Prágai Magyar Hirlap, 1930. augusztus (9. évfolyam, 173-198 / 2394-2419. szám)
1930-08-24 / 192. (2413.) szám
10 1930 augnsztns 24, vasárnap. Lenhe-napja az aszódi kastélyban Podmaniczky Frigyes emlékének irta: Krúdy Gyula A madarak még javában pengették aranyszárnyaikat az erdőszélen, amikor Frigyes báró hazafelé tartott. Puska és vadászkutya volt vele, de egyiknek sem vette hasznát kirándulásában; nagyon el kellett felednie megszokott buskomor gondolatait, hogy lekapja válláról a puskát abból a célból, hogy ■Valamire rálőjjön. Az erdő pedig itt telve volt vaddal, mert szomszédos volt a besnyői és gödöllői uradalmak erdőivel, ahol a tulajdonosok maguk nem vadásztak, de keményen ügyeltek arra, hogy az orvvadászok se próbálhassák ki lövési tudományukat a futamodó szarvason. A júliusi alkonyaiban egy fatörzsre ült le megpihenni Frigyes báró és arnig szemei végigkalandoztak a lombkoronázta tájon, csendes hangon felsóhajtott: — Holnap van Lenke napja! Vájjon eszébe juttassam neki magamat ezen a napon, amikor majd körülveszik őt a hódolók seregei? — monda Frigyes báró. (Az olvasó ne csodálkozzon, hogy hősünk hangosan beszélt magában az erdőszélen, szokás volt ez a múlt században, amikor az emberek komolyan vették a regényeket.) Még sokáig ült elgondolkozva ott a magányos fatörzsön, amig az utolsó madárka is erdei levegővé váltotta fel aranytallérját. Lenn, Aszód felé az országúton, már az est lovasai nyargalásztak, csak a bárói kastélynak oszlopos ambitusáról világított fel a konyha tüze, ahol a mindennapi vacsorafőzéshez készülődték. Frigyes báró füttyentést kutyájának, elindult a kastély felé, egy utfordulóná] pedig igy szólott: — No, te szegény magyar Turgenyev, te bizony csak vadászgatni fogsz Lenke-napján is, amennyire én ismerem a dörgést. * Frigyes báró az éjszakáját rendszerint az Aszódi kastély sarokszobájában, az Íróasztala mellett töltötte. „Az alföldi vadászok tanyáján" cimü regényét másolta le már másodízben, néha elfáradt kezében a toll, ilyenkor az ablakhoz lépett és kitekintett a stirü éjszakába. Csend volt mindenütt, aludtak a hegyeken az erdők és álmukban itt-ott már sárgulóvá változtatták leveleiket, hogy másnapra legyen min elmerengni az aszódi föl- desuraságnak. Elbújtak a sötétben a kerítések, országutak, gyalogösvények, amelyeknek helyét pontosan meg tudta volna mondani az ablakból kitekintő, még se lehetett volna most egyet sem megtalálni közülök: elszöktek pihenni valamerre. — És mégis sokan velem együtt ébren vannak ezen az éjszakán, — monda az átléphe- tétlen sötétségnek Frigyes báró. — Sztrego- ván Madách urambátyám bizonyára Íróasztalánál ül most is, mint minden éjfélkor. De itt a szomszéd községben ébren van kis hegyeslába! asztalkája mellett Lenke is és bizonyára olyán regényen dolgozik, amely ismét országos nevezetességűvé teendi nevét. Vájjon tudje-e, hogy rágondolok ez órában? Ezen a magányos beszélgetések arra voltak jók, hogy könnyitsenek Frigyes báró lelkiállapotán, ismét folytathassa a másolás passzi- éaoátus munkáját. (Majd ha készen lesz a másolással, bekötteti a diósgyőri iveket a pesti könyvkötővel, hogy elhelyezze őket örök emlékül a Magyar Nemzeti Múzeumban.) * Hajnal tájon egy lövés dördült az erdőben. Szarvasra lőtt valamely vakmerő orvvadász. Frigyes báró ismét az ablakhoz lépett és elgondolkozva nézett a szürkületből kibontakozó erdőkre. Eszébe jutott, hogy már többször figyelmeztették a cselédei, hogy ne járjon annyit egyedül az erdőn, az orvvadászok nem szeretik, ha munkájukban untalan zavarják őket mindenféle sétálgatók. — De hát úgy tudom, hogy ezek az erdők az enyémek? — szólt csodálkozva ispánjához. — Azt az orvvadászok sem tagadják. De miután a móltóságos ur nem lő vadra, az ' orvvadászok feljogosítva érzik magukat, hogy helyette lövöldözzenek. Ne járjon a móltóságos ur annyit az erdőre. Frigyes báró haragosan felkiáltott: — ó, a semmirekellők! Még ettől az egyetlen örömömtől is meg akarnak fosztani. ... De ezen a reggelen sokkal higgadtabban ítélte meg a helyzetet. Magában igazat adott az orvvadászoknak, akik a szarvast lövik, miután más úgy sem vadássza. — Egyáltalában nagyon szelíd kedélyű volt ezen a hajnalon, hisz ez volt a Lenke napjának hajnala---Ne m töprenkedett sokáig, félretolta „Az ál- tíHdi VAítaék taplóján“ oHbü regényének másolását és a fiókból aranyszegélyü levélpapirost vett elő és a következőket kézdte Írni: — Kedves Lenke kisasszony, abbanhagyOm a regényem másolását, amelyet kéziratban ígértem önnek megküldeni a szokványos nyomtatvány helyett, abbanha- gyom, mert úgy sem készülhetnék el vele arra a napra, amelyre az ajándékot elküldeni szándékoztam: az ön nevenapjára. Elutazom, kedves Lenke, mint ön már ezt nekem sokszor tanácsolta, mert az aszódi klíma nem tesz jót nekem. A környékemen úgy elvakmerősödtek az orvvadászaim, hogy már a kastélyom közelében puskáznak. Ezzel még a lehetőségét is megszüntetik merengő erdei sétálgatásaimnak, amelyek egyetlen örömül szolgáltak itten való unatkozásom alatt. Elutazom, mert tudom, hogy ezzel örömet okozok önnek, kedves Lenke, aki nem tart engem magához méltó regényírónak, talán egy kicsinyt le is nézi próbálkozásaimat. Valóban nehéz dolog, hogy egymás közelében lakjanak regényírók, akiknek egyikét minden elismerésével elhalmoz a közönség, mig a másik a névtelenség homályában marad, Elutazom, kedves Lenke, mint ön már többször javasolta előttem; Báden-Bádenbe, ahol bizonyára meg fogok jelenni az „oroszok fajánál" és önre fogok gondolni onnan, még akkor is, ha szinésznő lesz oldalamon, amely színésznőre Pesten vagy Becsben remélek szert tenni. A „magyar Turgenyev" — amint ön szives volt elnevezni — tehát elzarándokol oda, ahol az igazi Nagy Iván boldog szép időket töltött az operaénekesnővel. Vájjon lehetek-e én részese annak a boldogságnak, amely csak a nagy Íróknak jut osztályrészül, — én, az aszódi remete? Hárman valának együtt egyelőre csupán. Üveg sör és szódavíz előttük, gesztenye-fa boruk árnyékosán az asztal fölé, kugligolyó ütött le csörögve három bábut s a kert mögött halk zajjal ólt, lármázott, csöngött, dudált, szuszogott a szlove.nszkód Kisváros. Háman voltának együtt, néha az albkkha kihelyezett rádió fel-felihörd'üílő szavára füleivé, különben békés nyugalomban, amint ez illik is, augusztusi délután. A három közül egy, akii újságot olvas, a költő, nevezzük egyszerűen csak igy; s ha közelebbről kiderül, hogy egyúttal Szlovenszkó egyik legkitűnőbb nevű költője, az csak azt mutatja, hogy Szlovenszkó magyar költőinek is vannak nyugodalmas augusztusi délutánjaik, amikor a strand homokján barnulva és pohár sört iszogatva, különös örömmel gondolnak az estefelé következő szórakozás elé s ujjaikiban már a kugligolyó érdes fáját érzik, ami kisvárosok nyarában nem megvetendő szórakozás. Ám ez élvezetek még csak az ujjakat bizseregte- ták s a kugliéllitó gyerek rendezgeti a királyt, a dámát s a bizonyos vallásfelekezet nevére hallgató szélső bábut, a hangulat nyugalmas, várakozással terhes és, hogy az idilli teljes legyen, a hársfa tetején fölfittyen egy feketerigó. A jól fejlődő idillibe most belép egy uj érkező, szalmakalapo6, nyári ruhás, aztán még egy ur, immáron öten állják, ülik körül a fehér asztalt s a rigó odóbbröppen. A szalmakalapos ur az el nem engedhető kézfogás után megcsóválja a fejét s a költő vállára üt. — Szép volt a mai versed, hallod, el is olvastam! A költő, hogy igy aposztrofálták, idézték és dicsérték, mit tegyen, megköszöni, de bizalmátlanüt, várakozással teli néz a ezaJimakalaiposra, mert úgy érzi, a mondat feübemaradt. ügy is van, mert — — A muithetiit azonban nem értem! Isbenugyse nem értem! — kiáltja fertőben a szalm-akalap gazdája, fortóben csupán, mert a fortisszlmo a kerti pincérnek szól, — hozozn sört és kifliket! A másik ur, aki eddig figyelmét a zöldpaprika és a rádió között osztotta meg. hátirafordul s meg- rovó.'ag szól: — Nem lehet érteni ezeket a modern költőket! Ilyen általánosítás után mindenki a költőre néz, a modern és igy érthetetlen költők e pillanatban jelen való megtestesítőjére, aki, századszor hallván az obliiigát szózatot, mosolyog és legyint: — Nem érteni kell a verset, nem tudomány az. hanem költészet, érezni kelt tehát! Moét a harmadik ur is beleszól a vitába. Kortyint egyet s letörli a bajuszát: — Ezek a modern költők! — módja megvetéssel, de ebben benne van minden ítélkezés. A költő elfogadj® az ultimátumot. Tetszik neki a támadás és vállalja a harcot. — Hát mit nem értettél, halljuk!? A szalmakalapos körülnéz e néhány szentből harci biztatást olvas ki. Kiált: — Az egészet! ügy, ahogy van! — Hajlandó vagy meghal1 Igatuí, ha mégniagyará SC©.? Kedves szo-mszédnőrn, kértem virágait mind leszedetem, hogy önnek névnapjára elküld- jem. Én nem jövök ide hosszú ideig, másnak pedig itt nihes szüksége az édes illatokra, bánatfelejtető színekre. Minden jót kívánok arra a napra önnek, amely napot valaha másként terveztem, — ■ nem postaszekéren ülve, hanem az ön oldalán, kedves Lenke. De még az Istenhozád percében sem tudom köszönet nélkül hagyni azokat a kedves szavakat, amelyeket néha hozzám intézett. Isten megáldja érte. Kezeit csókolja. Frigyes. A levelet összehajtogatta, aranyospiros fe- kóte pecsétviaszkot ütött rá és megcímezte: „Bajza Lenke kisasszonynak." * Ennék a napnak a délutánján egy tajté- kozó paripán nyargaló urhölgy közelgett az aszódi országúton a kastély felé. Galamb- szemű, galambmellü szépség volt, akinek cilinderkalapja alól hosszú barna fátyol lebegett. A kis lovaglócsizmán ezüstösen pendült az ezüstsarkantyu. Szép volt, mint egy divat- kép. A kastély előtt öreg ispán pipázott nagy egykedvűséggel, de ijedten húzta ki zsíros süvegéből fejét, mikor a lovasnőt felismerte: — Ah, nagyságos kisasszony, mennyit vártunk hiába! — szólta el magát az ispán bácsi. — Frigyes báró? — kérdezte remegő hangon a hölgy. — Biasini posta szék erére jegyet váltott és elutazott. A lovasnő kesztyűs kezével eltakarta arcát és csendesen visszafelé léptetett lován. Az ispán bácsi némi megindultsággal nézett utána, aztán vállat vont. — Hadd sírjon most ő. Eleget ^'rtunk mi utána. Gyerünk a birkanyiráshoz £ ircndá és kivette a pipáját. Az uraik egymásra néznék. A költő váratlan készsége meglepi őket, bizalmat! aukodva nézik a költőt, inért valószínűleg nála vannak mégis a eaó és a gondolat fegyvere, nem Lehetetlen, hogy meg találj® pár szóval magyarázni a verset s akkor az órí- hetetlensógbe vetett hit szét foszlik, elrepül. Egy illúzióval kevesebb lesz. Két ur azonban mégis bízik abban, hogy semmit nem fog megérteni, ha nem akar. Bizta+ólag intenék, ez egyik bátorítva tölt bort és szódát, keveri s a rigó ismét közelebb repül. A szakmaik®! após ur biztos a dolgában! — öt üveg sör, ha megmagyarázod! A költő elneveti magát. A szellemi értékeknek sörvalutára való átváltása még itt is újdonság. S elvégre ez va banque-játék s végeredményben itt mindkét fél nyerhet egyszerre. A költő nem 1‘art pour 1‘art-költő: fontos mondanivalód vannak, hite van és célja. Bántja, ha nem értik, mert embereket és akaratokat óhajt közös oél elé helyezni, tudná akarja, mondanivalóira hogyan reagálnak, benne Öl verseiben s úgy akarja, hogy a ritmusok, rímek s a gondoláitok benne lilik - tesenek hát az emberben is. Az öt üveg sör csupán alkalom arra, hogy megértesse magát. Elfogadja, — Hozzátok hát az újságot! Már hozza a házfelügyelő, teszi az asztalra. Kétszer hozzáfognak, kétszer böknek már rá a kérdéses oldalra, ámde e néhány perc tartama alatt is kétszer eltörpül a vers jelentősége, mert újabb események zavarják a készülő magyarázatot, egyszer valaki elveszett sétiabotját keresi, megáll, dis- kurál, városi ügyekről referál-, aztán uj ember jön, aki tegnap harmadik városban járt, tárgyalt és autóházon: az érdeklődés virágai erre-arra hajladoztak. panta rei, minden mozog, emelkedik, süllyed, percről-percre himbálózik a dolgok hajója, ki kell várni a kedvező lélektani pillanatot, mikor az érdeklődés hulláma újból a vers lélek vésztőjét dobja magasba s valaki megszólal türelmetlenül: — No, magyarázd már! A költő a kérdezőhöz hajol: — Ez a vers az ugarról 6 a termékenységről szól. Az esőről, a napról 6 arról, hogy a mi lelkűnkben ie vannak száraz pillanatok, mint egy tábla sarjadó búza földjén, amely esőre vár... Lélek és természet, föld, ember, betegség, egészség: egyek. S van úgy, hogy valaki életében hirtelen defektus támad, mint a traktor motorjában a szántáskor és se té -- se tova ... így vezeti be a verset. Már hárman figyelnek oda, a negyedik ur maga elé mélyed, sört tölt és túrót ken kenyérre, nagyokat nyel. Egy ur a másik fa alatt a piros alsót vágja kii boldogan, a kuglipályán dübörög egy fagolyó, a kapu előtt, autó sikkant, egy cseléd a gazdáját keresi levéllel, a kisváros csendesen él, emészt, szuszog, lüktet, sóhajt, örül, a magasban repülőgép úszik Pozsony felé, a város szélén gyár dudál, valamelyik boltban adórevizor jár, házat építenek két uccában, a fagyialitárue csönget s fát fűrészelnék valahol. Itt bárom ember figyel, egy ur a kalapját keresi s az ötödik bekapja a maradék zöld papi rkát. Aztán mindnyájan a költőre néznek, aki halkan, erősebb akcentusok nélkül BöWvaeea a verset, majd megái Is ránéz a többi ötre. A eaalhnakalapos trr biztatólag int: — Nem sajnálom a sört, hát magyarázz... A szlovenszkói magyar költő sorról-sorra fogja a verset, egy szót megnyom, egyet ellhiaJlkiit s a veire virágai maguktól, eaHlong és magyarázat nélkül bomlanak színessé: aurtó eddig érthetetlennek látszott, most valószínűvé, végül természetessé válik, mi is van ezen nem érthető, a lüktető formában 6 Vérszegény gyermekek igyák a Csizi-vizet, Csizfürdő a megcsendülő apró szülékben ott az érzés, ez értelem. természetes, magától való, a verssorok simán futnak, ember lelke, természet, traktor: mind egy egésszé olvadnak össze, az uccán gyerekek játsza- . nak, a rádió muzsikál, a szomszéd kertben szilvát vernek, a kuglizó mögött sistereg a rostonsült, egy kutya fölnyalja sietve a zsírt s őszirózsa bólogat a palánk mellett. Minden olyan természetes, mindenben érzés lakozik. A szalmakalapos ur fejebubjára tolja a kalapot. — Az istenugysel — mondja, mert a magyarázat sikerül és fölöttébb kielégítő. A költő emberismerettel él és magyaráz. A söröző ur taimáskodilk, őt meggyőzni úgysem lehet, elvei és meggyőződései mások. A költő, ahogy úgy most valójában a „kifejezésért küzd": minden idők költője, nem csupán szlovenszkói költő, hanem magyar költő, minden eszmei, tartalmi és gazdasági vonatkozásával együtt, de Flandriáiban, Ruméi!