Prágai Magyar Hirlap, 1930. március (9. évfolyam, 50-74 / 2271-2295. szám)
1930-03-14 / 61. (2282.) szám
10 1930 március 14, péntek. ^porn^----------, A Los onci AFK tisztújító közgyűlése Losonc, március 13. (Saját tudósítónktól). A Losonci Atlétikai és FutbalIklub március 11-én tartotta reod-ee évi közgyűlését Minkusz Andor elnöklete alatt. A közgyűlésen kegyeletei szavakkal adóztak az egyesület érdmekben gazdag elhunyt elnöke: Miihlstein Bernit emlékezetének. A rendkívül nagy számban megjelent klubtagok felállva hallgatták Diamant Lászlónak az elhunyt érdemeit méltató beszédét. Egyhangúlag elhatározták, hogy Mühlstein Be máinak művészi kivitelű síremléket emelnek s a síremlék leleplezése alkalmából nagy szabású gyászünnepélyt rendeznek. A tisztikari jelentést, a zárszámadásokat és a költségvetést Oszterhuber Gyula főpénztáron tér jesztette be. A közgyűlés a jelentéseket egyhangúlag elfogadta s Oszterhuber Gyulának önzetlen fáradozásáért köszönetét nyilvánította. Miután a folyó évben az egyesület tisztikarának mandátuma lejárt, Minkusz Andor ügyvezető elnök beterjesztette a közgyűlésnek a tisztviselői kar lemondását. A közgyűlés további vezetésére, mint korelnököt Tóth Kálmán nyug. ezredest kérték fel. A Hertskó Jenő dr. elnöklete alatt kikül dött jelölőbizottság javaslatára az uj tisztviselő- kar a következőképpen alakult meg: Diszelnökök: Szilassy Béla, Giller János dr„ Herczogh Ignác, Kohn Ignác, Tarján Ödön, Sacher Gusztáv és Sörös Béla. Elnökök: Kristóff Sándor, Róna János és Tanka Jenő. Ügyvezető elnök: Minkusz Arthur. AÍelnök: Diatnant László. Elnöki tanács: Dávid Sándor dr., Hajós József dr., Herczog Sándor. Herczog György. Hüttner: Henrik, Havas Gyula, Kovács Sándor, Keczérv j István dr., Kövy Árpád. László Sándor, id. Mazár : Sándor, Politzer János, Deutech Jóysef, Mühfeteán i Mihály, Szusz Miksa és Tóth Kálmán. Titkárok: ifj. Mazár Sándor, R itt inger Ferenc. Jegyzők: Klein Lajo-s, Paragi Tivadar. ! Főpénztáros: Oszterhuber Gyula. Pályapénztárosok: Soós Károly, Thomka Pál és Jakab Béla. Főellenőr: Klein Pál dr. Ellenőrök: Wittwer József, ifj. Medveczky István. Futball-szakosztály elnöke: Sdhleicher Gyula. Intéző: Schleieher Ferenc. Tréner: Oszterhuber Gyula. Tennlsz-szakosztály elnöke: Tanka Jenő. előadó: Weáner Hugó dr., csapatkapitány: Alt Ri- ©hárd. Asztali tennlsz-szakosztály elnöke: Schwarcz Miksa. Box-szakosztály elnöke: Rusznák Miklós, tréner: Ki-ista György. Turista-szakosztály elnöke: Rittinger József. Vivó-szakosztály elnöke: Hertskó Jenő dr. Birkozó-szakosztály elnöke: Márton Károly. Társadalml-szakoszptály elnöke: Markstein Béla. előadó: Cseh Lajos. Skl és úszó szakosztály elnöke: Léderer Pál. Egyesületi orvosok: Klein Aladár dr., Csiba Zoltán dT., Rosenberg' Miklós dr. és Roller Ernő dr. ügyész: Gedő György dr. Gazda: Nénik inch Róbert, tennfszpálya-gondnok: Pá.lyi Sándor. Ezenkívül megalakult még a 26 tagú választmány. A megválasztott tisztikar nevében Kristóf! Sándor elnök rövid programbeszédben vázolta az egyesület legközclebbbi tennivalóit 8 további buzgó munkálkodásra buzdította a sportklub tagjait. Ugyanilyen értelemben szólalt fel Hajós József dr. is, aki örömének adott kifejezést, hogy LAFC- tagjait olyan rendkívül nagyszámban látja együtt •s ebben az érdeklődésben biztos ígéretét látja a sportklub fellendülésének. A kassai MLSz kerület első tavaszi iordalóját vasárnap tartják meg Kassa, március 13. A kassai MLSz irtté»őbiz»ttsága már megetetette a sorsolásokat a taviszi mérkőzésekre vonatkozólag, aanelvek szeírimt a kassai (kerület hat csapata a következőképpé® fogja lebonyolítani kőtelező meooseitt: Március 16-án: Eperjesi Törekvés—KSC. EMSE —Kassai Törekvés. KAC—ETVE )( A francia tennászszövetség engedélyt adott Cochet és Korseluh Károlynak Nizzában tejjátsaaudjő jótékooycélu ■mecaeóhea. )( Anglia—Németország válogatott jéghockeymeccs Londonban ag angolok 5:2 arányú gőzeimével végződött. )( A svédországi Borában rendezett birkozéversenyen a magyar válogatott birkózók is résartvettefe. Zambory Ödön a pöhel ysulyb&n győzött Szetkfű, Kánpélihy és Zotmbory Gyula euilyosoportijaikbam második helyire kerültek az Európa-bajnok svédek mögött. — Zambory Ödön egyébként Svédországban mairad, ahol aJSkahnazást vállal. )( Az aradi Dörner, akii legutóbb Budapesten a fedettpálya-tenniszbajuokeágokou is réeztvett, pnofi- etaödiba lépett, amennyiben elvállalta a budapesti BBTE és BEAC fitBetett tréneri áJllását. )( Megállapdtoták a magyar—német uszémérkő- ■és időpontját. Drezdából jelentik: A Magyarorezág —Németország közötti uszőméikőzé^ színhelyét véglegesen megállapították. A drezdai SC Poseddon „Georg Armiholz“ uszodájában folynak le július 19- óh és 20-án a küzdelmeik. Junius végién ugyancsak Drezdáiban Magyarország, Iíodílandia és Németország válogatott hölgyuezódnak részvételiével hármas or- sTágközöttd hölgyuszóvftadált rendeznek. )( A KAC hölgytornászai figyelmébe! Kassai szerkesztőségünk jelenti: A KAC reorganizált tomaswakosztálya hetenkint hétfőn és csütörtökön délután 6 órától este 8 óráig tartja gyakorlatait a Kováes-uccai városi tornateremben. A tornaórákat eddig is jelentékeny számban keresték fel a KAC hölgytornászai, de amióta a szakosztály tréningjeit egy régi kiváló tornász, Pechár László vezeti, azóta megsokszorozódott a látogatók 6zárna. Mindazok a KAC hölgyeik, akik tornázni óhajtanak, a jelzett napokon és időben jelentkezze nek a szakosztály-vezetőnél. )( A nizzai tenniszverseny első napján a bécsi. Mafejka a 6vájci Galoppétól 4:6, 3:6 arányban kikapott-. A német Gramm a bécsi Sa'lrn grófot 7:5, 6:2 arányban megverte, azután azenban «nz angol Kingsleytől 3:6, 4:6 soore-rall kikapott. Tikién a német Kuk Imámnál kétszer 6:2 özetekkel végzett. )( Stőpanovsky bíró vezeti vasárnap Müncheniben a bécsi Rapid és az 1860 München mérkőzést. )( 1000 korona pénzbüntetésre és hat havi felfüggesztésre ítélte a CsAF a nagyszombati Rapidot a ! bilbaói súlyos vereségéért. A vezetők hat hónaptól két évig terjeő tálalómban részesültek. )( Magán lovaglóiskola és lovarda Kassán. Kassai szerkesztőségünk jelenti: Sokszor megnyilvánuló kívánságnak eleget téve. a mindenütt népszerű lósporínak néhány híve egv kis lovagló iskolának, illetve lovardának megalakítását határozta el. Egyelőre a nyitott lovagló iskolát kertben fogják megnyitni (Szepei-körut 14). A lovagló iskola- vezetősége olyan minimálisan állapította meg a dijakat, hogy minden érdeklődőnek lehetővé teszik a részvételt. Bármily érdeklődést és jelentkezést elintéznek: Guzmann Miksa nyug. ezredes, Kassa, Külső Szepsi-körut 13, vagy Geceey Ernő földbirtokos, Kassa, Szepei-körut 14. KőZ<ÍAZDAiSÁ6P Március 23-án: KAC—KMSE ETVE—KSC. Kacsai Törekvés—Eperjesi Törekvés. Március 30-án: ETVE—Kassai Törekvés. KSC— KAC. KMSE—Eperjesi Törekvés. Április 6-án válogatott mérkőzés. Április 13-án: ETVE—KMSE. Koreai Törekvés— KSC. KAC—Eperjesi Törekvés. Április 27-cn: Kassai Törekvés—KAC. KSC— KMSE. Eperjesi Törekvés—ETVE Május 4-én válogatott mérkőzés. A sorsolás szerint hát a tavaszi első fordulót már vasárnap tartják meg, amely alkalommal megindul a heves küzdelem a bajnoki pontokért Már az első fordulóban érdekes meccsek lesznek. Az eddig vezető Kassai Törekvés találkozik a KMSEveL A KAC pedig mérkőzik a véle egyforma ponttal bíró ETVE-veL Az első mérkőzésnél még a leggyengébb csapat íb egyenrangú ellenfele lehet a vezető eg-'üLtesnek, azért meglepetések nincsenek kizárva. A kassai kerület őszi fordUlőjiri így végződött: 1. Kassai Törekvés 8 pont 8:4 gólairány. 2. KAC 7 „ 11:5 3. ETVE 7 „ 10:7 4. Eperjesi Törökvés 4 „ 6:7 „ 5. KSC 2 ,. 8:13 „ 6. KMSE 2 „ 4:11 „ A kis táblázatból megállapíthatjuk azt, hogy a három első helyezett több ponttál válik ki. A kerületi bajnokságért a három csapat fog küzdeni egyforma eséllyel A Kassai Törekvés elég jó együttessel rendelkezik és csapatát a lelkes és odaadó játék jellemzi. A legjobb játékosokkal a KAC búr, mely ha jő starttal kéz ti a fordulóit ezi- dién is megszerezheti a bajnokságot. Az eperjesi ETVE az őszi fordulóban nagyon jó eredményeiket ért el. Ha az együttes nem gyöngült meg, akkor beleszólhat a bajnokság végső kmai’olkutásába. A többi csapatok az őszi fordulóban sok pontot vesztettek s így csak a helyezéseiket javitihaitják meg. Remélhető, hogy a tavaszi forduló sámán, minden incidenstől mentesen fog lezajlani, mert azt az egyetemes sport így kívánja és csak igy érhetik el a futbalisport fejlődésiét, népszerűségét és a publikum részéről való hathatós támogatását. Grusetaky Ferenc. )( Csehszlovák válogatott—Prágai team 1:1 (1:0). Tegnap délután Cejnár biiró vezetése mellett a* Ausztria ób Bécs ellen tervezett oeapatok tróniwg- mecoset tartottak. A prágai csapat egységesebb csatár játékot produkált, mig a válogatottnak a védelme, fők:?/ Planicska kapus tüml ki. A nemzeti csapatban igen jó volt Rejbl és Siilny a szélen. Az eleő gólt Novák lőtte a válogatottnak, amit Junék egyenlített ki a második félidőben. A csapatőpszeáüfttáet az osztrákok ellen csak kA őbb eszközük. )( Pleticha, a Slavia válogiatntt középfedezetje vasárnap a Kiadná elleni meccsen Olyan súlyosan sérült meg, hogy hónapokig nem játszhat. Pletíchát a bajnokcsapatban igy Simporsky é* Politacftek fogják a ívínttwbailif- poszton belyebteeifenA. A cukorrépa átvételi árát még nem állapították meg A cukorrépa termelők és cukorgyárak szervezetei által a cukorrépa átvételi árának megállapítása céljából kiküldött közös bizottság a tárgyalásait tegnap léi be szaki tóttá, mert a két csoport nem tudta a termelők és gyárosok érdekeit összeegyeztetni. A répatermelők elhatározták, hogy közvetlenül a kor- mányihoz fordulnak s a pénzügyminisztériumtól kérnek közvetlen információt, hogy a cukorgyárosok kapnak-e egyáltalán s ha igen, úgy milyen összegben és milyen feltételek mellett kapnak adóvisszatérítést. A tárgyalások folyamán a cukorgyárosok 12.10 korona átvételi árat ajánlottak fel s ezenkívül 2 korona pótlékot hajiadók fizetni az alapból, összesen összesen tehát 14.10 koronát kapnának a termelők. A répatermelők ezt az indítványt visszautasították s a répa- termelés kontingen tálasához ragaszkodnak, másrészt a saját számításaik alapiján 16 K-t meghaladó árat követelnek. A két irányzat javaslatait eddig nem sikerült összeegyeztetni s ezért a tárgyalásokat további intézkedésig elnapolátk. Ipartestületi közgyűlés Gölniebányán. Tudósítónk jelenti, hogy a gőlnicbányai járási Ipartársulat most tartotta meg rendes évi közgyűlését Mauritz Vilmos elnöklete mellett. Az elnök évi jelentése sötét színekben jellemezte az ipar és kereskedelem állapotát. Az ipartársulat tavalyi számadásai körülbelül 5000 korona deficittel zárulnak. A költségvetés elfogadása után elhatározták, hogy egy betegsegélyző pénztár vloiuicbányán való felállítása érdekében lépéseket tesznek. A csehszlovák nemzeti bank ée a kamatláb leszállítása. Jelentettük, hogy az utóbbi két héten igen sok államban leszállították a kamatlábat. Miután ilyen módon a pénz a nemzetközi piacokon olcsóbbá vált, a csehszlovák pénzügyi körök is joggal várták, hogy a prágai nemzeti bank is leszállítja a kamatlábat. A nemzeti bankhoz közelálló körökből szerzett értesülések szerint ez az intézet állandó figyelemmel kiséri a pénzpiac fejlődését s a pénznek a nemzetközi piacokon való olcsóbbodásával szemben egyelőre várakozó álláspontra helyezkedik. Csehszlovákiában csak akkor kerülhet eor a kamatláb leszállítására, ha a (helyzet áttekinthetőbb lesz és ha a köz- gazdasági helyzet annyira konszolidálódik, hogy a kamatláb leszállításának tartósságát garantálhatná. A banánról szóló mosók isimét ámítják a vásárló közönséget. Az ügyes és nagyszabású reklámok elérték oéljukait, elhitették, hogy a drága banán 6 egyéb déli gyümölcs tápláló értőkben messze felülmúlja a hazai gyümölcsöt. 1928-ban 37.2 miiflltóő Kcs. értékű narancsod, &9 millió értékű mandarint ée 14.8 millió értékű banánt hartak be homsánk. A banánt általában többre becsülik az almánál, habár az ailima sokkal táplálóbb és olcsóbb. A vdliamiin-dárdáimat illetőleg pedig a banán áll a fegutoeó helyen- A legtöbb rádumáíiitajiiLiloan a fejben, azután a vajban, sajtban, tójáéban, májban, amttán Ikövebkezrik a nyers paradicsom, zöldborsó, kailurábé, hagyma, főtt burgonya, spenót, alma, őetzábarack s csak legvégül a banán. 1 kg. banán ára 14—16 Kcs., az élvezhetetlen vastag héjad leszámítva, ára 18—20 Kcs.-re emelkedik. A jómmőségü alma ára viszont most is csak 4—6 Kcs., a külföldi alma pedig 8— 12 Kcs.-be kerüli. De a többi gyümölcs íb sakkal olcsóbb és nagyon tápláló értékkel bír. Nemzetgazdasági érdekünk is art kívánja, hogy fogyasszunk minél többet az értékes és egészségit szempontból végtelenül fontos hazai gyümölcsökből, amelyekkel piacaink el vaunak árasztva s ae dobáljuk ki pénzünket az értéktelen banánért- (B. V.) Az olasz gabonabevitel visszaesése. Olaszország buzakivitele február hónapban 393.328 métermázsát tett ki az előző évi február havi 1,547.311 métermázsával szemben. A folyó 'kampányban, tehát julius elsejétől február végéig az összes buzabevitel mindössze 4,310.549 métermázsát tett ki az előző évi 14,579.553 mó- termázsával szemben. A bevitel csökkenése tehát a múlt évvel szemben 10,250.000 méter- mázsa. Nagy fizetésképtelenségek Réceben. Becsből jelentik: Spitz Hermann textilgyár ügyében megindították a kényszeregyezségi eljárást. 845.000 silling aktívummal szemben a passzívum 751.000 silling. A cég, amely 78 év óta fennáll, 35 százalékos egyezséget ajánlott fel hitelezőinek. — Egy másik jelentés szerint az Intema r.-t. hitelezői értekezletet tartottak, amelyen a cégnek .hosszabb haladékot adnak, hogy kötelezettségeit rendezhesse. A devizaforgalom fölszabadítása Olaszországban. Rómából jelentik: Az olasz pénzügyminiszter javaslatára a minisztertanács elhatározta, hogy az Olasz Bankkal egyetértésben a devizakereskedelmet szabaddá teszik. A lira stabilizálása óta az Olasz Bankon kívül csak néhány olasz nagybank folytathatott deviza- kereskedőimet. Az összes eddigi megszorításokat megszüntetik. 0*5rv-'.trw«rr KBCMMXWtMí VüiMtiaumtmumm Szöiőoltvány 1 éves gyökeres rip. port. alanyra oltva, telepemen még a következő fajokból kapható: Ezerjó, Olasz rizling, Pozsonyi fehér kadar, Korai piros veltelini, Ruhlandi (Clevner.) és Oportó 100 darab Ke 15G. Ugyanezen fajokból dús gyökérzettel, hiányok pótlására is alkalmas 100 darab Ké 180. Megrendeléseket elfogad Geró István magánszőlész, Nitra-Zobor, Martinská dolina. Uj cukorgyár Csehországban. A krumsehini cukorgyár mintájára, Csehországban is apró- cukorgyárat állítanak föl és pedig Bobuslavioé- ben, ,két, már fönnálló cukorgyár közelében. Egyelőre tervről van szó, amely számára a környék gazdáinak érdeklődését akarják megnyerni és ilymódon a szükséges tőke egy részét fölhajtani. A kereskedők képesítési igazolványának a bevezetése kérdéséről tegnap ankét volt a kereskedelemügyi minisztériumban, amelyen az ország csaknem valamennyi nagy, központi kereskedelmi szervezete képviseltette magát. Az ankét lefolyását a nívós szakszerűség jellemzi, emellett azonban kiderült, hogy ezt a kérdést az egyes kereskedelmi szervezetek is különbözőképpen fogják föl s igy egységes vélemény még nem alakulhatott ki. Külön figyelmet érdemel a prágai grémiumnak az állásfoglalása, amely a kereskedői képesités anyagi követelményei között azt mondja, hogy a kereskedelmi vizsgát bárki letehesse és hogy a jelölt ne legyen köteles igazolni azt, hogy a kereskedelmi ismereteit, mikor, hol és hogyan .szerezte meg. A tanácskozásokat folytatják. Törvényjavaslat a gyümölcsösök rekultivációjáról. A földművelésügyi minisztérium annakidején egy törvényjavaslatot dolgozott- ki a múlt téli erős fagyok által kipusztitott gvü- mölcsösker.teknek államsegéllyel való rekultivációjáról. A javaslat szerint részben segélyben részesültek volna az ily gyümölcsöskertek tulajdonosai, másrészt kamat-segélyt adott, volna az állam, illetve jótállást vállalt volna a kertek rekultiválására magánpénzintézeteknél felvett kölcsönökért, A földművelésügyi minisztérium ezt a javaslatot most oly értelemben dolgozta át, hogy a segélyt a tartományi, illetve járási mezőgazdasági szervezetek utján adják ki. Mindenesetre csak sajnálni lehet, hogy az akció már télen nem indult meg s igy az idei tavaszi ültetéseknél hatása már nem lehet, vagyis gyümölo&kertészemk egy évet ismét elvesztettek. Emelkedik a dohányfogyasztás. A központi dohányjövedéki igazgatóság ideiglenes jelentése szerint a múlt évben a dohányfolerakatok az átvett dohányáruért, továbbá a külföldi különleges dohányáruk árusítói 8 a csehszlovák köztársaság külföldi képviselői a bevásárolt dohányért 2 milliárdnál nagyobb összeget fizettek ki. A dohányáru kereskedelme december, julius és augusztus hónapokban volt a legnagyobb; egyedül eme három hónapban 200 millió volt a központi dohányjövedék bevétele. A belföldi automobilkereskedelem élénk. Az idei enyhe télnek az automobilkereskedelemre igen kedvező befolyása volt. Valamennyi gyár az 1930. év első két hónapjában sokkal erősebb forgalmat mutat föl, mint a múlt évben. Január —február hónapban 30 százalékkal több automobilt adtak el, mint a múlt év első két hónapjában. A textiláru forgalmi adójának átalányositása. Az északcsehországi textiliparosok szervezetének egy küldöttsége tegnap jelent meg a kereskedelemügyi miniszternél, aki a küldöttségnek a textiláru forgalmi adójának átalányositása kérdésében azzal válaszolt, hogy az erre vonatkozó s a pénzügyminisztériumban folyamatban levő tárgyalásokon mindent elkövet, hogy a kérdést a textiliparosok kielégítő módon rendezzék. Bajok az amerikai gabonatőzsdéken. A tengerentúli gabonapiacokon az újabb lanyhasági hullámot a .márciusi likvidációk indították meg, amelyek során csak az első napon Csikágóban. 5.5 millió bushel búzát mondottak föl. Ezek a föLmondások váratlanul érték az amerikai piacot, mivel arra számítottak, hogy a kedvező arbitrázslehetőség miatt a márciusi angazsmá- nokat későbbi terminusra tolják ki. Ez azonban nem következett be, mivel az árutulajdonosok gabonatételei,ktől mindenáron szabadulni akartak. A szakértők véleménye szerint a mai kedvezőtlen szituációt csak a behozatalra szoruló országok lendületes vásárlásai és a kedvező idő rosszrafordulása változtathatják meg. Sajnos, a világ gabonakrizisén, úgy látszik, csak egy katasztrofálisan rossz termés segíthet. Angliában már 2 százalék a betétkamat. Londonból jelentik: Az Angol Bánik kamatleszállítása azt eredményezte, hogy a cleariug bankok 2 százalékra szállították le a betétkamatot ée minthogy a porta takarék pénztár változatlanul 2.5 százalékot fizet, előállott az a helyzet, hogy a közönség a bankoktól elvonja betéteit. Az olcsó betétkamat dacára a kibocsátási üzletek szinte teljesen szünetelnek. Konferencia a háború előtti járadékok ügyében. Páriái jelentések szerint a hábomelőtti járadékok bizottságának reparációs választmánya március 25-én ülést tart, amelyen az adós és a hitelező államok képviselői részt fognak venni. Április 2-án a Caisse Cominune tart ülést