Prágai Magyar Hirlap, 1929. szeptember (8. évfolyam, 198-221 / 2123-2146. szám)

1929-09-24 / 217. (2142.) szám

6 1929 szeptember 24, k«éd. Söacziky Kováccsal, Bitterával és Jóst iákkal sB&vetbezott volna kémkedésre és nincs bi­zonyíték arra nézve, hogy Snaczky szövetke­zett volna ezekkel a forradalomra vagy Szlo­vén szkénak a köztársaságtól való elszakitá- sára. A vád erre vonatkozólag nem bot fel egyetlen bizonyítékot sem. Az ügyész ur Pavlikra is hivatkozott, ami a védelemre kínos hatást tett, mivel Pavlik vallomása után még az államiigyész ur sem ■hitt neki és ő is megelégelte Pavlik monda­nivalóit Nem áll meg az a vád sem, hogy Snaczky katonai erőket toborzott volna, vagyis a Rodohranát. Egyetlen taan sem áUiíotta, hogy Söaczky­nak köze lett volna a Rodobranáho-z, sót egészen ellenkezően vallottak. Az ügyész ur hivatkozott Szomolámyi vallomására, amit Sznaczkyról a vizsgálóbíró előtt tett, de Szo- xnolányi másodszori vizsgálóbírói kihallgatá­sakor ezt a vallomást visszavonta. Elegendő ezzel szemben rámutatni árra, hogy Szomo- lányi 1925-ben hagyta el a népipártot, Snacz­ky pedig 1925-ben lépett be a szlovák szer­kesztőségébe, tehát Szomolányi nem is ismerhette őt. Ami Snaczkynak a Rodobranával való kap­csolatát illeti, ez teljesen véletlenszerű vöt Diákok jártak fel a Slovák szerkesztőségébe, akik arról tanakodtak, hogy mily szellemiben vezessék tovább a Ródobranát. Snaczky er­ről értesült, segítségükre akart lenni és mint' volt katona csak katonai formát adhatott a szervezetnek, különben is akkor katonai előképzésről volt szó, nem volt szó titkos kiképzésről, aminek legjobb bizonyítéka, hogy a terveze­tet a nemzetvédelmi minisztériumhoz akar­ták felterjeszteni. A tervezetet nem is fo­gadták el. És itt a tárgyaláson hallottuk, hogy csak egy községben, Molnoson gyakor­latozott mintegy húsz rodobranec Snaczky tervezete alapiján, de fegyverek nélkül. Az elnök délután egy órakor félbeszakítja a tárgyalást és azt holnap reggel 9 órára ha­lasztja, amikor Weidhherz folytatja védő­beszédét. Szemtőt-szembe Mihály Dénessel a világérdeklődés kö nagy magyar Magyar újságíró Ha a távolbalátás problémájának megoldója — Mindazt, amit most a távolból csak haliunk, ezután látni is lógjuk! Egy budapesti lapból vettük át az alábbi megkapóan érdekes tudósítást Mihály Dé- nesről, a távolbalátásnak immár világhírű f feltalálójáról. Boriin, szeptember 19. Négy óriási csarnok­ban terpeszkedik el a berlini „Funk-Ausstel- hmgu, amelynek szószerinti fordításban „Szik­ra Kiállítás*1 volna a magyar neve. Lényegében azonban rádió-kiállitás ez, bemutatása mindan­nak, amit a német tudomány és találékonyság a rádió terén tavaly óta alkotott. Tavaly még két csarnokban fértek el, ez idén a duplájában és jövőre?... Ki tudná azt megmondani? Engem, őszintén szólva, maga a rádió kiál­litás nem túlságosan érdekelt s nem is annak a tanulmányozására taxiztam ki a Kaiserdamm- ra. De már az előzetes reklámokban is azt ol­vastam, hogy az idei kiállitás legfőbb szenzációja a „Dénes von Mihály" távolbalátó készüléke. (Fehrn- sehapparat) Tesz. Ez aztán válóban érdeklet, nemcsak azért, 'mert egy uj prdobléma megoldásáról van szó, hanem főként, mert magyar ember az, aki ezt a világszenzációt megalkotta. Amikor a nagy csarnok ama részéhez értem, ahol a Mihály készülékét bemutatják, valósá­gos embertömegre bukkantam, ügy álltak sort a kiváncsiak, mint a mai Berlinben azok, akik a luxusvendéglőkben asztalhoz akarnak jutni. Beálltam hát én is a sorba, bár nyilvánvaló volt, hogy félpercnél tovább nem maradhat az ember a készülék előtt, hacsak kellemetlensé­geknek nem akarom magam kitenni az utánam következők részéről. Végre sor került reám s ekkor egy üveglapon a következőket láttam. Autó gördül be egy udvarra. Az ajtaja kinyílik, kiugrik belőle egy fiatal ember. Cigarettára gyújt és fújja maga elé a füstöt. Az autó tá­vozik és egy könyök fúródik az oldalamba. Ez utóbbiról azonban nem tehet a távolbalátás, mert ez már az utánam következő kiváncsi né­met saját külön találmánya. Amiről pedig beszámoltam, az ugy-e bár mo­zikép. Ilyesmit, sokkal komplikáltabban már sokszor láttunk. Sőt ismerjük már régebben á képtávirást is, amely lehetővé teszi, hogy Lon­donból Budapestre megtáviratozzák valamely személynek vagy eseménynek a fényképfelvé­telét. A Mihály-féle találmány s a távolbalátás egé­szen más. Ennél nem kell, mint a képtávirás- nál, fényképfelvételt csinálni, majd ezt előhív­ni, róla díapositávet csinálni s ennek elkészülte után ezt a küldőkészülékbe beletenni, amely az­után körülbelül tiz perc alatt távirati utón el­juttatja a képet a vevőkészülékhez. Itt azután az eljuttatott fényképet újra elő kell hívni, fi­xálni, vagyis a szokásos fényképészeti elbánás alá kell venni. A képtáviratozásnál tehát egy kép átvitele egyik helyről a másikra, busztól hatvan percig terjedő időt vesz igénybe. Ellenben a távolbalátásnál a helyzet az, hogy a kép amikor láthatóvá lesz a küldőállomáson (Sen- destation), ugyanabban a másodpercben lát­ható a felvevő állomáson is (Empfangsetfc- tion) s amennyiben mozgókép az, agy teljes mozgásában. Mindegy, hogy mozikép-e az, vagy élő ember, avagy csoport, amit mondjuk Berlinből Buda­pestre akarunk átvinni, egyidejűleg lesz látható a berlini küldő és a budapesti felvevő állomá­son. Mihálynak azt a problémát kellett megol­dania, hogy a képátvitelnek az idejét, amely 20 perctől egy óráig tartott, egytizerl másod­percre csökkentse le. És ez a zseniális magyar ember a maga kéezüléWnrel tetatfeó tette wtt­Mihály Dénes önmagáról Amint ott áldogáltam ennél a csodagépnél, magyar szó ütötte meg a fülemet. Ez ugyan nem ritka dolog Berlinben, de valamiképpen úgy néztem, hogy a beszélgető urak odatar­toznak a készülékhez. Megszólítottam őket és megkérdeztem, váj­jon Mihály ur a közelben van-e 6 beszélhetnék-e vele. Azonnal előteremtem, volt a válasz s alig néhány perc múlva egy középtermetű, vidám arculatú, szőke fiatalember állott elém, mond­ván, hogy ő Mihály Dénes. Én is megmondtam a nevemet, mire valóság­gal fölragyogott az arca s örömmel mondá: — Csakhogy végre találkoztunk, oly sokat beszéltek önről a családunkban. — A családunkban, — mondám csodálkozva. — hát ki ön tulajdonképpen? — Én az ön régi ujságirótársának és barát­jának, Mihály Józsefnek vagyok a fia és öccss va­gyok Ambrus Zoltánnak. Meghatva, sőt valásággal megdöbbenve néz­tem a fiatal emberre, aki — moBt már emlé­keztem reá — kisfiú korában gyakran jött el a pesti szerkesztőségbe az apjáért, aki Nem­zeti Színházi kritikus volt és sógora Ambrus Zoltánnak, ennek a nagy magyar Írónak, a Nemzeti Színház volt igazgatójának. Magyar újságíró fia ez a Mihály Dénes, aki­nek a híre már most is bejárta az egész vilá­got s akit az utókor, az emberiség nagyjai közé fog besorozni, a Marconiak, Beliek, Edi­sonok társaságába. Leültünk egy padra s azt kértem, beszéljen valamit magáról. Szívesen megtette, olyan köz­vetlen, minden nagyképűségtől ment modor­ban, ami külön gyönyörűség volt. összefogla­lom az elbeszélését a következőkben. Amikor a német professzor téved... Tizenhatesztendős korában könyvet irt az automobilról s ezt a Lampel könyvkiadócóg meg is vette tőle 1000 koronáért s kiadta. — Édesatyja, aki a Vígszínháznak darabokat is fordított s szerzett, éppen akkor ilyesféle ügyekben Londonba készült s magával vitte Dénes fiát is, akinek könyve révén módjában állott a maga költségeit fedezni. Útközben meg­szálltak Münchenben s Mihály Dénes ott meg hallgatta a hírneves Kora tanár előadását a képtávirato zásról. Kora abban konkludált, hogy a távolbalátás olyasféle agyrém, mint akár a perpetuum mobile, az örökmozgó s ami­kor a fiatal Mihály az előadás után vitába szállt vele s úgy vélekedett, hogy ezt még se lehet oly határozottsággal állitani,. Kora tanár azt ajánlotta neki, hogy vegye meg az ő, a távol­balátásról irt könyvét, az majd felvilágosítja. Mihály ezt meg is tette (még most is szívta a fogát, hogy 28 márkát fizetett érte) s tényleg, amikor a 287 oldalas könyvet végigolvasta (ott feküdt előttünk beszélgetés közben a Kora müvének ez a példánya) az utolsó oldalon ott találta a tudós profesz- szor összefoglaló véleményét, amely szerint a távolbalátás problémája megoldhatatlan. A fiatal Dénest azonban ez nem rettentette el a további próbálkozástól. Atyját 1913-ban, a budapesti vasutcai felsőkereskedelmi iskola igazgatójává nevezték ki s ezen tanintézet fi­zikai laboratóriumában végezte kísérletét. 1913 december 1-én, — mondja mosolyogva Mihály, — jutottam el odáig, hogy konkrét mó­don megállapíthattam, német professzor is té­vedhet s hogy Kora tanárnak nincs igaza. Ekkor már fogtam a malac farkát, — foly­tatja. Kezdtem már gyanítani a megoldás mód­ját, de hát közbedurrantott a háború. , Mihálynak is be kellett vonulnia, mint hu­szárönkéntesnek, a szakaszvezetőségig fel is vitte, ámde súlyos tüdőhajt kapott. Két párt­fogója is akadt a katonaságnál, akikről hálá­val emlékszik meg. Az egyik Sohleyer tábor­nok, a másik Stöger-Steiner hadügyminiszter akik a „rongyos tüdejével" a Militartechnisches Institutba komanandiroztatták be. Itt sikerült is neki felfedezésének az alaptételeit igazolni s akkor beajánlották Budapestre, a Telefongyár r. t.-hoz. Uiban a siker leié Itt folytatta, nagy nehézségek közepette kí­sérleteit-, míg végre, mondja nekem: 1919 julius 7-én, a születésnapomon sikerült egy srófhuzó képét közvetlenül, fotografálás nélkül átvinni — a távolbalátás, első konkrét megvalósítása! Most azonban a nehézségek korszaka követ­kezett. A telefongyár annyira még sem bizott a találmányában, hogy pénzt is hajlandó lett volna a kísérletekre költeni s az egyik igazga­tónak még az a kifogása is volt Mihály ellen, hogy rendetlenül jár be a hivatalba. — Tessék elhinni nekem, — mondja nagyon kedvesen — nem lumpoltam, csak éppen éjjel tudtán? legjobban dolgozni, teljes nyugalomban hát persze későbben keltem fel, ha reggel 4-ig, 5-ig kísérleteztem. A külföld teljesen a Kora könyvének a be­hatása alatt állott, svimdlinek tartotta a távol­Első szlovák ékszer-, arany- és ezfistgyár Tulajdonosok! FROITIG TESTVÉREK Gyár: Bratislava, Ferenciek tere 1. Telefon: 57. Eladási hely: Bratislava, Mihály-utca 6. Telefon: 16—02. Elsőrangú készítmények ékszer-, arany- és ezüstárukban — 50% megtakarítás — Eladás eredeti gyári árakon U-arany és ezüst, valamint érmék fazon átdolgozását a legolcsóbb árak mellett vállaljuk Brilliáns átdolgozások alkalmával a kő befoglalásánál t. vevőink jelen lehetnek Állami alkalmazottak 5% engedményt kapnak Javításokat azonnal eszközlünk balátási kísérleteket. Egy német ismerőse vég­re rábeszélte arra, hogy írjon könyvet az eddi­gi eredményeiről s aztán menjen ki Németor­szágba, mert a telefongyárban elpenészediik. 