Prágai Magyar Hirlap, 1930. október (9. évfolyam, 224-249 / 2445-2470. szám)
1930-10-11 / 233. (2454.) szám
4 ^i«:gaiMag^arhirIíAI> 1930 október 11, ggembat m m® SORON KIVIJL Irta i MÁRAI SÁNDOR ÖREGEK A Szeretetház ©lőtt, az őszi napfényben padokon ülnék az öregek s élvezik nyugalmas Öregségüket. Amennyiben nincsen Ősz és nincs napfény, akkor nem ülnek a padokon és nem élvezik öregségüket, hanem a Szeretetház ablakai .mögött gubbasztanak és ki bámulnak az uocára. Valamilyen különös egyenruhát hordanak, a férfiak és a nők, az öregség egyenruháját, vagy a ezeretet egyenruháját, tisztes, vasalt és ápolt, hatóságilag rendbentartott rongyokat. A férfiak úgy festenek ebben az egyenruhában. mintha valamennyien kiöregedett láinpagyujtagatók, s a nők, mintha kiöregeben megélnek napokig. A kezdő öregek, akik csak nemrégen kerültek be a Szeretet- házba, stréberen játsszák meg az öreget, botra görnyedve, nyögve imitálják az öregséget, ellentétben a krónikus öregekkel, akik már nem veszik azt a fáradságot sem maguknak, hogy öreget imitáljanak, egyszerűen adják magukat, amilyenek, pislogva, nyálas szemmel, közönyösen, az arrivék fölényével ülnek az ablakban, s már nem is az életnek élnek, csak az öregségüknek. Az asszonyok természetesen puccot fejteWIMMHT——■IH—IIIHWIIHI nek ki itt is, vasárnapra felcicomázzák egyenruhájukat, extrákat viselnek, fekete selyemkendőt, vagy papucs helyett cugoscipőt. Pletykálnak és féltékenykednek, s valószínűleg hazudoznak egymásnak sikereikről és letagadják korukat, nyolcvané sztendő- sök hetvenötöt vallanak be, hasukon összefont kézzel mustrálják egymást s igy feleselnek: .,Ó, te vénség.“ A férfiak közül a gyakorló Öregek azok, akik még nem adtak fel minden praktikus foglalkozást, a kapu előtt ti tokiban koldulnak, vagy bagót keresnek. Hallottam egy szakállas urat, aki elmenőben ezt mondta az egyik kolduló, egyen ruhás öregnek: „Miért koldul itt? Nem szégyellj magát? Mért nem tanul valami mesterséget ?“ És mérgesen Odébb ment. Az öreg hüdéses megrendüléssel nézett a szakállas után. Már hosszabb ideje nem láttam: lehet, hogy szivére vette az intést és elment lakatosinasnak. Valószínű, hogy egyszer az öregségből is kiöregszik az ember. Talán nem is az életet unják meg, csak az öregséget. Egy napon hiába fekszik csoszogó lábaik előtt a legize- sebb bagó, restek lehajolni érte. öreg gour- mandok, akik beteltek a világ izeivel, s ezt mondják ilyenkor: „Tudja Isten, már a dohány sem Ízlik.*' Ez az a pillanat, mikor a családtagok össze néznek s a háziorvosért küldenek. Olyan szaguk van, mint a medvéknek. Télen mozdulatlanul ülnek a Szeretetház ablakai mögött, viaszkos arcokkal, üveges szemmel, naphosszat, a meleg, nedvesszagu szobában, s élvezik nyugalmas öregségüket és bámulják az életet, mely a 14-es autóbusz formájában száguld el ablakuk előtt. dett ruhatárosnék lennének. Nem lehet tudni, ki tervezte a város öregei számára ezeket az egyenruhákat, nem olvastunk semmit nyilvános árlejtésről: valószínűleg a nyomor tervezte, a maga külön ügyosztályában, figyelem bévé ve a célszerűségi szempontokat, úgymint az olcsóságot, mert az öregek szegények, és a tartósságot, mert az öregek sokáig élnek. Lehet, hogy rangfokozatokat is feltüntetnek az egyenruhák, vaunak egycsillagos és kétcsillagos