Prágai Magyar Hirlap, 1930. szeptember (9. évfolyam, 199-223 / 2420-2444. szám)
1930-09-10 / 206. (2427.) szám
1830 SBeptemiber 10, szerda. ' A^TEi-JU/ WJtVVt.TW&ui'"***** •9 ■ ■ ■ Ilin *« síé ■kb'ísíb a jrí® Budapest, szeptember 9. Nagy halottja van Magyarországnak. A hétfőre virradó éjszaka váratlanul elhunyt Vass József miniszter, a magyar politikai életnek Bethlen István é? Apponyi Albert után kétségtelenül legjelentősebb vezéralakja volt, akinek korai halála tragikus vesztesége a ménbe tétlenül súlyos nemzeti és szaoiális problémákkal vívódó országnak. Tíz évvel ezelőtt, egy megrázkódtatásokkal terhes káoszban, amely a tisztánlátók szemét is elhomályosította, olyan korszakban, amikor a közelmúlt szénivediései a megtorlás bősz fúriáit idézték föl, került Vass József a magyar közélet élére. Bolsevizmus után, idegen, ellenséges megszállás napjaiban lett miniszter. Azóta kormányok jöttek, kormányok mentek, változtak a politikai divatok, óriási vagyonok nőttek ki a földből és omlottak a porba, de Vass József mindvégig változatlanul állt a helyem Keressünk történelmi analógiákat. ennek a politikai életben olyan egyedülálló jelenségnek a magyarázatáról? Könnyű rá felelni. A tettek beszélnek. Vass József megszerettette magát, jóformán nélkülözhetetlennek bizonyult; a kormányzatot az ellenzék is alig tudta elképzelni nélküle. Hatalmi pozícióját sohasem használta fel egyébre, mint a köz javára. Ha valakiről el lehet mondani a „Salus rei publicae suprema lex esto“ elvét, Vass Józsefről igazán, őszintén, a bizantinizmus gyanúja nélkül el lehetett mondani. A közélelmezés tárcáját vette át akkor, amikor a háborús nélkülözéseket szinte az elviselhetetlenségig fokozta a kommün eszeveszett gazdálkodása, az ellenség féktelen harácsolása, amikor a magyar föld ki- szikkadtam kifosztva tárta fel meddő méhét az éhező milliók előtt s amikor nemcsak a megkisebbedett ország lakosairól kellett gondoskodni, hanem az elcsatolt területekről Budapest felé özönlő magyarok szomorú tömegeiről is. Vass József, a pap, a hitelemző, a prédikátor kenyeret tudott szerezni az éhezőknek és az ország ellátását Hooverre valló organizációs zsenivel tudta megszervezni. Népjóléti miniszter lett. Megoldotta a szen- vendő vagonlakók nyomorúságos problémáját, házakat építtetett, lakásokat teremtett s abban az áldatlan harcban, amely lakók é? háziurak között tombolt, a belátó igazság erejével, az ország gazdasági viszonyainak gondos mérlegelésével megteremtette azt a fokozatos átmenetet, amely nyugalomhoz, megértéshez, harmóniához vezetett. A hadiözvegyek. árvák, rokkantak fájdalmas, elégü- letlen légióját Vass József csitította el. O adott nekik segélyt, kórházat, munkaalkalmat, kenyeret s ha nem tudott olyan bő marokkal mérni, mint ahogy szerette volna, bizonyára neki fájt az legjobban. Sohasem gondolt csak a pillanat szükségleteire: sohasem vesztette el szemei elől a jövő nagy magyar problémáit. A. kulturfölényt hirdette Vass József is. Nemcsak szellemben, műveltségben, tudásban látta az uj Magyarország zálogáét, hanem egészségben, tisztaságban, jólétben, az elaggottakról, a kisemberekről való gondoskodásban, olyan szociális feladatok megoldásában, amelyekről Magyarországon még jobb napjaiban sem mertek álmodni a vezető politikusok. Amint tízéves miniszteri jubileumába nem vegyült bele disszonáns akkord, úgy most a váratlan elmúlása fölötti megdöbbenésben és fájdalomban is egységes az egész magyar társadalom. Legszélsőségesebb politikai ellenfelei sem vethették szemére azt, hogy mint miniszter a partpolitika nyűgét hordta és nem az egyetemes érdekele nyílt, lelkes elfogulatlan szószólója lett volna. Fogadószobája mindig nyitva állott mindenki előtt. Nem ismerte a formák merevségét, ha arról volt szó, hogy gyorsan, energikusam segítsen. Bis dat, qui cito dat. Ez volt mindig Vass József politikai tevékenységének alapgondolata. Ahol közire kellett lépnie, akár, hogy mulasztásokat megtoroljon, akár, hogy megóvja az elnyomottakat, fölemelje az elesetteket, felruházza a rongyosokat, mindig első volt. és sohasem várt ösztönző szóra. Jóság, becsület, részrehajtatlanság és energia: kivételes adományok egy istenáldotta tehetségű papnak és politikusnak, akire igazán vüksége volt ennek az ezer megpróbáítatá- son átment szerencsétlen nemzetnek és akinek ily korai elvesztése a magyar tragédiák vegzetszerü sorának újabb láncszeme.., Európa második legrégibb minisztere A magyar politikai életben olyan neveze- tes esemény fűződött 1930 augusztus 15-éhez, amire közel három évtized óta nem volt példa. Egy aktív szakminiszter miniszteri működésének tizedik esztendejét töltötte be. 1920 augusztus 15-én kelt ugyanis Gödöllőn az a kormányzói kézirat, amely igy hangzott: Kedves dr. Vass! A magyar királyi miniszterelnök előterjesztésére Önt a tárcanélküli miniszterek létszámában ma,gyár királyi közélelmezésügyi miniszterré ezennel kinevezem. Horthy ?. k. Gróf Teleki Pál s. k. Vass József azóta megszakítás nélkül állandóan tagja volt a magyar kormánynak 1 egészen haláláig. Tiz esztendeig egyfolytában * miniszternek lenni — ritka nagy dolog volt még abban az úgynevezett régi, jó időkben is, amikor az uralkodói kegy biztos támaszt nyújtott a legrenitensebb parlamenttel szemben is. A kiegyezés kora óta éppen elég miniszter szolgálta az országot, illetve az uralkodót, de alig egynéhány működött; (az évnél Tiosz- sziabb ideig megszakítás nélkül a miniszteri székben. ! I. Ferenc Józsefnek két kedvenc Váry-ja (Fe- jérváry és Kbuen-Héderváry) közül az egyik néhány hónap hijjáu 19 esztendeig volt honvédelmi miniszter. Báró Fejérváry Géza 1884 —:1903-ig szolgálta uralkodóját Budapesten, a Szentgyörgy-téri nagy palotában. Trefort Ágost 16 esztendeig ült a kultuszminiszteri székben, Tisza Kálmán 14 és fél esztendeig volt miniszterelnök (ezalatt 12 esztendeig belügyminiszter i:s!). Bedekovich Kálmán (még a történészek is alig emlékeznek nevére!) 13 esztendeig horvát-szlavon-d almát tárcanélküli miniszter, báró Orczy Béla pedig 11 esztendeig a király személye körüli miniszter. Több precedens nincs. És a felsorolt precedensek közül is tulajdonképpen csak Fejérváry, Trefort és Tisza Kálmán esetéhez hasonlítható Vass Józsefnek, a politikus miniszternek halála előtti jubileuma. Európában ma csak egy olyan aktív miniszter található, aki tiz esztendőnél hosszabb idő óta tagja a kormánynak: Benes csehszlovák külügyminiszter az uj állam alakulásától kezdve, sőt már az ideiglenes csehszlovák kormánynak is külügyminisztere volt. Mennyi politikai vihar zajlott le Vass József miniszteri működésének tiz esztendeje alatt! Hol vannak ma Vass József első miniszteri kar társai? Bethlen István nyolc hónappal később került a kormány élére. Addig Vass József már két kormánynak, az első és második Teleki-kormánynak volt tagja. Amióta Vass József bársonyszékben ült, a pénzügyi tárca kilencszer, a külügyi és igazságügyi hétszer, a belügyi hatszor, a kereskedelmi ötször, a földművelésügyi és bonvédelmi négyszer, a kultusz és népjóléti háromszor cserélt gazdát. A parlamentnek, immár harmadik ciklusában volt miniszter Vass József és mint helyettes miniszterelnök olyan gyakran és olyan hosszú időn át kormányozta az országot, hogy helyettes miniszterelnöki működése is beillik hosszú miniszteri pályafutásnak. A katonai törvényszéken tizennegyedik napja tárgyalták a Tisza-pert (csak azután következett a büntetőtörvény szék Tisza-pe- re!). Zürichben 100 magyar papirkoronáért három svájci frankot fizettek! Vass József már a bársonyszékben ült. És mennyit fordult azóta a világ sora! Vass József mindig Ugyanaz az erős akaratú, erős kezű, következetes programú, krisztusi szivü, egész férfiú volt, akiből ma oly végtelenül kevés példány található a megbomlott erkölcsű világon. Wass József utolsó ssánsldata Budapest, szeptember 9. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése). Tegnap jelentettük, hogy a váratlanul elhunyt Vaee József dr. miniszter utolsó beszédét az egri katolikus legényegylet jubiláns ünnepségén mondotta. A beszéd prédikációszerü volt s hal ál sejtelmekkel volt nem vagyunk. Nem szomorúsággal mondom ezt, hanem, hogy rábeszéljelek titeket, fiatal barátaim a kötelasségteljesitésre, titeket, a fiatalokat, akik nem fogjátok megengedni, hogy elődeinek emléke kihűljön s ez a remény nagy vigasztalás sorssujtotta nemzetünk számára. Az ég fölöttünk, s Krisztus erős kezét fogjuk — ezzel fejezte be Vass miniszter utolsó beszédét. Amidőn Vass minisztert személyzete ágyában már élettelenül találta, teste még meleg volt e igy a gyorsan előhivott lelkész föladta rá a haldoklók szentségeit. fi halál közvetlen oka Vass József halálát a nagy mértékben végzett fogyókúra, továbbá az agyban bekövetkeziett véredény- repedezés okozta. A miniszter egészségi állapotát erős mértékben befolyásolta a nagy dohányzás. Az utóbbi hetekben állandóan panaszkodott, hogy a szive körül szorongást érez. A vasárnapról hétfőre virradó éjszaka. — tehát közvetlenül halála előtt — a letartóztatott Hubay Győző ügyében telefonbeszélgetése volt s ez állítólag nagyon felizgatta, mert nem tudta megérteni, hogy Hubay százados ennyire visszaélt bizalmával. Barna Szabó József dr., az ÜTI igazgató főorvosa, az elhunyt miniszter kezelőorvosa a lapoknak adott nyilatkozatában azt mondotta, hogy orvosi szempontból súlyos beszámítás alá esett az a körülmény, hogy Vass miniszter hat hónap alatt harminc kilót fogyott és hogy naponta hatvan cigarettát elszívott. Bethlen Genfilói jön a temetésre Bethlen miniszterelnök a Vass miniszter halálára vonatkozó távirati jelentést már nem kapta meg, mert Olaszországból váratlanul Inkepusztára utazott. Innen ma délelőtt Budapestre érkezett. Bethlen csak a temetés után utazik Genfbe. Budapest, szeptember 9. (Budapesti szerkesztőségünk te lefon jelen tése.) Hivatalos jelentés szerint Bethlen miniszterelnök nincs Budapesten, hanem tegnap délben Becsbe érkezett. A magyar miniszterelnök ma délután Genfbe utazik, péntekre azonban visszajön Budapestre és részívesz Vass miniszter temetésén. Valószínű, hogy a kormány nevében maga a miniszterelnök fogjja búcsúztatni a nemzet nagy halottját. k -iioSifiicaí eSSotóÉfo Vass József közéleti nagyságát legjobban jellemzi az, hogy politikai ellenfelei is a legnagyobb elismerés hangján nyilatkoznak róla. így Györki képviselő azt mondotta, hogy legbecsületesebb és legtehetségesebb politikai ellenfelét vesztette el benne a szoc. dem. párt. Hasonlóképpen nyilatkozott Peyer Károly is. A hétfői reggeli lapok, amelyek az ünnep miatt kedd reggel jelentek meg. sorra megszólaltatják a közéleti nagyságokat, akik a legelismerőbben nyilatkoznak az elhunyt miniszterről. Polgári párti ellenfelei is elismerik emberi kiválóságait és politikai nagyságát. Hasasy Károly, Ángyán Béla, Ugrón Gábor megrendültén nyilatkoznak a tragédiáról, amely nemcsak a családot és a kormányt, hanem az egész nemzetet érte. ft külföld részvéte A részvétnyilvánitók között első volt Cal- devay, a nunciatura titkára, aki a távollevő Kotta nuncius helyett tolmácsolta a Szentszék részvétét. Mussolini megbízásából Mario Ar- lotta olasz követ s a jugoszláv kormány megbízásából Vukovic követ fejezte ki részvétét. A francia és angol'kormány nevében az illetékes követek még tegnap tolmácsolták részvétüket s a mai nap folyamán a Budapesten szélvelő valamennyi külképviseleti hatóság kondoleált. Gén?, szeptember 9. Vass József halálhírét népszövetségi körökben is nagy megdöbbenéssel fogadták. Sohüller dr. külügyi osztályfőnök és Sdhober kancellár kijelentette, hogy nagyon jól ismerte a minisztert és szerette is a kiváló képzettségű, természetes, páratlanul melegszívű embert. Hasonló értelemben nyilatkozott Sdhmith Jeremiás, a népszövetség egykori magyarországi főbiztosa la. A temetés Vass minisztert a parlament kupolacsarnokából pénteken fogják temetni, majd az Egyetem-téri Pantheon- ban helyezik örök nyugalomra. Különben 5 lesz a magyar Pantheon első lakója.. A temetésen minden valószínűség szerint legalább félmillió ember fog résztvenni. A Budapesti Hírlap és a Pester Lloyd ma reggel külön kiadásban számoltak be a tragikus eseményről. E lapok közlése szerint a holttestet Serédi biboras-hercegprimás fogja beszentelni. A halálhírt Vass miniszter édesanyja nagy megdöbbenéssel fogadta, s keservesen zokogni kezdett. Később kissé megnyugodott és azt mondotta: Legyen meg az Ur akarata. Ugyanezen lapok jelentése szerint valószínű, hogy a minisztert álmában lepte meg a halál. Udrzsal miniszterelnök és Bradács miniszter lipani beszédében az államét körülvevő „állandó ellenségekre" figyelmeztette az ünnepiket tel* Őrizzük a tradíciót, — mondotta — nem áll hatalmunkban igazgatni a sorsot, mert mire cselekményeink eredményeit látnánk, már Prága, szeptember 9. A cseh agrárifjuság ünnepségei vei kapcsolatban Lipanban nagy ünnepségeket rendeztek az agráriusok, Li- pan ugyanis arról hírneves, hogy a lipani hegyeken háromszáz évvel ezelőtt vesztették el a csehek háborújukat és ezzel önállóságukat is. A Lidové Noviny értesülése szerint most a lipani ünnepek nem nagyon sikerültek, a rendezés rossz volt. így Udrzal miniszterelnök és Bradács földművelésügyi miniszter olyan rozoga helyet kaptak, hogy le sem mertek ülni. A közönség olyan fegyelmezetlen volt, hogy az ünnepi játékokat meg sem lehetett tartani. Az ünnepségen részt vett háromezer agrárius, ötszáz lovas és négyszáz kocsi történelmi díszben. Az ünnepséget Svehla inkognitóban nézte végig. Az ünnepségek után Udrzal miniszterelnök és Bradács földművelésügyi miniszter szónokolt. Mindkét beszéd katonai jellegű volt. Bradács kijelentette, hogy pártállásra való tekintet nélkül szolidárisán együtt kell dolgozni, mert az állam revánséhes ellenfelekkel van körülvéve, miért is állandóan őrit kell áldani. Udrzal minisaterelnjok többek között eze= két mondotta: Ne felejtsük el, hogy körülöttünk állandó ellenségeik vannak és lesznek, akik sohasem fognak lemondani arról, hogy a rabláncot ránk rakják. Vissza kell utasítani azt az állandó szóbeszédet, hogy stratégiai helyzetünk kedvezőtlen. A csehszlovák állam határainak sohasem volt olyan sok erkölcsi és anyagi defenzív egysége, mint mest. A saját erőben kell bíznunk és i történelem tanulságaiból kell tanulnunk. A gyűlölet és az irigység Lipant, és a Fehér hegyei hozta nekünk. Ha törvényes kormányunk van, amelyet magunk választottunk, úgy azt, bármely politikai irányzathoz is tartozzék, tisztelnünk kell. Ha a kormány az államegység érdekeit megsértené, ugv nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is azt föle serélni, azonban sohasem szabad a törvényes utat elhagyni. Budapest az országos gyász jegy ebei Pénteken temetik Vass József minisztert a magyar parlament kupolacsarnokából Serédi herceg prímás szenteli be a nagy államférfiul, aki e!ss lakóija lesz a Magyar Pantheonnak - Nagy megdSbbenés és mély részvét fogadta mindenütt a váratlan halálhírt - Haláisejieimek szőtték át Vass József utolsó beszédét ......mire cselekményeink eredményeit látnánk, már nem vagyunk" a\ meohütéseknei t s fújdaimaknat. %