Prágai Magyar Hirlap, 1930. november (9. évfolyam, 250-274 / 2471-2495. szám)
1930-11-26 / 270. (2491.) szám
2 'PRAfíAI •/v\AC<VAR-HI Rí)AP 1930 november 26, szerda. Hatalmas népgyiilésen vallottak hitet Munkács polgárai magyarságuk mellett Korlát!) szenátor. Egry volt szenátor. Nedeczey polgármester, Simánfaivy tartományi képviselő és i. Vozáry Aladár ezres tömeg előtt nagyhatású beszédekben fejtegették a ruszinszkői magyar zsidóság szerepét a népszámlálásnál Munkács, november 25. A ruszinszkói el- . tenzéki magyar pártszövetség szombaton délután nagysikerű népgy ülést tartott Munkácson. • A Csillag szálló tágas' nagytermét, sőt még az előszobákat is zsúfolásig megtöltötte ezúttal a közönség, melynek soraiban a zsidó értelmiség igen tekintélyes számban tvolt képviselve. Nedeczey János polgármester elnöki megnyitójában fölpanaszolta, hogy a kormány :iaem tanúsít megértést Munkács igényei iránt. A közvagyon legtekintélyesebb részét az 5000 kát. holdat meghaladó városi ‘"■"erdőség képezi, ami még 300.000 K évi jöve- ' delmet sem hoz, jóllehet 40 millió K érték fekszik benne. A vízvezeték és csatornázás költségeinek fedezése az eddigi 8 milliós városi tartozás mellé újabb 22 milliós köl- - ősön felvételét teszi szükségessé, ha az erdőségben fekvő törzsvagyon átalakítását a "; kormány nem engedélyezi. A törzsvagyon- á tálak i-tás a kitermelésből nyerendő 40 milliónyi összegen felül azért i.s áldásos volna ' á katasztrofális gazdasági helyzetbe jutott .. városra nézve, mert a sik, kisebb részben .' lankáé helyen fekvő erdőség területén ki.* '* váló búza- és szőllőtermő földek keletkeznének, melyekből bérbeadás utján is minimá- ..Hsan 1 millió K tiszta jövedelme lenne a városnak. A kitermelendő erdőbirtok a Lato- .. rica részvénytársaság szétosztásra, illetve '.eladásra szánt 26.000 holdnyi erdőségéből '" volna pótolható. melyből eddig még csak 11.000 holdra tartanak a községek igényt. 'LiÉppen most mutatta meg a kormány Po- ‘■'zsony hasonló természetű igényének kielé- .gitésével, hogy tud gondoskodni a városok * gazdasági talpraállitásáról, ha akar. Mun- .'kacsnak ebbéli kérelme mégis süket füíek- .ne talál. 'A Latorca^szabályozásbis. csak-,ige-*' ri évről-évre a kormány. Pedig ez — egyéb érdekektől eltekintve — a nagy munkanélküliséget is enyhítené. Meg kell mozdulnia Munkács város közönségének, hogy ennek a két nagyfontosságu kérdésnek megoldását ■ keresztülvigye. Őrizzük raag nyelvünket, nerazeüsésiiitket, vallásunkat Egry Ferenc, a pártszövetség ruszinszkói országos elnöke, a gazdasági helyzetről mondott szív bemar kóló beszédet. Megdöbbentően egyen lőek, egyformák lettünk — a gazdasági lezüllöttségben, a' nyomorúságban — mondotta többek kiözt. A koldusnak sem tudunk alamizsnaüilért juttatni, mert magunk is koldusok lőttünk. De vannak még erkölcsi és szellemi javaink, amiket meg kell őriznünk, ha élni s gazdasági téren is erőhöz jutni akarunk. Ilyen kincsünk a nyelvünk, nemzetiségünk és vallásunk. Ha ezeket megőrizzük, nem pusztulunk el. S nekünk, ruszinszkóiaknak van egy negyedik kincsünk is, amit azonban még a mélyből kel) felszínre hoznunk: az autonómiánk. a flépssámiáiés és a magyar anyanyelvű zsidóság Ezután KorJith Endre dr. szenátor mondott hatalmas beszédet a politikai helyzetről. Elítélte a kormánypártok autonómia- ellenes' irányzatát, majd a népszámlálás kér- dését inlágitottar meg.. . : " — Egy kormánypárti lap — mondotta a .szenátor — becstelenségnek nyilvánította a magyarság vezetőinek azt az óhaját, hogy a népszámláláskor a magyar nyelven beszélő zsidók magyar nemzetiségünknek vallják magúikat. Hát kérdem: lehet-e a köztársaság szempontjából becstelenségnek minősíteni azt, amit valaki a népszámlálási kor-' mányrendelet betűjére támaszkodva tesz vagy óhajt. Mert hiszen a nemzetiségi hová- tartozás kritériumává a kormányzat maga — bizonyára nem jószántából — az anyanyelvet tette, tehát minden zsidó vallásu, magyar anyanyelvű polgártól joggal elvárhatjuk, hogy magyarnak mondja be magát. A konkolyiiintők a zsidóság vallomásának befolyásolása céljából a magyarországi állapotokra is nagy előszeretettel hivatkoznak, mindig általánosítani akarva a múltbeli vagy a .szórványosan esetleg most is előforduló antiszemita kilengéseket Különösképpen igyekeznek kihasználni és felfújni egy legutóbb megtörtént sajnálatos elszólást. Teljes őszinteséggel Irijelentem, hogy — ha itt-ott még mindig napirendre kerül Magyarországra a zsidó kérdés — azzal én és az itteni magyarság többi vezetői semmi tekintetben sem azonosítjuk magunkat. A mi felfogásunkat, álláspontunkat semmiképpen sem befolyásolhatja az, hogy mi van Magyarországon, hogy ott ki lehet vitéz és ki nem, mert mi itt egészen más körülmények közt élünk s ennek megfelelő lég másként látjuk a dolgokat. Í5n teljesen igazságtalannak tartom a zsidóság ellen irányuló támadásokat. Ha voltak köztük a zavaros időkben bűnösök, azok bűneinek hatása alatt épp ügy szenvedtek:-ál-becsületes, • jóérzésü- zsidók, mint a nemzsidók, akiknek soraiból egyébként szintén kitermelődtek politikai és közönséges bűntevők. Általánosítani ilyen esetekben nem lehet, nem szabad Kegyet mi nem kívánunk akkor, amikor figyelmeztetjük a magyar anyanyelvű zsidóságot a nemzetiségi vallomástétel nagy fontosságára. Elképzelni is megdöbbentő, hogy mi lenne Munkácson, ha a magyar nemzetiségűek létszáma nem ütné meg a 20 százalékot. Nemcsak kultúránk, hanem gazdasági létünk is szinte máról-holnapra sokkal mélyebbre zuhanna az eddiginél is. Az autonómia körül SiménífaLvy Árpád dr. tartománygyűlési képviselő beszédében az autonómia kérdésével foglalkozott. Kifogásolja, hogy ezt a 'kérdést a rusziuszkói őslakosság reprezentánsainak megkérdezése és meghallgatása nélkül intézik Prágában. Így nein lehet nagy bizodalmunk abban az autonómiában sem, amelyet most készítenek állítólag élő. Joggal tarthatunk attól, hogy ez ie csak -kijátszás, szemfényvesztés lesz s nem lesz a békeszerződés által biztosított legmesszebbmenő autonómia. Nekünk egészen mások a IDEGEN EMBEREK KE 6 É Is Y. IRTH: MAR,?!! SÁNDOR Copyr igüt by Pariifieon (71) Ismeretlen arcokba bámulok. A füstből végül is előválik a halász, aki pohárral kezében, derűs ünnepélyességgel közeledik. Paro- lázunk, s tudtomra adja, hogy a rokonság és , vendégség ma este Madame Dieutegarde apujának halotti torát üli, akit sírba vitt egy sze- ' mély. Bemegyek a szobába, a halász utánam jön, á sötét szoba közepén állunk, s Dieutegarde nehezen forgó nyelvvel, kissé fontoskodva ad .őlő. ...... Az öreg harmadnapja halt meg, súgja, ódáját, St. Jean du Doigt-ban, ahol már tiz esztendeje vadházasságban élt a személlyel. " .Nyolcvanéves volt, de a család, éppen a sze- "jmély miatt, nem érintkezett vele. A személy ott élt az öreggel a házban, de oly szegények voltak, hogy a tort utolsó pillanatban át kellett költöztem ide, mert a halottasházban nem találtak elég tányért és lábast. A gyász- ..oép a vacsorát félig megfőtten cipelte át estefelé a' telepre, Dieutegarde-ék otthonába, .ahol mégis, nagyobb a kényelem és a bőség, .7- mondja hamis szerénységgel, szemlesütve. Az öreget különben nem a tenger vitte el, hanem az ital, a kor és a sok szégyen, éppen . a személlyel kapcsolatban. Másként húsz évet élhetett volna még, mert magastermetü volt s a csontjai kitűnőek. Halkan beszélünk, Dieutegarde közel hajol s szájából a rozspá- .linka kellemes, szaga árad. Levetem kabátomat, s a sötétben leülök a matráora. Dieutegarde handábandázva áll előttem. A nyitott ajtón át fekete alakokat látok, amint csendesen ülnek, ölükben összekulcsolt kezekkel. A vendégek előtt rozspálinka áll, a két fiatal leány előtt is, kik szorosan egymáshoz simulva ülnek a kuckóban s kiváncsi verébsze- .. mekke) pislognak maguk elé. Dieutegarde hüvelykujjával a nyitott ajtó felé mutogat, s titokzatos suttogással figyelmeztet; hogy láthatom a. személyt, ha akarom. Sajnos, meg kellett hívni a személyt, mert az elmúlt tiz esztendőben mégi* 6 élt az öreggel, a ő adta a torhoz a húst is. De nem beszél vele senki. A fal mellett ül, riadtan, egy tüdővészes színű ijedtarcu öregasszony, magányosan. — Dieutegarde vállat von, s a fejét rázza. — Ez az? — kérdem súgva, könnyű megdöbbenéssel Int, hogy igen. A személy tétován jártat ja te- kitetét a szobában, a halász kérdésemre megsúgja, hogy közel hatvanötéves, s éppen ez a körülmény az, ami fokozza a szégyent. Aztán magamra hagy. A sötét szobából bámulom a gyászolókat, öregember ül az asztalion, aggastyán, szeméből csorog a könny és a csipa, egyenletes időközökben, reszkető kezekkel szájához emeli a poharat a rozspálin- kával s szürcsöl egyet. Később megtudom, hogy ez a személy apja, aki eljött ma este, mert ők adták a húst, s maga is elmúlt nyolcvanéves. Tűnődve s hálásan gondolok Dieute- gardera, aki ilyen szeméremmel temette el apósát, reggel korán elmentek, az asszony a tűzhelyre készítette az ételt, valószínűleg nem akartak olyan magánügynek, mint amilyen a halál, intimitásaiba beavatni idegeneket. A „személyt“ bámulom, aki reszketős fejjel, ráncos kis madárarcában végtelen figyelemmel 8 aggodalommal pislog a tűzhely felé, ahol Éva s az asszonyok kanalakkal merítik a pecsenye levét s öntöznek valami húsfélét. A személy tekintetében sóvárgás és gyávaság, láthatóan szeretné ellenőrizni a pecsenyét, melyet ő ajánlott fel elhunyt kedvese emlékére. Az erős szagok elkábitanak, úgy érzem, hogy a „városiból jövök, abból a. nosztalgiás váiro- siasságból, rnely elfogott az imént, s valószínűtlennek és távolinak tűnik fél, hogy egy öreg breton paraszt halotti torához érkezem, egy csendes és szívós paraszttragédia utolsó fejezetéhez, emberek közé, kiknek életéről nem tudok semmit, s idegen sorsok rituáléját, babonáikat, végzetüket. Csendesen várok, nincs kedveió mozdulni. Éva bejön a szobába, leül mellém, ruhájából, hajóból gőzölög a zsír- szag: — A faluban voltál? — kérdi. — Ezek a bolond parasztok. Egy hétre valót főztek össze. — Igen — mondom. —• És szép tőlük a tapintat, hogy nem szóltak az öreg haláláról. — Nekem megmondták — feleli nyugodtan. A tükör elé ül, egy gyertyáit gyújt meg, rendezni kezdi haját. Vállán át felél, egykedvűen és udvariasan: — Csak nem szóltunk neked — veti oda és keféli a haját, aztán lassan felfűzi. — ügy beszéltük meg, hogy nem szólunk neked. Mert úgyis idegen vagy. Többe sszániban beszól, • nem tudok mit válaszolni Teljesen igaza van: az, hogy itt élünk együtt, persze nem ok arra, hogy ógy idegent beavassanak életük intimebb eseményeibe. S ha akad a halottasháznál elég lábas és tányér, valószínűleg a tort is ott tartják meg, s én sohasem értes-ülök Dieutegarde apósának haláláról. Ezt a veszteséget talán ki is hevertem volna, gondolom. De a hangjában lappang valami, ami nem tetszik nekem, nyugtalanná tesz. Ezt mondom: — Szeretnék beszélni veled. — Ez nem a pillanat —- mondja, a elfujja a gyertya lángját, feláll, lassú léptekkel átsétál a nagy szobába és leül a gyászolók közé. Ezek csendes emberek errefelé. Amennyire az arckifejezésekből Ítélni lehet, már meglehetősen részegek, de hangoe szót még nem hallottam. , Egyszerre csaik az egyik beszél, 3 a magányos véleménynyilvánítást percekig némaság követi, s aztán