Prágai Magyar Hirlap, 1930. október (9. évfolyam, 224-249 / 2445-2470. szám)
1930-10-01 / 224. (2445.) szám
2 »RK<W-MACi6AR-Hira^ 1930 október 1, aierda. Hifii belügyminiszter kiféri a latiraaif válaszadás elől Hanes járísfőitük püspökválasztási korteskedése ügyében Eetfigyrainiszteii válasz T&rköiy képviselő ieüerpelláctöjára a közigazgatási hivatalnak az ev. püspök választásába valö fogtálán beavatkozása tárgyában — Törköly véleménye a miniszteri válaszról Prága, szeptember 30. Szlovénszkó egész közvéleménye élénken emlékezik még arra, • hogy Törköly József dr. magyar nemzeti párti képviselő az evangélikus egyház kelet- - szlovén szikói kerületében történt püspökvá- lasztás után interpellációt nyújtott be Stávik belügyminiszterhez s az interpellációban fölpanaszolta, hogy Hanes Emil rimaszombati járásfőnök bizalmas körlevelet intézett járása jegyzőihez, melyben fölszólította őket arra, hogy minden eszközzel segítsék elő Csobrda Vladimír püspökké való választását. Törköly képviselő a körlevelet a hatóságok illetéktelen beavatkozásának minősítvén meginterpellálta ebben az ügyben Slávik belügyminisztert. A miniszteri válasz A belügyminiszter a következő választ adta Törköly képviselő interpellációjára: „Az ág. ev. keleti egyházkerület szeniorá- tusai 1930. február 12.-én Vrutky-ban * ta- nácskozmányt tartottak, amely túlnyomó többségében úgy határozott, hogy az egyházi gyülekezetnek Cobrda Vladimir liptói szenior ág. ev. keleti egyházkor, püspöki méltóságra való jelölését fogja ajánlani. A tanácskozmá- nyon magam személyesen részt nem vettem, azonban felhatalmaztam az összehívókat, hogy nevemet, mint többszörös egyházi felügyelő és egyházkerületi jegyzőét, tüntessék fel azok között, akik Cobrda szenior püspöki jelölését ajánlják. Álláspontom, mint az ág. ev. egyház tagjának és egyházi tisztségek vi- - selőjének álláspontja a nagy nyilvánosság ■ előtt közismert volt s erre az álláspontra senkinek figyelmét felhívni nem kellett. A járási főnököknek semmiféle rendelet vágj' megbízás nem adatott. Emez állítást bizonyítja azon tény is, hogy több egyház, illetőleg egyházközség, ahol az egyházi felügyelő tisztét evangélikus valiá- su járási főnök látja el, szavazatát L‘ud. Hoznek-re adta le. Hogy egyes járási főnökök szóval, vagy írásban a belügyi miniszter törvényellenes, Betörő! Ki őrködik fogaik épsége fő- lőtt, ha Ön alszik? Ön ugyan lefekvéskor megmosta fogalt, de a baktériumok mégis vígan szaporodnak és veszélyeztetik fogai épségét. —- Öblögessen j hát ODŐL-SZÁJVÍZZEL! Az ODOL a fogakat és az egész szájüreget vékony, fertőtlenítő réteggel vonja be, mely alatt a baktériumok nem szaporodhatnak. Semmiféle más szájvíznek nincs ilyen hatása. — Ha ezenkívül a fogai mechanikus tisztítására ODOL-FOGPASZTÁT használ, akkor az egészség szabályainak tökéletesen eleget tett, mert a fogait tisztogatta és minden óvintézkedést megtett. — A fogak felváltva való tisztítása és megóvása — ez az ODOLMODSZER közsza badságokba ütköző s az ágostai ■evangélikus vallás szabadságai sértő redelelére vagy megbízására hivatkoztak volna, arról tudomásom nincsen.. Az interpellációban Hanes Emil járási főnök állítólagos körlevelével összefüggésben felhozott eset vizsgálat alatt áll s ez a fennálló rendelkezések szerint lesz lefolytatva. Hogy egyes járási főnökök nyomására a jegyzők „tiltott, azaz egyházi téren korteskedtek s a választó községek választóira nyomást, t L megengedhetetlen, törvénytelen befolyást gyakoroltak", arról sincs tudomásom. Ennek következtében más, mint a már jelzett vizsgálat indítását annál kevsébbé találom indokoltnak, minthogy annak megállapítása, vájjon a püspökválasztás helyesen, az egyházi alkotmány rendelkezéseinek korlátain belül folyt le, az egyházi törvénykezésnek van fentartva. • Pralm, 1930. juniaus 24.-én. A belügyi miniszter: Slávik dr. 6. k.“ Törköly József i viszonválasza K érdest intéztünk Törköly József dr. magyar nemzeti párti képviselőhöz, mi a véleménye a miniszteri válaszról, melyet a képviselő szeptember 16-án kapott kézhez. Törköly József kérdésünkre a következő felvilágosítást adta: IDEGEM EMBEitEK RE e É N F IRTH: MiÍRíU SÁNDOR Copyrígfii b% Paniűeon (26) Ez a pokol egyik köre, s meg kell adni, hogy nem az utolsó: akik a körön belül keringenek, nem érzik kényszerét a távozásnak. Embereket látott, akik időnként nagy feltűnéssel, kalaplengetéssel és integetéssel távoztak, hogy néhány perc múltán visszaérkezzenek, s gondterhesen pillantsanak körül, aggódó pillantással, mintha elmulasztottak volna valamit. Mulatságos világ, gondolta, s aztán: nem az én világom. Csak éppen mozdulni nem tudott. Bizonyára nem ez volt Páris, a francia nő is megmondta, de mégis a városból nőtt, mint egy orvosilag érdekes, rendkívüli daganat s igy bizonyos értelemben hozzátartozott. Mindaz, amit Páris- ban eddig látott, kristálytiszta világosság volt, egyszerűség és átlátszó ménetek, — ez a forrongó moslék, ez az átmenet egy országos vásár, egy cirkusz kantinja s egy filmatelier zűrzavara között, ez nem lehetett Páris. Mit érez itt egy francia? gondolta rokonszenvvel. A dán nő, aki mesékkel kereste a pénzt, melyet az emelkedő tendenciájú csészealjak toronyszerű méreteibe fektetett, váratlanul magához tért a révületből s vitatkozni kezdett. Hirtelen ocsudásában volt valami valószínűtlen s természetfeletti, mint mikor egy hegyet belső erők megmozgatnak. Mégis csak különös, gondolta. A Café Ro- manisebes ebből a perspektívából úgy tűnt fel, mint a rend s céltudatos polgári szervezettség fellegvára, egy internátus, ahol különféle tehetségű és hajlamú növendékeket bizonyos házirend segélyével kordában tartottak és neveltek. A Café Rom a ni' ■•es mégis csak kávéház volt, nem pedig végzet, — s megdörzsölte homlokát és fejét csóválta. Miért ülök itt? gondolta. Úgy tetszett neki, hogy BB9BS egy futó látogatás perceit már bőségesen el- töltötte itt. Utolsó időben, gondolta, az utolsó esztendőben kissé sokat jártam kávéházba, jó lesz vigyázni ezzel. Olyasvalami ez, mint az alkohol, vagy más narkotikum. Semmiesetre sem veszélytelén. De hova járjak? Végre is idegen vagyok. A levelet be kellene dobni. A levelet még ma este be kell dobni. Mindez csak átmenet. Miért ne üljek itt, ha jólesik? Holnap, vagy egy hét múlva, vagy egy hónap múlva már nem leszek itt. Megint akváriumszerü víziója volt, mint odahaza, a körúti helyiségben. Homályosan emlékezett, hogy délután kettőkor érkeztek ide. Kocogott a kanállal a poháron, fizetni akart. Megnézte az óráját. A mutató néhány percet mutatott tiz után. .er Kezdetnek egészen szép, mondta a szobrász, aki elmenőben megállt asztala mellett s elégedetten vette birtokába kalapját; startnak egészen szép, s ha igy akklimitizálódik, rövidesen jól érzi majd magát. — Nyugalom, Kristóf!... — szólt oda a dán meseirónőnek, akin szenvedélyes elragadtatás jelei mutatkoztak. A szobrász felbevül len állt előtte, zavaros tekintettel, vállalkozó hangulatban. Most estére különös módon felmelegedett az idő, verejtékeztek a levegőtlen éjszakában. A fehérkabátos ember ment el mellettük, s papagáj-kiáltását hallatta e trópusi légkörben. Vaszilieff, az orosz, a kávéház előtt állt, kalap nélkül, szabad hajviselettel, melynek elhanyagoltsága minden órával fokozódott 8 gáláns arckifejezéssel magyarázott valamit egy zöldselyemturbános, csokoládészinü nőnek. A szobrász két karjával integetett feléje s nagy gyakorlattal tört előre.-- Menjünk innen — mondotta. — Ma este tele van civilekkel. S bizonytalan, megvető kézmozdulattal inteti maga körül, a gyűrűző embermassza felé, mely valahol felülről, a Montparnasse- pályaudvar .felől áradt le ilyen átláthatatla- nul, s járdát és úttestet sűrű hu Hámokkal I öntött el, amerre a szem látott. Vaszilieff meggondolási időt kért, 9— Ez a lány, — mondta — jó szívvel van irányomban. Nem vihetnék magnóikkal? Az ilyesmi ritkán fordul elő. S megsimogatta a lány arcát, aM mosolygott. — Kicsit fekete ugyan, — mondta elnézően — de az én koromban, már legyen szerény az ember. A szobrász válasz helyett pénzt húzott elő zsebéből s egy tizfrankost a kissé fekete lány kezébe nyomott. Mikor a néger lány eltűnt a tömegben, az orosz bánatosan nézett utána. — ön még fiatal, Borsi ur — mondta rosszkedvűen és vállat vont. — S a világnézetemhez se illik, hogy egy szerecsen nővel szemben feltételeim legyenek. De ahogy ön akarja. Mellékutcákon vágtak át és a szobrász taxit vett Mindhárman a hátsó ülésre ültek. — A Bastille felé! — ordította a szobrász. — Ne higyjék, hogy kegyeletből megyek oda. De a Bastille az a hely, ahol ma is, mint száznegyven év előtt, a nép mulat. A Mont- parnasseon ma este a civilek bámészkodnak. Engem ne bámuljon senki. Különben is forradalmár vagyok. A nép ... Még sok mindent akart mondani, de váratlanul hátraesett az ülésen és dadogni kezdett Csak most láttáik, hogy részeg. Elszomorodva bámulták sápadt és gyermekes arcát, a vázlat-szérűén odavetett vonásokkal és ősz hajával, s hallgatagon ültek, kalaptalan fejüket szellőztették a tikkadt és levegőtlen uccákon át, amíg a kocsi átrohant velük a városon. Este tiz óra volt, nyolc évvel a nagy háború, s százharmincból évvel a nap után, mikor az uccákon, amerre a taxi áthaladt, a nép, mely most színes villany- körték fényében táncolt a tereken, elindult a Bastille felé. A szobrász helyzetet' változtatott, először melléje ejtette fejét, aztán keresztbefeküdt kísérői térdein és elaludt. Mikor rúghatott be? gondolta. Azt hittem, sakkozott. Különös ember. Mulatságos nép. Most hirtelen a dóm jutott eszébe, a másik, a hatalmas és biztos, az a hűvös és merev valóság, melyet a lélek tapintott s igazibbnak és — A válasz nem egyéb, mint a nyílt és egyenes felelet kikerülése. Az, hogy a belügyminiszter nem adott kf * járási főnököknek nyílt vagy bizalmas rendem letet, azzal egyáltalában nem lehet bizonyítani, hogy „állítólag" volt olyan egyházközség is, amely annak dacára, hogy felügyelője ágostai evangélikus, mégsem szavazott Csobrda nagy tiszteletű urra. Mert lehet olyan egyházközség, amely nem fogadja el felügyelőjének irányítását még akkor sem, ha a felügyelő véletlenül járási főnök és ha ez a járási főnök tényleg létezett belügyminiszteri bizalmas utasítás vagy megbízás folytán „mindent elkövetett" is. Dehát miért nem mondja meg a válási a bizonyítékul szolgáló egyházközség nevét? A név szerint és a levél leközlése mellett az interpellációban felhozott konkrét esetben a válasz szerint a vizsgálatot elrendelték. Kérdem, mit kell itt oly hosszasan vizsgálni? Az