Prágai Magyar Hirlap, 1930. június (9. évfolyam, 124-146 / 2345-2367. szám)

1930-06-01 / 124. (2345.) szám

10 «p\ •MAfiteR-HThíigB PRÁGAI RIPORT , "te SZE,VES ERZS,„ KAFFKA MARGIT PRÁGÁI VERSEIRŐL Ahányszor a prágai óváros zeg-zugos uccács- káit járom ámuldozva egyedül, álomfelhőkkel a szivemben, az ódon házak és boltíves árká­dok alatt Kaffka Margit zengő, lágyritmnsu so­raira kell gondolnom, azok csengenek a fülem­ben. Kevesen tudják, hogy Prágában, Prágáról irta ez a drága, oly korán elment magyar köl­tőnő egyetlen napfényes, derűs, örömtől áthe- vitett versciklusát, hogy itt két nap alatt élte zaklatott életének legfelhőtlenebb, gondtalan, talán boldog pillanatait. Halálig hajszolta magát Kaffka Margit külső és belső életében, nagy szenzációk és nyugta,tó, enyhe, megbékülít. napokra vágyott és nagy irodalmi sikerek meiett nyomasztó, megalázó, apró pénzgondok közt teltek napjai és egymás­után kapta az élettől, szerelmeiben a mély és kfheverhetetlen sebeket. A Campagnára vágyott és a fjordokat akar­ta látni, mielőtt meghalt, azokban a haláltsejtö versekben, amikor lelke ntolszor játszott a lí­rán és 1911-ben nagynehezen kijutott Berlinbe és Berlinből hazautaztában kiszállt Prágában két napra és magafeledkezetten, szinte ujjong­va, főlszabadultan nyitotta rá titkokat, bogoz- gató, okos szemét, ennek a városnak ódon cso­dáira, amelynek régi kövei már annyi költőt inspiráltak. „6 otthon maradni most selymes csöndbe gubózni, elszigetelődni, gyógyulni, lelkemen hallgatósni Ilyesmi kellene nagyon —“ Ilyenekre áhítozott foiyton, ha robotba ment „sötét hajnalokén*1 és merő véletlen, hogy ezek­hez a választott, neki ritka pillanatokhoz ép­pen Prágában jutott és hogy azokhoz a ver­sekhez, amelyekben mint. egy beteg, szegény, kis madár nyögdéosel és tépi magát felejthetet­len, szomorú, édes hangokon, itt olyan versek születnek, amelyeken a friss lélegzet, az öröm melege süt át Merő véletlen, de annál érdekesebb', hogy a magyar lírának és prózának legelső asszonya Prágában, a költők városában Írja meg egyik legszebb költőménysoroz atát, Prágában, ahon­nan a költők díszes csapata indult előtte és utána álomszerű, festői, zenélő és fénylő ver­sekkel, Rüke, a király és a többiek, germánok ’és szlávok, Werfel, Franz Kafka, KI album d, Yrchlicky és csomó fiatal cseh költő, az uj cseh irodalmi generáció reprezentánsai. Ezeknek a költőknek költészetében úgy tükröződik vissza Prága, mint ahogy a Moldva vize tükrözi visz- sza az ősi Hradzsint és a régi várost. Kaffka Margit prágai versei méltán és bátran állnak Rilke és VrchM’cky prágai versei mellett. A „Város" cimü verscMo* olyan, mint egy poéti­kaié kis útikönyv, amelyben egynapi csatango­ld ktöső és beleő képei, éfenényei vannak le­rögzítve. Mint minden Kaffka-vens, e® is úgy hat, mint a* agyban ide-oda cikázó gondola­tok és a szfvbetn összefutó érzelmek gyors ira­ma, olyan közvetlen, mint maga a gondolat és az érzelem, szrate nem érteni, hogyan lehetett est azonmód, minden szépíteni akarás réfktfl, ilyen frissem másba, betűbe fogni És amellett, pontos ez a verssorozat, akár egy kis Baedek- ker, pontosam adja egy prágai csatangold tör­ténetét, úgy, hogy az embernek kedve támad oKndukri a bonyolult rendű, szűk, kis uccákon a leírás nyomán. Egy hotelben lakott Kaffka Margit, vájjon melyikben? Senkisem tudja. Az útról Bérűimből SchöpfKm Aladár kapott egy boldoghangu la­pot. Prágából senkinek sem ment üzenet. Fény­lő napsütéses a prágai reggel aznap, a. hotel erkélyéről át llehet, látni a száztomyu várost, de induljunk el Kaffka Margittal: L JHaioványeelymü reggel, felhős fény, mőke színek, Lenn ódon, szürke mindéi), meleg szépia,barnával [árnyalt, forpadt zömök pillére sok régi régi háznak. PaJakoekákka! mustráé a* csőrért, ú kőrezet Alattam utcák és tornyok és fellegvár messzi képe, Súlyos kőbidak át a platina,fényű vizen — B roskatag, királyi város méla pompája izén: >— Sok esiklandón uj látásnak ma friss idegekkel [elébe! ­rAz erkélyen terítve .., Ttt ülik zsibbaíag 'Alom s fürdő után még, lágy távolokba nézve. Napfényesük szállal át — beletáneol a mézbe — 34 volna itt maradni békén. De nem szabad!" Most, az óváros apró uccáoskáiba fordul be, talán éppen a Pulverturmnáíl, .jönnek a régi há­zak és a homályos árkádok — n. Árkádos ut, faragott, régi kövek Nosza! Két buzgó szembe venni óbetfis írást, íves kapoboHot, Mindent! lallabi! Megindultam bái menni! Gyorsan, iránytalan! Most felfedezek! Ott térré tágul az utcasarok, 6 jobbra a víz már bidtorony, oszlop, Ormok, knpolák! nem! Mert én most halra akarok! Én oda megyek most, ahová akarok, Nme* lei zavarjon, sürgessen, vigyen, Társ, akit féljek, hogy én zavarok, Ha jobbra — ha balra, Jó nekem egyedül, igen, igent Itt templom, ott hidak — itt tornyok, ott ormok! Két árva szemem! Sok súlyos ígéret! Dologra! Látni — ó mindjárt megyek év Ide is, oda is. Csak hadd ülök le kicsit! Hadd nézek, nézek! A régi városháztéren vagyunk, az apostolok órája előtt., Prága legfestőibb terén, szemben a cikk-cakkos, freskóval díszített ház, a, hát­térben, a felhőkbe veszőn, Tieho Brache temp­loma — ITT. „Ni! A régi tanácsház órá ja az ott, A Havlata Pavlata regés remeke! Megvárom! Még öt pere, — még három, kettő! Ver zengve — s kijönnek, mind a tizenkettő Az apostoikák sorjába, körbe A* Péter * kalocsai, az János a könyvvel. És hosszú, vontujju, vézna kezükkel Megáldanak engemet az idegent is. Keresztet írnak és tovalengenek. A halál ezalatt egyre csenget. „Ne még!" könyörögnek halni! a szobrok A Paraszt, a Pénzvágy, a Hiúság a tükörrel, De ő ,.igen“-t bizonygat kis vázfejével. — — Ám végre! Elverte sorát az óra, 8 a végső mozdulatba merev&! Áldás, Halál. Amig az uj óra szálL*1 A Dómban, amely ezernél is több évig épült, fönt a Hradzsin udvarán « IV. „Mélyülő ivek elnyúlt, denevérezánü árnya Szilánkba-tört fénysávok a kőmozaikon már, Csengve koccan a lépés a barna padsoroknál Csalóka távlatok a tömjénködös homályba. Benn tágyatag, fehér csipkékben a nagy oltár, Mély fakó arany derengés, balk mise — bűvölet, Álmatag messzi sárgák, zárkózott lilaszinek Közt selymes, zümmögő hipnózis lágy íénvpalástba ' [járkáL Smaragd és rubint az ablak, rt gyermeki régi hitek! Pirosban láttam a poklot, izzó tiizbarlangjait én, Hüs lé gutát, hig lebegést a csillagok éji közén A kékben, — És vértanú dicsfényt jelentett a zöld­fáéin üveg. Gyöngén két egymásra tett kis forró tenyereim [közén így lüktetett a vér át, ssibbatng test-delej áram, Szent voltam, súlytalan, lélek a zsongító áhítat árban, Míg félcsnkott pilláim fátylán így kápráwtt jí.t a [fény--------“ megb abonázva haügatta a nóp. Kaffka igy írja a nevét: „Taíiborka" •— V. „A várfal tornya, — Jön kulccsal ifjú patraastasz­[aaonyka. Megy előttem gyertyával a horpadt kőgrádicson Szoknyája friss, ragyog a szoros, fekete kontya, A mondókát szaporán, ügyesen ontja: „Éhbörtön és ldnzóház és vesztőhely volt e torony!" „Itt a ciszterna-száj. Itt lebocsátták hosszú kötélen. Adtak vele darab kenyérkét, pohárnyi vizecskét. Négy társa négy felől láncon itt várta napokon, éjen, Hogy üvölt és nyög a mélyben. Ha csend lett, a másikat —, igy sorba, — leeresz­[tették Mondja mint balladát. Mutatja ősz Taliborka piciny [emléldt: — ölt, foglalt, konspirált — s itt gáláns francia kár [tyákat festett Vérrel, téglaporral, korommal — « néma üregbe [ti* érvig. Míg szép, úri fejét vevők itt" Mondja — s okos kis nőseeme fénylőn már borra­valóra lesked. Valóban ez őlnyi kőfal, « súlyos pincebolt hiába nem lett, Valóban itt sóbajokat kellene hallanom, véres ssá­r sad ok neszét, — De hányszor nyílt ki azóta, hány profán kiváncsi [szemnek! A fátyol hányszor feHebbent! Nem lelem erét e percnek — sorát « versnek — tán ráiogás, színfal az egész! — Ki! — Vadszőlős kis felügyelőké*! A déS ég kiragyogott, Nyolcéves fin trónol fánkamara-küszobön, deszka­ládán. Kezében hosszú, karmesteri bőé,------­Kó t hófehér nyuszi fülelve rá — ül kedvesen a hát­[só lábain." temét az óvárosba®, a régi, híres zsidó teme­tőben, Löw rabbi sírjánál — VI. A ghelto temető ez, az ősi halott negyed földelte feketült sirkő, korhadt fehér csont felásva, És el rakva — mert szűk a hely már — zsúfoltan [egy a másra Százados, nevetlen holtak — cserélve gyermek, [öreg, Rokonok Idegenek Kalmár, alkimista, lévita, rakásra. Még esőtől nedves a ribesz. —- Halk zöldje hogy [összefog! Vadócan és lazán bokrozta már az aljat Kis gyöngéd]eves ága a vésett betűkbe lankad, — Nagy tétova pazarság! Levél, kő név — mennyi [sok! Hogy cikáznak néma gyíkok, — — És némán alkimista, lévlta mind hogy hallgat! DaÜborka tornya., a legendás torony, ahol a Egy kavicsot, — tiszteletül a törzs elmer jelébe Itt! fogoly népvezér oly bűbájosam hegedült, hogy Nagy-hlrü rabbi Lew, csillagok utja-tudója c holt Jövedelmét gyarapítja ha tökéletes, szemveszteség nélkül működő acélkeretes, végig golyóscsapágyas ,gazdasági* cséplőgéppel dolgozik Ékalaku verolécekkel ellátott te- relodob Szétszedhető dobkosár Fordítható kosárlécek Legufgbb 14/16 HP, 18/32 HP, 26/40 HP. teljesítőképességű amerikai „CASE“ TRAKTOROK Felülmúlhatatlan szántási teljesít­mény Árajánlattal és részletes felvilágosítással azonnal szolgál, az ELSŐ MAGYAR GAZDASÁGI GÉPGYÁR RT. BUDAPEST vezérképviselete Losonci Mezőgazdasági Gépgyár RT, Lucenec valamint következő körzeti képviseletek: Feitzclmayer Károly, Bratislava Cukor u, 4. Hofmann Simon, Komarno. Weinbcrger Lajos, Seneo Wosner M. Dunajska Streda (Teleki u. 181.) Magyar gazdák Szövetkezete, Levice. Kohn Vilmos, Psrkan. Braun Alfréd, Teplicany. Dömjén Rudolf, Tranava. Lincke és Raffay Piestany. Hazay Zoltán, Michalovce. Neumann Elemér, Uzhorod, Sőhnz u. 11. 1*0 1, Ismeri ön már a jelenkor leggyorsabb, legbiztosabb vulkanizálóját a „FANTQM“-ot Pénzt, időt spórol meg vele. Nemcsak a tömlőt, de a kö~ E :nyt is 1 perc alatt tökéletesen javítja, leszerelés nélkül is légnyomás alatt. Tökéletes vnlkanizálás! Ne tévessze össze a tömlőbe töltött eddigi összes ártalmas anyagokkal ! FANTOM velkanizilás, gyors, biztos, olcsó. Kérjen preepektust és árajánlatot 1 FANTOM CO., Kosice Moldavaka okr. 42/OL-----Komoly középkori zsidó-sápatag, hátba hajolt, Pi henésül sötét, eleven szeme a teleskópba kémlelt, Bár dolga után csendesen étdelt, Okos kalmár (titkos alkimista) szent lévHa és Tíz gyermek apja volt­m „------És énbennem e percben oly nagy a ÜHteht Lelkem legmélyén vallom: (és nagyon csendeseit Pépek) — E sok régvolt idegennek, minden névtelen név (nek Minden eternit Időknek, minden igaz hafáhmfc A tudva befejezésnek, akarva einyngvásnak önön sorsomnak is, a látva-magamra vetettnek (Mert egyetlen fóruma én a fölöttem-itéletnek) — És a csendnek, a mosolynak, az alázatos be [szédnek A mély, komoly, egyszerű, kicsinybe elmerült [létnek, Mert nem büntet, nem áld, csak elhalad s elfeled, önmagáért-való fazöldnek embersirok felett És pár zó, vizes gyíkoknak a temetőfalon, Mindennek, — nagyon Adassák tőlem e percben tisztelet!* És most egy parkban, talán a Kméky-park- bam — VITT. „Szikrázó virág színfoltok, nagy törpefargónla [ágyak. Szökőkút szivárvány-Ive márványpad, nyírott [bokor: Szempfllám úgy esik le. Halk szél jár, nsongító, [bágyadt, Rózsaszín délután. Már felhőkbe vett a fény sávot, Nagy csend a hegyoldali kertben. Távolból züm­mögő nyüzsgés -----­Le nn messze alattam a város, a város — —: Top! top!------A kőlépcsőn valaki lassan fel­[cs oszog Kövérke, öreg nő jön, feketeruhás, csipkefej ékes. Léptenként görcsösen előrefeszlti a botot Megáll. Felemeli arcát kis sóhajjal — s elnéz az [egen-----­Me gint vár, — liheg. Most a virágokat szemléli — [s mosolyog. A fent mintáin Is tűnődik soká — mert eközbe (pihen. Kedves! Min! egy gyerek! — Virágai közt [ment át nagyanyám. — Ml jár eszébe! — Reszketeg feje bólogat Min [nevet? — Hála isten elhaladt — nem látott Megmentve néki [a magány!" A csatangolásnak vége van, a napnak is, amelyen Kaffka Margit olyan volt, mint egy boldog gyermek, este van ée elfogja az a fur­csa rémület-érzés, amely mmdnyájunk&t elfo­gott. már egy idegen városban, ha egyedül vol­tunk — mi volna., ha most egyszerre „elfeled­ném a hotel nevét?" —­IX. „Jaj! — Már a lámpák gyutnak a homályban — Jaj messze morajlik az idegen város Ml lenne — ha elfeledném a hotel nevét? Jaj gyorsan sok zegzugos óceán! Úgy botlom a görcsös kövekben. Kis boltok előtt, bámész, rossz arcú népek. — *-» Jaj miért 18 futok én Itten?-----­Ml közöm ide? Mim van itt nékem? Nem követ nyom valaki — mögöttem? Jaj egy utcácska még, — kettő, — — Ott kiérek. Ott robogás van, Fény, villamoskocsik, emberek, élet.“ Még betér a. kávéháziba, (vájjon nem az Áron ba-e — ahová valamikor Rilke, Werfel, VrcJi-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom