Prágai Magyar Hirlap, 1930. január (9. évfolyam, 1-25 / 2222-2246. szám)

1930-01-01 / 1. (2222.) szám

'PR&GArMAGÓ'ARHtRLAP 3 tW Jtawrff 1, szerda. „Megértés a magyarokkal11 Irta: SZIKLAY FERENC ’A fenti címen Slávik György dr. belügy­miniszter ur tollából cikk jelent meg „A Reggel" karácsonyi számában. A „szeretet ünnepén" mondja el benne a belügyminiszter ur azt, „ami szivén fekszik" s hivatkozik zó­lyomi és kassai zsupánságának idejére, ami­kor „közelről figyelhette meg a csehszlovákiai rnágyat kisebbség helyzetét" s kijelenti, hogy „célja mindig az volt, hogy a szlovenszkói magyarságot érzelemben is a köztársasághoz csatolja*" Nincs semmi okunk arra, hogy a miniszter ur jöszándékában és őszinteségében kétel­kedjünk, éppen ezért legyen szabad hasonló jószándékkal és őszinteséggel kifejtenünk a mi álláspontunkat is, még a szeretet ünnepé­nek hangulatában s az újév fordulóján, mely­től annyi csalódás után is, valahogy örökösen, szinte babonás hittel sorsfordulást is vár az óévben megviselt ember. A jóaka.rattal megirt, de inkább egyéni han­gulatcikk feltűnően megmutatja azt a külön­bözőséget, ahogy a kisebbségi kérdést az uralmon lévő többség egy kétségtelenül ki­magasló reprezentánsa nézi s ahogy azt ma­ga a kisebbség érzi. A cikkből kiviláglik a kisebbségi kérdés végső megoldása, ahogy azt a nemzetéhez hü és az államnak inkább jelszavakban kifejeződő érdekeit szem előtt tartó, ha még olyan emelkedett gondolkodá­sú politikus is képzeli: „az aktivizmus esz­méje felé való közeledés", „az államnyelv elsajátítása" s enek folytán „a mi problé­máinkba" — értsd a többségi nemzet problé­máiba — való „lelki bekapcsolódás". Ebből a szemszögből úgy látja, hogy a ma­gyar kisebbség eddig „meddő ellenzéki poli­tikát folytatott" s hogy „az úgynevezett sé- relmi politika azonnal elvesztené a létjogo­sultságát," ha a fentebb említett lelki bekap­csolódás éppen az államnyelv elsajátítása folytán megtörténtlék. Az egész kérdéskom­plexumot leegyszerüsiti a belügyminiszter ur arra, hogy „a magyar kisebbségi kérdés a csehszlovák demokrácia keretén belül amúgy is csak nyelvi és érzelrpi kérdés". Tegyük föl, hogy igy van, hogy a kisebb­ségi kérdés kizárólag nyelvi és érzelmi kér­dés. Még igy is két oldala van az igazságnak, a miniszter ur az egyik oldalt nézi, kívülről, mi a másikat, belülről. Szerinte megszűnik a kisebbségi kérdés, ha a kisebbség megta­nulja az államnyelvet, amit nem tudok más­ként magyarázni, mint úgy, hogy a magyar kisebbség lemond a maga nyelvhasználatá­ról, letér nemzeti alapjáról, asszimilálódik „a csehszlovák demokrácia keretébe". A mi felfogásunk szerint a kisebbségi kér­dés a békeszerződésekben egészen másként van föltéve. A mi értelmezésünk szerint a békeszerződések s az alkotmáuytörvények kisebbségi paragrafusai éppen azt célozzák, — természetesen nem a külön csehszlovák demokrácia alapján, ami nonsens, — de az általános demokratikus elv alapján, melynek lényege éppen a minden nemzet és nemzeti kisebbség legteljesebb életjogának az elisme­rése, — hogy a nemzeti kisebbség a legtelje­sebb kulturális önrendelkezéssel s az állam paritásos segítségével, mint olyau, konzer.vá- iódni és fejlődni tudjon. A mi álláspontunk az, amit a nyelvtörvény