Prágai Magyar Hirlap, 1930. július (9. évfolyam, 147-172 / 2368-2393. szám)

1930-07-08 / 152. (2373.) szám

Bogoljubov újra síkra száll a sakk világbajnokságáért

Az orosz nagymester Capablanca kilátásait reménytelennek tartja — Polgári jólét, pocak és titkár veszik körül a sakkozás legnagyobb optimistáját

&

Fürdőiévé! a hetvenes évekből

írta: Dienes Adorján

Szobráncfürdő, 1980 julius eleje.

Nagyon szépen el tudunk egymással disku- rál'ni: én és a susogó fenyvesek, a százados tölgyek, meg a Vikorfátról lecsapó szellő. Ezt a 'beszédet a fiatal generáció nem érti, vagy legalább is nem értékeli, meTt midőn e tiszteletreméltó kort elért fák sokkal kevesebb évgyűrűvé; dicsekedhettek törzsükön, akkor még a mai nagy eszméket s akarásokat piacra dobó és elsősorban önmaguk szemében ellenállhatatlan ifjúságnak nagyszülői andalogtak, politizáltak, szórakoztak és tervelgettek e helyen. Hogy az ifjúság nem érti — vagy inkább nem ér reá megérteni —■ az öregség beszédét, ez a bétise humaine régi tünete. Mindig úgy volt az, hogy az ifjúság hasonlított olyan gyertyához, mely ég, világit, vígan lobog, de nem veszi észbe, hogy percről-percre fogyasztja önmagát és mennél gyorsabban ég, annál előbb lesz vége az aranjuezi szép napoknak.

Az örök ifjúság megőrzésének csalóka vágya már Memphis papjainak agyában is ott csillogott, midőn merész kezekkel nyúltak bele a természet titkaiba és kerestek óvszert az enyészet ellen. Erre mutat az emberiség életének első pillanatától a mai napig tartó folytonos küzdelem a hervadás és a múlandóság ellen, kezdve az őshinduk gondosan rejtegetett titkos tudományától le egészen a legújabb korig, midőn az emberi test oly bámulatos ügyességgel petrifikálható, hogy faragni lehet, mint a sza- lonnakövet és amely találmány már abban is fölülmúlja a régiek minden nagyszerűségét, mert általa az a sok faragatlan ember, aki csak azért van a világon, hogy mások türelmét próbára tegye, legalább holta után farag-ható állapotba kerül. Á vegytan, a sebészet, az embertan csodákat teremtett s titkokat fedezett föl. Csak egyet nem birt még fölfedezni: az örök ifjúságot. Paracelsustól kezdve minden 'baj ed- ien tudnak az orvosok receptet írni, csak éppen a múló ifjúság ellen nem. A c&odadoktorok visszaadják az elvesztett egészséget, de nem adhatják vissza az elvesztett napokat; kilátást nyújtanak biztos öregségin, de nem ifjúságra. Ez utóbbi minden voronoffizmus dacára bizony csak jámbor óhaj marad, amely regénytémána.k talán jó, de a hús és vér életébe bele nem operálható .Aminthogy Bulwer-Lytton dbe&zélteti egyik regényhősével, hogy ez ott volt már a marathoni síkon, a salaiméi ütközetben ellőtték egyik lábát, hanem azért Abukimál Nelson oldala mellett verte a nagy dobot, mig végre a lipcsei csatában igazán elesett. Szép. Csak az a bosszantó, hogy a nagynevű angol iró regényt irt és nem as élet valóját visszatükröző történelmet.

Amíg a világ áfi, virighervadáa, osiHaghnl- lás és öregedés mindig lesz. Az ember akaratán kívül jön e földre és akaratán kívül távozik innen. Csak tiz év azután a föld alatt és az az egykor ifjúságának elmúlásában hitetlen, n igyák arásu s az öregséget fitymáló bősz incroyab- le, vagy merveilleuse maroknyi porrá válik, parányi atomokká oszlik föl. Lángész, önszere- tet, testi szépség, becsvágy, szenvedély, tudomány. hatalom ... mind elfér a tenyeremen. Egy fuvalom kell csak és elvész minden a világűrben. Mi marad meg belőle? A tapasztalat, az emlékezés. Ez az, ami az ifjúságban nincs és nem lehet meg, ez az, amiről mi, deresedő- fejüek, annyit prelegálunk, ez az, amit mi hosz- ezu évtizedeken át féltékenyen szedegettünk s őrizgettünk, de az ifjúság nem érti meg a jelen bázisául szolgáló múlt idők ideáljait és röviden azzal torkol le bennünket:

—• Más időket élünk most, urambátyám!

Miért más időket? hiszen az idő csak halad fi nem változik, de az emberek ez idő atmoszférájában nem haladnak, csak változnak. Hiszen volt régen is buja-baja a magyarnak, volt régen is úgy, hogy minden elveszett, de ott szálldogált eleink ajkán a dali:

... El ne hagyd magadat,

Várjad jobb sorsodat...

A magyar mindig mártír nemzet volt — mit most már kevés kivétellel egész Európa elismer — és ez a nemzet fölemelt fővel s bizakodó reménységgel tudott szenvedni. Most? valahogyan tényleg más csillagok világítanak le magyarságunkra. mert a szenvedés megmaradt- ugyan. de hajh! sokszor átalakul szenvedéllyé, vagy szenvelgéssé. Ez mindenesetre korjel, vagy — mondjuk, nem bánom — kórjel;, de semmiesetre sem magyar faji sajátság. Az állampolgársági magyart lehet, hogy tehetetlen harag fogja el, amiért a levegőben lóg hová- tartozandóságát illetőleg, vagy pedig kényszeredetten fiima mosollyal fogadja a hatalmasok fiztereotip Ígéreteit: de az igazi magyar az most is turáni majesztá&sal tűri maga fölött isten ostorának pattogását, viszont, pedig nem száll fejébe az elbizakodás, ha napsugaráé kezd lenni a nemzeti horizont.

Tgy volt ez régen. igy.

Erről mesél nekem itt a fenyő- -s tölgyóriások susogása, a Vihorlát. szellője. Az én őszülő fejem megérti s értékeli e lágyan zsongó hangokat, hiszen az emlékezés és személyes ismeret, antennája erősíti fi hozza hozzám közel a hanggá' együtt az alakokat is. Akkoriban a Török grófi "család volt itt a házigazda. Ma már csak

Münchengraetz, julius 7. MünchengraeÍzben az elmúlt héten a csehszlovák sakkszövetség északi zsupája évi kongresszusát tartotta több versennyel kapcsolatban és a mester versenynek az adott érdekességet, hogy Bogoljuibovot is meghívták rá, aki azután a cseh mesterek előtt mindvégig vezetve, egy egység előnynyel, öt és fél ponttal megnyerte versenyét. Vasárnap a kongresszus záróünnepségeképpen a prágai zsupa játszott az északi zsupa válogatottjai ellen és a kerületek mérkőzését az erősebb Prága 27:9 arányban nyerte. E sorok írója Prága színeiben a hatodik táblán játszott és olyan szerencséje Volt, hogy ellenfele elnézett egy közvetlen mattfenyegetést, mire a tizenkettedik lépésben a susztermatt kétes dicsőségével ál Ihattam fel a táblától. Mindenesetre meg volt az az előnyöm, hogy játszmám már féltizre befejeződött, megmenekültem a kánikulában való sakkozás borzalmaitól és elmehettem csatangolni a s-oba nem látott északcsehországi sakkvároskába.

A teremből kilépve Bogoljubovval ütköztem össze. Nosza gyorsan felújítottam a régi barátságot, amely a pöstyéni verseny óta fiiz össze bennünket. A pöstyéni verseny utolsó fordulója utam, amikor Bogoljubov Euwe felett aratott győzelmével első nagy versenyét nyerte meg, az újdonsült nagymesterrel a Vág hi-dján sétálgattunk. Jól emlékszem a jelenetre, a köpcös orosz rádőlt a lúd korlátjára és örök optimizmusában öntötte ki a szivét előttem:

— Eddig csupa küzdés, szenvedés, gond az anyagiakkal. Most végre elértem a sikert. Pöstyén ... Sohasem fogom elfelejteni, minél iga legnagyobb hálával gondolok rá vissza. Nemcsak a betegeknek adja vissza az egészséget, de belém is visszasugározta az élet hitét és reménységét...

— Még két esztendő és akkor el fogom venni a világbajnokságot Capablamcától.

Az élet rácáfolt a gyönyörű májusi pöstyéni nap optimizmusára. A pöstyéni második díjas, Aljechin volt az a szerencsés, aki elhódíthatta a trónust a kubaitól és amikor Bogoljubov honfitársát páros mérkőzésre szólította, a küzdelemben ő maradt alul.

