Prágai Magyar Hirlap, 1930. április (9. évfolyam, 75-98 / 2296-2319. szám)
1930-04-04 / 78. (2299.) szám
1930 április 4, péntek. Grossdimid: A kisebbségi probléma megoldása az a prius, amit a gazdasági és Morális egyetértés és együttműködés követhet A szenátus költségvetési vitájában Grossdimid Géza tárgyilagos kritikában részesítette a kisebbségekkel szemben gyakorolt közigazgatási, gazdasági és kulturális politikát PHga, április 3, A szenátus költségvetési vitájában — mint már röviden jelentettük — Grossehmid Géza dr., az országos keresztényszocialista párt szenátora, nagyszabású beszéddel vett részt. A közérdekű beszédet alább közöljük: A parlamenteknek voltaképpen olyan küzdőtereknek kellene lenniök, ahol a népek küldöttei, eszméik és érveik igazságának súlyával győzve meg egymást, a mindenkori kormányokat az országok minden lakosának javát egyformán biztositó rendszabályok foganatosítására bírják. Ma azonban — nálunk még fokozottabb mérvben, mint másutt — azt látjuk, hogy a parlamentarizmus odahanyátlőtt, hogy, a kormányt támogató pártok érdekeinek kielégítése mellett, az egész intézmény puszta formalizmus, a mindenható kormány- akaratnak alkotmányos mezbe öltöztetése. Sehol sem annyira szembeötlő ez, mint éppen itt nálunk és az állami költségvetések tárgyalásánál, ahol egy évtized óta nem nyílik mód és alkalom arra, hogy az abban előirányzott tételek méltányosabb és okszerűbb megosztására, a költségvetóselőirányzatból kitetszőleg is mellőzött néprétegek és nemzetek jogos igényeinek kielégitésére, a kormányzópártokhoz nem tartozó törvényhozók részéről tett indítvány keresztülvitessék; . —■ nem történt meg, hogy az ilyen inditvány- nak, minden objektív okfejtés dacára más sorsa lenne, vagy lehetne, mint a rideg és merev visszautasítás. Nem az erő bizonyítéka e*ü A belügyminiszteri tárca költségvetésének tanúsága szerint a csendőr], és rendőri apparátus fenntartása emészti fel viszonylag a legnagyobb összeget, 691.313.060 koronából több mint 400 milliót, bizonyságául annak, hogy az uralkodó kormányzati rendszer nem annyira az itt élő népek megelégedésén, mint inkább az általános elégedetlenség* nek ily eszközökkel való féken tartásán nyugszik! Az alkotmánytörvények általános nagy elvei igy nem nyernek életet és az egész közélet — különösen Szlovenszkó- ban és Ruszinszkóban — nyögi a terhét annak a téves elgondolásnak, hogy a cseh hegemónia megteremtése ezen állam egyedüli üdve és annak rendelendő alá az ezen államba nolens-volens összetömöritett nemzetek minden kulturális és gazdasági érdeke is. így mélyül el az itt élő nemzetek egymás iránti bizalmatlansága, oz az oka jórészben a gazdasági felvirágzás hanyatlásának is és ez az elhibázott belpolitikai irány magyarázata annak is, hogy a nemzetek nagy világközösségében az ezen állam politikai hivatása iránt megnyilvánult érdeklődés elhalványult. Ezek láttára, — ha mindjárt annak reménye nélkül is, hogy, bírálatunknak momentán sikere lenne, —- kötelességünk a költség-elés tárgyalásánál igazolni, hogy ezen álitások nem légből kapott szavak, nem ellenzékies- kedő hangulatkeltés, hanem keserű igazságok, amelyek mellett azonban a tehe e’. ínségből eredő beletörődéssel elmenni nem lehet és reá kell mutatni arról az egyedüli helyről ahonnan e kérdéseket megvitatás tárgyává még lehet tenni, a nemzetgyűlési szószékről, azokra a módokra, azon elgondolásokra is, amelyek szerint ezeken a hiányokon segíteni lehetne és kellene. Erre is ritkán nyílik alkalom, mert pl. a szenátus foglalkoztatására is jellemző, hogy egymásután voltak olyan ülések, amelyeknek napirendjét egypár nem éppen nagy horderejű, pl, a Grönlanddal kötött kereskedelmi szerződés becikkelyezése és egy pár imniunitási ügy képezték, — addig a költségvetés tárgyalására az egész háznak egykét nap áll csak rendelkezésére és igy a kötött tartamú beszédidő akadálya a mélyrehatóbb fejtegetéseknek, az állam élet egész területén található visszásságok bírálatának és igy a nekem jutó rövid időt kénytelen vagyok úgyszólván csak példaképpen felhozott eseteken alapuló bizonyítékokkal alátámasztott részleges kritikám számára felhasználni. A közigazgatás, a gazdasági helyzet, az igazságszolgáltatás és a kulturális viszonyok az a négy főpillér, amelyeken az állam lakóinak élete nyugszik, azért nem érintem most a megelőző években általánosságban általam is bírált és a mások által ezidőszerint is már részletesen tárgyalt improduktív hadügyi célokra fordított sok száz milliónak és a nagyhatalmi allűrökkel fellépő külpolitikai fölös- leges kiadásoknak kérdését és leginkább Szlovenszkó és Ruszinszkó sorsának szemmel tartásával kérdem, vájjon: a rosszul sikerült közigazgatási reform a közigazgatás centralizálása beváltotta-e az ezen „reforméhoz fűzött várakozásokat? A belügyminiszter ur pár hét előtt maga panaszkodott, hogy kevés a képzett tisztviselő, hogy rossz a tisztviselői kar anyagi helyzete és ezért az ügymenet nem kielégítő. Ámde a belügyi közigazgatás költségei, a múlthoz, a korábbi rendszerhez képest, hatalmasan megnövekedtek, — tehát a reform azon, annakidején hangoztatott állítólagos, általános célja és indoka: hogy a közigazgatás gyorsabbá és olcsóbbá tétessék, nem bizonyult valónak, — valónak bizonyult ellenben máris az, hogy a tartományi rendszer Szlovenszkóra nézve hátrányos. A közigazgatás megfelelő volta ugyanis nem abban nyilvánul meg, hogy valamely elméletileg esetleg teljes precizitással kidolgozott kormányzási forma — amiyennek azonban a közigazga tás reformjáról hozott törvény az annak behozatalakor elhangzott kritikák szerint is éppenséggel nem mondható — egy országra reáoktrojáltassék, hanem abban, hogy a mód, ahogyan a népet igazgatják, életviszonyainak és életfeltételeinek megfeleljen. Erre a reformra is el lehet mondani azonban azt, amit egykoron egy idegenből importált törvény bírálatakor egy kiváló magyar jogász olyanformán fejezett ki, hogy mit ér a gondosan kicsiszolt paragrasusokból álló alkotás, ha olyan, mint az a cifrán felszerelt cimbalom, amelynek hangja a nemzet szívéből kitörő alaphanggal disazonáV? .,,. Szlovenszkó népének szivéből pedig az önkormányzat vágya tör fel, amely önkormányzat mellett, a múltban, a közeli városokban, a megyei központokban, a falvak népe ügyes-bajos dolgát könnyen elintézte, e mellett szükségleteit beszerezte és e székvárosok lüktető kereskedelmi életét ezzel biztosította. — Ma lehangoltság, kedvtelenség, csendesség mindenütt és ezzel karöltve a gazdasági depresszió. Azonban, ahogy nem vált be II. József császárnak szintén elnemzetlenitési célzatú, centralizációs törekvése, ahogy csődöt mondott Bach és Schmerling beolvasztási kísérlete, úgy nem fog beválni, minden erőszakolás dacára, ez a rendszer sem, mert soha elégszer nem ismételhető, soha elégszer nem hangoztatható, hogy a közigazgatásnak számolnia kell mindenkor a nép történelmi fejlődésével, műveltsége irányával és gazdasági érdekeivel, — abból a talajból kell fakadnia ahol irányítani akar. Városaink sorsa Nem is a szüksógérzet hívta ezt az u, n. reformot életre hanem ai a törekvés, hogy a lakosságnak a kor- mán hatalomtól való függősége minél teljesebb legyen. Legjobb bizonyitéka ennek Pozsony és Kassa vártjának sorsa. Ezeket az évszázadokon ál önálló törvényhatósági joggal felruházott városokat az 1922. évi 243 sz. törvény, illetve az 1922. évi 335. számú végrehajtási rendelet rendezett tanácsú községekké degradálta. Ennek eredménye ,az lett, hogy , a város képviselőtestülete ma már csakis az önmaga gazdasági életének irányítója, de ezt a munkát sem végezheti önállóan és teljes hatáskörrel! Régebben az önálló törvényhatóság bizonyos mértékben állami funkciót is végzett, aminek ellenértékéül a város évi készpénz hozzájárulást élvezett az állam részéről, pl. Kassa városa évi 77.000 aranykoronát. Az állainfor- dulat után ez a hozzájárulás megszűnt és az előbb említett törvény életbeléptetésekor felállították az u. n. -városi jegyzői hivatalt", S mint állami szervet, azzal, hogy ezen hivatal fogalmazói, személyzete állami tisztviselőkből. 1 fog állami, a kezelőszemélyzet fizetését és a dologi kiadásokat azonban a város tartozik fedezni. Amig egyrészről tehát a várost évszázados jogaitól fosztották meg, addig másrészről millió terhet raktak a város polgárságára, k—* hogy például Kassa városa közel 900 ezer korona évi terhet kénytelen az államinak nyilvánított funkciók elvégzéséért költségvetése terhére beállítani és fizetni. Ennek nagyon csekély ellenértéké a jegyzői hivatal hivatalos ténykedéséért befolyó illeték. mely a terhek 10 százalékát sem éri el. Hogy csak ezen általam jól ismert példánál maradjak, a csaknem milliós teherrel szemben elvesztette a város a, választók névjegyzékének összeállítási jogát és — az egyének és egyéni viszonyok kellő ismeretének hiányában — ebből kifolyólag esik. el az őslakos polgárok jelentékeny része a polgári jogok gyakorlásától, — a város ipari, építkezési ügyeit állami funkcionárius intézi, a közegészségügyet is úgy látják el, hogy például ugyancsak Kassa városának az 1930. évi költségvetése terhére iskolaorvosi állást kellett kreálnia, a serdülő tanuló ifjak védelmére, holott ezt a funkciót régebben a törvény- hatósági közgyűlés által választott tiszteletbeli orvosok látták el, lelkiismeretes buzgalommal, közmegelégedésre, de nobile officium gyanánt! Elvesztette a város a ti a jogát is. hogy’ egy közönséges hatósági bizonylatot állíthasson ki, de ugyanekkor goindoskodott az államhatalom arról, illetve lehetővé tette, hogy a jegyzői hivatal, a, törvényben biztosított vétó jogával élve, a váro*s képviselőtestületi gyűlésének kimondottan gazdasági kérdésekben hozott határozatát is hatálytalaníthassa, ami azért is hátrányos, mert például a város által kiirt versenytárgyalások iránti érdeklődést ez, a sikertelen?^ és igy a hiába való munka tudatában, különösen az őslakosság részéről, egészen leszállítja. Elvesztette továbbá a város a községi pót- adó beszedési jogát is, ezt is az államra ruházták és a városi polgárok befizetett adójából a város az állam által megállapított kulcs szerint részesedik, — csakis igy történheti^' meg aztán az, hogy — megint csak Kassa városát idézem például — amelynek rövid meg- szakitásokkal egynegyed század óta törvény- hatósági bizottsági, illetve képviselőtestületi tagja voltam és vagyok s igy viszonyait ismerem, — hogy e város 1928. évi zárszámadásában a pótadóhátralék 20,159.908 korona 33 fillérrel szerepel és ennek dacára, illetve éppen ezért — mert ezt annakidején behajtani jórészt el is mulasztották és ma már behajthatatlan is — a város minden elkerülhetetlen beruházását nehezen felhajtható és drága kölcsönökből kénytelen fedezni. Ebből a kis tükörképből is látszik, hogy a közigazgatás nem funkcionál jobban, nem lett olcsóbb, gazdaságosabb, élet- és fejlődésképe- sebb, hanem igenis a városok — és ugyanezen mintára a járások és községek — politikai magatartásától függ gazdasági prosperálásuk és a polgári szabad önérzet helyébe csak a ineghunnyász- kodás árán elérhető vegetálás lehetősége lépett. Az ilyenfajta közigazgatáson nem épülhet fel messzebblátó szociális, kulturális célok rneg- valósitásáí maga elé tűzni akaró várospolitika, nem nyugodhatik életkedvtől duzzadó vállalkozási kedv és kereskedelmi élet és bizony csak úgy van, hogy ez az állami mindenhatóság és az azzal karöltve járó „államfenntartó" nemzetek érdekei szerint szóló ,yhuros cimbalom" —- a behozott uj közigazgatás —- hangja az őslakosság szivéből kitörő alaphanggal disszonál! Itt újra élet, újra jólét és megelégedés akkor lesz, ha a nép önsorsának intézésébe nemcsak látszatképpen, de tényleg belefolyhat, ha a városok nyakáról ezt a, politikai gyámkodást leveszik és a közigazgatás de- eentralizációjftval a megakadt vérkeringés üjra megindul. Az említett célzattal való centralizáció: az államtól való függésnek megteremtése, rendszeres kiépítése, nemcsak a közigazgatás terén észlelhető. Gazdasági sérelmeink Öntudatos és céh&tos ez a munka Szlovén- szkó és Ruszinszkó területén és különösen a magyarsággal szemben: a gazdasági élet terén is. Ezt korábban és egyebütt a földreform mikénti keresztülvitele tekintetében már kimutattam. Itt csak újra megismétlem azt az eífe- lejbetetlen, egy vezető álla mfér fiú — a külügyminiszter ur — szájából hallott, azóta világszerte ismertté és hírhedtté vált „kistó- | riai“ (?) indokolást és megállapítást hogy „a J földreform nevanche volt a fehérhegy! csa- i fáért!" Ehhez nem kell kommentár! De ahhoz sem. hogy a cseh pártok maguk állapították meg, hogy a földhivatal tanácsa hosszabb időn át, a kellő számú tagok hiányában nem volt jogosult a hozott döntésekre. Egy objektivebb nézőpont bekövetkeztekor el kell jönni az ily kiindulás és ily keresztülvitel mellett alaptalanul elszenvedett igazságtalanságok jóvátétele időpontjának is, mert ez a károsultakkal szemben oly becsületbeli adósság, amelyre a költségvetésben, a jövőben fedezetet fog kel- leni találni. A gazdasági élet egyéb terén is azonban, hasonló mostoha elbánás orvoslására, hiába, keresünk a költségvetésben fedezetet. Pedig köztudomású tény, hogy a régi mgayar pénzintézetek jelentékeny része az utolsó tiz esztendőben megszűnt, még pedig legíöbbnyire azon csapások miatt, melyek ezeket az nj országhatárok megvonásával és a deflációs krízissel kapcsolatban — tehát túlnyomó részben önhibáikon kívül — érték. Az 1924. évi 237. számú törvénnyel létesítettek ugyan a háborút, követő viszonyokból eredő veszteségek mérséklésére egy külön alapot, azonban ebből a magyar intézeteknek csak morzsák jutottak, azok is lehetetlen, feltételekhez kötve és igazán érdekes volna megtudni, araint azt.a költségvetés tárgyalásakor egyszer már számon kértem, hogy ezen többszáz milliós alapból mely intézetek és mily összegekkel lettek segélyezve? A megmaradt magyar pénzintézetek neiiéz helyzete Azok az intézetek, amelyek ezen súlyos időket átélték, ma már konszolidált alapokon működnek ugyan, azonban, fejlődésüket különösen az akadályozza, hogy minden terjeszkedési lehetőség jóformán teljesen el van előlük zárra. Az 1924. évi 239. számú törvény 6. paragrafusában ugyanis a bank- és pénzügyietekkel foglalkozó részvénytársaságok uj fióktelepeinek megnyitása a kormány engedélyéhez van kötve. A kormány szándéka — hallomás szerint — ezzel az volt, hogy a bankóik tultengésére való tekintettel újabb fiókok megnyitását egyelőre egyáltalán nem engedélyezi. Azonban mégis azt látjuk, hogy — megint csak kassai példára hivatkozzam — itt a csehszlovák légiók bankja az elmúlt esztendőben mégis kapott fióknyitásra engedélytEz a példa is azt bizonyítja, hogy a kormány nem a gazdasági szükség szerint gyakorolja az előbb idézett törvényben biztosított discreeionális jogát, — hiszen Kassán is több mint 20 nagyobb bank, illetve nagybankok fiókja működik — hanem ebből újra csak azok részére származik előny, akik a kormány szivéhez közel állanak. Már pedig sok olyan szlovemszkói pénzintézet b volna, amelyik rendelkezik azzal a pénzügyi felkészültséggel, hogy oly vidékeken, ahol újonnan megvetné a lábát, hozzájárulna a gazdasági élet fellendítéséhez és a hifelkrizis enyhítéséhez. A régi függő ügyek közül főként az államfőreiül a t előtti magyarországi kötelezettségek rendezése érdekli a szlovén szikéi pénzintézeteket, mert a legtöbben ezek közül, határszéli fekvésüknél fogva a mai Magyarországihoz tartozó testületekkel élénk gazdasági kapcsolatokat tartottak fenn. Ezen ügyek rendezése már tiz évig váratott magára, amig e Minn- levőségek behajthatatlansága elvégezte a maga romboló, megsemmisítő munkáját. A hitel-válság Ami az általános hitelviszonyokat illeti, nem annyira pénzügyi, mint inkább bizalmi válságról van szó, aminek Szlovenszkó lakosságának fokozatos elszegényedése a főoka. A bankok elő tudnák teremteni a rövidle járatú hiteligények kielégítéséhez szükséges Összegeket, azonban a már előadott okok folytán a lakosság hitelképessége állandóarr romlik, a csődök és fizetésképtelenségek száma rohamosan nő, úgy hogy a hiteligények elbírálásánál a legnagyobb rigorozi fással kénytelenek eljárni. Munkához és keresethez kellene tehát a lakosság szélesebb rétegeit juttatni! Invesztálásra bőséges alkalom volna Számén szkon és Ruszinszkóban egyaránt, erre a haj* iandóság különösen a községek és köztestüle3
