Prágai Magyar Hirlap, 1930. január (9. évfolyam, 1-25 / 2222-2246. szám)

1930-01-22 / 17. (2238.) szám

1330 január 22, szerda. ^ppagaiAY^g^ar-HIrlap 5 KOMMENTÁROK * A BÁLVÁNY LEDŐLT Szabó Dezső bevonult a halhatatlanságba. Megszűnt élő magyar író lenni. Ha igaz az, amit a pesti és az erdélyi lapoknak bejelen­tett és Szabó Dezső tényleg faképnél hagyja Magyarországot, a magyarsággal és a ma­gyar irodalom művelésével együtt, akkor fejlődése számainkra lezáródott, s úgy Jcell méltatni, mint egy halottat — egy szamom, gyáva halottat. Nem tudunk egészen hinni e sötét don- kihoiériában, nem hisszük, hogy Szabó De­zső Boikarestibe költözik, fölveszi a Gheorghe Miile nevet és ezentail a román nemzetet ajándékozza meg zsenije alkotásaival — mint patetikusan bejelentette — nem hisz- szük, mert Szabó Dezső közismerten az az ember, aki nem tartja meg, amit ígér. Nem tartotta meg, amikor nagy garral közölte, hogy hét évre külföldre költözik és hat hó­nap múlva otthon volt, nem tartotta meg, amikor 1920-ban örök zsidógyülöletet foga­dott és két év múlva megváltozott, nem t'ar- toíta meg, amikor szent háborút hirdetett a fajimagyarság nevében az idegen fajokból jött magyarok ellen és most büszkén vallja önmagáról, hogy nem fajmagyar, hanem ro­mán, mert anyja — a Mille-leány — az volt, s nem tartotta meg, amit első müvei és az Elsodort Falu Ígértek a magyar irodalom­nak, mert egyre kevesebbet és egyre kuszál- tabbat kaptunk tőle, s egyre halványodott a lángész tüze, melyre annyira büszke volt Megígérte, hogy a magyarság uj életének vezére lösz tüzön-vizen át, s most sértett hiúsággal Bukarestbe akar átmenni román­nak. Nem tudjuk, a zsenik kiváltsága-e, hogy handabandázzanak a szavakkal és évenkint változtassák meggyőződésüket, de ha a zse­nik kiváltsága, semmiesetre a vezetőké és a mintaképeké, holott Szabó Dezső elsősorban ez akart lenni. Mint iró, a beteges elhatáro­zás nem változtat rangján és emelkedett hangon méltathatjuk alkotásainak értékét most, amikor a magyar iró furcsán meghal, de mint vezér, a magyarság és a magyar ifjúság ideálja, erkölcsi bázisa és üstököse, amely a megváltás jászolához vezet (Buka­restbe, magyar fiuk?), nem kerülhet számí­tásba többé, még ha az elhatározás csupán elhatározás marad is és sohasem válik tetté. A tömeg nem követheti Frigóid, a bűvészt, aki villámgyorsan váltja ruháit, s a szegény halandó nem tudja színét változtatni. A .Nagy Kaméleon csodálatos jelenség marad, talán bálvány a bálványimádóknál, de nem az érett és önérzetes nemzet követendő min­taképe. Szabó Dezsőnek csak drága emléke fog élni. Régi alkotásainak tüze és szépsége. De Szabó Dezső aktiv komplexuma meg­semmisül, még ha az ember közöttünk ma­rad is. Kár érte. Ez a nagy iró magán viselte a magyar élet legrettegettebb hibáját: a szertelenséget. Éppen ő viselte magán, aki pompásan is­merte a francia életet és kultúrát és tudta, ami a gall nemzet irodalmát és klassziciz­musát naggyá tette, a „mesure“, a mérték volt, ami megfelel Goethe „objektivitásá- nak“, a józan észnek, a logikának, az önura­lomnak. A szertelenség lehet fenséges, el­kápráztató és hódol átír a biró, de sohasem jó­zan, logikus és hasznos. Exaltációkkal lehet vallásokat alapítani, de nem tömegeket kon­zerválni. Egy-egy gigantikus exaltáció évez- redenkint egy-egy uj világot teremt, de Isten őrizz a folytonos csip-csup exaltációk- től, az ál-exaltációktól, melyek mindössze hisztériába és csődbe vezetnek. Gyakran a megőrülésbe. Szabó Dezső szertelen élete egyre veszedelmesebben exaltálódik, egyre bukóbb ívben fut az üldözés^ mánia felé, egyre kevesebb benne a realitás, amit kö­vetni lehet. Nem tudjuk többé a kezét meg­ragadni és vele száguldani. Nem tóid jóik utolérni a vak Űrben, ahová repül. Nem tud­juk utóiéi* ni, mert kénytelenek vagyunk megmaradni annak, aki ő hajdan gőgösen volt: magyarnak. Az iró lehet szertelen, talán szükséges, hogy az legyen. Az iró exaltált lesz. talán a sorsa, hogy azzá válik. De mit keres nyomá­ban a nemzet? A zászlajára Írja a szertelen­séget és az exaltációt, csak azért, mert az iró mesés patkánybüvölő volt és elcsal* minden­kit a tűin Írójával? Sokan vannak, különösen a fiatalok között és különösen Szlovenszkón, akiket magához csalt Szabó Dezső bűvös fu­rulyája (mert bűvös, kétségtelen), de vigyáz­zatok, elnyel a szikla, elnyel a szikla! A hiú­ság útja nem vezet a megváltásihoz és a büszke szertelenség nem Miét ideál. Mér­tékletesség kell, óriási adag józanság, logi­ka, önuralom, szerénység, szorgalom, kitartó energia, reális érzés és ravaszság. A bálvány ledőlt, helyébe okosabbat kell teuni. A ma­gyarságnak egyelőre nincsenek reális minta­képei, mint a többi nemzeteknek, választani kell egyet. Mint az olasz Mussolinit válasz­totta, a francia Clémenceaut, Poincarét, az orosz Lenint, a német Bismarckot, vagy akár Eckenert, az angol Gladstonet vagy a sok gyanmatositó hőst, az amerikai Fordot, Coo- lidget, Lindberghet. Nem papirosemberek Rázus konferenciára hívta össze az „államalkotó" csehszlovák pártok szlovenszkói törvényhozóit Még a Prágának hajbókoló centralisták is elégedetlenek a költségvetés szlovenszkói tételeivel Prága, január 21. Amióta a polgári koa­líció megbukott, különböző politikai blok­kok torve látott napvilágot. Megalakult a szocialista blokk, az agrár-blokk, Hlinka kezdeményezésére alakulóban van a kato­likus blokk és lapunk főszerkesztőjének, Dzurányi Lászlónak kezdeményezése nyo­mán e napokban megkezdődnek a tárgya­lások az autonomista blokk kérdésében is. Azonban a blokktervek sorozata ezzel még nem ért véget, mert legújabb értesü­lésünk szerint január 23-ra egybehívták az „államalkotó*4 csehszlovák pártok szlo­vák képviselőinek és szenátorainak kon­ferenciáját. Erre a konferenciára a kezde­ményező lépést Rázus Márton képviselő tette, aki lapjában már több Ízben han­goztatta, hogy Szlovenszkó érdekeinek vé­delmére valamennyi szlovák törvényhozó­nak össze kell fognia. A jövő heti konfe­rencián a szlovák kormánypárti törvény­hozók az 1930. évi költségvetést fogják i megvitatni, mivel abban a kormány Szlo- venszkó szükségleteit nem dotálta kellő­képpen. Ilyen tanácskozások már a régi parlamentben folytak még Zoch püspök és képviselő életében. Ezeknek a tanács­kozásoknak gyakorlati eredményük egyál­talában nem volt, mert hiszen azokon egytől-egyig Prágának hajbókoló csehszlo­vákok tanácskoztak, akik szánalmasan en­gedelmes appendixei a centralizmusnak s nem merik és nem is akarják a komoly kritikát és harcot Prágával szemben. S ez alkalommal ismét csak hangsúlyoznunk kell azt, hogy az egyetlen helyes megoldás csakis az volna, amit Nitsch Andor nem­zetgyűlési képviselő a multévi költségve­tési vita folyamán ajánlott. Nevezetesen azt, hogy Szlovenszkó összes törvényhozói pártállásra és nemzetiségre való tekintet nélkül üljenek össze és egyetemlegesen kíséreljék meg Szlovenszkó gazdasági vé­delmét s együtt harcolják ki, hogy Szlo­venszkó végre az állami költségvetésben megkapja azt, ami öt joggal megilleti. Nem helyes politika Szlovenszkó össz- érdekének szempontjából, ha a szlovensz­kói törvényhozók hat fölé húznak s éppen ezért ismételten hangsúlyozzuk, hogy; Szlovenszkó gazdasági kérdéseit Nitsch terve alapján a szlovenszkói törvényhozók gazdasági blokkjával lehetne hathatósan védeni. Az apagyilkossággaI vádolt rigai diák szenzációs bünperét ma másodízben tárgyalja a bécsi legfelső bíróság Máig sem állapították meg, szerencsétlenség vagy rabló gyilkosság követ­keztében vesztette-e éleiét Halsmann Miksa dr. rigai fogorvos — A védelem nem pszichiáterek, hanem pszichológusok szakértői véleményét követeti Bécs, január 21. Ma délelőtt másodízben ke­rült a bécsi legfelő bíróság elé Halsmann Fü­löp rigai származású egyetemi hallgató igaz­ságszolgáltatási tragédiája. Az eset a közvé­leményben vert hullámok révén ma már egész Európában ismeretes. Halsmann Fülöpöt azzal a váddal állították az innsbrucki esküdtbiró- ság elé, hogy édesapját, Falsirann Miksa dr. rigai fogor­vost meggyilkolta. Az első Ítélet Kiránduláson voltak az innsbruckkörnyéki hegyekben s a vád szerint a Hu egy meredek hegyi ös­vényről a mélységbe taszította édesapját. A bünpör első esküdtbirósági tárgyalásán a biróság bűnösnek mondta ki a vádlottat és apja meggyilkolásáért tízévi súlyos börtön­re ítélte. A védelem semmiségi panaszokat jelentett be és a legfelső biróság az innsbrucki esküdtszék ítéletét a nyilvánvaló semmiségi okokra való tekintettel megsemmisítette és egyben uj tár­gyalást rendelt el. A sajtó állásfoglalása A sajtó mindvégig nagy szerepet játszott a bünpörben, kezdve a rendőri nyomozástól, folytatva az igazságszolgáltatási aktus külön­böző fázisain. A lapokban kifejezésre jutott közvélemény két táborra oszlott és az a tábor, amelynek hangja a baloldali saj­tóban jutott kifejezésre, szenvedélyesen és aggressziven támadta az innsbrucki esküdt- biróságct, azt állítva, hogy a biróság tagjai nem voltak mentesek a faji elfogultságtól. Büntetőpörrendi szabálytalanságokkal vádol­ták a biróság elnökét s az ítéletben óvatosan elburkolt antiszemita velleitásokat láttak meghúzódni. Minthogy a legfelső biróság uj tárgyalást rendelt el, a sajtóharcban rövid fegyverszünet állott be, de csak az ítéletre vonatkozóan, mert a bünpörben felszínre került kriminaliszti­kai, pszihológiai és pszihiátriai kérdések to­vábbra is a nyilvános megvitatás tárgyát képezték. A védelem sajtóakcióm kívül porondra léptek a kivülállóak, neves kriminalisták, pszihiáte- rek, freudiánus lélekelemzők. A második esküdtszéki tárgyalás Ebben az izgatott atmoszférában ült össze másodszor is az innsbrucki esküdtbiróság, hogy újból elbírálja az inkriminált bűncselek­ményt: az apagyilkosságot és Ítéletet mondjon a pör vádlottja, a 21 éves Halsmann Fülöp fö­lött. Ekkorára már az eoirópai közvélemény érdeklődése föl volt keltve és a sajtó eg/része eleve bizalmatlanságát nyilvánította az inns­brucki esküdtbirósággal szemben. Elfogultnak találták az esküdtszéket és azt ezek, nem demagógok s bővülőjük neon a szó, 'hanem a telt és az eredmény. A szó csak dekoráció lehet. Szabó Dezső is csak dekoráció volt. FULGOR. kívánták, hogy a biinpört „semleges he- Iyen“, lehetőleg Bécsben tárgyalják. Ez a kívánság pörrendi formában is fölmerült, de elutasították s így másodizben is az inns­brucki esküdtek ítélkeztek. Ez a második főtárgyalás példátlan izgal­mak közepette ment végbe, rengeteg tanú vonult föl, akik kevés kivétellel az apagyil­kossággal vádolt fiúnak fogták pártját és kitűnő bizonyítványt állítottak ki jelleméről. A barátok, ismerősök serege, a fiú anyja* ro­konai egytől-egyig merő pszihológiai képtelen­ségnek mondták azt a föltevést, hogy a fiú szántszándékkal meggyilkolta volna gyöngé­den szeretett édesapját. Gyilkosság vagy baleset? Maga a vádlott nagyon értelmes, szen- zibilis ée ideges fiatalember, elszántan védeke­zett a rettenetes vád ellen s közben abba a hi­bába esett, hogy apja halálának körülményeit képzeletének adataival keverte, hogy édesapja megcsú­szott a meredek utón, lezuhant a mélységbe és agyonzuzta magát. Vallomásában részlete­sen íeirta a szerencsétlenség lefolyását és ez a szinte gyanús részletezés ellene han­golta az esküdteket és bírákat. Lehetetlen­nek tartották, hogy ez adott helyi és idővi­szonyok mellett a fiú valóságos lelkifotográ­fiákat tudjon készíteni apja zuhanásának pillanatairól. De egyéb körülmények is ellene mondtak a vádlott ama állításának, hogy édesapja vélet­len szerencsétlenség következtében lelte ha­lálát. A koponyán olyan sérüléseket találtak, amelyek nem származhattak a zuhanásból, hanem tervszerű külerőszakrn mutattak. Va- Iakl, egy éles és hegyes szerszámmal, esetleg kővel szétroncsolta * szerencsétlen ember koponyáját. Ugyanez a valaki a gyilkosság elkövetése után magához vette a fogorvos zsebeiben talált pénzt. A védelem a vádlott vallomásának el­lentmondásait egy komoly alapokra támaszko­dó hipotézise el próbálta feloldani. A rablógyilkosság feltevése Érveit úgy csoportosította, hogy egy harmadik személyt vont bele a rigai fogorvos tragikus halálának ügyébe, egy a hegyek között bolyongó gonosztevőt, aki rá­talált a földön eszméletlenül heverő emberre, megölte és elrabolta a pénzét. Számos gyanúnk tényleg rab 1 ógyilk o ss ágra mutatott, de a gyilkos személyét nem tudták kifürkészni, bár a névtelen levelek egész töme­gével ostromolták a bíróságot és rengeteg em­ber közölt fontosabb, vagy kevésbé fontos, képzelt vagy valóságos adatokat a tényleges gyilkos szerepéről. Az innsbrucki esküdtbiróság azonban nem merült el túlságos lelkiismeretességgel a lélek­tani és kriminalisztikai rejtély vizsgálatába, hanem elfogadta a legkézenfekvőbbnek látszó fel­tevést és mátsodsaor is bűnösnek mondotta ki Halsmann Fülöpöt édesapja meggyilkolá­sában. Az Ítélet most enyhébb volt s Hals­mann Fülöp négyévi börtönbüntetést kapott, amelyet a tárgyalás közönsége lázadozva és felháborodva, a fiatalember pedig nyugodtan fogadott, de igaza tudatában emelt hangon je­lentette be, hogy nem veszi tudomásul az Ítéletet. A második semmiségi panasz A védelem másodizben is semmiségi panaszt adott be az innsbrucki esküdtszék Ítélkezése ellen. A terjedelmes eüaborátumban három részre osztják a semmiségi okok anyagát. Az első részben a védelem a halálos baleset felte­vésével foglalkozik és rekonstruálja a tényál­lást olyan módon, hogy Halsmann Miksa dr. véletlenül a mélységbe zuhant s mialatt a fia segítségért futott, a rablógyilkos végzett a szerencsétlen ember­rel. A második részben a védelem a semmiségi oko­kat fejti ki. Elsősorban a védői szabadság kor­látozására mutat rá, tizenegy pontban sorolva fel a biróság perrendellenes határozatait és eljárását. Kifogásolja, hogy a biróság nem adott helyt a védelem azon indítványá­nak, hogy Erismann innsbrucki egyetemi tanár, a kísérleti pszichológia profosz- szorának vezetésével helyszíni szemlét tartsa­nak. Rámutat egyebek közt arra is, hogy a biróság nem hallgatta ki a védelem áltat berendelt tanukat, akik személyleirást tudtak volna adni Auer Péterről, egy rendőrileg nyilvántartott gonosztevőről, aki a kérdéses időben a hegyek között bolyongott és több rablógyilkosságot követett el. A semmiségi okok közé sorolják azoknak a bizonyítékoknak az elutasítását is, amelyek sze­rint a vádlott ruházatán nem találtak vérfol­tokat. Leginkább azonban azt sérelmezi a véde­lem, hogy a biróság csnk pszichiátereket hallgiatott ki szakértőként ás eltekintett a pszichológusok kihallgatásától, már pedig az eljárásból nyil­vánvalóvá vált, hogy a vádlott teljesen nor­mális, szellemileg és lelkileg ép ember, aki­nek cselekedeteit nem a pszichiátria, hanem’ a normális ember lélektana szempontjáb kell mérlegelni. A semmiségi panasz rezüméje a következő: A hét eshetőség „Ebben a percben két lehetőség van: vagy Halsmann Fülöp a tettes, vagy pedig nem ő követte el a bűncselekményt. Amennyiben 5 a tettes, ebben az esetben az előtt a megmagyarázhatatlan tény előtt állunk, hogy egy szellemileg teljesen nor­mális ember minden észszerű ok nélkül megölte gyengéden szeretett édesapját. Ez a tett egyébként homlokegyenest ellenke­zik a vádlott jellemével. Feltétlenül szüksé­ges tehát a rejtélyes cselekedet megvilágítá­sa és minthogy Halsmann Fülöp szellemileg nor­mális, a rejtélyt csakis a lé-lektan szakértői fejthetik meg. Végül a védelem terjedelmei indokolás kísé­retében terjeszti elő azt a kérelmét, hogy a második ítélet megsemmisítése esetén a

Next

/
Oldalképek
Tartalom