Prágai Magyar Hirlap, 1931. május (10. évfolyam, 100-123 / 2617-2640. szám)
1931-05-17 / 112. (2629.) szám
1031 május 17, vasámap. PORSZEM Ma i KARINTHY FRIGYES Porszem. Egy porszem az egész, mondják. Porszemek vagyunk mi is a. világban, mondják. Valami nagyon kicsit értenek ezzel — a porszem a kicsiség jelképe. Nagyon viszonylagos dolog. És nem is a magas természettudomány szemében, hanem gyakorlati értelemben. Abban az értelemben, ahogy Kopaszodó Lajcsi barátom szokta mondani, ha valaki kevesli a haját: nézze levesbe még mindig sokallaná maga az én hajamat. Hát a porszemmel is igy vagyunk. A kabátjáról könnyen lefricskázza az ember. De mikor a délelőtti szélben bepattan egy a szemedbe és estig nem tudsz megszabadulni tőle. Pislogsz, hunyorgatsz, forgatod a szemgolyód, pörgeted mint egy rulettet, nyomkodod a zsebkendővel véresre, könnyezve hajolsz közel a tükörhöz, felhúzva szemhéjjaid, hogy megtaláld — hiába! Délfelé úgy érzed már, akkorára nőtt, mint egy kredenc, megszaporodott vagy kicsirázott, vagy mi lelte, hogy nem akar kiesni. S ami a legszörnyübb, az egész társadalom átalakul jóltevőddé és megmentőddé. Kezek nyúlnak feléd, begörbült körmökkel, éhesen, hogy belenyúljanak az agyvelődbe. Nem is kezek és ujjak, — megannyi csipesz és harapófogó és finom orvosi műszer a sok vastag csülök. ami felédkap. Mi van a szemével, porszem? Ojjé, adja csak ide, egy-kettőre kiveszem, tudja mekkorákat szedtem ki a harctéren, — hagyja csak, maradjon nyugodtan, mindjárt kint lesz, — ja, ha maga ugrál, akkor nem tudok semmit csinálni. Ég ez még a jobbik, aki csak szid, hogy gyáva vagy és mindjárt idegeskedni kezdesz, ha egy kicsit ki akarja emelni a szemgoiyódat gödréből, hogy a tenyerén megvizsgálja, — ez legalább elismeri, bár pipogvaságodat okolja vele, hogy nem sikerült neki kivenni a porszemet s a végén mégiscsak azt ajánlja, amivel kezdenie kellett volna, hogy majd elkisér a szemklinikára, ahol éppen egy barátja tart ambulanciát. Sokkal rosszabb a másik fajta, aki nem kínoz, nem gyömöszöli, préseli és pattogtatja a szemed, mint mikor a magot ugratjuk ki a cseresznyéből: éppen csak hotzáér, azt is tiszta zsebkendővel, alig érzel valamit s máris diadalmasan kijelenti, hogy kint van, tessék, idenézz, itt van a zsebkendőn, látod, akkora kis porszem, szabad u szemmel alig veszed észre, — viszont te tovább is érzed a porszemet, de ezt hiába mondod neki T* fél ónken és hiába esküszöl rá, ő makacsul ragaszkodik hozzá, hogy igenis kivette és ez már csak olyan reflexérzés, mintha bent volna, utófájdalom, olyan, mint amilyent a frissen levágott láb ujjábán érez a szegény amputált beteg, de persze te egy műveletlen szamár vagy és nem hiszed el neki, tehát rajtad nem lehet segíteni. S miután mindezt elszenvedted, a radikális kezelés, a műtéti eljárás müveit, jönnek hosszú sorban a belgyógyászat, hasonszenvi gyógymód és még régebbi felfogások apostolai. Nem kell ahhoz hozzányúlni, mondják fejcsóválva, ugyan minek próbálja? Kiesik magától, ha egy negyedórát kibírja hunyoritás nélkül, aztán hirtelen befelé kancsalit kétszer, háromszor kifelé, de per- v sze ugrálni kell hozzá ellenkező lábon, mint amelyik szemben a porszem van. Szemben az előbbiekkel, akik többnyire feke- lehaju, keményvonásu, katonás fellépésű egyének, ez utóbbiak inkább szőkék, tűnődők, szemüvegesek. Viszont óvakodj a szalmakalapos, sétapálcás, mosolygó kékezemüektől, akikről kiderül, hogy növényevők — ezek egészen bizonyosan „szem- fiirdőt“ ajánlanak, meg is mutatják, hogy kell csinálni — igy ni, alányomod a pohár vizet, aztán belemented az egészet és nyitogatod a viz alatt, mint a csuka a csőrét. Majd csak kiesik, ha pedig nem esik ki, áz se baj, ezek a szemfürdők a porszemtől függetlenül is nagyon egészségesek. Estefelé még meghallgatod Ilona asszonyt, aki üres óráiban pszichoanalízissel foglalkozik, ó nem szakszerűen, csak úgy passzióból, tudja, mert érdekel, — ő néhány különös, látszólag nem odatartozó kérdést tesz fel, előéletedre vonatkozót, rejtélyesen mosolyog csodálkozásodon, aztán szelíden, de határozottan közli veled, hogy a porszemet, egy céltudatos pillanatban, magad nyomtad be a szemedve, mert alsó tudatod meg akarja, büntetni a felsőt, amiért behunytad a szemed bizonyos erotikus látvány előtt, ami gyermekkori libidódban szerepelt. És hiába esküdözöl, hogy ilyesmiről szó sincs és hiába teszel rá célzásokat, hogy talán inkább a, tulajdonlibidójában szereplő gerendát venné észre, mint a szálkát abban a porszemben, amihez véletlenül jutottál, — ő felsőbbségesen mosolyog és sóhajtva biztosit, hogy addig nem fogsz megszabadulni a porszemtől, mig nincs benned bátorság a hathónapos lélekelemző kurzust végigcsinálni az ő idegorvos barátjánál. Estére aztán dühbe jössz, nem mész haza, elmégy abba a kis budai korcsmába, ott találkozol Édesegy komámmal. Édesegy komám megölel és megcsókol örömében — s mikor a harmadik törköly után megoldódik a nyelved és bevallód neki bánatod: Édesegy komám nagyot ordit, hát mért nem szóltál mindjárt, hiszen ennek a bajnak az egyetlen, különleges, az egész világon egyedülvaló Lourdesja és Máriacellje ez a korcsma, mert itt mérik azt a bizonyos nyúlós csopaki máslást, amiből három-négy lityi úgy kiviszi a porszemet, hogy azt se tudod, benne volt-e valaha. És neki van igaza, mert hajnalban, magadhoz- térve egy hűvösvölgyi árokban, annyit tudsz csak, hogy cipőd, ruhád, hajad, még a zsebeid is tele vannak porral, még a pénztárcád is poros, meg a zsebórád belseje, — csak szembe rózsám nem találsz egyetlen nyavalyás porszemet. Alapítva 1833, Telefon 33. ti V diszmtt A Üveg, porcellán nagykerekedése. « KOSICE, Fő-utca 19. Nagy választék. Jutányos árak. MÉCS LÁSZLÓ: CSODÁK KOZOTT, CSODÁLKOZVA Nosza László! mese-méned szügye reszket, sarkantyuzd meg, ám először vess keresztet, varangyszagu rontás ellen, hitetlenség réme ellen, mely rád leskel, mint ellenség! Való dolgok véres arca, hogy ne fájjon: lendülj! rajta! harminc dűlőn, ezer tájon, de ne menj Utópiába, sem az Óperencián túli tájra, hogyha szived kalandot s uj kéjt kíván! Tőszomszédok: a Valóság s Meseország, bánat-öröm, gonoszság meg hősi jóság, rútság-szépség, élet-álom, gyűlölet és szeretet, hajszál-mesgye fut közöttük, kend meg irral szemedet! Tél közepén tavasz lappang: üvegházban központosított melegben, akarásban kinyiLik a kis ibolya, gyenge nárcisz: bajból-jajból csodát csal ki, ki csodát hisz! Lovad lába léket rúgjon bedeszkázott koponyákon: zengő csodakutat látsz ott s kut-tükörben babonázó bűvös holdat! Vágtass végig éji uccán, ha csaholnak a kuvaszok: anyák kertje csupa illat s a rózsafán csupa betlehemi csillag! Vágtass bele rög-országba 8 pipacs-tarkán kenyérország aránylik rád: paraszt markán peng a kasza, mint a hárfa! Zsoltárt zsongat a ‘malom s hétköznapi szürkeségben lakzit rejt az unalom. Nyargalj végig nyomor-pusztán: s mint a sárkány ott az Éhség kilenc fejjel s véres vártán küzd a Munkás puszta kézzel hősen, árván! Nyargalj az ember-erdőbe: lám, Piroska pirul, míg a farkas csalja a tilosba. Mennyi szegény