Prágai Magyar Hirlap, 1930. február (9. évfolyam, 26-49 / 2247-2270. szám)

1930-02-23 / 45. (2266.) szám

ftlMPTSSt <1^^^

•orozatokba harmadrendű pesti írók írásait Vették be). Kunyeráltak az íróknak, mint a koldusoknak, gyűjtöttek, mint a tüdőbetegeknek, s az irodalmi élet a.snorrolás szisztémáján épült föL A szegény olvasó fölsóhajtott, kivette bugyelárisát és fizetett, de alapjában Véve meg sem nézte, mit kap pénzéért, könyvet, vagy cipőzsinórt. így nem lehet.

Ezenkívül a kiadott müvek nagy része rossz volt, mint a pokol (hogy egy iróbarátom kegyetlen kifejezésével éljek).

V

8. Egyszóval a szlovenszkói magyar irodalom nem bizonyult jó árunak és Íróink többsége nem sütkérezhetett az anyagi, vagy a lelki elismerés meleg napfényében. Elkeseredtek. Keresni kezdték a hibát. Mindenre gondoltak, a pénzhiányra, a közönyre, az elnyomásra, csak egyre nem, hogy ez a pártában maradt irodalom nagyrészt rossz, illetve a teljes kritikátlanság miatt az érték eltűnik benne, az olvasó nem tudja föllelni a jót és egyetlen generális mozdulattal elveti az egészet. Az írók kritika helyett felsőbb támogatást kértek 8 ez volt a legnagyobb perverzitás. Az igazi irodalomnak nem kell felsőbb támogatás s melegházra leginkább a petrezselyem, a saláta é& az egyéb zöldség szorul. Az irodalom háromezeréves története bebizonyítja, hogy harc nélkül nincs siker itt sem és Isten óvja a fiatalokat az akadémiáktól. Jó tengerésszé senki sem Válhat szárazföldi kényelemben, viharokkal kell dacolni, nyilt tengerre szállni. Meddő és nevetséges dolog, ha valaki úgy akar kifogni a közönség és a kritika közönyén, hogy felsőbb fórumokhoz fordul támogatásért és azok parancsszavával kivánja ráoktrojáltatni magát a közönségre és a kritikákra. Memorandumokat szerkeszt és bojkottal fenyegetődzik. Mit jelent a bojkot? Azt, hogy a megbántott irók, akiknek müveit sem a közönség, sem a kritika nem fogadja szívesen, mindaddig nem hajlandók „irogatni" é& kéziratot küldeni, amig el nem ismerik őket. Fogjatok meg. Ne írogassanak és ne küldjenek kéziratot! Bár már látnám, hogy nem írogatnak és nem küldenek kéziratot! — Mindenesetre humoros azonban, ha valaki csak úgy hajlandó — „irogatni", ha eleve approbálják szellemi termékeit.

*

4. Nem, ez nem megy. írni kell és utána a [kritikának szuverén joga van. A szlovenszkói irodalmat megmenteni csak úgy lehet, ha a tilalmi idő leteltével szóhoz juthat a kritika is. ,Vég8Ő rohamot kell intézni a tölburjánzott gaz ellen, forró vit kell, vitriol, tüz/próba, g aki fől- iprdit, az boszorkány, vízbe vele! Aki kibírja, •igaz ember, s csak megedződik a maró hangtól. Ne felejtsük el, hogy a legocsmányabb ve- sézésnek is nevelő hatása van az irodalomban, mint a méregnek a terápiában, mert megöli a bacillust, de annak, aki a külvilágtól független hivatást érez magában, nem árt. Szlovenszkói irodalmi példát is hozhatok föl e tétel igazolására. Egy Írónk — lírikus — Prágába került, ahol dögönyöző kritikai karok fogadták. Eredmény: vidékies és gyenge hangja megváltozott s négy év múlva mindenképpen elismerhető, európai hangú verskötetet kaptunk tőle, melyben a legtöbbjét adta annak, amit tud. Ellenpélda: egy rendkívül tehetséges fiatal irónk — próza —, akinek első novelláskötete reveláció volt, önünneplő vidéki körbe került s nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Irodalmi élet kell, de az irodalmi szalonok (vagy kávéházak) attitűdje merőben ellenkezője annak, ami Szlovenszkón honos: nem az ünneplés, hanem a levágás alkotja jelentőségét. Ismétlem: aki a levágás után meghal, megérdemelte, aki élve marad, igazi iró.

*

5. Van egy álláspont Szlovenszkón, amely ?zembehelyezi a kvantitatív kritikát a kvalitatív kritikával. Egyesek szerint a kisebbségi nép különleges helyzetében csupán a kvantitatív kritikát alkalmazhatja: mindenkit értéknek kell tekintenie, aki ir, lelkesít és nem destruáL, mert a nyomott nemzet létküzdelmében primár jelentősége van az igrioek szavának. Minden iiró vitális nemzeti erő, ágál a porondon, hite van, tábora van, propaganda a nyelv mellett, támasztópillér, kristályosodási tengely, egyszóval a kisebbség legaktívabb és legértékesebb munkása. Minél több iró van tehát, annál jobb: reklámozni kell őket, biztatni. Ezzel szemben a kvalitatív kritika hideg esztétikai mértékkel mér és kegyetlenül elhallgattatja a tehetségtelent, bármily kiterjedt rokonsága van és bármennyire vezérszólam. A minőségi megítélés azzal sem törődik, ha a lebunkózotit iró elhallgat, viszr szavonul, leépíti feszítőerejét, elpártol és el- ▼ÓPZ.

Szabad ezt a mértéket alkalmazni a kiee/bb- oégi helyzetben, ahol minden emberért kár?

*

6. Azt hiszem, elérkezett az a pszichológiai momentum, amelyben a kvalitatív — azaz a valódi —■ kritika alkalmazása nem veszélyes többé. Sőt, maga az olvasó követeli. A kvantitatív kritika holtpontra futott ée ellenkező hatást ért el, mint arai célja volt: a közönség hallani sem akar beajánló sálról, a kvantitatív kritika írója nevetséges figura, elszigetelt, szánalmas ember, akire senki sem hallgat.

A közönség elidegenedett a gyenge Íróktól

s éppen az okozta a krízist, hogy nincs tábor, holott lennie kellene. Ilyen körülmények között, a kvantitatív kritika erődje után, az Ízlés is szóhoz juthat. Egyrészt azért, mert elég irónk van már, aki kibírja, másrészt azért, mert a közönség passzívitásáiból látni, hogy kvalitatív kritikát akar, nem kvantitatívon *

7. Mi lesz a mérték? Az olvasó szigort követel. Tizenkétéves türelmi idő után végső rohamot szabad indítani a dilettantizmus ellen — 9 ha összefoglalóan akarnám magam kifejezni s együtt! igazolni kívánnám a pasz- pzív olvasó vagy a P. M. H. uj hangját, azt mondhatnám, hogy eddig nevelési és ösztönzési szempontból végtelenül toleráns (gyakran ártalmas) hangot ha sznál tünk a szlovenszkói iroda lom mai szemben, mert reméltünk és aggód tünk, de reményeinket rutul meghazudtolták és szisztémánk nem vált be, mert a szelíd hang egyrészt hihetetlen önteltséget és silány kotéria-virosaftot teremtett Szlovén- szik ón, másrészt el idegen i lette a közönségei, holott nemzeti célunk az, hogy kultúránk becsültté és kívánttá váljék a kisebbség körében. Az irói kinövések és a közönség pasz- szivitása az utóbbi időben egyenesen veszedelmes méreteket öltöttek s igy kénytelenek voltunk álláspontunkat revideálni, a kritikát hivatalosan inás kézbe adni és a kvantitati- vot fölcserélni a kvalitatívval. Az uj szempont a szigor lesz. Beláttuk, hogy a tisztítási folyamatot meg lehet indítani. Beláttuk, hogy a gyengék mellett elég erős ivónk és irodalmi férfiunk van s bizonyos üdvös koncentráció indult meg közöttük. Miért legyen a vezetés a gyengék kezében, miért ne vegyék át az erősek és az européerek? E helycsere elsősorban kultúránk rangja és a kisebbség nívójának emelése szempontjából volna jó, amit különben a magyarság politikai vezetői is elfogadtak. Itt van például Prága és a P. M. H. A nagyváros és a komoly lap körül irodalmi és kritikai koncentráció indult meg, a vidék hibáitól mentesen, jóformán éteri távolságban a lenti k öté r iák tói, a nagyváros európaisága és a lap izzó magyarsága között, európai nivóju emberekkel, álláspontokkal és függetlenséggel. Legjobb lírikusaink közül öt — nagy szám — itt él és itt alkot közös „irodalmi szalont". Budapesti kapcsolataink — Márai, Komlós — a legjobbak ? állandó ösz- szeköttetést tartunk fönn a német és a cseh irodalommal. A körülmények nyilván kedvezőek s miként hajdan, a nemesi tesrtőrsóg korában, Mária Terézia alatt, Bécs, az idegen nagyváron, bölcsője lett Bessenyei roegujho- dott magyar irodalmának, úgy válhat a szlovénekéi magyar irodalom szempontjából uj kiindulóponttá a P. M. H. környéke, ahol az irósk állandó kontaktusban állnak a nyugattal. *

8. Nem akarjuk, hogy a szlovenszkói irodalmat az az irodalom jelentse, amit a pesti szerkesztők és kiadók mint használhatatlant visszaküldenek Szlovenszkón élő beküldőiknek. Miért kell e müveket itt kiadni? Inkább semmi se legyen, mint ez. Egyenrangúságot kívánunk s a regionalizmus nem maradhat a tehetségtelenség kendőzése. A legkevesebb, amit kívánunk, a pesti szűrő alkalmazása: aki nem állja meg helyét Pesten, itt sem lehet iró. íróinkat arra kérjük, könyveiket lehetőleg Pesten adják ki, jó kiadóknál, mert a szlovenszkói irodalom kritériuma nem a könyvkiadás, csak a könyvirá? lehet. A pesti kiadás nem jelenti a millió zamatjának föláldozását, sőt ellenkezőleg: e zamat rangjának elismertetését és popularizálását, (mint ahogy a szlovenszkói magyar diákmozgalom tipikusan kisebbségi attitűdjével a pesti ifjúsági mozgalom generális kovásza lett) s változatlanul valljuk, hogy a szlovenszkói irodalom egyik legnagyobb tette a sajátos kisebbségi mentalitás fölfedezése s az uj arcú magyarok létezésének kibamgsulyozása volt. Az irodalomban minden elv és eszme lehetséges, csak jél csinálják meg e általános értékű, európai rangú legyen. És semmi sem lehetséges, amit rosszul fognak meg.

*

A kritika a® olvasó nevében beszél, az ő érdekeit védi, mint a jó ügyész. Az olvasó kritikát, minőségi kritikát kíván, uj szempontokat, uj elindulást, uj csoportosítást. A pártában maradt szlovenszkói irodalom nagy része, a rózsának álcázott saláta, nem keli, nem kell ée harmadszor sem kell Tudjuk, hogy rengeteg tehetség van itt, aki hallgat és kallódik, miért nem szólalnak meg? Tudjuk, hogy a pacsirták nem énekel hettek az ünnepi mocsárdurrogások között, amelyekkel lent, az örök diadalívek alatt egy-egy uj könyvet fogadtak. Az olvasó elismeri, hogy a szlovenszkói magyar irodalom kiterített holttest és nem porából föléledt főnix, — de vigyázzunk a „Tetemrehivásokkal". Ez utóbbiaknál rendszerint kitűnik, hogy Bárczy Benőt nem ellenségei, nem kritikusai, nem a falu apraja-nagyja gyilkolták meg, hanem szép szeretője, híve és része, titkos arája, Kund Abigél.

Ha a szlovenszkói irodalom meghal és tetemre hívjuk, bebizonyosodik, hogy nem az őszinte, okos kritika tette el láb alól, hanem legbuzgóbb szeretői, mivelői, ennenmaguk, akik hozzá nem értve játszadoztak vele s ön- gyilkosságba kergették, enyelegve adván a tort neki: nosza hát...

FULGOR.

1930 február 28, vasárnap.

Törköly és Holota képviselők

eredményes intervenciója a mezőgazdasági tanfolyamok engedélyezése érdekéken

Prága, február 21. A pozsonyi országos hivatal, amint már jelentettük, betiltotta a magyar nemzeti párt és az országos keresztény- szocialista párt által rendezett mezőgazdasági tanfolyamokat és azt állította, hogy ezeknek az engedélyezése a földmivelésügyi mini sz tér inni hatáskörébe tartozik. Törköly József dr. és Holota János dr. magyar nemzeti párti képviselők ez ügyben eljártak Bradács földmivelésügyi miniszternél, aki a kérdésnek kedvező elintézését helyezte kilátásba, majd felkeresték a mezőgazdasági oktatás ügyosztályának vezetőjét, Reich osztályfőnököt, aki kijelentette, hogy a mezőgazdasága tanfolyamok eaigcdélye- zése nem tartozik a földmivelésügyi minisztérium hatáskörébe,

mert a 281-1920. számú törvény, amelyre a pozsonyi országos hivatal elnöki osztálya hivatkozik, kizárólag a magán mezőgazdasági iskolák engedélyezésére vonatkozik.

Mezőgazdasági tanfolyamokat joga van

bárkinek, pártnak, egyesületnek, magánembernek rendezni és ehhez még a közigazgatási hatóság engedélyezése sem szükséges, csak tudomásulvétel végett kell azt a járási főnöknek bejelenteni.

E feltétlenül helytálló hivatalos nyilatkozni után a két képviselő az egész kérdés rendezése végett felkereste Slávik belügyminisztert és — amint értesülünk — ennek a kérdésnek rendezése most már a közeljövőben biztosítva lesz.

A háború llkvitiáiiása — Európa pacifikálása

Irta: MOSS &N80R

IL

Európa pacifikálásának harmadik kérdése a kisebbségek. A háború óta a kisebbségi kérdés karaktere megváltozott; amig a háború előtt az államok hosszabb történeti fejlődés vagy hódítás révén leitek birtokosai valamely területnek s igy a maguk hatalmára támasz kodva, minden nemzetközi ellenőrzés nélkül alkották meg az állam alkotmányát ? biztosítottak dogokat tetszésük szerint egy nemzető vagy különféle nemzetiségű lakosaiknak, addig a háború óta a kisebbségi jog a békeszerződésekben első kodifikálásához jutott eL

A háborút Franciaország, Anglia, Olaszország és Amerika nyerték meg, e győzelmük révén szabad kezet nyertek Európa határvi- szonyainak rendezésére s mived már a háború alatt részben propaganda, részben hatalmi érdekből hadviselésük részére azon erkölcsi alapot választották, hogy céljuk a népeik szabadságát kivívni, a fegyverszünet után hozzáláttak a számos nemzet lakta Közép- és- részben Keleietcrópa önálló államokra való felosztásához. Ennél a munkánál természetesen előnyben részesítették azon népeket, melyek a háború alatt részben már szövetséges társaik voltaik, vagy amelyek antantbarátságukat a harc közben kifejezésre juttathatták.

A Keleti tengertől a Földközi tengerig, a Duna forráav időkétől a Dnyeszter folyásáig terjedő területen a nemzeteik olyan egyenetlen geográfiai elosztásban laknak, hogy az uj térképrajzolók nehéz feladat előtt állottak s ezen nehézséget úgy hidalták át, hogy az ezen területen megalakuló államok szuverénilását annyiban eleve korlátozták, hogy a békeszerződésbe felvették a kisebbségek jogát.

Etnográfiai természetesség, hogy ily módon szomszédok tekintélye? részeket kaptak egymás azonos nemzet te stéből s azon államok jutottak tekintélyes számú kisebbségekhez, amelyek antantbarátságuk folytán területgya- rapodársal lettek megjutalmazva. A viszály magva tehát azon pillanatban el volt hintve, amint az erkölcsi elvet — minden nemzetnek legyen meg a maga önálló nemzeti állama — részrehajlóim, bizonyos háborús érdem jutalmazásaként alkalmazták. Az azóta eltelt idő pedig elméigesilette a helyzetet annyiban, hogy ezen államok legtöbbje a maga állami önállóságát a kisebbségi nemzet elnyomására és megnyomoritására használta fel és Európa hangos a kisebbségek panaszhangjá- tóL

így kettős elégedetlenség fészkelte be magát az európai politikai életbe; egyrészt a kisebbségek belpolitikai elégedetleni"ége, mely teljesen jogszerű és indokolt; másrészt a szomszédállamok feszült diplomáciai viszonya, melyek nemzet testvéreik sorsát nem hajlandók szó nélkül eltűrni A békeszerződések tehát nem érték el azon óéit, hogy az imigy nemzeti államokra osztott Középeurópában kölcsönös tolerancia és megbékülés követkex zen be, sőt ellenkezően rengeteg gyúlékony anyagot vittek bele a kontinens politikai életébe. Amiint a Balkán is akkor lett Európa puskaporos hordója, amikor a török hatalom gyengülésével megalakulhattak a kis balkáni államok, úgy most részien a volt osztrák-magyar monarchia területén, részben azon túlmenően alakult államok balkáni örökséget plántáltak be Európa közepébe.

Európa békéje és konszolidált rendje ezen terület pacifikálása nélkül el nem képzelhető. Ennek eÍ9ő természetes módja a kisebbségi jogok feliétien megadása nemzetközi ellenőrzés alatt. A kisebbségi panasz esetén való eljárás, mely a népszövetségnél Strese- mann érdemeként a madridi népszövetségi gyűlésen lett elfogadva, még igen messze van I

azon céltól, melynek révén a népszövetség tényleg a kisebbségek pro lektor a lehetne. A békeszerződések bizonyos alapot adnak arra, hogy valamely kvalifikált kisebbség későbbi jogfejlődés utján jogi személyként legyen tekinthető a népszövetség előtt é? mellérendelt protektorok nélkül is felemelhesse szavát Azok a hatalmi tényezők, akiknek szivén feleszik tényleg Európa komoly megnyugvása, kell hogy észrevegyék azt a fontos szerepet, melyet a kisebbségek játszanak és még inkább játszani fognak a kontinens politikai életében, különsen akkor, ha a törekvés változatlanul az, hogy a négyéves világháború utón hosszú évek békéje következzék. Az érdekelt államok pedig ne feledjék el, hogy a kisebbségi jogok százszázalékos megadása még mindig az egyszerűbb megoldás, melyet áldozatként előbb vagy utóbb meg kell hozni ok as európai béke érdekében és jöhet idő, amikor belpolitikai reformmal már késő lesz a helyzetet megmentem.

E téren vám fontossága az európai kisebbségi konferenciának, melynek meg kell találnia a módot arra, hogy az általános pacifikálás idején a kisebbségi problémát a maga teljes súlyával beledobja az európai közvéleménybe és a világpolitikusok felelősségéhez közel férkőzzön. Ma a világbéke problémája aktuális; hozzá kell kapcsolni a kisebbségi kérdést és ebből a nézőpontból megvilágítani; tehát lendület és aktivitás a dokfTiaár megbeszélések és elméletek helyett.

öszefoglalva Európa jövőjét, három probléma megoldása, illetőleg megoldbatása fogja lényegesen befolyásolni; az egyik a gazdasági kérdések egyetértő, összeegyeztető vámpolitikával való levezetése; a második a lefegyverzés fokozatos megvalósítása és a harmadik a kisebbségi kérdés becsületes, emberi elintézése. Az első minden európai államot érdekel közvetlenül; a második a hadkötelezettséggel bíró államokat közvetlenül, de a többit is közvetve-; a harmadik közvetlenül úgyszólván csak Középsurépát érdekli, de az európai béke szempontjából minden embert.

Az európai politika iránya Párisitől Génuán, Gén fen, Locar nón, Hágán és Londonon keresztül tápot ad a bizalomnak, hogy az államok vezető politikusai tényleg keresik az utat, mely egy nyugodt emberi fejlődést biztosítani tudó, megibékült Európához vezet. Ez az irány akikor fog óéit érni, ha fokozatos fejlődés révéin le fog tudni vetkőzni mindent, ami a háború mentalitásából még itt maradt év a győzők és legyőzöttek fogalmát észrevétlenül felváltja az európai ember kultur- szolidaritósa. Ne felejtsük el. az európai emberitek még nagyon sok veszíteni valója van; az öreg Európö vesztét jelentené, ha csak akkor ébredne fel benne a szolidaritás, amikor öntudatukban felébredő uj, eddig fél vadnak tekintett népeik bölcsője felett gyűl Itt az uj világot hozó hajnalcsillag.

Egy gyár, amelyik örül a sztrájknak. A blei- stadti üveggyiri munkálok a múlt hetekben bérharcot kezdtek, amely sztrájkkal végződött. A sztrájk teljesen eredménytelen maradt, meri. a gyárigazgatóság kijelentette, hogy semmi érdeke aem fűződik az üzem fönntartásához s azt amúgy ia korlátozni akarta a rossz elhelyezési viszonyok miatt. A sztrájk tartama alatt a gyár kilátásai némileg megjavultak, úgyhogy a tértárgyalások folyamán a gyárigazgatóság kijelentette, hogy az özemet a munkások szá- mának felével fönntartani hajlandó, természetesen csakis a régi bérek fizetésével. A muu kásság, látva a gyár és a saját vigasztalan helyzetét, a sztrájkot beszüntette.

wvffnryiiwBBii-irrwftaiiinTiffini—a—aM—

8