Prágai Magyar Hirlap, 1930. augusztus (9. évfolyam, 173-198 / 2394-2419. szám)

1930-08-10 / 181. (2402.) szám

1990 augusztus 10, vasárnap. 'PPAGAI-A^AG^AR.HÍRIíAK 7 Külföldieknek adják el a volt bolgár király üresen álló murányi kastélyát? Félig befejezetten kihasználatlanul hever Szlovenszkó egyik legszebb pontján a hatalmas palota — Szanatóriummá vagy múzeummá kell alakítani a murány- hutai kastélyt — Szabó-Patay József szerint itt kéne felállítani az első szloven- szkói természetvédelmi múzeumot Rfawszambatl, augusztus eleje. Gömör ter­mészeti szépségekben annyira gazdag vidé­kei közt is a Murány vidék az, amely egy ter­mészeti szépségversenyben biztosan olvinué a pálmát. Az ezer méteres hegycsúcsokat már fenyvesek koronázzák, amiknek sötét zöldjé­ből sziupompás pasztellárnyaJalokbau ugranak ki a Neogrády-képekröl oly jól ismert mu­rányi fonnsik fantasztikus mészkőalakulatai. Északról a Királyhegy komor kúpja és az ide látszó fehér Tálracsucsok koronázzák a itilá- táist, délről a rőcei Kakas néz szembe a Murá­nyi-vár büszke szökellésével, ami alatt a Rí­ni aszom bat-poprádi ut csillogó szallagja kígyó­zik. Lenn a völgyekben parányi faházikóik so­rakoznak és a magasban kóválygó sasok mere­dek falu, keskeny, vad regényes völgyek tarika rengetegét koszo-ruzzák néma körözésükkel. Hegy, hegy mellett, völgy, völgy után, szebbnél-szebb panorámák minden dombtető­ről, minden sziklaalakul-a tokról, minden utfor­dul ómái. A panoráma fókuszában Ennek a pompás körképnek egyik fókuszá­ban a vár, a másikban a hatalmas kastély áll, amelyikről alább lesz szó. A kastély hatalmas erdős dombtetőn nyug­szik, mint valami óriási periszkóp s ablak­szemeit rámereszti Szédiy Mária bires sas- fészkének romjaira s arra a meredek hegyol­dalra, melynek tórájában olyan növényeket is találunk, amikre joggal büszkék lehetünk. Itt női a Daphne busculus, amelyet egész Eu­rópában sehol: sem lehet találni, csak a murá­nyi sziklák alján, a várhegyen. A volt bolgár király, aki maga is elsőrangú szakember és természetbúvár, óriási gondot s nagy összegeket fordított a vidék, főleg a vár­hegy növényvilágának ápolására s valóságos természetvédelmi parkivá fejlesztette az amúgy is gazdag és érdekes vidéket. A kastély ( A volt bolgár király, aki legszívesebben Mu­rány környékén töltötte nyári szabadságát, fenn lakott a vár alatt épült vadásziakban. Ké­sőbb azonban, ahogy az évek nőttek a feje fölé, elhatározta, hogy ezen a vidéken egy nagyobb kastélyt építtet, ahol kényelmesebben és hosszasabban tartózkodhat. Csak olyan természetbarát tudta kiválasz­tani a murányhutai dombetőlőt, mint ő volt: a legideálisabb pontot annyi festői csúcs közül, mintegy 800 méter magasban a tengerszin födött.­Ideális ponton ideális nyaraló. Milliós költ­séggel emelték föl a királyi palotát, aztán a háboru-vén orkánja minden tervet elsöpört, még többet és nagyobbakat is, mint a murá­nyi' kastély. Az építkezés félben maradt s a vállalkozók nagy pert indítottak a bolgár trón ura ellen. Sok millióról volt szó s a nagy pör évekig fog­lalkoztatta a sajtót is. A bolgár király Németországba került s mu­rány grófját azóta nem látta Gömör. A tető alá húzott kastély magára maradt s az állami tulajdonba került vidéket csak a turis­ták hétvégi zaja verte föl. Árulják a kastélyt? E nyáron a sok autós és gyalogos kiránduló mellett — igy tudják a vidéken — szokatlan vendégek is érkeztek. Többek özött egy belgrádi egyetemi tanár s egy másik, ugyaucsak orosz származású pro­fesszor, és több hivatalos ur. Bejárták a vidé­ket, megnézték a kastélyt, aztán ott maradtak a faluban s órákiiosszat tartó telefonbeszélgeté­sek indultak meg Prágával és a miniszté­riumokkal. A vidéken most az a Mr tartja magát, hogy az idegenek,akik. közt állítólag egy előkelő amerikai is szerepel, arról tárgyalnak, hogy megveszik a kastélyt eddig ismeretlen célokra. Természetes, hogy amennyiben ez a hir a valóságnak megfelel, a legnagyobb ellenszen­vet váltja ki egész Gömörben, de egész Szlo- venszkón is, azokban a körökben, amelyekben a honi föld szeretető és az itthoni értékekhez és természeti kincsekhez való ragaszkodás benn él a szivekben, legyen az magyar, vagy szlovák. Vétek és bűnös könnyelműség volna an­nak a vidéknek a központját idegen tőke kezé­re játszani, amely vidék Szlovenszkó legszebb és legértékesebb gyöngyszemei közé tartozik s vétek volna azt a kastélyt áruba bocsátani, amely ennek a vidéknek fókuszában a legal­kalmasabb arra, hogy belőle Szlovénszkónak a természetvédelem és turisztika egyik központ­ját építsék ki. Miért nem csinálnak szanatóriumot ? A kastélyt fekvése, magaslati kiimája és a környező fenyvesek rengetegei arra predesz­tinálják, hogy ott egy subalpin tüdőbeteg sza­natóriumot csináljanak. Akár az állam, akár a betegségéiyző beren­dezhetné a szlovenszkóiak, de az egész ország részére is a gyógytelepet. De biztosan akad­nának vállalkozók, akik magánkezelésben is szívesen berendeznék a pompás fekvésű uj fürdőhelyet a hatalmas palotában. Szabó-Patay József érdekes terve De ennél a gondolatnál is érdekesebb és szimpatikusabb az, amelyik az egész vidéket egy természetvédelmi területté s a kastélyt ennek a nemzeti parknak központjává s ter­mészetvédelmi múzeummá szeretné kifejlesz­tetni. >A rimaszombati származású kiváló és Eu­rópa szerte elismert tudós és természetbúvár, Szabó-Patay .József, aki jelenleg nyári sza­badságát tölti Rimaszombatban s mint minden évben, most is hűségesen bejárja Gömör vidé­keit, egy beszélgetés során nagyon érdekes és megszívlelésre méltó fejtegetésben állott mel­lé az elgondolás mellé. Fejtegetései alkalma­sak arra, hogy a magyarság országos képvi­selőtestületi tagjai foglalkozzanak a kérdéssel s alkalomadtán a legilletékesebb helyen szóvá- tegyék a tudós terveit: Szabó-Patay gondola­tának kivonatát az alábbiakban adjuk: Természetvédelmi parkot! — Alig van Európában vidék, mely alkal­masabb lenne egy modern és felbecsülhetet­len értékű természetvédelmi park létesíté­sére, mint a Mumányvidéke, amelynek központ­jában a murányi kastély most üresen fekszik. Ezt a vidéket Isten is arra teremtette, hogy közkinccsé tegyék és természeti kincseit, I faunáját, flóráját s ásványkincsek megőriz­1902 írta: Komáromi János ügy volt., hogy másnapra kollégiumba visz az enyém. Menni keltett hát 6 itt keltett hagyni az országúi­mén ti roskatag házat, az ut árka fölött a kajla akáccal; itt a pajtásokat, a skatulya-apró állomást, ahol napjában, többször , megálltaik félpercre a személyvonatok s akikor fiittyemtvén egyet., tovább- zörögtek Ujihely, Mezőlaíborc, avagy Kassa felé; itt kellett hagyni a Hemád-k utyánkat, amely még akkor telelőn kimúlt e ma sem hagy nyugodni a gondolat, hol fekhetnek a csontjai... És itt kellett hagyni egy kislányt is. Akikor már beléptünk a szeptemberbe. Vagy tíz nappal előbb a görögíkatoLikus kis templom fölött nagy csapatban kerengtek a gólyák és nehéz szívvel. Aztán nekivágtak nyílegyenesben a Bodrogköznek 6 azóta 6enki többé nem látta őket. A fecskék éppekfcor kerekedtek útnak s én zsibbadozó fejjel éreztem, hogy másnapra menni fogok. A kollégiumba való indulást azonban nevezetes tanácskozás előzte meg. Mert derék szokás volt ez a családunkban. A Verhovinán táborozó komdák mellől leeresz­kedett két-Mrom napra Vajda György is, hogy hozzászóljon a dolgokhoz. Fiatal nagybátyám, a másik sógor (Balogh János tudniillik), nem jö­hetett el, sajnos, mert abban az időben gyalogsági koszton szolgálta a császárt Eperjes városában. Egyszer panaszkodni talált levélben az anyjának, mármint a nagyanyámnak, amire Szopkó Mihály, a harmadik sógor, rosszaién kezdte csóválni a fejét: — Nem értem, eehogyee értem... Eddig három nagymanővert csináltam végig, izzadtunk, mint a libák, ezt- nem tagadhatom, de bizonyos, hogy szép élet vót! És sajnálta, szivéből sajnálta, hogy I. Ferenc József nem reflektál többé tényleges hadiszolgá­latára. A családi tanácskozáson, mely a kollégiumba való indulásomat előzte meg, ott volt természete­sen Szopkó sógor is, ám nyomban aggodalmai is támadtak a további iskoláztatás ellen: — Azt mondom én nektek, sógor, hogy levegő csak az, amit az iskolákba tanítanak! — Mér véna levegő? — kérdezte ugyanegy pillamatban Vajda György meg az apám. Szopkó Mihályon látszott, hogy komolyan beszél ezúttal: — Azér, mer hallom, miket össze nem tanítanak! Odahaza azt mondta nekem multiba a pap fia, hogy a föld forog a nap körül. Hol tanultak ezt, Kálmámka, kérdem tőle. Azt mongyá ő, hogy a kol­légiumba. Mán csak tegyék bolonddá ezek a taná­rok a nagyapjukat, de ne éngemet!... Mer sógor — fordult magyarázó hangon az apám meg Vajda György felé — én osak azt látom, hogy a nap minden reggel felgyön Deregmyőből és lemegy Szümyeg megé, mink pedig állunk a földön feszt Menha forognánk, akikor szédülnünk kéne ... Hát azt mondom ón nektek, sógor, jó lesz vigyázni egy kicsit, mert valami disznóságra készülnek megint a grófok. Vajda György azonban más véleményen volt: — Nem helyeslem, amiket beszélsz, Mihály só­gor. Mer igaz, hogy a mi fiatalságunkba az erő számított csak, dp ma buta parasztnak marad, aki nem tanul. — Elég baj, — jegyezte meg kissé bátortalanul Szopkó Mihály, miután a sógor véleménye előtt minden alkalommal megretirált. S azontúl hall­gatott. Az apám is hallgatott, de egészen más okból. Hatvan forint kellett volna tandíjra, könyvekre meg egész esztendőre a konviktusba. Hát ezért volt a gond. Ám akkor előlépett szép fehér arcá­val az édesanyám: — Én mán összekértem kőocsönbe a pénzt. Az egész falut bejártam tenuap meg tennapelőtt. Ha napjába csak eeoer eszek ezentúl, mégis kitaeitta- tom a fiamat! Legalább magához vesz vénségemre. Hálás szemmel néztem föl az édesanyámra, Szopkó pedig élénken kiáltott fel: — Debát akkor minek povedálunk itt mink hárman? Gyerünk haza! Mindazáltal éppen Szopkó Mihály volt az, aki nem indult. Vajda György miég akkor délelőtt nyakábakéritette a tarisznyát, hogy meg nem áll, csak a Vihorlát lábánál valahol. Két nap az ut odáig. Szopkó sógor azonban maradt még. Mert megneszelte valami módon, hogy lakodalom előtt állt a harmadik eizomszédunk, akinek akkor ment férjhez a leánya. A gróf inasához. Úgy volt, hogy éppen e napnak déli tizenkét órájától másnap déli tizenkét órájáig fogja bűzni a vei ejti banda, más­nap tizenkettőkor azonban, mikor az újhelyi gyár­telepen fújni fogják az ebédidőt, leteszik a vonót. Ha mindjárt csárdás közepén is. Mert igy volt kialkudva. Hát ebben a. lakodalomban szeretett, volna összebokázni keveset Szopkó Mihály. ... Déli egy óra körül valahol a Mária-majo-r alatt járhatott már Vajda György, az apám távoli ezeketrezésbe indult ugyanakkor, Szopkó Mihály viszont átsétálván a Lakodalmas-házba, eldobta a világ gondját, egy nyoszolyólányt ragadott meg a csípejénél s úgy cifrázott e lábaival. Visított a ban da, brúg ózott a nagybőgő 6 lih egő forga tagában dobálgatták magúikat a táncospárok. Én pedig 'búcsúzni kezdtem a tájtól... Mégegy- szer és utoljára bejártam a helyeket, ahol ver­gődő gyermekkorom napjainak emlékét készültem odahagyni... És mialatt a tompa verőfényen érezni lehetett, hogy néhány héten belül beszkidi szelekben fog­nak bókolgatni fejükkel a jegenyefák, a görög­katolikus templomika körül kóvályogtam elnehezült szívvel. A kicsi templom táján különös gondolatok leptek el mindenkor, mert a templomkáíhoz tartozó ginkorteosköben egy fiatal leány pihent, akit talán ötven esztendővel előbb temettek el, miután vízbe ölte magát szégyenében... Senki rokona nem élt már ebben az időben az egykor annyit bánkódott kisasszonynak s megfoghatatlan maradt, hogy noha senki nem törődött már a sírjával, a eirkövön mégis sárga rózsák fakadoztak késő-őszidőig.... Búcsúztam, búcsúztam ... Tekintetemet meghordoz­tam megegyezőr az északi láthatáron komorodó nagy hegyeken, melyek ormai túlértek a felhőkön is talán és hosszan elnéztem a 6zalánci várat, mely idelátszoit egy kupalaku hegyecskéről ....... Ne m tudtam, látni fogom-e még valamikor?....... Ké sőbb a kettős nyárfasor mentén botorkáltam tanácstalanul .és zavarodott fejjel....... A nyárt ás ke ttős sora között széles ut nyúlt ki a Ronyváág, melynek vizében annyit csattogtunk egész nyá­ron ... Egyszer csak ott álltam a patak partján, mely a Dargó tövéből jön valahonmét s csaknem sirvafakadtam ... Különös fények villogtak az ég alatt: megéreztem róluk, hogy ezek előreküLdött üzenetei már az ősznek, mely a lengyel lápok környékén táborozhatott ekkor s lehelletét vissza­foglak egyelőre az ország határhavasai... Álltam a patak szélén s mikor egy szóllegyintésre meg­mozdult a nyárfás, szelíd zúgásáról eszembejutot- tak a hardicsi molyva nyárfái, melyek harsogva renglek a szélben s amelyek alatt talán abban a pillanatban is ott állhatott anyai nagyapám s talán éppen imádkozott, összekulcsolt kézzel, hogy zék a magúik természeti szépségében és ere­detiségében. — Az egész vidéket természetvédelmi terű­iéinek kéne kinyilvánit/mi s természetvé­delmi parkká tenni. — Erre predesztinálja központi fekvése: Szlovenszkó szivében fekszik. Erre húzódnak föL északra a tátrai autóutak: a Bud-apest-Lo- sonc-Rimaszombat-iporpnádi és a Miskolc-iRozs- nyó-Dobsina-poprádi autóutak s a nyugatke- leti tátraiji úttól is alig egy órányira fekszik. — A modern nyugaton mindenütt előtérbe kerül a természetvédelmi területek létesítésé­nek fontossága. A mai éle* könyörtelenül bá­nik el a természettel s ezért kétszeresen fon­tos az értékes vidékek megkirn élése. Á ter­mészetvédelmi parkok s a természetvédelmi múzeumok azonban nem csak azért fontosak, de azért is, mert ezeknél alkalmasabb módon nem lehet terjeszteni a 1 e rmé sz et bará te ág ot és természetismeretet. — Amit a turisták alig vesznek észre kirán­dulásaikon, az állat-, növény- és ásványvilág ezernyi érdekességét, arra ránevelné őket egy ilyen természetvédelmi nruzeuim, hol kiállítva látnák az eredeti környezetben a maguk föld­jének természeti csodáit. — Szlwenszkón erre alkalmasabb hely en­nél nem kínálkozik s az üresen álló kastélyt pompás múzeummá lehet berendezni. — Az az ellenvetés, hogy nem nagyváros kö­zelében épült, hanem az Alacsonyáéira alján, nem ellene, de mellette szól. Természetvédel­mi múzeumnak ott a helye, ahonnan anyaga összegyűl: a természet ölén. Az autók világá­ban Poprádon semmivel sem volna jobb helyen mint a murányi kastélyban. Csak egy kis jóakarat, a tudomány iránti megértés és az erre predesztinált Murány vidéken kialakulhatna a természet- védelmi park és muzeum, mely természet­szerűleg központjává válna a u,özépszlovcn- szkói turisztikának és kirándulóforgólom­nak is. Az érdekes terv bizonyára visszhangra talál és Szlovenszkó lakossága szívesebben fogja fo­gadni, mint azt a hírt, mely szerint a legszebb sztovenszkói tájra idegen vállalkozók teszik rá a kezüket s idegen birtokba kerül a vidék vagy egy darabja, amely mindenféle tekintet­ben szorosan hozzátartozik Gömör és Szlo­venszkó gyönyörű földjéhez. (gy. d) ^tluvd&x^ jobb szabóságba/^ apJLcbc, | ^CLgue^an. a beszo/é~ vzajagyre. f < békességben érhette meg ezt a napot is. Mert az őszelőn élt még a fehérhaju öreg... Később a bá­rói kert alatt húztam el, melynek titokzatos sűrű­jében és tisztásain tülvilági telkek mutogatták magukat, ha a radványi hegyek mögé készült le­bukni a csonka hold .... S estetájt ott álltam árván és lehajtott fejjel az ispáni kert hátában, ahol cser­mely csórónkéit... Azt hittem, föl kell kiáltanom a fájdalomtól. Mert a csermelyen túl, a kert kerí­tése mögött, ott állt az iepánék leánya is, akinek akkor kellett negyedik osztályba mennie. Szomo­rúan néztük egymást. Mert abban a pillanatban megéreztük mind a kelten, hogy Marosa sohase lesz a feleségem ... Aléltan kérdezte a ikdslány: — Hát mégis elmegy, Jánoska? — Elmegyek, Marcsa — mondtam kétségbe e- \ c — s nem tudom, visszakerülök-e még egyszer. De mindennap gondolná fogok magára ... A lány alig hallhatón suttogta: — Azt hiszem, én is ... Nem tudom, mint botorkáltam el a falu végéig, hol nagy elhagyatottságiban állt a ház, melyben édesanyám húzódott meg a kistestvéreimmel, mi­közben messzi országutakon hajtott lovat az apáin. És mialatt roskasztő búmmal ténferegve igyekez­tem a kísérteti hirü ház felé, harmadik szomsz :- dunk előtt magamr a ocsúdtam kissé. Mert a körös körül ólálkodó alkonyaiban viharosan táncolt mindenki a lakodalmas-ház udvarán. A trágyádon)b mellett dobogtak porfelhőben: sivatott a Marin o:, morgott a bőgő 6 a porból és kavargaoból hirtelen kivált Szopkó Mihály, amint verítéktől csillogó arccal bokázott, majd tenyerével odacsapott hir­telen a bakancsára s éleset kiált ott; — Az anyja bánatát, aoee vöt ilyen kutya- kedvem! S belemerülvén újból e poriba csattogni kezdett a bakancsa sarkaival. Szopkó Mihály feneketlen vigassága mégámkább levert. Mert tudtam hallomásból, hogy odahaza, Vinkócon, nehezen tud elvackolná a kis családja. Szopkó Mihály mindazáltal szét akarta rágni most az egész udvart. Ámbár igaz volt másfelől, begy semmibe sem került neki a nagy vigsága. Potyára ment minden. Nem tudom, mint vetődtem el hazáig. Hanem akkor sűrű este volt már Jóska öcsém meg a két hugocskám b’késen szende rgett az ágy­ban, édesanyám pedig, aki akkorára készen lett az útra valóval, rámnézett feledhetetlenül és sóhaj­tott egyet. Ma is hallom ez! a sóhajtását:

Next

/
Oldalképek
Tartalom