Prágai Magyar Hirlap, 1930. május (9. évfolyam, 99-123 / 2320-2344. szám)
1930-05-04 / 101. (2322.) szám
10 T^CTI-MAGtem-KTRIiSE» MBwragaBi'rarawBaBBBMMBSgaBwwiMBSssaBBBgsgHgiaiHB^ 1930 májas 4, vasárnap. T artomány gyűlési képviselőink megemlékezése Nagyságos Forgách Géza felelős szerkesztő unnak Prága Kedves Barátom! Nem vagyok barátja a személyi, kultusznak, de amidőn Dzurányi László újságíró jubileumáról van, szó, kedves kötelességemnek ismerem, hogy kifejezést adjak iránta érzett nagyrabecsülésemnek és hálámnak úgy a magam, mint soksok velem hason gondolkozásu magyar ember részéről, akik kuszesztendős önzetlen és tiszteletreméltó újságírói működéséből megtanultuk őt, szeretni és becsülni. Amióta a kisebbségi sors rögös táját rójuk, amióta magyar újságírónak lenni a legnehezebb hivatás lett, Dzurányi Lászlót ott láttuk harcolni mindig az első sorokban a ma,gyár értékek megmentéséért. Először a Kassai Napló, azután a Magyar Újság, majd a Prágai Magyar Hírlap hasábjain jelentek meg feltűnést keltő cikkei. Tolla sohasem ha.gyta él, még a leghevesebb polémiák csatazajában sem a magyar ember gavallér os harcmodorának határait. Írásai mégis mindig diadalt arattak, mert amit megirt és ahogyan megirt, azt mindig a való tények ismeretével és megcáfolhatatlan igazságokkal tudta alátámasztani. Dzurányi László újságírói működése éppen ezért több jelentékeny publicisztikai sikert tud felmutatni. Avatott tolla, ragyogó dialektikája előkelő helyet biztosit neki az újságírói Parnasszuson. De belenőtt szivébe az egész szlovensz>kői magyarságnak, mert benne rendíthetetlen és fényes tehetségű védelmezőjét látja, örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy Dzurányi Lászlót kuszesztendős újságírói működésének jubileuma alkalmából szivem egész melegétől üdvözöljem és küzdelemteljes pályáján további sikereket és igazságunk győzelmébe vetett rendíthetetlen hitet és kitartást kívánok. Losonc, 1930 április 30. Szívélyes üdvözlettel őszinte barátod Giller János ár. Könnyű nagy ay ági rónak beérkezni Amerikában, ragy a világ nagy államaiban, mert korlátlan lehetőségek nyílnak m előttük ée szédületes kar- riérek kínálkoznak számukra. Ide e s a k tehetségre v&n szükség és a tehetség jó adminisztrálására. Még kis nemzetek is nyújthatnak nagy újságíróiknak kivételes pozíciókat. Elég, ha Rákosi Jenő magasra Ívelő példájára esik tekintetünk. A kisebbségi újságírónak minderről le kell mondania. És ha & kisebbség kedvező szerencséje kitermel magából egy nagy stílusa újságírót, akit kivételes mértékkel kell megmérnünk, mint Dzurányi Lászlót is: ezt a pályát csakis hihetetlen energia-felőrlóssel, a legnagyobb fegyelmezettséggel és az újságírói aszkézis egy nemével lehet csak megfutni, lemondva sok-sok mindenről, amelyet más élethivatások pályáin játszi könnyű- béggel elérhet egy tehetséges ember. Ozurányi Bászló jubileumára Oria: Schöpflin Aladár Szegény, öreg Vajda Jánostól tanultam azt az újságírói szabályi, hogy az embernek olvasni kell azt a lapot, amelybe ir. Ezért jóformán megindulása óta olvasója vagyok a Prágai Magyar Hírlapnak és igy tanúja Dzurányi László munkájának. Mi itt Budapesten nem is tudhatjuk, micsoda munka volt ez: a kisebbségi helyzet mindennap feltorlódó nehézségeit lelcűzdem, folytonos harcban állni és megállni az egész környező világgal, idegen atmoszférában megőrizni a kisebbségi magyarsággal való lelki kontaktust, Prágából irányitam a szétszórt tnagyarok közvélemé-1 nyél és e mellett még zsvrnatisztikmlag is föl-1 * emelni a topot a lehető legmagasabb színvonalra, láváié újságíró gárdát úgyszólván a föld alól előteremteni, kifelé megvédem érdekeit, befelé fentartemi a munkafegyelmet, a nagy feladatoknak megfelelő lelkes és lelkiismeretes munka szettemét. Az eredmény igazolta Dzurányit, a P. M. H. ma a kisebbségi magyar sajtó élén áü, a sátovenszkói közvélemény súlypontja s az egyetemes magyarság hathatós hord fegyvere. Dzurányi pedig az egyetemes magyar sajtó egyik legkitűnőbb, legérdemesebb munkása, örömmel üdvözlöm őt s kívánok neki lelkidesti erőt, rrmnkakedwet nagy missziója folytatására. Ruszinszkó üdvözlete KfEndre * Kedves Lászlóm! Édes jő Baj társam! Jubilálunk Téged. Értékes életednek buszosziendős állomásánál érdemes egy ünnepélyes percre megáilani és Téged bajtársi léletkkel jubilálni. örömkönnyekéit kellene huRatnunk egy ilyen állomásom, ha ezek fel bírnának szakadni a mélységből, ahova tizenkét óv előtt torkunkat fojtogatva leszaladtak. Jubilálunk, de öröm nélkül, bár érezzük, hogy száz százalékig rászolgáltál az ünneplésbe, hiszem húsz év e vén Európában nemcsak az egyes embereknél, hanem a fiatal országok életében is nagy jelentőségű esemény. Elszoktunk az örömtői és az ilyen állomásokon is legfeljebb csak az esketik jól, hogy még megszoríthatjuk egymás kezét, végignézhetjük egyikünk, másikunk megrokkant testét, kopasz és deres fejét, kérdőleg nézünk egymás szemébe, birod-e még, hiszel-e még, bő zol-e még? Végignézünk a hátunk mögé tömörül magyarság megkínzott sorain és a szemekben keressük a választ: türünk, hiszünk, bizunkl És ha akár Nálatok, a magyar sajtó telkes munkásainál, a mi előőrseinknél, akár ’ a bennünk bízó tömegekben csüggedtéit látnánk, erősebben megszorítjuk a kezeteket, hogy érezzétek, lássátok, tudjátok, hogy még fiatalok vagyunk, erősek és kitartók és csak látszat az, hogy megderesed- tünk. Fiatalok vagyunk, mert fiataloknak muszáj maradnunk, mert gyermekeinknek legalább azt az elpusztíthatatlan magyar lelket, magyar hitet, magyar bizodalmát kell átadnunk, mellyel otthonunkat apáink any- nyi mzedéken keresztül részünkre megőrizték. Ezzel a lélekkel szorítom -meg kezedet, kedves Lászlóm, a ruszinszkói őslakosság és különösképpen a ruszinszkói magyarság nevében. Tudom, hogy Te a Ruszin szkőból ut- r akeli őslakos-gondolatnak, de egyúttal az ezzel összeférő magyar nemzeti érzésnek első percből egyik leglelkesebb munkása, ma pedig a mi szomorú kisebbségi életünk és küzdelmünk legértékesebb megnyilatkozásának, védbástyánknak, a Prágai Magyar Hírlapnak első zászlótartója vagy. Jubileumod alkalmával a legőszimtébb tiszteletnyilváni- tásképpen meghajtom a ruszinszkói őslakosság és magyarság lobogóját Előtted, édes jó Bajtársam, hogy kézszoritásomból érezzed ki a ruszinszkói őslakosság és magyarság erejét, telkét, hitét, 'bizodalmát, hogy a tőlünk földrajzilag és lélekben egyformán távoleső Prágában továbbra is érezzétek mindannyian, — akik az idegenben az első vonalban álltátok meg a helyeteket eddig is, — hogy mi együtt vagyunk, Veletek vagyunk, lélekben erősek vagyunk, deres fejjel is fiatalok, acélosak és kitartók vagyunk. Ti csak dolgozzatok továbbra is, a mi lelkűnkből írjatok, a mi szivünk szerint, vegyétek észre a mi sebeinket és írjátok azt meg mindig igazán, de soha sem elcsügge- detten, mert mi tudjuk, érezzük, hisszük, hogy a mi sebeinkből kell és a mi sebeinkből fog újraéledni, többé elpusztithatatlanul feltámadni az őslakos és magyar gondolat. Az Isten adjon éhhez Neked, nekünk és Nektek ott mindnyájatoknak, akik Prágában értünk éltek és dolgoztok, úgyszintén az itthoni munkásoknak is erőt, egészséget, kitartást, hitet, bizodalmát és eredményes munkátok jutalmazásául örömet és jókedvet majdan, hogy szakadjon fel gyomrunkból az oly rég odatemetett örömkönnyü és jubilálhassunk mindnyájan örömkönnyek között! Ungvár, 1930 április végén. Régi barátsággal Korláth Endre dr. szenátor, a Ruszinszkói Magyar Pártok Szövetségének ügyvezetője, a Prágai Magyar Hírlap szindikátusának tagija. A laikos ember msemében & jó újságírónak legnagyobb sikere a Mraér, amelyet számokban nem lehet kifejezni és sokan súlyos számokat is adnának érte. A hírnév az újságíróra nézve, aki a hírnevet segit csinálni, éppen ezért közömbös. Erre egy vakmerő pilóta, sőt ne is menjünk ilyen magasba, — a Ferencváros jobb összekötője már tizen kilencéves korában szert tehet, hiszen a napilapok sportrovatában közölt jóbbcomb-csont- hártya-gyulladását százezer ember olvassa nagy lelki aggodalommal, míg a Tudományos Akadémia elnökének súlyos tüdőgyulladásáról közölt hir felett átsiklik ennek a százezer embernek a szeme és csak néhány tudóst érdekel. Pedig a bal-összekötőnek polgári foglalkozása — mondjuk — lakatossegéd, de népszerűsége és hírneve több, mint elképzelhető. Dzurányi László huszéves újságírói munkássága határkövénél nem a hírneves újságírón érzem a hangsúlyt: az ő clévülhetlen érdeme kisebbségi tudatunknak nemzeti kisebbségünkkel való állandó érzékeltetésében érett meg. Ez a tadat és a nemzeti öntudat ikertestvérek. Ezt látom és tudom be legnagyobb sikerének, amiért mindenki, akit a kisebbségi sors depressziós légkörébe sodort végzete, meleg szívvel üdvözölje és kívánjon neki, a fiatal újságírónak, további, boldogabb, jobb és szebb jubileumokat és ezzel újságírói munkájának igazi sikerét. ALAPY (ÍYÍJIiA dr. Kedves Barátom! Tegnap olvastam a Prágai Magyar Hírlapból, hogy Te húsa évei töltöttél már el az újságírói pályán. Megragadom azért az alkalmat, hogy Téged e forduló alkalmából szivemből üdvözöljetek. Én elejétől fogva mindig igen nagy figyelemmel kisértem mindig kiváló újságírói működésedet. Mióta azonban igy vagyunk, mióta a P. M. H. élen állasz, elválaszthatatlanul össze vagyunk V el ed forrva. N agy o n sokkal tartó zik Neked az egész magyarság és e magyarság közt a mi református egyházunk. Mindennap az egész magyarság érzi, hogy a P. M. íf. az ő számára egy felbecsülhetetlen orgánum. Egy ébresztő kürt, melynek hiányában tizenegy év óta szenvedő magyar nemzetünk letargiába esett volna. Hogy ébren van, az igen sok tekintetben a P. M. H.-nak s elsősorban Neked, a Te kiváló, értékes, nomzetszcretcttől áthatott, okos cikkeidnek is köszönhetjük. A református egyház pedig, ez az egyik árva a nemzetünk családjában, különösen sokkal adós Neked és Nektek. Mi reformátusok végtelenül szegények vagyunk. Csak kis publicitásai rendelkező egyházi lapokat tudunk fenntartani. Azért ha sérelmeink, panaszaink, nagy bánatunknak hangot tudtunk adni, azt a Te és Ti nagy előzékeny&égteknek köszönhetjük. Mert Te elejétől fogva átérőzted, hogy a mi ref. egyházunk egyik nagy értéke a magyarságnak s ha a test egy tagja szenvedne is — az egész test szenved. Te mindig igazán felfogtad, hogy a mi bánatunk az egész nemzet bánata. Bizonyára e szoros kapcsolatnál fogva siettél a mi támogatásunkra. Fogadd ezért az őszinte támogatásért szívből áradó meleg, igen meleg köszönetemet. Áldjon meg Téged az Isten, friss testi, szellemi erővel, törhetetlen hittel. Kisebbségi súlyos helyzetünkben, különösen az utóbbira van szükségünk. Elsősorban Nektek van szükségetek, mert az újságírói pálya a legtragikusabb. A pelikáné a Ti sorsotok, véretekkel tápláljátok nemzeteteket. Segítsen meg Téged és barátaidat a kegyelem Istene, hegy azon a szent vártán állva soha se csüggedjél s legyen jutalmatok a tiszta lelkiismeret s nemzetünk jobb sorsa. Isten oltalmába ajánló meleg szívvel ölel tisztelő barátod Péter Mihály, püspök. Közös esztendők — közös emlékek Irta: Szepessi Miksa dr. Az évdk. lassan elszaladnak, mint páholt had-' sereg és egyezerre csak a mi tépoez titka táti an ifjúságunk is a jubfleuanok rovatába kerül... Huszonötesztendős újságírói múltam kezdő éveiben nemcsak köteteseégérzeíbőL, hanem igazi érdeklődéssel böngésztem végig az akkori vádléki magyar sajtó mindeai kezem ügyébe akadt példányát. Mindig megállapítottam, hogy jó hetilapot csak Eperjesen tódnak cérnáira. Ott volt a nagymailta „Eperjesi lapok", amelybe a hírneves kollégium tanárak) kivül Dessewffy Istá és Dvorcsáfc Győző írtak — ez a lap mindig tudott érdekeim. És egyszerre csak ez a jó hetilap fürge versenytársat kapott a „Sáros“ megjelenésével. Ez a betiiapocska már a cimfejével és a beosztásával is az nej időket jelezte, a belső tartalma azután valósággal iskolapéldája volt annak, hogy műyeftmek keH lennie egy igazán jó vidéki hetilapnak:. (Azóta se láttam olyat, amelyik a nyomába léphetne. Vagy szürke betütenger, vagy revolverezerüen kiütköző hajlandóságok.) A Sáros, címlapján mint felelős szerkesztő egy fiatalúr szerepelt, aki cilindert visel, — a Ber- ger és a Geilért tájékán kedves Kmidy-romanti- ka szövődik körülötte és Dzurányi Lászlónak hivják. Néhány év múlva, mikor a jó Karaezy- Osbaby Ödönt kikisértűfc a temetőbe, a Felvidéki Újság szerkesztői tisztségét neki ajánlott* fel a kassai püspöki aula. Jó választás volt, meg kei! adni. Igazán rá-* vallott az emberismerő apostolra: Fjedhez* Colbrie Ágostonra, — mert Dzurányi ifim nemcsak mesterien forgatta a tollat, hanem a néppártnak olyan lelkes fegyverhordozója volt, mintha minden héten magától Molnár János apáttól, vagy legalább is Szmrecsáuyi Gyurkától kapná a benfentes adatokat. A mostani jubilánssal így kerültem össze Kassán 18 évvel ezelőtt a hivatás azonosságában, a becsületesen felfogott kollégialitás átér- zésében. Magam egy szélső függetlenségi ás 48-as lapot csináltam és egyéni hajlandóságaim szerint gyakran elkalandoztam a szélső baloldali virányokra, Dzurányi pedig az aula hűvösebb légkörében mérsékelt néppárti, de néha harciasán klerikális lapot szerkesztett szükségképpen, ennek dacára azonban az első perctől egymásra találtunk és Dzurányi tízesztendős kassai szerkesztősködése alatt soha egy pillanatra el nem váltunk és el nem távolodtunk egymástól. Egyetértésünk és felfogásunk egyező volta lehetővé tett soha addig nem látott megoldásokat. Nyílt titok volt például, hogy akármik u helyettesítettük egymást és soha Fischer-Col brie nem talált kivetni valót, azon, amit a zsidó 48-as helyettes Dzurányi távollétében helyezeti el a Felvidéki Újság hasábjain és megfordítva; az én pártom is mindig csak helyeselte azt, amit Dzurányi helyettem az én lapomnál végzett Erről a baráti összefogásról és kartársí együttérzésről nemcsak redakciós emlékek, hanem végeláthatatlan kávéházi éjszakák, hajnalba nyúló sétákon szövögetett tervezgetések tanúskodnak, amelyek során főiképp politikai és irodalmi kérdésekben olyan véleményeket tettünk magunkévá, amelyeknek azonossága vagy •legalább is rokonszelleme minden időkre biztosította együttműködésünik és barátságunk erkölcsi alapjait. Amikor a közös munka ideje a változott viszonyok között elérkezett, valóban bámulatos együttérzéssel igyekeztünk megfelelni a nehéz idők súlyos feladatainak. Szerénytelenség nélkül állapíthatom meg, hogy valósággal mi teremtettük meg a kisebbségi politika és újságírás uj nomenklatúráját, mi voltunk az elsők, a.kn'ík Ady-rna tinót rendeztünk, mi adtuk ki az első szépirodalmi lapot. Mondani sem kell, hogy mi voltunk a túszok, sőt a foglyok is, ha a sűrű rezsimváltozások ezt igy kívánták. Jött az uj impériium, Laci ült, jöttek a vörösök, Laci ült, jött a Károly-puccs, Laci megint csak ült. De hogy mindezek dacára megalkuvás nélkül mégis csak élni és dolgozni tudott, ez éppen az ő újságírói és emberi értékeinek legszebb bizonysága. Az élet zűrzavaraiban ezenközben történhetett velünk egy és más, de az bizonyos, hogy Dzurányi huszéves munkássága alatt harcos újságíró létére csak barátokat és adósságot szerzett, mindenki csak szeretettel gondol itt reá és valahányszor az ő jellegzetes alakja feltűnik a kassai korzón, mindenki Őszinte örömmel szorongatja a kezét. Annikor ennek okát és magyarázatát kutatom, azt hiszem, hogy teljes értékű feleletet adhatok Anatole Francé szavaival: — Mélységes emberiség nélkül nem lehet a* emberekre hatni. A nagy újságíró egészen mint denkié; kell, hogy tárva-nyitva álljon a szive, így azután megbocsátanak neki egynémely hibákat. Megengedik, hogy csak ember legyen, ha igazán ember. Dzurányi László a nagy njságirók 'fajtájából való, ezért ő édes x mindnyájunké i igy övökre és víi tozhotatíamü as enyém ia. r ZBéterMihály püspök levele Nagyságos ZDzurányi Xászló urnák, a ZB. ZM. ZK. főszerkesztője 2*rágd