Prágai Magyar Hirlap, 1930. október (9. évfolyam, 224-249 / 2445-2470. szám)

1930-10-11 / 233. (2454.) szám

1930 október 11, szombat. 5 Nem feleinek meg a valóságnak a magvar külügyminiszter lemondásáról szóló hírek Budapest, október 10. (Budapesti szerkesztő­ségünk telefonjelentése.) Egyes csehszlovák lapok az utóbbi időben azt a hirt kolportálják, hogy Walkó külügyminiszter lemond és cseh­szlovákiai birtokára vonul vissza. Ezekkel a hí­rekkel szemben a helyzetet jól ismerő körökben utalnak arra, hogy a magyar kormány már há­rom nappal ezelőtt megcáfolta a kormányre- konstrukcióról elterjedt híreket, tehát valótlan Walkó lemondásának Ilire, valamint az is, hogy Walkónak Csehszlovákiában birtokai volnának. Walkónak egy hold földje sincs a csehszlovák köztársaságban s ebből kifolyólag valótlan az i3, hogy a magyar külügyminiszter birtokára vonulna, vissza. Az tény, hogy Bethlen minisz­terelnököt Walkó külügyminiszter Angorába nem kiséri el, de ez csupán azért történik, mert Walkó már tett Angorában látogatást. íCefalsiliciáfsan Varsó, október 10. Keletgaliciából további letartóztatásokat jelentenek. Lublinbau a ha­tóságok bezártak egy ukrán társaságot. Lem- bergben letartóztattak egy ukránt, akiben a hatóságok a titkos ukrán katonai szervezet parancsnokát vélik felfedezni. A tamopoli gimnáziumnak egy hetedik és ötödik osztá­lyos tanulóját letartóztatták, mert kiderült ró­luk, hogy tagjai az ukrán katonai szervezet­nek. Lemberg közelében a katonai telepesek több majorján leégtek a gabonaraktárak s ezeket az égéseket az ukránok gyújtogatásá­ra vezetik vissza­Sosovic, október 10. A lengyel ellenzéki pártok első közös választási gyűlését a kor­mánypártok rohamos apata szétverte és a gyűl és termet szétrombolta. Az összecsapásnál ti zen egye n m egse besü ltok. fii osztrák kommmisták felles erávet indulnak a választási harcba Bécs, október 10. Az osztrák kommunista párt elhatározta, hogy az összes választókerü­letekben jelölteket állít föl. Az osztrák kommu­nisták ötven birodalmi német kommunista kép­viselőt hivnak meg a választási akcióban vaió résztvéteire. — Az alsóausztriai Heimatschutz tartományi vezetősége kiadta utasításait a vá­lasztásokra, amelyek szerint a négy alsóausz­triai kerületben a keresztényszocialista párt és a Heimatwehr listáján a Heimatwehr vezetői lesznek jelölve és ezenkívül egy második listát is fölállítanak: a Heimátsblock listáját, amely azon Heimwehr-körök számára van szánva, kik nem akarnak az első listával szavazni. Jóváhagyta a kormány Risiiiiiszkó ezévi költségvetését As országos választmány ütése Ungvár, október 10. (Ruszinszkói szerkesztő­ségünktől.) A ruszinszkói országos választmány szerdán délután tartotta rendes ülését, amelyen maga Rozsypal országos elnök elnökölt. A tárgysorozat egyik pontja a választmány háziügye volt. Kellemetlenül érintette a tago­kat, hogy a minisztérium nem hagyta jóvá az országos választmány és később az országos képviselőtestületnek azt a határozatát, amely szerint a képviselőtestület tagjai vasúti szabad- jegykedvezményt élvezzenek az ország terüle­tén belül, vagyis a kassai vasutigazgatóság kör­letében. (Szabadjegyet ugyanis csak a választ­mányi tagok kaptak éspedig az országos pénz­tár terhére. Szerk.) A vasutügyi minisztérium jóakaratára vall, hogy ezzel szemben hajlandó az orsz. képviselőknek II. osztályú bérletet III. o. tarifa alapján engedélyezni. Demkó Mihály választmányi tag előterjesz­tést tett arra vonatkozólag, hogy a katonai akadémiára Ruszinszkóból legalább öt jelentke­zőt vegyenek föl, valamint azt is, hogy a kato­nai disztinkcióknál Ruszinszkóban is alkalmaz­tassák a P. R. jelzés. A napirendi pontok között szerepelt az az új­ság is, hogy a kormány az 1930. évi költségvetést (1930 októberében) végre valahára jóváhagyta! A beregszászi országos kórház építéséhez az- állam 75%-nyi költségrészesedést ajánlott meg. Az építést a tavasz folyamán kezdik meg. Ugyancsak elhatározta az országos választ­mány, hogy az oly igen szükséges vizszabályo- zási munkálatokat a Latorca és Tereblya folyók mentén haladéktalanul megkezdi. A ruszinszkói magyar színtársulatról sem fe­ledkezett meg az országos választmány, ameny- nyiben részére 5000 korona szubvenciót, szava­zott meg. Iskolaépitési célokra 70.000 K-t utalt ki a választmány, amelyhez 50%-kal az állam is hozzájárul. A szubvenciók osztogatása során a huszti áll. internátus 50 ezer K-t és ugyancsak a huszti görögkeleti internátusnak 6 ezer K-t, a ruszin­szkói Muzeumegyesüiotaek pedig 20 ezer koro­nát utalt iki az országos választmány, mellyel az Illés be is fejeződött. miWGAlA\^GáíARmRIjM> Óráról-órára növekszik az árvizveszeéeíem Németország A szakértők katasztrófát jósolnak és messzemenő óvintézkedéseket követelnek Á Rajna vize is rohamosan emelkedik és helyenként már ki is lépett medréből Freiburg, október 10. A heves esőzések az árvíz veszedelmét idézték fel Németor­szág különböző vidékén. A Schwarzwald fo- iyói óriási mennyiségű vizet bömpólygetnek medrükben és alaposan tartani lehet, attól, (hogy a Schwarzwald vidéke hamarosan víz <alá kerül. A felső Rajna az utolsó napon 1 .méter 20 centiméterrel emelkedett. Saarbrücken, október 10. A Saar-vidék fo- lyói is eróseu megduzzadtak és máris ki­sebb-nagyobb károkat okoztak. Ottweiler mellett a folyó magával ragiadta egy fürdő faallkot- mányát. A vidék vasúti forigahroa szüneteli. Neunkircbenben az üzleti negyed már viz alatt is áll és az áradat behatolt az acélmű­vek gyártelepére. A mélyebb pontokon fek­vő gyártelepek szintén viz alá kerültek és üzemeiket szüneteltetni kénytelenek. Félé, hogy az áradat tovább tart és még nagyobb károkat fog okozni. Neuwied, október 10. A Rajna vízállása egy-két nap leforgása alatt újabb másfél mé­terrel emelkedett. A folyó helyenként már át is lépte a védő- gátat és szétáradt a partvidéki területe­ken, elborítva több országutat, amelyeken az autó- és járműforgalom teljesen szüne­tel. A partmenti házak pincéiben félméter fT%iti\ OIBRlMni irrtWWWWWMBMWT'rt WMIIB magas a viz, a lakók számos házból elme­nekültek. Koblenz, október 10. Koblenzben a fo­lyó állása 6 méter 85 centiméter. A szakér­tők szerint komolyan számolni kell egy nagyobbará- nyu árvízkatasztrófával, amiért is már most messzemenő óvintézkedések megté­telét sürgetik. Valószínűleg már a mai napon kibocsátják a Rajna hajóforgalmának kor­látozásáról szóló rendeletet. A Mosel Trier mellett elérte a 6 méter 12 centiméteres maximális vízállást és most már apadóban van. §Canada követelési Ssrizishangulatot teremtett az birodalmi konferencián mm A Westminster-líaiiban ravatalozzák fal az „1 101“ áldozatait London, aktóber 10. Ma a kora reggeli órákban az R 101 áldozatainak hamvait tar­talmazó koporsókat a Westminster-Hallba MacDenaid közbeavatkozik - ményes vámok mellett London, október 10. Kanada vámultimá­tuma a birodalmi konferencián ideges kri- zishangulatot váltott ki. Szerdán a kanadai miniszterelnök azt köve­telte, hogy az angol kormány a további bi­zottsági tárgyalások előtt a kanadai javaslatra elhatározott, igennel, vagy nemmel feleljen. Amikor tegnap délelőtt a miniszterelnökök meg akarták beszélni a szerdán beterjesztett ajánlatokat, MacDonald Snowdennek és Gra- liamnak, az angol kormány legszélsőségesebb s zab a dke rés ke de lem -h ive i nek kíséretében je­lent meg az ülésen, akik hosszú referátumuk­ban fejtették ki, hogy véleményük szerint Anglia miért nem építheti tovább a kedvezményes vá­mok rendszerét. A kanadai javaslat feletti vitát hétfőre ha­lasztották, mivel az angol miniszterek kije­lentették, hogy először az angol kormánynak kell intern megtárgyalnia a kanadai javasla­tot, mielőtt Kanadának megadhatná a köve­telt határozott feleletet. Az angol kormány már tegnap összeült tárgyalásra. London, október 10. Baldwin csütörtökön Mexikó City, október 10. A Taba'Sco ál­lambeli San Carios városból a banditák egy újabb rémtettéről érkezett jelentés. Mialatt a helység lakosságának legnagyobb része a templomban volt, a banditák meg­rohanták a községét, a templomajtókat bezárták és az ájtatoskodó tömegre rágyúj­tották az Isteni házát. Gaztettük nyolcvan Kassa, október 10. (Kassai 'szerkesztőségünk­től.) A P. M. H. annakidején beszámolt arról, hogy a kassai rendőrigazgatóság utlevélosztálya a budapesti Szent Imre-hétre utazni szándéko­zók egyrészének útleveleit indokolatlanul visz- szatartotta, vagy úgy állította ki, hogy Éz útle­velek érvényessége még a Szent Imre-hét előtt lejárt, vagy csak utána kezdődött. A furcsa eljárásnak folytatása van. Ugyanis a kassai rendőrigazgatóság politikai osztályá­nak föLszólitására e rendőrigazgatóság körleté­be tartozó rendőrségek é& csendőrségek még most is kutatnak azok után, akik a Szent Imre-hét alkalmából Budapesten jártak. Pozitív értesüléseink vannak arról, hogy például a sárosmegyei csendőrállomások min­denkit kihallgatnak és jegyzőkönyvet vesznek föl azzal, aki a Szent Imre-hét idején Magyar- országra utazott A konzervatívok a kedves­■este nyilatkozatot adott a lapoknak, amely­ben bejelentette, hogy a konzervatív párt elfogadta a miniszter­elnök által a dominionoknak tett javasla­tokat a birodalmi kedvezményes vámok be­vezetésére vonatkozólag és a párt megfelelő javaslatokat dolgoz fel, hogy ezt az elvet a gyakorlati végrehajtás­hoz segit.se. Javaslatait azután a legközelebbi választásokon a nép ítéletére bizza. A munkáspárt radikalizátódik London, október 10. A munkáspárt balol­dali radikális ellenzékének egyre fokozódó erősségére jellemző annak a szavazásnak az eredménye, amely a pártelnökség betöltésé­ről döntött. Sir Oswaid Mosley a leadott 2.2 millió sza­vazatból 1.3 millió szavazatot kapott, inig a munkáspárt addigi korlátlan vezére, Thomas és a munkáspárt legkiválóbb tenge­részeti szakértője, Kennworthy nem kapott elegendő szavazatot ahhoz, hogy a pártveze­tőségbe jusson. Thomas volt az, aki a leghe- vesebebn dolgozott azon, hogy Fosleyt eltá­volítsák a MacDonald-ikormányból. férfi, asszony és gyermek borzalmas tűz­halálát vonta maga után. A rablóik kifosz­tották a község tehetősebb lakóinak há­zait és elmenekültek. A rémtett hire óriá­si izgalomba hozta a környék lakosságát, amely az államrendőrségigel együtt hozzá­kezdett a gonosztevők üldözéséhez, ami­nek eddig még nincsen eredménye. A kihallgatások alkalmával a legaprólékosab­ban kikérdeznek mindenkit, hol járt, mit csinált Magyarországon a Szent Imre-hét alatt. Egy bártfavidéki uriasszonyt például, aki augusztus közepe táján orvosi kezelés céljából járt Buda­pesten, éjjel félkettőkor keltettek föl álmából a csend­őrök, hogy megejtsék a kihallgatását, amely a hajnali órákig tartott. Szlávik belügyminiszter figyelmébe ajánljak ezt a kinos ügyet. — Herriot előadást tart Budapesten. Buda­pesti szerkesztőségünk telefonálja: A pán­európai unió magyar szervezetének meghívá­sára Herriot október 23-án „Európai Egyesült Államok" címen a Zeneakadémia nagytermé­ben előadást fog tartani. — Dugulás és aranyeres bántalmak, gvomor- ée bélzavarok, máj- és lépduzzadás, hát- és de­rékfájás ellen a természetadta „Ferenc József* keserüviz, naponként többször bevéve, hathatós segítséget nyújt. Tudományos megfigyelések beigazolták, hogy a Ferenc József-viz alhasi megbetegedések eseteiben gyorsan és mindig enyhén hat. A Ferenc József keserüviz gyógy­szertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. szálliitották, ahol azokat a virágokkal borí­tott emelvényen felravatalozták. A koporsók mellett a repülőezredek katoná; állanak gyászőrséget Rimaszombat képvAeSfiteslttieténeli feloszlatása — amint azt a fseiügyjsr iwzter látja Prága, október 9. Ez év áprilisában nagy feltű­nést keltett egész Szlcvenszkón az, hogy a rima- szombati járási főnök Rimaszombat város képvise­lőtestületét feloszlatta s a város élére kormánybiz­tost állított. Ezt a beavatkozást semmi sem indo­kolta, mert a város pénzügyi gazdálkodása ellen soha kifogás nem merült fel. Törköly József dr. nemzet-gyűlési képviselő ezért interpellációt nyúj­tott be a belügyminiszterhez, aki a műit napokban a következőképpen válaszolt: „A rimavska-sobotai járási hivatal 1980. április 15-től 25-ig saját szakértő közegével Rimavská So- bota község gazdálkodásának revízióját foganato­síttatta, amely alkalommal a számviteli könyvek oly állapotban találtattak, hogy a község számviteli hivatalnoka ellen fegyelmi eljárást kellett indítani. A község számvitelében, ahogy ez a felülvizsgálata jelentésből kitűnik, oly hiányok állapíttattak meg, hogy a község gazdálkodásáról világos képet nyerni nem lehetett s a község tényleges pénzügyi hely­zetének megállapítása hosszabb időt fog igényelni. Jóllehet a község sztarosztájának és tanácsának ezen állapotokról tudomással kellett birnick. or­voslásról mégsem gondoskodtak. Hasonlólag a pénzügyi bizottság is a községi gazdálkodás teljes felülvizsgálatát egyszer sem hajtólta végre. Eme hivatalból megái lapított tények nem cáfolhatók meg azáltal sem, hogy az 1930. évre szóló költség­vetés idejében szavaztatott meg s hagyatott jóvá. A járási hivatal által megejtett revizió révén te­hát beigazolást nyert az országos hivatalnak azon következtetése, hogy Rimavská Sobota község gazdálkodása a rendezett igazgatás követelménye­inek meg nem felel. Az ügynek ilyen állása mel­lett az országos hivatalnak nemcsak jogában, dó kötelességében is állott, hogy a községi igazgatás* bán rendel teremtsen. Arra, hogy a járási hit atal szakértő közege által végrehajtott revizió eredménye kéteégbevonassék s hogy az interpellációiban kifejezett kívánathoz képest további vizsgálat ind'iítassék, nincsen ok, s még kevésbbó van ok arra, hogy az érdekelt állami közigazgatási szervek ellen fegyelmi el­járás indittaesék. Mihelyet a köaségi igazgatás a fennálló rendel­kezéseknek megfelelő további menetének előfel­tételed lélesi'ttetnek, a rimavska-sobotai községi képviseleti válaszláeok azonnal megejtetnek. A 243/1922. gy.-sz. törvény 28. §-ának hangzása annak novellálására alapot nem nyújt. A kormánybiztos feladata a mondottak szerint az, hogy a községi igazgatásban rendet teremtsen. Eme feladat nem tűri, hogy a község lmWdeörének valamennyi ágát érintő rendelkezésre kiterjedő joghatósága valamiképpen korlátoztassék. — Prága, 1930 szeptember 1-én. A belügyi miniszter: Dr. S1 á v i k s. k. Értesüléseink szerint a kérdést parlamenti fóru­mon még egyszer tárgyalni fogják. Nyolcvan emberi a mexikói banditák Rájuk gyújtották a templomot és kifosztották a községet ...........................................................am mi-mi h -,| minim"iiiiii.i 11 ii iiun áiinwi—■wiiw Cse ndőrségi kihallgatásnak vetik alá Ketetszlovenszkán azokat, akik a Szent Imre-héien Budapesten tártak

Next

/
Oldalképek
Tartalom