öregek, s elöljárók és felvigyázók közöttük, akik a cimtelen öregeknek parancsolnak. A disztinkciót láthatatlanul viselik, ami rokonszenvessé teszi őket. Akár sütkéreznek az őszi napfényben, akár ablakjaikban könyökölnek, az öregeknek a Szeretetházban nincsen semmi más dolguk, mint örülni nyugalmas öregségüknek és a társadalom jótékonyságának, mely módot ad nekik arra, hogy élvezzék nyugalmas öregségüket. Az öregek tudják kötelességüket, s naphosszát lelkiismeretesen élvezik öregségüket, pontosan és szakmánybán, mint egy hivatalban. Az élei nem mindenkinek juttat ilyen derűs és nyugalmas öregséget, Ford például hetven éves és még mindig nyolc órát görnyed a hivatalban naponta, nem beszélve RockefellerrőL aki. naponta egy-két óra golfot engedélyez csak magának pihenésre, vagy Edisonról, aki nyolcvanéves korában ott áll ma is naphosszat, az agg ember, íáradhatatlanul laboratóriumában és arca verejtékében feltalál. A Szeretetház öregei tudják jól, hogy ezek az öregek szivacsén cserélnének velük, az ő békés és tétlen sze- retetházbel; öregségükkel, s kárörömmel vigyorognak, ha az újságban azt olvassák, hogy Ford még mindig öt napot dolgozik he- tenkint. Hála Istennek, gondolják, mi nem szorultunk reá öregségünkben, hogy öt napot dolgozzunk hetenkint, mint Ford. Ezeknek az öregekpek a Szeretetházban semmi más dolguk nincs, mint élni. A társadalom sem vár tőlük semmi mást. Nem kell kefét kötniök, mint a raboknak, s nem kell asztalosmeslerséget tanulniuk, mint a cstzi víz A legerősebb jód-bróm források gyógyvize. Kérje e csizi viz hasznaiét) utasítását. Csízfürdő. gyermekeknek a javítóban. Bizonyos közös ájtatosságoktól eltekintve senki nem követel tőlük semmi egyebet, csak az életet, a meztelen életet, — azt se veszik szigorúan. Aki erre is lusta közülük, az abba is hagyhatja. De az öregek csak ritkán élnek az engedéllyel, eszükágában sincs meghalni, most, mikor már ilyen nyugalmas öregséghez jutottak. ők azok, akik kitúrták az életet, egy nappal tovább, mint a többiek, akik nem bírták ki, s most már könnyűszerrel bírják tovább, a be nem látható végig. Még az a dolguk sincs, hogy öregségükre kupont vágjanak, vagy fát vágjanak, ahogy ezt általában öreg emberek, kik nem lakói a Szeretet- háznak, szokták. Az öregek fejcsóválva olvasnak arról, hogy az öreg Vilmos császár például mindennap fái vág öregségére a doorui udvarban. Nem lehet mindenki a vSze retet ház lakója, gondolják. Esztendők óta mindennap kétszer látom őket, amint elmegyek ablakuk alatt, vagy padjaik előtt. Nyitott ablakaik mögött ágyakat lótok, közös hálótermeket, éjjeliszekrényeken üvegeket és dobozokat, mindazt, ami ogv életből megmarad. Vannak közöttük gyakorló, kezdő és krónikus öregek. Részben emlékeiknek élnek, részben a pillanatnak. Az öreg emberek mohó falánkságával esnek a legkisebb morzsának is, melyei, az élet még bajit nekik, egy átfutó autó, egy elsodort újságpapír, melyet a levegőbon forgat a szél, egy ténfergő kutya, a rendőr az unna* árkon. egv gyerekkocsi, minden esemény nekik, melyen percekig elrágódnak. Egy újságjapból. akármelyik rovatból, töbA református egyház helyzete a csehszlovák köztársaságban A törvényes átlátni járandóságoknak csak egy részéi hapia és kapja meg az egyház — Jugoszláviában hamarább rendezik az egyház és állam viszonyát, mini Csehszlovákiában Péter Mihály püspök évi jelentése n. A református egyház szükségleteit illetőleg az egyetemes kouvent elnöksége még 111211. március 28-án 27. E. K. szám alatt felterjesztést intézett a miniezt-érimához és szükségleteinket a következőkben mutatta ki: A) Rendes szükségletek Személyiek: Dunámnineni kerület Tiszáninneni kerület Egyetemei Kom vént Egyet. Lelkész! nyugdijint. Lelkésznevelő intézet Dologiak: Dunánimneni kerület Tiszáninneni kerület Egyetemes Könvent Lelkész nevelő intézet Ke 170.969.22 311.321.62 75.000. — 2-67.659.24 126.000.— 227.047.29 409.769.— 36.800.— 21.000. — összesen 1,645.566.37 B) Rendkívüli szükségletek Ke Személyiek: Dunáninneni kerület 649.840.— Tifizániuneiii kerület 980.760.— Összesen 1.680.600.— Rendes és rendfe. szükséglet együtt: 3,276.166.37 Miután a személyi járandóságokat (kongrua) a lelkészek közvetlenül kapják, ettől eltekintve a dologi szükségletek fedezésére, melyet a kimutatás évi 694.616.29 koronában mutatott ki, a. kormány a következő segélyeket utalta ki: Ke 1924. évre közig, segély és nyugdíjintézet 134.000 1925. évre nyugdíjintézet segélye elmén 64.000 1926. évre nyugdijint. és közig segélye c. 299.000 1927. évre nyugdijint, és közig, segélye c. 300.000 úgy, bogy az elmaradt illetve ki nem utalt- államsegélyek az Egyetemes Konvemt. elnöksége által 1928. március 8-án keit 95. EK. ez. a, felterjesztés szerint: Kö 1. Közigazgatási államsegélyek elmén 704.725 2. Nyugdijintézeti segélyek óimén 210.000 3. Adócsökkentési segélyek e-imén 925.000 4. Podkarp. Rus közig, segélyei óimén 485.192 5. Lelkészek kongruája 1919—20. évekre 6.000.000 Összesen 8,324.917 Ha ezekhez vesszük az 1928-ból elmaradt 367.000 és az 1929, érvről elmaradt 467.000 igy összesen 9,158.917 koronát tesz ki egyetemes egyházunk és lelkészeink anyagi vesztesége <még ,a nagyon mostohán megszíabott kormány-mérték szerint is; de mekkora az anyagi veszteség, ha segélyeinket >a törvény, jog és felekezeti egyenlőség elvei szerint állapítanák meg? Tavalyi jelentésemben beszámoltam arról, bogy a kormány közigazgatási és más segélyek címén az 1928. évre egyházunk részére a törvényhozási- lag megszavazott 777.000 korona helyett; csak 410.000 koronát utalt ki. Megdöbbentő volt ez az évröl-évre kisebb és kisebb mértékkel való mérés, ogyuttal igazságtalan és felekezetűnket is megszégyenítő, Ahelyett azonban, hogy jogos követelésünk honoráitatott volna, az 1929. évben a kormány már tovább ment, de uem föl, hanem lefelé haladó lépésben, amennyiben 1929-re már csak 310.000 koronát utalt ki Egye temes Egyházunknak, Ügyi á tsz Ik, az a domináns nézet, hogy a in ily arányban növekednek közigazgatási, nyu-gdijijilé- zot-i. adócsökkentési stb. szükségleteink, olyan arányban szállíttassanak lo e segélyek. Külön említést érdemel az 1919—20. évi kongrua Orlysiseája. Tudvalevő, hogy ezt a V,4 millióra menő, annak Idején az állami költségvetésbe is felvett államsegélyünket a kormány minden helytálló indok nélkül, teljes egészében elkobozta, s a felekezeti jogegyenlőség nagyobb dicsőségére: az evangélikus egyháznak adta. Hiába azóta minden sürgetés, követelés, hiábavalóknak bizonyultak a- miniszteri biztatásra beadott kérvények, a kérdés most sincs megoldva. De mégis történt ám valami. A kormány már 1920-ban 6, szlovák egyházakban működő lelkészünknek azzal az ürüggyel utalta ki, hogy ezek kellő időben tettek fogadalmat, holott velünk, a többiekkel egy napon. A múlt év végén aztán nagy kürtszó zengése közben jelentetett be, hogy a kormány végezetre jónak látta ezt az ügyet végképpen elintézni és el is intézte, de hogy? Adott 29 lelkésznek 1.000-től 5,000 koronáig terjedő összeget,, kifejezetten az 1919—20.