Prágai Magyar Hirlap, 1930. május (9. évfolyam, 99-123 / 2320-2344. szám)

1930-05-11 / 107. (2328.) szám

T>RX<LM-A\aG^AR'H IRLAP 1930 május 11, vasárnap. AZ ÉGŐ SZIGET avagy képzelet és logika Irta: KARINTHY FRIGYES 1930, májai?. Ezt a kedves „fejtorná“-t, ami alábbi kísér­letezésre és elmélkedésre alkalmat adott, pár héttel ezelőtt hallottam egy angol úrtól, azóta sokakat kipróbáltam vele, meg is jelent valame­lyik képeslapban. A feladat igy hangzik: adva van egy A—B hosszúságú sziget körül meredek parttal. Az egész sziget méter magas füvei van benőve egyenletesen, valahol a közepe felé tartózkodik a pásztor, birkáival. A sziget A csúcson kigyullad. Tekintse, hogy a szél AB irányban fuj, természetesen rö­vid idő alatt az egész sziget végig le fog égni. Kérdés: hogy menti meg birkáit s önmagát a pásztor? * ötven ember közül, akiknek a problémát megmutattam, mindössze kettő fejtette meg, fel­tűnően rövid gondolkodás után — a többi so­káig törte a fejét, mindenfélét kérdezett, végre feladta. Az egész dolgon azért tartottam érde­mesnek tűnődni, mert feltéve magamnak a kér­dést, hogy ez a két ember miben különbözik, általában is, a többi negyvennyolctól (nóta be- ne, mind az ötvenet máskülönben is jól isme­rem) — természetesen figyelmen kivül hagyva az olcsó é,s felületes feltevést, hogy egyszerűen okosabbak, vagy tehetségesebbek a többinél — alkalmam volt egy érdekes, de csak szakembe­rekre vonatkozó elméletet általánosítani. Az elméletet Poincaró matematikus fejti ki, „La valeur de la science“ cimü zseniális köny­vében. Szemlét tartva a nagy matematikusok szemlélete és müve fölött, döntő különbséget veőz észre e gondolkodók kétféle őstipusa közt — ez a különbség, szerinte, két eredendő, vég­zetesen másféle kategóriába osztja az exakt tudomány alkotó hőseit, éppen szemléletüknek lelki karakterükben determinált kétfélesége sze­rint. Az egyiket matematikai, a másikat geo­metriai szellemnek nevezi. A matematikai szel­lem (példa: Einstein) tiszta, minden érzékitől (képzelettől) független, tehát elvont logikai módszerrel közeledik a problémákhoz — a geo­metriai szellem (példa: Euklides) a képzelet fegyverzetében: mind a kettő alkothat használ­ható remeket, más-más ágában a tudománynak. * No már most, a szigefcpélda megfejtőit fi­gyelve, az az ötletem támadt, hogy nemcsak az exakt tudomány művelőit, de általában minden eleven értelmet, nagy vonásokban, be lehet osz­tani ebbe a két kategóriáiba: a képzelet embere és a logika embere. S az arány körülbelül úgy jön ki, mint kettő és ötven, anélkül, hogy ez a megkülönböztetés bármely vonatkozásban ér­tékkülönbséget jelentene. Viszont kapunk egy nagyon figyelemreméltó tanulságot, ami ellentétben áll a közfelfogással, A közfelfogás szerint ugyanis gyakorlati pro­blémák megoldásához inkább erős képzelet kell, mint erős logika — a közfelfogás szerint a logi­ka inkább elvont spekulációk növeléséhez való képesség, lévén, ezzel szemben, a valóság érzék­letes, tehát képzelőerőt igénylő terület. Nos, az én hevenyészett statisztikám nem ezt. mutatta. Az a negyvennyolc ember, aki a problémát nem fejtette meg, éppen azért nem fejtette és nem fejthette meg, mert a képzeletével ment neki. Majdnem egyöntetűen azzal kezdték, hogy ki akarják játszani, megkerülni a pontosan előirt feltételeket, a tulhabzó fantázia nevében, mely, ha nem tud boldogulni feladatával, inkább haj­landó megváltoztatni, gyengíteni a feladatot, mint elismerni gyöngeségét. Hát kérlek szépen, mondták egyesek, bemegy a vízbe a birkákkal és megvárja, míg leég a sziget. É6 hiába könyörögtem nekik, hinnék el, hogy a vízbe nem lehet bemenni, mert hiszen éppen ez a feladata — Ők ragaszkodtak hozzá, hogy ezt másképpen nem lehet csinálni és hogy akkor rossz a példa. Mások esküdöztek, hogy itt nincs más hátra, lyukat kel lásni a földbe és elrejtőzni. Voltak, akik repülőgépen való menekülést ajánlottak a pásztornak és birkáinak és engem vádoltak szükkebiüséggel, amiért nem vagyok hajlandó se ásót, se repülőgépet rendelkezésükre bocsá­tani. Egynéhány eljutott odáig, hogy nyilván olyan területre kell kerülnie a pásztornak, amely már leégett (nagynehezen belemenvén a feltételbe, hogy olyan terület, amely nem fog leégni, nem képzelhető, mert a szél végig egyformán fuj, nem fordul meg és nem áll el) tehát azt ajánlot­ták, hogy a pásztor és a birkák ugorjának át. gyorsan, vagy szaladjanak keresztül a tüzsá- von, mikor már a szigetnek felső részén nincs égő anyag. * Érdekes, hogy a képzelet számára mi az egyik legfőbb akadálya a megfejtésnek. Egy látszólagos ellentmondás, amit igy le­hetne megfogalmazni: ha menekülni aka/rez a tíizből, csinálj tüzet. A képzelet számára ez képtelenség e azért, nem is veszi kombinációba. A logika, mely a dolgokat nem látja és érzi, < - a.k egymással való vonatkozásukban számol velük, mint adott elemekkel, semmi lehetetlen­séget nem talál ebben s éppen azért a képzelet­nél több köze van a létezés valódi rendjéhez, melyet — s éppen ezt akarom bizonyítani — nem a képzelet, hanem a logika teremtett és tart fent. A megfejtés ugyanis, amint azt a két logi­kus elme rögtön észrevette, igen egyszerű. Mi­után csak olyan területre mehetnek, ami mar leégett, erre a területre azonban a tüzsáncon keresztül eljutni nem lehet; tehát konstruálni kell egy olyan területet, ami leégjen addig, amíg a sziget felső területe magától égett le. Mikor a tűz kiüt, a pásztor egyszerűen vesz egy tüzcsóvát, lemegy vele a sziget alsó végé­re s bizonyos távolságban a B-csucstóI felgyújt­ja a füvet. Mire az „eredendő44 tűz odáig ér, ahol ő tartózkodik, a mesterséges tűz már leta­rolta a sziget csúcsát s ő, birkástul, egyszerűen átmegy erre a területre és biztonságban van. * Az egész elmefuttatás semmi különösebb tanulsággal nem járna, ha a probléma születé­sének története nem ejtene gondolkodóba. Az az ur, aki nekem elmondta, biztosított, ró­la, hogy a példát nem holmi unatkozó rejtvény- szerkesztő eszelte ki. így, ahogy fel van adva, valóságban megtörtént s azt a bizonyos nyájat, valahol az amerikai partok közelében fekvő pre- ri-szigeten, úgyszólván az utolsó pillanatban, ezzel a logikus módszerrel mentette meg a nyáj gazdája, önmagával együtt. Vadaskertek, mezősógek égésénél ma már használatos eljárás ez a mesterséges tűz. Harminc-három esztendő egy emberélet. Har­minchárom év alatt kihal egy ember-nemze­dék, országok pusztulnak el s a világ, ez a siró-nevető koravén világ kaszál, kaszál, ka­szál ... Harminchárom év míg lefordult, nem láttalak s most megint elimbe jöttél, hirtelen lesen, nem is hallottam a léptidet: Te voltál megint. Akkor azt mondtad nekem: „Nem sze­retlek!*4, mert azt hitted, az Életnek indulok s igy féltettél. Most újra eljöttél, megleptél láb- ujjhegyen s ezt súgtad: „Szeretlek44 — mert tudod, hogy már nem tart sokáig. Kaszál, ka­szál, kaszál — érik az aratás. Az eleven, ősi é]etnek az elemekkel való harcában — végveszély esetén s az utolsó pil­lanatban — ime tehát: nem a primitívebbnek hitt képzelet, hanem a bonyolultabbnak, elvon- tabbnak, röviden emberibbnek hitt logika tá­mad fel, győzelmesen, mint minden életjelenség­nek legáltalánosabb, legrégibb, legeredendőbb feltétele és fentartója. Véletlenül adódott esetről lévén szó, való­színűbb ugyanis, hogy az az amerikai pásztor inkább a negyvennyolc, mint a kettő közül való volt — s hogy kávéházi asztal mellett tűnődve, ő se találta volna meg a megoldást. Ha tehát a valóság kényszerítő hatása alatt mégis ráesz­mélt, ez azt jelenti, hogy amit ösztönnek neve­zünk s ismerünk, mint az egész eleven világ, állatok és növények, alapsajátsága és képessé­ge, úgyszólván apriori adottság, ez a sajátos­ság, képesség és adottság valami nagy, ősi elő­re megtervezett Logosz jegyében él és cselek­Olasz klasriom ez, valaha néma karthausi barátok világa. A gyöpverte földudvar volt jeltelen temetőjük s körötte huszonnégy apró, egyforma remetelak s_ most itt ülők az egyik pirinyó kis udvarkáján, mert az őr egyedül ha­gyott. Dolláros jenkiket ment körbejártatni. Harminchárom év előtt is szó szerint igy tör­tént, csakhgy akkor nagyplaides angolok vit­ték el a kalauzt. Más nem változott semmi. Megint itt ülök magamban, központján a néma világnak. Mint akkor. Harmincharmadik év­forduló. Itt nem változott semmi. Nem is változhat; szik, — hogy kezdetben volt a Logika 6 a kép­zelet csak aztán született meg, a hetedik napon. * Aminthogy, napnál világosabban, így te van. Minden, ami az életben nem ember: állatok és növények (s minél „alsóbforendüeQ^4, annál nyil­vánvalóbban) kérlelhetetlen logika szerint él és tenyészik, valami példátlan és felfoghatatlan ésszerűség bonyolult matematikai képlete után. Esze és logikája csak a növényeknek és ro­varoknak van: ami keveset, mi emberek, be­nyitunk hozzá, tőlük tanultuk, keserves kudar­cok után, amikbe őrjöngő képzeletünk sodort: képzelet, meleg világot nem, legfeljebb istent teremt, hogy teljes legyen a képtelen s mégis valóságos körforgás: isten némáé a Törvényt, a törvény nemzé Világot, a világ az Életet, az Élet Embert g az ember Istent, a nyolcadik na­pon, tulajdon képére és képzeletére. emberek lármája, országok csatája, kacagás, hörgés ide be nem ér. Századok vannak itt a némaság percében eggyédermedve a igy is ma­radnak, mert nincs Idő, mely föl old ja őket. Mindig is igy marad. Ezért tudtál most megint megtalálni: akkor is igy voltunk együtt egy- gyen. Nézz a szemembe, mely a te szemed; harminchárom év! Kis foTgóabüakán kapta a fehéresről á* padra az ételt s e kőkutból merített hozzá vizet: úgy van letéve vedre, mintha mindjárt, jönne kris­tályos vízért. Kis, magaültette virágait kell megöntöznie, majd megpihen a kőmélyedésben, hol most én ülők s hozzád beszélek. Akkor is igy nyílt minden. Lila balzsamos virággal nyí­lik a nagy orgonabokor: furcsafajta darázsféle bogár rajzik körötte — csak itt lehet látni őket, másutt sehol ■—, sok század óta járnak ide és senki sem meri megmondani nekik, hogy már nincs itt a remete. Mert a darazsaknál sem változik semmi, hisz ők sem beszélnek. A vi­rágtartó kőoszlopok még mind megvannak; szinte azt hiszem, a zöld moha tartja össze őket. A mohának is rejtelmes a csöndje. Érzed? Engem már egészen áthatott. Mintha a múlt folyamában úsznánk; mi van köröttünk? Mo­hák az elmúlt évek a lelkűnkön.