interpellációt májusban adtam be, a válasz junius 24-ről van keltezve, ma szeptember vége van és még ma sincs kivizsgálva, hogy az az „állítólagos" körlevél állitólagas-e vagy eredeti? Hiszen ha nem lenne eredeti a publikált körlevél, akkor írója azt régen dementálfca volna, Hát egy járási főnöknek ebbeli nyilatkozatát nem lehet négy hónap alatt beszerezni? Hát el lehet-e azt hinni, hogy a belügyminiszter a levél kellemetlen publikációja után egy héten belül hivatalosan vagy bizalmasan meg ne kérdezte volna a levél írójaként feltüntetett járási főnököt, hogy a közzétett körlevél tényleg tőle származik-e. De ha a belügyminiszter még junius 24-ig se kapott a biztosra föltételezett kérdésre választ a szerzőséget illetőleg, miért nem hallgatott meg engem, hiszen felajánlottam a bizonyítást, illetve a bizonyítékokat? Az én meghallgatásom és a bizonyítékaink mindjárt teljes világosságot derítettek volna az ügyre. Pedig itt csak az vizsgálandó, hogy apokrif-e a levél, vagy sem. Ha nem apokrif, akkor bizonyított tény, hogy egy járási főnök kifejezetten a belügyminiszter meghatalmazására és megbízására hivatkozva, hivatalos hatalmát latba vetve korteskedett a püspökválasztásnál. Quod erat demonstrandum. Az, hogy a hivatkozásnak tényleg volt-e valódi alapja, azt könnyű lesz eldönteni, mert hiszen art a belügyminiszter és a levél Írója, esetleg a lelkészt esküre való hivatkozás könnyen «i- I intézi. Miért tehát ez a kuitktátoroskodáaT | — De szolgálhatok a beiügyminiezier *rvalóságosabbnak érzett, — a Dóm, melynek kapujából néhány hete kilépett és szédülten megállt, — néhány hete? — gondolta. — Ha idővel lehetne mérni az életet!... — s az a másik „Döme", az a frivol és baszifém, ahonnan most jön, s ahol csak ők tudják, akik ott ülnek, hogy kinek áldoznak, — s a sötétben elvörösödött. Meg kell tudnom, hogy ki vagyok? — gondolta s összeszoritotta fogait. Mi van bennem? Hol a helyem? Levélszekrény nem tűnt fel, közel s távolban, sehol. Ünnepélyesen megvilágított uccákon hajtottak át, kissé gyermekes és közönséges kedvteléssel cicomázta fel magát színes villanykörtékkel a történelmi éjszaka, e a középületek homlokzatán, imbolygó gázpilian- gókból kirakva, a Republika monogrammja ragyogott. Az uccák szögletén táncoltak. A „nép" táncolt itt, mint a szobrász mondta, aki világpolgár volt s bizonyos geometriai formák erejéig forradalmár, s e pillanatban hortyogva aludt térdeiken, —- „a nép", süni és forró tömegben, lelkesen csoszogva a szaggatott ritmusú zene hangjaira, színe* villanykörték alatt, különösebb kurjongatáss nélkül, jóindulatúan és közönyösen, átadva magát az ünnepélyesség mákonyának, öntudatlan és gyaoakvásnólküli jóindulatában szinte tragikusan. Igen, ez volt „a nép", —: s kihajolt a kocsiból s valami feljött a torkában. A sötétkék, ragadós júliusi égbolt alatt, mint valami meleg és tisztátalan anyagban, kavargóit és forrt és keringett „a nép", Pár ris népe, a bistrók előtt színes Halók csillogtak a kerek asztalokon, a mámor spektruma minden szinben ugyanannak a tehetetlen vállalkozásnak, a feledkezésnetk szolgálatában, s zenekarok és magányos harmonikások szolgálták a zenét, mely nyávogó, vontatott ütemmel mászott utánuk a csendes mellék- uccákon is, ahol kísérteties párok keringtek a félhomályban, nők kalap nélkül s lobogó rövid hajzattal, a férfiak kalapban s gallér nélkül. Összetapadva egy ivlámpa álalt. ,,A nép" táncolt s a város kinyílt és valami törlőnél mi kéjgáz szaga érzeti mindenen. (Folytatjuk.)
