Prágai Magyar Hirlap, 1931. február (10. évfolyam, 26-49 / 2543-2566. szám)
1931-02-01 / 26. (2543.) szám
RTiAP mi február 1, Biharugpóról Budapestre Irta: Schöpflin Aladár A dolog úgy kezdődik, mint egy irodalomtörténeti legenda. Egy parasztember, Szabó Páll nevtl, följött Biharugróról, Tisza István egykori válasz t ó kerületéből Budapestre. Egy csomag írást hozott magával, Kinyomatta egy kisebb, kálvinista jellegű nyomdában. A nyomda igazgatója, fiatal kálvinista pap, aki néplapot is szerkesztett, amelyet páT héttel ezelőtt betiltott a kormány, elolvasta a kis parasztember Írását, megtetszett neki, elkezdte hírét terjeszteni. A hir eljutott Móricz Zsigmondihoz, aki érdeklődni kezdett, elolvasta a könyvet, fö delik esed ott iránta, a Nyugat barátainak körében nagy előadást tartott róla, azzal a címmel, hogy: Uj nagy írót adott a falu. Most cikket ir róla a Nyugatba. Az ő nyomán most az irói körökben Szabó Pálié’ beszélnek. Egy nagy kiadóvállalat vállalta a könyv uj kiadását és propagálását. Szabó Pál, a biharugrói földműves híres ember lett. Könyvét, az Emberek cimü regényt hamarosan olvasni fogja mindenki. Olvastam én is Szabó Pál regényéi Nem vagyok könnyen lelkesedő ember, inkább szkeptikus vagyok, de ezúttal egy véleményen vagyok Móricz Zsigmonddal, Szabó Pál minden kétséget kizárólag kitűnő irói tehetség, könyve, az ..Emberek" kitűnő regény. Akkor is érdeklődést keltett volna, ha szerzője történetesen nem volna parasztember, hanem, mondjuk, pesti újságíró, ha gimnáziumot, egyetemet végzett volna" s az írók szokott pályáját járta volna végig. Érdemes róla beszélni. Önéletrajzi regény. Egy parasztember sorsát mondja el húszéves kora Iájától máig, amikor már 36 éves. Húszéves korában, mikor az apja, 46 éves ember, meg akar emelni egy összeesett lovat, valami megszakad benne s meghal, megutálja a paraszt-életei elkívánkozik a falujából, de mégse bír elszakadni tőle. Beáll a postamesterhez hivatalszolgának. Amint hordja ki a leveleket, észreveszi, hogy félig-meddig elfelejtette az olvasást. Mióta a falusi elemi iskolából kikerült, nem látott betűt. A levéliboritékokon, a postán talált újságokon újra megtanul olvas- ni, de szenvedélyesen meg is szereti az olvasási Nemsokára már újságot járat, könyveket olvas, keserves paraszt-munkájának végeztével este a kis lámpa mellett görnyedve falja a betűt. Könyvekhez is furcsa módon jut. Egyszer egy másik parasztemberrel, az öreg Mihály bácsival elmegy a földeeurho-z, egy darab kaszálót kérni felesbe. Miikor dolguk szerencsés végeztével, eljönnek, az öreg Mihály bácsi elővesz két könyvet. —' Ezeket akikor csentem, műkor a földesur egy percre kiment a szobából Nem, magamnak loptam, hanem neked, mert tudóim, hogy te szeretsz olvasná. Aztán, ha eljösz hozzám, találsz nálam könyvet egész rakással. Mind úgy szereztem. Ezek az első könyvek, amiket olvasotl „Az 'uj földesúri4 és Amatole Francé a „Pártütő angyalok" cimü könyve voltak. Biharugrón, a háború előtt pár évvel egy magyar parasztember Au a tőle Franceot olvasott! Meg van írva, hogyan törte-zuzta az idegen észjárás szerinti, furcsa mondatokat, a számára tökéletesen uj, érthetetlen gondolatokat, de a könyvet végigolvasta. Ettől fogva nem szakadt el a könyvtől, még a Doberű ón is, az isonzói csaták szörnyű fűzéiben is olvasott. A háborúból hazatérve, megházasodott, folytatta a földmunkát, míg egyszerre csak eszébe jutott, hogy talán ő is tudna irni. N eddi esz ült, megírta regényét és most itt van az irodalomban. Ez nem a könyv tartalma. Ez a könyv írójának az élettörténete, úgy, ahogy a könyvből kiviláglik. A könyv tartalma ekörül az életfonál körül van: ahogy kiteljesiti részletekkel, földi- sziti egyszerű falusi díszekkel és aihogy elbeszéli. Mikor elindult a vásárra, apja halálától elkeseredetten, lovakat eladni és rossz kedvében hirtelen odaajándékozta lovait szekerestől egy ismeretlen koldusnak. Mikor a köhögős postamester betegágya mellett először érzi a postám esteméből rááradó érzéki rontást s csakhamar szerelembe keveredik a nővel. Mikor a malomba megy bnzát őrletni, hallgatja a szélre várakozó molnár beszédét a parasztokkal — maga egy pompás kis novella — s mikor a molnár leányával megérzi az első, tiszta tavaszi szerelmet. A március 15-iki ünnep a faluiban, bankettel, roppant borivással, tánccal. A háborúról, kitöréséről, szörnyű szenvedéseiről szűkszavúan beszél, csak úgy, ahogy látta, egy szóval eé panaszkodva szenvedéseiről, vitézkedésé - rőí. És igy mindvégig, író módjára, egyszerűen, mindig megtalálva a jellemző vonásokat, a szükséges szavakat. A falu színe, mozgása, zárjai, munkája, tréfája, bánata, haragja mind benne van írásában. És semmi „népiesség14, semmi sújt ás és vitézkötée, minden maga az egyszerűség. S ha néha megüti az ember fűiét egy- v<zv oda nem illő szó, vagy mondat, az nem népi naivitás, vagy ügyeskedés, hanem az olvasott nyelv, az irodalmi papir-jargou rátapadt szemete. Az ember szeretné letisztógatrui róla, könnyen le is lehetne, mórt csak kívülről tapad t rá, nem érintette gondolkodásmódjának és írásának belső lényegét. A legkülönösebb pedig az, hogy ennek az iskolázatlan parasztember-, nek a kultúrája semmivel som más, som alább- való, mint az átlagos műveltségű falusi inteli-1 gene emberé. Olvasmány utján megszerezte magának azt a kultúrát, amelyre mint Írónak szüksége volt. Bizonyító példája ez annak, hogy az igazi tehetség megszerzi magának a szükséges eszközöket akárhogyan is. Szabó Pál engem is meglátogatott. 36 éves, szikár, erőscsontu, kicsit beesett arcú parasztember, jó falusi csizmában, szürke kabátban. Elfogódottság nélkül beszél, nem mint paraszt az úrral, hanem mint ember az emberrel, önérzetes, gőg nélkül. Úgy beszélgettünk, mint két iróember. Háza, egy hold földje van, de az any jának is van nyolc holdja, azon gazdálkodik. Most Dózsa Györgyről készül regényt irni, már erősen benne van a munkában. Áz ő személyében először kerültem szembe a modem, háború utáni magyar faluval, amely, úgy látszik, kezd egészen más lenni, mint a régi falu, már nem az a mozdulatlan, századok óta egyforma életet élő tömeg, hanem, amely megmozdult és elindult egy uj élet, uj kultúra felé. MÉCS LÁSZLÓ: CIRKUSZ UTÁN Papír-zsenik: tintát boroztak, betűket ettek, könyveket, lelKükben tinta-tó viharzik tragédiákat, könnyeket, ontják a lázat, ősteremtést, de mind papir, papir, papír! Papiir-pampák, papír-virágok! Se méz, se báj, se balzsam-ír! (Az élet-fán pár szívre, Költő, véreddel ird rá: „Szeretet" a lomb lehull s vércseppjeidáel megtrágyáztad az éLetet.) Papír-prófétáik: minden hájjal megkent üvöltő dervisek, táltos-torkok, mik átkot szórnak, hia halandzsájuk nem hiszed. Uj Teremtéshez papír-pépből káoszt csináló mágusok, kik azt hazudjék, aranykor jön, ha ezt a káoszt átúszodé (Próféta, menj a rengetegbe s kiálts a esoda-iák alatt! Csak ezt az egy szót dobd fel: „Isten" és elkapják a madarak, a fáknak adják, fák folyókánk és elkapják a tengerek és feldobják a csillagoknak és ahol titok ssendereg: e Szó arany kulcs, mind kinyitja a az új aranykor feldereng.) ó mennyi magyar Messiás van és mennyi proletár veres: aranyra, csókra, hírre vágynak, az álmuk ostor és deres, sokszor bizony az irredenta s a bolsevik kakaskodás tengernyi szennynek volt a leple, míg zűrzavar volt a kapkodás .(Ha Messiás vagy, hordj keresztet, de nem a bün-keresetedet és mondj nekünk jóhirt az égből s lelkünk örömre rezgeted. Ha nincs Igéd, ha nincs kereszted, lehetsz Tátrányi óriás: farsangi maskarában szám vagy, bohóc vagy, papir-Messiás.) Megvolt a cirkusz. Menni kéne. De álldogál nnk még kukán. Fejünk bábuit, szemünk káprázik a sok produkció után. Kötéltánc volt hírnév-kötélen. Sok felfújt Czája hencegett papirmásé-mázssát emelve. És láttunk szó-bukfenceiket, láttunk borotva-, tüz-nyelőket, zsonglörös ve rs-tornászokat, politikus halálugrás okát, a hideg most is rázogat. Véresre vertük tenyerünket. Most mondjatok egy Szót nekünk, költők, művészek, publicisták, anyánk vár otthon, gyermekünk, valami jóhirt, tiszta mézet! (Sok báj bimbózott odabent!) Mit adjunk át az utókornak?? — HoMlitélet ez a csend!! Papír-zsenik, papír-próféták, sok papirmtasé-Messiás, úgy eltűntök majd mint a kámfor és lesztek füst és semmi más. furámat Bar Prága I., Na Másiku 3. Magyarok találkozóhelye. Magyar kiszolgálás. Eredeti magyar és külföldi borok. EGY RIPORTER , ltja: MÁR A! SÁNDOR NAPLÓJÁBÓL ltja: MÁRAlSÁNDOR Párta, január 30. Elmentem abba a kiállítási helyiségbe, ahol felváltva háztartási cikkeket, autókat, porszívókat és művészetét mutatnak be a franciáknak, s megnéztem a Független Művészek 48. kiállítását. Ijesztő dolgok ezek. Kiépekhez nem értek, de az ólet, mely a képek mögött van, izgat és aggodalommal tölt ei Megint négyezer kép lóg a vászonfalakon, melyeket emberek festettek, kiknek élni kell, műtermet, modellt, vásznat, festéket és ecsetet kell fizetni, hogy évről évre megfessék azt a legalább százezer képet, melynek extaaktuma ez a négyezer. Csendéletek és aktok. Tájak reggel és este. Natúré morle és ön pori írók. Megannyi fájdalmas; látvány, titkok. Hárma mc-negyvenezer festő és 16610.110 él ié«s dolgozik Párásban. Nézzük meg azt, amiről. divat most beszélni, a „képzőművészet válsága" cimü problémát a másik, praktikus oldaláról. Egy közepes és liustia festő is elhasznál nyersanyagban havonta hat-kétszáz frank értékű vásznat,, festéket, keretet, terpentint., modellt. Aztán az atelier. S végül a festő magánélete. Rezsije igy nagyobb, m:! 4 az íróé, mlm.t akármilyen más mesterombe- ré, nem beszélve hivatalnokiról vagy munkásról. Eladni nem lúd semmit. Ha nagy szerencséje van, egy vagy több műkereskedő kezébe kerül, akik aztán hetenként kinyomnak belőle egy-egy képet, mint a selyemhernyóból a petét; a fontos az, hogy mentői többet fessen, s .nagyon olcsón, éppen csak a nyersanyag árát térítve meg, átvesznek tőle ilyen tömegárut. Aztán itt a krízis, a lassübbodott üzletmenet, mikor minden fölöslegesnek számit, ami nem lakás, ruha, étkezés, s az első, amit az emberek budigetjükből elhagynak, az ilyen „másodrendű szükséglet", mint a kép vagy a könyv. De az Írónak nincsen más rezsije munkája körül, mint a megél he lés, — a festőnek mellesleg komoly kiadást jelentenek munkája kellékei is. Az idegen festők, kik Páriába kerülnek, makacsok. Azt veszem észre, hogy az egész nagy idegem-koldalából, mely a háború után Párásba sodródott, a festők fizok, akik leghűségesebben kitartottak itt. Van köztük, aki tiz éve nem adott ed semmit, de kitart, itt marad. Sehol oly kevéssé nem sznobok az emberek művészettel szemben, mint éppen itt, s egy másod rangú, vagy nem egészen elsőrangú tehetségnek sehol nincsen olyan kevés lehetősége az érvényesüléshez, mint éppen itt. Németország és Amerika fogékonyabbak képzőművészeti kísérletek és divatok iránt, mint Pária. Igen ritkán fordul elő, a nagy piktoregyémeéguek kell lennie, akit Párás befogad, — a kisebb s jelentékte- leneibb tehetségek fedett Páráéban nyomtalanul múlik ed az idő. S mégis maradnak. Nyomom sorsuk, kávéház s atelier között lézengő piktórexiszlenciájuk, az a teljes reménytelenség, melyre a gazdasági krízis motsit reáütötte a pecsétet, nem riasztja ed őket ettől a kuliélettőL, amelyen belül igazán oly „független“-ek, minden kötöttségtől felszabadultak, ahol igazán neon kell művészetüket „eladni", már csak azért sem, mert nincsen kinek, hogy semmi neon gátolja őket évente száz és egynéhányszor natúré morfé és ön,portré megalkotásában.. A festők a leg- csokőnyösebbek. ügy élnek, mint a zuzmó. Maradnak. De a legérdekesebb az, hogy a festőkből, akik nem tudnak megélni, Páriában egy nagy és jelentékeny iparág megél, —^ nemcsak megél, hanem abból, amit a festők nem keresnek meg, ez az iparág sokat keres. S a „képzőművészet válsága" cimü zsurtémának itt van’ egy másik, groteszk s mégis komoly oldala. Az „Intransdgeant" két szellemes oiMri rója, akik „A két vak" szignóimmal adják elő hétről-hétre megjegyzéseiket, először mutattak rá a francia sajtóban őszintén és becsületesen erre a képzőművészeti problémára, mely nem egyéb, mint az, hogy a francia kritikának animáló hatást kell gyakorolnia az itt egybegyült nagyszámú müvészkalóniá- ra, mert ez nemzeti gazdasági érdek, — • félretéve minden srnuzt, mégiscsak fontos, hogy Párásban képeket fessenek, mert a munkanélküliség kopogtat már a francia ipartelepeken is, s igenis elsőrangú érdek, hogy töinegkiáilitásokkal, sajtóval s nagydobbal, medy végre is nem kerül semmibe, élesszék a művésziek lankadó alkotókedvét, — mert az alkotóművész sok százezer embernek ad kenyeret azzal, hogy festéket, vásznat, állványt, ecsetet, keretet, modellt fogyaszt,. nem is beszélve a képzőművészet jelentőségéről, ami a turisztikát illeti. „A két vak" először merte becsületesen elmondani, hogy Párásban az, amit éhenkórász festők itt mesterségük kellékeiben, meg különben is elfogyasztanak, legalább olyan fontos nemzeti jövedelmet jelent, mint a parfümfogyasztás, vagy a nőidivatexport. Kereskedők, gyárosok, mérnökök, munkások, szállásadók és vendéglősök százezrei élnek, gazdagodnak és gyarapodnak abból, amit a festők nem keresnek meg. Ez hihetetlennek hangzik, de szószerinti igy van. Hogy mennyire igy van, azt a magam mesterségében is láttam, s nemcsak Párisban. Van nekem egy nagyon .tehetséges barátom Budapesten, kitűnő író, nem is mai gyerek, aki soha szerkesztőségi munkába beletörődni nem tudott, tolla úgynevezett függetlenségét el nem adta, s mert különben is meglehetősen önálló véleménye van életről és emberekről, g kissé egyéni a kifejezésmódja, lassan kikopott mindenféle stal- humból. Novelláit., gyilkos karcolatait a polgári lapok nem veszik át, regényeit nem adják ki, sfb. Barátom évek óta abból él, hogy barátait és ismerőseit nagyon szerény, egykét pengős kölcsönökre veszi igénybe. Mindenki örömmel ad neki, mert kitűnő ember és keveset kér. De gyakran kér, ezzel szemben, s mindenkitől, aki a kávéháziban, ahol életét eltölti, felbukkan, — sohase többet, <n> Köhögés, hurut, szamárköhögés ellen Kapható tgyógyszartirakban éa drogériákban. I ■■111111 ■ '"d SU!L..'jjJ —1 '■ iiopét** ISA Tilalma « A ~~ í* KOSICE, F§-ntca 19. \ Umgj választék. JmtÁutym •«—*-
