Prágai Magyar Hirlap, 1929. augusztus (8. évfolyam, 172-197 / 2097-2122. szám)
1929-08-21 / 188. (2113.) szám
t 1929 augusztus 21, werd*. <TOg<TA7MAGfereHTRLg]> vagy pepiig maga a rcndörfötanácsos is felfigyelhetett volna az egyesület gyanús működésére. Végül hivatkozom Zachar dir. egyebem! könyvtárosra, aki nem magyar és nem arisztokrata és aki szintén állandóan feljárt az egyesületbe. A bíróság Landl József miegesketését mellőzi. A szökött katona vallomása Ezután kihallgatják Lénárt Vilmos 47 éves bécsi születésű pozsonyi munkást. Elmondja, hogy 1923 novemberében felkereste Bitterét és megkérte, hogy szerezzen neki munkát. Nagyszombatból jött Bitterához, mert munkanélküli volt. Egyébként Magyarországról jött át, ahol Csóton továbbszolgáló tiszthelyettes volt, de mikor Kaposvárra helyezték, megszökött .Magyarországról, Becsbe ment, ahová feleségét már előre elküldte. Bécsből Nagyszombatba ment, onnan pedig Pozsonyba. Itt megtudta, hogy volt kapitánya, Bittera Zsigmond Pozsonyban van. Tőle kért alkalmazást. Bittera azt mondta, hogy titkárnak tudja alkalmazni a rokkantegyesületben. Ez 1923-ban volt. A primáspalota tükörtermében volt is egy gyűlés, amelyen Bittera elnökölt, Voszatkó volt kapitány volt a főtitkár, ő pedig titkár lett. Látta, hogy Bitterához sokan járnak, igy Égner volt kapitány, Tuka és mások is. Bittera mindig a hátsó ajtón eresztette be őket, sokszor ott várta őket, vagy pedig együtt jött velük. Tukát ő maga is sokszor beengedte a hátsó ajtón Bittera kapitányhoz. Többször panaszkodott Bittera előtt rossz anyagi helyzetéről, aki erre vigasztalni kezdte, hogy ne féljen semmit, visszajönnek majd a magyarok és ekkor, aki állami állásban volt, az visszakapja azt. Egy nap Tuka kérdezte, hogy el- menne-e Budapestre. Szégyelt'e megmondani, hogy szökött katona és azt felelte, hogy igen. Erre Tuka azt mondta, — folytatja a tanú, — hogy Budapesten beléphetek a szlovák légióba, amelynek parancsnoka Sir József volt trencséni ezredes. írásokat is akart Tuka adni, pénzt is, de azt mondtam, hogy én félek és nem megyek Budapestre. Nem tudom, hogy micsoda iratok voltak ezek, amelyeket Tuka nekem akart adni, hogy Budapestre vigyem. Másnap Bittera leszidott, azt mondta, hogy gyáva vagyok és ezt nem várta tőlem. Amikor azután én is kiléptem az egyesületből, megtudtam, hogy Bittera maga utazott el Budapestre. Elnök: De hiszen önnek nem volt útlevele? Tanú: Azt mondták, hogy én kiismerem magam a határon és egy-kettőre odaát leszek. dalia dr. védő: Tett ön szolgálatot a pozsonyi rendőrségnek? Tanú: Nem. Gállá dr.: ön feljelentette magát & rendőrségen, begy megölte a gyermekeit Miért tette ezt? Tanú: Erre nem adok feleletet Ezután Gállá dr. kérdései során kiderül hogy a tanú ez év julius 24-én fölkereste Gállá dr.-t irodájában és csak négyszemközt akart vele tárgyalni. Kiderül az is, hogy már januárban is fölkereste Gállá dr.-t, amikor a Tuka-ügy kipattant. Dénárt kijelenti, hogy azért kereste föl Gallát, ■mert azt hitte, hogy Gállá dr. jelentette föl Tukát és tanácsot kérni ment hozzá, hogy mit tegyen. Gállá dr. azonban elutasitotta őt, amire Ivánka Milánhoz ment, aki elküldte a rendőrségre. Lénárt bejelenti, hogy három nappal ezelőtt szerzett még egy tanút és pedig Mahó János volt nyitrai tiszthelyettest, akinek az ő ajánlatára ezekkel a gyanús iratokkal szintén Budapestre kellett volna mennie, de Mahó sem vállalta a dolgot. Az elnök ezután az iratokból megállapítja, hogy Lénártot lopásért hathavi börtönre, csalásért egyhavi fogházra, hamis vádért hathónapi börtönre, hűtlen kezelésért egyhavi fogházra, kétrendbeli csalásért hat-hatheti fogházra és még 1914-ben csalásért kéthavi fogházra Ítélték. Lénártot vallomására nem esketik meg, mert sem a védők, sem az ügyész nem kéri. sem az ügyet az illetékes hatóságoknak, mert különben én is gyanús leszek. A tanú ezután még kijelenti, hogy Maoh nem propagálta a magyarofil gondolatot és beszédeiben nem tett említést a forradalomról. A tanú megesketésót mellőzik. Ezután IJrik Viktor 28 éves lónyabányiai vasúti tisztviselőt hallgatták ki, aki vallomásában arról a katonai parancsról beszél, amelyet Maciinak átadott. 1924-ben ismerte meg Machot, mikor a katonaságtól hazajött és ekkor Maciinak átadott egy negyedivnyi katonai parancsot, amely szerinte neon volt fontos és csak azt tartalmazta, hogy a technikai alakulatoknál lehetőleg cseheket kell alkalmazni. Azért adta át ezt Machnak, mert akkor Tren- csénben zavaros viszonyok voltak és azt akarta, hogy ezt Mach mint újságíró felhasználhassa. A katonai parancsot Nyitrán kapta, de hogy kitől, azt nem tudja. Az elnök bemutatja a katonai parancsot, amelyet Svec ezredes adott ki s amely azt tartalmazza, hogy a rádió és a telefonszolgálatban csak megbízható cseheket kell alkalmazni. A tanú megesketésót a bíróság mellőzi. Tuka tárgyalásai a kommunistákkal Ezután kihallgatják Koreny Lajos 33 éves l turócszentimártoni születésű pozsonyi fakereskedőt, a szJovemszkói kommunista párt egyik volt vezetőjét, aki vallomásában előadja, hogy Gottwald kommunista vezető azt közölte rele, hogy a kommunista Inter- naeionáletől Becsen keresztül utasítás jött Prágába, hogy valaki menjen el Bécsbe és tárgyaljon Tuka Bélával arra vonatkozólag, hogy milyen álláspontot foglal el a kommunista párt a nemzetiségi kérdésben és milyen álláspontot foglalna el egy közvetlen akció esetén. A párt Gottwaldot küldte ki, aki Sopronban találkozott is Tukával. Ez 1926 szeptemberében volt, amikor egész Szlovenszkón a rodobraneoek és a kommunista védelmi alakulatok között harcok dúltak. Gottwald a Tukával való találkozás után elbeszélte nekem az egész dolgot. Elnök: Milyen álláspontot foglalt el a kommunista párt a Rodobranával szemben? Tanú: Kommunista szempontból az volt az irányadó, hogy minden forradalmi megmozdulást ki kell használni. Az volt a tézisünk, hogy ha a Rodobrana megmozdul, akkor később ezt a megmozdulást kihasználva, mi is rajtaütünk a Rodobranán. Gottwald egyébként, amikor elment a soproni találkozóra, moszkvai emisszáriusnak adta ki magát Tuka előtt, letagadta, hogy morvaországi származású, orosznak mondta magát és csak németül beszélt TukávaiL „Nem volt titok** Elnök: Volt-e az önök alakulatán ée a Rodobranán kívül más alakulat is Szlovenszkón ? Tanú: Ezt nem tudom. Egyébként a Rodobranával éles harcokat folytattunk. A Rodobrana egyszer Zólyomban formális támadást intézett a munkásság ellen. Elnök: liinarik is tudott a soproni találkozóról? Tanú: Igen. Neki is mondta Gottwald. Ez a találkozás nem volt titok, minden kommunista vezető tudott róla. Elnök: Milyen közvetlen akcióról folyt tanácskozás Sopronban? Tanú: Erre csak Gottwald tudna válaszolni. A kommunista terminológia szerint egy közvetlen akció egyébként forradalmi akciót jelent. — Tud-e arról a cikkről, ami a Pravdában jelent meg s amely cikknek egyik mondata Tukát támadta? — IgeD. — Koza meglátogatta önt e cikk ügyében. Mit akart magától? — Akkoriban éles harc folyt a ludákok és a kommunisták között s ebben a cikkben az egyik mondat célzás volt a Tukával való soproni tárgyalásokra. Tuka akkoriban egy nép- gyűlésen a kommunisták ellen éles beszédet tartott. Koza azzal jött hozzám, hogy van-e erre bizonyítékunk. Bizonyíték nem volt, csak tudtuk azt, hogy Tuka tárgyalt Gottwalddal. Mi Kozának nem árultuk el a dolgot, mert úgy gondoltuk, ha a Rodobrana vezetőjét, már mint Tukát el akarjuk távolítani, akkor majd felhasználjuk ezt ellene. — Mondta Koza, hogy el akarja távolítani Tukát a politikai életből? — Igen. — Hogyan ismerkedett meg öu Tukával? — 1927-ben, amikor kizártak a kommunista pártból, Maah Sándor saját kérésemre egyszer bemutatott az uccán Tubának, aki érdeklődött a kommunista pártnak a nemzeti kérdésben elfoglalt álláspontjáról. Ez teoretikus beszélgetés volt és amikor másodszor találkoztunk, akkor is ugyancsak teoretikusan beszélgettünk. Forradalomról nem beszéltek? — Nem. Ügyész: A bécsi tárgyalásoknak az lett volna a célja, hogy a Rodobrana és a kommunista alakulatok között kooperációt létesítsen. Tanú: Nem tudom. Ügyész: ön a vizsgálóbíró előtt azt mondta, hogy Tuka említette, hogy jobb volna, ha a kommunista pártot Prága helyett Szlovenszkón összpontosítanák. Tanú: Ezek teoretikus beszélgetések voltak. Láttam, hogy Tuka egyáltalán nincs informálva a kommunista párt eblső ügyeiről. Nem emlékszem erre a kijelentésre, de lehet, hogy Tuka ezt mondta. Gállá dr.: Tud-e arról, hogy 1926-ban a baloldali pártok puccsot készítettek elöl Tanú: Szlovenszkón nem, de Csehországban igen. Gadla dr: A Gottwald-Tuka-féle beszélge- — Az a vád itt ellenem, hogy Gottwald* Mach patriotizmusa Ezután Mészáros János 28 éves tótmegyeri jegyzőt hallgatják ki. Előadja, hogy Mach Sándor említette neki, hogy érdeklődik a leventeintézmény iránt, annál is inkább, mert kormánykörök nem szentelnek elég figyelmet a levente-veszélynek. Elnök: Mondta-e Mach, hogy miért akarja tanulmányozni a leventeintézményt? Tanú: Én említettem neki, hogy egy csehszlovák tiszt, aki a határon teljesített szolgálatot, azt mondta nekem, hogy a leventeintézmény igen veszedelmes alakulat és konfliktus esetén betörhet a határon. Erre Mach azt válaszolta, hogy ezért kell tanulmányozni a leventeintézményt, mert konfliktus esetén védeni kell a határt Magyarország ellen. Elnök: Mi volt ezen gyanús és miért jelen- telte föl kétszer is a rendőrségen Machot? Tanú: Mach elfogatásáig nem fogtam gyáriul, de később említettem a dolgot egy csendőrnek és ez a csendőr azt mondta, hogy jelenttés ekkor volt? Tanú: Igen, ezádőtájbam. Gállá dr.: El tudná mondani a „Takarítsátok ki Szlovén szkót“ eimü manifesztum tartalmát? s — Nem autonómiáról, sem önkormányzatról, hanem önálló Szlovenszkóról volt benne szó, esetleg munkáskormánnyal. Vázlatos tartalma egyébként annak idején a Pravdában is megjelent s akkor átment a cenzúrán. A botosok forradalma Halik dr.: Lehetségesnek tartja azt, hogy a botokkal felfegyverzett Rodobrana forradalmat tudott volna csinálni Szlovenszkón? Tanú: 1926-ban olyanok voltak a viszonyok, hogy a Rodobrana sem tudta, hová, merre forduljon. Hol a fasisztákkal, hol a kommunistákkal akartak együtt dolgozni, hol a csehek ellen, hol a csehekkel. Weichherz dr.: önök ezt honnét tudták? — Elküldtük embereinket a Rodobranába, hogy megtudjuk, mi folyik ottan. Mi talán jobban voltunk informálva, mint a Rodobrana tábornokai. Weichherz dr.: Milyen álláspontot foglalt el a kommunista párt Magyaroszággal szemben? — Elutasító álláspontot. így például amikor Rothcrmere megkezdte akcióját, mi voltunk az elsők, akik százötvenezer példányban röpiratot bocsátottunk ki és ebben a leghatározottabban állást foglaltunk Rothermorc ellen. Weichherz dr.: Nem mondotta Gottwald, hogy Becsben az autonómiáról volt szó? Tanú: Az autonómiát a kommunista párt elveti, svindlinek tartja. Tuka áll most föl és a tanúhoz fordulva, ezeket mondja: való tárgyalásaim következtében a kommunista párt nem foglalt el elvi álláspontot a ’Rothermere-akció ügyében. Igaz ez? Tanú: Nem, sőt az ellenkezője igaz, amint már mondottam. Tuka: Azzal is vádolnak, hogy én okoztam azt, hogy a zsolnai gyűlésen a kommunista párt a csehek és szlovákok egységének megbontása érdekében akart manifesztálni. Lehetséges az, hogy a kommunista párt világnézetben megállapított elveitől és Moszkva parancsától egy ilyen beszélgetés miatt eltért volna? Tanú: Nem lehetséges. Ügyész: ön azt mondta, hogy pontos információik voLtak a Rodobranáról. Erős volt a Rodobrana? — Ha nem is lcvantitative, de kvalitative erős volt, egységes volt, mi számoltunk vele. A tanút nem esketik meg vallomására. Ezután Gállá védő bejelenti, hogy a védelem eláll Kaiser Gyula, Bicsovszky Kázmér dr., Holzmann és Krupa bejelentett tanuk kihallgatásától. Ezzel a délelőtti tárgyalás be is fejeződött és az elnök folytatását délután négy órára halasztotta el. A délutáni tárgyalás Délután egynegyed ötkor folytatták újból a tárgyalást. Minarik István harminokétéves pozsonyi géplakatos, a kommunista pártnak volt vezetője az első tanú. Az elnök kérdésére kijelenti, hogy Gotft- walddal felületesen beszélgetett Zsolnán. Gottwald elmondotta neki, hogy Bécsben volt, Tukával tárgyalt, németül beszélgettek. A beszélgetést Tuka akarta a bécsi szovjetkövetség utján. Gottwald szerint Tuka e beszélgetés folyamán elmondotta, hogy fontos neki, hogy Szlovenszkón a bolsevizmus megerősödjék. Tárgyaltak még gazdasági és nemzetiségi kérdésekről és Gottwald kijelentette, hogy Tuka szimpátiával fogadta a kommunista párt álláspontját a nemzetiségi kérdésben, amely a néppártéval azonos volt. 1925 júliusában, a manifesztum megjelenése utáni közvetlen időben folyt ez a beszélgetés. Ügyész: 1926-ban a kommunis/a párt programjában volt Szlovenszkó teljes elszakitása is? — Ez is állt a programban. A kommunista párt arra az álláspontra helyezkedett, hogy van külön cseh és külön szlovák nemzet és Csehszlovákia nemzetiségi állam. A párt azonban ezt a programját nem realizálta. Smeral például azt mondotta, hogy semmit sem szabad tenni a mostani egység ellen, nehogy Magyarország abból hasznot húzzon. Jakab nagymihályi vendéglős vallomása szerint veréssel és kínzással kényszeritették arra, hogy Tuka ellen valljon A tanút vallomására nem esketik meg. Utána Jakab János harmincötéves volt nagymihá- lyí vendéglőst hallgatták ki Tuka és Mach nagymihályi beszéde ügyében. Jakab János az elnök kérdésére elmondja, hogy Tukát és Machot Nagy mihál yban látta a gyűlés alkalmával. Elnök: Jelen volt Tuka beszédén? — Nem voltam jelen, a beszédre nem emlékszem. Elnök: De önt kihallgatták Nagymihályban a járásbíróságon, Kassán és Pozsonyban a rendőrségen és mindenütt azt mondta, hogy Tuka beszédében kijelentette, hogy eljön az idő, amikor arról kell dönteni, hogy Szlovenszkó elszakadjon. Ha pedig a csehek nem fognak kimenni szép szóval, akkor megmutatjuk kemény szlovák öklünket. — Kérem, amikor Kassán a rendőrségien kihallgattak, úgy elvertek, hogy mindent megvallottam volna, még azt is beismertem volna, hogy meggyilkoltam az édesapámat. Én három hónapig és tiz napig voltam vizsgálati fogságban és azt sem tudom, miért. Azt mondották, hogy állítólag kémkedésért. Pozsonyban nem vertek, csak hideg, piszkos cellába tetteik, úgyhogy amikor a vizsgálóbíró előtt volljam, nem mertem a megveretésemet elárulni, mert féltem a cellától. Elnök: Maga & jegyzőkönyvben egészen mást vallott. — Kérem, Kassán úgy vertek az ujjaimon, hogy kezem teljesen feldagadt. Privát orvost kértem, de nem adtak. Pozsonyban három napig voltam bezárva, azután kieresztettek. Elnök felolvassa a tanúnak a vizsgálóbíró előtt tett vallomását, amelyben Tokának; a már említett kijelentéseket knputálja. — Kérem, én nőm hallottam Tukát beszélni. Elnök: De kellett hallania, ha itt mondja, — é« a jegyzőkönyvre mutat. — Ahogy Tuka beszélni kezdett, a csendőrök kihívtak engem és megkérdezték, van-e engedély a népgyülés megtartására. Az elnök to-váhb olvassa ezután a jegyző* könyvet, a tanú azonban csökönyösen azt hajtogatja, hogy ő a beszédet nem hallotta é9 mindent, amit eléje tettek, aláirt. Elnök: Tg árt valaki önnek valamit, ha visz- szavonja vallomását? — A rendőrségen azt mondták nekem, hogy visszakapom a vasúti vendéglőt, ha Tuka ellen vallók. Amikor nem akartam aláírni a jegyzőkönyvet, akkor verni kezdtek, én csak azután irtani alá. , Elnök; Ki volt ott a jegyzőkönyv aláírásánál? —Porubka biztos, de azután hoztak még egy detektívet, hogy jobban imponáljon. Ez a fejemre ütött. Az elnök tovább olvassa a jegyzőkönyvet, mire a tanú kijelenti, hogy csak arra emlékszik, hogy jönnek majd az amerikai szlovákok, egyébre ne memlékszik. Elnök: Egészséges ön? — Miért ne lennék? Elnök; Mert furcsa az, hogy háromszor ugyanazt mondotta, most meg mindent visszavon. — Én félteni, hogy a vizsgálóbíró elfogatási parancsot ad ki ellenem. Az elnök ismét tovább olvassa a jegyzőkönyvet, amelynek szövegében ez a kitétel szerepel, bogy „Mach nagy elánnal mondta a következőket. Elnök: Tudja ön, mi az az elán? — Nem. „Minden nap kihallgattak és folyton vertek** Elnök tovább olvas, de a tanú semmire sem emlékszik és kijelenti, hogy a kassai rendőrségen minden nap kihallgatták és folyton verték, úgy hogy mindent aláirt. Elnök: Miiért nem mondta meg a vizsgálóbírónak. hogy a rendőrségen kik én yszeri tették a vallomását? — Kérem, itt vagyok a bíróság előtt, itt jelentem ki, hogy nem igaz az, ami a jegyzőkönyvben áll. Elnök (tovább olvasva a vallomást): Mit mondott maga Barátfalvynak? — Amikor ő azt mondta, hogy ki akar lépni a katonaságtól, azt mondtam neki,