Prágai Magyar Hirlap, 1930. március (9. évfolyam, 50-74 / 2271-2295. szám)
1930-03-27 / 71. (2292.) szám
3 1030 március 27, csütörtök. t^gai-Mag^arhirlap MnsROTMwiwarai KOMMENTÁROK ♦ A HAJÓSTÁRSASÁG Valamennyi gyorsasági rekord az angoloké volt. Seagraveé a leggyorsabb autó, a „Repülő Skót“ a leggyorsabb mozdony, a Schneider- kupát állandóan angol hidroplán nyerte meg, s a Mauretania volt húsz évig a leggyorsabb óceángőzös. A sebességben az angolok nem engedtek, bármi történjék is. Most egyik biztos trófeájukat, az óceán kék iszalagját, elragadta a német „Bremen44 és „Európa14. Világszenzáció, amely uj, elkeseredett küzdelmek kiindulópontja lesz. A locamói szerződés óta a németek a tengeren és a levegőben szenzációt szenzációra halmoztak s az elmúlt évek három legnagyobb technikai tendenciája német volt: az uj perspektívákat nyitó Zeppelin, a londoni konferencia összehívását szükségessé tevő „Ersatz-Preussen44. a tizezertonnás csatahajó, amelynek vizrebocsá- tása valamennyi hipperdreadnought harci értékét- illuzórikussá tette, s most az Északnémet Lloyd két legszebb, leggyorsabb és legnagyobb gőzöse: a Eremen és az Európa. A hajók sikere forradalmositja. a hajóstársaságokat. Ezek után öreg dézsákkal nem lehet vízre szállni és a rozzant angol gályák nem tarthatják a tengerek egyeduralmát. A Kék Szalag nem illúzió: j az a hajóstársaság, amely megkapja, nyert, I ónért az utazók tömege feléje áramlik. A rek- \ lám ereje megtörhetetlen. Abban az elkesere-1 dett. konkurrenciában. amely a hajóstársaságok [ között dúl, a rokonszenv egy oldalra való bil-j lenese a másik oldal halálát jelenti. Száz évvel ezelőtt, amikor a Kék, Szalagot, először adták oda az angol ..Savannah“-nak, aj 300 tonnás hajó huszonhat nap alatt tette megj az utat Newyorkból Oherbourgba. Tiz év múl-! va az angol „Britannia44 tizennégy napért kap-1 ta, 1869-ben az amerikai „City of Paris44 nyolc j napért. 1890-ben az angol ..Luocania44. mely; már 12.000 fonni " volt. hétért és 1897-ben a j -Kaiser Wilhelm • • Grosso44. az első németi Lloyd-hajó. hatért. A Hapag ,,Deut&cMand“-ja .1903-ban öt és fél napra nyomta a rekordot-, a Mauretania 1907-ben ötre, s ez a határ — a „Kronprinzessin Cacilie44 el nem ismert rekordját nem számítva — 1929-ig megmaradt, amikor a Bremen végre öt nap alá süllyesztette az átkelési időt. Az Európa nyáron megkísérli, hogy négy nap alá nyomja ... A hajóstarsaságok statisztikájából kitűnik, hogy az a társaság, amely megszerezte a Kék Szalagot, óriási iramban fejlődött, mert az utasok „kitüntették rokonszenvükkel44. A konkur- rencia növelte és erősítette a hajókat s előttem van a kép, amely a gőzösök 1900-as állását ábrázolja, a 19.000 tonnás Ooeanic idejéből. Ezt a hajót minden müveit ember büszkén vallotta a fehérember kultúrája legnagyobb kincsének, de a vágy már csillapíthatatlan volt: az emberek a kétkéményes, háromkéményes, négyké- ményes gőzösök idejében a harmincezertonnás, tizkéményes óriásokról álmodoztak. Akkoriban a kmények száma még a kazánok számát, illetve a hajó nagyságát jelentette; ma- ezzel a j sokkéményes tény- és vágykomplexummal is i leszámolt a Bremen és az Európa. A harminc- j ezertonnás hajó hamarább megjött, mint remél-; tűk; a konkurrencia kitermelte, sőt a negyven-, j ötven-, hatvanezertonnás hajókat is. A kon-! kurrencia! Ez okozta, hogy a hajózás fejlődése j az utóbbi száz év alatt nagyobb utat tett meg. mint az előbbi kétezer év alatt összevéve, ami; csodálatos még a technika csodálatosságai között is és a legnagyobb bizonyíték amellett, hogy a szükség a legbiztosabb teremtőerő. A konkurencia harcolt a Kék Szalagért ttizön- vizen át. Ne felejtsük el, hogy a Kék Szalag vágya eddig három óriásgőzös történelmi jelentőségű hajótörését okozta: az angol „Oregoni-ét, az amerikai „Arizonádét és 1911-ben —- vessünk keresztet, ha a Kék Szalagról beszélünk — az ezerhalottas „Titanic“-ét. Ez egyszer sem a Bremen, sem az Európa kísérlete nem okozott szerencsétlenséget. De hová vezet a megindult verseny? Jelentik, hogy az angolok három hetvenezertonnás gőzöst terveznek harmincöt csomóval, az ameri- ! kaiak még gyorsabbakat, a francia Compagnie ! Transatlantique pedig máris megkezdte az! Európánál jóval nagyobb és jóval gyorsabb hajójának építését. Eddig a hajók sebességére és szépségére nem igen gondoltak: elég kivándorló akadt, aki jövedelmezett. A kivándorlás megszűnt, ma luxusemberek utaznak, akik gyorsaságot követelnek. Albert Ballinnak ig^- za lett: a sebesség rentábilissá vált és az évtizedes tétlenség után uj tempó, uj princípium kezdődik az óceánon. A németek megkezdték. Szörnyű lesz! Az Európa diadala mögött, amitől hangos a világ, fenyegető felhőként jelenik meg a két legnagyobb német hajóstá-rsaság: a Hamburg— Amerikai-Vonal és az Északnémet Lloyd fúziójának a hire. Ez az igazi nagy tett. a két uj hajó tette csak stimuláns volt, a csalétek, az egyesülés érvényének érzelmi előkészítője. Jákob Gold&ohmidt és Sohröder egyesítette vagyonát és erejét, a nyolcszázmillió márkát, a 2.05 millió tonna hajóteTet s szívós német akarattal megkezdi a versenyt. Az Európa a vizitkártya, amellyel ez a bejelentés megtörtént. S a bejelentés meghökkentette a világot. A háború előtt a két német hajóstársaság vad gyűlölettel harcolt egymás ellen, de a vezetőszerep 1914-ig a Jíapagé volt. óriáshajói: a „Vater- Uad“, az „Imperátor44 ée a sérfí* Miiller-Franken ma este mmmm Kormányválság Németországban - Bruning kisebbségi polgári kormányt alakit — Megegyezés az utolsó piüanatbai'i? Berlin, március 26. A kancellár és a pártve-1 zérek egész éjszaka tanácskoztak a pénzügyi i helyzetről, de az ellentéteket nem sikerült ki-, küszöbölni. A pártvezérek meghallgatták a kü-: lönböző javaslatokat, de nem foglaltak állást. Ma délelőtt folytatták a tárgyalásokat, melyek újból eredménytelenül végződtek. A döntő ösz- szejövetel délután négy órakor kezdődött meg. A német birodalom hosszú belpolitikai krízise tegnap döntő stádiumba érkezett. Mi- j után a Young-tervezetet sikerült elfogadtat-1 ni, az akut pénzügyi politikai ellentétek tel-] jes erővel kitörtek, s mint látható volt, a i kormányt a bukás széléig taszították. Parlamenti körökben ma várják a döntést. A i hosszú és eredménytelen tanácskozások után Hermann Müller kormánya valószínűleg kénytelen lesz lemondani, ha csak az utolsó i pillanatban meglepetésszerűen nem történik i megegyezés. A törekvés szemmelláthatóan j az, hogy Miiller kabinetjét minél előbb egy i kisebbségi polgári kormány váltsa föl, mely i Brüning centrumpárti képviselő vezetése alatt állva, azonnal fölemeli az adókat és a birodalmi alkotmány 48. paragrafusa alapján rendeleti utón megvalósítja a kormány pénzügyi programját. A pártvezérek a délután tiégyórai tárgyaláson kivétel nélkül megjelentek. A tanácskozás befejezése után a kabinet összeül s ha a délutáni értekezlet eredménytelenül végződött, a kormány még az est folyamán benyújtja lemondását a köztársasági elnöknek. Pllsiicfski feltéteteket szab Általános belpolitikai felfordulás Lengyelországban - Elernyedt harcosok — A marsai nyíltan diktatúrát követel Varsó, március 26. Lengyelország óriási belső feszültségét Pilsudski váratlan közbelépése újra növelte. Szymaittski dezignált miniszterelnök nem ért célt és visszaadta megbízását az államfőnek. Pilsudski marsall erre a következő feltételeket terjesztette a parlament elé. Szerinte az uj kormány csak akkor dolgozhatnék eredményesen, ha 1. a szejm többsége nem keveredik a kormányalakítás személyes kérdéseibe, 2. ha szejmtöbbség kijelenti, hogy lemond a költségvetési vita folytatásáról és a volt pénzügyminiszterek megbüntetéséről. 3. ha a szejm többsége eredeti szándékától eltérően nem hozza meg a költségvetés túllépéseit szigoruan büntető uj törvényeket, 4. ha a kormány az eljövendő hat hónapban parlament nélkül kormányozhat. Szymaneki missziójának kudarca és Pilsudfcki egyenes közbelépése természetesen újból elmér gesitette a helyzetet. A ma reggeli lapok egyelőre. tartózkodóan ítélik meg Pilsudski akcióját. A kormánypárti orgánumok természetesen védelmükbe veszik a mars állt és feltételeit. A mérsékelt Kurier Warszavski szerint Pilsudski ez egyszer élére állította a dolgot és mindenáron tisztáz-ni akarja a törvényhozó testülettel j való viszonyát. A szocialista Robotnik sz«sriní Szymánskit azért állították előtérbe, hogy a krízist kitolják. A munkásságnak éberen figyelnie kell .V készen állnia arra, hogy bármely pillanatban meg védelmezze a demokráciát Pilsudski ellen. A lengyel belpolitikai élet fejlődése beláthatatlan és köny- nyen katasztrófákhoz vezethet. A genfi vámkonferencia sikeresen befejeződött Tizenegy állam konvenciója - Vámbéke 1931 áprilisáig - Magyarország és a kisantant tartózkodó állásponton Genf, március 26. A Genfben ülésező vámkonferencia hétfőn délután, tárgyalásait eredményesen befejezte. Az érdekelt hatalmak vita nélkül három fontos dokumentumot fogadtak el, amelyék az elért eredményt tartalmazzák. Az első okirat a kereskedelmi szerződések ée a vámtarifák stabilizálására vonatkozó szerződésekről szól. A hatalmak 1931 április 30-ig kötelezték magukat e konvenció betartására. A második okirat az egyes államok közötti gazdasági tárgyalások jegyzőkönyve, amely szintén szép eredményeket tüntet föl. A harmadik okirat. végre a konferencián résztvevő államok általános és ünnepélyes záródeklarációja, amelyben a vámügyek és kereskedelmi szerződések végleges rendezésének szükségességét fejtik ki. A három okiratot tizenegy állam irta alá és pedig Németország, Ausztria, Belgium, Nagvbri- tánnia, Észtország, Finnország, Franciaország’, Olaszország, Luxemburg, Hollandia és Svájc. — Görögország, Litvánia, Lettország és Portugália képviselői csak a második és a harmadik szerződést fogadták el, mig Svédország és Dánia csak a zárónyilatikozatot Írták alá. A kis- antantállamok képviselői kijelentették, begy döntés előtt meg kell várniuk kormányaik instrukcióját. Spanyolország és Magyarország nem fogadták el a konveciót és aligha csatlakoznak a megállapodásokhoz. Hir szerint a vámbékekonfereoeián résztvevő államok novemberben, ha a ratifikálások megtörténtek, újból összegyűlnek és megállapodnak, a konvenció végérvényes időtartamában. Ferenc József előre Iálfa a világháború kitöréséi és a monarchiái katasztrofális összeomlását Egyik volt intimusa érdekes jellemképet fest az uralkodóról | Rées, március 26. SdMitter dr. volt udvari és állami levéltáros, alki évek hosszú során át Ferenc József közvetlen környezetében élt, a napokban figyelmet érdemlő előadásban adott érdekes .jel lem rajzot az osztrákmagyar monarchia volt uráról. Szerinte Ferenc József uralkodása egész ideje alatt német hercegnek érezte magát. Bensőjében abszolutista uralkodó volt, a parlament intézményével sohasem szimpatizált, kötelességérzete azonban vérbeli alkotmányos monarehává tette. legyőzték a Lloydot, de amikor a háború után a győztesek első gondja az lett, hogy a négy és félmilliós német kereskedelmi tengerészetet letörjék, a két társaság egyforma szegényen ébredt az uj időkre: összevissza kétszázezer tonna hajótérrel rendelkezett. A büszke egységek átvándoroltak Angliába, Amerikába, s — jellemző a háború utáni építési ernyedésre — az 1911—1914-ben épült, elavult bajók még ma is az angol—amerikai hajópark starjai. A két német társaság, a külfölddel ellentétben, lankadatlan szorgalommal állt munkába. Ma elérte hábomelötti tonnaszámának kétharmadát, s ami a legfontosabb: csupa uj, konkurencián kívül álló hajóval rendelkezik, a külföld rozoga bárkáival szemben. Az egymásközötti konkurrencia megszűnt: a Hapag a teherszállításra, a Lloyd a személyszállításra ossz pont ősi tóttá erejét, úgyhogy a korszakalkotó jelentőségű tessó ategt&rtéofe&eg, A Uojd $rémáb*n uj Katonásan száraz természet volt, diplomatáit nem sóikra becsülte, bizalmatlansággal viseltetett irán'buk. A hadsereg ügyét mindennek elébe helyezte. Érdekes, hogy a osászár éveikkel a világháború kitörése előtt hangoztatta, hogy Európát nagy veszedelem fenyegeti egy háború alakjában, amely Franciaországból kiindulva lángba- boritja az egész kontinenst. A monarchia szétdarabolását is előrelátta, épp úgy, mint utódja, Károly király. Ez a meggondolás mutatkozott meg magakikötőt épít — 1931-ben készen lesz —, a Hapag Hamburgban ujtipusu tehorhajókat lan- sziroz kitűnő sikerrel, pénz van, kölcsön van, erő van, ambíció van, — rosszabb verseny kezdődik, sóhajtják az angolok, mint Vilmos császár flottaversenye volt a háború előtt! Ma az angol P. O.-hajó tár saság 2.5 millió tonnájával j és a Royal Mail 2.46 milliójával még erősebb. | mint az; egyesült Hapag—Lloyd, s a Cunard j Linó a világszemélyforgalom 25.2%-át bonyolítja le, mig az egyesült németek mindössze 17.4%-át, de mi lesz a Bremen és az Európa után? A szörnyű verseny megindul s a németek elszántan az élre törnek. A Hapag—Lloyd fiatal hévvel száguld. Német reménnyel, német bizalommal. Kétség alig férhet hozzá: ma ő a legreményteljesebb hajós- társaság, — a hajó s társaság pár oxcellenee.. ha szabad a Goldschmidtékat és a Schröderé- i kot igy neveznünk, FULGOR. tartásában a balkáni tűzfészek problémáinak megítélésében is. Kezdettől fogva ellene volt Szerbia erélyesebb -megfenyütésének. A hadüzenetet is csak úgy tudták, vele aláíratni, hogy meggyőzték a bábom lokális jellegéről. Amennyire megbízott csapataiban, éppen annyira bizalmatlan volt az ersztrák- magyar haderő vezetőivel szemben. A világháború első heteiben nyíltan hangoztatta azt a kívánságát, hogy a központi halaknak haderejének vezetése a német vezérkar kezeibe tétessék le. Az olasz harctéren aratott győzelmeket kétkedve fogadta: „Várjuk meg a végét!44 1916-ban kilátástalannak látta a központi hatalmak helyzetét és minden igyekv'ésével azon volt, hogy békét kössön. Wdlsont akarta a közvetítésre felkérni, de betegsége megakadályozta őt szándéka véghezjvi telében. Gandhi tizengyek társa visszamaradt... London, március 26. Gandhi Trabába érkezett, ahol beszédet intézett a néphez. A sóvidékre való gyaloglás tovább tart, ámbár Gandhi kíséretének tizennyolc embere annyira megbetegedett, hogy kénytelen volt visszamaradni. Walhe magvar kiliiwlaititsr fingoráfean Ang&ra> március 26. Tetvsik bey török külügyminiszter hétfőn vacsorát adott Walko magyar külügyminiszter tiszteletére. Tevsíik bey nagy beszédet mondott a magyar-török testvériségről, majd poharat a magyar nemzet boldogulására ürítette. Walko meghatót:aoi válaszolt a török külügyminiszter póhárkö- szöntőjére. A sajtó a legmelegebben foglalkozik Walko külügyminiszter törökországi látogatásával és kiemeli Magyarország történelmi szerepét és európai nemzetek sorában. Háláim repátibzereflttétienség Prosiejov mellett Prostejov, március 26. A prostejovi repülőtér közelében ma halálos repü 1 ő sz rencsét- lenség történt. A katonai repülőiskolából ma reggel nyolc órakor könnyű iskolagépen rovi- debb ut magtételére felszállóit Kapic ku László saakaszvezető-pilóta, mini oktató és Kropáesek János közkatona, mini tanuló. A repülőgép mintegy 250 méternyi magasságig emelkedett, amikor hirtelen ingadozni kezdett, majd lezuhant, öszetört s lángbaborult. Kapicska kiesett a gépből és eltört gerinccel s bezúzott koponyával reménytelen állapotban találták meg a földön. A másik repülő a géphez szijjazvu szörnyethalt és elégett. A repülőgépszerencsétlenség oka valóözinüleg az volt, hogy a motor éppen qgy éles fordulónál mondta fel a szolgálatot.