Csipkerózsa alszik s várja tövls-pámás lányság ágyán, hogy a párja aranyhintón érié jöjjön s felébressze! Mennyi szépség, mennyi öröm s nem is messze: nyargalj be egy bánat-kertbe, mondj egy áldott hókusz-pókuszt: gyújts meg egy remény-virágot s perceik alatt telenő a kert örömmel! Csodák között, csodálkozva, bús közönnyel bánj el végleg: nyárspcígári nyugalomba dobd a szived, hadd robbanjon, mint a bomba! A mennyország itt van köztünk mint ajándék: “ szem kell hozzá! Szezám tárulj! Tűzi játék: csillagok közt üstökösön lovagolva hősien, csillagot és csodát szórj szét hő szivem! Mint a Hold, ki Napot néz, bár te nem látod s beszél róla: s éji rémtől Iész megváltott; mint a látomásós ember, megszállottan jelenést néz, mig más semmit sem lát ottan: csodák között csodálkozva, télben, éjben nyargalj végig a világon mese-ménen s busák szeme csüng rajtad, mint mágnesező tüneményen. A SZÍNHÁZI EMBER Irta: Schöpflin Aladár A múlt héten, hirtelen meghajlít Beöthy László. Kétségkívül egyik l-eg-érd-ekcselbb embere volt ennek az érdekes emberekben nem túlságosan bővelkedő magyar fővárosnak. Ha barátjával, ha ellenségével beszéltél róla, ha jót, vagy rosz- szat hallottál róla, mindig egy erős egyéniség tűnt eléd. Soha senki nem mondott róla olyasfélét, hogy közna/pi, vagy üres ember, Sokszor ami rosszat mondtak ellenségei — voltak szép számmal — érdekesebbé tette, mint egy lelkes dicséret. Kár érte, Megint egy színnel színtelenebb lett. ez a mi korunk. A pályája is milyen különös! Apja, Beöthy Zsolt volt, egyike a legnagyobb -tekintélyeknek a tudomány és irodalom világában. Anyja, Rákosi Szidi, legokosabb asszonya a színház világának. Nagybátyja Rákosi Jenő, a 1*ajtó uralkodó fejedelme, Mind a hárman akkor álltak hatalmuk és dicsőségük tetőpontján, miikor Beöthy László fiatal ember volt g pályáját elkezdte. Olyan családi hátvédje volt, mint talán senkinek kortársaink közül. Ha hivatalba lép, biztos számára a karrier. Ha politikára adja magát, egészen biztosan ölébe -hull mandátum és minden egyéb áldás. Akármi pályán olyan traminiimról u górhatott volna, amely egyszerre az élet hullámfürdőjének a hullámhegyére emeli. Jogászkorában ifjúsági vezér volt, azt lehetett hinni, közéleti szerepre készül. És wjságiró lett. Olyan pályára lépett, ahol a trambulin a legkevesebbet éri, mert csak az vihet rajta előre, amit csinálsz. Persze, könnyű volt kezdenie, a nagybátyja lapjánál, de hogy valami legyen is belőle, ahhoz már csinálni is kellett valamit. Csinált is. Megpróbálkozott minden rovatban. Verseket irt, novellákat, de ezt hamar abbahagyta. Alighanem sejtette, hogy nem született elsőrendű Írónak. Irt .színházi kritikát, mindenféle cikket, de leginkább a riportra vetette magát. Még félig-imeddig gyerek ember volt, mikor csinált eg/pár hiressé vált rlporter- trük.köt. — köztük nem az volt a .legjobb, ho-gy pincérnek, öltözve bevitte a reggelit Eleonóra Dúsénak és ágy próbálta meginterjúvolni — nem túlságos sikerrel — a riporterektől irtózó nagy színésznőt. Még talán huszomnégyéves sem volt s darabját játszották a Népszínházban. Ezen a, darabon meglátszott, hegy aki irta, a >szinház számára irta, a közönség számára s érzi, .mit és hogyan kell a, színház számára .írni. Meglátszott a született színházi ember. Ettől fogva mindig a színházhoz kapcsolódóit. Életfogytiglani színházra volt Ítélve. Persze, nem kellett neki von Piok auf kezdeni. Huszonötéves korában igazgatója lett a nemrég alakult Magyar Színháznak, amelynél a Rák ősi-család érdekelve volt. Aztán konfliktusba került a szinti áz pénzembereivel és lemondott, -akikor, mikor a nehezen induló színházat már-már kezdte népszerűvé tenni. De „fölfelé “ bukott. 