Prágai Magyar Hirlap, 1930. április (9. évfolyam, 75-98 / 2296-2319. szám)

1930-04-20 / 91. (2312.) szám

fflíHV áprSBs 20. vasárnap. 23 Milyen kulturális és szociális tevékenység vár a magyar szinpártoló egyesületre? Gondolatok és ötletek a magyar szinpártoló egyesület uj vezetősége részére Pozsony április közepe. A csehszlovákiai magyar koiíturáina szer­vezetek egyik legfontosabbika: a szlovensz- kői magyar szielpártoló egyesület nem régen aneg tar tolt közgyűléséin nj vezetőséget vá- latszott s a közgyűléssel kapcsolatosán ki­adott kommüniké szerint az egyesület mun­kaprogramot dolgoz ki jövőbeni tevékenysé­ge számára. Az uj vezetőségnek f-eJhivni 'figyelmét feladatainak fontosságára, a amm- kapirogranrot megvilláigitani, nem a kákán is csomót mindenáron kereső felelőtlen kriti­ka, de magyar knltinrlrö tel esség. Ezért szen­teli a P. M. H., mint a magyar kultnrköteles- ségek harcosa,' egyik húsvéti cikkét a szin­pártoló egyesület és a magyar színészet kér­déséinek. ★ Nincs 'szervezet, amely tökéletes lenne, amelynek ne lenne szüksége tökéffetesitésre és fejlesztésre. A nemzeti kisebbségi élet­ben nem lehet nagyabb veszedelem, mint ha a kisebbségi közjvélemény azt hiszi, hogy szervezetei és intézményei tökéletesek, fej­lesztést nem igényednek, mert az ilyen fel­fogás oly közönyt és nem törődöimséiget ered­ményezhet, amely magán viseli magának a szervezetnek vagy intézménynek sorvasztá­sát. Ez az általános elv, de ezenkívül bizo­nyos speciális körülmények is megokolják am a kijeléüllésünket, h ogy a szlovén szikéi' magyar szín pártolás munkáját az eddiginél intenzivebbé, élet teljesebbé- és nagy óbb von a- luvá kell tenni, ihia azt akarjuk, hogy a szlo- venszkói. magyar színészet kérdése ne .le­gyen csupán a koncessziót kiadó kormány- hatóság és a koncesszióval bíró direktorok ügye, de arra döntő befolyással bírjon maga a színházat látogató közönség is. Ennek érdekében a szinpártoló egyesület­nek a kerületi beosztásnak megfelelően ta­gozódnia kell. Nem arról van szó, hogy külön keHetszlovenszücÓL és külön n yugát szí ovens z- fc6i szinpártoló egyesületre van szükség, de magának az egységes egyesületoek meg kell szsenveznAe a keleti és a nyugati1 kerület szá­mára az önálló intézkedési joggal felruházott szerveit, amelyeknek munkáját az egységes igazgatás és választmány szabná meg. Ezek a külön szervek és a meghatározandó kultu­rális program alapján dolgozó igazgatás ál­landó és szerves kontaktust tartanának fenn a társulatokkal és a színházakat látogató kö­zönséggel és az objektív, szakszerű művészi mérleg fel állítás a révén meggyőzhetnék a kormányzati hatóságokat is arról, hogy a kö­zönség akaratával ellenkező hatósági intéz­kedések nem egyeztethetők össze a nemzeti kisebbségi kulturális jogokkal. Az országos sz topár toló egyesület kerületi szerve minden hónapiban és pedig abban a városban, ahol a kerület társulata előadáso­kat tart, taggyűlést rendezne, ezen a taggyű­lésen minden tagnak jógáiban állana őszinte és meggyőződéses kritikáját nyilvánítani a társulat működéséről, kifejteni a társulatnál tapasztalt hibákat és hiányokat s minden ilyen taggyűlésről memoranduimszerü Írás­beli referátum készülne, amely egyrészt az országos egyesület igazgatóságát állandóan tájékoztatná mindkét társulat művészi telje- sitiményeiirő'], másrészt az országos hivatal­hoz felterjesztve hómapról-hónaipra leszögez­né a hatóságok előtt a magyar kulturközön­ség megnyilatkozását a magyar színészet kérdésében. . Az ilyen taggyűléseknek nagy hatásuk lenne az egyes városok közönségére is és maguk után vonnák az egyesület tag­jainak szaporodását. De ezen az adminisztrációs munkán kí­vül helső kulturális program is kell a ma­gyar -szinpártoló egyesület életébe. Ez a bek ső kulturális program elsősorban azoknak a magyar műkedvelő egyesületeknek támoga­tását célozná, amelyek oly helyeken működ­nek, ahová a magyar színészetet nem bocsát­ják be, másrészt önálló estélyek és matinék rendezése által igyekezne ébren!artani az illteni magyarságban annak érzését, hogy a színészet mindig komoly alkotó része volt magának a kultúrának, hogy nekünk klasz- szikus szi.nl irodalmunk van és magyar szín- művészeti1 értékeink vannak. A helső kultu­rális program maga elé tűzhetné a szloven- szkói magyar színmű irodalom kifejlesztésé­nek kérdését is és pályázatok által igyekez­ne az itt élő irónemzedéket megnyerni a ma­gyar színészet céljaira is. De mindezeken kívül nem szabad meg­feledkeznünk arról sem, hogy a nemzeti ki­sebbségi életünkben a magyar kultúra kér­dése szociális [kérdés is lett. Egy gazdag nép gazdag kultúrával rendelkezhet, mert a kul­túra kivirágzó sálhoz nem rögös és szikes, de zslr-os és televényes talaj kell. A csehszlová­kiai magyar nemzeti kisebbség gazdasági helyzete leromlott és tengődő. A politikai harc, amely nemzetünk ellen folyik, nem utolsó sorban kenyérharc és napról-napra fogyasztja azoknak számát, akiknek a min­dennapi, kenyéren kívül mindenheti kultúrá­ra is telhetik. Ezért kell és szükséges, hogy minden magyar intézmény vagy szervezet működésénél szociális célokat és tendenciá­kat is kövessen, mert különben megszűnik az egyetemes magyar kisebbség szerve vagy 'ntézménye lenni. A szinpártoló egyesületnek megvan és meglehet a módja ahhoz, hogy munkáját szociális tartalommal töltse meg. A kisebbségi magyar társadalomnak min­den városban megvannak a. kisebbség sors- áldozatad. Kultúrával felnőtt emberek, akik számára valamikor éltet szükséglet volt a szá'nház látogatása, de akik ma a magyar tár­sadalomnak legszerényebb szegényei, akik­nek az uij élet a régi életlehetőségek meg­szűntét jelentette. Ezek számára lehetővé tenni a magyar kultúra élvezetét, a legszebb és legnemesebb szociális cselekedet, amit a szinpártoló öneszközeivel is megvalósíthat, ha erre a célra feláldozza a tagdíj jövedel­mének és a hatósági segélyek egy részét. Ily szociális célzatú tevékenységet a színigaz­gatók i's kötetesek támogatni azzal, hogy er­re a célra külön kedvezményes jegyeket ad­nak a szinpártoló egyesületnek. Ez a szociális tevékenység egyrészt be- plántálmá magát az egyesületet a magyar társadalomnak abba a rétegébe, amely fcul- turréteg, de amelynek nincs anyagi ereje a kultúrához, másrészt megteremtené az egye­sület számára azt a presztízst, amely min­denkinek kijár, aki a gyengéket és elesette­ket támogatja és segíti.'"' — 1. — n. ÉRjg] !Komlós ‘Riadón irodalmi napló 'Audajpest, április 18. Tessék, má/r megint hazaárulást követett el valaki Budapesten! Az Akadémia te-vel ionja az uocát, az Est lapok pedig, Balassa József, az ismert nyel­vész, egyetemi tanár, a Magyar Nyelvőr szerkesztőjének helyesírási szabályzatát kö­vetve, oc-vel. Kár volna firtatni ezúttal, mi szól az egyik, mi a másik idásmód mellett, mert Tolnai Vilmos szegedi egyetemi tanár már úgyis rájött, mi vezeti az uccu-pár tiSKa-t: nyilvánvaló ugyanis szerinte, hogy Balassa ' professzor és Az Est-lapok alattomos módon a nemzeti egység megbontására töreksze­nek ... A dolognak az a története, hogy — még lesznek, akik emlékeznek rá — 1908-tól két hivatalos magyar helyesírás volt: az egyiket az Akadémia szabta meg, a másikat az isko­la. Mivel az emberek a kétféle Írásmódot a legnagyobb tarka sáiglban alkalmazták, 1922- ben egymástól függetlenül két helyen -is hoz­zálátlak a helyesírás egységesítéséhez s kö­rülbelül egyszerre látott napvilágot a két aj szabályzat: az Akadémiáé és Az Est-lapoké- így aztán megint csak ott vagyunk, ahol vol­tunk, az uniformizálás nem -sikerült egészen, tovább is vannak, akik utcáit és mások, akik ucoát árnak. Azt tartom, az Akadémia neheztelése nem teljesen indokolatlan. Miután a helyesírás pusztán konvenció dolga, helyesebb és ké nyelmseeibb, ha egyforma konvenciót köve­tünk. Hogy a föld forog-e a nap körül vagy fordítva, ez nem konvenció kérdése s meg­értem, hogy ha valakinek különvéleménye van a dologiban, akkor máglyára is elmegy érte. De hogy egy b-vel írjam a „kevésbé*"/ szót, vagy kettővel, semmivel eeim komo­lyabb probléma, mint hogy szimpla gallért kell-e szmokinghoz viselni vagy duplát. Igén, azt gondolom, túlsók fontoskodás folyik a he­lye sirás körül. Nem tudományos, hanem il ­lem-kérdések ezek, talán csak arra valók, hogy növeljék az árkot, amely az ugyneve zett müveit emberek é? a nép között van, — igaz, hogy éppen azért, mert csak iltemkér- clések, megsértésük olykor d iffarnál óbb, mi nt a legvaskosabb tudományos tájékozatlanság. Verseghy Ferenc, a kiváló iró és nyelvész száz évvel ezelőtt elkeseredett harcokat ví­vott Révai Miklóssal, hogy ne azt Írjuk: „ad­ja", hanem azt, „aggya“, ne azt: „atyja", ha­nem „attya". Ma ugyanazért az Írásmódért, amelynek elfogadtatásáért Verseghy annak­idején komoly érvekkel küzdött, műveletlen­nek mondunk embereket. Miért? Tisztán, mert az „ággyá" ma egy kialakult konvenció­ba ütközik. Ha. már most az Akadémia ra­gaszkodik hozzá, hogy a helyesírás terén ő akiarja diktálni a divatot: fene bánja, erre valóban alkalmas, legjobb, ha alávetjük ma­Ml VOLT A BAJUSZBAN? Irta: KOMÁROMI JÁNOS Azon az őszelőn valami hat napja élt már a há­zunkba®. Szopkó Mihály. Mármint vőbárea az apámnak. Állítást veretett volna kapni valahol s ebből az alkalomból vetődött el’ hozzánk. Amennyire meg­figyelhettem, napról-napra ingerültebbre vált a kedélye. Ám ebben az egybe® volt is némi igaza Szopkó Mihálynak. Az alatt a hat nap alatt ugyanié, amelyet rokoni társaságunkban töltött el, egyebet sem eltűnik, mint babcsuspájzt, mely már a második nap esté­jén olya® volt. hogy' megállít benne a kannái. Ezzel magyarázható csak, hogy a második nap estéjén szenvedélyesen -kiáltott fel S'zopkó Mihály, amikor megint csak csuspájzt tálalt elébök az anyám. — Az is teafáját ennek a paszulyának, két hétre beledagad a hasaimba! Apáimat kényelmetlenül érintette némileg só­gorának ez a kif-akadása, de mert sem mint rokont, sem mint vendéget nem dobhatta ki, annyit diiny- nyögött maga elé, lehajtott fejjel: — Meg lehet enni azér ... — Isz, ha nincs egyéb. — vágott vissza sértő gúnnyal Szopkó Mihály. — De annyit mondhatok, sógor, hogy szíj ez és nem paszuly! Itt már szegény anyám sem állhatta meg, hogy ne figyelmeztesse őket a szakadatlan paszulyevés voltaképpeni okára, halkan beszélt csak. zokszó nélkül: — Nem kellett vön mind beánni a pénzt... Sajnos, ez már úgy volt. Három nappal előbb az apám fuvarba járt. Peiejtén vagy Isztáucson s Isten tudná mi-unódon, de épp amikor fölvette volna a keresetét, Szopkó Mihály sógorral talált összebotlani, aki állás után tekergeti akkor is a világban s lett ebből aztán!.... Kilenc kocsinál itták végig s amire hazáiig kerültek volna, félpeták­juk nem maradt. Hát ezért ettek mindennap kóí-zor is paszulvl: ezzel büntette őket az édesanyám ál ihat a. tűni tor­kaid: miatt. De különben sem adhatott volna nekik egyéb kosztol, mert krajcár nélkül volt a ház. Szopkó Mihály tehát ottragadt nálunk a . bab- csuspájzo®. És noha a második estén felhorkant már a változatlan koszt ellen, még a hatodik napon is kénytelen volt paszulyt enni. Mert nagy kondér- ra-1 volt belőle. E hatodik napon, ebéd után, miközben a két sógor ezalmaszóllal piszkálgatta a fogát s nagyokat hallgatott, így szólt egyszer Szopkó Mihály: — Józsi sógor, véna hozzád egy kérdésem.... — Hát kérdezzél! — nógatta az apám. Szopkó sógor sóhajtott: — Nem vóna véletlenül egy forintod? — Filyingem sincs, Mihály sógor, — válaszolt elszontyolodva az apám. — így ver engemeí az Isten... Meg tudod oszt, hogy amit kaptam egy hete, mind beitek Iettámcecn, vagy hun is. állna rák a gégénkbe! ügy látom én, Mihály sógor, hogy mink kelten sose fogunk megváltozni! — Ez mán igaz, — hagyta rá tenye-rébenyomott fejjel Szopkó Mihály. Hallgattak. Áhítatra-késztető őszeleje volt. Annyi ökörnyál ereszkedett a kék levegőben, amennyire a leg­vénebb nénikék sem emlékeztek vissza. Minden kertben vásznak-;;t szárítottak a vakító napözön -alatt, kendeirtilók csattogtak az udvarokon e fönt, a tetőn, fehéren villogtak a régi iskola meszelt falai. Eperfácsika porosodott az iskola tenyérnyi udvarán. És mialatt ezünetk őzben lihegve kergelőz­tünk az iskolaudvaron s az egész falu égett a munkában, ők keljen (az apám és Szopkó Mihály) a házunk előtti keskeny tornácon üldögéltek s azon keseregtek, hogv a szegény ember élete csak döglődés. Mellesleg a grófokra is tettek néhány osztály ellen izgató megjegyzést, ez azonban ne-m tartozik ide ezúttal. Ültek hát a tornácon, félig maguk elé bukott fejjel. Azt kérdezte egyszer Szopkó Mihály, de nagyon sokára: — Gondolod-e. Józsi sógor, hogy mér kérdez­tem, vóna-c egy forintod? — Mér — ütötte fel homlokát az -apám. Szopkó Mihály leverte® szólt: —■ Azér, hogy ötven krajcárt visszahagytam von nálad, ötvenöt meg magamnál tartottam vóna. így oszt mindkettőnknek lelt volna pénzünk . . . — S minek neked az az ütvén krajcár, sógor? Szopkó sógor sóhajtott egy kfóztatót: — Annak, Józsi sógor, hogy igy, ahogy most vagyok, sose tudok lemenni a nyakatokrul s eho- i|cvm tovább ,n paszu-Iyt. Mer pénz nélkül nem In­dok nekivágni a világnak s híjába várnák oda­haza az enyimefc. Oszt azt se sejtem, mi van vetek? Pedig tudhatod, hogy hótbMosan megadnám neked azt a pénzt. Miként Miérek eccer Amerikába, postá­ra adom az első keresetemből... — N-em is kételkedek én a szavadba, Mihály sógor, — kesergett az apám — de mikor nincs egy forintom, mit esinájjalk? Mennyek nelki a Ronyvá- nak? De Szopkó Mihály aligha figyelt oda többet. Ahelyett saját gondolatai foglalkoztatták s fel is sóhajtott később: — Csak kiintllegyek eccer Amerikába... A pécs i Mária u-gy segiccsen engem-et, hogy nem gyövök vissza egy tarisznya dollár nélkül! Abban az időben, mikor az őszeleji napocska alatt darvad-oztak volna ketten a tomáckám, ked­venc eszméje volt Szopkó Mihálynak, hogyha nekivág egyszer, bem áll meg Penszilvánááig. Csak persze útiköltség is kellett volna a vállal­kozáshoz! Erre nézve is megvolt a tervezete Szopkó Mihálynak. IJgy gondolta nevezetesen, hogy az útiköltséget tehetősebb rokonoktól, sógoroktól meg egyéb komáktól kéregeti össze kölcsön alak­jában s ha együtt tesz minden, a bánód állomáson felül a személyvonat