Prágai Magyar Hirlap, 1930. október (9. évfolyam, 224-249 / 2445-2470. szám)
1930-10-19 / 240. (2461.) szám
1980 október 19, vasárnap. UMíACfil ^AGfeVRFTTRMP 13 MILYEN IDŐ VÁRHATÓ Középenrépában továbbra is száraz idő uralkodik erős felhőzettel és köddel. — Időprognózis: A köztársaság nyugati részében többnyire felhős, csapadékra hajló, a Kárpát területen változatlan időjárás várható. — A Sarló közgyűlése. Pozsonyiból jelentik: A Barió szemész-ternyitó közgyűlését pénteken este tartotta Pozsonyban saját helyiségében. Balogh Edgár megnyitó szavaiban kijelentette, hogy a Sarló minden iránytól és pártpolitikától függetlenül egyedül tudományosan megállapított népérdekekre épiti fel egyelőre még ifusági programját. Dobossy Imre a Sarló utolsó félévének munkájáról számolt be. E munka kimagasló eseménye a szociográfiai népbanulmányozás volt. Legutóbb a Sarló memorandumban foglalta össze a csehszlovákiai magyar tudományos életnek általa elgondolt előfeltételeit és Masaryk köztársasági elnöktől egy tudományos társulat megalakításával párhuzamosan e feltételek teljesítését kérte. Berecz Gyula mérnök korelnöksége mellett az ülés elhatározta, hogy Sarló néven önálló alapszabályokkal rendelkező egyesületet alakit. Az uj tisztikar a következőképpen alakult meg: Elnök Horváth Ferenc, Prága; alelnök Doöo«6y Imre, Brünn; tit* kár Tóth Béla, Pozsony; pénztáros Ferenoz László, Pozsony; jegyző Komjáthy Gyula, Pozsony: háznagy Balázs András, Pozsony. A közgyűlés ezután meghatározta a Sarló jövő évi programját, amelyben a Pozsonyhoz legközelebb fekvő somor- jai magyar járás szociográfiai feldolgozása és könyvkiadás is szerepel. M. U. Dr. NEUMANN MIkSA to^orvoí.Praha II.. Václ«r»ké n. 12 Rendel 9-1, 3-6. Telefon: 30,600 — Leégett a magyarádi fürdőpavillon. Léváról inja tudósítónk: A közeli Magyarod gyógyfürdőin Sírba Gábor fürdőbénlő paviillomju leégett. A tűz gyanús körülmények között a hajnali órákban ke- Hetefczett egy haszmálatonikiivüli illemhelyen. A fá- ailköbmány menthetetlenül a lángok martaléka lett. A kár 150.000 korona, melyből egy rész a biztosítás révén megtérül. A vizsgálat folyik. — Azt gondolják, hogy rosszakaratú gyújtogatás történt. — Banditatámadás a laibachi vámhivatalban. Laibachból jelentik: Tegnap három állig fel fegyverzett bandita hatolt be a vámhivatalba és megtámadták Pantelios pénztárosi, akit revolverlövéseíkkel megse besi tét tok, majd kiürítették a pénztárat. A -lövéseik zajára elősietett a vámőrség, de ekkorára már a vakmerő banditák el menekülitek. Pantelicset a lövöldöző banditák halálosan megsebesítették, s röviddel kórházba szállítása után meghalt. Mostanáig nem tudták megállapítani, hogy rablótámadás történtbe, vagy pedig véres bosszaiál'láflnak esett áldozatul a vámtisztviselő. xx A párisi autószalón mérlege. A Grand Paláiéban ezidén már 24-szer rendezték a párisi autószalónt, amely nem csak a párisi társadalmi Bzezón megnyitását jelentette, hanem az automobilok konstrukciójának és felszerelésének újítására vonatkozó központosítást. Az olvasót valószínűleg érdekelni fogja a párisi autószalón története, amely nemcsak a chaissis konstrukciójára és felépítésére, hanem a karosszéria alakjára is mérvadó. Az autószalón fejlődésének története, tulajdonképpen nem más, mint az automobil történetének ismertetése. Az el6Ő párisi szalónt 1898- ban rendezték s jelentősége évről-évre növekedett. A márkák növekedésével a kiállított kocsik száma is gyarapodott, miáltal a párisi autószalón