-iki évi államsegély cimén, és azzal az Ígérettel, hogy ez csak egy részlet és az utalás tovább folyik majd- De a folytatásról nem tudunk, az eddigi eljárást pedig lerontja, az a körülmény, hogy politikát kevertek bele. Mert ha nem volna benne az átkos politika keze* a segélyezésnek nem lett volna szabad összeesni éppen a választásokkal és nem lett volna szabad megszakadnia a politikai szélcsend beálltával, hanem tovább kellett volna folytatódnia és pedig minden különbségtétel nélkül. Az eljárást itt is elítélem és tiltakozom ellene. Anyagi megkárosításunk rovatába tartoznak a következő esetek: 1. Akármennyire indokolt és szükséges lenne is az egyház közérdeke szempontjából, hogy ezolgá- latképtelen lelkészeink nyugdíjba menjenek, neon merik ezt megcselekedni, mert példák vannak előttük, hogy akik megtették, évekig nem birnak hozzájutni az amúgy is szűkös nyugdijukhoz és a szó teljes értelmében nélkülözni kénytelenek, hiába van rendben állampolgárságuk. Az ilyen ügyet az országos hivatal egy tollvonással elintézhetné. 2. Helyet változtató lelkészeink néha évekig várnak arra, hogy uj helyükön az államsegélyt megkapják. 3. Segédlelkészeink kongruájáról is törvény intézkedik. De ha minden törvényes kellékkel felszerelt kérvényt nyújtanak is be. hasonlóképpen járnak; ezért ők is a- legmostohább sorsra vaunak kárhoztatva, E kérdés dűlőre jutását különben a köztünk és a kormány között fenforgó szi6zte- matizáció kérdése is hátráltatja. De meglátjuk, lesz-e eredménye azon lépéseimnek, hogy az erre vonatkozó aktákat a magyarországi koűventtől elkértem s a továbbiak iránt a kormánynál az i n t ézked éseke t m egtettü'k. 4. Hajmeresztő az állampolgársági kérdés is s ezzel kapcsolatban az, hogy 35—40-45—50 éve szolgáló lelkészek évek óta egy fillér államsegélyhez sem tudnak hozzájutni. 5. Az anyagi kérdéssel van igen szoros kapcsolatban a kongrua megállapítása. Már az is jellemző, hogy teljes öt esztendőnek kellett eltelnie, míg odáig jutottunk, bogy tiszáninneni egyházkerületünkben eddigeló a lelkészek ogy részének a kongruáját végre megállapították. De ez még nem volna igen nagy baj, ha közmegelédedésre történt volna. Azonban a-z eredmény az, hogy néhány esetet leszámítva. többeknek 10, 20, 30, sőt 35 *zer koronát kell visszafizetni. A kongrua-törvényt tehát ezzel még megtetőzték. A baj forrása, főképpen * terményárak magas számításában van, mikor » terményárak az egész világon rohamosan leestek. A másik a-z. hogy 4(V— 45 éve szolgáló lelkészek szolgálati Idejét attól a-z időtől számítják, amikor állampolgárságét kapnak, lm ugyan kapnak. E tekintetűén különben már néhány kivétel van. Az egyházi törvénykönyv sorsa Egy csigalépést már tett a kormány a törvény- könyv ügyében; a fordítás már kész van; de- hogy mikor jutunk el a célponthoz, igen nagy kérdés. Lehetséges, hogy Jugoszlávia is megelőz majd bennünket. Ott igazán nincs demokrácia, sőt diktatúra van és mégis ina. történt? Sándor király 1930. április 16-án kiadott egy. az állam és a református egyház viszonyát szabályozó, 31 §-bói álló törvényt. Erre július 17-én Belgrádban összeült a református egyház törvényhozó zsinata és a jelek szerint a megkezdett munka mihamar be Is fog fejeztetni. Arról most nem beszélek, hogy ebben a törvényben ilyenek foglaltatnak: „Az államsegély, amelyet a jugoszláv királyságbeli református egyház a költségvetése értelmében állandóan élvezni fog, külön rendeletben állapiíttatik meg, melyet az igazságügymimszter, egyetértésben a pénzügyminiszterrel, az egyházak főhatóságainak meghallgatása után bocsát ki és pedig tényleges szükségleteik és az 1930—31-ik évi állami költségvetésben előirányzott dotáció alapján. E segély az egyháznak a legfőbb egyházi hatóság utján, híveiknek számaránya szerint fog kifizettetni (6. §.) Az egyházi pótadót, ha az egyházak kérek, — az állami közigazgatás közegei szedik be az állami adóval egyidejűleg, az állami adózás előírásai szerint s negyedévi részletekben átadják azt az illetékes egyházi hatóságoknak (9. §.) Mindenféle adó alól mentesek azon épületek, melyek Istentiszteletek tartására, egyházi hivatalok, egyházi oktatási és jótékonysági célokra szolgálnak, egyházi célokra szolgáló intézetek, püspöki és leikészi épületek, református kuiturhistóriai emlékek és az elsorolt összes intézetek (10. §.) Az ösz- ezee önkormányzati lelkészi iskolák az egyházi hatóság felügyelete és igazgatása alatt állanak, az írja elő részükre a tantervet, a tanit-ás programját. (24. §.) A reformátusoknak megengedte- t-ik, hogy külföldi intézetekben szerezzenek theo- lógíai képesítést, miig ilyen iskolákat felállíthatnak. (25. §.)“ Ezeket csak mellékesen említettem meg, egy körülményt azonban lehetetlenség elhallgatnom. Mindnyájan tudjuk, hogy háttérbe szorittatásun- kat anyagi téren nagy sajnálkozások között mindig azzal indokolták meg, hogy nincs törvény- könyvünk, hogy törvényen kívüli állapotban vagyunk, de, majd ha nem leszünk, akkor minden másképpen lesz. A törvénykönyv megerősítése e húzás-halasztásával szeműben most azután történt egy olyan nevezetes dolog, amiért tiszáninneni egyházkerüiletünk, Egyetemes Egyházunk Sutka István dr.-mak hálával tartozik. Az ő nagy egyház- és nemzet-szere te te egy esetből kifolyólag ^provokálta a legfelső közigazgatási bíróságnak 7823/1930. ez. törvényét, mely a hatóságoknak és a kormánynak eddigi álláspontját végképpen megdönt ötté, mert e döntvény szerint a mi, 1904-ik évi, királyiliag szentesített törvényeink mindadddig, míg az nj törvény megerőslttetik, érvényesek, oly erejűek, mint az állami törvényekMi tehát elejétől fogva törvényes alapon állottunk és állunk, ogy percig sem voltunk ex-lex- ben, amint én ezt — sokakkal együtt — mindig hangoztattam. De most már ebből logikusan folynak a következők: Ha a mi törvényeink mindig érvényesek voltak és minket számos vonatkozásban mindig azzal az állítással károsítottak meg, hogy törvényen kivill vagyunk s amit kaptunk, azt csak kegyelemből kapjuk, most, hogy enuek az ellenkezője kiderült, a. sok-sok millióra menő anyagi és erkölcsi károsodásért valaki, nek ütik kárpótlással tartozik. — Vége következik. —
