Prágai Magyar Hirlap, 1929. november (8. évfolyam, 249-273 / 2174-2198. szám)
1929-11-20 / 264. (2189.) szám
4 'I^GAI-MAfitoR-HlRIiAP 1929 november 20, ttcr&a. THOMAS (SOUVENIR) Irta: MÁRAI SÁNDOR Ha egy iró életének munkásságára kritikai szándékok nélkül, inkább csak az emlékezés örömével visszagondolunk, olyasféle emlékek tódulnak fel, ahogy az utas gondolhat az idegen földre, melyet beutazott valaha: nagy állomásokat jelentéktelen emlékek idéznek fel s jelentéktelen élmények kijegecesedtek. Világvárosokból megmaradt, egy ucca, egy elejtett szó. Nagy regényekből egy mondat vagy csak az atmoszférája, világi tása az egésznek. A nagy emlékekből, akár tárgyiak, akár intellektuálisak, jelentéktelen souvenirek maradnak idő múltával, — vannak, akiknek Kant nem több, mint egy tátrai emlék s a tengerből legtöbbször nem marad egyéb, csak egy marék homok a nyári ruha zsebében. Souvenir de Thomas Maun (ami éppen kéznél van): Thomas rossz foga lami történt vele, fájdalom érte, sir egy ember után ... S már jön Hergesell ur. a mesék hercege, elegánsan, a gyerekszoba küszöbén megáll, eldobott játékszerek hevernek a padlón zűrzavarban s a síró gyermek mosolyogni kezd s kezeit nyújtja Hergesell ur felé. Holnapra el fogja felejteni, Istennek bála! — gondolja a professzor. Az élet titokzatos zűrzavarának fájdalmas, fáradtan gúnyos visszhangja, néhány oldal az egész. Tonio Ha egy polgári család nagyon megérett a felbomlásra, utolsó sarjában kitermel egy bizonyos fajta embert, aki hasonlít egy művész- rer ez a Thomas Mann-i tétel, mely a Buddeu- brooks család kis Hannoján, Tonio Krögeren át állandóan visszatér minden írásában. A művész, a Thomas Mann-i értelemben veti művész, egy dakompoziciós folyamat utalaó jelensége. Tonio... Mikor évtizedek után hazatér raftlővárosába, le akarják tartóztatni, mert vub- mélyleirása feltűnően egyezik egy körözött szélhámosével. Ki az, egy szélhámos? gondolja a Krögerek unokája. Egy ember, akinek nincs állandó, meghatározható mestersége • lakhelye is alig, ahová tiszta lelkiismerettel odatartozónak vallhatja magát. Nincs meglepve, hogy szülővárosában összetévesztik egy szélhámossal... Akik ismerik ezt az érzést, azok tudják, milyen bátorság kell a kimondásához. A kalandor s a hercegasszony életregénye Zuhh oll emléki Hazug és képmutató szavak a szerelem és szeretet mámoráról — A hercegasszony jósága és a kalandor szentimentaíizmusa ~ Buddenbrook Tamás szenátornak volt egy rossz foga s aztán belehalt. Azt mondták a városban: képzeljék csak, semmi baja nem volt, fiatal volt, alig negyvenhétéves, gyönyörű felesége volt, akit imádott, tehetséges és szép fia, nem voltak anyagi gondjai, vagyonos ember volt, az üzletei nyugodtan folydogáltak, kissé talán túlságosan nyugodtan, de nem volt semmi baj, szenátor volt, most építtette azt a gyönyörű uj házat — s egy rossz foga volt, hát ki érti ezt, belehalt egy rossz fogba! Igen, ez a halál. Kevesen Írták le így, mi az, mikor egy ember elkezd meghalni, csendesen. külső jel nélkül, kevesebbet beszél, rendelkezik, kínos gonddal vigyáz külsejére, bajuszára, hajviseletére, öltözetére, uj üzleteket lehetőleg nem köt, vigyáz a régi, csendes üzletmenetre s egy7re korrektebb, csendesebb, egyre gondosabban öltözködik, porszemnek uem szabad látszani a ruháján, ha emberek közé megy, vigyáz minden szavára, mintha ezzel a kínos, aggodalmas formatisztelettel. megállíthatna valamit, egy láthatatlan folyamatot, a felbomlás, a decompositio folyamatát... s aztán hirtelen, exisztenciája teljében, hatalma tetején, egyik óráról a másikra, talál a felbomlott, halál felé igyekvő szervezet valami ürügyet, például egy rossz fogat s a hős b*elebaL Christian és egy kellemetlen érzés A svéd punccsal, meséli Christian Budden- brook, tudjátok, az egészen különös dolog. Olyan ragadós... S ha az ember sokat ivott —belőle, egyszerre úgy érzi... nem, milyen különös ... az ember látja például a kezét... „Assez, Christian! — mondja a konzul felesége s elháritó mozdulattal emeli fel a kezét. Tomyra emlékszem, aki a kis Hanno halálhírére zokogni kezd: „Mind meghaltak'* — zokogja gyerekes hangon „mind, nágya- páék s a papa s a mama, Thomas, Ágnes s most a kis Hanno ...“ Persze, hogy nem lehet megérteni. Hálái Ve’eneébea Aschenbach — helyesebben von Asehen- bach a Lido felé utazik egy gondolában. A gondolás sötét legény, vad-go tűi olás, akinek nincsen engedélye vízi fuvarozásra. Ascheu- bach megparancsolja, hogy forduljon vissza, „lek fahre Sie gut!“ — mondja dacosan a gondolás. Aschenbach hátradül a csónak párnáin és behunyja a szemét. Ez igaz, gondolja, jól evezel. S ha egy evezőcsapással átszállitsz a túlvilág partjaira, akkor is jól eveztél. Evezz csak. Ravaszabb olvasó ennél a mondatnál felfülel. Csak nincs valami baj Aschenbach he lyesebben von Aschenbach — úrral? Nem is kétséges, hogy ebbe a beleegyezésbe belé fog halni. Rendetlenség Mikor elolvastam, úgy éreztem, hogy nem történt semmi különösebb lépés az emberiség érdekében, de aki különbül tud írni, tehát kifejezni, tehát komponálni és kifejezni, mint a „Rendetlenség és korai fájdalom* néhány oldalas kompozíciójában történt, az tisztességtelen és csal. Ez az öntudat, ez a kezelése az anyagnak, ezek a futamok, ez az állandó téléi, ami alatta zug az egésznek, ez a meztelen értelemben vett irásmüvészet teteje. Egy müncheni professzor gyermekei az inflációs időben barátaik részére szerény estélyt adnak; a professzornak négy gyermeke van, két serdültebb s két pici gyermek, fiú és leányka, akik a lefekvés órájáig részt vesznek a nagyok ünepélyéu. A két kis gyerek édes. kábulatban, csendes forgolódással tölti el az időt a táncoló, beszélgető „nagyok’* között — a lefekvés órájában a kis leányka si- rógörcsöt kap s kétségbeesve követelődzik, hogy adják neki Hergesell urat, a szép Mérgeséi! urat, aki szrnokirigosan olt udvarol a szaténban s aki az összes Mérgesedek orrban- gu modorában oly megejtően tudja mondani: „Wie ausriehmend gui . “ Valami rendetlenség esett meg a gyerek életében. Az apa elszorult szívvel ül » kétségbeesett gyermek ágyaoskája mellett. Valami történi vele, vaHohen.zolie«r>ű Viktória hercegnő, Vilmos exosászár test vér húga a napokban meghalt. Egy bonni kórházban, nyomorúságosán szegényes viszonyok között. őfensége Zoubkoff Sándoraé. egy 26 éves orosz kalandor törvényes felesége. A huszadik század tragikus, vagy talán inkább tragikomikus szálakkal átszőtt romantikája él ebben a históriában. A Hohenzollern-család egyik tagja, császári é* királyi heroegasszony, aki a detronizálás lilán is Bonnban, régi családi palotájában élte exkluzív, főúri életét, 61 esztendős korában beleszeretett egy lerongyolódott 24 éves orosz matrózba. A világ botránykrónikájának egyik legzamatosabb csemegéje volt 1927 végén hónapokon keresztül, amikor a 66 éves korktil-öníb- ség dacára „férjül vette'* a heroegasszony a sö tél ni u I tu sz élhám őst. Botrányok ízléstelen sorozata volt az a néhány hónap, amíg együtt éltek. A szerencsétlen hercegasszony most meghalt. Zoubkoff részt óhajtott venni felesége temetésén, de amikor német földre lépett,letartóztatták. Megint mint szélhámost. A kalandoréíet Alexander Zoubkoff megírta az emlékiratait. Kalandos élete mindent kelthet az olvasóban, csak rokonszenvet nem. Egyetlen ízlésre (vagy számításra?) mutató gesztus, hogy a főhercegasszonnyal való háziasságáról bizonyos tartózkodó tapintattal ir. Kerüli az ízléstelenségeket. így is érdekes. S most különösképpen aktuális. Miképpen ismerhette meg ez a lerongyolódott, anyagilag, erkölcsileg elzüilötl fiatalember a császár bugát s miképpen férkőzhetett annyira közelébe, hogy ez a regényes házasság keletkezett belőle? Miután kokain ista, hamiskártyás, külvárosi sikátorok gavallérja, kikötőmunkás volt, végül elvesztette ezeket a megélhetési leütő:-légeket is s elhatározta, hogy kivándorol. lemző a gondolkodására, hogy — Kongót választotta. Ehhez azonban némi pénz kellett. Legalább annyi, hogy Antwerpenbe utazzék, hogy ott matrózként fel szálljon egy hajóra, amely Kongóba szállítja. Zoubkoff egy bonni előkelő rokonától remélt segítséget, akit még egyszer sem vett igénybe. Bonnba érkezett. Jellemző, hogy — amidőn nem találta otthon nagybátyját — nem vehetett magának annyi bátorságot, hogy ott megszálljon, hanem két nap és két éjjel Bonnban bolyongott.. Pénze egy pfennig sem volt, szállodába nem mehetett, le volt csavargó módjára rongyolódva s előfordult, hogy az egyik éjszakái egy Rajna-parti szép palota külső lépcsőjén töltötte. A már vány lépcsődön bizonyosán nem álmodott arról, hogy valamikor ő lesz — ha rövid ideig is — ennek a fényes palotának az ura. Mert Viktória főhercegnő palotája volt az... A nagybátyja váratlanul szívélyesen s részvéttel fogadta. Ott: tartotta, sőt egyszer elvitte magával Vikórla főbercegasszortyhoz, ahová bejáratos volt. A fenséges asszony teára s tenniszpartira hívta meg a nagybácsit, aki a maga ruhájába öltöztette az unokaöocsöt is s magával vitte. Az első találkozás Az első fogadtatásról igy emlékezik meg az emlékirataiban Zoubkoff: „A pompás Schaumburg-palota kerti terra- szán fogadott bennünket Viktória főhercegnő ő királyi fensége. A miliő leinhatatlan hatással volt reám. Kezdetben nagyon elfogódolt voltam, de a főhercegnő olyan elbájoló kedvességgel s szívélyességgel fogadott, hogy hamarosan visszanyertem biztonságomat. Először tenniszeznj mentünk. Több szettet játszottunk, amelyeknél a hercegnő bámulatosan frissen, jól játszott... Később teát szolgáltak fej s ekkor őfensége lekötelező szívélyesség gél érdeklődött eorso-m iránt, őrömmel láttam, hogy a fenség egyre fokozódó érdeklődéssel figyelt elbeszélésemre, amelyben magamról. rn-eg a forradalomról, kalandjaimról beszéltem. Amikor nagybátyámmal együtt, távoztunk, megjegyeztem, hogy nem is tudtam, hogy Vilmos császárnak ilyen fiatal buga van .. —- Hogy-hogy? — kérdezte mosolyogva nagybátyám — milyen idősnek tartod te a hercegnőt? — Úgy negyvenesnek... — mondottam — Már elmúlt hatvan éves ... A meglepett Zoubkoff azonban boldogan fogadta el a hercegnő szívélyes meghívásait, s másnap s a következő napokon egymásután megjelent