a chaissis konstrukcióját és a karosszériák alak= ját illetőleg — az egfsz világpiacra mérvadó lett. Már 1906-ban két hathengerest állítottak ki. A nemzetközi jelentőséget a háború lényegesen csökkentette, 1919 után azonban jelentőségének az értéke erősen növekedett. Az idei szalón a jelenlegi automobilkonstrukcióban és a karosszéria szerkezetében 6emmi különösebbet nem hozott. A tizen- kéthengeree a nyolchengerestől abban különbözik, hogy rövidebb felépítésű, kisebb a vibrációhoz való hajlama és motorának teljes a, kiegyensúlyozottsága. Az eddigi világcégek Voisin és Maybaoh mellett ott látjuk ezidén a Tatra-gyárat is. A Tatra-müvek egy tizenkéthengeres „V“ alakú motorral ellátott chassist állítottak ki, amely az ösz- szes látogató, sőt a francia köztársaság elnöke figyelmét is magára vonta és gratulált a cég képvi- Kelőjének ezen nagyszerű konstruktív sikerhez. Az autó keretnélküli cbas6isa t. i. elől és hátul egymástól teljesen függetlenül lebegő tengelyekkel van ellátva. Különösen a tizenkéthengeres nagy Tatra-koceiknál látszik az építők azon nagy igyekezete, hogy a kocsi holtsúlyát a lehető legminimálisabbra csökkentsék. A chassis 1200 kg-os csekély súlya az összes látogatót bámulatba ejtette. A karosszéria felépítésében nem történt lényeges változás, csak egy néhány uj karosszéria- mintát mutattak be szögletes formákkal, amelyeket a világhírű „Millión" cég propagál. Általában a szolid színek dominálnak, különösen kedvelt a fekete. A Tatra-müvek hathengeres Lfanousine-ja az autószalón közönsége körében nagy sikert aratott. A Tatra-müvek nagy sikeréről úgy a nagy francia, valamint a német és angol lapok is megemlékeznek. A Chicago Sundey Tribüné október 12-én nagyon érdekes és kimerítő ismertetést kólóit a tizenkéthengeres Tatra-kocsiról, amelyben annak konsrukciója az automobilizmus forradalmaként van feltüntetve. A „Berlin", az általános automobilszaklap, a párisi szalón 12 hengeres Tatra-koceiját „Paris Clou“-jának nevezi. Az idei prágai autószalón látogatóinak is alkalmuk lesz <■* m tápom kocsit közelebbről megtekinteni. Legjobb társaság találkozóhelye SECT PAVILLON PR AH A, Rybná ni. A nyiít uccán ciánkálival megmérgezte magát egy pozsonyi tisztviselő Anyagi gondjai miatt menekült a halálba a fiatalember Pozsony, október 18. (Pozsonyi szerkesztőségünk teleio,njelen tése.) Ma hajnalban Pozsonyban ímegdöbbentő öngyilkosság történt. Hajnali háromnegyed négy órakor a Kereszt-ucca 14. száma ház előtt a rendőr egy eszméletlen állapotban lévő összezsugorodott fiatalemberre lett figyelmes. Azonnal a mentőket hirta, akik az eszméletlen fiatalembert a pozsonyi állami kórházba szállították, de a szerencsétlen útközben már kiszenvedett. A nála lévő iratokból megállapitá&t nyert, hogy Rupanovics Antal 27 éves pozsonyi magán tisztviselő vei azonos, aki a pozsonyi Gumón-gyárnak volt a tisztviselője. Fizetése havi 1.200 korona volt, amiből nem tudott megélni és ezért anyagi gondjai voltak. Az uccán ciánkálival mérgezte meg magát, amely gyorsan végzett vele, Bucsulevelaiben, amelyeket rokonaihoz intézett, megírja, hogy anyagi nt- hiéaségei miatt menekült a halálba. Az öngyilkos fiatalember egyébként öccse volt Rupanovics Károlynak, a szófiai magyar követség egyik fötisztviselőjénck, aki öcs- csét időnként támogatta is. A moszkvai krematóriumban égették el az elrabolt KuÉjepov tábornok holttestét A párisi orosz emigráns lap újabb leleplezései Páris, október 18. Megírtuk, hogy a Pá- risban élő orosz emigránsok lapja fellebben- tette a fátylat Kutyepov tábornoknak, az orosz emigránsok egyik vezérének rejtélyes elrablásáról. A la;p Fickner berlini cseka- ügynőkre hivatkozik, mint aki maga is résztvett az emberrablásban, később azonban összeveszett a csóka berlini vezető embereivel és adatait az orosz emigránsok rendelkezésére bocsátotta. Az első leleplező cikkek szenzációként hatottak s a lap most Fickner szavaival még- egyszer megerősíti az adatokat A voh cse- kaügyinők az egyik berlini sörözőben EHun- baooe Jenő georgiai menekült előtt másodszor is (részletesen elmondta az emberrablás előzményeit s lefolyását és elbeszéléséiből kitűnik, hogy Kutyepov tábornok két nappal élrablása után a cseka ügynökeinek kezei között halt meg a tűin agy adag kloroform következtében. Holttestét Danzigon át Moszkvába csempészték és ott az egyik krematóriumban elégették. Az aktusnál jelen volt a clseka elnökhelyettese, Jagoda, aki részletes jegyzőkönyvet vétetett fel. Fickner hajlandónak nyilatkozott a leleplezésben közölt adatok valódiságát minden lehetséges módon bebizonyítani. Mint első bizonyítékot említi (fel, hogy kívánatra meg tudja mondani, hol és milyen háborús sérülések voltak a tábornok testén. Ez is bizonyíthatja, hogy Fickner résztvett Kutyepov tábornok elrablásában. Az igazi bűnös gyóntatépapja utján mentett meg egy ártatlan asszonyt a börtöntől Rendkívüli fordulat d gyetvai csekkhamisitási bünper főtárgyalásán Besztercebánya, október 18. (Saját tudósítónktól.) A besztercebányai bíróságon rendkívül érdekes bünügy tárgyalása folyt le az elmúlt napokban, amelyen a terhelt javára szenzációs fordulat állott elő. A múlt év julius 29-én Gyetva-Hután a posta- hivatalban a postai alkalmazott előtt ismeretlen asszony jelent meg, aki egy háromszáz koronáról szóló postacsekket mutatót be kifizetés végett. Miután a csekk szabályszerűen volt kiállítva, azon semmiféle gyanús jel nem volt és a községi biró is láttamozta, a postatisztviselőnő, Herz Mária, szó nélkül kifizette a háromszáz koronát. Néhány nap múlva kitudódott, hogy a csekk körül bonyolult csalás történt. A csendőrség meginditota a vizsgálatot. A nyomozó csendőrök első útja Gibela János gyetvai bíróhoz vezetett. A bíró elmondotta, hogy julius 29-én volt nála egy asszony, aki Ka- menszkynénak nevezte magát s azt mondotta a bírónak, hogy a csekk férjének szók A biró elhitte az asszony állítását, a csekk lapot aláírta az állítólagos Kamenszkynénak, aíki azután elment a postahivatalba s a pénzt föl te vette. A csekk azonban nem volt szabályszerű, azt ismeretlen tettes a postahivatalból ellopta, Kamenszky névre kitöltötte és azután jogtalanul vette föl a háromszáz koronát. A fölmerült gyanuokok alapján a csendőrség letartóztatta özvegy Kamenszky Magdolna gyetvai lakost, aki igy a besztercebányai államügyészség fogházába került. Az asszony úgy a csend őrségen, mint a vizsgálóbíró előtt állhatatosan tagadta, hogy ő vette föl a pénzt a postacsekkre. Azonban minden körülmény ellene szólott s ellene szólott a biró döntő vallomása ifi, hogy a csekket emlékezete szerint tényleg özvegy Ka- menszkyné irta alá. Néhány héttel ezelőtt már tárgyalásra került a bünpör, a tényállás azonban nem tisztázódott teljesen és ezért a bíróság uj tanuk kihallgatását rendelve el, a tárgyalást elnapolta. Moet került másodízben tárgyalásra a bünpör a besztercebányai bíróságon s a vádlott most is állhatatosan tagadta, hogy 6 követte volna el a csalást Az elnök fölolvasta Herz