1900-ban Keglevich gróf intendáns Rákosi Jenőt kérte föl a Nemzeti Színház igazgatására. Rákosi nem akarta elhagyni a lapját, 28 éves unokaöocsét, Beöthy Lászlót ajánlotta maga helyett. Mindenki megütődött: ilyen protekció, ilyen fiatalon igazgató, — eo jung und s-chon ein Jakábffy, ahogy akkor mondogatták. S ez a fiatal ember meglepően jó igazgató lett. Megvolt benne, ami Paulay Ede óta egy igazgatóban sem volt meg, a színház különös atmoiszférájának ösztönös megérzése * a kezdeményezés merészsége. Uj levegőt hozott a színházba, belekapcsolta az aktuális irodalom áramait, Írókat fedezett föl, népszerű írókat addig kapacitált, amig darabot írtak neki, olyan színészeket hozott a színházhoz, akik azóta nagyok és népszerűek lettek. Ekkor ütköztek ki rajta végleg az igazi színházi ember kvalitásai. Merész volt, sokszor vakmerő, határozott és tiszta öeztönü, színésszel, iróvaí bánná tudó, biztos színpadi j-udieiumu, egy kicsit bazardőr. Ez az utóbbi tulajdonsága nem volt való az állami színházhoz, rövid idő alatt nyakát is szegte. Nagy sikerek után elcsúszott egy narancshéjon. De hiába akarták — nagyon akarták, elkövetett -hibáival semmi arányiban nem lévő harc indult ellene —, hiába akarták viz alá szorítani a fejét. Nemsokára megint igazgató lett a Magyar Színházban, majd megalapította a Királyszinházat s a háború alatt az első és egyetlen magyar színházi trösztöt, melyben öt -színház került vezérigazgatói keze alá. Uralkodó fejedelem volt. a hallatlanul nekilendült budapesti színházi életben, amely a háború alatt és után a magyar főváros életének legfől- tttn-őbb jelensége volt. Nem volt nagy munkás, anekdóták ropd őst ek róla, hogy milyen keveset dolgozik színházai körül. De cselekedni tudott, egy-egy intézkedése több eredménnyel járt, mint mások kétheti munkája. De nagyszerű ösztöne volt arra-, hogy mi kell a színháznak, darab, színész, rendezés, kiállítás dolgában. De tudott dolgoztatni, meg tudta válogatni munkatársait, hagyta őket dolgozni, de úgy, hogy a.z ő láthatatlan vezetése mindig ott volt. De egész testéveldelkável a színházban és színháznak élt, mondhatni, nem volt más gondolata, mint a színház. De... egyszóval zseniális színházi ember volt. Nem életpálya, nem hivatás volt neki -a színház. Az élete volt. A szinház különös atmoszférája. a.z volt neki, ami a halnak a viz. Csak benne tudott lé-legzeni. A dek-onjunktura 'kiszorította 'Színházaiból, ö leikével is színházi ember maradt. Nem tett le arról, hogy valaha még színigazgató lesz. Az is lett volna, a sok hívatlan és hozzá nem értő szinházigazgatás után 'biztosan a-kadit volna, aki rábíz egy színházat, az egyetlen rendelkezésre álló született színigazgatóra, örök kár, hogy ezt. n.em tudta, kivárni. Á halálában benne van életének stílusa: a színészek klubjában, színházi előadásról jövet, a kártya- szobáhan egyszer csak lefordult a székről. 160®*- 15 napos rlvSérai öt A nyár folyamán bármikor igény be vehető Pozsony-Bécs-Génua o nap) Riviérád 2 napi-Becs-Pozsony A riviérai 12 napot a* utasok tetszés szerint töltik el Nizzában, Cannesban, Mentionban, vagy Monte-Carloban 325 Ke ráfizetés mellett az olasz és francia vasutakon II. osztály A P. M. H, utazási irodája, POZSONY, Central Passage 4 *sfasa!E3trpc’jsj ■V'%IP11HJflf líiriilli wtáius 31-ési nyitják meg 1 Jlill ilii£”lil Ilii ül vezetőség, ui vendéglő, ui árait I