nálaMinden szemérem nélkül megírja, hogy nemsokára kapott egy csekket,' amellyel ki- ruházkodhatott, de a trónörökös néhány ruháját is megkapta. Őfensége őszinte vonzódásának számos jele mélyen meghatott és boldoggá tett — írja az ifjú kalandor emlékirataiban, — a főhercegnő elárasztott ajándékokkal s újra és újra ajándékokkal és nekem az első naptól kezdve gondokat okozott, miképpen háláhatnám meg a hercegnőnek jóságát? Hiszen én olyan szegény voltam ... Igazán nem volt egyebem, mint magam... — fejezi be sokatmoudóan ezt. a „megható“ gondolatmenetét.... Aztán telt az idő, Zoubkoff jól éldegélt, sokat utazott, Brüsszelbe, Párisba, mindenhová persze útlevél nélkül, mig végül a hercegnő óhajára ismét visszatért Bonnba. Szeretem és aranyeső Ismét nap-nap után vendége voltam a palotának, az ügy kezdett Bonnban fellünést kelteni, — írja. — Egyik este nagybátyám félreliiv s a legnagyobb meglepetésemre azt közölte velem, hogy Bonnban azt suttogják, hogy a hercegnő és az én házasságom küszöbön áll. Engem lepett meg ez a közlés a legjobban, hiszen nekem ilyen gondolatom egyáltalán nem is volt. (!) És az ügy bonyolódott. Zoubkoff Berlinbe utazott, ahonnan pár hónapja teljesen lerongyolódva jött el. Mos! nagy ur. A Kurfürsleu- hotelben száll meg, tele van ékszerekkel, amelyeket a hercegnőtől kapott s tele vau a tárcája ezresekkel. A nemrégen még kivert csavargó feltűnik Berlinben, a rendőrség figyelmét felhívják rá. Letartóztatják. —- Ah, Zoubkoff, téged már régen keresünk — fogadta őt a rendőrbiztos, — most végre a kezünkben vagy! —- Nem emlékszem, hogy önnel bruder- sehaftot ittam volna, tisztelt reiidőrbiztos ur, — válaszolta méltósággal Zoubkoff, akinél megtalálták a gyanús ékszereket, megtalálták Viktória hercegnő fényképét s mindaddig nem akarták elhinni, hogy „becsületes** utón jutott hozzá, amig Bonnból meg nem erősítették. Egy hét után mégis szabadlábra helyezték. Vissza Bonnba. Most már az időközben — a hercegnő költségén — Oroszországból megérkezett édesanyját is magával vitte. Nyilván „leánynézőbe**. Ezalatt a bonni tartózkodás alatt a hercegnő „tanújelét adta**, hogy szívesen lát magánál. Annyira, hogy egy esíe megállapodtak abban, hogy a hercegnő egyik bizalmasa Dooruba utazik s megkísérli Vilmos császár hozzájárulását megszerezni a — házassághoz. Szenzációd középpontjában Türelmetlenül várták a választ. Reménykedtek. Közben azonban kipattant a szenzációé hír. Az egész világsajtó az érdekes házassági hírrel foglalkozott Zoubkoffot valósággal niegostroniolták a hírlapírók. Különösen a nagy kor különbségen csodálkoztak az újságok. Erről igy ir Zoubkoff: — A szerkesztő urak, akik fo.yton körülöttem nyomozlak, a köztünk való korkülönbséget uiég szenzaciósábbnak tartották, mini. azt, hogy egy egyszerű orosz polgár egy német heroegnsszonyt vesz feleségül. Pedig, akinek alkalma volt ő királyi fenségét megismerni tapasztalhatta, hogy rendkívül fiatalos maradt. mift1 a legtöbb előkelő hölgy, akiknek idejük, alkalmuk és Ízlésük volt magukat ápolni. Gyakran gondoltam arra, hogy ha a háboríts éveket duplán számítják, agy, ha az én háborúban, forradalomban és esztelen kalandokban eltöltött éveimet duplán számítanám, ügy nem volnék sokkal fiatalabb, mint ami‘yennek a hercegnő— látszik... Azonkívül rosszul esett, hogy az emberek képtelenek voltak felfogni, hogy két ember között, más kapocs is lehet, mint ami egy 25 éves férfit mondjuk egy 20esztendős íeány karjaiba hajt... Csak az ő jóságos társasága nyugtatott meg aggodalmaimban s bosszúságaimban Ő volt az én jóságos tündérem ezekben a. neteit- ben... Elég csalódáson mentem keresztül fiatal leányokkal és boldog voltam, hogy végre egy anyai barátnő nyugodt és egyenletes szerelmét tudhattam a magaménak. Itt nem fenyegetett r.z a veÍ Gsosat és izületi bafoknál j Kére a csiz>. otthoni jód- kúra használat, utasítását, í g Cslzíiiráő. I szély, hogy kizsákmányolj!) vagy hogy egészségemben kárt okoz. mint korábbi - szerelmeimben nem egyszer... ... Hogy7 a határozott „igen*' Dooruból elmaradt, az nem tette a hercegnőt ingadozóvá az elhatározásában. Az esküvő Az esküvő 1927.* november 19-én volt... Amikor az esküvőhöz hajtattunk, mintha oépgyülést tartottak volna a szabad ég alatt. Fél Bonn ia.pon voLt A városházán volt pontban 12 órakor az esküvő. Amikor a formalitások bevégzése után kijöttünk, oly nagy volt a tolongás, hogy a rendőrségnek kellett utat. csinálni a reánk várakozó autóhoz. Az egyházi szertartás a palotában volt, orvusz rítus szerint, Adamintif orthodox lelkész végezte. Bármily kedves volt a társasebéd, úgy uőm, mint én valóságos megkönnyebbülésnek éreztük, amikor az utolsó vendég is eltávozott, s az utolsó lámpa is kihunyt. Meghitt kettesben ültünk még az egyik szalonban, hallgatva... Egész életem lepergett elöltem, mint egy film. Láttam magam, mint a kokain rabságában vergődő kis gimnazistát, majd mint a reakciós Oroszország harcosát, a napszámost, a matrózt s most ime mint a férjét ennek a fenséges asszonynak akihez a szeretemnek és a tiszteletnek mély érzése vonzott. Térdre buktam előtte, megcsókoltam gyengéd kezét, ölébe hajlottam fejemet. Valóság ez, hogy a hercegasz- szony az én feleségem? Valóság az, hogy én most ur vagyok ebben a pompázó régi kastélyban? Valóság, hogy ezzel az ón exis?tenciám örökre biztosítva van?? Koncentráltam minden gondolatomat, hogy saját magaima*• meggyőzzem, hogy' igen, ébren vagy ok, nem álmodom ... Kicsit ponyvaszerüek ezek a sorok, de nem egészen érdektelenek abból a szempontból, hogy miképpen igyekszik egy ilyen szerencselovag rokonszenvessé tenni a maga erkölcstelen élete megnyilvánulásait. Raffinált fontoskodást órezhetni ki ezekből a sorokból. Egy nyilván eszes, de sivár-lelkű fiatalember regényes kalandját, amelynek áldozata nem egy tapasztalatlan kislány, hanem egy kései szerelmében szinte patologikusán elvakult hercegnő. Szomorú a költői igazságszolgáltatás ebben a szatírába hajló tragédiában. Viktória királyi hercegnő elvesztette tekintélyét, vagyonát s végül életét. Az egykor világbal.drias uralkodó család egyik tagja szegényen, elhagyatottan hu t meg a bonni kórházban. Zoubkoff pedig uj kalandok után uéz. (?. d.) — A Baumgarten-dij idői jelöltjei. Budapesti szerkesztőségünk telefonon jelenti. A Baumgarten- dij Jelölő bizottságának ülését november 23-ra hívták össze. Az eddigi hirek szerint az idei dijakat ugyanazok kapják, akik a mull évben részesedtek benne, mert az alapítványt tevő Baumgar- ten intenciója az volt, hogy hosszabb időre biztosítson zavartalan és nyugodt életet a kedvezményezetteknek. A tragikusan elhunyt Osvatb helyére valószínűleg Nagy Lajos vagy Koonlós Aladár fog bejutni. Fizessen elő a mr Kénes üét-re Előfizetési ára V« évre Üti. Ke*. Minden újságárusnál kapható
