Prágai Magyar Hirlap, 1930. július (9. évfolyam, 147-172 / 2368-2393. szám)
1930-07-01 / 147. (2368.) szám
mO julras 1, kedd. WWWBWI A NAGY VT Irta Márai Sándor A folyóirat, melyet párisi barátom elMÜ- dött nekem,, a „Grand* Routo“ címet viseli s barátom a kisérbsorokban ezt irta: „azok a fiatalok (30-asok) csinálják, akik ... a határon túl rokonnak érzik magukkal az összes európai harmincéveseket. Utálják a régi politikai kereteket és nyiltan türelmetlenkednek, hogy elkergethessék a régieket. Európaiak, sőt revizionisták kül- és belpolitikában, irodalomban is. Érintkezést keresnek hasonló gondolkodású külföldi Írókkal és folyóiratokkal. A jelenlegi politikai argot-t el akarják felejteni, de építők — s igy az argót talán jobboldaliaknak nevezné őket — és nem „rombolók/* Elolvastam a füzeteket. Mindenfelé jelennek meg ilyen füzetek mostanában, Prágában, Parisban, Berlinben, New- Yorkban és Budapesten is. És ezt a ,,harmincéves‘‘-csata- kiáltást nem nagyon szeretem, ha több mint egy állapot megjelölése s program akar lenni. De a scthlagwortban van valami hálás, mert mindenfelé alakulnak csapatok körülötte. Hát jó, a harmincévesek. Úgy hangzik, nem tehetek róla, mint valamilyen programpont egy va rietémü sorban, — először a fókák, aztán a klasszikusok, aztán a neomacionalisták, közben néhány kitűnő illuzionista s műsoruk egyik attrakciója a harmincévesek. Adva van tehát egy probléma, ami nincs. Nincs, mert mondvacsinált, papiroson és hangversenydobogón csinált. Szívesebben látok egy hetvenéves aggastyánt, aki rendet és értelmet és igazságot akar, mint egy harmincéves prófétát, aki megjövendöli, hogy jövőre harmincegyéves lesz s akkor aztán valami egészen nagy dolog történik majd, tudniillik átveszi az idősebbek helyét ós szerepét. A történelem arra tanit, hogy nincsenek harmincévesek és hatvanévesek, Marx harmincéves korában irta ugyan Engels-szel a kommunista kiáltványt, de hatvan éves korában irta meg hozzá müvét, a „Kapital“-t, mely nélkül a kommunista kiáltvány sajtpaipir maradt volna, egy a kiáltványok közül, amilyet harmincévesek előszeretettel bocsátanak ki, építő vagy romboló szellemben, ha a pillanat alkalmas reá. Kezd megint jelszó lenni ebből s nemcsak nálunk, hogy „harmincéveseik** — tisztáztuk a fogalmat, mi az? Párt? Program? Garancia? Ugye, nem. Én is a harmincévesekhez tartozom, de soha nem éreztem, hogy ebben a minőségeimben valamilyen különös pártnak vagy egyesülésnek lennék a tagja, se azt, hogy éppen ezen a címen s ebből az alkalomból, hogy a harmincévesekhez tartozom, valamilyen különös jogaim vagy előnyeim lennének az élet s az emberek rendjében, hacsak az nem, hogy ebben a korban általában megvan még az embernek a harminckét foga. Lehet, úgy fordítani, hogy harmincévesnek lenni se joggal, se előnnyel nem jár, hanem igenis kötelességekkel. Kötelességekkel, melyek akárhogy örvendezek, nem az „ifjúság1* s nem a harmincévesek** privilegizált kötelességei, hanem általános, korhoz nem kötött, sznlkség- szerüség-diktálta s értelem-cenzurázta kötelességek, például az, ahol lehet s amikor lehet, el kell kergetni rendszerben, programban, személyéiben mindent s mindenkit, ki a há borii felelősségét felelőtlenül kiheverte s helyeselni, támogatni, teljes harci díszben kisérni és segíteni azt, aki ma az európai világ politikai, társadalmi és gazdasági egyensúlyát egyengeti. De ebben a munkában én hasonlíthatatlanul fiatalosabbnak s bárminőévé- sebbnek s elképzeléseimhez, programomhoz közelebb állónak érzem a hetvenéves Brian- dot vagy a hatvanéves Mac-Donaldot, mint azokat a harmincéveseket, akik „rokonnak érzik magukkal az Összes európai harmincéveseket. Nem érzem magammal rokonnak az összes európai harmincéveseket. Rokonnak, sőt kortársamnak, sőt harmincéves társamnak érzek Európában minden embert, aki számára az „európai ember** gondolata nem jelszó, hanem idegeiben élő öntudat és valóság, akkor is, ha fehér szakálla van s nem tagja se a harmadik internacionálénak, se valamiféle fasciónak. De meg tudok érteni harmincéves lobogásokat és tévedéseket, akkor is, ha fasció vagy harmadik intemacio- nále végleteiben lobog el, mert az a szép bennünk ifjúságban, ha lobogunk és tévedünk, szokták mondani tüzes hatvanévesek, — igaz, hogy ismerek s el tudok képzelni harmincéveseket, akik nem ambicionálják, hogy afféle fiatalos politikai fufball-klub rugalmasságával tűnjenek fel, hanem egészen csendben s öreges módszerekkel, például nagyon sok munkával és nagyon kevés közszerepléssel, dolgozzanak egy uj és javított kiadású Európa rifferblaittján. Van ilyen is. Mindenekelőtt: a pcjhljRgjwaft «Uen flwwrtí info int egyszer humbugot érzek mögötte. Nincsenek „európai harmincévesek, akik rokonok**, 1 A I I SALVATOR | I FORRÁS I s akik ebből az egyszerű tényből, hogy harminc évig nem ütötte el őket a villanyos, faragnak buzogányt, optimistán veszik a dolgukat. A buzogányt nem az öregek csontjaiból, sem pedig egy rokonszenves és első fülelésre kellemes hangzású bombasztból kell megfa- nagni, mert ezzel a harci fegyverrel már nem jutnak semmire. „Európai fiatalság**. Ezzel is úgy vagyok, hogy nagyon tetszik nekem, csak nem tudom megfogni sehol. Egy tulajdonságról-, egy időbeli állapotról úgy beszélni, mint valami speciális képességről, mégis csak felelőtlen optimizmus. Egy csapat érdekes fejű fiatalság ütközik ki mindenfelé Eurpában, a művészi s politikai lehetőségek spektrumának minden színárnyalatában s nagyon délcegen úgy viselkednek, mintha ők lennének a vén Európa majommirigyei. Valami sportszem van megnyilatkozásaik karakterében, ami különben beleillik a kor stílusába. Nem nagyon hiszek abban, hogy éppen ez a mi generációnk, a ma harmincévesek generációja lenne különösen alkalmas arra, hogy energikus Voronoff-műtétet hajtson végre a roskatag Európán. S éppen a harmincévesek frontján, különösen ott, ahol tömörüléseik nem pusztán intellektuális jelentőségűek, túlsúlyban látom a nacionalista hajlandóságot, — egy jelenség, mely csak nehezen egyeztethető össze a programmal, a kontinens programjával, ha úgy tetszik; egy folyamattal, mely nem más, mint Európa eleurópaiasodása. Eleurópaiasodás, először gazdasági, aztán kulturális s végül politikai területen: végeredményben az európai nacionalizmus talán legnagyobb erőfeszítése, semmi egyéb- Igazán hiszik a harmincévesek, hogy a mi generációnk a vese- és liólyagbetegségek különleges ásvány- vasé. Kérdezze meg orvosát í különösen alkalmas erre az óriási feladatra? S „generáció1* és ^harmincévesek**, jó lesz óvatosan bánni ezekkel a szavakkal! Az élet nem ismer ilyen stopper-órávai mért korkülönbségeket. S éppen ezért alig merek beszélni róla, amit én, a „harmincévesek** levele- zőtagja, ma buszévesekkel szemben érzek s ami, biztosan tudom, sokkal nagyobb távolság, behozhatatlanabb időkülönbség, mint valaha is tátongott köztem s öreg-apáim között. A ma harmincévesei, akik, bármennyire i* tiltakoznak ellene, egyenes s súlyos terheit leszármazó! a tegnap harmincéveseinek, meg lesznek lepve a holnap harmincéveseitől, hogy az az az újfajta ember mennyire nem hajlandó közösséget, vállalni előítéleteinkkel, öntudatlan pogárias Ságunkkal, szelid-szoüd kaoérsá- gu kollektivizmusunkkal s mindazzal, amitől mi már, akik egyenes örökségbe kaptuk, szabadulni nem tudunk s amit ők, akiket mi iparkodunk nem megterhelni, velük együtt könnyűszerrel hajítanak el. Igen, jön egy európai ifjúság, amelynek programja lesz és európai lesz, de nem hiszem, hogy éppen mi lennénk ők. Számunkra sok az emlék, barátaim. S egyelőre valami egészen meddő dolgunk van: komolyságra, érettségre, felelősségérzetre kell megtanítanunk a hatvanéveseket. Az ut, melyen a „Grand Route“ s annyi más európai ösvény „harmincévesei** masíroznak, nagy ut s mior egy szó mögött szeretnék rámutatni arra, amiből lett: a papírra. — nosztalgiával gondolok a lélekre, mely a papirt te leírta s az élet valóságos megjelenési formái helyett beéri egy jelszó papírból nyírt kosztümjével. Hamincévesek, negyvenhétésfélévesek, bánom is én, hányévesek: olyan programot akarok, amelyben elfér a programokba szétszakadt Európa minden korosztálya. Nagy ut, veszedelmes ut, az egyetlen ut, az egyetlen menekvés: az eleurópaiasodás útja. A legfelső közigazgatási bíróság elvetette és elutasította GaJda panaszát „A panasz kifogásai részben helytelenek, résiben indokolatlanok" — A határozat indokolása 29 oldal Prága, junius 30. A legfelső közigazgatási bíróság egy kibővített héttagú tanácsa ma reggel féLkilenc órakor hirdette ki döntését Tuoek tanácselnök elnöklete mellett Gajda panaszáról, amelyet az extáibornok a nemzet- védelmi minisztérium feljebbviteli fegyelmi bíróságának határozata ellen adott be. Mint ismeretes, a feljebbviteli fegyelmi bíróság határozatával Gajdót megfosztották tábornoki rangfokozatától és illetményeinek negyedrésszel való megvonásával nyugdíjazták. A legfelső közigazgatási bíróság Gajdándk hozzá intézett panaszait részben miint helytelent elvetette, részben pedig mint indokolatlant elutasította. Az ítélet indokolása huszonkilenc oldal terjedelmű s a panasz minden pontjával részletesen foglalkozik. Gajda esősorban is illetékességi kifogást emelt a fegyelmi bíróság ellen az úgynevezett „orosz deliktumok** ügyében, mert ezen deliktumok elkövetése idején nem a csehszlovák, hanem az orosz hadseregnek volt a tagja. Ezzel szemben a legfelső közigazgatási bíróság megállapította, hogy Gajdát csak a csehszlovák hadsereg akkori főparancsnokának, Siefánik tábornoknak egy hadseregparancsa utján szabadságolták „bizonytalan időre és illetmény szolgál tatás nélkül**. Ezáltal engedélyt kapott arra, hogy mint csehszlovák légionárius az orosz hadsereg szolgálatába léphessen anélkül, hogy a csehszlovák hadseregből kilépett volna. A panasz felemlítette még, hogy mialatt már folyt ellene az eljárás, ujj rendelet lépett életbe, amely a vádlottat a fegyelmi eljárás során erősebben sújtja, mint azelőtt. Ezt az uj rendeletet, amely megszünteti azt a lehetőséget, hogy az elsőfokú fegyelmi bíróságot a vádlott maga választhassa meg s az eljárásban is résztvehessen, szerinte az ő esetében alkalmazták. A csehszlovák jog szerint egy normát csak akkor lehet visszamenő hatály- lyal életbeléptetni, ha kedvezőbb a vádlott szempontjából, mint az előző norma. A legfelső közigazgatási bíróság azonban ezt a jogi exiómát csak az anyagi jogra korlátozza. A szőbanforgó esetben azonban alaki perrend- jogról van szó, amely bármikor, az eljárás tartama alatt is érvénybe léphet. A panasz harmadik pontja szerint a fegyelmi bizottságban a törvény értelmében négy állandó előadónak kell ülni, míg a Gajda-esetben a négy tisztséget négy tábornokkal töltötték he, akiknek a működési köre egyébként egészen más. Ezzel szemben a legfelső közigazgatási bfefofol hogy, a&egtatai a törvény szellemének, ha a négy előadó személye előre van megállapítva és hogy a nemzetvédelmi minisztérium nem tudja ad hoc összeállítani a fegyelmi tanácsot. Azonban az „állandó előadó1* fogalmával teljesen megegyezik, ha ezek az előadók ezen funkción kívül egyéb munkát is végeznek. Továbbá megállapította még a bíróság, hogy úgy a miniszter által még meg nem erősített fegyelmi határozat, mint a miniszternek a fegyelmi határozatot megváltoztató döntése az eljárás „interum“-ját képezi és amennyiben nem közük azokat a vádlottal, ez még nem érvénytelenitlheti az eljárást. Igen aprólékosan foglalkozik a legfelső közigazgatási bíróság a panasz azon kifogásával, hogy a fegyelmi eljárást a köztársaság védelméről szóló törvény alapján büntetendő deliktumokban nem lett volna szabad a büntetőeljárás befejezése előtt lefolytatni. Helyes, — argumentál a legfelső közigazgatási bíróság —, hogy jogunk időbeli elsőbbségét biztosit a büntető eljárásnak a fegyelmi eljárással szemben. Sőt félbe kell szakítani a fegyelmi eljárást, ha büntető eljárást inditanak. A fegyelmi eljárásnak azonban szabad útja van, ha — mint ebben az esetben — nem inditanak büntető eljárást. A panasz szerint Gajda szuperarbitrálásával minden el van intézve. Rés judicátárói van szó. A legfelső közigazgatási bíróság ezzel szemben megállapítja, hogy rés judicata csak az illetékes fórum által történt elitélés esetében foroghat fenn. Ebben az esetben a fegyelmi, nem pedig a szuperabitráló bizottság az illetékes. A közigazgatási bíróság egyáltalában nem vette tekintetbe a kifogások egész sorát, mert elkésetten adták be azokat, igy például ami azokat a kifogásokat illeti, hogy V orlicsek tábora ok-auditor elfogult volt, vagy pedig hogy Bemos dr. külügyminiszteri minden lehetőről kikérdezték, csak arról nem, hogy mát tud m inkriminált de- tíktumokról. A legfelső közigazgatási bíróság legvégül foglalkozik a panasz azon pontjával, amely szerint a nemzetvédelmi miniszter a Gajda-eset állásáról hamisan informálta volna a köztársasági elnököt. Ezt az információt az elnök — a panasz szerint — a Prager Tagblattban 1926 szeptember 7-iki interjújában megemlítette és ezáltal öntudatlanul is Gajda hátrányára befolyásolta az eljárást. Ehhez a ponthoz a legfelső közigazgatási bíróság a következőket jegyzi meg: „A panasz ezen pontja megengedhetetlen. A legfelső közigazgatási bíróságnak az a kötelessége, hogy felülvizsgálja a nemzetvédelmi minisztérium feljebbviteli fegyelmi bíróságának határozatát, nem pedig a nemzetvédelmi miniszter eljárását**. Stefin lémeterszágra számit „A birodalom előbb-utóbb megtalálja st atal a szovjethez" - A diktátor nagy jelentése Moszkva, jtmhw 30. Stalin a moszkvai kommunista pártnapon jelentést tett az ország helyzetéről s — amint ismeretes — további szigorításokat jelentett be a közigazgatás terén. Beszédének nagyrésze az ötéves tervre vonatkozott s az orosz diktátor kijelentette, hogy a szovjet már négy év alatt megvalósítja tervét. Stalin megállapította, hogy a szociális megrázkódtatások kikeriil- hetetlenek, de Oroszország bízik Németországban, mert a birodalom nem viselheti el azokat a terheket, amiket az antanthatalmak reámértek s igy előbb-utóbb megtalálja az utat yieszA Oroszországhoz. Staiin szerint ez orosz politika a béke és a kereskedelmi szerződések kiépítésének politikája. A jövőben ebben az irányban semmi sem változik. Oroszország nem akar idegen földei, de nem engedi, hogy területéből akár egy lépésnyit elvegyenek. A nagy beszéd megvitatásánál a delegátusok kivétel nélkül Stalin mellett foglaltak állást. Követelték, hogy a kétkedőket zárják ki a pártból. Különösen Tomszkit, Rykovot és a jobboldali ellenzék többi vezérét támadták hevesen. A. kongresszue izem- melláthatóan nem fogadja el a volt ellenzéki vezérek kapitulációját, mert úgy találja, hogy az nem őszinte. 5 swymm
