Prágai Magyar Hirlap, 1930. szeptember (9. évfolyam, 199-223 / 2420-2444. szám)

1930-09-10 / 206. (2427.) szám

1930 szeptember 10, szerda.

vall, hogy nyugat inellett döntött és eszel az orthodoxia előtöréáének gátat vetett. Ha István kelet mellett dönt, bizonyos, hogy az orthodoxia az egész dunai medencéi elönti. Ez az egyház szempontjából kétségtelenül a magyarság érdeme, hogy pedig az európai kulturfejlődés szempontjából is érdem, ez a modern történetírás ítélete is. Mert az orthodoxia a maga lezárt, megmerevedett rendszerével nem lehetett féjlődéskópes életíorma és a bizánci rendszer az ázsiatiz- mus első csapására összeomlott Konstantinápoly eles tiével. Később, az újkorban a pravoszlávra az orosz imperializmus előtö- résének egyik eszköze volt s amikor Nagy Lajos a ruithéneket Rómának hódította meg, újból csak Magyarország vetet t gátat a keleti kul túr forma előtör ésének. Ha ez nem történik meg, Budapesten, Prágában és Lai- bachban ma az atyuskáént imádkoznának a papok.

A cseh hit téri tőknek, szent Adalíbertn&k érdeme a magyar kereszténység elterjesztésében és megszilárdításában kétségtelen és elvitathatatlan, mint ahogy az olasz hittérítőké is az. Szláv ember volt Esztergom első érseke is — miért szerepel a magyar Sión Ostfihom néven egy német lap hasábjain? — mint ahogy Csernodh János is egyszerű szlovák szülők gyermekeként jutott el Magyarország legnagyobb egyházi és közjogi méltóságára. A magyar mindiig megbecsülte más nemzetiségüekiben is az értéket és tehetséget és hálásan fogadta közhasznú munkájukat állami és társadalmi életének kiépítésében. Csökkentheti-.© ez a lény a magyar nemzet történelmi érdemeinek értékét?

A másik pontra vonatkozólag a historikus ur egyszerűen odaveti, hogy hát ..kár ezzel olyan nagyra lenni, mert hiszen a török veszély ma már egyáltalán nem tűnik fel olyan borzalmasnak és elhárításában más nemzeteknek talán nagyobb érdemeik vannak, mint a magyaroknak”. A történelem a magyarság érdemét a török veszedelem elhárításában, amint kifejtettük, aranytollal örökítette meg, hogy pedig historikusunknak a török veszedelem ma már nem tűnik fel borzalmasnak, azt elhisszük, mert őt nem cipelik, mint szegény jó Török Bálintot, a sztambuli héttoronyba. Hogy azonban a török uralom mit jelentett volna Európa szivében, azt megmutatja a Balkán, ahol évszázadokon át nem építettek utat, nem javítottak hidat, nem szárítottak mocsarat, mert ha egy hid összeroskadf, Allah akarta azt s az 5 akaratával nem szabad szembeszállani. A magyar Alföld még ma is a török uralmat sínyli, mert az nép télén itet te el virágzó

A kisebbségi kongresszus

Briandkoi intézett levélben tiltakozott a tökéletlen Páneurópa-terv ellen

Kurták és laross Andor Esszédéi — Páneurópa feladata nem állam és állam között hidat verni, hanem néptől a néphez közeledni — A VI. kongresszus befejezése

IDEGEN

EMBEREK

RE GÉN 2

nem: taArkis Andor

/

Copyright by Panifieon

(9)

Túlságosan ki vagyok kezdve. Nem várok semmit az emberektől, egy jó mozdulatot sem. Az ember szerény lesz. Megint az uccát kellett néznie. Bosszankodott, mert minden érdekelte. Egy biciklista ment arra, azt is megnézte. Kétségtelen, ez valami idegbaj, gondolta most. És: nálunk otthon szebbek a biciklik. A fák is szebbek otthon, mondta magának, szinte kétségbeesetten.

Elkérte a Figaro-t. A pincér eléje dobta. A Figaro-t, melynek hangja mindig untatta, bosszantotta kissé, otthon csak protekcióval tudta időnként megszerezni, s akkor elejétől végig elolvasta, a mondain hireket is, hogy melyik hercegnő kit látott vendégül péntek délután s a Porté Maillot s az Etoile között vasárnap délelőtt elveszett egy szürke selyempincsi, s hogy kétszázezer frankért szép birtok eladó a Szajna partján, Seine et Oise megyében, halászati joggal és kastéllyal. Mindezt elolvasta odahaza. Olyan volt a Figaro-t olvasni otthon, mintha moziba menne. Híreiben nem volt számára semmi napihir- szerü. Általános közlések voltak a világról, melyben szüntelenül örökbecsű epizódok zajlanak le, uj csillagokat fedeznek fel s egy párisi uccán elvesznek kis, szürke selyem- pincsik. El lehetett szórakozni vele. Most először tartotta kezében úgy a Figaro-t, mint egy újságot, valamit, amit a sarkon megvesz az ember, átlapozza s aztán eldobja. Átlapozta és eldobta.

Már régen ülhetett itt- mert a pincért, aki kiszolgálta, leváltották, s az uj pincér csodálkozva ment cl melletle.^VIég egy cnlvadost rendelt. Ezt az italt nem a könyvekből is- aowrtej hamm ebédnél twx&ri SpW

Gént, szeptember 9. A kisebbségi kongresszus harmadik napján a delegátusok elfogadták Estelrich katalán delegátus és Nau- man dr. lengyelországi német delegátus határozati javaslatát, melyben a kisebbségek képviselői elhatározzák, hogy Briandhoz levelet intéznek Páneurópa ügyéiben. A két delegátus megszövegezte az elküldendő levelet, amely a következőképpen szól:

„Excellenciás Uram!

Mint az összefogás gondolatának hordozói és szolgái, mint akik az európaiváváíás munkáját mindennél fontosabbnak tartjuk, nagy figyelemmel olvastuk memorandumát, amely a mienkhez hasonló gondolkozásmód terméke. Éppen a mi általunk képviselt európai népcsoportok azok, amelyek a legjobban érdekeitek a béke biztosításában.

Annál nagyobb fájdalommal állapítjuk meg, hogy az ön által kezdeményezett lépés aligha vezethet az európai emberiség megnyugtatására. Az ön gomdolkozásmód- ja túlzott egyoldalúsággal egyedül az államokat látja az európai föderáció hordozóinak.

Annak a sokmillió európai embernek nevében, aki nem érheti el a népi egységet egy állam keretén belül, úgy véljük, hogy

az európai unió nem nyugodhat egyediül az államok egységén, hanem a népek ösz- szefogását kell szem elé tűznie.

Nálunknál senki jobban nem értékelheti annak a szervezetnek jelentőségét, amely alkotó munkájával az európai unióhoz vezetne. Mindazonáltal kevés az, ha csupán újabb államtól államhoz vezető hidakat építünk. Ma mindenekelőtt a következőkről van szó: szabaddá kell tenni az utat a néptől néphez vezető megértés előtt. Fűnek első feltétele, hogy minden európai ember önmagáért és néptestvérének szoros együttműködéséért élhessen, az ellenkező biztosítások dacára az állami belpolitikák még ma is elncmzetlenitésrc törekszenek és megtiltják a néprészek egymáshoz való közeledését.

Éppen ezért sürgős felhívást intézünk Excellenciádhoz, aki a népszövetségben a raegbékülés és az európai megegyezés lelkes apostola, hogy kimagasló egyéniségének teljes súlyával oldalunkra álljon és dolgozzon abban az irányban, hogy az általános európai életközösségre irányuló fejlődés ne egyedül a közgazdasági élet szükségszerűségeire és az államok érdekeire támaszkodvárosait, az szípolyozta ki minden erejét, az sár col ta másfél századon át minden gazdagságát. És ennek az ázsiai előrelő résnek a magyarság vetett gátat a Kőszegtől Egerig félkörben húzódó végvárak hőseivel. Dobó István, Szondy György, Zrínyi Miklós és Ju- risics igy váltak a magyar nemzet hőseivé s az európai civilizáció önfeláldozó mártírjaivá, Amikor pedig a magyar rónákról elvonult a török, nem volt annyi magyar, hogy az elnéptelenedett földeket be lehetett volna velük telepíteni, svábok, szlovákok kapták a legjobb télévényi, testvéri szeretettel fogadták őket és soha szemükre nem vetették, hogy idegenek.

Az utolsó pont a holsevizmusra vonatkozik. A cikkíró szerint éppen Magyarország volt a bolsevizmus középeurópai előtíörésérnek kapuja, még pedig szabad akaratából. Hogy milyen elferdítése ez a tényeknek, azt nem kell hosszabban fejtegetnünk, hiszen a történelem ostoros apásait a saját hátunkon éreztük. Átéltük, mint kergette a „hálás”

nyugat az ezer sebből vértosurgó, deliriu- mos lázban égő magyar népet a végső kétségbeesésbe, a halálugrásba, mint erőtlen i- tetfe el annyira, hogy egy maroknyi kalandorcsapat magához ragadhatta az uralmat. Almikor pedig a vörös csapatok megindultak offenzivájukra, nem a bolsevizmus pionírjai voltak, nagyon jól tudja ezt mindenki.

És befejezésül a historikus Lucifer szárnyaiba burkolózik. Jósol. A szeptember elsejei véres budapesti eseményekre alludál- va sandán hirdeti, hogy Magyarország alighanem a közel jövőben újból mitnt a bolsevizmus fellegvára ostromolja meg a müveit nyugatot. A kánörvendő gyanusitgatásokkal egyszer már ezen a helyen leszámoltunk. Az általános gazdasági válság idején lelkiismeretlen agitátorok vérontást provokáltak Budapest uocáim, ám krónikus jelenségei ezek a mai lerongyolt Európának és mindenkor mindenütt előfordulnak, mig a nemzetek sorsát intézők fantasztikus álmokat szőnek Páneurópáról és semmit sem tesznek a bajék, hanem a legmagasabb igazságosság követelményeinek megfelelően a népek közötti belső együttműködésre is.

Fogadja Excellcneiád kiváló nagyrabecsülésünk kifejezését. A hatodik európai nemzetiségi kongresszus elnöksége.”

Miután a kongresszus a levél szövegét elfogadta, Wiifan dr. elnök a tárgysorozat harmadik pontjáról tartott előadást,' amely, mint ismeretes, a kisebbségi nemzeti csoportok népközösségi szervezeteinek kiépítését célozza. Ebben a kérdésben még Padgen jugoszláviai bolgár, delegátus, Nauman dr. és több más szónok emelkedett szólásra s valámeny- nyi Wiifan jelentésének szellemében nyilatkozott.

Végül a szervezeti kérdések megbeszélésénél a kongresszus vita nélkül elfogadta a szervező bizottság javaslatát, amely az adminisztrációval kapcsolatos szervezeti kérdésekre vonatkozott.

A kongresszuson felszólalt még Kurfyák ruszin képviselő, aki a ruszinok panaszait vázolta. Járass Andor nagy beszédet mondott a kisebbségek és Páneurópa viszonyáról. A beszédet holnapi számunkban közöljük.

jók igazi és reális orvoslására. A magyar kormány a zavargásokon úrrá lett, erős kézzel vezeti a nemzetet a fejlődés utján a hallatlanul nehéz viszonyok közepette is, amikor ezer és ezer teher fojtogat egy jobb sorsra érdemes nemzetet.

Michelet szavaira gondolunk: vájjon mikor rójja le háláját a nyugat a peuple béni iránt? Historikusunk Írásából is látjuk, hogy a gyűlölet tengere veszi körül a magyarságot, amelyet ezer csapással sújtottak és most multijától, történelmi érdemeitől is meg akarják fosztani. A butaság és rosszakarat várai bevehetetlenek, mondta a bölcs öreg s mi laikus toliunkat azzal a vidám kiáltással csapjuk vita végén a sutba, annit Collas Bringnon hangoztatott: Élitek

ám még cimbora! Élűnk s a. jövőben is küzdeni, dolgozni fogunk, hogy egész Európa javára fenntartsuk a magyar fajt, amelyben „végtelen erények s igazi terem tőkérpessé- gek rejlenek."

és maró. A pincértől megtudta, hogy almapálinkát iszik. A Luxembourg-kerttel szemben ült, a rács mögött, egy nyírott alléé kivágásában, melyet fakó zöldre pörkölt a hőség, öreg urak ugráltak a gyepen s eri uettet játszottak. Néhány gyermek állt körben, komolyan, hátukon összefont kezekkel s nézték az öregeket. A levélhordók érkeztek nagy, szürke autóbuszon, ez volt a délutáni posta ideje. Az autóbusz lassított, a levélhordók elszéledtek az uccákon, arra gondolt, hogy ide nem kaphat senkitől levelet. Feje szédült, talán az erős italtól, talán a hőségtől, egyszer repülőgépen utazott, akkor érzett ilyen szédülést.

A kövek öntötték a meleget. Nem tudta, mióta ül itt? Fizetett, óvatosan járt, lement a St. Mididen a Szajnáig. A hídon megállt. Hajó ment el a hid alatt, oldalán ezzel a reklámmal: „Béllé jardiniére”. Megint nagyon sok emher jött mindenfelől. Végigment a Quai Voltairen. Csak nem sietni, gondolta. Lassan ment, egyre makacsabbul, egyszer észrevette, hogy az Opera előtt áll, a villany- újság futott feje fölött, már szürkült. Most már a város egész gépezete lüktetett, minden motor dolgozott, az áradat lesodorta a nagy boulevardon, kék, sárga, zöld fények robbantak ki a házakon, minden nyelven beszéltek körülötte, a kávéházak előtt, messze künn az uccán, nyugtalan csapatok váltották fel egymást az asztaloknál, a pincérek, tucat üveg színes aperítefel karjukon, ordítva vágták át magukat a tömegen, a rikkancsok magukon kívül rohantak az estilapokkal, fájdalmas dühhel hörögve híreiket, valami végzetes volt a levegőben. Most már nem leheteti megállni. Valahol átcsapta a hullám a honié várd másik oldaléra, üvegablaknak sodródott, lebarnult a mélybe, hosszú gépek remegtek az üveg mögött, s falták a papirt, a portás a forgóajtóban mélyen meghajolt, egy nr lépett ki aktatáskával kezében, s taxiba szállt. A ,, Malin”. Egy ház homlokán mozgó fényképet, pergellek. Mindenfelé angol szőve :ok lóglak a kirakatok fölött, halihó haugsz írója cx- üvöüőzőtL Egg Bégé* ült az Autóin**

színház előtt a pádon, rágógummit rágott s olasz újságot olvasott. Egy hang azt mondta, németül: „Dreissig Frankén, und er hat noch die Frechheit gehabt..." Ez már a nők órája volt. Lomposan jöttek, himbáló, céltalan lépésekkel.

Egy cipőüzlet tükrében meglátta magát, s a merev mosolytól, mely öntudatlanul ült arcán, megijedt. Autóbuszra szállt fel, melynek perronján állni kellett, s csak lépésben haladtak előre, a szörnyeteg minden métert kitaposott magának a gépek között, csodálatos mozgékonysággal haladt előre a sűrűségben, mint egy elefánt az őserdő szövevényében, nyugodtan s kérlelhetetlenül. Egy asz- szony állott mellette, erősen kifestve, arcán végtelen közönnyel, szomorúan. Mikor a kocsi kiürült, az ablak mellé ült, keskeny, meredek uccán másztak föl, egy téren leszállóit.

Most már nem tudta, hol van. A tér csendes volt és négyszögletes, a ház előtt, ahol megállt, kövér asszony ült és újságot olvasott. Egy üzlet felett ezt a táblát betűzte: „Bor és szén”. Ide bement, az asztalok mellett szénhordók kártyáztak, leült egy sarokba, meg- ivot't egy pohár bort. A szénhordók veszekedtek. A szomszédos suszteműhelyből időnként beszaladt egy gyerek, a poharat ágaskodva a pult felé nyújtotta, s komolyan mondta: „Még egy pohár fehéret a papának”. A bort öregasszony mérte, szótlanul és körültekintően, állig begombolkozva a fekete blúzba, s nagy, fehér bajsza lelógott a szája szélén. Úgy érezte magát, mint aki viz alá merült. Itt csend volt. Nem volt éhes. Nem volt fáradt. Sokáig ült igy. Hangtalanul köszönt, visszament az üres térre. Már sötét volt. Nem volt boldog. Csodálkozás ős fáradtság Ömlőitek el rajta. Tálán hibát csináltam, gondolta. Körbement a sötét téren. Talán nem kellett volna bejönni a városba ma. Délután még minden nagyon rendben volt. Talán otthon kellett volna maradni ma. Aztán ezt gondolta: talán nem kellett volna eljönni Páll sba. .

Soha nem tudta, hogy ilyen magányos is lehet az ennher, ÜifcSflégOfc éneit magi fcörfly

jeges tért. Felnézett az égre, két tűzfal között meteor sistergett át. Átmenet nélkül a hotelszoba jutott eszébe. Mikor megérkezett kofferjével a taxin, a tulajdonos ingujjban állt a hotel előtt, seprőre támaszkodott ép érdeklődve bámult reá. Azt hitta. hogy a háziszolga. „Hotel” alatt homályosan valaidí őpületszerüt képzelt el, forgóajtóval, szeréEjf hallal, portással és pincérrel. A cimet Be> linben kapta, egy olasztól. „Nagyon jó hotel”, — mondta az olasz, — „modern”. Ez itt a Hotel Mellére? kérdezte a seprős embertőL Igen, ez a hotel Moliére. S a tulajdonos félredobta a seprőt s vállára vette a poggyászt A ház hat emelet magas volt, s oly keskeny, hogy minden emeletére csak két ablak jutott. A kapu mellett fekete üvegtáblán arany- betűk ígérték, mint valami csábitó újdonságot, melynek különös varázsereje van: „Electricité”. Hat emeletet másztak fel, a tulajdonos belökte az ajtót, a poggyászt a padlóra dobta, felnyitotta az ablakot s ezt mondta: „Voilá”. Az ablakhoz lépett. A keskeny és hosszú szoba egyetlen földigérő, szárnyas ablaka erkélyfélére nyílóit. Áthajolt a vasrácson, mindenfelé háztetőket, tűzfalakat látott csak, hosszú kéményeket, melyeknek tövében macskák nyaraltak. Ha mélyen áthajolt a rácson, a Luxembourg-kert egy zöld foszlányát sejthette még. Mindenfelé csak háztetőket látott. Egy szék volt a szobában, s óriási ágy. Szekrény nem volt. A mosdón pléhlavór állt, a tulajdonos az ajtóhoz ment, s látható elégültséggel felcsavarta és eloltotta a villanyt. Leült az ágy szélére, a háztetőket nézte. Akkor még nem tudta, hogy háztetőket és tűzfalakat is lehet szeretni.

A szoba ötven frank egy hétre, mondta a tulajdonos és várt. Mikor nem jött válasz., bátorítóan lelte hozzá: két személynek is annyi. Aztán: egy személynek talán drága, de ha az ur egy hölggyel költözik össze, akkor rögtön olcsóbb. A reggelit főzhet’ az ur maga Is. A mosdó alatt van egy spirituszógő. A tejet majd az ajtó elé állítják reggel. S mint aki minden tanácsol átnyújtott, mellényót két uj jal lehúzta habira, bólintott és magára hagyta.

r “

2