Prágai Magyar Hirlap, 1929. július (8. évfolyam, 148-171 / 2073-2096. szám)
1929-07-27 / 168. (2093.) szám
6 1929 jnlinB 27, wombat. Ellenforradalmi színdarab — Moszkvában Amikor a szerzőt és a színházigazgatót börtönbe vétik a siker után Ti csak akkor engeditek meg a bölcsességet, ka az ember részeg, — mondja Ripcsenko alkohol- mámorában vagy csak szimulált alkoholmámorában a népbiztosnak abban a furcsa sorsú, izgalmas színdarabban, amelynek szerzője Wladimir Oszipovics Amesztisztov, aki a félelmetes politikai rendőrség börtönéből csak a francia követség gépirókisasszonyáuaik a segítségével tudott megszökni. Elkövette Amesztisztov azt a bűnt, hogy ellen- forradalmi színdarabot irt, még pedig olyan ügyességgel, hogy drámáját, A népbiztos-t előadták Moszkvában is, anélkül, hogy a próbák alatt észrevették volna a szerző ellenforradalmi elveit. És csak a moszkvai előadás után jöttek rá, hogy a szerző mélyenjárő szellemességgel röpíti nyilait a szovjet életébe. Ez annyival is inkább feltűnő volt, mert A népbiztos-t az úgynevezett híres Északi Színtársulat bemutatta Oroszország északi városaiban, kivételes sikerrel, anélkül azonban, hogy a hatóságok felfedezték volna Amesztisztov drámájának a szovjetre való veszedelmes hatását. Lehet, hogy neon vették észre, lehet, hogy nem akarták észrevenni, de annyi bizonyos, hogy az Északi Színtársulat előadásain lelkesen fejezték ki elragadtatásukat, amikor az ellenforradalmi jelenetek kibontakoztak a színpadon. Moszkvában már az első előadás után betiltották a darabot, amely az északi vámosokban a siker jegyében vándorolt, sőt letartóztatták a színtársulatnak nemcsak a szerzőjét, hanem az igazgatóját és a rendezőjét is. Amesztisztov három hónapig volt vizsgálati fogságban a Gpu, a politikai rendőrség hírhedt börtönében, ahol reménytelennek látszott a sorsa, mert a szovjet vezetői kegyetlenek azokkal szemben, akik szabadabb hangot merészelnek megütni. Szerencséjére Jeanne La- moine kisasszony, a francia követség egyik fiatal gépirónője, kalandas módon megszöktette őt a börtönből, mire mind a ketten hamis útlevéllel Finnországba menekültek, ahol megmentőjét feleségül vette a hazájából kiüldözött orosz iró. Előbb Párisban, majd Londonban telepedtek le, ahol Amesztisztov essayket, novellákat ir, amelyek a legelőkelőbb francia és angol lapokban jelennek meg. Felesége forditja le ezeket az Írásokat és „adminisztrálja'* férjét az emigrációban. Amesztisztov most negyvenöt esztendős. A bol- sevizmus kitörésekor előbb körorvos volt Arohan- gelsk vidékén, majd kikötői orvosa lett egy hajós- társaságnak. Irodalmi esszéiben hevesen támadta a propagandisztikus irodalmat, amelyet Luna- csarszky népbiztos -irányított és már e miatt is voltak apróbb kellemetlenségei. A népbiztos cimü darabot 1926-ban irta, amelyet most Londonban a Theatre Everymanban mutattak be, legközelebb pedig Newyorkban Miller egyik színháza, Párisban pedig a Theatre Pigalle adja elő. A darab, amelyet magyarra Orbók Attila dolgozott át, nem propagandisztikus jellegű. A kommunizmus doktrínáit állítja szembe az ember isteni és természeti törvényeivel. A darabban egy Ripcsenko nevű részeges szobrász bölcselkedik, hol ittasan, hol pedig szimulálva az ittasságot és a bölcselkedés ostyájában mond éles, támadó kritikát a kommunizmus pusztító számumjáról. Szokolov népbiztos megfenyegeti Ripcsenkot, nagy haraggal rátör: aki a bolsevisták útjába áll, azt eltiporják. Vigyázzon tehát a szájára. Ripcsenko gúnyosan válaszolja: — Ma is ittam állami vodkát ittam. Ha meg nem sértem vele: drága és rossz... Szokolov hadügyi népbiztos megismerkedik egy Natasa nevű leánnyal. Beleszeret és ennek a vonzalomnak az a tehertétele, hogy támadják érte a kérlelhetetlen népbiztost, mert a fiatal leány egy balti báró, cári diplomata leánya, akinek