Mária postatisztviselő- nő vallomását, amely szerint a pénzt egy előtte ismeretlen asszony vette föl, de nem tud rá visszaemlékezni, hogy Kamenezkyné lett volna a tettes. Ekkor következett be a drámai fordulat Wertheimer Sándor dr., a vádlott védőügyvédje emelkedett szólásra és szenzációs bejelentést tett. Elmondotta, hogy néhány nappal ezelőtt a gyetvahutai római katolikus plébános járt nála. A pap fölizgultan mondotta el az ügyvédnek, hogy néhány nap előtt a gyetvahutai római katolikus templomban egy asszony gyónt meg neki, akinek nevét természetesen a gyó- nási titok következtében sem az ügyvédnek nem nevezheti meg, sem semmiféle hatóságnak nem árulhatja eL Az asszony gyónás közben sírva vallotta be már egyéves bűnét, amely azóta szakadatlanul mardossa lelki- ismeretét Beismerte, hogy ő lopta el a múlt évben a postahivatalból a csekket ő töltötte ki azt Kamenszky névre s ő jelent meg, mint Kamenszkyné Gibela János bírónál, aki gyanútlanul alá is irta a csekket, mert nem ismerte a gyetvahutai asszonyt és hitelt adott előadásának. Elment azután a postahivatalba s ott a pénzt kifizették neki. Most, amikor látja, hogy bűne ártatlanul juttatott börtönbe egy szerencsétlen nőt, föltámadt mardosó lelkiismerete, ezért bevallja bűnét a papnak. Nyomban át is adta a lelkésznek a csalás utján szerzett háromszáz koronát, aki azután azt a gyetvahutai postahivatalban azonnal be is szolgáltatta. A védő bejelentésére a bíróság elnöke föl- oivasta Baranek gyetvahutai római katolikus plébános levelét, amelyet a pap a bíróság elnökéhez intézett s amely ugyanazt tartalmazza, mint a védőügyvéd bejelentése. A papnak vallomása pördöntő erejű voft, a bíróság a sokat szenvedett özvegy Kamenszky Magdolnát azonnal fölmentette vád alól, az államügyész pedig a fölmentő Ítéletben megnyugodott Egyévi meghurcoltatás után igy került újra vissza az életbe az ártatlanul szenvedett Kamenszky Magdolna. r ■ ■ r: = ■ - - - ^olio szappan minden mosáshoz! Bristol S s á 8 i e cS a Budapest legszebb pontján a Sunaparton UJ vezetés meiSees aJáRila: Előkelő, patinás szállodájának gyönyörű szobád a mai gazdasági viszonyoknak megfelelő polgári árakon. Egy ágyas uccai P. 10—16„ * udvari „ 6—10 „ Két ágyas uccai duűaparti „ 24—40 Két ágyas uccai „ 20—24 * „ udvari „ 15—18 „ A jobb szobák árai fürdőszobával értendők. Minden szobában hideg és melegvíz, telefon és rádió. Éttermi árak: Complett reggeli: kávé v. tea v. kakaó egy tojással, vajjal és jam-el P. 1.2<í Kitűnő ebéd v. vacsora menü P. 2.40 -kitűnő ebéd v« vacsora „ előétellel P. 4.— Ezen lapra hivatkozással a szobaárakból külön engedmény. Szobarendelés lehetőleg 1—3 nappal elébb eszközlendö. Bristol szálloda szobáiból és terrasszáról a leggyönyörűbb kilátás nyílik a Dunára és a budai hegyekre. — Egy másféléves gyermeket megcsonkított az éhes sertés. Ruszúnszkói szerkesztőségünk jeleníti: Az tmgmegyei Volosanka községben Halakanics Vaezily és felesége mezed munkára ment s két gyermekét otthon hagyta. Az őrizetlenül hagyott gyermek egyike ötéves fiúcska, másika másféléves leányka volt A kisfiú megunva az egyedülléteit, magára hagyta bugát és a szomszédban eljátszado- zotk Ezalatt a nyitott ajtón a gazda éhes sertése a házba tévedt és a földön fekvő 'kislányból lak- mározmi kezdett. Előbb csak a gyeinmek jobb fülét rágta le, majd leharapta a jobb kezofejét. A gyermek elájult e a haláltól csak az mentette meg, hogy a szomszédasszony véLertílenüll odakerült. Azonnal kórháziba szállították