1922-ben jelent meg a Mihály könyve s ek­kor egyszerre megváltozik a helyzet. Jelentkezik a londoni Marconi-társaság és kér-' déet intéz a telefongyárhoz, mennyiért enged­né át az eddigi kísérleti eredményt. A gyár azt válaszolja, hogy az angolok kínál­janak árat. Marconiék százezer fontot ajánla­nak fel — a telefongyár ötszázezret kér, Mar- coniék többé nem jelentkeznek. A vélemények azonban még mindig megosz­lanak. Vannak Németországban szakembrek, akik bliuffnek tartják az egészet. De hallatsza­nak már olyan hangok is, hogy hátha nincs igaza Komnak. Hátha megoldható a probléma? Hátha a fiatal magyarnak van igaza? Szóval nagy lárma támadt és a németek föl­figyelnek! Hívják ki Berlinbe. Az A. E. G.-hez kerül mint tanácsadó mérnök, majd a Siemens- éknél is dolgozik, az I. G. Farbenwerke íf fi­gyelmessé lesz reá és foglalkoztatja. Német töke — magyar munka — Linden helyen — mondja nekem büszkén — a szerződésembe belevették, ami nagy dolog a németeknél, hogy akkor járok hivatalba, ami­kor jólesik. Egy vasúti ügyben való szakta­nácsért 6000 márkát kap, szóval szépen kezd keresni. — Kezdett kinyílni a csipám, — mondja Mi­hály, — szerződtettem aszisztenst is magam mellé, persze magyar fiút, aminthogy az egész gárda, amely most már körülöttem van s akikkel dolgozom, mind magyar. A siker egyre nyilvánvalóbb volt. de még min­dig nem akadt német cég (1924-ben), amely pénzt mert volna belefektetni a távolbalátási kísérletekbe. Egészen 1928-ig tartott ez a bi­zonytalanság, amikor végre nyilvánosságra ju­tott, hogy a német birodalmi posta már kísérle­tezik a Mihály találmánya alapján (amelyet, mellesleg szólva, 78 szabadalom véd.) Ekkor, 1928-ban, egy szép napon beállít a Mihály irodájába két ur s az egyik Paul Kress- mannak mutatkozik be. Közismert berlini sok­szoros milliomos cég főnöke. — Mivel szolgálhatok? — kérdezi Mihály. — Kell-e önnek pénz? — feleli Kressmann. — Hát bizony nem ártana, — mondja Mihály. — Mennyi kellene önnek pillanatnyilag, hogy a kísérleteit teljes erővel folytathassa? — Százhatvanezer márkára lenne szükségem. Azzal Kressmann már le is ült az asztalhoz, elővett egy csekk-könyvet és újra fölkelvén, átadott Mihálynak egy 160.000 márkáról szóló csekket. — Nos, — kérdezte ezután, — mit kapok én ezért? — Alakítunk egy részvénytársaságot és a tiszta jövedelem 25 százaléka az öné. — Hallotta, közjegyző ur, — fordult Kress- mano a vele érkezett úrhoz. — Hallottam és tudomásul veszem. S azzal a milliomos már nyújtotta is a ke­zét bucsuzásra. — Talán üljünk le egy pillanatra, — indít­ványozta Mihály.-— Köszönöm, már sokat ültem ma, inkább elmegyek sétálni, — válaszolta Kressmann » már ott se volt. Oly kedvesen, oly mulatságosan mondja el ezt Mihály Dénes, hogy az ember akár más­napig el tudná hallgatni. Ekkor aztán megalakult a Telehor részvénytársaság, amely a Mihály találmányának terjesztésével, finan­szírozásával foglalkozik. Teljes megoldás Mihály arra törekszik, hogy a készüléke mi­nél olcsóbb legyen s a nagyközönség szolgála­tára lehessen. Ami a gyakorlati alkalmazást il­leti, az varázslatosan sokféle lehet. A tenge­rek és a tűzhányók mélyét éppen úgy az em­beri szem elé fogja vinni, mint mindazt, ami a földön érdekes esemény, bárhol történik. Látni fogjuk azt, akivel telefonon beszélünk, látni a parlamenti ülést, a népgyülést, a szinházi elő­adást, amelynek a hangját a rádió közvetíti. Mindazt, amit most a távolból csak hallunk, egyúttal látni is fogjuk. Az alapelvek, a rendszer már teljesen meg van oldva a Mihály készülékével, még csak másod­rendű technikai megoldások vannak hátra, fő­ként a nemzetközileg megállapított hullámhosz- •szak újabb rendezése és akkor a magyar Mi­hály Dénes találmánya, a Telehor, újabb kin­cse lesz az emberiségnek. Elbúcsúzom Mihály Dénes töl. Már vagy egv tucat ember vár rá, aki beszélni, tárgyalni kí­ván vele. Megkér, adjam át üdvözletét- Magyarország­nak, a hazának, amelyhez mindörökké hu ma­rad a. Mihály József fia, az Ambrus Zoltán öccse. M*

Next

/
Oldalképek
Tartalom