Prágai Magyar Hirlap, 1930. október (9. évfolyam, 224-249 / 2445-2470. szám)
1930-10-10 / 232. (2453.) szám
IflSO október 10, péntek. S Keletgalfsiában tovább folyik az ukráoiilstöiís Varsó, október 9. Amig a lembergi. görög- ikatolikus érsek másodszor utazott Varsóba, hogy a kultuszminiszterrel tárgyaljon a bezárt ukrán iskolák felszabadítása ügyében és az igazságügyminiszternél pedig kieszközölje a politikai foglyok szabadonbocsátását.. addig a reá dóri hatóságok a keletgaliciai vajdaságokban továbbra is foganatosítják az ukránellenes intézkedéseket. Az utóbbi napokban számos ukrán politikust tartóztattak le. A lengvebukrán harc az utóbbi időben újból szenvedélyesen fellabbant Keletgalicia területén. Nem szilül! Se a magyar állami iisztaseSők fizetését Budapest, október 9. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) Az utóbbi napokban mind többször látott napvilágot a tisztviselői fizetések leszállításáról szóló hir. Ezzel kapcsolatban az egységes községi polgári párt szerdai ülésén Kozma Jenő elnök bejelentette, hogy eljárt illetékes helyeken és hitelesen kijelentheti, hogy nincs szó a tisztviselői fizetések leszállításáról. Az értekezleten történt felszólalások megállapították, hogy e híreket a közvéleményben csupán a tisztviselők nyugtalanitása céljából kolportálják. Esőzés, vihar, árvíz Németországban Frankfurt, október 9. A három nap óta szakadtalanul tartó esőzés megduzzasztotta a Majna felső folyásának vizét, úgyhogy az árvizveszedelem közvetlenül a küszöbön áll. Frankfurt mellett is rohamosan növekedik a Majna vizállása és a városi hatóságok már megtették az óvintézkedéseket arra az esetre, ha a folyó vize áttöri a nagy gátat. Hamburg, október 9. A tenger és az Elba torkolata felett heves viharok dúlnak, amelyek sok gőzöst arra kényszeri tettek, hogy a nyilt vízről a legközelebbi kikötőbe fusson és ott várja be a vihar lecsillapodását. Cu'xhavenből árvizveszedelmet jelentenek. A zivataros időjárás tartós és indokolttá teszi az aggodalmat. Frankfurt, október 9. A Rajna és a Neckar folyó helyenként már át is lépték a védőtöltést. A Neckar Manheim mellett kilépett medréből és nagy területeket elborított. Egyes helyeken az árvíz máris komoly anyagi károkat okozott, sőt Hessenhen egy halottja is van a katasztrófának. A Rajna Köln mellett nagy hirtelenséggel emelkedik és az árterület lakóit állandó izgalomban tartja. Starhemberg és Seedd tábornok résztvett egy magyarországi vadászaton? Budapest, október 9. (Budapesti szerkesztőségünk .telefonjelentése.) A Magyarság jelentése szerint néhány nappal ezelőtt a várpalotai uradalom erdejében rendezett vadászatom résztvett Startiemberg herceg és Seeckt tábornok egy magasrangu német tiszt kíséretében. Seeckt tábornok, aki mint a Mackensen hadsereg vezérkari főnöke már hosszabb időt töltött Magyarországon, mostanában mint a német népipárt vezére bekapcsolódott a politikai életbe. A várpalotai vadászatom résztvett Gömbös is. A külföldi vendégek inkognitóban tartózkodtak itt és rendkívül meg voltak elégedve a vadászat eredményével. Hivatalos helyről azonban a Gömbös, Stahrhemberg és Seeckt tábornok várpalotai közcs vadászatát erélyesen cáfolják. Az egyik utas feljegyzést készített az „R 101“ katasztrófájának utolsó pillanatairól London, október 9. Mint a Reiiter-ügynöfeség jelenti, Beán vasiban az ..R 101“ óriási léghajó romjai között egy táblácskát találtak, amelyre valaki feljegyzéseket rögzített. Még nem tudják, milyen időrendben történtek a feljegyzések ite milyen jelentőséget tulajdoníthatnak azoknak a katasztrófával összefüggésben. Az egyik sor így hangzik: „Úgy látszik, hogy a hajóban ég valami. Minden tele vám füsttel". Lehetséges, hogy a hajó egyik utasa a, katasztrófa pillanataiban vetette ezeket a. kusza sorokat a táblára.. 'PRXGAI-MAGfcvRHt'RIiAEr A brazíliai forradalmárok kilenc államot meghódítottak Hosszú és véres polgárháború fenyegeti az óriási délamerikai köztársaságot Részekre bomlik a mamut-birodalom? — Az európai gazdasági válság kihatása Hélamerikára — Az amerikai és angol tőke versenye a brazíliai piacon London, október 9. A világtökének átcsoportosulása, a londoni és newyorki nagy pénzközipontok küzdelme a délamerikai forradalmi hullám által uj stádiumba lépett. Csak hat hónapja annak, hogy egy vezető londoni börzecég üzletfeleinek a legmelegebben ajánlotta a délamerikai papírok vásárlását és ezzel ezt a speciális piacot a londoni börzén nemcsak mint rendkívül rentábilis, hanem mint egészen biztos területet vezették be. Nem túlzás az az állítás, hogy londoni tőzsdekörökben a délamerikai papírok speciális piaca szinte kezesi biztonsággal megerősített volt. A londoni pénzügyi világnak erős bizalma a délamerikai értékek iránt a legvilágosabban, abban jut kifejeződésre, hogy a bankok a hitelek és befektetések biztositékául nagy előnyben részesítették az argentínai, csilei és brazíliai bonokat. Ez a határtalan bizalom néhány napon belül megingott. Az argentínai politikai változás, legújabban pedig a brazíliai forradalmi események a délámerikai értékek londoni speciális piacán valóságos pánikhangulatot váltottak ki. A legfontosabb délamerikai bocioknak kurzusa több mint tizenkét ponttal áll lejebb a szeptembervégi kurzusnál. Egyedül a délamerikai vasutak papírjai tartják még magukat, de a londoni pénzvilág máris rendkívül súlyos veszteségeket szenvedett a délamerikai forradalmi események következtében. A forradalmi események börzei kihatásával párhuzamosan megy végbe az angol és amerikai tőke érdekharca a latin Amerikában. Az argentínai kormányváltozás világosan megmutatta, hogy ez az ország eddigi angolbarát politikájával felhagyott és az amerikai érdekeik szolgálatába állott. Az uj elnök kinevezése után két napra Argentína már megkapta a WaUstreeten az első készpénzkölcsönt, amelyért az elűzött kormány a nyár folyamán hiába kopogtatott Londonban. Nem is kételkednek Angliában abban, hogy az Egyesült Államok az uj argentínai kormány finanszírozását nem pusz- ta szimpátiából végzik, hanem jelentős kereskedelmi előnyöket biztosítanak a maguk számára' az angol tőkével szemben. Most a londoni City attól fél, hogy a braziliaí forradalomnak hasonló utójátéka lesz és ebben az összefüggésben arra emlékeznek, hogy a Wallsireet évek óta irigykedik a brazíliai kávévalorizálás angol monopóliuma miatt. Ha a jelenlegi délamerikai forradalmi hulláim általában az Egyesült Államok felé való orientálódását jelenti a latin államoknak, minden kísérlet hiábavaló volna az angol pénzügyi vezető szerep visszaszerzésére. A Braziliába befektetett amerikai tőkét több mint félni illiárd dollár a becsülik, amiből ötvenmillió gyárüzemekben, 110 millió elektromossági müvekben s legalább 400 millió államkölcsönökben van. A Standard OU- csoport, a Texas Co és az International Telephon and Telegraph Co hatalmas üzemekkel bír Brazillá területén s az amerikai acél- törsztnek is nagykiterjedésü mangan-érebá- nyái vannak. Angol pénzügyi körök véleménye szerint tehát a délam erikái forradalmi hullámot az Egyesült Államok tőkéje füti. Newyork, október 9. Pernanbucco bevételével a brazíliai forradalmi felkelés kulminá- ciós pontjához közeledik. A legutolsó hírekből