helyes magyarázata is alátámaszt, hogy az államnyelv elsajátítása nem lehet föltétel, és nem lehet kötelező se­hol, hol a nemzeti kisebbség eléri a 20 szá­zalékos arányszámot, mert ezekben a járá­sokban még az államhatalom exponenseinek is kötelességük a kisebbségi nyelvet elsajá­títani. Altiig ezt az élet- és fejlődéslehetőséget meg nem kapjuk, nem papírformában, de té­nyekben, addig annyi a megoldhatatlanul sú­lyos, belső problémánk, liogv egyszerűen fi­zikailag lehetetlen más, ránk nézve külső problémákba lelkileg bekapcsolódnunk s a kérdés érzelmi oldalán csak egy kis meleg­séget is ereznünk. Hogy ez az élet- és fejlödéslehetőség nem jutott osztályrészünkül a csehszlovák demo-1 krácia keretében, hogyha kaptunk is enged­ményeket, azt mindig mint kegyet és nem mint jogos igény kielégítés részlettörlesztését kellett elfogadnunk, ez a tény az oka annak, hogy a magyar kisebbség legnagyobb tömege, lehet mondani egyeteme a „meddő ellenzéki politikára", vagy „az úgynevezett sérelmi po­litikára" kényszerült. Ne gondolja a miniszter ur, hogy részünk­ről az ellenzéki, vagy sérelmi politika öncél, dogma, melyhez elvben ragaszkodunk. Egy­szerűen, — ismétlem, — kényszerűség, me­tódus, eszköz a jogaink kivívásának egyre halványodó reményében, Általában a sérel- rni politika csak ott lehetséges, ahol sérelmek vannak s csak a sérelmek megszüntetésével lehet elvenni a sérelmi politika létjogosultsá­gát, nem az államnyelv/ elsajátításával. Ne gondolja azt sem a miniszter ur, hogy nekünk a meddő ellenzékieskedés, a sérelmi politika valami nagy élvezet, vagy bogv ez éppen a magyarság természetrajzához tarto­zik. Nekünk fáj a legjobban, hogy teljes mun­kaerőnket, melyet a kisebbségi sors fel is fo­kozott, vagy legalább is mgs értelemmel teli­tett meg, nem tudjuk százszázalékosan a mi belső, gazdasági és kulturális kímszolidációnk­ra felhasználni, de kénytelenek vagyunk leg­nagyobb részét az önvédelemre fordítani. Általában valahogy úgy érzem a karácso­nyi cikk címéből, „Megértés a magyarokkal", de más vonatkozásaiból is, hogy a miniszter ur nem a csehszlovákiai magyar kisebbség egyetemével keresi a megértést, de a „ma­gyarokkal" mint egyénekkel, pedig azt hi­szem, hogy nem az egyesek, ha még oly nagy számmal vannak is, de a köziiletek, a nem­zetek az államnak alkotórészei és hatóténye­zői. Itt a magyar kisebbségről, mint kollekti- vuinról van szó s ha a miniszter ur szeretet­tel és szinte a hála hangján hivatkozhatik a „magyar nemzetiségű" polgárokra, akik „vá­lasztóinak nagy részét" képezik, nem szabad elfeledkeznie arról, hogy egyéni szeretetre- méltóságával csak egyénenként hódította pártjára őket, de, hogy legalább tizezerany- nyiau, akik nem jutottak a közvetlen érdek, vagy a személyes érintkezés révén a körébe, bizony az ellenzéki blokkra adták le szava­zatukat s igy egy eszme mellett foglaltak ál­lást, a kisebbség oszthatatlanságának és kol­lektív érdekeinek elve mellett. Mint belügyminiszter távolabb esik a vá­lasztóközönségtől, mint zsupán korában volt, de viszont magasabbról, szélesebb körben fi­gyelheti meg és összefogóbban láthatja majd meg a magyar kisebbség, mint kollektív egy­ség helyzetét. A távlati tévedése, mely a sza­vazóinak, vagy személyes híveinek esetleges növekedése folytán állt elő, — ha valóban szivén viseli az államot alkotó nemzetek ügyét, kiküszöbölődhetik s mint kisebbségi sorsból uralomra került nemzet gondolkodó feje, ha beleéli magát a fordított irányú utat megtett: valamikor uralmon volt s most ki­sebbségi sorsra jutott nemzet érzelemvilágá­ba, meg kell, hogy értse a veszteség fölött való fájdalmat, mely mint érzelmi, de fontos­ságában el nem hanyagolható momentum in­kább a hatalom gyakorlójától követel meg­értést, mint a lesújtott részéről felajánlko­zást. Mert ez az utóbbi igen könnyen a meg- hunyászkodás látszatát keltheti, amire pedig a magyar természeténél és nemzeti egyéni­ségénél fogva soha képes nem volt. Mi akarjuk a megértést, szeretnék elérni azt, liogv jól érezzük magunkat a köztársaság­ban, melybe bekebeleztettünk, szeretnénk aktív tényezői lenni az államnak, de ezen, — a nemzeti kisebbség szempontjából — kifelé való aktivizmus felé csak a belső aktivizmus lehetőségén át, vagyis a magyar kisebbség kulturális és gazdasági megerősödésének, a békeszerződésekben és az alkotmánylevélben lefektetett kisebbségi jogoknak intézményes biztosításán és maradék nélkül való végre­hajtásán át vezet az ut. Ezt várjuk a belügyminiszter ur nemes gondolkodásától, a kisebbségi kérdésnek a mi szemünkkel való meglátását is, a mi érzelem­világunkba való beleóltségét is, a mi kisebb­ségi problémáinknak is megértéséi és komo­lyan vételét, természetesen az állam problé­mái mellett s ezekkel kapcsolatban. Felénk nyújtott kezet, melyet megalázkodás nélkül és kisebbségi jogaink, nemzeti életünk fel­adásának veszedelme nélkül elfogadhatunk. Ha ezt megkapjuk a miniszter úrtól, akkor az :1930-as év valóban meghozza az egymásra- találást, a konszolidációt a „magyarság szem­pontjából is", ami nélkül úgysem tudom el­képzelni az állam konszolidációját sem. 25°lü-kal olcsóbb lett a szarvasmarhák DISTOL kezelése DISTOL biztosan meggyógyítja mételykóro* szarvasmarháit ésjuhait. Óvakodjék értéktelen utánzatoktól! Minden tokon *. „DISTOL" szó látható. Kapható minden gyógyszertárban Ma áliasnpoigérsása .kétes! Prága, december 31. A cseh sajtó Tuka | Béla dr. illetőségi ügyével kapcsolatosan a következőket hja: Mint már jelentettük, a szlovenszkói országos hivatal utasítására meg­indult a vizsgálat Tuka Béla dr. volt. képvise­lő illetőségi ügyében. Tokát részletesen ki­hallgatták a pozsonyi törvényszék fogházá­ban. Érdekes, hogy nem tndta bebizonyítani azt, hogy rendes csehszlovák állampolgársá­ga van, de tagadta azt is. hogy magyar állam­polgár volna. Az eddigi vizsgálatból arra le- hel0 következtetni, hogy Tuka dr. nem cseh­szlovák állampolgár és hogy öt éven át jog­talanul gyakorolta a csehszlovák nemzetgyű­lésben képviselői, mandátumát. A berlini kiügsri feliratai egyik vezető tisztviselője nyomtalanul eltűnt Berlin, december 31. A berlini rendőrség eltűnési osztálya lilokzatos üggyel foglalko­zik. A külügyi hivatalnak egyik vezető tiszt­viselője tikit eJ rejtélyes körülmények kö­zölt. .Decker György titkos tanácsosnak d-e- oeuinber 28-ika óta nyom a ve szelt. I) ölelő M. még hivatalában volt, aktáit elintézte, az­után nyugodtan elhagy la hivatalát és többé nem kerüli el/ő. Becker ti tikos tanácsos a kül­ügyi hivatalba való belépése előtt Égerben teljesített konzuli szolgálatot és a berlini külügyi hivatalban főleg csehszlovákiai' vo­natkozású ügyekkel foglalkozott. Az öngyil­kosság valószínűtlen, mert a tanácsos igen rendezett anyagi körülmények közöli ólt. A kisbér eznai kolostort is a lengyel banditák rabolták ki Kassa, december 31. (Kassai szerkesztősé­günk telefon jelentése.) Beszámoltunk arról, hogy a Honionna környékén garázdálkodó len­gyel rablóbanda három tagját, Visnovszky Jánost, Szusznyák Pétert és Pintyük Vázáit letartóztatták. A három bandita a bűncselek­mények egész sorozatát, vallotta be, többek között kétrendbeli gyilkosságot, öt rablást és néhány betörést. Tegnap újból kihallgatták Visnovszkyt és Piníyukot, akik bevallották, hog>r a kisbereznai kolostort is ők rabolták ki, ahonnan közel nyolcvanezer korona érté­kű templomi kegyszert és egyéb értéktárgyat raboltak el. Bevallották azt is, hogy a temp­lomi kincseket Kuliár Péter, Mátyás János és Dömötör András homonnai cigányok viskóik­ban ásták el, A .csendörség ez adatok alapján a templomi kincseket meg, is találta. Ezeket bűnjelként lefoglalták ' és " átadták á kassai törvényszék vizsgálóbirájának. Nagy tűz a prágai Thonet-bniorgy árban Prága, december 31. Ma délután egy óra­kor isimer ellen okokból tűz támadt a prágai Tliooiet-Mundois bútorgyárban. A gyorsan ter­jedő tűz oltására Prága központi tűzoltósága vonult ki azonnal, amely azonban nem tudott a második emeletre feljutni, ahol a tűz ke­letkezett. A tűzoltóság kény telen volt a szom­szédos báz falát lebontani és csak úgy fogha­tott hozzá az oltáshoz. Az esti órákig még nem sikerült a tüzet eloltani s a kár már ed­dig is óriási. 325 vostaigsszeiHkczés yolt ez évseit Reíiiéeiíban Bukarest, december 31. A Lupta cimü lap statisztikát közöl a vasúti szerencsétlenségek­ről. Eszerint 1929-ben Romániában összesen 325 vonatösszeütközés, 1555 kisiklás és 1895 kisebb vasúti baleset fordult elő. A vasút egy év alatt ötszáznál több embert ölt meg. A bal­esetek anyagi kára meghaladja a százmillió lejt. — A kassai főiskolás bál elé. Január 4-én este megnyitja a kassai Schalkház nagyterem ajtait, hogy virágos díszben fogadja Kassa és környéke főiskolásai szezonnyitó reprezentációs báljának 'közönségét, ügy szeretnék, hogy ez a bál nemcsak időrendi sorrendben, hanem anyagi, s főképpen erkölcsi siker tekintetében is, a kassai farsang leg­első bálja legyen. A kassai és környékbeli főisko­lai hallgatókat erre a Iradició, a régi idők nagy­sikerű jogász és egyetemista báljainak neve és hí­re kötelezi. Éppen azért, mikor a bál megrendezé­séhez hozzáfogtak, az a cél vezette őket, hogy er­re a bálra megnyerjék Kassa és vidéke magyar­ságának szine-javót. El kell jönniök tehát mind­azoknak, akiket már régen nem üdvözölhettek a Schalkház szebb időket látott termei. El kell jön­niök, hogy a magyar főiskolások bálja nevéhez méltóan sikerüljön. El kell jönnie közénk Kassa és a vidék magyar intelligenciájának, akik már annyiszor mutattak áldozatkész érdeklődést a ma­gyar jövő, a főiskolások ügyei iránt. A főiskolások magyaros vendégszeretettel hívják és fogadják őket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom