Prágai Magyar Hirlap, 1930. november (9. évfolyam, 250-274 / 2471-2495. szám)

1930-11-20 / 265. (2486.) szám

3930 november 20, csütörtök.

Fogtisztításra, jegyezd meg jól,

„ v •• - ^ * .

legjobb paszta az ODOL.

NYU G DMA § - SORS

Irtás TÖMÖRI JÁNOS dr.

Prága, november 19. öt hónap előtt, a iszáz- tornyn főváros' fül étit' kánikulájában pihenést nem ismerve örömmel fordítottam. a végi nyugdíjasoknak az uj nyugdíjasokkal való egyenjo- ...gusitását kimondó törvényt' s annak kisregény- terjedelmű végrehajtási rendelete.it, hogy mindezt első kézből szállíthassa lapunk nyugdíjas olvasói számára. A pénzügyminisztérium illetékéé osztályán ugyancsak nyáron azt az információt adták, hogy a magasabb nyugdijak fizetése szeptember elsején megkezdődik. A szeptember elseje közeledtével újabb hirek keitek szárnyra: a törvény és a rendeletek egyes ho■ mályos intézkedései tisztázandók s a pénzügyigazgatóságok a tömegesen beérkezett igényléseket nem, képesek gyorsan feldolgozni, ezért ha tényleges kifizetés október elejére . halasztódik.

*•"' Elmúlt október vége, november eleje is, a '"magasabb nyugdijaknak pedig se híre. se ham- ..:va. Sőt a pénzügyi kormányzat már nem is tartja szükségesnek a mentegetőzést s a nyugdija■ soknak az uj törvénnyel megállapitott' első; leg- • magasabb korosztálybeli csoportja teljes bizonytalanságban, hideg, fütetlen szobában várja a számára földi kinok.téi való megváltást jelentő

gnéhány százkorona visszamenőleges nyugdijkü- lönbözetet,avagy talán sokkal inkább a megváltó halált. Mert — úgy látszik. — a hatvanöt éven felül levő, munkájában összetörődött beteges .nyugdijáé számára már közelebb fekvő a "földi léttől való búcsúzáé, mint a vezérpénzügyi,gazgat óság utalványrendelete. De az újévtől is immár csak néhány hét választ el bennünket, amikor a hatvanéves férfinyugdijasok s az ^ötvenéves özvegyek is joggal várják az évek óta áhított rendes nyugdijilletményt. Mit mondjunk ezeknek, ha a legidősebbek igénybejelentéseinek elintézésére öt hónap nem volt elég!

A nemzetgyűlés más gondokkal, állami költségvetéssel, adóemeléssel, sőt visszaható adóemeléssel, lakótörvénnyel van elfoglalva s a koalíció úgy gondolkodik, hogy a nyugdija® közalkalmazottakkal szemben az illetékes törvény megszavazásával kötelességét már teljeI sitetté s most már a pénzügyminiszter gondja a fizetés. Igen ám, csakhogy a pénzügyminiszter uj adók kigondolásával van elfoglalva e az a legnagyobb gondja, hogy miképpen fogja azokat visszamenőleg beinkasszálni. Meg vagyunk győződve arról, .hogy ezt a módozatot könnyen meg ig találja. .. : , ....

De éppen azért, mert- a legnagyobb respektus- sal viseltetem a pénzügyminiszter nrnak a visz- szaható erővel megállapitott adók behajtása terén teljes erővel érvényesülő képességeivel szemben, joggal elvárom s különösen joggal elvárja az a'néhány ezer hatvanöt évnél öregebb nyugdíjas, hogy a pénzügymiuiszter minden tekintélye latbavekésével s nagy pénzügyi-igazgatási ismereteinek fölhasználásával adjon utasítást a pénzügylgazgatóságoknak, hogy most már haladéktalanul, legkésőbb december elsején fizessék ki a jogtalanul 'és ok nélkül visszatartott magasabb nyugdijaikat. Sok ezer agg férfiúnak és özvegyasszonynak — talán az utolsó — karácsonyát, teszi ezzel oly kedvessé, széppé, amilyen karácsony-ünnepük már.sok éve nem volt. Sok, haldokló nyugdijat? pedig haló poraiban is. áldani fogja a pénzügyminisztert, hogy mégis csak sikerült megélnie a nyugdijas- egyenlőséget.

Mert á munkatorlódásra való hivatkozás nem való a helyén. Tudjuk, mert közismert dolog, hogy egyes közhivatalok nagy munkatorlódások idején az egész tisztviselői kart, vagy annak igen tekintélyes részét a torlódást okozó anyag földolgozására állítják be. Nos, hát a pénzügy- igazgatóságok is rendeljék be az adóügyi, jövedéki, vámosztályok személyzetét is a nyugdíjasok kérelmeinek elintézésére s három-négv nap alatt útnak indulhatnak, december elsejére a rendeltetési helyükre érkezhetnek a nyugdij- különbözeti utalványok. Ismerjük a pénzügy- igazgatóságok gyors munkaképességét az adókivetések és behajtások terén, nem hisszük el tehát, hogy ezt a gyorsaságot nem volnának ■képesek kifejteni akkor, amikor adni kell.

Bis dat, qui cito dat, mondotta már a klasszikus közvélemény is. Erre a kétszeres, mert

gyors adásra azért is nagy szükség van, mert az, amit a nyugdíjasok annyira várnak,'kézzelfogható valutában kifejezve bizony sokszor, a várt összegnek a fele lesz. A történelmi országokban szórványosan már sikerült kiszámítani néhány nyugdíjas magasabb illetményeit, ez a kiszámítás azonban kivétel nélkül nagy csalódások kutforrása. Sok esetben azért, mert az illetőt két-három nappal később nevezték ki a „legmagasabb ra-ngfokozatba“, most 4—5 ezer koronával kisebb nyugdijkülönbözetet kap.

Sajátságos, külön sérelmük van a szlovén-, szikói és ruszinszkói „adóhivatalistáknak44. A pénztigyigazgatóság nem tudja, hogy a C, vagy D kategóriába ossza-e őket. Ezek prihláskái a pénzügyminisztériumba vándoroltak még nyár derekán s ez azóta is töpreng azon, hogy G-e, vagy D-e. Pedig ezen sincs sok gondolkodni való: akinek érettségi bizonyítványa volt, azt a •G-be kell sorozni.

Ezek azonban csak a kisebb hibák volnának. A nagyobb hiba az, hogy az egyenjogúsítás nem teljes.

A törvény megalkotásakor elhangzott miniszteri, bizottsági előadói és a vitát szaporító kormányképviselői nyilatkozatok szerint a régi és- uj nyugdijáé között mindén különbségnek' meg kellett szűnnie. A törvényhozónak ezt az akaratát azonban a törvény első paragrafusának cikornyás, körmönfont mondatával olyan alaposan sikerült kifejezni, hogy nem ig néhány nyugdíjas, hanem egész kategóriák ajtón kivül rekedtek. A „magyar állam terhére44 fizetett nyugdijak élvezői, a volt kincstári postamesterek, az állami vasgyáraknak ama tisztviselői, akik a volt MÁV-nyugdijalap tagjai voltak, nyugdíj- igénylési bejelentő nyomtatványt nem kaptak, s amikor azt kérték, megdöbbenve kapták a választ, hogy a nyugdíjemelés reájuk nem vonatkozik. A nyomtatott jelentkezési lap.nem lényeges kelléke a nyugdíjemelésnek, ezért ezek a. csalódottak közönséges ivpapiron kérhetik a magasabb illetményt-, azonban nyilvánvaló, hogy évek fognak még elteltni, amig a közigazgatási bíróság is kimondja az utolsó szót.

Ezek volnának azok a súlyos panaszok, amiket a mindennapi posta százával hoz szerkesztőségünkbe. A panaszos leveleket — nagy tömegük miatt — nem vagyunk képesek egyénileg megválaszolni ,ezért a sérelmeket itt tesszük szóvá, hogy a pénzügyminiszter ur is tudomást

szerezhessen azokról e ami még fontosabb: az orvoslásukról gondöskodhaseék.

Ha pedig ez a kérő szavunk is hatástalannak bizonyulna s a nyugdíjasok december elsején ie hiába várnának alkonyodé életük valószínűleg utolsó reményének teljeseqesere, u/y nem marad más hátra, mint hogy ellenzéki képviselőink a parlamentben lesznek kénytelenek felelősségre vonni a kormányt a késedelem miatt ts a rendelkezésükre álló alkotmányos eszközökkel fogják kikényszeríteni az érvénye^ törvény végrehajtását.

Szakadás a Keinmeiuek és a kefeutéBytzotiaiísiák kőzett

Bécs, november 19. A kereszlónyszooiaHőta párt és a Heitmwehrek között legújabban szakadás mutatkozik. Tegnap a t troli keresztényszociaiisták nyilatkoztak a Heiihrwehrek ellen, ma pedig Alsó- aiusztria keresztényszocialistái is Stiarhemiberg ellen fordultak. A keresztényszocialista párt parlamenti .klubja tegnap alakult meg Bécsiben. A hatvanhat képviselő között tizenhét uj ember van.

Péchi Gusztáv dr.

. prágai előadásai

A prágai MÁK technikai szemináriumának rendezésében tegnap este 6 órakor kezdte meg prágai előadássorozatát Pécsi Gusztáv dr. egyetemi tanár, nagyölvedi plébános. Az első előadás a magyar diákság részére szólott s a német technika fizikai előadótermében volt megtartva. Az előadáson szép számban jelentek meg a hallgatók, akiknek sorában, ott láttuk Regnier magyar kir. követ ségi Titkárt ie. Pécsi Gusztáv „A1 ■föld forgásának bemutatása: a 80 éves Főutcául t-kisér letek eddig ismeretlen pozitív képe“ cím alatt tartott érdekieszitő előadást nqgy tetszés mellett. Az előadás előtt Tbaisz László mérnök, a technikai szeminárium vezetője,-üdvözölte a nagynevű tüdőst s .méltatta tudományos munkásságát Este az előadást német nyelven ismételte meg a professzor a német közönség élénk érdeklődése mellett.

IDEGEN

EMBEREK

R E 6 É N ?

IRTA: MARSI SÁNDOR

Copgrigfit b$ Panifieon

(66)

Hallgatunk, mert ezek a néger songok egy másik világ nyelvén beszélnek, e&y világ nyelvén, melyben technika van, s néger starok és hálókocsi-ellenőrök teher kabátban, lynch, üzlet, olaj, művészet, s a songoknak az a különös hatásuk, hogy a hallgatónak eszébe jutnak a maga személyes, nyugtalanító bánatai, melyek valahogy erre a szólamra hangolva válaszolnak az emlékezés tűhegynyi érintésére. Az a nosztalgia vau bennük, mint az orosz dalokban, mint a zsidó dalokban, mint minden elnyomott nép dacaiban. Szabadság, gondolom, s csodálkozva bámulok magam elé.

Én most minden jel szerint szabad vagyok, kissé talán túlságosan is szabad, mehetek, ahová akarok, s amit akartam, az sikerült: itt fekszem a tenger mellett, nincs név, család, mesterség, ami kössön, a bőröm is levedlett itt a napon, szó se róla, szabad va- ;gyok. S mégis szorongás fog el, mikor a néger songokat hallgatom, túlságosan szabad vagyok, s ebben a szabadságban olyan elveszettnek s kiszolgáltatottnak érzem magam, mint a reggeli órákban, mikor egyedül úszom a tengerben. Valami kötöttség talán mégsem -árt az éleiben, gondolom. Valami kis sziget, mesterség, emberek köre, ahol az ember építeni kezd, megerősíti helyzetét a világban. Ez a nagy szédülés, ez persze a nyár. S eszembe jut, hogy itt fekszik mellettem ez a nagyon ' kedves, furcsa és idegen ember, aki szőke és fehér, s a szeme szürke, s egyik kezével a földbe markol, mintha szédülne s fogózkodna, s lehunyta a szemét s biztosan ő is gondol néger songok hangjai melleit, valamire. Szép, nyúlánk, fehér lest, rózsaszínűén izzik a napon, meleg, tömött melleit nézem, ismerős kezét, félignyitott szenvedélyes száját, s homlokát, mely mögött francia szavak és emlékek keringenek. Már mindenről beszéltünk, csak éppen arról nem, ami ránk tartozik: hogy mi lesz velünk, s mi a tartalma ezeknek a heteknek, mi van a szavak, mozdulatok, a szenvedély és a hallgatás alatt. Talán nincs is még egy felület alatta, gondolom. Ez a nyár. Egyszer, lia élek valahol, tenger nélkül, eszembe jut ez az idő s azt gondolom: az volt a nyár, a szép, meleg, hosszú nyár. Eb- ban az órában pörköl a forró levegő. S a domb tetején eldurran a viharágyu. Felnézek, kis, fehér füstfelihő lobban el, s a dörrenés nagy robajjal üti meg a sziklák falát, s messze kihangzik a tengeren.

De sokáig nem látok semmit. A tenger szürke és sima. A sánta kutya izgatottan vo- nit s szaladni kezd, synkopás bicegéssel, a hang irányába. Valahol messze szól egy harang. Izgatottan vesszük fel a ruhát, a levegőben katasztrófa szaga úszik, s ahogy fejünket forgatjuk, pörkölt gyanta, csípős füst szaga terjeng a forró levegőben. Az első füst- gomolyagot Éva fedezi fel, két kezét mellére szőrit ja s fájdalmasan felkiált:

— Ég az erdő!

Hangjában annyi fájdalom, kétségbeesés, hogy ijedten nézek rá. A füst mindeu pillanattal vastagabb, szürkésfekete, az erdő közepe felől tör fel, s most már pernye is száll a levegőben, mert egy légáramlat a tenger felé hajtja a fekete felhőt. Roihahni kezdünk az erdő felé, mintha segíteni tudnánk. — A domb tetejéről még visszanézek. A papirnap- ernyö kifeszitve ott maradt s a gramofon rugója még forgatja a fekete korongot, s a nagy csendben még hallom a nyávogó dallam egy foszlányát. '

A szél a tenger felé hajtja a füstöt, mire az erdő szélére érünk, már emberek százai szoronganak a keskeny ösvényen, fürdöven- dégek trikóban és kod.akkal, s halászok és parasztok, ásókkal, csákányokkal, fejveszetten. Az égő erdő köpi a füstöl, s a forróság marja az arcbőrt, az.emberek lassan hátrálni kezdenek. Van. valami túlzás ebben a nyári liizvéBzbeíp valami szószaporitás, mintha a természet meg akarná tetézni azt a negyvenío- kos, száraz égést, mellyel hetek óta pörköli, a vidéket. Az erdő pattog, a száraz fenyőfák durrognak, mintha ütközet dúlna benn az erdő közepén, fájdalmas és jajongó hangokat ad az erdő, gépfegyver kopog odabenn, s mintha millió és millió élet pusztulna szemünk láttára, olyan különös jajongással telik el a levegő. Kiabálni kezdünk, oktalanul és eszeveszetten. Mintha egy város pusztulna szemünk előtt, tehetetlen élőlényekkel. A kiszáradt fa, a fonnyadt avar, a porrászáradt tobozok úgy égnek, mint a petróleum. Már messze hátráltunk a tűz elől, mert a füst marja a szemet s a hőség úgy éget, mintha a láng közvetlenül kapná meg az arcbőrt. Éva csoporttól csoporthoz szalad és kezét tördeli. Szeme tele van könnyekkel, nem tudja, mit beszél. Valami törzsi tragédia az, ami itt lejátszódik, ez erdőszegény vidéken, a ben szülöttek tragikus magánügye. S mire az önkéntes tűzoltók kézipumpával, egy hordó vizzel s néhány létrával megérkeznek Morlaix-ból, az erdő fele tüzes pernye.

Az önkéntes tűzoltók, kiknek sorában megismertem a morlaix-i patikust is, a bánatos és kövér embert, kit állítólag megcsal a felesége, a kézipumpával s a hordó vizzel arra szorítkoznak, hogy1 hangos és félre nem érthető szavakkal szidják a külföldieket, kik idejönnek nyaralni s eldobnak az erdőben egy égő cigarettát, mert más nem is lehet a tűz oka. Oltásra nem gondol senki. A mor- laix-i önkéntes tűzoltó-főparancsnok véleménye szájról-száijra jár, a hangulat a külföldiekkel szemben határozottan ellenséges és a trikós hölgyek, kezükben a kodakkal, kérdő- hangsulyu angol felkiáltásokat hallatva, sértődötten ololdalognak. A tűz mohón falja az erdőt és az önkéntes tűzoltók hátrálnak. — Végre megállapodnak abban, hogy árkot ásnak az erdő körül. De a munka csak immel- ámrnal megy s teljesen felesleges, mert a szél megfordult, s az erdő most már menthetetlenül végigég, az innenső oldalon is, a szél sár hány szerűen söpri a tenger felé a tüzes pernyét, s a tűzoltók beérik egy keskeny és teljesen felesleges árok megásásóival, a sárgaréz sisakot munka közben egyik sem veti le. A fák, tizméteres láugcsóvák, szemünk előtt roskadnak össze, ágyulövésszerü durranással dűlnek el,.a pusztulás látványa szinte vonzó, valami féktelen megsemmisülés vágya fogja el a nézőt. Ez a vég, mindennek a vége, ami az erdőben élt. Fácáncsapat fut el a tűzoltók sorfala előtt, s aztán nyulak, g eszeveszett ügetéssel egy szarvascsorda, s vágtatnak, le, céltalanul és tébolyodon rémülettel a tenger felé. A tűz lassan szorította ki az erdőből a falkát, utolsó pillanatig hátráltak előle, s most itt vágtatnak hazátlanui és eltűnnek a sziklák között. Egy fiatal őz marad utolsónak, sebesülten vánszorog a csorda után, körülnéz, lebukik, őzszemei megtörnek.

A domb alsé pereme felé szorulunk a fehér izzás elől, kezemen, arcomon vastagon tapad a pernye és korom. Asszonyok jaj veszélyeinek, a férfiak a földön ülnek és káromkodnak, szidják a tűzoltókat, a külföldieket, az Istent, akit lehet. Ha egy város pusztul, nem lehet elemibb a kétségbeesés. Nincs még hat óra, s az erdő már csonkig égett.

Savanyu szag úszik a levegőben. A füst vastagon, szennyesen ül a tenger felet!, nehezen oszlik. Lassan lemegyek a sziklákhoz. Én is úgy érzem, hogy valami jóvátehetetlen történt. Éva a gramofon mellett ül, tenyérbe ágyazott arccal, haja tele van korommal.

: Most látom, hogy sir.

—- Az erdő — mondja, s szemét törli, mint egy kisgyerek, kézfejjel.

— Igen — mondom. S hogy vigasztaljam. — Tudod, a külföldiek. Láttad a patikust?

— Az erdő — mondja makacson s köny- nyei erednék. — Az erdő, a régi erdő. Te nem is tudod, mi volt itt. Hányszor jöttünk ide nyáron, az erdő miatt.

Soha nem láttam ilyen szenvedélyesen kétségbeesel tnek. Csak lassan nyugszik meg, koromtól és könnyektől maszatos arcát törli, rúzst keres elő, szipákol.

— Mennyi ' mindén pusztulhatott el — mondja. — A kis nyíllak, melyek még nem tudtak futni. A madarak fészkei, a" fiókák. A hangyabolyok. Láttad az Özet? Ug> halt meg, mint egy ember.

2