tőmondatban felel válaki. Az asszonyok tálakat helyeznek az asztalra. Tanácstalanul állok az ajtóban, Éva az asztal végén ül, senki nem törődik velünk. Úgy tetszik, hogy iparkodnak nem észrevenni. A személlyel szemközt ülök le, egy pad szélére. A magas paraszt feláll, rozspálimkás poharát felhajtja, s remegő hangon ismétli: — Szerencsétlen természete ,volt neki. Éjfélig ülünk igy az asztal mellett, meglehetős szófukaron, és eszünk. Az asztalon kerek tálakban áll az étel, halak, a hús, egy óriási ürücomb, tészták és saláták, minden fogás egyszerre vonul fel s a tálak vándoroknak., Mindenki válogatás nélkül abból eszik, ami eléje kerül. A mázos kaucsókbau almabor s a zöld üvegekben rozspálinka áll. Féltucat óriási rákot látok az egyik tálon, vörös- resült, két- és háromkilós homardokat, Dieutegarde délután, vagy még a temetés előtt, Utánanézhetett az öbölben a titkos hizlaldák egyikériek, melyeknek létezéséről, én is tudok, a sziklák között, ahol a nagy dagály ereje megtörik. Egy tepsiben szalonnáé emelet tek dagadnak, gőzölögve és zsírosán. Az ürücomb, mellyel a személy járult a lakomához, sokáig érin tétlenül hever az asztalkö- zépeu cin-tepsiben, á többkiilós busdarabot nem meri megszelni senki. Mikor Dieutegarde, ki egy rákot fogaival szedett szólj végül [maga elé húzza a pecsenyéstálat c a hosszú késsel óvatosan szeletelni kezdi a combot, megkönnyebbülés sóhaja leng át az asztal felett. A személy óe apja előrehajolnak s a tüdővészes arcban büszke elégedettség vonása dl ki. Az öreg seiypitve mondja: — Ez aztán a giigot!. Mindenki bólogat. Dieutegarde egyforma szeleteket vág a húsból, a csámcsogáe enyhül egy pillanatra s az ellenszenves hangulat is, mely eddig izolálta riadt magányában a személyt. Az elismerő csámcsogásra felbátorodik, kihasználja a pillanatnyi engedékenységet és váratlanul megszólal, vijjogó, édes madárhangon: — Micsoda gigot! Már aznap szóltam a kalauznak, aki az .autóval Morlaixbe járomikor elesett az öreg a ház előtt. Rögtön tudtam, hogy vége. Ti azt hiszitek, itt kapná ilyen gigot-t?' ... Ilyet csak Morlaixban kapni, a piacon. Negyvenöt frank ez a gigot. A kalauz' szélt, hogy tegyék félne a legszebbet, a legnagyobbat, megmondtam neki, hogy a legnagyobbat. Mikor meghozta, mutattam az öregnek. Nézd, mondtam neki: ezt esszük majd a temetésed után. Senki nem szólhat semmit. Felült az ágyban és megtapogatta. Már nem tudott beszélni, csak intett, hogy nem látott még ilyen szép gigot-t... Mindezt váratlanul' mondja el, eszelős fényű, csillogó szemekkel bámulja az ürticom- bot, s karvalykörmeivel mutat a tálba. Aztán tányérját tartja s Dieutegarde a kés hegyével nagy karéj húst dob neki. Később, egész este nem hallani a hangját A húsból, melyet még a halott tapogatott meg, kinek tiszteletére esszük, én is kapok, de ürüszaga olyan erő®, hogy tányéromon hagyom. A vendégek idegenkedő és jelentős pillantásokat váltanak s a személy átnyúl az asztalon s tányérjára emeli a h üsd arabot. Nem hallani egyebet, csak a csámcsogást, * künn a ház körül a szelet és a tengert. A lámpa füstöl és pisláiról, de erre senki nem ügyel, félhomályban eszünk. Szomszédom egy hegyesorni, erősen kátrőnyszagu, öreg halász, aki az egyes fogások között letör magának egy-egy rákoHót, vagy langouste-farkat, s úgy harapja a tésztához, s a zsírjában kihűlt, szalcfcnás lepényhez, mini a kenyeret Később az ürücomb csontját húzza maga elé, s zsebkésével áhilatosan és gondterhes elmerő ltséggel faragcsálja le az utolsó üusíoszlá- nyokat \§plfiw* fc ratoteA ívik a felülmúlhatatlan fájdalomcsillapítók! Orvosilag ajánlva és minden meghűlésnél és fájdalomnál kitünően bevált. Hivatalos ára 9*80 Ke disp. költség és forg. adón kívül. Minden gyógyszertárban kapható.