a nagy vérveszteségtől elalélt gyermeket. ÉHetlbeaunaradásához kevés a remény. A szülők ellen eljárás indult. xx Újszerű gyógyeljárás bevezetése Pozsonyban. Mint értesülünk, Herzog Frigyes dr. pozsonyi orvos dorvosi rendelését kiegészítette magas feszültségű ée rezgéeü rádiummal kombinált sugaras kezeléssel a legmodernebb készülékekkel, amely több százezer volt feszültséggel működik. Gyógy- javallatok: Idegbajok, neoralgia, neuraszténia, álmatlanság, reuma, köezvény, asztma. Ideges szívbajok. Nők kritikus éveivel járó bajok. Érelmeszesedés. A kezelés szigorúan orvosi individuális alapon történik egyéb fizikoterápiáé eljárásokkal, mint például diaterania, fénykezelée stb. igénybevétele mellett. Gaüepachtól eltérően, minden beteget külön vizsgái meg és kezel. Érdeklődni lehet Brotielava, Hoeszu-ucoa 88. L Teleifon 19—48. — Egy csehszLorákiai munkás öngyilkossága J ugos Máriában. Belgrádiból jelenít iik: At Újvidék—deocini vasútvonalon tegnap egy urunkásküloejü férfi holttestéit találták meg a sínek között. A rendőrség megállapította, hogy Benes Antal csehszlovák munkás öngyilkossági szándékkal vetette magát a vonat elé. Tettét valószínűleg családi viszály- kodás miatt követte eL Az 1. berlini p*ycboanalytikn> pobklinika eleve-je Dr. E. wtndholz ideg- ét elmegyógyász, rendel: hétfőn, tzerdín, pénteken 2—4. Praha II., Sonkenicki 3. Tel. 150103. Egyébként dr. Kramer szanatóriumban, telefon: 20189. — Becsapta a papját, hogy Franciaországba vándorolhasson. Ruszkuszkőá szerkesztőségiünk jelenti: Furfangos módon szabadult meg hitelezőitől ée szökött Franciaországiba Zub Fedor aileóroszto- kad lakos. Zubnak adósságéi voltak, melyeket köb csőmből akart MegyemMiteni, mert ellenkező esetben hitelezői megakadályozták volna Franciaországba való kivándorlását. Zub te lm. elment Bukó- com lakó plébánosához, akd személyesen nem ismerte, de jámbor arca bizalmat keltett benne ée Sluk Mihály néven mutatkozott be, aki vagyonos gazdaként ismeretes. Zub megkérte a papot, hogy adjon neki egy személyazonossági bizonyítványt egy banki kölcsön felvételiéhez. A pap gyanútlanul kiadta a kért bizonyítványt, melyre az egyik bank munkácsi fiókja a kölcsönt folyósította. Zub igy akadálytalanul juthatott ki Franciaországba, míg a kölcsön törieezbése most a jóhiszemű lelkész nyakálba szakadt. xx A Bafa-müvek uj munkarszervezete. Évi átalány: 2X munkanapra — 1 pihenő nap. 1930. október 11-én, szombaton kezdték meg a Bafa- müveknél az uj munkabeosztást, valamint a pihenőnapok beosztását az ötnapos munkahétnél. Ennek az évnek az utolsó három hónapja, valamint az 1931. év munkatervekre van beosztva. 36ő nap közül 252 napot a munkának és 113 napot a pihenésnek szentelnek, ami évi átalányban 2% munkanap után egy pihenő napot jelent. A főszabadság tartama 9 nap. Azonkívül május 1-én és karácsonykor három-három nap szabadság, amit egy ünnepnek, illetve vasárnapnak az összekapcsolásával értek el. A technikai vezetőség megkísérelte, hogy a 40. munkahét után egy 5 napi munkahetet vezetnek be 9 órai munkával. Ez a kísérlet bevált, miivel ugyanakkora fizetés mellett az öt nap alatt ugyanannyi volt a munkateljesítmény, mint eddig hot nap »tti — Rheumát, köszvényt és ishiást az általam tökéletesített dr. Jetel-féle gyógymód szerint 14—16 nap alatt teljes sikerrel gyógyítok. Az elért gyógyeredményekről bárki személyesen meggyőződhet, de azokat hiteles adatokkal is igazolhatom, Dr. Tandlich Zsigmond, Bratisla- vo, Vödric*-*. Telefon 399.