spanyolul egy angolnak, aki főlületeeen tud csak spanyo­lul. A szöveg mö^ül hallja a* ember, hogy itt már az a nyelv viaskodik és akar megszületni, melyet holnap, vagy ötven év múlva a civilizált ember szükségszerűen beszélni fog, — w u ember, aki mar nem lesz teljesen se angol, aó amerikai, vagy francia, vagy magyar, hanem mindenekelőtt egy, a fajieágnál elsöbbrendüen civilizált emberfajta egyik atomja. Anna Livié Plurabelle Joyce regényében md- thikus neve annak a folyónak, mely Dublinen ömlik át és Liffey nevet viseli (Livie-Liffey — Joyce keze alatt a szavak rögtön elváltoznak fonetikusan, s beleolvadnak a mithosz nyelvé­ibe). Ha a történet fontos, úgy arról van itt szó, hogy ennek a kis folyónak partján két mosónő beszélget, s elmesélik egymásnak Anna Livié Plirabeile legendáját és történetét. Az előadás kezdetén, estefelé, a folyó még keskeny « a két asszony kényelmesen áthallja és megérti egy­más szavát. De minden mondattal szélesedik a folyó, s a mondatok eltévednek a távolságban és a sötétben. Mire éjszaka lesz, a két asszony (és beszédjük) eltűnik az éjben. Az egyik moso- né sziklává változik, a másikból terebélyes fa lesz... A folyó beszél tovább és már éjszaka van. Joyce félig vak. Itt él Párában. Az irodalmi börzén teljesen kívül él. Könyveit hirdetni nem engedi. Betűit óriási árkus papirosokra veti. s minden nap csak egy-két mondatot ir, igen nagy betűkkel, mert máskülönben nem tudja elolvasni kéziratát. Müvének jelentőségét ma egyáltalán nem tudjuk még teljesen megmérni. Annyi bizonyos, hogy azzal, amit eddig csinált, mindenkinek számolni kell, aki ma írásban akarja kifejezni gondolatait. gépe. Hogy jussak tovább Münchenből? A Münnchen—Innsbruck közti gyorsvonat 18 óra 50 perckor hagyja el a starehrenbergi pá­lyaudvart, a repülőgép a menetrend szerint 18 óra 40 perckor érkezik a repülőtérre, ahonnan a pályaudvarig még 15 perc az uL A Lufthansa-gépen rendelem meg szikratáv­író utján az autót. Nürnberg felett viharba kerülünk. Villámok rázkódtatják meg a föl­det. A mennydörgés elnyeli a propeller za­ját. A vihar szélén csúszik a gép München felé és mivel hátiszelünk van, a menetrend­szerű időnél tiz peronéi korábban érkezünk. Elérem a gyorsvonatot. Zugó viharban megy át a vonat a Zugspitz területén. A hegyek fö­lött vöröst i lla lángok cikkáznak. Megérkezés Innsbruckba csütörtök éjjel 11 órakor. — Bérautóst ébresztek fel álmából, fel kell Öltöznie, gyerünk. A távíró hivatalban talál­kozom az első ujságirő-kollégával, a Corriera della Sorra képviselőije tAviratoz lapjának. Autója az ajtó előtt vár. Ki lesz az első Ober- gurglben? Komor éjszakában az Inn-völgyön keresztül. A vihar tombol. Kisvárosokon ro­bogunk át. Az ut mentén Madonna-képek, zúgó vízesések, melynek kicsapó vize elönti az autót is. Hátranézek. A Corriera della Sorra autójának még nyoma sincs. Hajnali három és fél órakor Zwieselsteinban vagyunk. A soiflfőr a bér felét követeli. Biztonság oká­ból. Az olasz határ az orrunk előtt. Könnyen megszökhetnék előle. A kis vendéglőt elér­tek. 18 újságíró gőzölgő kávé mellett a hosszú asztalnál. Száz és száz cigaretta. Itt van Pic­card professzor unokaöccse, fiatal fickó, pá­risi diák. Fél óra múlva ibeállit a Oorrierra della Serra is és most gyalog fel a hegyek közé. Oborgurglt egyetlen telefonvezeték köti össze a világgal és most ez a vezeték Páris- sal, Londonnal, Berlinnel, Beccsel, Prágával, Budapesttel, Milánóval közli, hogy mi mon­danivalója van Piccardnak a világ számára. Holnap már lovászán a varázs. A kis falu csendesen fog pihenni a hegyek tövében. 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom