Prágai Magyar Hirlap, 1931. február (10. évfolyam, 26-49 / 2543-2566. szám)
1931-02-20 / 42. (2559.) szám
T’RXGAl-i V^AGYAR-H TRT.at* 1931 február 20, péntek. erwágokfean végrehajtott népszámlálás mód- iával és így nem eltenőriahetjjiik, hegy ott miképpen érvényesült a hivatalos teória, aemelyet a népszámlálási korm ány rendele- teo kívül egyszerűen becsempésztek a nóp- máimMílási eljárásba. Annyi azonban bizo- s»yo«, hogy Szlovenszkón a befejezett aaszi- milációra sem voltajk tekintettel és olyan magyar óikat, akiknek „eluemzellen ítéae" már olyan tökéletesen befejeződött, hogy az Sletök egy árva szót sem tudtak szlovákul, 'egyszerűen szlovákoknak írtak ibe a származási jog címén. És hogy ezt a rendszert álkandósitami akarják, kitűnik Bobáas nyi- MSkosa+áíból is, aanelv szerint még igen nagyra tehető azon szlovákoknak a száma, akiket az 1930. évi népszámlálás még magyaroknak hagyott meg, de akiknek visszatérése a szlovák anyanemzettbe a „természetes" folyamat köveükeatébecn elkerülhetetlen tesz. Itt egy ■veszedelmes, de kisebbségpolitilkiai szempontból elhatározó fontosságú, princípium r dl van sző, amellyel végleg te kell számolnunk. Kérdezzük, milyen tudományos jogcímen vitatja Boháos a csak magyarul beszélő, de szlovák nevű népszámlálási alanyok szlovák 1 származását? Mi itt a tudományos alap? A uévanalizis beteg dolog és semmit eem bizonyít. Ezen a jogcímen mi bátran követelhetnék Kállayhak, Országluuak, Bellaynak és a szlovák közélet több ismert egyéniségének a magyar nemzetiség javára való Igazolását, mert hiszen a névanalizig itt a magyar eredet mellett tanúskodnék. Ahol vérkeveredés folyt, mint ahogy az Ssloveuszkőn és Ruszinszkón ezer esztendő alatt végbement, semmiféle tudományos kritérium nem állítható tel a származás eldöntésére. Nem állítható tel a vallás kritériuma sem, rolnit ahogy most elvvé tették Ruszins&kón a görögkatolikus vallásunknak ruszin nemzetiségét. Vannaik református szlovák családok és Erdélyben nagyon sok a görögkeleti magyar család. A vallásnak semmi köze a nemzetiséghez és magyar nemzetiségű is volt Mohamed hitén', ezzel azonban még nem vált törökké. Ha élmemzettenifcésről beszélünk, akkor meg 'kell állapítanunk azt a sajnálatos történelmi igazságot, hogy a fajok érintkezésében a magyar fajta veszi tett a századok folyamán a más nemzetiségűek javára. El- ■ vesztette az Országhokát és a Káliayakat, de tömegesen veszített városokat, (községeket, egész megyéiket. Csak egy adat: a török j hódoltság idején Sároemegye felerészben magyar volt és a mostani sárosiak jó része ezeknek a törzsökös magyaroknak a véré- j .A legfelső közigazgatási bíróság teljes terjedelmében visszaállítja a politikai foglyok jogait" Nagyjelentőségű jogkiterjesztő döntés egy 1849-es császári rendelet alapján a politikai foglyok javára a rendtörvény eddigi bírósági értelmezésétől eltérően Prága, február 19. Épp tegnapi számunkban jelentettük, hogy Szülte Géza dir. nemzetgyűlés képviselő, a* országos keresztény- szocialistia párt vezére a magyar kisebbség nevében a népszövetségi ligák uniójának -brüsszeli összejövetelén szóvátette a politikai elítéllek sorsát, akiket ina közönséges bűntettesekkel egyenlő elbánásban iészeaitenak. Hangsúlyozta ®m\ a nemzetközi judilviatuiná- ban régen általánossá vált humánus elvet, hogy politikai büntettek kiindulási pontjuk ideális céljai miatt másképp és máster- mán büntetendők, mint az anyagi aljas indi- tékioe büntettek". Hogy ez a félszólalás menynyire helyénvaló, időszerű és indokolt volt, legjobban bizonyltja a véletlennek az a játéka, hogy e nyilatkozathat szemben csaknem egyidejűleg jutott a csehszlovákiai sajtó tudomására a csehszlovákiai legfelső közigazgatási bíróság e tárgyiban hozott elvi dönitése, mely azt a szenzációs megállapítást tartalmazza, hogy a politikai foglyok jogainak megszorítását kimondó csehszlovák törvényt eddig helytelenül értelmezték. A legfelső közigazgatási bíróság ezzel a döntésére! elvben visszaállítja azokat a kedvezményeket, melyeket a politikai foglyok — a rendtörvény megszorítása inak tekintetbevételével — a régi Ausztriában élveztek. A döntési egy csehországi speciális esetből kifolyólag hozta a legfelső közigazgatási bíróság s a jogkiterjesztésnek természetszerűleg csak a régi osztrák törvényekben rejlő alap-1 ja.it állapítja meg. , A döntésről a Geské Slovo délelőtti kiadásában, az A—Zel-ben a következőket olvassuk: — A politikai foglyok kérdése a köztársaságban 1923 után vált aktuálissó, _ araikor j .meghozták a köztársaság védelméről szóló j törvényt, mely a pollteoai bűnesetek menve-i két másképp nevezte és másképp definiálta. | Egészen eddig az ideig a politikai foglyok jo-1 gaá az osztrák császár 1819 október 28-án ki-; adott legfelső döntésén alapultak, amely nem j vesztette el törvényerejét. Ez a döntés csak azokat tekintetbe politika! foglyoknak, akiket ebben a legfelső döntésben speciálisan fölsorolt delik tárnokért ítélitek el. Ezeket a bűncselekményeket definiálta az 1803-ban kelt büntetőtörvénykönyv és az 1849-es sajtótörvény (pátens) is. Mikor az alkotmányos idők előtt ezeket a törvényeket módosították^ 1864 november 7-én megjelent egy újabb császári döntés, amely hivatkozva az 1849-es döntésre, kimondta annak érvényét az uj törvények ama rendelkezéseire te, amelyek az eredeti legfelsőbb döntésiben volt régi rendelkezéseket pótollak. A köztársaság védelméről szóló törvény elfogadása után a csehszlovák közigazgatás arra az álláspontra helyezkedett, az uj törvénnyé! a régi törvények rendelkezései megszűntek és az uj rendelkezésekre a* 1849-es legfelsőbb döntés nem vonatkozik. Csak akiket a köztársaság védelméről szóló törvény alapján a legsúlyosabb bűntények miatt ennek a törvénynek első három paragrafusa alapján Ítéltek el, bírtak a politikai foglyok jogaival, mert ezeket a delik- tu mókát a köztársaság védelméről szóló törvény maga is elismerte hazaárulásnak, amit az 1849-es legmagasabb döntés is szó szerint kimond. így az a komikus helyzet állott elő — írja a Ceské Slovo —, hogy az eme bűntettekre való füibujtásért elitéit személyek súlyosabb börtönbüntetést kaptak, súlyosabbat, mint azok a személyek, akik ezeket a bűntetteket elkövették. Történt azonban, hogy egy személy, akit a köztársaság vedel .mérői szóló törvény második szakaszában foglalt bűncselekményre való fölbujtás miatt elitéltek, nem nyugodott bele az igazságügyi hatóságok elutasító végzésébe, hanem Bartoska dr. közvetítésével a legfelső közigazgatási bírósághoz íöllehbe- zett. Ez 1928 tavaszán, illetve 1930 december 4-én történt, amikor is a legfelső közigazgatási bíróság a panasz ügyében döntést hozott és elutasította az igazságügyi hatóságok álláspontját, — A legfelső bíróság — folytatja a Ceské Slovo —arra a véleményre jutott, hogy az 1849-ben érvénnyel bírt törvények megszüntetésével a deliktumoknak a legfelső császári döntésben való fölsorolása a politikai deliktubői származik. Ma már mind szlovákok. Vagy keld-e klasszikusabb példát felhoznunk Pályitn községnél, amelynek református nemesi magyar családjai telerésziben elszlová- kosodtaik a másnyelvü környezetben és a nagykapor! járási főnök most a község másik felével is végrehajtotta a hirtelen „természetes" fejlődést, amenmyibeh a két nyelven beszélő pályini református magyarokat egyszerűen szlovák okinak deklarálta. Nem szólnánk akkor semmit, ha a* „él- nemzetlen i tettek" önként térnének vissza a szlovák anyanemzettje. Miért keH azonban őket háromórás négyszemközti megbeszélés alatt megdolgozni. És ha akkor ás kitartanak magyarságuk mellett, miért kell a járási főnöknek az érdekeltek akarata ellenére megállapítania az iIlletők nemzetiségét? Hát elképzelhető az, hogy ma, amikor magyarnak lenni szinte mártirium, akadjanak olyan szlovákok, akik vállalják a mártirság szerepét és hivatalos akarat ellenére magyarnak deklarálják magukat? Hogy ennek a veszedelmes élvnek az alkalmazása hová fajid, arröl a számláló biztosok ékes kiasóláisai tanúskodnak. Kassán például igen sok esetiben jelentették ki, hogy aki Kassán lakik, annak okvetlenül szlováknak kel lennie. Egy magyar asz- ezonyt egyszerűen szlováknak deklaráltak azért, mert ököritóba ment férjhez. Szörnyen dilatórikus elv ez a származás és tán egyszerűbb lenne kimondani, hogy aki Szfio- venszkón lakik, az iipso facto szlovák, mert hiszen ősrégi szláv családokból származik. Mindenesedre egy csomó költséget, fáradtságot meg lehetne kiméin! egy ilyen egyszerű és világos elv atabuálásával és akkor „meg is szűnne" minden panasz, ásni a kisebbségek részéről a népazáml&láesaá nemben e4 hangzik. : j . VISSZA A HÁ90RUBÓL Erich Mária Remarque regénye (Copyright by 0. Feature Syndicate and by Prágai Magyar Hírlap. — Utánnyomás kivonatosan íe tilos.) (52) — Mi jön vissza, Ernst? — kérdezi aggódva az anyám. összeszedem minden erőmet. — Semmi, anyám, — mondom neki, — sdj egy pohár vizet. — Álmodtál, — próbál vigasztalni, — de most már feküdj le szépen megint. — Nem, nem, — tiltakozom még egész szédülten és mereven nézek magam elé. — Itt maradjak, mig megint elalszol? — kérdezi az anyám és már széket tol az ágyhoz. — Ugyan, elalszik ő egymaga is, — mondja csodálkozva az apám. —- Nem gyerek már... Nagy erőfeszitéseel felemelem a szememet erre a gyanútlan emberre, akit e pillanatban idegenebbnek érzek, mint a kutyámat, Az anyám legalább sejt valamit, bár semmit sem tud, Felállók ée mosolyogni próbálok. ■- Menj csak aludni, anyám, majd elalszom. Nem nagyon akar, de az apám kiviszi. Az ajtóban még egyszer visszatekint é* furcsán és szomorúan néz rám, mintha bosszú időre menne el. Nem fekszem vissza, hanem takaróba burkolózva az ablaknál maradok. A lámpát égve hagyom, míg csak meg nem virrad odakint. 2. Jön a reggel, az éjszakai ki aértet tovarebben és köröttem megint szokott alakjukba öltöznek a tárgyak. Én azonban már nem vagyok az az ember, aki tegnap voltam, Mikor a harctérről visszatértem, azt. hittem, minden véget ér, mihelyt itthon leszek. FordiföHa: Szabó Lőrinc És még most is akárhányszor meg kell illanom egy szó közepén arra a hirtelen gondolatra, hogy: élsz! Ilyenkor csendes borzongás reszket át a testemen és néha egy-egy alkonyaikor érzem, hogy milyen végtelen már ez is: igy ülni, nyugodtan, egy székben, az ablaknál, mialatt kezünkre süt a lebukó nap. A hazatérés utáni betekben azonban lassan mozgolódni kezdett valami és beékelődött a dolgok közé és én közéin, néha hullámként különösen felcsapott és ©iődobotl egy képet, néhány szót, egy táj-rongyot, egy arcot, amin kezdetben csodálkoztam, hogy még emlékszem rá és amitől később megijedtem, mert egyre erősebb lett. Az emlékek, amelyek kövekként süllyedtek a mélybe, rángani kezdtek ée megindultak fölfelé. De még mindig azt hittem, hogy csak emlékek és hogy elhal ványodnak megint és majd eltűnnek. De ehelyett kiszélesedtek és szürkén. lét- telenül és árnyszerüen, lassanként egy sápadt másik élet tolult napjaimba, A háború, amiről azt hittem, hogy már elfelejtettem, feltámadt éa viasza jött és néha holdkórosan ültem az ágyamon és figyeltem, hogy kopogtak éjszaka lent az uccán, mintha földalatti folyosókat és kavernákat fúrtak volna, mintha valami ide akarná magát messziről áldolgozní, hogy mégis elérjen bennünket, szökevényeket és megmenekülteket, — ilyenkor szorosabban beburkolóztam ugyan a takarómba és behunytam a szememet és elhessegettem a kísérteties rémeket; — azt azonban nem tudtam megakadályozni, hogy odakint ne álljanak és várakozzanak tovább is az ablakom alatt. A máj eset óta tudom, hogy nem pusztán emlékek üldöznek; — ezen az éjszakán először támadt fel hirtelen a sorsom és rámué.aefct irtózatos arcával. A múltam áttörte gátjait és a veszély már nem kívülről jön, hanem belémcsapott és most bent furkál tovább. Az az ember, aki néhány esztendeig voltam, felébredt és véres kezeivel fenyegeti azt az embert, aki lenni akarok. Az ár első hullámai már elérnek és vissza akarnak sodorni. De ami régebben csak védekezés és öníentartás voLt, most bűnné változnék ős irtóznom kellene magamtól, ha visszajönne. Töltéseket kell építenem. Támpontra van f szükségem. Még tulkorai volna körülnézni. Révetegen bámulom a könyveimet é« turkálok bennük. Semmi, Megállók a lepkéim és aranyhalaim előtt. Semmi. Újságokban és brosúrákban lapozok. Semmi. Az egyenruhámat nézem. SeramL A postás kopog az ajtón és levelet hoz. Miniszteri irat. Felszólítanak, hogy foglaljak el helyettes tanítói állást egy kis faluban. Elgondolkozva teszem le a papírt, —■ falu, egy-két ház, kocsma, virágágy, évről-évre ABC és egyszeregy — ez az élet? Ebben a börtönben lenni saját magammal, meg az angol kapitánnyal? Az iratot az asztalra dobom. Egyideig ki- bámulok az ablakon, aztán elhatározom, hogy meglátogatom Adolf Bettikét Ha a harctéren már nem találtam kivezető utat, ő még mindig tudott segíteni. 8. Az ajtó nyivákol. A kutya ugat az ólban. Végigsietek a gyümölcsfa-allén. Adolf otthon van. A felesége is. Amikor belépek és kezelek Adolffal, a nő kimegy. Leülök,. Adolf egy idő múlva azt mondja: —• Biztosan csodálkozol Ernst, mi? — Miért csodálkoznék? —• Hogy Marié megint itt van. — Dehogy. Ez igazán a te dolgod. Egy tál almát tói elém: — Kóstold meg. Veszek. Cserébe megkínálom Adolfot egy Wosaling-fél'Et szivarral. Bothke leharapja a szivar bégjét és tovább beszél: — Tudod, Ernst, itt ültem, folyton esak ültem és majd bolebolondultam. Ha egymaga van az ember, rettenetes egy ilyen ház Jár- ni-kelni a szobákon át, — itt még lóg egy blúza, amott a holmi a varráshoz, itt van a szók, amelyen gépelés közben ülni szokotty — és este, este olyan fehéren és elhagyottan áll a másik ágy, minden pillanatban oda kell nézni és csak hánykődik az ember és nem bir elaludni, nem csoda, hogy közben sok minden, megfordul az ember fejében, Ernst... — Hát hogyne, Adolf... — És aztán hirohan az ember és leissza magát és marhaságokat csinál... Bólintok. Az óra ketyeg, a kályha pattog. Az asszony szótlanul bejön és kenyeret meg vajat tesz az asztalra. Aztán kimegy. Bettik© végigsimitja a téritől, — És hát, tulajdonképpen 5 is esak ig£ volt, 6 is csak igy ült, tebetelenül, éveken át, és itt feküdt és félt és csupa bizonytalanság volt és töprengett és engedelmeskedett.... és végül aztán megesett a dolog, először biztosan csöppet sem akarta, de amikor már megtörtént, nem birt változtatni és a dolog ment tovább. Az asszony Jön és kávét hoz. Jónapot akarok kívánni neki, de nem néz rám, — Hozz csészét magadnak is — biztatja Adolf. — Még dolgom van a konyhában — mondja az asszony. A hangja halk és mély. — Itt ültem és ültem és azt mondtam magamban, hogy na, megmentetted a becsületet, birugtad az asszonyt. De mi hasznod a becsületből, az egész csak üres szó?! Az igazság meg az, hogy magad vagy és a becsület, akár van, akár nincs, nem javít ezen semmit. Erre aztán azt mondtam, hogy az asszony mégis csak megmaradhatna; és ugyan minek is az egész, hiszen fáradt már az ember és alig van hátra néhány esztendeje és hogyha nem tudta volna meg az ember, akkor Is csak így tett volna. Ki tudja, mit nem tennénk, ha mindig mindent tudnánk! v