Prágai Magyar Hirlap, 1929. december (8. évfolyam, 274-296 / 2199-2221. szám)
1929-12-04 / 276. (2201.) szám
2 í-MACifoR-FÍIRMP A lex-Dérer elutasitottjalnak teendője Irta: VARHAY ERNŐ Kassa, december 3. Megírtam a P. M. H.-ban a közel múltban a legfelső közig, bíróság kedvező döntésével kapcsolatban, hogy Kelemen Simon, Kelemen Olga és Ferenc kassai lakosoknak a lex-Dérer alapján kérvényezett ál- iampolgársái folyamodását a belügyminisztérium az optálás elmulasztása miatt elutasította, megpanas-zolás után a legfelső közigazgatási bíróság ezt a végzést megsemmisítette s nevezettek részére az állampolgárság kiszolgáltatását jogosnak, törvényesnek ismerte el. A bírósági kedvező döntés ismertetéséhez fűzött, kommentáromban útbaigazítást óhajtottam adni mindazon érdekelteknek, akik a Kelemen-család állampolgársági ügyiével azonos, vagy hasonlatos kategóriába tartoznak, azonban egy további (november Ehó 28-án történt.) kedvező eredménnyel kapcsolatban újabb tájékoztatót és előző cikkemben nyújtott tanácsaimra vonatkozó némi módosítást kell közreadnom. Csütörtökön meghozta a posta, alig három héttel a legfelső közigazgatási biróság döntése után, tehát a belügyminisztérium ismeretes és ■szokásos roppant lassú, késedelmes intézkedéseit megcáfoló gyorsasággal, a Kelemenék részére megadott állampolgárság végzését., az illeték kiszabását (az atyára 500 K, gyermekekre 50—50 K) és a befizetésre szolgáló csekklapot. Ez a belügyminiszteri végzés tehát teljesen tisztázza a lex-Dérer szerint kérvényezők teendőit, speciálisan pedig meghatározza két kategória, további magatartását. Eszerint azok az érdekeltek, ak:k állampolgársági folyamodásukban elutasiítattak, de megpanaszolták ügyüket a legfelső közigazgatási bírósághoz, most már nyugodtan várják be a biróság azonos elvi döntését, illetőleg várják be a belügyminisztérium intézkedését, amely a Kelemen-családéhoz hasonló módon ki fogja nekik szolgáltatni az állampolgársági végzést, illeték-kiszabását stb. Külön kérvé- nyezésre nincs szükség! A másik csoportba azok tartoznak, akik a lex-Dérer szerint megfolyamodták állampolgárságukat, optálás elmulasztása, vagy illetőségük érvénytelenítése címén elutasittattak & akár költségkímélés, akár reményvesztettsé- gük érthető lélektani okai miatt nem panaszolták meg a legfelső közigazgatási bíróságnál a belügyminiszteri elutasítást. Ezeknek az a kötelességük és célravezető teendőjük, hogy hivatkozással a legfelső közigazgatási biróság 16.523—29. sz. elvi döntésére, beadják részletezett kérvényüket a belügyminisztériumba és kérik a jogérvényes állampolgárság megadását. Ezen % ponton térek vissza „A lex-Dérer elutasitottjai és a legfelső közigazgatási bíróság döntése" című (P. M. H. 1929 november 6.) cikkem azon részletére, melyben azon érdekelt és elutasításban részesült igénylőkkel foglalkoztam, akik időközben más alapon (1879. évi 50. t.-c.) újból kérvényezték az állampolgárság megadását s ezeknek azt a tanácsot adtam, hogy nyugodtan visszavonhatják kérvényeiket s kérjék újból a legfelső közigazgatási biróság döntése alapján a lex-Dérer szerinti honosságot. Kipuhatoltam ennek a kategóriának is a rövid utón alkalmazható tennivalóját. Mivel a Szenzációs politikai por a bécsi esküdtek előtt Marék mmm pénzért elárulta a titkos kicsi fegyver raktár rejtekhelyét? A befalazott fegyverekről Ausztria valamennyi hadügyminisztere és párttényez&je tudott Bécs, december 3. Szenzációs politikai perben hoztak tegnap a bécsi esküdtek egyhangú felment# ítéletet. A vádlottak padján Leiohter Ottó dr., a szociáldemokrata Arbeiterzeitumg felelős szerkesztője ült, akit becsületsértés címén perelt be Marék Alfréd, az osztrák szövetségi hadsereg őrnagya. Az Arbeiterzeitung ugyanis hónapokkal ezelőtt két cikket közölt Marékről s ezekben Judásnak bélyegezte az őrnagyot. Az ügy a.rra az időpontra nyúlik vissza, amikor a bécsi arzenálban elrejtett fegyverekre bukkantak s különösen az a körülmény kölcsönöz neki érdekességet, hogy a pör folyamán kétségtelen megállnpitásl nye.rí, hogy ezeket a fegyvereket az államfordulat után valamennyi párt- és álltami tényező beleegyezésével munkások falazták be, hogy megmentsék az ántáníbizottságok elől. Kétségtelen megállapítást nyert az is, hogy a fegyver-rejtekről nemcsak a szociáldemokraták tudtak, de valamennyi hadügyminiszter is, köztük Vaugoin, a jelenlegi hadügyminiszter és al- kancellár, és pedig alttól a naptól kezdve, amikor átvette hivatalát. Sőt az is kiderült, hogy a titkos fegyverraktár formális tárgyalások és egyezségek tárgyát képezte a szociáldemokrata és a keresztényszocialiista párt között. A ke- :tényszociniriták azt. követelték ugyanis, hogy az arzenáli titkos fegyverraktár fölött a szövetségi hadsereg egy tisztje felügyeljen, míg a szociáldemokraták a maguk bizalmi emberének szánták ezt a fontos feladatot. Végül is abban egyeztek meg, hogy a felügyelettel megbízták Marelv Alfréd őrnagyot, aki szervezett szociáldemokrata volt. Marék őrnagy azonban, amint az Arbeiterzei- tung a tegnapi tárgyalás alkalmából újból Írja, egy nap pénzszűkébe jutott s ekkor árulásra határozta el magát. Egyik fiát megbízta, hogy bontsa meg a titkos fegyverraktáir egyik falát, aminek megtörténte után a fegyverek láthatóvá váltak s a rendőrség kénytelen volt az állítólagos betöréssel foglalkozni. Vaugoin is kénytelen volt a fegyvereket, amelyeknek az arzenálban való megőrzésére egyezmény utján kötelezte magát, katonái által kiemelni a rejtekhelyről s az egész ügy azzal végződött, hogy — amint az Arbeiterzeitung Írja — „a fegyvereket, amelyeket a munkások a győztes hatalmak elől megmentettek a köztársaságnak, most a békeszerződés értelmében ki kellett szolgáltatni a győztes; államok- nak.“ Az esküdtbiróság a tegnapi tárgyaláson Leich- ter dr.-t, aki azt irta Marék őrnagyról, hogy }u- dáspéazért árulást követett el, egyhangúlag felmentette a vád és következményei alól. Az ítélet ezzel nem csupán Marék őrnagy fölött hangzott el, hanem Vaugoin fölött Í3, — mondja az Arbeiterzeitung. A tárgyalás egyébként már azért is nagy szenzációt keltett, mert Vaugoin alkancellár személyesen is megjelent, hogy tanúvallomást tegyen. Vaguoin kijelentette tanúvallomásában, hogy rájött arra, hogy a szociáldemokratákkal kötött egyezséget nem tartották be. Megállapította, hogy Marék őrnagyot ténykedéséért sohasem ajándékozta meg. Deutsch dr. szociáldemokrata képviselő és volt hadügyi államtitkár is tanúvallomást tett. Kijelentette, hogy Mareket azért bízták meg a fegyverraktár feletti felügyelettel, mert ugy vélték, hogy Marék mint szervezett szociáldemokrata gondoskodni fog a fegyverek biztonságos megőrzéséről. Megemlítette, hogy már harmadfél évvel ezelőtt négyszemközt figyelmeztette Vaugoin hadügyminisztert, hogy Marék kétszínű játékot üz. Marék fia szerinte is álbetörést követett el. belügyminisztérium ma már hajlandó az okmányokkal felszerelt állampolgársági kérvényeket akként elbírálni, hogy bármelyik törvény alkalmas volta (152—1926. t.-c„ 1879. évi 50. t.-c.) esetén kiszolgáltatja a honossági okmányt s ha a kérvényező az egyik törvényre hivatkozott, de a másik szerint nyerheti ©l immár az állampolgárságot, minden visszavonás nélkül csupán pótkérvényt nyújtson be s kiegészítő okmányokkal felszerelve kérje a lex- Dérer szerinti állampolgárság megadását. A két megnevezett törvény ugyanis másként írja elő a- kérvényeknek mellékletekkel való ellátását, Pártirodai tapasztalataink általában azt bizonyítják, hogy legtöbbször hibásan, hiányosan készülnek el a segítség nélkül összeállított kérvények s legalább is nagy időveszteséget szenvednek el a folyamodók az akták visszaküidözgetése által. Bizonyos komplikáltság esetén nem is oly egysz'erü dolog a helyes kér- vényezós és azok felszerelés s érért legcélszerűbb vagy a magyar nemzeti párt, vagy az országos keresztényszocialista párt legközelebbi irodáinak segítségét igénybe venni, melyek eddig is sokat s önzetlenül fáradoztak a minden rokonszenvre és támogatásra érdemes „hontalanok" érdekében. Időnkint kassai párt- irodánkban valóságos állampolgársági offenzi- vával, kérvényezési áradattal kell megbirkóznunk (éppen most újból és záros terminussal szorongatják az állami szolgálatban álló és nyugdíjas kategóriákat az „osvedeenie" bemutatásáért!), de szivesén és átérző megértéssel szeretnők a szlovenszkói sok-sok ezer „hontalant" hozzájuttatni honosságához és szabad mözgást biztositó polgári jogaihoz! 1929 december 4 meték. |j jj|jj It bírói pótléknak a nyugdíjba való beszámítása Prága, december 2. (Kiküldött munka- társunktól.) A bírói pótléknak a nyugdíjalapba való beszámításának általánosan ismert kérdésével a legfelső közigazgatási biróság U. B. szlovenszkói ny. Ítélőtáblái biró panasza kapcsán egy hónap előtt nyilvános szóbeli tárgyaláson foglalkozott A bíróságnak ez ügyre vonatkozó véleménye más ügyekben hozolt döntéséből már ismeretes volt s az U. B. eset tárgyalásánál kínos feltűnést keltett az, hogy az igazságügyi minisztériumnak, mint a panaszolt hivatalnak a képviselője azt az antiszociális meggyőződést kívánta érvényesíteni, hogy a bírói pótlék egyáltalán nem számítható a nyugdíjalapba, mert a birói pragmatikáról szóló törvényt a mai napig sem alkották meg, már pedig a pótlék csak a birói pragmatika életbelépésétől számítható a nyugdíjalapba. A biróság U. B. esetében a szóbeli tárgyalást követő két órás tanácskozás után az Ítélet kihirdetését november 29.-re halasztotta el. Az említett napon kihirdetett Ítélet szerint a biróság U. B. panaszának helyt adva az igzaságügyi minisztérium sérelmes határozatát megsemmisítette s az indokolásban kimonditolta azt, hogy a birói pótlék okvetlenül beszámítandó a nyugdíjalapba, ha a bíró a Dolansky lex érvényessége idején vonult nyugdijba. U. B. esete egyébként ismét igazolja azt a — mások részéről erősen vitatott — nézetünket, hogy a pótléknak a nyugdjialapba való beszámítását minden egyes érdekeltnek kü- lön-külön, magának kell szorgalmaznia, mert az igazságügyi minisztérium ismert ellenvéleménye miatt általános megoldás a közeljövőben nem várható, még a miniszter személyében bekövetkező változás esetén sem. T. J. Nagyszabású kémkedést lepleztek le Belgrádban Belgrádi, december 3. Ellenőrizhetetlen hírek szerint Belgrádiban nagyszabású kémszervezetet lepleztek le, amelynek célja Jugoszlávia mozgósítási és felvonulási tervének megszerzése volt. A közlekedési minisztérium több tisztviselőjét letartóztatták azon gyanú alapján, hogy az aktákat lemásolták és ezeket idegen hatalomnak szolgáltatták ki. A letartóztatottak nagyobbrészt orosz emigránsok. f©RR© irtás m6risi (48) — Ne maradjunk fenn sokáig, — mondta Bátky — én még egyszer sem aludtam ki magamat. Igaz, nem is kívánom az alvást. Blanka mosolygó szemmel nézett az urára; ő legjobban tudta, hogy abban a pillanatban, ahogy letette a fejét, már aludt s fel nem ébredt a rendes időig, mikor kellett. — Ó, te szegény, — mondta — hogy nem tudsz aludni! Vilma hirtelen felállott. — Késő van, — mondta. Mindhárman felállottak. Vilma megcsókolta Blankát és sokáig ott maradt a vállán. Átölelte s a vállán hagyta a fejét. Bátky már türelmetlen volt. Egyik lábáról a másikra nehezedett, de nem szólt s nem siettette az asszonyokat. Vilma ránézett s megérezte a nyugtalanságát. Odaadta a kezét; Btky megcsókolta a szép kis fehér kezet. — Milyen szép kezed vau, — mondta — de ezt a gyűrűt ne viseld. Én mondom neked. Vilma szelíden mosolygott s akkor, amit nem szokott, ráborult Bátkyra s megcsókolta. Bátky átölelte s megveregette a hátát.- Nono, kis bolondom, douo, — mondta neki gügyögve. Akkor bekísérték a szobájába. Bátky olt maradi az ajtóban & nézte, hogy Blanka átölelve kíséri Vilmát. Ebben a pillanatban a szobalány jött s csöndesen mondta: — Nagyságos ur. Egy rendőr van itt. — Mindjárt jövök, — szólt vissza Bátky s kiment. A hangjában volt valami nyugtalanság s Blanka, mikor Vilmát lefektette, sietett utána. Maga sem tudta mért, de az ura eltávozása nyugtalanította. Bátky a harmadik szobában volt s járkált. — Gyere csak, — mondta a feleségének. — Papp Béni levelet küldött Vilmának. Azt izemte, hogy ha ébren van, adjuk oda, de ha alszik, elég, ha reggel. Persze hogy nem adjuk oda, akár van ébren, akár nincs. — Természetesen — mondta Blanka komolyan. — Az Istenért, csak nem fogjuk felzaklatni! Ugy örülök, hogy egész este olyan kedves volt és olyan nyugodt Ezzel a levelet otthagyta az ura kezében s ő maga visszásietetl Vilmáihoz, hogy még egyszer elbúcsúzzon tőle, mielőtt ő is lefekszik. Bátky idegesen járkált az ebédlőben. Minden dolgát elmulasztja s ebből semmi haszna sincs. Még, ha a bizto&itás meg nem térül, a saját kölcsöneire .is keresztet vethet. Pedig ő sincs olyan viszonyok közt, hogy megengedhetné magának azt a luxust, hogy a sógora adósságai miatt felőrölje magát. E pillanatban velőtrázó sikoltást hallott. Berohant a hálószobáiba s a felesége ott állott felemelt karral e magából kikelve. Vilmára nézett. Vilma mereven feküdt, csak néha rázkódott a teste. A két keze a takarón volt. Bátky odiairoihant. Rögtön a gyűrűt nézte. A zöld kő fel volt nyitva. — Méreggyürü — kiáltotta. — Én ezt tudtam. Azért néztem meg. Én állati én állat! Hogy nem vettem el tőle. De nem hittem, hogy van benne valami. Ez csak keleti méreg lehet. Jóságos Isten! Vilma ott feküdt, hal ál sápadtan, verejtékezett s a testén még egyszer valami iszonyú görcsös rángás futott végig, aztán megszűnt. Megif agyott. * Halott volt. A Hungária kertjében elég sokan voltak ezen az estén. Holnarp lesz az állatvásár s vidéki gazdák és kereskedők ültek a fehér asztalok mellett. Bő vacsorákat ettek, mert a magyar ember elsősorban enni 6zeret Évszázados tradíció nálunk a nagy evés. Ha egy népréteg vagyon ilag, vagy kultúrában emelkedik, elsősorban evésre fordít gonded Ezek a kereskedők és kupecek. akik nagyrészt igen szegény családból származtak, oly elkeseredetten fogyasztották a sertés-, marha-, boejuszeleteket, mintha generációk koplalását akarták volna enyhíteni. Az étlap maga már egész novella volt, tizenöt-húsz ételfaj rajta, s a konyhában a kövér szakács folyton fente a késé!, mert szakadatlan’! 1 husi kelleti szeletelni©. A törzsasztalnál olt ii'if az asztalfőn Ábris bácsi, nyugodtan és kedvesen. Számára semmi sem történt az utolsó busz évben s nem volt egj^b fontos, csak hogy jól van-e elkészítve a bécsiszelet vagy nincs. Sípos Lekszi éppen az öregurat ingerelte egy kicsit. Nem nagyon, mert nem - volt szabad. óvatosnak kellett lenni vele szemben, de most, hogy a holnapi vásár miatt egy dal társulat vendégszerepei a városi színházban, nagyon jól adódott, hogy az öregurat, aki a szinügyi bizottság elnöke valami harmincöt esztendő óta, egy kicsit felhúzza a fiatal generáció. — Ábris bátyám, az a Csali Angéla, az csinos nő. — Én nem tudóim, fiam. — No ne tessék mán mondani, hiszen el- dicseked-ett vele, hogy Ábris bátyám milyen szívélyesen fogadta. — Én nem fogadtam, fiam. — Pedig azt beszélik, azért kapták meg a színházat, mert a Csald Angélát Ábris bácsi még meg is simogatta. Az arcocskáját természetesen. — Nem, fiam, tévedés — mondta Ábris bácsi. — Mi ,a tévedés? Nem az arcocskáját simogatta meg? Az asztal körül ülők kuncogva nevettek. Senki se mert idáig elmenni Ábrb bácsival szemben, de Sípos Lekszinek sokat megengedett az öregur. meri tetszett neki hogy ez a fiatal szolgabiró neki is sok örömet szerzett, mikor másokat ugratott. Nem, fiam, az nem tartozik énrám. Nem az évi hatásköröm. — De hiszen Ábris bácsi a színművészeti bizottmány elnöke. (Folytatjuk.) r