kétségtelenül kiolvasható, hogy a forradalmárok rendkívül gyorsan érik el eredményeiket. Ennek ellenére most tnár tisztán látszik, hogy a végső döntés nem északon, hanem a déli államokban történik meg, mert itt fogínak végbem enni a föütközetek. amelyek az előjelek szerint rendkívül véres lefolyásnak lesznek. A brazíliai forradalom indító oka az elnöki állás betöltése körül felmerült szenvedélyes pártharcokban keresendő. Az eddigi tradicionális szokás szerint Sao Paolo és Minas Geraes államok felváltva adtak elnököt az egész köztársaságnak. Ettől a le nem irt hagyománytól a tavaszi választás alkalmával eltértek. Ámbár az addigi elnök, Pereid a, Sao Paolo reprezentánsa és régebbi államfője volt, Sao Paolo tavasszal mégis újból jelöltet nominált elnökének, Julio Prestesnek személyében. Minas Geraes állam erre heves tiltakozás mellett, visszalépett saját jelöltjének nominálásától, ügy hogy amikor az ellenjelölt Petulio Vargas, Rio Grande do Sül elnöke, egyedül maradt a porondon Joi- lio Prestessel szemben, a választási küzdelem egy pillanatig sem lehetett kétséges, s abból Julio Prestes, Sao Paolo állam jelöltje került ki győztesen. Julio Prestesnek november hónap folyamán kellene elfoglalnia hivatalát. Azonban már tavasszal látszott, hogy az elnöki szék betöltése nem fog végbemenni zavarok nélkül. Már tavasszal rendkívül elkeseredett volt a hangulat és Minas. Geraes államnak pártja bejelentette, hogy forradalomra kerül a sor, ha a tradició felrúgásával Prestest választják meg elnöknek. A választási harc elcsendesültével a kedélyek lecsillapultaknak látszottak és Prestes hívei már arra gondoltak, hogy az állam- csinyszerü választásnak nem lesznek súlyosabb következményei. A csend azonban csak külső volt s annak leple alatt lázas sietséggel szőtték a titokzatos kezek a forradalmat, amely most kitört és az elnökséget még mindig betöltő Pereira dr. ellen irányul. A forradalmi párt őt okolja azért4 hogy elősegítette Minas Geraes érdekei ellenére az igazságtaün elnökválasztást Azt is súlyos vádul hozzák fel az elnök ellen, hogy nem pártatlanul és igazságosan vezette le az elnökválasztást. A brazíliai forradalom közvetlen oka tehát az államszövetség két legfontosabb és legsűrűbben lakott országának rivalizálásában keresendő. A forradalmárok ügyesen használták fel a kedvezőtlen gazdasági helyzetet, elsősorban az export jelentős csökkenését és a vásárlási árak zuhanását. Végső fokon azonban ezek a Délamerikát sújtó gazdasági okok az európai viszonyokban gyökereznek, amennyiben Európa felvevő és vásárlóképessége annyira megromlott, hogy a délamerikai termelés számára már nem produktív. A nagy európai krízis tehát átveti árnyékát Délamerikába is és ott forradalomba hajszolja a gazdaságilag érintett tömegeket. Newyork, október 9. Amint az Associated Press jelenti Rio de Janeiroból, a brazíliai kormány hajókat és csapatmegerősitéseket küldött ki Pernanbuccoba. Ugyancsak megerősítések mentek ki Florianopolisba is. — Pontos stratégiai tervet dolgoztak ki a forradalmárok energikus leküzdésére Rio Grando do Sül államban. A Santa Cafarinában végbemenő jelentékeny csapatösszevonások azt mutatják, hogy A legjobb üdítő ital elsőraurru gyógy- és ivóvíz. a kormány katonai akcióját elsősorban a legdélibb államokra koncentrálja. Közben a Minas Geraes elleni repülőtámadások folyamatban vannak. Sao Paoloból érkezett újabb jelentések szerint a szövetségi csapatok bevették Minas Geraes államában Palmyra városát és Bar- bacena elen vonulnak, amelyet hamarosan elfoglalni remélnek. A Pernanbucco városáért folyt harcokban mintegy százötvenen estek el. Páris, október 9. A Chicago Tribüné Monté- videóból származó jelentése szerint a húsz brazíliai szövetségi államból idáig kilenc jutott a felkelők kezébe. Ez a jelentés a felkelők táborából származik. Páris, október 9. A brazíliai helyzetet a Matin a következőkép Ítéli meg: Távolból tekintve a forradalmi küzdelem végső kimenetele Sao Paolo állam magatartásától látszik fiiggeni. Az utolsó jelentések tudni vélik, hogy ez az állam a kormányhü táborhoz csatlakozott. Ha ez a hir megerősítést nyer, úgy a reguláris kormánynak még van némi kilátása arra, hogy a helyzet ura lehessen. Rio de Janeiroban azonban a nyugtalanság egyre növekszik ée a kormány iránti hűség megrendülőben van. Newyork, október 9. Monté videói jelentés szerint Rivera határvárosból hírek érkeznek, melyek szerint a felkelők ellen kiküldött katonaság átpártolt a lázadókhoz. A felkelők különben Reciife város bevételét adják hirüL A forradalmi csapatok előnyomulóban vannak Bachia felé. A kormány által Bello Horizonté bombázására kiküldött négy repülőgép a felkelőkhöz csatlakozott. Hat natali repülőgép szintén a felkelőkhöz ment át. A Rio Grande do Sul-i- forradalmárok, akik tegnap Izararet bevették, Sorozabana bevétele után a vasútvonal mentén Sao Paolo mentén haladnak. A felkelő csapatok 270 mérföldnyire vannak Sao Paolotól, amelynek eleste küszöbön áll. A középső fronton a forradalmárok áttörték Esperito Santo állam határát. Az északi fronton Cavora generális, Pernanbucco meghódítója, megkezdette az Alaguus állam elleni hadműveleteket. Csapatai gyors menetelésben haladnak Bachia felé. A washingtoni politikai körök hosszabb polgárháborút várnak, sőt azt a lehetőséget is mérlegelik, hogy a/ forradalmi államok elszakadnak a többiektől és az óriási brazíliai birodalom két részre oszlik. BETHLEN: A mezőgazdaság! válság csakis nemzetközi intézkedésekkel oldható meg Budapest, október 9. (Budapesti szer kész* 1 tőségünk telefon jelentése.) Az egységes párt agrárblokkja Bethlen István gróf mi-1 niszterelnö’k, valamint Búd János kereskedelmi miniszter részvételével szerdán este konferenciát tariott. A felszólalók egy része követelte a gabonáménopóLium bevezetését, valamint a kartellek megrendszabályozását. Bethlen miniszterelnök a felszólalásokra válaszolva kijelentette, hogy a helyzetet igen komolynak tartja. A gazdasági válság már befolyást gyakorol Magyarország pénzügyi helyzetére is, miért is a takarékosság terén igen jelentékeny erőfeszítések szükségesek, nehogy a gazdasági vál- ’ ságot pénzügyi válság is kövesse. A gabonamonopóliumnak nem hivő. különben is anyagiak híján ez keresztülvíhetetlen. Esetleg a bolefta értékét lehetne felemelni. Mindeneseire a. krízis nemzeti eszközökkel megoldhatatlan » csakis nemzetközi intézkedésekkel J lehetne rajta segíteni. A keleti országok agrárkonferenciájának ! határozatait a magyar kormány elfogadta és a kormány rövidesen Bukarestbe is kiküldi megbízottait. Az agrárállamoknak össze kell fogniok, hogy kimenekülhessenek a mezőgazdasági válságból. Sohober volt osztrák kancellár Genfben felvetette a regionális szerződéseket a mezőgazdasági és ipari országok közt. Magyarország nem zárkózik el ettől a megoldástól sem. Magyarország elsősorban abban az irányban keres megoldást, ahol a politikai ellentétek nem veszélyeztetik a megoldást. Az Ausztriával, Csehszlovákiával és esetleg Németországgal rövidesen meginduló kereskedelempolitikai szerződések miatt e kérdésről azonban egyelőre nem nyilatkozhat. A miniszterelnök befejezésül kijelentette, hogy a kartelltörvény még az őszá ülésszakban a ház elé kerül.