harmadik osztályába (a koszt­ra való összeg a ibálk ón-alja alatt tesz, zacskóba be­varrva!), e nem is száll le, csak Pensttlvániában. leszámítván a nagy hajót az Atlanti-óceánon. Mi­helyt keres, első dolga lesz megküldeni a tartozást, utána nyomban a felesége címére ad föl némi pénz­magot és ha segíti az Isten, ©égy éven belül egy tarisznya dollárral tér meg Vinkócra... Akkor oszt dűlt észt hétnek hasat tőle a szolgát) i-rák m eg a kaeznárok! Üldögélitek hát a tornácon ketten, minden udvar­ban csattogtak a keiudertiilók 6 ökömyál úszott a kék levegőben. Mindig úszott és ereszkedett. Mega­kadt a kerítéseik tetejében s ott csillogott és len­gett tovább. Akkor történt, hogy a felvég felől váratlanul zsivaj tört ki s ez a zsivaj egyre közeledett a há­zunk irányába. Gyerekhangok sivalkodtak onnan- fetől s ujjongó kacagás verte fel a fél-falut. Örömrepesve futottam ki a kiskapuba s abban a pillanatban mag-amonkivüli kiáltottam fel: —- Édesapáin, komédiások gyönnek! S mialatt az izgalomtól elfúlt bennem a szó. édesapám meg Szopkó Mihály odalépett a kapu­hoz. rákönyököli ugv felülről a köntösre s összehúzott szemme1 és sokáig nézlek az egyre dagadó ricsaj elé. Szopkó Mihály kedvetlenül jegyezte -meg­— Valami színház tesz ... Csakugyan Cirkusz volt. Jól lei lehetett venni -már, hogy legelői alacsony ekh-ós széké ríkét hú­zott egy gubancos és fáradt kutya, lógó nyelvvel, sovány és kedvetlen ember hajtotta a kutyái, úgy oldalvást ballagva, a szekér túlsó felén pedig egy furcsa emberke lépkedett. Lógó bajusza volt ennek a törpének, a combja azonban hiányzó:-!, Ahelyett, mintha a törzséből nőtt volna ki a lába­szára. Ezen a képtelen lábú emberkén kacagtak és kiáltottak annyira az emberek. Az efchós kis szekér után egy szomorú és vékony legény mene­telt, akinek olyan fehér vólft a képe, mintha liszt­tel meszelték volna ki. Oldalt s elől és hátul pedig uccagy-erekek kergetettek ugrándozva és nagy sipit-ozással. Akkorára felnőttek is csatlakoztak már a csődülethez, igy például Sándor Gyuri, akinek egyéb dolga úgysem akadt, mert amióta — valami másfélfori-ntos visszaélés miatt — el­csapták a kisbirői állásából, hivatal nélkül lógott a világban. Egyesek a hidacskáhra álltak ki, a kiskapuk elé. így Párnahaj János is, aki szomszé­dunk volt. Pár-nahaj bácsi szintén eléje nézétt a közeledő és zajgó társaságnak s meglátván a kur- -talábu, nagybajuezos törpét, odaszőlt az apám felé: — Valami disznősóg lesz a dologba, Mudrony szomszéd! . Ám az apám más étemén-yen tehetett, mert igy válaszolt: — No, azt nem mondhatnám éppen, Párna-haj szomszéd! Szopkó Mihály rábólintott egyszer-hétszer, hogy alighanem úgy lesz, amint az apám mondja. Azalatt jöttek a komédiások s velük nőtt és hömpölygőit az áradat meg a kiáltozás össze­vissza. Mi tett ebből aztán! Este mindenki ott akart tenni a cirkuszban, mely a régi görögkatolikus iskolában rendezke­dett be. Mert híre fultott, h-ogy sohasem álmodott .látványosságnak tehetnek majd szemtanúi mind­azok, akik ti-z krajcárért megváltják a beléptije - gyet, (Gyerekekért a fele járt.) Beszélték, hogy olyan dolgokat fog mutogatni a bűvész, amelyekre mindéin épeszű emberiben eláll a lélekzet, így tör ­tén-!', hogy vacsor-aközfoe®, amely újólag paszuly- ból állt, kissé bátortalanul nézett az apám-ra Szopkó Mihály: — Józsi sógor, arra gond oltani, hogy be mehet­nénk abba a színházba mink is. Sohase Higgy a asr, ember, miiül okosodik. Apám hallgatott először, ami alighanem a béte-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom