Prágai Magyar Hirlap, 1930. április (9. évfolyam, 75-98 / 2296-2319. szám)
1930-04-30 / 98. (2319.) szám
4 T^<M-AVAG-fcAR-mEIia» 1930 április 30, e*ecrda. Nem kritika, csak boldog megemlékezés Tommy és társai Eperjes, április 29. Ha nagyúr volnék, palotáimba házi szinpadoí építenék, műkedvelőkből állandó színtársulatot szerveznék és sorra játszatnám velük a világ színpadok legjobb termékeit. Efajla bizarr gondolat lepett meg Toonimy- ék főpróbáján, husvét szombatján, feltámadást követő éjszakán, . az eperjesi színházban. — Végül, de ékül — elvégre Kirdimayer \ .*nről sem szabad megfeledkezni, — ki emlékszik Rálihonyi Ákosra? Amint frakko- san, művészileg beosipetten elénekli vagy elmondja belépő dalát, — Rátíhonyi. Ákos sem játszotta jobban a Víg özvegy Dani lóját a Magyar Színháziban, — hány éve annak? azt hiszem huszonöt, úgy jegyeztem meg a dátumot, mert Hodossy Sándor és Kende Katica, — akik mint két ország legfiatalabb (nagymamája és nagypapája ott gyönyörködtek ma is, páholyból, Tomimy és társainak győzelmében, — a Víg özvegy premierje napján tartották esküvőjüket, — igen huszonöt év kellett, hogy Eperjes színpadán .most már állandóan fővárosi nívó, Rein- hardti stílus, igaz művészet honoljon, érdemül szolgál ez a rendezőknek, szereplőknek és hogy egy hétig zsúfolt házak mellett játszhattak műkedvelők Ugyanegy darabot, érdeméül és elismeréséül szolgál a mi kedves öreg szülővárosunk, Eperjes müizlésü közönségének is. H V ma Szemíőt-szembe c* má(egyház legcsendesebb lakójával Léderemé élete az asszonyok börtönében — pamuiharisnyát visel, de seíyemharisnyát köt Mert ha „von Haus aus“ intelligens, okos, hozzá még jó kiállású, — mint őserejü ó-bor — a legfinomabb mübornál, a legrutiniro- zottabb színésznél is érdekesebb, kívánatosabb, jobban élvezhető a műkedvelő. Nem mint mükritikus, csak mint egy-két világváros színpadját bejárt globetrotter, mondjuk, laikus nézőközönség láttam, néztem, élveztem őket. Az ügyes, okos, bájos Tonnmyt, ügyes, okos, bájos társát s a többit valamennyit, mind. Műkedvelőket sohasem szabad kritizálni, csak dicsérni. Régen ez volt a társadalmi parancs, s ez alól nem lehetett kivétel soha. — Eleget fáradnak, áldozatot hoznak a jótékony cél érdekében, kegyetlenség volna őket elkeseríteni — hangzott privát berkekből. s szállt, szállt a jól vagy' kevésbé jól megérdemelt hozsanna ég felé, s a publikum jóakaratu szeretettel élvezte, figyelte, — legfeljebb egymás között szidta, kritizálta — aszerint, melyik táborhoz tartozott — a nagy igyekezettel, de nem mindig művészi értékkel szereplő rokon,bar át, jó ismerős műkedvelőket. ez igy volt régen te, a mi időnkben is, ma azonban távolról sincs úgy. Egy ilyen vidéki városban is, mint Eperjes, művészileg tökéleteset vár és követel a műkedvelőktől is a publikum. Mi lehet e változás oka? Miért nem akceptál vájjon ma a publikum afféle „Virágfakad ás", ,,Egyetlen leány" naiv tárgyú kis egyfelvonásósokat, melyeket annak idején Pfeiffer ^Műkedvelők Színpada" 15 és 30 krajcáros műsorából választottak ki a dilettáns rendező varak, a mélyeik ártatlan tárgyú szelíd meséi ma már diákszinpadok szükebb horizontján sem elégítenék ld a családias hallgatóközönséget sem. S most csavar intők egyet s nem a szereplőkről, hanem a rendezőkről emlékezem meg. Színészt és publikumot egyaránt a rendező nevel. A rendező választja ki a darabot, választja ki a műkedvelőket, osztja ki a szerepeket. A mi jóeszü, jószemü és jókezü eperjesi rendezőink egy egész város lakosságából választják ki a szereplőket, — igen, megvannak a primadonnáink, drámai hősnőink és hőseink, a pótolhatatlan, egyetlen Szeke- ress Albinunk, — fővárosi színpadok díszei lehelnének bárhol, bármikor — de ez nem elég, — Reinhardt világszerte iskolát csinált, mert az epizódszerepekben is művészileg tökéleteset 'produkál, az intelligens rendező, — A fogat előállott — háromszavas inasszerepre is a legmegfelelőbbet választja ki, s hogy a Tomimy és társa elnöknői szerepére Fábry Viktor és Kolos Ernő rendező uraknak Balpataky Margit urhölgyet sikerült felfedezniük és megnyerniük, olyan részletérdem, mely Reinhardt-i kasét ad az idei eperjesi húsvéti szinelőadásnak, s mely hőmérője egyúttal az egésznek. Hogy Kissóczyné, Kolosné, — egyenkint a többieket nem sorolom fel, hivatkozom cikkem elmére, sablonos dicshimnuszt nem akarok zengeni — igen, hogy az ismert művészi erők szinte tökéleteset nyújtottak, tudta, várta, előre elismerte mindenki, de hogy a Rákosi Szidi, a pesti balett s a többiek szerepeit egy kis vidéki városban ily nagyszerű módon tudták betölteni, — kalapot le a rendezők előtt, hajtsuk meg az elismerés zászlaja! a müvésziműkedvelők összessége elő dl Hopp! — hogy is mondja az angol közmondás: Máxianosztra, április. — Fegvőr! Vezesse le cellájából Léderer- n ét! A puskaagyaí tenyerével-tisztelegve lecsapja a fegyőr az apáca előtt. Feszes vigyázz- ba áll. — Parancsára! — Ttt az udvaron át vezesse a főépületbe és ne szóljon neki, hogy ki hivatja. — Igenis! Az udvart, ahol állunk és Féderemét várjuk, magas kőkerítés veszi körűi. Itt szoktak sétálni reggel és délután a fegyenonők. Ide fektetik ki az első tavaszi napsütésre a fegy- ház tuberkulótikusaif. Vastagtörzsü cseres- nyefa virágzik az udvar közepén s fehér virágai kábí tóvá i Hat ősi t ják a levegőt. Három- négy magas tujabokor sötétítik a zöld pázsit fölött és messzebb, nem rég ültetett csemeteiáik friss törzsei között kötél feszül. A kötélen fegyencnők kék szoknyái, alsóruhái és összezsugorodott, vastag gyapjúba risnyái száradnak. A legcsendesebb fegyencnő Az apácafőnöknő néhány halk szót vált fiatal, pirosaim titkárnőjével, aki nem rég még a Szent Vince apácarend novíciája volt. Mind a ketten szemüveget hordanak s a szemüveg csodálatosan komollyá árnyékolja arcukat. Ez a komolyság azonban nem ridegség, hanem valami túláradó finomságot ée tapintatosságot rejteget, kegyeletes megbecsülést az ember iránt, a szenvedő emberrel szemben, ök csak szenvedőket látnak itt, akiknek a bűnét nem kutatják. A Szent Vince-rend tradíciója a könyörülő tesség a vezeklő nyomorulttal szemben. Csendes párbeszédükből ellesek néhány szót. A főnöknő: És majd menjen utána... Találjon ki valamilyen ürügyet, amiért lehivattuk. A titkárnő: Három napig szenvedni fog és szégyelni fogja magát, ha az ur szól hozzá. A fönöknő: Csak az a fontos, hogy azt bigyje, véletlen a találkozás. A titkárnő mosolyog, legyint a kezével és most már hangosabban, felém fordulva mondja: — Eszes nő. Úgyis kitalálja, hogy ön akarja látni... A fegyház főnöknője, akinek teljhatalma van a cellák házában, lehajtja fejét és nem válaszol. Rejtélyes izgalom szállj,a meg mind a két apácát, amig várunk. Pedig naponta látják a „szőke Miéit", aki olyan hidegvérrel asszisztált gyilkos férjének a hentesimes- ter feldarabolásánál. A szeretője hullád a rab- jait gondosan bőröndökbe gyömöszölő és a vért felmosó egykori kasszirnő remegő mi- móaalélekké vált a fegyháaban. Amig várjuk, hogy elővezessék a hideg épületből a napfényes udvarra, ezeket tudom meg róla: Tíz év múlva szabadul, ha tovább is jó! viseli magát. Ő az egyik legengedelniesebb és legcsendesebb fegyencnő Márianosztráii. Csak az izgatja fel néha, amikor fegyenctárs- női, visszaeső, tolvaj cigányasszonyok, dologházra Ítélt, többször büntetett osavargólá- nyok, gyilkosok és gyújtogatok szidni kezdik. Mert ilyenkor tömeghisztériásan, mint a járvány száguld végig a fegyenonők között a türelmetlenség. A napok eseménytekmsége és egyhangúsága, a mindig ugyanaz tompultsága a munkatermekben és a kerti munkánál kirobban a veszekedésben. Valaki elkezdi szidni a másikat és egy perc múlva már a tizedik veszekszik a tizenegyedikkel. Egymás szemére vetik a bűnt. Ezek a hisztériás szitkozódások nem kerülik el az érzékeny lelkű „szőke Micit" sem. Ilyenkor ő is felindul, de uralkodik magán. Elfojtja az izgalmat, nem megy panaszra, nem jajveszé- kel és nem zokog, hanem csendesen odébb megy és nem felel a kérdésre: „Hát te uri- asszony voltál?"... Harisnyakai: köt Féderemét sohasem kell járványos veszekedésért meginteni, dorgálná, sötét magámzárkába csukni, nehéz fekhellyel sújtani és a levélírás kedvezményétől megfosztaná. Különben is nagyritkán ár csak levelet. Él egy unok a nővére Magyarországon. Neki ár néha és tőle kapott tavaly is karácsonyi ajándékot Ö szokta néha meglátogatná, de Féderemé nem árul el különösebb örömet, lia a falakon túlról látogató jön. Nagyon felzaklatja a látogatás. Kerüli az idegent, aki néha igazságiigymániszteri engedéllyel beléip a fegyház nagy kapuján- A fiatal apácanővér jól ismeri a lelkiéit, amely „visszahúzódik és megborzong" minden kiváncsi pillantásra. Fenn dolgozik az elsőemelebi munkateremben, a . gépkötészetnél". Gépen köt finom selyemből a Váei-uceán és a Riviéra tengerpartján sétáló, szabad női lábakra harisnyát. És köt durva pamuiharisnyát íe saját lábéira és fe- gyenot-ársnőinek ormótlan lábaira. Fizetése egy hónapra. kiét pengő, ami letétibe kerül, ő is megőrült az igenságügymi-niszbeír rendeletének, amely megengedte, hogy a letétpónzből „méltányos esetiekben" havonta egyezerre hat pengőt is el lelhet költeni. Persze nagyon ritkán, merít hat pengő csak három havi harisnyakötéseel gyűlik össze. Hozza a fegyőr a „szőke Micit** Tizenkettőt üt a kéttornyú templom harangórája. A fegyenonők egyik csoportja most ebédel Az udvarra nyitó alacsony, vastagjain kapun kettesével érkeznek a kiékezoknyás fegyencnők. Nagy, üres tálcákat cipelnek, amire ráraikják majd a konyhában a levest és viszik fel az emeleitekre, a oelllák- ba. Egy nővér halad a sor mögött. Átvonulnak az udvaron a konyha felié. A következő piilílanolban fegyver csörgés hallatszik a kapu alól. Kifordul egy kövér, vörösarcu, rugalmas járású fegyencnő. A „szőke micá"... Meghökkenve pillant rám, majd a főnöknő komoly szemüveges arcára néz és önkéntelenül megtorpan. Figyelem az alakját, az arcát, a tekintetét, a fehér vászonkendőből kilkanöikáló. világoeszőke bajfürtjeit. Alig ismerem meg, pedig jól emlékezem ró a törvényszéki tárgyalásról, amikor fekete, átlátszó selyemblúzán átpiroelott formás karja, karcsú bokáját elíinoanitotta a magasearku framciiaoipő, de arca akkor fehér volt, mint a liszt — talán a sok púdertől — és feldúlt, gödrös, beesett szeme pedig vörös és bedagadt. Vékony alakija reszketebt a bíró előtt, amikor ráolvasta az életfogytiglani. S most ?... Széles csipőj én kidagadva reng a kék fegyencezoknya. Mesének formáit durva, gyapjú lé- lekimelegitő takarja el. A lába megvastagodott és alaktalan a fonott, pán Los gyékényoipőjében. Pedig ez a gyékénycipő kitüntetés, fanyar fegyháze'tegan- cia, amelyet megkülönböztetően hordoz a gyilkos esendő r főhadnagyáé. Egy évig egyedül Egész alakja puffadt és elhízott. Vörös arca még egy árnyalattal vörösebb, araikor csodálkozva szembenéz velem. Ebből a vörös kövérségből kivililO’g világoskék, német szeme, színtelenül szőke haján megcsillan a tavaszi napfény. — Meghízott, — mondja csendesen a főnöke. Féderemé még mindig áll. mozdulatlanul. Mögötte a fegyőr. — Ebédelt? A „szőke Mid" elhízott, — mások részére Rekedten válaszol: — Igen. S most meg lehetne kérdezni tőle például: megbánta-e, amit tett. De a főnöknő és az apáca-titkár aggódva őrködnek érzékenységén. Fátják, hogy már ez a váratlan találkozás is feldúlta szegényt. De nekik van igazuk, akik betartják Szent Vince rendelését, aki oly buzgalommal enyhítette egykor a francia gályarabok szenvedéseit. A „szőke Mici" ezt mondja: — Az első két hét nagyon keserű volt.. ^ Egyedül a magáncellában... De eztán egyszerrre csak nyugodt lett belül minden. Egy évig voltam egész egyedül... — És most már ugy-e nvugodt? — kérdezi az apáca. A válasz: — Nyugodt vagyok. Amikor megérzi a pillanatomat, elkapja a a tekintetét és lesüti. Agg ódó an néz rám a fő- nöknö és nézése kérés: ne bántsam kérdéseimmel a „szőke Micit". Int a titkárnőnek, aki t-alán még izgatottabb, mint Féderemé. Int a fegyőmek, aki megint katonásam ránt egyet a fegyversrijon és rácsap a puskatusra. A fegyőr és a titkárnő átkiséri a másik épületbe Léderemét és a fiatal apáca most azon töri a fejét: mit mondjon Féderemének, máért hivatták? Nem szólhat a kiváncsi njságiró- ezemről, mert sikkor nem i« három, hanem talán négy napig is szégyetoé magát s bántaná a* eset. — Szorgalmas, jó viselkedésű fegyencnő. - - mondja szinte magának a főnöknő. — Miért szenvedjen?... Az udvaron át, a kapu felé, elől halad a titkárapáca, mögötte a fegyencnő és leghátul a fegyőr. Féderemé nem néz vissza. Kékruhás és fehérkendős vastag alakja eltűnik a boltíves kapuban. Két- perc sem múlik el, már siet vissza boldog mosolygással a szemüveges kis titkárnő: — Elhitte, hogy az uj pamutgombolyagok miatt hivattuk! — újságolja boldogan. — De azért kicsit megzavarta az idegen arc. Az udvaron még állunk egy ideig a virágzó csere,snyefa alatt és nézzük, amint a fegyencnők a nagy tálcákon felszáilitják az emeleti cellákba a leveses sajkákat. Nehézkesen cammognak nagy, fekete cipőikben és arcukon ragyog az étvágy mohó életöröme. S most elindulunk mi is a vastagfalu, nagy börtönbe, hogy sorra látogassuk a cellákat, ahol a bűnös asszonyok vezekelnek. Rab Gusztáv. Szép lábán ejtett sebéért vigaszul 45.000 dollárt kapott Mary Pickford unokahuga. Most hirdetett ítéletet a newyorfci esküdtszék egy régóta húzódó furcsa perben. A pert Mary Pickford unok a- húga, Wliuifred Conaihan indította. Sherry híres newyodöi vendéglős ellen. Conaham kisasszony ugyanis tavaly októberében elment a vendéglő előtt. Abban a pillanatban a vendéglő vastag ablaka ösz- szetőrt ás egy súlyos üvegszilánk mély sehet ejtett Wináftred Conahan jobblábán a térde alatt. Mary Pickford unokahuga lábának elcsúfítása miatt 100 ezer dolláros káténitést követelt a vendéglőétől. A tárgyalásra elkísérte Mary Pickford is, akii épp New- yorikban tartózkodott. MÍ6S Conahan az esküdteknek meg is mutatta formás lábán a sebet és elpanaszolta, hogy soha többé nem hordhat eelyemiharisnyát, mert átlátszik rajta a csúnya seb. Az esküdtek végül is úgy döntöttek, hogy 100.000 dollár kissé sok a szép lábat elcsúfító sebért és ezért csak 40.000 dollárt Ítéltek meg kártérítés fejében Marj' Pickford unokiahugának. lo«ig©rai«iállítas ******di}Mmv w * Kosice, 7.1 i n a. A H T« P E T R ®F Fórum Mozípalota, „Musika" Hangszerház. Fő-utca 63. TEN<3EK3ZJH P. 616 M.SS5 í!7WSB3&sz3MS3»AB®B 5P©KT: ŰSMS f SAVtfNTJBMNfSZS I tubkxzvssa e tUs I I / HACAüZATS I I POSTA: LIPTOV&KV-SVirrt-JáH. tSAI ai .. . PROSPEKTUST! ■
