Prágai Magyar Hirlap, 1930. november (9. évfolyam, 250-274 / 2471-2495. szám)
1930-11-28 / 272. (2493.) szám
^O TroT^bcr^gS, Tl«<íAItMA.GÍJAR.-H!BMP Kassa, november 27. (Kassái szerkesztőségünktől.) Öt esztendővel ezelőtt, az 1925-iki parlamenti választásokat megelőzően alakította meg Szent-lyány József a magyar nemzeti pártot, melynek egyik kerületi központjává nem ok nélkül Kassát tette meg. A párt rögtön első föllépésével az akkori parlamenti választásokon fényes sikereket ért el s azóta, öt esztendő alatt minden tekintetben megerősödve, tekintélyét és súlyát magasan megsokszorozva, megvetette a lábát a szí o vonsz kői magyar földön és táborát hatalmasan megnövelte. Ennek az öt esztendő előtti pártalakulásnak méltó megünneplésére a magyar nemzeti párt kassai kerülete hétfőn este jubileumi pártvaeso- rát rendezett Kassán a Sehmiedl-étteremben. Ez a pártvacsora jelentőségében és fontosságában messze fölülemelkedett a hasonló vacsorák keretein, már csak azért is, mivel azon megjelent Szent-Ivány József nemzetgyűlési képviselő, a párt. nagynevű vezére, Törköly József dr. nemzetgyűlési képviselő, a párt illusztris elnöke, Blanár Béla dr. tart. képviselő, a párt orsz. és kassai kerületi elnöke, Fodor Jenő, a gazdasági szakoszt. h. elnöke, valamint a szomszédos körzetek képviseletében Förster Lajos clr., az iglói körzet elnöke, Rosenberg Mór dr., az eperjesi körzet ügyvezetője, azonkívül a szepsi, a királyhelmeci körzetek kiküldöttei. Azonkívül részt vettek a jubileumi párt vacsorán az országos kérésztényszocialista párt részéről Fleischmann Gyula dr. tart. képviselő és Wirth Gyula pártigazgató, valamint Sziklay Ferenc dr., az ellenzéki pártok kulturreferense, akik a magyar nemzeti párt részéről meleg üdvözlésben részesültek. A párt alel nőkéi közül jelen volt: Münszíer Tivadar dr. ny. törvény- széki elnök, Halmi Béla dr., Gedeon János dr., Greguss Gyula, Kossuth Lajos, Neuwirth dr., WirKniann Ármin dr., Kolos Ákos dr., Ungár Jób dr., Szepessi Miksa dr., Szabó István és még számosán a párt kassai és vidéki tagjai közül, akik zsúfolásig megtöltötték a nagy éttermet. Az első fölköazöntőt Blanár Béla dr. mondotta és mint házigazda, elsősorban szívélyesen üdvözölte az országos keresztényszodakota párt megjelent képviselőit, akiknek megjelenésében újabb biztosítékát jelezte a két párt további testvéri együttműködésének. Majd szeretettel üdvözölte a kassai magyarság körében Szent-Ivány József és Törköly József dr. képviselőket, a párt nagynevű vezéreit, majd kitért a párt megalakulásának eseményeire. A pártra — úgymond — nagy szükség volt, hogy legyen olyan párt, amelyik a nevében is kidomborítja magyarságát. Poharát a párt vezéredre és a párt további boldogulására ürítette. Halmi Béla dr. kér. alelnök Szent-Ivány József, Törköly József és Blanár Béla érdemeit méltatta. Kellett ez a párt — úgymond —, hogy a magyar név varázsával induljon a küzdelembe, aminek eddig oly sok sikert köszönhet. Misem bizonyítja ezt jobban, hogy a pártnak most már kisugárzó ereje van és azok Is kezdenek visszatérni hozzá, akiket a múltban el vakított és elszéditett a hatalom hamis Ígérgetése. A sikerek oroszlán- részét a párt nagynevű vezéreinek köszönhetjük. A vezérek bölcs és kitartó munkáján kívül azonban hervadhatatlan érdemük van a párt kifejlesztésében a pártiródáknak, amelyek a kassai kerületben Vámay Ernő pártfőtitkár vezetése s irányítása mellett megbecsülhetetlen munkát fejtenék ki. A harmadik előmozdítója a párt eddigi sikereinek a rendíthetetlen hit volt a magyarság jobb jövőjében, amely törhe- tetlenül él bennünk továbbra is a jobb idők el- következéséig. Greguss Gyula kér. alelnök szófiát az elmúlt öt esztendő az itteni magyarságban fölébresztette a nemzeti Öntudatot, amely kisebbségi életünknek gerincévé lett. Ma már sokan belátták, hogy az itteni magyarság számára csak egy kivezető ut van: az egyeneslelküség, a gerincesség, mivel az ellenfelek előtt is csak ennek van becsülete. Az itteni magyarságnak nincsen oka kétségbeesésre, mivel a vezéreink által irányított küzdelem egyszer ki fogja harcolni a jobb magyar jövök amelyre üriti poharát, Ezután nagy óváoió közepette Szent-Ivány József, a párt nagynevű vezére, emelkedett szólásra és a következő beszédet mondotta: Szent-lvdny: Bizalom egymás iránt és bizalom a jövőben — Igen tisztelt uraim! A magyar nemzeti párt. megalakulásának öt esztendős évfordulóját ünnepeljük ma, mely alkalomból különös öröm vezetett engem Kassára, mert azok a jövendölések, amiket a párt magalakitásához fűztek, többé-kevésbé valóra váltak, öt esztendő ugyan rövid idő, de visszatekintve megállapíthatjuk, hogy a magyar nemzeti párt megfelelt rendeltetésének és a maximumát teljesítette annak, amit az elmúlt évek során a kisebbségi magyarság érdekében tenni lehetett. Most már utána vagyunk és elmondhatjuk, hogy pártom megalakulása idején súlyos harcokat kellett vívnom a testvérpárt egyes vezető tagjaival, akik azzal érveltek, hogy minek ide uj magyar párt, miért nem maradhatnánk meg az addigi keretek között. Erre azt feleltem ekkor, hogy kell egy olyan párt, amely a nevében is magyarságát állítja a küzdelembe és amely módot ad a magyarság frontján vadó felsorako- zásro azoknak is, akik az eddigi keretek között nem tudtak elhelyezkedni. A változott idők változott szelleme, elsősorban a mai demokrácia, de különösen az általános választól jog magukkal hozták, hogy a népünket először tanítani kellett és valósággal osztály-alapon kellett megszervezni. A régi idők magasabb politikai szellemében az osztályszervezést nem tartották nívósnak, mindig közjogi vagy általánosabb okok voltak azok, melyek egyes pártokat csoportosítottak. Ezek, — hogy ngy mondjam — nagy tévedések voltaik, melyeknek oka a kor szellemében rejlett és ez a szellem más volt, mint a mai. Az állam- fordulat utáni esztendőkben, az uj szellem bekövet kéz és o után tanítani kellett népünket, kiképezni az uj gondolkozásra és a .szocialisták, valamint kommunisták osztáiszervezetei re hasonlóan osztá-lvszervezeltel kellett felelnünk. Ez a munka nem volt hiába váló, mivel az országos magyar kisgazda, földműves és kisiparos pártban osztályalapon beszervezett magyar tömeg kinevelődött magyarrá. Amikor megalakítottam a .magyar nemzeti pártot, sokan mondották azt, hogy ha elhagyjuk a kisgazda és kisiparos jelzőt, akkor felbomlik a párt. Ez a félelem azonban nem vált be, mert az osztályalapon szervezett s magyarrá nevelődött párttagokat most ez a magasabb hit, a magyar nemzeti gondolat tertotta össze a magyar nemzeti pártban s pártom éle sohasem volt a testvérpárt, hanem a közös ellenfél ellen fordítva. Tiszta lelkiismerettel és becsületes szándékkal álltuk a harcot, dolgoztunk és azt mondottuk r hogy minden magyarnak itt kell maradnia Szloven&zkó földjén. Most is azt mondom, amit esztendőkkel ezelőtt mondottam, hogy meg kell vetnünk itt a lábunkat, mert csak igy tudjuk kiharcolni a bennünket megillető jogokat. Ebben a harcban megmutattuk, hogy tudunk konstruktiven is dolgozni, felülemelkedve érzéseinken, tudunk más utón is loilz- deni jogainkért, mégis hatalmas csalódásban volt részünk, mivel még legelemibb jogainkat sem adták meg. Sokan félreértették ezt a munkánkat, pedig ez a legfontosabb experimentumaink, amit külföldön is megbecsülnek. — Pártomnak tulajdonképpen nincs is körülhatárolt programja, mivel programszerűen valljuk azt, hogy a magyar nemz ti párt a magyarokat alkarja egy táborba tömöríteni. Annak ellenére, hogy öt esztendő alatt egyre nagyobb tért hódítunk, sohasem okoztunk kárt a testvérpórtnak, sőt: most testvéri együttműködésié fogtunk vele össze. Ma nincs központi irányítás, nincs közös politikai vezérlőbizottság. de van e gyónás iránti bizalom és bizalom a jövőben, h ogy közös harcunk meghozza az eredményt. Ezért a jövőben ngy irányítjuk dolgainkat, ISCH1AS, neuraljfiák és ideggfyulbdások rendesen az alsó végtagok föidegén az úgynevezett nervus ischiadikus-on székelnek és elviselhetetlen fájdalmakkal gyötrik a beteget. Mindezen esetekben a házikura Postyén vulk. iszapjával jelentékeny megkönnyebbülést hoz. Kapható m nden gyógyszertárban mint: I. „Pi-Qa“ kompr. term. iszapkocka, II. használatra kész iszapborojafás „ Gamma-kompressz “ ahogy azt a helyzeti körülményeik és &K ©gyes alkalmak diktálni fogják. Ha kell, külön megyünk a választásokon, de ahol kell, ott együtt fogunk menni, mert a főcél mindenkor az, hogy az itteni magyarság javáért, boldogulásáért dolgozzunk. — Végül köszönetét kell mondanom Kassa város intelligens magyarságának, amely .mindig tántorithatatlanul sorakozott fel a magyar nemzeti párt zászlaja alá, s arra kérem, hogy ugyanezt tegye a jövőben iis. Poharamat Kassa város magyarságára és a jobb jövőre ürítem. A nagy tetszéssel fogadott beszéd után, Tör V Oly József dr. a párt országos elnöke emelkedett szólásra. Azzal kezdte beszédét, hogy öt esztendő múltával elmondhatjuk, hogy nem hiába tűztük ki a zászlót. De most is nagy küzdelem előtt állunk, mivel a néhány nap múlva bekövetkező népszámlálás alkalmával meg kell mutatnunk, hogy magyarok vagyunk és azok is maradunk. A hatalmon levők odanyilatkoztak, hogy meg kell őrizni a népszámlálásbeli kontinuitási, ml ezzel a magyar érzés, a magyar lélek kontinuitását helyezzük szembe. Meg kell mutatnunk, hogy sokan vagyunk még magyarok óé a magyar lélek megmarad és győzöl fog. A hoészantárté tapssal fogadott beszéd után Fleischmann Gyula dr. keresztényszocialista tartományi képviselő állott szólásra és élmondotta, hogy amikor a magyar nemzeti párt megalakult, 60kan azt hitték, hogy ez az erők szétforgácsoláeát fogja jelenteni. Az azóta eltelt öt esztendő ennek az ellenkezőjét bizonyította be, mivel Szlovenszkó magyarsága elhelyezkedett a két pártban és most együttesen halad a közös cél felé. A közelgő népszámlálás alkalmával is megtesznek mindent a két párt vezetői, hogy ez a nagy seregszemle a magyarságra nézve kedvező eredménnyel végződjön és ha bármilyen okból rosz- szabb is lenne az eredmény, ennek semmi esetre sem a két párt lesz az oka. Úgy hirlik, hogy vannak, akik a 20 százalék alá leszorítva szeretnék látni a magyarságot, ő azonban nem hiszi, hogy ez a méltánytalan törekvés sikerrel járjon, mivel Kassán nem 20, hanem legalább 50 százalékos magyarság él a valóságban. Magyar zsidó magyar hitvallása A következő beszédet Ungár Jób dr. ügyvéd, a magyar nemzeti párt vál. tagja mondotta. Beszéde a mai időkben olyan átütő aktualitással bír, hogy helyénvalónak tartjuk szóezerint közölni: Először életemben jelentem ma meg politikai pártvacsorán és kertelés nélkül megvallom: idejövetelemnek demonstratív célja volt. Szürke és kicsiny személyem ugyan nem ar- rogál magának és nyilatkozataimnak valami nagy jelentőséget, de nem is rólam van szó, mikor magamról beszélek, ez csak szimbolikus megtestesítés. Uraim! Én nem mint a magyar nemzeti párt tagja jöttem el ide, ebbeli minőségemben nem éreztem volna ennek szükségét, hiszen a párt iránti kötelességemnek nézetem szerint teljesen eleget tettem volna azzal, ha — mint ahogy ezt a múltban is megtettem — a választási urna elé járulok és szavazatommal igyekszem a pártnak általam helyesnek,»jónak és célirányosnak felismert programját előmozdítani. Nem mint párttag jöttem el ide, hanem mint zsidó. Igen: mint zsidó, de csak azért, hogy nyiltan és határozottan kijelentsem: nem vagyok zsidó, hanem magyar vagyok. Igenis: zsidó vagyok akkor, amikor Istenhez, a hitélethez való viszonylatomról, felekezeti hová- tartozásomról van szó, de sohasem tudnám magamat zsidónak vallani, ha nemzetiségem felől fognak megkérdezni, amint hogy kiirtha- tatlanul él bennem az a meggyőződés, hogy kassai őslakos zsidó magát másnak, mint magyar nemzetiségűnek nem érezheti és nem vallhatja. Hogy valaki milyen nemzetiségű, ez nem biológiai kérdés, nem leszármazás kérdése, nem faji kérdés, hanem egyes egyedül az determinálja ezt a tisztára érzelmi kérdést, hogy mely nyelv hangján rezdültek fel benne a gyermekkori élet első érzései és találtak rezonanciára, mely kultúra termékei vertek gyökeret és csontosodtak be a fejlődő értelem fogékony talajába, mely nemzet történelmi nagyságai alakultak ki ideálokká és követendő példaképpé a rajongó és eszmények után sóvárgó ifjú lélek előtt. Hogyan vallhassam én magam oly nemzetiség tagjának és hivének, amelynek nyelve és kultúrája teljesen idegen tőlem, hiszen az én telkemet soha sem fogta meg Juda Halevy költészete, melyet nem ismerek, az én valómon Petőfi és Ady lirája viharzott végig és idegződott belém kitörölhetetlenül. Ha akarnám, sem lehetnék egyéb, mint magyar, mert ez nem elhatározás, értelem vagy opportunitás kérdése, hanem az érzelemé. Ebbe születtem bele és igy Is fogok meghalni. Nem lehet ezen változtatni, mert törvény: hatalmas szent törvény ez, változhatatlan természeti törvény. Mit sem változtathat azon, hogy mi valamennyien: itteni őslakos zsidók magyar nemzetiségűek vagyunk, semmiféle külső befolyás, semmi mesterkedés, sőt terror sem, sem a megalkuvó opportunizmus aggályaskodó latolgatása, sem a magyar állam jelenlegi hivatalos közegeinek álláspontja és magatartása. Engem a magyarság mai hivatalos képviselői kizárhatnak a magyarság összességéből, erre csak azt feleleni, hogy ez átmeneti állapot, de ha végleges is és ha holnap, vagy holnapután örökre Is kizárnának, vájjon kizárhatnak-e Adyból, Arany Jánosból és Petőfiből?! Nem és ezerszer nem, ezt én magammal hoztam, elvehetetlen tulajdonommá rögződött nem csak nekem, hanem minden magyar hitsorsomnak. Ezt az eszmei vagyonúnkat elceaklizni nem en gedhetjük és nem is fogjuk engedni soha. Erre a hitvallásra, ennél a gondolatnál való hűséges és tántoríthatatlan kitartásra, a magyar kultúra értékeinek örök fennmaradására emelem poharamat! Ungár Jób dr. izzó hittel elmondott óriási hatású beszédét a pártvacsora közönsége több ízben hatalmas tapsviharral szakította félbe és a beszéd végeztével a szónokot lelkesen megéljenezték. Utána ugyancsak a magyar zsidóság tántoríthatatlan hitvallását a magyarság gnellétt juttatták kifejezésre Kolos Ákos dr., Elkán Miksa dr-, Szepessi Miksa dr. ügyvédek is, akik egyértelműen amellett tettek hitvallást, hogy az őslakó zsidóság helye ma a magyarság táborában van, mivel a magyar érzés idegződött belé kezdettől fogva. A magyar nemzeti kultúra örökkévalóságában való hit tart össze mindnyájunkat ma is, ezért a magyar zsidóságot érhetik golyók, ezek legfeljebb csak a köntösét szaggatják meg, de a szivéig nem érnek soha. A magyar nemzeti pártnak nincs kazuisztikus programja, csak nagy átfogó magyar programja van, ezért egyformán helyezkedhetik el ebben a pártban a konzervatív és a haladó magyarság anélkül, hogy fel kellene adnia világnézeti meggyőződését. Ennek elsősorban a pártsajtó, de különösen a Prágai Magyar Hírlap a A nagyszerű kifejezést akkor, amikor egyformán ad helyet a konzervatív és a haladó szellemi megnyilatkozásoknak. Ma együvé kell tartoznunk és nem zárhat ki bennünket a magyar közösségből semmiféle világnézeti különbség. A hatásos beszédek után Várnay Ernő, a mar- gyár nemzeti párt kassai kér. főtitkára emelkedett szólásra és először felolvasta Grosschmid Géza dr. szenátor, Járass Andor tart. képviselő és Gotthilf Mihály dr. kér. alelnök leveleit, melyekkel kimentették távolmaradásukat. Majd megköszönve, a párt tisztviselőit ért dicséretet, rámutatott arra., hogy a párttisztviselők nem gépemberek, hanem a szív emberei, akik minden izüket a imgyar- ság szolgálatába állították. Kassán a pá <aak 3.500 szavazója van, ami országos viszonylatban is, az egyes városok között, a legnagyobb tábort jelenti. Ezért a. párt közkatonáit illeti minden elismerés. A párt tömegeire, közkatonáira emeli poharát. Várnay Ernő főtitkár után Sziklay Ferenc dr. kulturreferens mondott költői szépségben gazdag beszédet, melyben a magyar otthont a szőnyeghez hasonlította, melynek kifelé csak a színét kell megmutatnunk, de a visszáját soha. Ezek után Rosenberg Mór dr. ügyvéd az eper jeei körzet nevében köszöntötte lelkes szavakkal a párt. vezéreit és szintén hitvallást tett a magyarság mellett. Förster Lajos dr. nyug. kohófőmérnök, a zipsBr-magyarság nevében tolmácsolta üdvözletét és a pártvezérek támogatását kérte jövőben is a szepességi magyarok nehéz munkájához. Végül Blanár Béla meghatott szavakkal köszönte meg részint a pártnak, részint a személyének szóló elismerést. A magyar nemzeti párt jubiláns ünnepi vacsorája Kassán Ungár lob: Zsidó vagyok, mikor felekezetemről van szó, de sohasem tudnám magam zsidónak vallani, ha nemzetiségem felől kérdeznek Szent-Ivány József, Törköly József, Blanár Béla, Halmi Béla, Fleischmann Gyula, Ungár Jób és mások lelkes beszédekben ünnepelték a magyar nemzeti párt ötéves fönnállását 5