* Most már Te is érzed! Harminchárom évet hoztál most vissza né­kem? Dehogy: ha a Múltba akartál volna bele­kapaszkodni, akkor már mindketten elmúltunk volna s nem tudtunk volna egymásra lelni itt. Te enmagadat hoztad most vissza, kit egy em­beröltő eldugott s ide kellett rejtenem magam a -hadaró világból a néma csöndbe, hogy azt mondhassad: Itt vagyok! Kost nincs világ, nincs harminchárom vihar­tépte év s háromszázhaxminohárom sebhely, mind nincs, nincs, nincs. Oh! nézd ott a kőosz­lopon, mit a néma barát szent-képnek faragott, megint egy csigabiga helyezkedett el s a szent­nek arcán nyújtogatja két látócsápját a tava­szi napsugár felé. Akkor is volt, mikor először megismertelek oly mélyen magamban, oly mé­lyen, mélységes, titokzatos mélyen, mint a -szótlan remete csobbanó kutakeája. Mert. oly mély a szemed, rejtelmes, hangtalan forrásai­val, mint mély a lelkem, mikor mer nagy mé­réssé! saját némaságába belenézni. Nézni-, néz­ni, mig elmúlik harminchárom év, harminchá­rom törtető életcéllal s ott áll megint az em­ber, önmaga előtt, mint akkor, mikor elindul­tunk az életbe. Kezdet s a vég az egy: ben­nünk van a világ. Sajátmagunknak vagyunk néma kútja. Lélek, lélek, ha igy nézlek téged, mig reme­ték kisórtetes helyén igy veled beszéltem önfe­ledten: én látlak is nagy vízióban. Tudod, mit látok? Megmondjam-e? Hisz e százados reme- te-kutba kiáltottam ezt: Nem az Élet fáj, mint külső emberek hiszik, kik Idővel mérnek s csalódva cserélnek. Az fáj, az éget, ha a némaság mély magányán sa­ját lelkedet himlővertének látpd s minden him- íőholy egy álképzet 1 ©pattanásának helye. Mi­kor ezt mondod: „másként lehetett volna**, mi­kor igy sir-sz: „mi lett belőle**, mikor evvel paskolod a múltat: „elhibázott élet**: akkor, akkor, igen akkor teszed magadat ragyássá. Ezért tudsz oly kisértetes ritkán följárni az Élet kútjának mélyéből saját magadhoz, mig a kút. peremén orgona balzsama, zöld moha csöndje, csiga és napsugár s megszentelt né­maság ihlete Jogad. MÉCS LÁSZLÓ: VIGYÁZZÁLLÁSBAN 6 tavasz! Minden mesébe-mártott, minden oly meleg, a f&ld, az. ég, a filmek, a falevelek, mkideti oly kacajjal kicsattanó, pirospozsgás, pajzán, pufók angyalok lovagolnak felhő-báránykák rajzán — * én a kertemben kemény vigyázzban járok: egy! kettői egy! kettői Az almafák bolondos, báliruhás fehérnépek, szeretnék nekik cigánykereket hányni, gyerekeset, szépet, szeretnék tótágast állni, közöttük kézenállm végigmenni, valami vicceset, csuda csiHandósat, kamaszosat kitenni — s kemény vigyázz-állásban járok: egy1 kettő! egy1 kettő! Tavaszodhatnékom volna s nem tudok, nem merek, Kertem körül házaik, a házakon ablakok, az ablakokban emberek, ágaskodik a torony is, nem táncol-e itt egy tavaszi kohold, nappal a Nap kémkedik utánam, éjjel a Hold — s kemény, vigyázzban lépkedek: egy! kettő! egy! kettő! Kibújok szobámba. A falakról mártírok, szüzek intenek, óltsam a rügy-szikrát, tavaszi tüzet, rügy-sziJcrából bimbó, bimbó-lángból máglya lesz: a biblia mondja s mondja a kereszten függő Istenfia — s vigyázzban lépkedek szobámban: egif! kettő! egy! keltő! Elbújok ágyamba. Talán majd az álom . . . Talán ott gyerekes, kamasz os magamat kiugrálom. Álmodom: kertemben tavaszi szelek kergetöznek, az almafák kacéran vetkőznek, vetkőznek — s én vigyázzban lépkedek: egy! kettő! egy! kettő! Fiatal almaifák kacéran vetkőznek, ve tköznek, fiatal leányok Icacéran rámnéznek, v etköznek, visszakacsintanék s nem nézek semerre, neon merek, a lángpaUosu Kerub rám mered, áll figyel: a Lelkiismeret. — * keményen, vigyázzban lépdelek: egy! kettő! egy! kettő! Soha önfeledten! Soha önzetlen! Isten katonája teljes fegyverzetben, teljes készültségben: hogyha hívnak a harsonák örökutra készen találják a katonát! — Végig az életen vigyéizzbun, keményen: egy! kettő! egy! kettő! .••azóta elmúlt egy élet $ most megint elibém jöttél, •• — Vízió - Ma: HEGEDŰS LÓRÁNT Alapítva 1833. Xalafam 38. \J S > | ^ ^ I * diixxnfi | A porcelláa AjL nagykereskadéea, • KOSICE, F®-utca 19. j Nagy választék. Jutányos árak.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom