Prágai Magyar Hirlap, 1929. október (8. évfolyam, 222-248 / 2147-2173. szám)
1929-10-12 / 232. (2157.) szám
1B29 október 12, szombat. TímCM-MMítAR-HlRLAP 5 Kabul elestének története Ellentétes jelentések - Habib UHah a város közepén lévő citadellába menekült Páris, októbed’ 11. A Petit Páriáién munkatársa, aki Turkesztánba utazik, Taskent- ból hosszú táviratot küldött lapjának, amelyben részletesem beszámolt Kabul elestéröl és Nadir kán döntő győzelméről. A távirat szerint október 9-én Nadir kháu egyik alve- zérének, Sakvale khannak hadserege elfoglalta Afganisztán fővárosát. Habib UHah hadseregének maradványaival a főváros közepén fekvő citadellába menekült és a következőket jelentette ki: — Mivel nincs meg az a szerencsém, hogy a királyi családhoz tartozzam, nemi is gondolok az afgán királyok hagyományos szokására és nem szököm meg, hanem utolsó csepp véremig védekezni fogok. Habib UHah hadserege mindössze négyezer katonából áll, mig Sakvale serege négyszer akkora és állandóan erősítést kap a vidékről. A pesavari inuniciós központból rengeteg muníció jut Kabulig. Nadir khán szeptember 29 én manifesztumot intézett Kabul lakóihoz s a keleti és déli törzsfőnökök határozatára támaszkodva a lakosságot nyugalomra szólítja föl és mindenkit halálbüntetéssel fenyeget, aki a külföldiek vagyonát nem respektálja. Nadir khán, ha a hadiszerencse tovább kitart mellette, összehívja a nemzetgyűlést, amely dönteni fog A fga ni sátán jőve n d ő k ormány formájáról. London, október II. Más jelentésekkel ellentétben a Daily Telegraph úgy tudja, hogy a megvert Habib UHah harminc tisztje társaságában a szovjetorosz-afgán határra menekült. Hadseregének többi tisztjét Kabulban letartóztatták Az állandó bizottság megszánná a lakástörvények meghosszabbítását Újabb Tuba-vita — Tomassk éles támadása Hlinkiék és a riii taialidő ellen A cseh kormánypártok kikénytzeriteiték a két szlovák miniszter lemondását Prága, október 11. Az állandó bizottság ma folytatta a lakástörvények feletti vitát, amelynek folyamán ismételten szóba került a Tuka- ügy. Különösen érdekes és feítilnéstkeltő Bra- dácsnak, a régi koalíció nyolcas bizottsága elnökének nyilatkozata. A lakástörvényeket az állandó bizottság nagy többsége elfogadta és még ma megkezdték az elemi károk állami segélyezéséről szóló törvényjavaslat feletti vitát, amit a jövő héten szerdán is folytatnak. Az állandó bizottság ülését Malypetr elnök ! nyitotta meg Srámek népjóléti miniszter jelenlétében. Bohr német keresztényszocialista volt az első felszólaló. Nagyon kevés 2000-nél kisebb léíekszáinmal bíró község van, —■ mondotta, — amelyeknek jogukban áll a lakó- védelmet teljesen megszüntetni. Ez a tény maga azt bizonyltja, hogy továbbra is szükséges a lakóvédelem, de ugyanakkor tekintettel kell lenni a háztulajdonosok érdekeire is, keresni kell tehát a középutat, amely megfelel úgy a háztulajdonosok, mint a bérlők, valamint a lakásnélküliek követeléseinek. Szocialista kirohanás a Tuka-figy miatt Tomasek csehszlovák szociáldemokrata a Tuka-üggyel foglalkozik és pártjának ama követelését, hogy a miniszterelnök nyilatkozzon arról, milyen álláspontot foglal el a kormány Tiso és Labaj volt minisztereknek ebben az ügyben tanúsított magatartásával szemben, teljesen jogosnak tartja. A két miniszter lemondása csak hosszabb huza-vona után következett be, amikor a szlovák néppárt még az ítélet után is demonstratíve ragaszkodott Tuka képviselői jelöléséhez. A kormány viseli a felelősséget mindazért, ami a Tuka-itélet előtt és után történt, a kormány felelős a két szlovák néppárti miniszternek és az egész szlovák néppártnak magatartásáért, valamint felelős a többi koalíciós pártok passzív magatartásáért is. Tomasek elvárta volna, hogy legalább a volt koalíciós pártok valamelyik képviselője nyilatkozzon erről az ügyről, de a hallgatás éppen eleget mond. Reméli, hogy maga a szlovák néppárt nyíltan és határozottan megadja a választ a szlovák néppártnak és a koalíciónak is. Részletesen foglalkozik azzal, hogy miképpen viselkedett a koalíció a Tuka- pör folyamán. Egyenesen képtelenség az, hogy egy párt a kormányban ülve, a bíróság által elitéit embert továbbra is saját tagjának tekintse, sőt ártatlannak tartsa, hogy ne ismerje el a bíróság által bűncselekménynek megálla- i pitott cselekményt szintén bűncselekmény-1 nek, sőt azt feldicsérje és ezt az embert! demonstrativ módon képviselőnek is je- ■ lölje. Ezt legfeljebb egy ellenzéki párt tehette volna j meg. Nemcsak az elitéit Tuka jelöltetéséről j van itt szó, hanem arról is, hogy a szlovák ; néppárt, különösen annak vezére és két mi-j nisztere, amikor Tukát kiadta a képviselőház, azt az álláspontot foglalták el, hogy bevárják j a bíróság döntését arról, hogy bünös-e Tuka vagy nem. Alig indult meg azonban a bűn vádi eljárás, ezt az elvet feladták és meg engedhetetlen módon beavatkoztak úgy n bűnvádi eljárásba, mint a főtárgyalás menetébe. Hlinka azonosította magát Tokával és politikai konzekvenciákkal fenyegetőzött arra az esetre, ha a bíróság Tukát elítéli. Amikor Iliinkét a főtárgyalás során kihall gat iák, a bírósági teremben osZLcntative jelei, volt a két szlovák miniszter is. Hlinka köz vétlenül az ítélet kihirdetése előtt újból Tuka | mellé állott és nyomást gyakorolt a bíróságra, j hegy boncon marasztaló ítéletet; mert cd- > leukező esetben levonja a politikai konzekvenciákat. A szlovák népárt és annak vezére, valamint két minisztere a főtárgyalás menetébe is beavatkoztak olymódon, ami miatt a miniszterek állása minden rendezett viszonyok között élő országban abban a pillanatban megrendült volna. Minden állampolgár azt kívánja, hogy Szlovenszkón békesség és nyugalom legyen, éppen ezért a szlovák néppártnak a kormányba való belépését fontos lépésnek tartották, de ezt a lépést nem sza- ban engedményekkel megvásárolni és nem szabad ezzel sem az állam tekintélyét, sem pedig becsületéi rontani. Braááts védi a koalíciónak a Inka-üggyel kapcsolatos magatartásit Bradáes agrárius bizottsági tag, a nyolcas bizottság volt elnöke, szólalt fel ezután. Elsősorban visszautasította Meissner, Franké ■és Tömések ama állítását, hogy a koalíció meddő munkát végzett. Bizonyítgatja, hogy a koaládé mindent elvégzett, amit csak elvégezhetett, de amikor látta, hogy nagyok az elvi ellentétek, a demokratikus elvek szem előtt tartásával helyet adott az államalkotó ellenzék követelésének is és kiíratta a választásokat. Fájó szívvel hallotta, hogy éppen :a; kérpviséléház volt elnöke, Tömések azzal vádolta meg a koalíciót, hogy a Tuka- büncseleklnényért ő viseli a felelősséget, mert a koalíció a Tuka-ügy.beu nem viselkedett úgy, ahogyan az államalkotó pártoknak viselkedniük 'kellett volna. A koalioi<5 kiadta Tukát a bíróságnak. \ Tömések (közbeszól): De csak az ellenzék nyomására. Bradáes: Az ellenzéknek három évig ideje volt, hogy ezt maga megtegye, mert hiszen tudott mindenről. De az ellenzék csak akkor jött elő a dologgal, amikor a koalíció Tukát már kiadta. A koalíció ebben az ügyben nagyon is rizikóval járó dolgot vállalt magára, mert hiszen tudta, hogy ez a koalíció halálát is jelenik éti. A koalíció azon az állásponton volt, hogy a bűncselekményt állapiteák meg és a bűnöst büntessék meg. Ezt meg is mondottuk — úgymond — becsületesen a mi szlovákjainknak. Hangoztattuk, hogy nem állhatunk olyan ember mellé, aki hazaáruló, aki oly bűncselekményt követett el az állaim ellen, amelyet nemcsak egy államalkotó politikumnak, hanem egyetlen állampolgárnak sem szabad elkövetnie. Megmondottuk a szlovákoknak, hogy Tukát a mi szavazatainkkal; kiadjuk. Tukát ki is adtuk- altit a bíróság j elé állítottak. Nem történt a koalíciós pártok j részéről semmiféle kísérlet sem arra, hogy Tuka esetleges bűnössége mértékének minősítését csökkentsük, avagy hogy a bűnöst meg ne büntessék. Kérdés, hogy más politikai konstellációban egy ilyen problémát miképp intéztek volna el. Hiszen vannak esetek, amikor irgalmasság és kegyelem gyakoroltatott. Példaképpen csak v ... Mima és társainak cséfére utal. akiket ugyancsak ilyen bűnökért kelleti volna elitélni és mégis másképpen bántak el velük, mint Titkával. Hogy a koalíció egészen ebiek ti ven viselkedett, ez kitűnik abból is, hogy a szlovákoknak azt mondottuk, hogy dacára annak, hogy ti azt állítjátok, hogy Tuka bűnössége még nincs minden fórumon beigazolva, az nem lehetséges, hogy Tukát képviselőnek jelöljétek és ugyanakkor miniszierreiteik a kormányban üljenek. A ti minisztereitek kötelesek ebből a tényből a konzekvenciákat levonni. Ez meg is történt. A két szlovák miniszter a koalíciós tényezőkkel való tárgyalások után azonnal lemondott. A szlovák néppárt tagjai kivárják az utolsó bírói fórum döntését. Ha ez a fórum is bizonyítva látja Tuka súlyos bűncselekményeit, úgy kötelességük, hogy olyan álláspontot foglaljanak el Titkával szemben, amit az állam iránti kötelességük és becsületük diktál. A koalíció semmiféle állaanelleuee bűnt a Tmka-j perrel szemben való magatartásával nem köve- i tett el. Bradáes ezután védi a koalíció politikját. ra—iwww.huíhiii r •v.xmm BALL PALAI& THEATRE ALE9ANBRA Praha, Václavské nám. Telefon: 37769. | Ma és mindennap nagy szenzációs vi- ! lágvárosi műsor. I Két zenekar! Előkelő magyarok találkozóhelye. TUTOR LVmSfB LZ* amely szerinte a nép érdekében való volt. Meg van győződve arról, hogy a jövendő politikai konstellációban sikerülni fog olyan együttműködést létrehozni, amely ismét csak a demokráciának és az igazságosságnak lesz hasznára. As elemi károsainak segélyezése Ezzel a lakástörvények feletti vitát befejezték. Dostalek előadó zárszavában reflektált a vita folyamán elhangzott tárgyi megjegyzésekre. A javaslatok feletti szavazást későbbre halasztották. Majd áttérték az elemi károk segélyezéséről szóló törvény- javaslat tárgyalására. Az előadó Bradáes agrár pár ti bizottsági tag volt, aki azt hangoztatta, hogy az elemi csapások által sújtott embereket feltétlenül támogatni kell és pedig tekintet nélkül arra, hogy az illető mezőgazda-e vagy sem. mert a saját hibáikon kivül tönkrement embereknek ismét exisztenciát kell biztosítani. A 200 millió koronás állami hitelt nem tartja kielégítőnek, hanem egy határozati javaslatban azt indítványozza, hogy legalább 300 millió koronára emeljék fel ezt, az összeget és a segélyösszegekről a járási képviselőtestületek döntsenek. A javaslat mellett felszólalt Tömések csehszlovák szociáldemokrata, valamint Franké cseh nemzeti szocialista is, aki kérdést intézett a földművelésügyi miniszterhez, vájjon igaz-e az, hogy egy 42 millió koronás alap áll a minisztérium rendelkezésére. amelyről a nyilvánosság hivatalosan semmit sem tud. A segélyek kiosztásánál nem szabad tekintettel lenni arra, hogy melyik politikai párthoz tartozik a segélyre szoruló. Zapotoczky kommunista felszólalása után Srdínko földművelésügyi miniszter válaszolt Franké kérdéseire és kijelentette, hogy a földművelésügyi minisztériumnak tényleg van egy 43 millió koronás rendelkezési alapja. 1903-ban ugyanis törvényben 50 millió koronát szavazott meg a parlament az elemi károk bizto-itá- sára szolgáló alap számára, majd 1924-ben. ezt a törvényt módosították és az. 5.0 millió, koronából. 10 millió koronát, engedélyeitek gyorssegélyre. Ezt a tízmillió koronát nem használták fel teljesen, hanem csak 7 millió koronát adtak ki, úgyhogy ez az alap jelenleg 43 millió koronát tesz ki, de ezt az alapot a minisztérium csakis abban az esetben használhatja fel. ha erre egy törvénymódosítással a parlamenttől engedélyt kap. A szocialisták nem szavazták meg a lakástörvényt Bradáes előadó zárszava után az állandó bizottság áttért a behozatali jegyrendszer meghosszabbításáról és a vámmentes gépbehozatalról szóló törvényjavaslat trgyalására. amelynek előadója Mlcsoch cseh iparospárti volt. — Ezután az állandó bizottság 13 szavazattal megszavazta a behozatali jegyrendszerről szóló javaslatot, 17 szavazattal a vámmentes gépbehozatalról szóló törvényjavaslatot és 13 szavazattal a lakástörvényeket, vagyis a kommunisták, cseh és német szociáldemokraták és cseh nemzeti szocialisták a lakástörvények ellen szavaztak. Az ülés ezzel véget ért. Az állandó bizottság legközelebbi ülése szerdák 3 órakor lesz, amelynek napirendjén a Törökországgal kötött kereskedelmi szerződés szerepel, Megkezdődtek a jugoszláv hadgyakorlatok Belgrád, október 11. A nyugatszerbiai Val- jevo környékén megkezdődtek a nagy hadgyakorlatok két hadosztály, repülőgépek, léghajók' és a dunai flotilla rósztvótelével. A világháború óta ez az első jugoszláv hadgyakorlat. Tontesi Andrást szabadlábra helyezték Losonc, október 11. (Saját Uidósilóukiól.) Tömése András űr., a magyar nemzeti munkáspárt országos elnöke, tegnap hagyta el a besztercebányai törvényszék fogházát. Mint ismeretes, Tomesz Andrást a besztercebányai törvényszék, majd másodfokon a pozsonyi Ítélőtábla kétrendbeli rendtörvénybe üköző politikai bűncselekmény miatt más- iélévi fogházbüntetéssel sújtotta. A büntetésnek Tejnesz a kétharuiadrészét kitöltötte, míg a büntetésnek egyhannadrészét feltétc- lesea elengedték.