ában, Provenceben és Izlandon nem ugyanígy van-e, sörre és nyári délutánra váltják a versvalutát, küzdenek, remélnek, magyaráznak, van, ' aki a szalmakalapjút izzadva tolija félre, van, aki maga elé mered s aki túrót ken kenyérer, mert szaladnak a pillanatok, panta rei. és autó, sőt, gond, revizor, öröm, bánat között jut. néha egy perc a kollektív érzésre is, más ember érzésére, aki azonban a mindenkiét fejezi ki s magyaráz, ágál vagy csendesen megbújik, de küzd és emészti magát mégis s a nyereség: a világ, a bóDintás, -a zsivió- kiáltás és talán öt üveg sör is. Mert a sört a költő megnyerte. Mért fognék rá, hogy szimbólum is? Csak annyiban szimbólum, amennyiben elméleti példája lehetne a valóban megtörténtnek. Itt történt, megtörtént 6 mig az irodalmi sört, a magyarázat és gondolat aznapi diadalát megisszuk, a költő legyint: — Manapság ilyetén kolportálással többet keres az ember, mint élvei papiron való közvetítésével. Egy ur ismét a kalapját keresi, a városi dolgok előtérbe kerülnek, a tenmést megbeszéljük, az uj- ságlap a verssel ot lebeg az asztalon, most jóllakva és megelégedetten zizeg a vers, ismét néhányan megértették, valaki viccet mond s a szóda ráfröcs- csen a versre. Egy ur, aki hosszasan, figyelmesen és kitartóan, nézett eddig maga elé, lasan emeli szemét a másikra, aki mélán ül. .Bizakodó hangon szól: — Azt hiszem, mégis elcseréltük a botjainkat... A versen lassan szétfolyik a szódavíz, a költő kuglizni megy s helyét uj probléma foglal® el: kié a csontfogamtyus, gumim! végű bot? Megkezdték a kassai Szociális Ház építését Járatlanul talajvízre bukkantak — A költségvetési előirányzatot jelentékenyen túl kell lépni Kassa, augusztus 23. (Kassai szerkesztőségünktől.) A kassai Szociális Ház építésének ügye esztendőkig húzódó huzavona után végre az augusztus 12-iki képviselőtestületi ülésen befejezést nyert azzal, hogy a képviselő- testület jóváhagyta az építési vállalkozókkal kötött szerződéseket, amivel a Szociális Ház ép i tése meg kezd ődhet e tt. Az építési munkákat a múlt héten meg is kezdték és a városi tanács a legszigorúbb ellenőrzést vezette be a munkálatok folytatásánál. A munkálatoknál állandóan jelen van a város építészeti ügyosztályának megbízott tisztviselője, aki egyetlen fillér kiadást sem engedélyez az építkezési bizottság é? a tanács hozzájárulása nélkül. Általában azzal az intencióval kezdtek hozzá a Szociális Ház építéséhez, hogy a legszigorúbban ragaszkodnak a költségvetéshez és ezt semmi körülmények között sem engedik túllépni. A fentebbiek ellenére azonban kellemetlen meglepető? érte a munkálatok megkezdésénél az építkezési vállalkozót, mivel a talaj, melyen a Szociális Házat fel akarják építeni, erősen vizesnek bizonyult Ennek következtében alagcsövezni kell a talajt vagy pumpálni a felgyülemlő talajvizet, ami természetesen hatalmas költségtöbbletet fog jelenteni. Ezt számításon kívül hagyták az építési tervezet é? költségvetés elkészítői, úgy hogy előreláthatólag megint jelentős költségvetési túllépésre van kilátás ebben az esetben Í9. Furcsának kell tartanunk, hogy az építési tervezet elkészítése előtt nem tartottak megfelelő talajvizsgálatot a kijelölt építési telkei^ ami most. alaposan meg fogja bosszulni magát. Mindenesetre valaki felelősséggel tartozik ezért a gondatlanságért, Költő magyarázza versét — Délutáni idill - Irta: SZOMBATHY VIKTOR v
