Prágai Magyar Hirlap, 1930. szeptember (9. évfolyam, 199-223 / 2420-2444. szám)
1930-09-28 / 222. (2443.) szám
10 ^S^M-MAfifaR-ttlKESP 1960 szeptember 88, vasárnap. Egyéni, faji és nemzeti tulajdonságaink a táplálkozás összetételétől függnek Max Rubner berlini professzor szenzációs előadása — Mikor működik a legintenzívebben a szív? — A fehérje szerepe az ember természetében bérűn, szeptember 27- (A P. M. H. berlini j munkatársától.) A porosz tudományos akadémia ez kiűzi vau előkelő hajlékában Pro- feesor Dr. Max Rubner, a berlini egyetem világhírű fiziológusa előadást tartott. A tulajdonképpen csak a szakköröknek szánt felolvasás a nyilvánosság elé kívánkozik. A nagyhírű tudós olyan kérdésekről beszélt, melyek ma aktuálisabbak mint valaha, mindnyájunkat érintik és mindnyájunkat érdekelnek. Kezdjük a végén. Hiába vagyunk büszkék szervezetünkre, egyéniségnkre, tulajdonságainkra, hiába hangsúlyozzuk, hogy hűek maradunk önmagunkhoz: minderről nem lehet ezó. Nincs állandó énünk — és pedig nem pszichológiai értelemben, hanem szervezetünk alaptulajdonságainál fogva sem. Érvünk állandóm változik, h&napról-h&nap- ra. A konstitució, melyet a tudomány régebben megváltozhatatlannak, haji ithatatlannak Ítélt, felier-intézet nyújthatott számukra módot és alkalmat. Braun megállapította, hogy lestünk egyes szervei tartalmuk és teljesitöképességük tekintetében évszakonként váltakoznak. A szív, a máj, a vese és az agyvelő egy csoportba tartozik. Maximumukhoz júniusban jutnak el, minmmumwkhoz novemberben. Talán sok minden éribe bővé válik, ha tudjuk például hogy a szív május közepe felé 'teljesítőképességének maximumához jut eh De ennek csak a romantikusok örülhetnek. A realisták viszont vegyék tudomásul, hogy a belső szekréciós mirigyek, melyeknek buzgalma nélkül a szív minden lelkesedése mitsem ér, csak júliusban jutnak el évrői-évre ismétlődő (de jaj, egyszer megszűnő) karrierjük csúcspontjára. Júliustól augusztusig tart ez a maximális állapot, azután, gyorsan, két hónap alatt, vagyis novemberig, a minimumra zuhanunk. Novemberben a minimum határán szív és szekréciós mirigy találkoznak. így évszakról-évszakra változik a vérünk is. Mész, foszfor és lecithin-tartalma szinte hónapróldiónapra különböző. Októberben például bővelkedik mészben, viszont júliusra a minimumra apasztja mészkészletét. Ennek a periodicitásnak törvénye persze nem megfejthetetlen titok, nem misztikus vénemcsak külső beavatkozások következtében fejlődhet, változhat, hanem már ömagában is törvényszerüteg egyszer erre, egyszer arra kanyarog. Elmondotta Rubner professzor, hogy a mai tudomány éppen a szervezeti adottságok, a konstitució megváltoztatását tekinti egyik legfontosabb céljának. És mindehhez az alap a táplálkozás. Bgyérd, faji és nemzeti tulajdonságaink a lehető legnagyobb mértékben a táplálkozás összetételének következményei. ügy mint egyének ránevelődnek egy bizonyos táplálkozási rendszerre, úgy alá vannak vetve ennek a ránevelődési processzusnak egész nemzetek is. Külső körülmények bizonyos fokig előre meghatározzák a tulajdonságainkat irányitó táplálkozás irányát. Más ételeket kívánnak borivó, mást a sörivó nemzetek. Életünk vonala — de prózaian hangzik! — főleg a fehérjétől függ. A szervezet különböző cellákból áll, melyeknek egy része fennmarad életünk végéig, másik része elhal. Ezeket az elhaló cellákat állandóan újra és újra fel- és ki kell épiteni. Így például az a bizonyos valami,, amiről olyan sokszor és olyan sokat szoktunk beszélni, a vér — gondoljunk csak a vér szar vára, a vér törvényeire, a vérségi kötelékekre, stb. — 70—90 nap alatt teljesen megújul. Három hónap múlva régi vérünkből egy csepp vér sem csörgedez már ereinkben. De azért ne bizzunk túlságosan állandó sejtjeink stabilitásában sem. A „Dauerzellen“ — mint ahogy Prof. Rubner nevezi ezeket a sejteket — az idők folyamán szintén leromlanak és lassanként elvesztik nitrogéntartalmukat. Ezt a folyamatot csak biológiailag tökéletes értékű fehérje liferálásával tudjuk megállítani. Csak így lehet a veszteséget pótolni és esak egyetlenegy táplálék felel meg tökéletesen a célnak: az állati táplálék. (Halljátok, vegetáriánusok!) A vegetáriánus életmód apostolai ezzel szemben valószín üteg tapasztalataikra hivatkoznak. Hiveik erő- és súlygyarapodására. Rubner szerint épp ebben a gyarapodásban rejlik a főveszedelem. A szervezet deficitje hosszú ideig nem I mutatkozik. Az erős zsírlerakódás leplezi a sejtek elkopását. Pontos számítások igazolják, hogy a kenyér fehérje-értéke csak 50 százalékos, a hüvelyes veternények alig egy negyed értéket jelentenek, a gyümölcs pedig — legalább is ebből a szempontból — teljesen értéktelen szervezetünk számára. Egyszer előbb, egyszer később érkezik el az az óra, amikor a zsirburok már hiába fedi a sejtek degenerációját. Az izmok teljesítőképessége csökken, az organizmus hajlamossá válik a fertőző betegségekre. Az elgyengült sejtek u/zm tudnak eUentáll- ni az élet ostromának. Tulkevés fehérjét és túlsók sót eszünk. És ebben is szerep>e van a növényi tápláléknak, mely erős sótartalmát szervezetünkbe szállítja. Ée most visszajutunk a kiindulóponthoz. Rubner különösen részletesen foglalkozott egy amerikai kollegájának, a Rockefeller-intézet- ben dolgozó dr. Braunnak kísérleteivel. Ezek .a kísérletek olyan sok idői és sok pénzt vei <=»s vesznek igényije, Hbgy csak egy RockéA kötözőszobában találkoztunk először. Mind-1 ■kettőnknek a karját kötözgette a doktor. Ragyogó barna szeme megvillant kerek arcában a legénynek. —- Magyar vagy, tesvér? — kérdezte igen barátságosan. — Magyar, tesvér! —• Téged is a ló rúgott, tesvér? — Ló, mégpedig a Démon nevű, tesvér! — No, szerbusz, tesvér! Ép kezünkkel megmarkoltuk egymást. A lépcsőn fölfelé már átölelkezve mentünk, valahonnan előkeritett egy Zóra-cigarettát s kegyetlenül fújta a füstjét. Nagy, hatalmas, Mária Teréziás-épület a te- rezini divizióspitál, öreg, kopott szobrokkal, lombhullató fákkal ig'y őszön, az udvarában. Feketeparolis szanitéc áll őrt a kapunál s a kapu körül fölkötöttkezü, vattázottfejü vitézek, tüzérek, bakák, lovasok, pislognak vágyva a terezini főtér felé, némelyik vitéz már hetek óta. Itt sütkéreztek, üdültek az őszi napon, lógós alakok és komoly betegek, csoportokba verődve beszélték meg a kaszárnyái, meg a hazai dolgokat. Egy pádon Csallóköz ifjai dis- kurálták komáromi útjaikat, a másikon egy nagyszöllősi juhászgyerek izes, tiszaháti kur- jongatása vegyült néhány reichenlbergi német hadaró szavába. Két brünni baka szótlanul kártyázott a földön. Kellemes, nyugodt kórházi élet, gondtalan, rukkolástól mentes, húslevesen hizlalt, cigarettázó társasággal. Fölmentünk a kórházi szobába. Délelőtt volt, a társaság nagyrésze kötözésen járt, vagy a szomszéd termekbe vándorolt látogatóba és egy kis friss máriásra. Furosarajzu, évszázados, cseh kártyák járták & mellette gyufa-valuta. Nagyokat csapkodtak vele az asztalra. Uj barátom leült az ágy szélére s bemutatkozóul mondta: — Én csetár vagyok. Most kaptam a harmadik gombot. Továbbszolgáló csetár, merthogy otthon apámnak kevés a földje s bentmaradtam katonának. Jövőre csendőriskolába megyek, Ungvárra! Ezekután megállott. Megkínáltam cigarettával, hátunk mögött Václav Kysilka kéretlenül nyúlt be a tárcába. Uj barátom a kezére ütött. —- Ne, te! — morogta és Kysilka erre óvatosan visszahúzta a kezét. — Hová valósi vagy, testvér? — Én gömöri, rimavölgyi? —• Hi, a szented, iszen én is! De én balog- völgyi! Ügy fogtuk egymást, mint két régen elveszett s megkerült testvér. Édestestvér. A rimái füzesek, a balogi tornyok, a radnóti muskátlik, a bátkai fehér ut, a szőlőhegy s a gömöri szellő emléke lengett e pillanatban körülöttünk, ketté- nyilt előttünk valami titkos kárpit ■& egy percre, mint messzi, színes panoráma, elfutó film, villant föl az édes, régenlátott gömöri táj. — Hej, tesvér, de csodamosszi elkerültünk! Sokáig hallgattunk, magunk elé meredve. Csak a papucsunkat csoszogtattuk szórakozottan az ágy vasán. Aztán hirtelen fölkiáltott-. — Én Bálint Bangyi vagyok, tesvér! Ne széli jj a rangomon. Csak mondd, hogy Bangyi! Ebbe a kórterembe én vagyok a szobaparancsnok, és te nem fogsz se súrolni, so edényt mosni, se semmit! Én parancsolom! Rozkaz! — Köszönöm, tesvér, nesze egy uj cigaretta. Méltatlankodva nézett végig. —- Szívből jött, tesvér, nem cigarettáér! Hanem, úgy látom, te inteligencs gyerek vagy. Talán még gimnáziumba is jártál? Így aztán igen öszebarátkoztunk. A balogi tornyot s a szombati piacot elemlegettük órákig. Kiterveztü'k, hogy ha szabadságra megyünk, ellátogatunk egymáshoz, fi beküldi értem a kocsit, nálunk meg tyukhusleve3 lesz, azt •vereti. Megeredt, a nyelve. Esténkint az ágy szélén üldögéltünk s elmesélte lassan családi sorsát. Villogószemü, jóképű, barna palóclegény volt. ugyancsak megakadt rajta a Szudéta-alji nők szeme. Úgy forgatta azt a szemét, mint a tüzes parazsat. Sapkáját félne csapta, derekát egyenesre rántotta, úgy ment végig a leitmeritzi uccám, akárcsak otthon, a Balogvölgyön, parasztlegény korában. Alkonyaikor, mikor minden nemzetiség kedvet kapott egy kis halk du- dolásra, kieresztette a hangját: — A panyiti halastóban ... Hej! A második emeletről előkerült egy lábfájós nyitrai cigány, sör is adódott a szanitécek kantinjából, csodálatos mutatásokat csapott a szakaszvezető ur. Úgy élt, mulatott, mint egy középkori határőr a végeken. Fölült az asztal tetejére, sapkája melllé virágot tűzött és zsebkendőjét lobogtatta. — Hej, tesvér — borult a nyakamba ha én azt mind versbeszedni tudnám, ami velem történt! — No, tesvér, misem könnyebb annál! Nagy unalmunkbán megpróbálhatjuk. Kételkedve nézett végig: —- ígéred, hogy megtudnád? Nehéz ám az! Leszállt az asztalról s a tenyerére támasztotta a fejét. —• Valami nagyon szép verset, te, hogy apámnak nyomtatásba küldhessük el! Papirt szereztünk és Svobodától tintát. Elkergetett mindenkit az asztal mellől, megigazította a lócát s szembekönyökölt. — No, írjad, tesvér! S beszélni kezdett. Folyt, folyt a szó belőle, büszkén. — Megállj, tesvér, igy meg nem kezdhetjük, rimet kell ide kovácsolni... — Az a te dolgod, tesvér, én csak az életem mondom el, te kifaragod s igy együtt, ketten kieszközöljük a verset. „— Ott. ahol a Balog vize folydogál csendesen, S jó magyar arcvonás él minden emberen, Balogi vár alatt, gyönyörű zöld völgyben, Született a Bandi, májusi gyönyörben!” — Jó lesz, tesvér? — Pompás, tesvér, a májusi gyönyör, az különösen! „— Ott nőtt fel a gyerek, busz esztendőt látott. De nemigen szemléit eddig nagy világot, Szülei hol sirt-ak — hol nevettek rajta, Erkölcsben nevelte tiszteletes papja!” — Isten éltesse Csabai Pál tiszteletes urat, — mondta elérzékenyülve Bangyi és sört töltött újból. A vers születgetett. Bandi mondta, amit kívánt, egy-egy sort, rimet, szót ő maga szúrt bele a versbe s lassan körülkönyökölték az asztalt többen is. — A csetár ur verset irat! — mondta tisztelettel egy abauji fi. „—• Már szeme kinyílott, bogárszeniü gyerek, Bajusza serkedzett, piros arca kerek, Egészséges legény, tetszett a doktornak, Vitték katonának, inkább ma, mint holnap!” —. Pihenjünk, tesvér, mára elég volt. A vers határozottan tetszett neki. Napközben többször elővétette s olvastatta evvel-aVval. Megelégedő fejbólogatással kísértő tettei és élete megörökítését. Öntudatosan járt-kelt. Másnap folytattuk. — És mikor az idő októberre hágott, Végigkurjogatta hosszú Csehországot, Ráhúzták a mundért, csizmát adtak rája. fi lett az országnak legszebb katonája!” —- Tesvér — ordította —, de gyönyörűen eszközöljük ezt ki! Igyunk, tesvér! letten. Rendkívül hatást gyakorol a napfény, m napsugár, a világosság és ennek a befolyásnak roppant jelentőségét kitünően meg tehet figyelnünk a szabadbm élő állatoknál. Az asztrológia hívei valószínűleg elégtétellel fogják tudomásul venni, hogy életerőnk, szervezeti funkcióink váltakozása a csillagok sugárzásával is törvényszerű kapcsolatban ML A legnagyobb szerepet azonban a táplálkozás és a tápanyag követelheti magának. Ahogy táplálkozásunk évszakonként változik, formálódik évszakonkint Szervezetünk is. A* étel alkotó és romboló erővel kormányozza életünket. Tőle függ szellemi képességeink változása, tőle szellemi teljesítőképességünk ereje, az étel szabályozza akaratunkat, vállalkozó kedvünket, a táplálék vágyaink és hangulataink forrása. Rubne. professzor előadása — úgy érezzük — rendkívüli tudományos értékén kívül kétségtelenül irodalmi jelentőséggel is bi: Megállapításai páratlan uj lehetőségeket nyitnak meg a lírai költők számára. De a lantot át kel] hangszerelni. Ráskay László. „— Trutnov városában szenvedett 5 soka* Napestig cvic&itölt sok pravo bokokat, Estefelé pedig, szabad kimenőben, Üldögélt a Bandi a nagy vendéglőben!” — Éppen igy vót, tesvér! — Itt fogott a szive először szép lángot, Mert Trutnovban vannak ám szép lányok, A legcsinosaJbbik éppen őt szerette, Akivel a Bangyi jó világát lelte!” — Ez az! — kurjantott lelkesen és sörizűen. „— Letelt a másfél év, ment a Bandi ha«a. Szeretett kedvesét idegenbe hagyta. Balogon is az ő álomképét látta, Éjjel-nappal csalta vissza az a lányka!” — Tesvér, a vers nehezedik, már csak te érted meg! ,.— De Bangyi ur a sort meggondolta gyorsan, És újra belépett katonának mostan. Csendőr lesz belőle, akárki meglátja, Félni fog majd tőle fél világ zsiványa!” Folyt, folyt a vers. Főképp Bandi ur szerelmi históriái következtek mostan, tömör halladasze- rüséggel. ...— Bandi az udvaron gyakorlatozgatott. Nagysága pedig rá-rákac&intgatott!” — diktálta egyhelyütt. Ám a ballada aztán igy folytatódott: „— Nemsoká tartottak a szerelmes napok, Mert a mi vitézünk más parancsot kapott . . .“ A szép asszony azonban vágyott hősünk utáu. Hősünk ekkor már Milovicén volt. s uj szerelem börtönében vergődött. Itt a vers kezdett bonyolult leuni. valamint hősünk szive is, immár ő i» a kétszivüség dilemmájában hánykolódott, amit igy diktált papirosra: „— Beszéljen a falu, beszéljen a világ. Bandi a beszédre bizony semmit sem ád. Kettős lett a szive, azt se t-udta mi lesz. Július havában meggyőződése lesz!” — Hogy érted ezt, tesvér? — Úgy, tesvér, hogy júliusban fogok magamról meggyőződni, melyiket kedveltem inkább. — S addig várunk? — Bizony, addig várunk ... A nagy hévvel indult vers itt fél'benmaradt. Bangyi unta már a nagy szellemi munkát, hiszen órákig kellett ülnie az ágy szélén, gondolkozott, javított, diktált, ezt aztán megimta. Magyar volt, nem német, nem szeretett kitaróan, osakazértis ülni egy elhatározáson. Lepke- természete volt, szalmaláng. Föllobogott, elmúlt. Félbemaradt a vers, amikor el is váltunk egymástól. Ment vissza mindegyikünk az ezredéhez. Ha néha egy-egy közös ismerőst találtunk, tidvözöltettüik egymást. Tartottuk a barátságot. Süni tél volt má.r, karácsonyi idő, mikor újból összeakadtunk a kolini pályaudvaron. Szabadságra tartottunk, hazafelé. — Szerbusz, tesvér! De régen láttalak! — Mi lesz a verssel, testvér, amit együtt akartunk kiképezni? Jutottál-e már meggyőződésre? —'Jaj, tesvér — hajtotta fülére busán a nagygalléru köpönyeget. —, nem lehet az! Azóta már harmadik lány is közeledett, hármas lett a szivem, sehogyse tudok meggyőződésre jutni. — Nem lesz az a vers, tesvér? — Várjunk, még, tesvér! Azóta se láttam. Most hallom, hogy ott »b- riktolja a népet, fent, még mindig, az Élbe partján s barna szemének sugarai most még veszélyesebbek, mint valaha. Úgy látom, nem fogjuk sohse végesre kiképezni azt a verset, pedig tudom, örülne neki egy öreg balogi bácsi, szántóvető ember, ha a fia élettörténetét versben, könyvben, nyomtatásban s talán rajzolatokkal is, megolvashatná. Csak ezeket a csonka rímeket. tudtam megmenteni az utókor számára, kedves kenyeres pajtásomról, tüzércsetár ur Bálint Bandiról, hátha eléri valahol a szülői házat. Az ősi lélek leié Írja: SZOMRATHY VIKTOR — Vers-kieszkozlés kettesben —
