Prágai Magyar Hirlap, 1929. október (8. évfolyam, 222-248 / 2147-2173. szám)

1929-10-12 / 232. (2157.) szám

6 «PI^<MÍVVAO^ARfíTPgial> HacDonaS amerikai látogatásának utőiianglai Az angol premier Newyorkban Franciaország Anglia ellen - Japán kinevezte londoni delegátusait ­Newyork, október íl. MacDonald a külügyi bizottság meghívására ma este beszédet mond, amelyet a rádió egész Amerikában és Kanadában elterjeszt. A beszédet Angliában is hallani fogják. MacDonald a békéről és az angol—amerikai összefogásról nyilatkozik amerikai időszámítás szerint este 21 és 22 óra között, azaz középeurópai idő szerint hajnali 3 és 4 óra között. MacDonald tegnap Newyorkba érkezett, ahol a hét végéig marad. Tartózkodása tisz­tán m agán je 11 egii. Tófejéi etökésztHefek London, október 11. Tokiói jelentés szerint j a japán kormány Bakatsuki volt miniszterei- ' nököt nevezte ki Japán delegátusává az ötha­talmi konferencián. Szakértőknek a flottale- szerelési tárgyalásokra Takarabe tengerna­gyot és Natsudaira londoni nagykövetet ren­delik ki. A tengerek szabadságának kérdése London, október 11. A Daily Héráid külön- tnddsitója, aki MacDonaldot végigkíséri ame­rikai utján, ma beszámol a tengeri szabadság kényes kérdésének állásáról, amelyről Hoover és MacDonald amerikai tartózkodása alatt sokat tárgyalt. Az njságirók szerint MacDonald és Hoover elhatározták, hogy ezt a kérdést a küszö­bönálló konferencián ugyancsak szóvá teszik. A zágrábi érsek a délszláv katolikusok és keletiek egyesüléséről Belgrád, október 11. (Saját tudósítónktól.) Szeptember 29-én volt még Nini Gergely püs­pök szobrának leleplezése Spalatóban. Ger­gely püspök vitte be tudvalevőleg a h orv át katolikus egyháziba az ószláv istentiszteleti nyelvet. Az ünnepély óriási külsőségekkel folyt le és feltűnő volt, hogy a horvát lapok­nak az ünnepélyről beszámoló kiadásait a cenzúra elkobáztatta. Most kezünkbe került véletlenül a zágrábi Morgenblatt ilyen elkob­zott száma október 1-ről. A lap’ vezetőhelyen közli Bauer Antal zágrábi római katolikus ér­sek ünnepi beszédét, amelyet a szoborlelep­lezés alkalmával a tribünről tartott. Ismer­tette Gergely püspök életét és pályáját, rámu­tatott arra, hogy nemcsak mint főpap, de mint Horvátország kancellárja is teljes mér­tékben azért küzdött, hogy «a horvát egyház önálló legyen. A horvát nép minden ágát egyesíteni akarta egyházilag, külön érseki egyházmegyében. Gergely püspök programját kell most is megvalósítani, de még nagyobb alapokon. A délszláv nép vallása szerint meg van oszolva, de a horvát egyház délszláv nyel­vének kell kapocsul szolgálni, hogy az elvá­lasztott testvéreket egyesítse. Az ószláv nyelv fogja véglegesen megoldani a délszláv nép szellemi és egyházi kultúrájának békés ösz- szeolvadását és végeredményben a római ka­tolikus és görögkeleti egyház egyesítésére vezet szláv nemzeti alapon. Sándor király­nak hivatása ezt a szent eszmét megvalósí­táshoz segíteni. Az ősz horvát érsek beszéde roppant feltűnést keltett itteni diplomáciai körökben. Fogházra Ítélték a szepsi Sittel Istvánt izgatási bünpörében Kassa, október 11. (Kassai .szerkesztősé­günk teledonjelentése.) A törvényszék Mó­ricz-taaáosa előtt ma került tárgyalásra ifj. Bittel István és idősebb Dittel István szepsi lakosok izgatási bünpere. Ifjabb Dittel István néhány hónappal ezelőtt egy olajfestményt készített, amely egy tábori ruhába öltöztetett magyar bonvédet ábrázol. A kép köré piros- fehér-zöld szalagot festett, amelynek közepé­re a magyar Hiszekegyet irta. A képet a la­kás előszofájában függesztette föl. Egy felje­lentés alapján az államügyészség eljárást in­dított rendtörvénybe ütköző bűntett miatt úgy ifjabb, mint idősebb Dittel István ellen azzal a® indokolással, hogy a kép kifüggesztése olyan helyen töriént, ahol alkalmas a ház­ban megforduló gyakori vendégsereg nemzet- ellenes izgatására. A törvényszék ma tárgyal­ta ezt az ügyet és rövid tárgyalás után az apát és a fiút bűnösnek mondta ki az izgatás bűntettében s ezért két-két. hónapi fogházra ítélte, de a büntetést két évire fölfüggesztett©. A vádlottak, akiket Fiiíöp Dezső dr. ügyvéd védett, fellebbeztek az ítélet ellen, mig az ögyéez hárem napi meggondolAw időt írért. Az angol premierminiszter Angliába való visz- •szaérkezése után fölveszi a kapcsolatot a do­míniumok kormányaival, hogy tájékozódjék álláspontjukról, majd a szakértők kíséretében újra tárgyalni kezd Dawes londoni amerikai nagykövettel. Az újabb tárgyaláson már a részletek is szóba kerülnek. Kegyeiemd&fés az antantnak Páris, október 11. A francia lapok heves kirohanásokat intéznek az ellen a közös kommüniké ellen, amelyet Hoover és Mac­Páfri/s, október 11. Beszedővszky, a szovjet- követségről elmenekült orosz diplomata, a Maiin mai számában folytatja szenzációs le- leple<zéseit. Többek között az orosz paraezt- politikáról nyilatkozott és ugyanazt mondja el, amit Roi sem annak is elmondott. Beszedő vszky szerint a kommunista párt­ba való L: lépése után megrökönyödve látta, mily kegyetlenül nyomnak el min­dent, ami a demokráciával áll összefüg­gésben. 1920-ban és 21-bem ő is tagja volt a kommu­nista ellenzéknek, amely a szovjet demokra­tizálását követelte. Mint veszedelmes demo­kratát a külföldre küldték, ahonnét tovább tiltakozott a szerinte indokolatlan centralizá­ció ellen, amely a parasztokat néhány veze­tő hűbéresévé teszi. Sztálint a leglehetetle- nebb keleti deszpotizmus képviselőjének London, október 11. Hasábos tudósításokat közölnek a lapok a legújabb diplomáciai bot­rányról, amelynek középpontjában Shuja ed Dowleh khán afgán követ áll, akit Henderson külügyminiszter megkeresésére a rendőrhatóság kiutasított Londonból, sőt egész Anglia területéről. Shuja ed Dowleh khán már el is utazott a kontinensre. Az afgán követet még Amanul- lah király nevezte ki Londonba és ö volt az, aki a volt király angliai látogatását előkészí­tette, mikor aztán Amanullahnak menekülnie kellett hazájából, tovább is megmaradt lon­doni követnek. Az afganisztáni követség egy fiatal titkára atngol külügyminisztériumban kompromittá­ló leleplezést tett Shuja ed Dowleh khánról, többék között sikkasztással vádolta és akkor hivatalosan, de bizalmasan tudtára Bécs, október 11. A bécsi bíróság ma tár­gyalta Bysikup József csehszlovákiai illetőségű huszonhat éves autóm echaníkus ügyét s a ter­hére rótt tizennégy betörés bűntettéért négy­évi súlyos börtönre s büntetésének leöltése után az országból való kiutasításra ítélte el. Byskup csehszlovák katonaszökevény s mikor évekkel ezelőtt Ausztriába átszökött, számos betörést követett el. Az osztrák ható­ságok hétszer fogták el s el is ítélték , leg­utoljára három éves börtönbüntetését töltötte ki. Egyik betörése alkalmával megismerkedett egy Lindel Terézia nemi cselédlánnyal, aki azután, a kedvese és l/ilntársa lett. Nemrégiben azonban a hatóságok újra nyo­mába jutottak Byskupnaik és kedvesével együü letartóztatták. A betörők a vizsgálati fogságban egy nap azzal állott elő, hogy ugyancsak learl ózta tusba helyezett kedvesét el akarja venni, mert a leány anyai örömök­nek néz elébe s d mini get,témán tisztességes nevet, akar adni születendő, gyermekének. A fogház lelkésze össze is eskette a betörő­Douald amerikai megbeszélései után kiad­tak. Jellemző az angol—francia elidegene­dés történetére, hogy a lapok egyetlen he­lyen sem utalnak a régi angol—francia an­tantra és úgy kezelik Angliát, mintha Né­metország, vagy egy másik ellenséges hata­lom volna. Magátólértetődőnek veszik, hogy Anglia a francia érdekekkel ellentétben cse­lekszik és minden alkaílraat megragad, hogy elgáncsolja Franciaország törekvéseit. A Matin szerint a tengerek szabadsága nem jelent mást, mint hogy Anglia helyett Ang­lia és Amerika közösen teszik rá kezüket a világtengerekre, fölosztják őket egymás kö­zött s újra úgy fognak tsralkodni a vizeken, mint a háború előtt Anglia tette. A laip sze­rint Franciaország, amely eddig Anglia és Amerika flottavitájában semleges álláspon­tot őrzött meg, most végérvényesen az ame­rikai állásponthoz szegődik, mert az becsü­letesebb és jobban megfelel Franciaország érdekeinek. kell tekinteni. Oroszországban megkezdődött a harc az orosz paraszttal. A parasztok támadják a kommunizmust és száz százalékkal amellett a gazdasági szabadság mellett foglalnak állást, melyet a kommunizmus elnyom. A parasztok hihetetlen szívóssággal véde­keznek a kommunista kiküldöttek ellen, akik egyszerűen elszedik gabonájukat. A kommunista vezetők traktort mutatnak a parasztnak s ezért elviszik utolsó kecskéjét is. A gabonát a kurzusár tizenhat százaléká­ért vásárolják össze és óriási haszonnal to­vább adják. A gazdasági iniciativákat el­nyomják. Ilyen körülmények között a kom­munista parasztpolitikusok a forradalom sírásói. Beszedovszky mindezt Roisemamn szemébe morfdta, aki erre elrendelte letar­tóztatását. adták a követnek, hogy a brit kormány nem látja őt szívesen Londonban, majd fölszólítot­ta, hogy hagyja el önként Angliát. Shuja ed Dowleh méltatlankodva tiltakozott, mire a Foreign Office részéről közölték vele, hogy a vádak nem politikai természetűek, hanem ki­zárólag személye ellen irányulnak. így történt azután, hogy az afgán követ jónak látta el­utazni. Mikor Harwichba ért, a rendőrség le­foglalta több bőröndjét, mert az afgán követ­ség bejelentette, hogy Shuja ed Dowleh khán magával vitte a követség sok értéktárgyát, köztük tömérdek ékszert. A londoni afgán követségen most általános a zűrzavar és az angol rendőrség megindította a nyomozást a homályos ügyben. A Daily Chronicle értesülése szerint a kö­vetség épületéből 40.000 font értékű drágakő és készpénz tiint el. pánt s kevéssel rá Lindel Terézia már mint Byskup Józsefire egészséges fiúgyermeknek adott életet a fogházban. A mai tárgyaláson az egész család foglalt, helyet a vádlottak padján: Byskup, Byskup- né és a karonülö gyermek. A bíróság Bysikupot négyévi, feleségét pedig kétévi súlyos börtönre ítélte el. Enyhe büntetést kapott Nonroy grófnő Berlin, október 11. Monroy Helga grófnő ügyében kihirdették az ítéletet. A grófnőt egy osetben olkövetett lopás ós csalással kapcso­latos okmányhamisitás miatt 3 hónapi és két­heti börtönre Ítélték, az ítéletet azonban há­romévi próbaidőre fölfüggesztették. Csehszlovákia egyetlen szépirodalmi képes hetilapja a Képes Hét Gazdag tartalommal jelenik meg minden csütörtökön Mégy évi súlyos börtönre Ítéltek B csben egy betörő csehszlovák katonaszökevényt /I »gentleman« betörő a fogházban megesküdőtt cinkostársnőjével 1 szovjet harcba kezdett az orosz parasztok ellen Besietiovszky nyilatkozata - Mit mondott az attasé Roisemannak Nagv diplomáciai botrány Londonban Kiutasították Angliából Shuja ed Dowleh afgán kővetet 1929 október 12, woanbat. VÁLASZTÁSI NAPTÁR Október 2-tól október 15-ig a választói név- ' jegyzékek a községi hivatalokban közszemlére vannak kitéve. Október 13-án délelőtt tíz órakor ül össze Prágában először összehívás nélkül a központi választási bizottság. Október 13-án déli 12 óráig a pártoknak * kerületi választási bizottságok elnökeinek kezé­hez le kell fizetniük a szavazólapok sokszorosít!- sárért kivetett költségeket. Október 17-ig a hivatalos lapban közhírré te­szik az összes érvényes jelöltlistákat. Október 20-íóI október 27-ig a választói név­jegyzékek a községi hivatalokban ismét ki vaiinak téve közszemlére. Október 24-ig a községi hivatalok az ezernél több lakossal birő községben minden választónak a lakására kézbesítik a szavazólapokat és a vá­lasztói igazolványokat Éjszaka: botrány Pozsonyban, amely két cseh fiatalember letartóztatásával végződött Pozsony, október 11. (Pozsonyi szerkesztő­ségünk telefon jelen lése.) A Halászikapun ma éjszaka tizenkét óra tájban ittas állapotban ment végig TVrzky Vladimír, a Siemens-oim- vek harmincegy éves mérnöke és SzedAacsek Bohumil 35 éves szállítási vállalkozó. A két fiatalember választási dalokat énekelt az uc- cán, mire a szolgálatot teljesítő rendőr csend­re intette őket. Trvzky haragra gerjedt s ök­lével a rendőrnek támadt, mire a társa a rendőrt hátulról lefogta. A két erőszakoskodó fiatalembert végül is a rendőr segítségére ér­kezett társainak sikerült megfékezni, megkö­tözték őket és bevitték az első kerületi rend­őrbiztos Ságra. Itt a részeg fiatalemberek ki­aludták magukat, de a rendőrigazgatóság, hogy példát statuáljon, ma délelőtt hatóság elleni erőszak címén letartóztatta őkeit és át fogja adni az államügyészségnek. Megkezdték az üsző óceáni acélszigetek építését Páris, október 11. A lapok jelentése szerint Armstrong amerikai mérnök megkezdte az első uszósziget építését a washingtoni üze­mekben. Armstrong mérnök, mint ismeretes, annak a francia tervnek a megvalósifásához fogott hozzá, melynek értelmében az Atlanti- óceánon a légi közlekedés megkönnyítésére uszószige-teket helyeznek el. Az első ilyen szi­get hat hónap múlva lesz készen és Newyork- tól 325 mérföldre, a Newyork—Bermuda kö­zötti ut felénél fogják elhelyezni. A teljesen acélból készült uszószigetet. Lengley-kikötő- nek fogják nevezni. A kikötőben hathónapos próbaszolgálatot hajtanak végre és amennyi­ben a sziget megfelel oéljainak, tovább fog­ják fejleszteni az uszószigotek rendszerét Négy szigetet fognak még elhelyezni a Ber­mudák és az Azori-szigetek között, három szigetet pedig az Azorok és Európa között lé­tesítenek. A szigetek egymástól 550 kilomé­terre lesznek és igy harminchat óra alatt re­pülhetnek át Amerikából Európába. Ujfibb nemzetközi állásfoglalás a magyar szaklapok szabad forgalmáért Barcelona, október 11. Barcelonában most zajlott le az V. nemzetközi szaksajtó-kongresszus, melyet a Szaksajtó Nemzet­közi Szövetsége rendezett. A kongresszuson tizen­nyolc nemzet szaksajtójának képviseletében két­százötvennégyen vettek részt. A kongresszus napi­rendjének egyik fontos pontja igy szólt. A szak­sajtó szabad terjesztése az egész világon. A napi­rend e pontját a kongresszus II. bizottsága tár­gyalta. A tanácskozást Hippolyte Mounier, a Szak­sajtó Nemzetközi Szövetségének alapitó elnöke vezette. Az iigy előadója Radványi László dr., a Magyar Szaklapok Országos Egyesületének ügy­vezető-elnöke volt. Ismertette a tavaly Genfben megtartott IV. nemzetközi szaksajtó-kogresszus- uak e tárgyban hozott határozatát, melyre Cseh­szlovákia és Románia külügyminiszterei válaszol­tak. A válaszok beismerik azt. hogy az említett országok kormányai kitiltották területekről a magyar időszaki sajtótermékeket,, mert — úgy­mond — a magyar lapok irredentapropagandát folytatnak.. Ha azonban — mondják e válaszok — valamely magyar lap terjesztési engedélyért folya­modik, úgy — feltéve, hogy a ’ p hasábjain irre­denta-propagandát nem fejt ki — a ké<rt terjesz­tési engedélyt minden nehézség nélkül megkap­hatja. Radványi dr. ezzel szemben kimutata, hogy úgy Csehszlovákia, mint Románia és Jugoszlávia kormányai csak egészen kivételes esetekben ad­lak terjesztési engedélyt egyes magyar lapoknak. Az előadáshoz André Kaminkcr (Páris), Rudolf Sohick (Lipcse), Frederico Giovanoli dr. (Bern), valamint a tanácskozás elnöke szólott hozzá. A bi­zottság helyeselte az előadó fejtegetéseit és úgy határozott, hogy tudomásul véve a csehszlovák és román külügyminiszterek válaszát, a kongresszus ulasitja a Nemzetközi Szaksajtó Szövetség vezető súgót arra, hogy ez ügyben tegye meg a szükséges lépéseket abban az irányban, hogy a magyar szaklapok mielőbb teljes elégtételhez jussanak. A kongresszus teljes ülóse ryhangulag és ünnepé­lyesen magáévá tette est as áUaafogklásL

Next

/
Oldalképek
Tartalom