Prágai Magyar Hirlap, 1930. július (9. évfolyam, 147-172 / 2368-2393. szám)

1930-07-27 / 169. (2390.) szám

mm szaron * «B»es n£na m nm«

élra % torolta-----n—mir in i i ......■in ii

I

X. étf. 169. (2390) szám os Wasámap 1930 julius 27

Előfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyedévre 76, havonta 26 Ki; külföldre: évente 450, félévre 226, negyedévre 114, havonta <Í8 Kfc. Fi képes melléklettel havonként 2.50 Kfc-vnl több Jí^fyes szám ára 1.20 K£, vasárnap 2.—Kfc.

A szlovenszkói és ruszinszkói ellenzéki pártok ft*«*«*/* politikai napilapja ftkuSi atateat»t DZURANY1 LÁSZLÓ FORGÁCh GÉZA

Szerkesztőség: Prigs B. Panská uiice 12. H, emelet, — Telefon: 30311, — Kiadóhivatal; Prága 1L, Panská uiice 12. ül. emelet.

Telefon: 34184,

SÜRCIÖRYCíMe HÍRLAP, PRÄHÄ

SÜUfifS VIATOR ÉS STEFAN STUNDA

Irta: BZUHÁNYI LÄSZL0

Két név, amit egymás mellé Írni éppen olyan ellentmondás, mintha az igazságkere- sés fogalmát akarnék össaakapcsolni a kon- junkturakanalazás fogalmával. Scotus Viator

— nem tagadhatni — hittel és jószándékkal egy nemzet igazát és teljességeselbb életét szolgálta s a letűnt régi Európa nemzeti államokra épített ideológiájában uj utat drasszi- rozofct az önzetlenül gyámolított szlovák nemzetiség száméra, amely a maga nemzeti aspirációival akkoriban még nem támaszkodhatott nemzetközi szerződésekre és az intézményes kisebbségvédelemre. Stefan Standé l ezzel szemben messze elkerüli az ilyen idealizmus és önzetlenség, jaj, ő hem a veri las et kis vándora, nem az eÜiantolt igazság el- Wáltója, nem az elnyomottak nagylelkű gyá- molitója: 6 nem utat drassziroz, hanem a meglévő útra emel torlaszokat és barikádokat, hogy megnehezítse egy kisebbségi sorsba hullt nemzet életét és maradéktalan, beteljesedését azoknak a szerződéseknek és törvényeknek, amelyek egy nemzetnek az élethez és a boldoguláshoz való lefokozha- tatlam jogút garantálják. Stefan Stauda — ezt különben a továbbiakban bőven lesz alkalmunk illusztrálni — egészen különleges kisebbségpolitikai mentalitást testesít meg. Azt a mentalitást, amely túlmenően a józanul értelmezett lojalitáson olyan igényeket és követeléseket állit előíöltételül a törvényes és szerződéses elkötelezések — nála kegyképen fölfogott — teljesítéséhez, amelyek egyértelműek a nemzeti egyéniség teljes föladásával, az asszimiláció processzusába való betöréssel s egy pártköntösbe öltöztetett modern hübér- uralomnak való al árendelődésseL

A Stunda hirdette ,yaktivizmus“ nem egyéb mint egy nemzet passziwátételének legmagasabb hatványa; nem fölserkentő élet, hanem elfagyasztó al áh ullás; a nemzet erőit nem fejleszti, hanem sorvasztja: olyan aíktí- vizmus ez, amely — last hut not least — ahelyett, hogy hidaikat építene, hidakat éget * egyedüli aktivitása a feladásban és a megadásban jelentkezik. Ezt az akti-vizmust, amely a kisebbségi jogokat nem mint törvényes jusst követeli, hanem önérzetével és Írott törvényekben biztos igényeivel kénvre- kegyre szolgáltatja ki magát, megtagadja és elveti az aktivizmus prononszirozott magyar sajtója is, amikor Stunda címére ezeket írja:

„Ha érvényesek a békeszerződésnek azok a pontjai, amelyek megszabták Csehszlovákia határait, akkor ebből természetesen következik, hogy akik a békeszerződés aláírásának időpontjában az uj köztársaság határain belül kerültek, — ha nem akarnak mások lenni,

— feltétlen kívánhatják, hogy nem mint kegyet adják meg nekik az állampolgárságot. Mert ez az állampolgárság jár nekik.“

Mielőtt a lényeghez és cikkünk voltaképeni témájához érnénk, egy reflektorsugárral rá kell mutatnunk Stunda egész politikai szereplésének vezér moíivumára, amivel közelebb jutunk egy politikai korjelenség és egy politikai típus megértéséhez. Megértéséhez annak a pszichopatológiai igazságnak, hogy Steian Stunda, akivel mi ezúttal távolról sem súlya szerint, hanem mint egy típus kite- nyősztoett példányával foglalkozunk, ugyanazt kívánja a szlovenszkói és ruszinszkói magyarságtól, mint amilyen metaimortfózison önmaga ment át és amely metamorfózis nyomai politikai pedigrájében a sárospataki „hazafias“ szerepléstől kiindulva a miskolci

kommunista szezsuron át mai államalkotó

„missziójáig“ híven föllelhetők.

Nem akarom toliamat epébe mártani, még csak mnliciózus sem kívánok lenni, mert őszintén megvallom, hogy én mélységes és őszinte emberi sajnálkozást érzek a Stunda Istvánban megtestesült politikai típus iráni Diszharmonikus, meghasonlott, vagy a megír asonlás utján bukdácsoló lelkek ezek, akik örökre elvesztek minden egészséges építő munka számára, akik gyökerestől akartak kiszakadni egy világból, de a lelkűk legmélyén mégsem tudták elszakítani a köldököt. Lelkek, akik mindig zilált lelkiismerettel s a számonkéréstől való félelemmel tekintenek hátra s rossz lelkiismeretűk még a legártatlanabb és legjóhiszeműbb szempárból is sötét vádat és ellenséges indulatot olvas tó- Amennyire a legkétségbeesettebb düh a Co- riolánusok dühe, éppen annyira emésztő az a másik kegyetlen furor, amely ostort fon a testvér ellen s amely ha lesújt — csodálatos igazeágtevése a léleknek — a lesújtó kezet iá föLmarcangolja, az ostorozó testét i& ostorozza, csakhogy ezek a sebek nem láth- . sebek ós mégis örökké gyógyíthatatlan sebek.

Emberi erőt meghaladó próba ez: megtagadná az erein átömliött vért, a nevelést, a tradíciót és magáévá fogadni egy más világot, ahol sohasem állhat meg szilárdan a láb, ahol a. mohé érvényesülés nagy versenyében nincs meg egy következetesen megfutott életpálya szilárd támasza, hanem csak a friss konjunktúra erénye az egyedüli lendítő erő. A konjunktúra lovagjainak pedig nehéz a sorsuk, nekik minden órában mindenkit tulharsogón kell megbizonyitani az uj hazafiaságot, túllicitálni a sovinizmus minden elfogultságát és gyűlölködését, folyton és folyton demonstrálni és ágálni, sokszor egészen a clown szerepéig süllyedve, hogy az egyenlőtlen verseny futásban kiküzdjék nagy- nagy árért az érvényesülést, később meg hogy meg tudják tartani a kétes dicsőségű pozíciót.

Stunda Istvánt, azaz hogy Stefan Stundát egyszer láttam és hallottam a prágai képviselőházban, amint dühödt közberikoltozások- kaj igyekezett zavarni a csehszlovák agrárpárt padjairól egy magyar törvényhozó beszédjét. Senki sem mondta, de mindjárt tudtam, hogy csak ő lehet. A mór, aki megteszi kötelességét.

De a mór ambíciója fékezhetetlen. Neki már nem elegendő a szerep, hogy az elégedetlen és megbízhatatlan magyarokkal szemben védje a köztársaságot s a legfrissebb hírek szerint egészen Londonig toflíja a Csomor- Kocsis frontot: védi ő már Scotus Viatorral szemben is. Scotus Viatorral szemben, akinek hideg angol feje aligha forrósodhatott fel a magyar kisebbség „telhetetlen ségének“

éhség lázától, hanem aki változatlanul becsületes igazságkereséssel jutott et a fölösmerősekig, amelyek nagyon kedvezőtlen mérleget állítanak föl az uj államélet kisebbségi politikájának első tizenkét esztendejéről s amelyek papirravetésével legalábbis olyan mértékben kívánta szolgálni dédelgetett gyermekének, a nem utolsó soriban általa életre- hirvofct uj állalminak javát, mint a prágai kormányzat ered mén yeképen gyámolitásra szoruló uj kisebbség érdekeit.

Látványnak is groteszk, hogy az igazság tarisznyájával övezett skót vándorral szemben a centralizmus politikájának védelmére a sárospataki vándor vonul föl a maga konjunktúra-tarisznyájával. És hogyan, milyen erkölcsi és politikai jogcímen? Ha Stunda István ezt a „megelégedett“ magyarok nevében és magyar mezben teszi, úgy jogcíme megszűnik annak a ténynek ax egyszerű megállapításával, hogy ez a „magyar“ a csehszlovák agrárpártnak a tagja, amely az ö rózsaszínű megállapítása szerint is csak 19 ezer „magyar“ szavazatot reprezentál. Ha pedig Stefan Stunda friss szlovák törvényhozói mivoltában akarja eloszlatni Scotus Viator aggályait és megdönteni súlyos ténymegállapításait, akkor ez a beavatkozási kísérlet még inkább magán viseli a teljes illetéktelenség ismérvét, mert hiszen Scotus Viatornak a köztársaság kisebbségi politikájára mért valóban lesújtó kritikája eLsősorban a csehszlovák agrárpárt által inaugurált és a különböző koalíciókon át, 'Kisebbségi politikai vonatkozásban egyazon polátiikiai irányzatot illeti.

A védői szerep-e feltolakodott Standénak ezek szerint sem emberi, sem politikai jogcíme nem lehet, hogy Sootas Viator elfogulatlanul és becsületes publicisztikai lelkiismerettel leszűrt igazságait gyöngítse, de leg- kevésbbé lelhet erkölcsi jogcíme ahhoz, hogy Seaion Watsomnak a magyar panaszokkal és sénelmekkál szemben bbjektiven megnyilatkozott megértését és rokonszenvét — saját elferdült lelki diszpozíciójának és az általa szenilis módon kiszolgált kormányzati rezsim érdekeinek megfelelően — ellenkezőre, sőt ellenségesre próbálja forditani.

Miután pedig Stefan Stunda legújabb „honmentő“ szerepének illetéktelen ségét és jogosulatlanságát ily módon tisztáztuk, az alábbiakban csak azért méltatjuk tárgyi válaszra Scotus Viatorhoz intézett „nagy“ levelét, hogy tisztán álljon mindenki előtt, milyen ügyetlen, aki objektivitását, logikáját, igazságérzetét sőt memóriáját is elvesztette valahol a Sárospatak és Prága közötti utón s akinek jelentkezése csak arról tesz bizonyságot, hogy a koalíció a kisebbségi fronton már az utolsó fegyvereknél és a legszánalmasabb vaktöltéseknél tart.

Stunda azt a címet adja Írásművének: „Vétettünk-e a magyar nemzeti kisebbség ellen?“ Helyesen föltett kérdés és aktuális is Sootas Viator politikai vádirata nyomán, de a válasz, amit a kérdésre ad, nélkülözi az őszinteséget, az objektivitást és a beösme- Tiést. Neon sorakoztat föl egyetlen konkrét, megálló adatot s úgy látja jónak, hogy pragmatikus és mélyreható válaszadás helyett egyiügyüen ártatlan beállítást adjon súlyosan terhelő dolgoknak, a védő szerepét a sokkal hálásabb ügyészi szereppel cserélje föl, hogy a végső konklúzióhoz eljusson: a kisebbségi politika terén jelentkező minden hajnali és fogyatékosságnak maga a magyar kisebbség az oka.

Stunda szeretné, ha Sootas Viator újból és ismételten áttanulmányozná a szloven- szkói viszonyokat és a magyar nemzeti kisebbség szempontjából ax itteni munkámé- tódusokat. Stunda az invitálással megkésett, mert hiszem Seaton Watson ezt a közvetlen tanulmányozást az angol ember alaposságával mér elvégezte és a kisebbségpolitikai fronton semmi olyan uj momentum, vagy Pláne fordulat el nem következett, ami indokolttá tenné az uj földerítést és az uj ténymegállapításokat. Hacsak arról a munkametódusról nem kívánna meggyőződni, amelyik egész Szlovénszkón változatlanul érvényesül s legutóbb is Ruszinszkóban egy újabb ki- utasitási odisszeát eredményezett, vagy arról a másik munkametődusról, amely éppen az elmúlt napokban a vigasztalan gazdasági romlás szimbólumaképpen az utolsó korom- pai gyárkémény ledöntéséhez vezetett. Ezek

a murik^metódusok a legkevésbé lehetnek alkalmasak arra, hogy meggy ózzék Scotus Vlatort a magyar kisebbség vagy akár as egész szlovenszkói őslakosság zavartalan megelégedettségéről.

Stunda elösmeri, hogy még sok az elintézetlen kérdés, amelyek rendezése a magyar nemzeti kisebbséggel való nyugodt együttélés érdekében szükséges volna, de rögtön siet a megállapítással, hogy „a csehszlovák tényezőknek ebben az irányban, megnyilatkozott csaknem valamennyi kísérlete és törekvése a magyar nemzeti kisebbség vezetői részéről mindig visszautasításra talált.“

Vakmerő állítás, amilyet csak egy felelőtlen ember kockáztathat meg és ami ellenkezik kisebbségi históriánk ténye ivei. Nagy szavakat, ideális programot is nem egyet hallottunk, de a szirénhangok nyomán sohasem jelentkezett a komoly akarat és a tettre- készség, amely a garantált kisebbségi jogokkal szemben nemhogy pluszt, hanem azok puszta minimumát jelentette volna. Ezek a „törekvések“ és „kísérletek“ nem voltak egyebek, mint olcsó ós tendenciózus demonstrációk a külföld felé és a pártkortézia szemfényvesztései a föld ígéretekkel külön is megkörnyékezett magyar tömegek Felé.

A kisebbségi kérdésnek önmagában és önmagáért való megoldására nem történt eddig egyetlen komoly lépés, sőt mindaz, ami történt, csak amellett bizonyít, hogy ebben az irányban neon volt meg a legminimálisabb jószáadék sem. Mert nem. »/ &: ó elfelejteni, hogy boldogult Zocfn püspök akciója, amelynek hátterében mint Spiritus rector Hodzsa Milán állott, távolról sem volt olyan akció, amely a magyar kisebbségi kérdésnek önmagában és önmagáért való megoldását oólozta volna. Ez az akció az öt éven keresztül uralmon volt nagy nemzeti koalíció összeomlása után a politikai erőkoncentráció uj útjait kereste s hogy az uj kurzusként kialakuló polgári koalíció helyzete és boldogulása biztonságos legyen, szükség lett volna a magyar törvényhozó szavazataira. Ezért és erről folyt az alku. Szent-Ivány és a pártjába tartozó politikusok pillanatig sem áltatták magukat) azzal a hazug illúzióval, hogy itt önzetlen kezek, a jóvátétel és a békeszerződések Ígérvényeinek beváltása szándékával közelednek, mert nagyon is tisztán látták, hogy ebben a közeledésben csak az uj hatalmi csoportosulás matematikája érvényesül, de mégis belementek a tárgyalásokba abban a jó lelkiismeretű vélelemben, hogy hosszú, meddő esztendők tapasztalatai után a szlovenszkói magyarságnak egyetlen alkalmat sem szabad elmulasztania, amely tömegeit jelentős vívmányokhoz segítheti. Éhben a vélelmükben azonban csalódniok kellett, mert amint nem hozták meg a kisebbségi jogok teljességét a nemzetközi szerződések, éppen úgy nem hozta meg a belpolitikában jelentkező szükség és a polgári koalíció op- portanús érdeke sem. Az alku nagyon olcsónak mutatkozott és mégcsak nem is jóhiszeműnek, úgyhogy a magyar nemzeti párti törvényhozóknak le kellett zárni ennek a kísérletnek a® aktáit, egyrészt a teljes csalódás érzésével, másrészt pedig azzal a megnyugtató tudattal, hogy senki részéről sem érheti őket szemrehányás, hogy nemzetük érdekében minden járható utat meg ne próbáltak volna.

Szemen szedett valótlanság Standéin ak az az állítása, hogy a szerinte nagy eredményekkel kecsegtető úgynevezett aktivista tárgyalások a Rothormere- akció fölbukkanása miatt fenekléttek volna meg, mert a Roíher- mere-aikció tudvalevőleg 1927 nyá reléjén tűnt föl a láthatáron, míg a magyar nemzeti párt az alakulóiban levő koalícióval folytatott tárgyalásait már 1926 novemberében, az 1927 évi költségvetés képviselőházi vitájának befejezésekor megszakította s a költségvetés elfogadása ellen szavazott. Hogy miért,'azt is megmondhatjuk Standénak, aki akkor még kiviil állott a politikai életen és akciókon; a magyar nemzeti párt a költségvetés nme- r szavazásának föltételéül azt a követelést álHP Ne fogadja el a lapot a mélynyomása S oldalas képes melléklet nélkül #*§