szüleit a bolsevizmus kitörésekor meggyilkolták. Natasát a család öreg kocsisa, egy derék muzsik neveli föl. A leányba szerelmes Szokolovnak az unokaöccse is, Palaics csillagász, aki látva a leánynak a ragaszkodását a népbiztoshoz, az öngyilkosságnak különös módját eszeli ki. Kiáll Moszkvában az egyik ablakba és az egybegyült tömeghez ellenforradalmi beszédet intéz. Lefogják, megölik. Szokolov nem akadályozta meg. Natasa ettől a pillanattól fogva ezt soha nem hozta elő Szokolov előtt, akiről az állította Palaics, hogy gyáva, „mert gyilkoltatott, de sohasem nézett szembe a halállal." Natasa együtt él Szokolowail a szovjet ..szabadházasságában", amely szerint független a férfi, független a nő, egyik sem rendelkezhetik a másikkal. És mégis, amikor Natasa közli a népbiztossal, hogy egy Sztrenko nevű ezredesnek a szeretője, amihez a kommunista morál szerint joga is van, — hiszen a nő nem magántulajdon, tehát szerintük bárkinek a szeretője lehet, — Szokolov vad dühvei veti rá magát a leányra és megfojtja. A gyilkosságot Ripcsenko a részeges szobrász telefonálja meg a rendőrségnek és rettenetes iróniával így közli a rendőrséggel a gyilkos nevét. — Szokolov népbiztos, az e'llenforradaknár ölte meg a leányt. A „ellenforradalmár", aki a darabban folytonosan beleütközik a kommunizmus fanatikusa létére a szovjet dogmáiba és végül is a vörös igazságokon felül emelkedik az emberi törvény: ráveti magát a leányra, „aki nem magántulajdon" és egy pillanat alatt végez vele. Ripcsenko pokoli iróniája odáig megy, hogy a telefonba még bekiáltja ezt is: — Itt Ripcsenko szobrász, a kommunista, beszél. Ezt ő mondja, aki az egész darabban ellenforradalmár, de iróniájában kommunistának kiáltja ki magát, mert azon a hiten van, hogy nem szabad elvenni a nőnek az életét, mint ahogy a szovjet vezérei a nők társadalmi elhelyezésénél mindig összeütközésbe kerülnek önmagukkal és egyszerre kiderül a doktriner tételek hamis papirosszaga. Natasa Szokolowal való egyik heve8 vitájában a népbiztosnak az uj embert hirdető dikciőjára ezt feleli: — Az uj ember. Én azt hiszem, hogy az ember mindig ugyanaz marad... A világ végéig. Az egykori arohangelszki körorvos esete is ugyanaz volt Oroszországban: művész volt, tehát ember volt és amikor leült színdarabot írni, akkor is ember akart maradni. Ezért száműzték őt is, darabját is, amely százezer és százezer orosz lelkében indította meg a felszabadulás vágyát, de A népbiztost nem hallgatják lerongyolódott orosz hivatalnokok, munkások, muzsikok, London, New- york, Páris népe veszi fel a darabon át azt a tengernyi szenvedést, amelyben a világnak ez a legtragikusabb népe éli végzetét. D. M.' Operációval védekeznek a bűnözés betegsége ellen Newyork, julius 25. Indianopolisban néhány nappal ezelőtt érdekes kísérletet végeztek egy fegyencen. Megoperálták őt abból a célból, hogy a jövőben sohasem gondoljon — csekkhamisitásra. A betörésnek és a gonosztetteknek operatív beavatkozással való gyógyítása nem uj. Erre vonatkozóan már évekkel ezelőtt kezdtek kísérleteket az Egyesült Államokban. A fogyencek önmaguk voltak hajlandók „kés alá feküdni", hogy ezen az utón szabaduljanak meg gonosztevői ösztönüktől. Természetesen leginkább azokról a fegyencekről van 6zó, akikét életfogytiglani fegyházra Ítéltek. Ezeknek az embereknek nincs mit veszteniük, nyugodtan átengedhetik magukat a tudományos kísérleteknek. Az eddigi kísérletekkel azonban mindig baj volt. A megoperált fegyenceket rendszerint kiengedték a fogházból s az illetők nyugodtan tovább dolgoztak, természetesen nem a társadalmi rend keretein belül. Tovább folytatták a betöréseket. Két esztendővel ezelőtt egy ilyen elbocsátott megoperált fegyenc gyilkosságot követett el s akkor a támadások egész raja indult meg a fegyencoperálássaJ foglalkozó professzorok ellen. A legutóbbi indianopolisi megoperált fegyenc egy 28 éves bankhivatalnok, aki Vince rímesben született és két évvel ezelőtt sorozatos ceekkhamisitásai miatt Ítélték el öt évi börtönre. Kiderült, hogy ez a 28 éves ember 27 évig derék, becsületes ur volt, akinek soha eszeágába sem jutott, hogy gonosztetteket kövesen el. A múlt évben egy futballmeccsen véletlenül fejére esett a labda, attól az időtől kezdve állandóan fájt a feje és akkortájt támadt az a gondolata, hogy csekkeket hamisítson. A fegyházban is állandóan panaszkodott, hogy valami nyomást érez a fején, ezért a rabkórházba kellett szállítani. Hiába feküdt a kórháziban, betegsége nem akart elmúlni. Legutóbb a rabkórházban összeakadt egy gonosztevőoperáló professzorral, akinek elpanaszolta baját A professzor beszállittatta az egyetemi klinikára, megoperálta s azóta elmúlt a csekkhamisitó fejfájása. A professzor ugyanekkor ügyvédjével a hatóságokhoz fordult, hogy bocsássák a csekkhami- sitót szabadlábra, mert többé nem fog gonosztetteket elkövetni. Az a bank, amelynek szolgálatában állott ez a csekkhamisitó, hajlandóságot mutat arra, hogy most visszahelyezze állásába. Az élet titka A világmindenség fejlődésének története — Vécsey Zoltán dr. tudományos cikksorozata a Prágai Magyar Hírlap hasábjain Szokolov hadügyi népbiztos a hőse a darabnak. Egyik jelenetben igy beszélgetnek Szokolov népbiztos és Ripcsenko szobrász. Ripcsenió: Szeretnék már olyan valami munkát kapni, aminek értelme van... Valami mo- numentáilis feladatot. Szokolov: Éppen tegnap határoztuk el, hogy az uj lovassági iskola elé a főbejárat két oldalára egy-egy szobrot rendelünk... Ripcsenko (Gúnyosan): Sarlót s kalapácsot... esetleg egy népbiztos szobrát esernyővel. Köszönöm. Majd igy folytatják: Ripcsenko (kitör, összecsapja a kezét és dühösen) : Az Isten szerelmére, csináljanak már valamit, Iván Mihajlovics ....... (Gúnyosan): Szerencsére m ost is részeg vagyok és megmondhatok mindent... Ne csak propaganda- munkát és pénzt adjanak nekünk, hanem inspiráljanak. Szokolov: Megcsináltuk a világ legnagyobb forradalmát!... Felszabadítottunk százharmincmillió embert a cári önkényuralom alól!....... Béké t teremtettünk!... Nézze meg a fiatalokat! Csak magukat az Öregeket nem inspirálja a forradalom... Ripcsenko: Megsúgom, Iván Mihajlovics, mert részeg vagyok ... Megsúghatom ... megcsinálták a forradalmat, amelynek csak áldozatai voltak, akikről hallgatni kell. De nincsenek hősei — akikről beszélni lehetne ... Felszabadították a tömeget, amely most helyi kis potentátok korbácsa alatt nyög... Letaszították az Istent ... a derék muzsikok most Lenin kriptájába járnak imádkozni... Hit lett a bolsevizmus ... A nyomor hite... amelytől, azonban a régi istenihez fordulnak rögtön, mihelyt jég veri el a vetéseket. Szokolov: Hallgasson, mester, hallgasson, mert őrültségeket beszél. Hát lehet-e egy uj világot megteremteni egyik napról, a másikra. Ripcsenko: Lehet, ha valaki isten... nem lehet, ha valaki ember!... Isten nem tudósok könyvéből olvasta ki, miképpen alkossa meg a természetet. De maguk ezt csinálják. Bölcs, tetszetős. a gyomornak kedves doktrínák, szerint akarják átgyum.i a világot... Az ember termé- ezeti törvényeivel és lelkének inteni eredetével racoabeezálva. *. ' i Régebbi olvasóinknak bizonyára kellemes emlékezetében van az a tudományos cikksorozat, amely kát évvel ezelőtt augusztus havában jelent meg lapunk hasábjain „Modern földrajzi szeminárium" címen. Vécsey Zoltán dr., lapunk belső munkatársa volt a szerzője ennek a 35 közleményből álló sorozatnak, amely olyan nagyfokú érdeklődést keltett olvasóink körében, hogy hetek, sőt hónapok múltán is érkeztek megkeresések lapunk kiadóhivatalához, amelyben egyesek az egész sorozatot utánrendelték. Az említett sorozatban Vé- osey Zoltán dr., aki a népszerű tudományos irodalom elismerten egyik legkiválóbb munkása, a legújabb tudományos eredmények alapján foglalta össze a modren geofizika annyira gazdag és annyira érdekes tárgykörét, ismertette a föld felszínét kialakító s a felszint most is átalakító belső és külső erők munkáját és tette ezt oly könnyed, vonzó formában, hogy az egyébként meglehetősen nagy felkészültséget igénylő tárgykört a laikus olvasóközönséggel is megszerettette, mogérttette és ezért is ért el maradandó hatást. Visszaemlékezve a „Modern földrajzi szeminárium" nagy sikerére, szerkesztőségünk megbízást adott Vécsey Zoltán dr.-nak, hogy ezen a nyáron is hasonló érdekességü, népszerű tudományos cikksorozattal örvendeztesse meg a Prágai Magyar Hírlap olvasóközönségét. Vé- csey Zoltán dr. a megbízásnak eleget is tett és el is készítette azt az újabb tudományos ciklust, amely az újságíró könnyed tollával, de a szakember alaposságával is ismerteti a legmodernebb tudományos kérdéseket az olvasóközönség legszélesebb rétegeivel. A cikksorozat Írójának célja az volt, hogy ma., amikor a, tudományban korszakos jelentőségű változások kö- rplluxlink !*, amikor régi efeuétojtpk helyéibe újak, az előbbiekkel valóban szöges ellentétben állók kerültek, rövid összefoglalásban ismertesse mindazokat a problémákat, amelyeknek tudása feltétleniül szükséges a modern ember természettudományos világ- szemléletének kialakulásához. Ma minden müveit embernek elsőrendű szellemi szükséglete, hogy a világmindenség problémáiban kellő tájékozódása legyen. Ezt a szükségletet kívánja Vécééy dr. cikksorozatával kielégíteni é* az ezerarcú élet titkát akarja megismertetni a P. M. H. olvasóközönségével. Egy sokat olvasott, Bokát tanult fcanárem- ber, akit a katedrától megfosztottak, a hírlapíró tollát, a sajtó publicitását használja fel arpa, hogy ilyen módon is kielégíthesse szenvedélyét: oktasson és tanítson. Olvasóink jól ismerik Vécsey Zoltán dr. tudományos cikkeinek értékét, hiszen azalatt a négy esztendő alatt, mióta a P. M. H. szerkesztőségének tagja, sűrű egymásutánban jelentek meg ilyen irányú cikkek ie a P. M. H. hasábjain s ezeket az Írásokat olvasóközönségünk nagy szeretettel fogadta. Nem szükséges tehát hosszasabban rámutatnunk arra, hogy ezek a cikkek, melyek fokozatosan vezetik be olvasóinkat a világmindenség titkainak ismeretébe, komoly értékei lesznek a tudományos Írásokban meglehetősen szegény szlovenszkói magyar irodalomnak. Szerkesztőségünk a cikksorozat értékét azzal is fokozni fogja, hogy költséget nem kiméivé, értékes képanyaggal illusztrálja a szöveget és ezzel elősegíti, hogy a’ cikksorozat még jobban elérje kitűzött célját. A cikksorozat közléeét. ogyik legközelebbi szánunkban kezdjük meg. Névtelen feljelentés alapján vizsgálat folyt le a losonci kerületi hivatal tisztviselői ellen Losonc; julius 26. (Saját tudósítónktól.) A. losonci kerületi hivatal vezető tisztviselői ellen a múlt hét folyamán szigorú vizsgálatot folytatott le a pozsonyi országos hivatal. A vizsgálat megértésével Badik Béla dr. osztálytanácsos volt megbízva. A vizsgálat megindítására egy névtelen feljelentés szolgáltatott okot. A névtelen feljelentő különféle szolgálati mulasztásokkal vádolta meg a kerületi hivatalnak azon szlovák tisztviselőit, akik a magyar nyelvet is bírják s akik a magyar felekkel magyarul érintkeznek. A napokon át tartó tüzetes vizsgálat azonban, értesülésünk szerint, csak azt állapította meg, hogy a felhozott vádak egytől-egyig teljesen alaptalanok. Beszélgetés a §riztsrákkirályával Becs, julius hő. Seilaz Leó, a frizurák királya, ő az internacio- nális frizura-kongresszus elnöke, a frizura-szakma művésze és Poiret-je. Zürichi üzletében nem igen sűrűn fordul meg. Mert e hajmüvészet hivatása erősen igénybeveszi. A levelezés, a konferenciák és a kongresszusok teljesen lefoglalják idejét. Ha utazik — már pedig ő sokat utazik, — titkárával indul el, akinek útközben diktálja a leveleket. Fehér köpenyében olyan karcsú, hogy a hölgyek bízvást megirigyelhetik. Cigarettázva áll a műhelyében és közben a fésülendő fejet tanulmányozza. Mert ő is, mint a művész, mielőtt művészi feladatát megoldaná, előbb a modellt tanulmányozza. A véletlen folytán adódott kis szünetben — már amennyit ilyen rövid idő alatt el lehet mondani — Seilaz nr a következőket mondja el nekem: — Mikor a bécsi kongresszuson voltam, egyúttal Budapestre is leutaztam. Micsoda szép város! S milyen szép asszonyokat láttam! Visszatérve a kongresszusra, csak annyit mondhatok, hogy a fodrásznak is van szüksége kulturérzékre. Az igazi fodrásznak az ujjaiban kulturérzékre, fejében értelemre és eszmékre, szivében pedig rajongásra van szükség... És Seilaz ur elgondolkozva gyújtja meg a második cigarettát. Azután újból elkomolyodik és összeszedi gondolatait, akárcsak egy államférfim Az arckifejezése is olyan zárkózott, mint a diplomatáé, aki sok titkot rejteget amögött — Hogy lettem fodrász? — s egy pillanatig elgondolkodik. — 1891-ben Marcellnek, egy párisi fodrásznak természetes hullámokat sikerült előállítania. Módszerét titokban ta.-tóttá, amelynek révén csakhamar vagyonos emberré lett. Később eladta szabadalmát s igy gazdagságát még fokozta. A tartós hajhullámot pedig szerették a hölgyek és mindegyik viselni akarta. Erre elhatároztam, hogy a titoknak nyomára kell jutnom. Alig voltam akkor még húsz éves, sok időm volt arra, hogy a fejemet törjem. — Akkoriban egy bájos kis leányra gondoltam sokat, aki szintén nagyon szeretett volna tartós hajhullámokat viselni. Pénze azonban nem volt arra, hogy Marcell urat felkeresse. Nekem pedig hódolatteljes szerelmemen kivül egy árva garasom sem volt. így csak azt ajándékozhattam a kis leánynak, ami tőlem telhete'1 Éjjel-nappal hordtam magamnál egy hajfürtöt, természetesen az övé volt és amikor csak alkalom kínálkozott reá: üde hullámokba szedtem, órák hosszat fordítottam a hajfürtöt, mig egyezer csak megtörtént a eltartás hullám nekem Í6 sikerült. De a kis leány nem várt reám addig, mig én a titkot felfedeztem, így kénytelen voltam más női fejekkel vigasztalódni. így lettem én fodrász! ... — Mi a véleménye a bubifej divatjáról? — kérdeztem én. — Állandósule- ez a divat? A frizurák kongresszusának elnöke a* iménti szentimentális hangulatából máris felocsúdott és a jelennek megfelelő választ adott: — A bubifej semmiesetre sem kizárólag „divat". Ez együttjár a nő egyenjogúságával. A hoez- szu haj az alárendeltségnek, a lekötöttségnek a jelképe. A hosszuhaju asszony inkább játékszere volt a férfiúnak, mint komoly megértő társa. A bn- bifej, akár Pagen-, akár Eton-, vagy Flapper-mód- ra viselik, a dolgozó nő egyenjogúságának az ismertető tulajdonsága. Csak egy újabb férfiúi kényuralom eleveníthetné föl ezt a múltnak már- már feledésnek induló külső díszét. S akkor ismét jöhet a hosszú szoknya, a kalaptü, az uszály, a szalag — és a hosszú haj. A nők azonban kiharcolt jogaikról nem fognak oly könnyén lemondani. Mi, férfiak, sem akarjuk, hogy bájos asszonyaink akaratnélküli bábok legyenek. A bubifej. ha a divat elhajlásait követi is, mindvégig meg fog maradni, sőt kell is, hogy megmaradjon! így beszélt Seilaz ur, a frizurák hatalmas királya. Az angyal Egy ur felszáll a vili anno sr a, belebotlik egy hölgy esernyőjébe s eltöri. Zavartan mentegetőzik a hölgy ás a hölgy férje előtt. — Nem tesz semmit, kérem, mondja a hölgy szeretetreméltó mosollyal. — Engedje meg, uram, hogy gratulálják önnek, — fordul a bámuló ur a férjhez, — ez példátlan, az ön felesége egy angyali I érj (kissé keserűen), tudniillik az angyal már hetek óta nyúz, hogy vegyek neki egy divatosabb ernyői! <<W*s6 J