— Halló, halló, Bogoljubov... Igazán nehéz magára ismerni

Pösty énben köpcös volt, de nem vastag. Most tokája kiömlik gallérjából, ritkás haja is megő szült és nem cigarettázik, hanem kabát szív. Egyébként ma is az a javíthatatlan

a Napóleon grófról nevezett villában él emlékük. De Ungmegye sohasem feledheti el Török József grófot, aki főispánsá-ga alatt s mint megyei nagybirtokos belevette magát a szivek szereteté'be. Később teljesen megvakult, de testi látásának elvesztésével nem vesztette el éles lelki látását, megfontolt s higgadt elveit, melyeket még ekkor is értékesített a köz javára. Szobráncfürdő találkozóhelye volt az akkori felső vidék urainak. Jöttek a sárosiak Bujanovics Sándor vezetése alatt. Hü társa volt Berzeviczy Edmund, akinek közeléből senki nem menekülhetett anélkül, hogy neki címerének pontos leírását le ne adja és aki ellőtt nem volt oly nemesi család Magyarországon, melynek le- s fölmenő ágait ne ismerte volna pontosan. Máriássy János generális ajkáról lelkesedéssel hallgattuk mi fiatalok Buda 1849-iki ostromának egyes részleteit itt a sétányon. Re- czer Miklós hegyesre fent s jól ápolt 'bajuszáról, meg arról volt itt nevezetes, hogy ő kezdte népszerűvé tenni a tiszaujlaki bajuszpedrőt. A dámák közül Máriássy Ágostné Szinyei Merse Regine, a kedves jó matróna; Winkler Józsefné Máriássy Anna, a férfiakat szatírával ölő szellemes delnő; a szelíd és csöndes, sudamövésü, szintén egyik Máriássy neje, Bujanovics Ilona.

Jöttek a zempléniek: Szemere Miklós, a merengő költő antipodálisával az örökké mozgékony és cinikus Szemere Emillel. Báró Fischer Guszti kezdődő kővéredése ellen szorgalmasan itta a szvobránoi vizet. Lányi híres bandája a legédesebb nótákat a szép Pé- terfify Emma fülébe húzta, mert három vármegye ifjúsága törtetett ezive s keze után, míg végre Boronkay László lett a győztes és vitte őt pelejtei kastélyába. Berobog Kisazar- ból Dienes Pista négyesfogata, bakján a volt felvidék hintós-kocsis királyával, Bárány Andrással. A toporzékoló négy sárga alig áll meg, tulajdanoisuk máris összeáll egy újabb utazás megbeszélésére Szemere Miklóssal és Chyzer Kornél vármegyei főorvossal. Most jöttek ugyan haza Kisázsiából, de ismét uj túrán töri fejét az elválhatatlan triumvirátus. A nagy nőbarát, Malonyay Feri legszívesebben uj táncfigurákra tanitgatta a hölgyeket, mig báró Luzsinszky Hugó paradoxonjait eregette szélnek, melyekkel megszégyeníthette volna Wilde Oszkárt s melyek köziül nem utolsó ez: Az efemer kaland és az örök szerelem között, a különbség az, hogy előbbi

Karon ragad és cipel kifelé. Pár uccán megyünk végig és orrunk előtt emelkedik egy hatalmas barokk-kastély, a Wallenstein hercegi család fészke. Bemegyünk a kulcsárad vezetésével a gyönyörű hercegi kastélyba, amelyben muzeális értékű kincsek vannak felhalmozva. Amikor mindent végignézünk, a folyosón egy pádon telepszünk meg és mire másra terelődhetik a beszéd, újból a sakkra, újból a világbajnoksági küzdelemre.

— Ismét mérkőzni akarok Aljechinnel. Nem mondom, hogy az első mérkőzést nem reálisan nyerte, de tekintetbe kell venni a külső körülményeket. Én szerveztem meg a

Csont éS izületi bajoknál

Kérje a csizi otthoni jód- kura használati utasítását,

CsizfSrdő.

versenyt, nekem kellett felhajtanom a hatalmas összeget, nekem kellett minden tárgyalást folytatnom és bizony a magaméból is alaposan áldoznom kellett. Nem készülhettem elő s ezéTt játszottam a karlsbadi versenyen, no meg azért is, mert szükségem volt a honoráriumomra. Aljechin megengedhette magának a luxust, hogy mint néző legyen ott Karls- badban. A New York Tiniesnek küldött tudósításokat, ez naponként száz dollárt hozott neki a konyhára. Egy kifáradt és kellőleg elő nem készült emberrel került össze.

— De a játszmák igy is szépek s érdekesek voltak. A sakkvilág ilyen játszmákra kiváncsi, nem azokra, amiket a Capablanca—Al- j ©ebi n-mecos pro dukál t.

— Capablanca megérdemelten vesztett. A mérkőzés hetedik játszmájától nyilvánvalóvá vált, hogy játszmát Aljeohintól nyerni nem tud. A legtöbb játszma remis volt, néhányat Aljechin nyert és igy a 36-ik játszmáiban kierőszakolta a döntést is. Legfeljebb azt mondhatjuk, hogy Capablanca néhány vesztett játszmában Temist is elérhetett volna, de győzni egyikben sem állott módijában.

— Én más stílust, más küzdőmodort kénv- szeritettem Aljechin re. Köztünk nem volt sablónremis, élet-halál harcra ment minden parti.

— Most arra készülök, hogy másodszor is megmérkőzöm vele. Mindent erre a küzdelemre helyezek. A verseny anyagi előkészítését mások fogják elvégezni, én lelkiismeretesen tanulni fogok és teljes elméleti vértesetkissé tovább tart Vagy: Igazat a nő csak akkor mond, ha hállgat

Jöttek az ungiak is, no de hiszen ők itthon vannak. Hogy egy Anua-bál megeshetett volna, a kölesei Kendész, a Csuha nemzetség öregje s fiatalja, a osicseri Oroszok, a Sztá- rayak, a Patayak nélkül — hát az egyszerűen elképzelhetetlen volt. Jöttek túl a Tiszáról is. Hej, de sok szabolcsi kisleány maradt itt menyecskének az egykori felvidék bércei között szobránci üdülése révén és megfordítva, hányán követték a volt felvidékről immár hites urukat le a nyári homokbuckák közé. Egyszer a délceg Odescalohi Gyula herceg is benézett hozzánk átutaztáiban, kezében az elmaradhatatlan ezüstfejü fokossal. Erre a fokosra támaszkodott s merengve hallgatta Bay Sándor művészi zongorajátékát, bűbájos magyar nótáit.

Voltak alföldi vendégei is a fürdőnek, akik többnyire Kisazar rokonságának, illetve vendégeinek sorából kerültek ki. A báró Eötvös, Trefort, gróf Amadéi, Gorové, Inltey, Návay családok tagjai voltak ezek. Némelyek közölök annyira megszerették Szobráncot, hogy azután nem Kisazart ejtve útba, hanem köz- vetlemül Békésből meg Csanádiból jöttek fel. Ünnepe volt a fürdőnek különösen, midőn egy ízben Bohusné Szügyény Antóniát üdvözölhette fenyői alatt. Ez a csodálatos matróna Brunswick Teréz grófnőnek volt hűséges tanítványa, de ő maga is önállóan támogatott minden hazafias és kulturális közügyet. Magyaros toalettjeivel, halántékain a két gondosan ápolt seittivel, jóságosán mosolygó arcával külsőleg is vonzó, tiszteletet parancsoló volt megjelenése. De midőn egyszerűen és minden póz nélkül beszélni kezdett azokról az órákról, melyek világosi kastélyában 1849 augusztus 13-án lefolytak és amidőn ott Világoson minden elsötétült a magyar fölött: akkor különösen mi fiatalok hangtalan áhítattal lestük a nagyasszony minden mondatát. Hiszen annyi szomorúság, tanulság, bizalom, hit és vigasz ömlött át lelkűn kibe az Ő sohasem csüggedő, de mindig Istenben és a magyar őserőhen bizakodó szavaiból. És midőn Haynau által eszközölt kihallgat! áfását. elbeszélte, midőn megmutatta egyik legféltettebb ereklyéjét, az aradi foglyok azon hálairatát, melyben neki jótékony

tel állok majd ki a porondra. Ez a hare igazán élet-halálra megy. Mert azt már most íb

kijelentem, hogyha most nem sikerül, akkor soha többet... Akkor én örökre lemondok a világbajnoki cim megszerzésének lehetőségéről.

— És Capalanca? — vetem közbe.

— Capablanca soha vissza nem hódíthatja az elvesztett címet, ő már túl van azon a fokon, amely nagy eredményeket tesz lehetővé. Negyvenkét éves múlt, ami ugyan nálunk, európaiaknál, a legszebb férfikor, de a kreoloknál már a kiéltséget jelenti. Egy kreol ebben a korban már nem tudja energiáját koncentrálni és sem testileg, sem szellemileg nem tudja azt a nehéz feladatot megoldani, amit a világbajnoki cim megszerzése jelent.

— De hát tárgyal Aljechinnel!

— Való, de ezeket a tárgyalásokat nem kell komolyan venni. Erre a szezonra ígérte a meccs létrehozását, most azt írja Aljechin- nek, hogy ebben az esztendőben a mérkőzés nem lehet meg, majd a télen. Aljechin február 15-ig ad neki terminust, addig a dologból nem lesz semmi. Azután nekem lesz opcióm.

Már a parkban sétálgatunk. Bogoljubov elégedetten simítja végig imponáló pocakját és leveleket vesz elő a zsebéből.

— Értesítenem kell a titkáromat...

Ez üti meg a legjobban a fülemet. Ejnye, de feltört a vaskos muszka, mióta nem találkoztunk! Most már titkára van, mint Casablancának, Aljeohinnek és Eu-enek is, a fiatal hollandusnak, aki feleségével, titkárával, titkára feleségével, pudlikutyájával és negyvenhat csomaggal érkezett a tavalyi karlsbadi versenyre. Ugyláfszik, hogy a sakk-sztárok is kezdenek beérkezni és nem is olyan rossz üzlet jól kombinálni. Rezignáltan gondolok arra, hogy én hiába adtam tizenkét lépésben suszlermatott Altblunzlau bajnokának, nekem aligha lesz titkárom. Még pudli- kutyám sem igen. V. Z. dr.

Mmkm keresteielmi kspcsoiaSefiit kíván csehszlovákjával

Prága, julius 7. Megírta a P. M- II., hogy á külügyminisztérium egyes cseh lapok értesülései szerint tárgyalásokat folytat Moszkvád val Szovj etoroszország de jure elismerése ügyében. A jobboldali sajtó azonban tiltakozott Benes eme szándéka ellen. A Lidővé Ne- vimy most úgy módosítja a® első híreket, hogy szó sincs a szovjet de jure elismeréséről, mindössze kereskedelempolitikai tárgyalások vannak folyamatban. Moszkva ugyanis nagy súlyt helyez arra, hogy a rendes kereskedelmi kapcsolatok fejlődjenek ki Csehszlovákia és Szovjetoroszomzág között. Csehszlovákia azonban nem nagy érdeklődést tanúsít ez irányban.

még az idősebb hallgatóknak is vagy ökölbe szorult kezük, vagy könny csillogott pilláiban ...

Esténként táncra perdült a fiatalság. Kb gyultak a szemek s emelkedett a lélek, midőn a temperamentumos Bartakovács Sarolta és az elegáns Dökus Gyula (nemrégiben halt el, mint a régi Zemplén vármegye utolsó alispánja) a palotás figuráit azzal a gyöngéd bájjal s egyben szilaj magyar erővel járták el, melyet hiába keresünk az eszeveszett és kozmopolita modern táncokban. Nem utolsó nevezetessége volt Szobráncnak Szilágyiné, a vendéglő konyhájának dirigense. Az egykori felvidéken fogalom volt akkoriban az ő főzt- je. Ennek legtalálóbban Barkóczy Mihály báró törvényszéki elnök — a két szépséges bárókisasszony, Margit és Hona — adott kifejezést, midőn egyszer vacsora után lelkesen mondá a konyhamesternőnek:

— Szilágyiné! Ami Petőfi a költészetben és Rafael a festészetben, az kegyed a turós- esuszá'ban.

... Elmúltak az idők, el. Csak az öreg fenyők mozognak, csak a százados tölgyek regélnek, csak a Vihorlát szellői csevegnek róluk. A ma embere maga nem ér rá ilyen avult emlékekről s ilyen régen porladó emberekről szót ejteni. Valahogyan megfeledkezünk a múlt oktató tanulságairól, megfeledkezünk a mindennapról ? el akarunk érni mindent anélkül, hogy az erre szükséges erő megszerzésére és az energiaforrások fenntartására gondolnánk. Néni Kossuth, hanem Széchenyi nyomdokain kell ma haladni, aminthogy a múlt század hetvenes évei is Széchenyit igazolták. Némelyek azt. tartják az életbölcsesség kvintesszenciájának, mikor a múltat feledjük, a jelenben energikusan dolgozni és igen, a jövőt, remélni kell. Mintha régen itt e helyen töprengő, tervezgető, mulatozó és egymást vigasztaló apáink, igenléssel bólingató suttogását hallanám a fenyők s tölgyek mélyén, a Vihorlát. alján:

—Ügy, úgy, fiuk. Könnyű dolog oly győzhetetlennek lenni, mint Anteus. Csak szeressétek apáink e vér- s könnyáztatta földjét. Küzdjetek érte egységesen és e vállvetett küzdelemben megerősödve, uj küzdelemre ajzott lélekkel a nemzet ismét fényre derül.

optimista, aki akkor volt.

segélyezéséért köszönetét mondanak, akkor