Prágai Magyar Hirlap, 1929. június (8. évfolyam, 123-147 / 2048-2072. szám)
1929-06-19 / 138. (2063.) szám
4 g>RXgAI-MACitoR-HtRI^R 1929 jimiu* 19, sxerdA. Meteor-bánya részvénytársaság A filmtörvény tervezete Prága, június 18 A prágai sajtó már hosszabb idő óta hozta azokat a híreket, hogy a kormány az úgynevezett li Lm törvénnyel akarja előmozdítani a belföldi fiimek gyártását. A törvény második célja a moz- gószinházi koncessziók kérdésének a rendezése volna. Egy ilyen törvénynek a megalkotása elsőrendű szükségesség, ha meggondoljuk azt, hogy a kormány ma is olyan múlt századbeli rendeletek alapján osztogatja a koncessziókat, amelyek a vásári látványosságok engedélyezését szabályozzák. Közérdekű kérdésről lévén sző, a kormány rendes szokása szerint mélyen hallgat a készülő törvényjavaslatról, ahelyett, hogy azt a nagy nyilvánosság elé tárná. Az alábbiakban vázlatosan ismertetjük a kereskedelmi minisztérium filmtörvény javaslatának a tervezetét, amelyre az egyes minisztériumok most teszik meg az észrevételeiket. A javaslattervezet első alapvető hibája az, hogy azt a kereskedelmi minisztérium készítette, amely természetesen ipari és kereskedelmi szempontokon kívül semmi másnak nem szentel figyelmet, már pedig teljesen fölösleges volna külön méltatni a film nagy kulturális értékét és feladatát, amiért a törvény előkészítő munkálataiban az iskola- és közmüvelődésügyi minisztériumnak kellett volna vinnie a főszerepet. Ezek előrebocsátása lilán nem csodálkozhatunk azon, hogy a filmtörvény javaslata minden másról beszél, csak kulturális feladatról nem. A tizennégy paragrafusból álló javaslat első részében a filmgyárak ée filmkölcsönző vállalatok viszonyait szabályozza. Az első paragrafus kimondja azt, hogy aki a belföldön iparszerüleg hoz forgalomba mozgófcuyképszinliázak számára készített filmeket (filmkölcsönzők), az minimális mennyiségű belföldi eredetű filmet köteles elhelyezni, illetve forgalomba hozni. A belföldi filmek eme minimumát a kormány az állami filmügyi bizottság meghallgatása után rendelettel állapítja meg. Ez a rendelkezés nem vonatkozik oly filmkölcsönzőkre, amelyek egy évben tizncl kevesebb filmet hoznak forgalomba. A második paragrafus a ..belföldi film" fogalmát ezekhez a feltételekhez fűzi: ha az előállítója, vagy több előállító esetén, azok fele csehszlovák állampolgár; amennyiben kereskedelmi társaságról van szó, úgy feltétlen kellék az, hogy annak székhelye csehszlovák területen legyen és hogy csehszlovák törvények szerint legyen megalakítva. A film akkor is belföldinek tekintendő, ha a szereplő személyek abszolút többsége csehszlovák állampolgár, vagy ha az előállításánál legalább oly nagy csebszovák tőke részesedett, amilyent a kormány rendelettel fog megállapítani. Belföldi a film akkor is, ha a másolat a belföldön készült. A harmadik paragrafus a kereskedelmi minisztériumot bízza meg azzal, hogy vitás esetekben ez döntse el, hogy egy film belföldi-e vágy- nem. A belföldi filmek címjegyzékét a kormány időnkint kihirdeti. A negyedik paragrafus arra kötelezi a fttmkölcsönzőt, hogy- ez minden év december 31-én jelentést tegyen a járási hivatalnak az általa közvetíteti filmekről, feltüntetve azok lsül- vagy7 belföldi eredetét is. A járási hivatal felülbírálja azt, hogy a film kölcsönző teljesitette-e a belföldi filmek terjesztésére vonatkozó kötelességét. Az ötödik paragrafus kimondja azt, hogy egyes ugyanazon film osak egy kölcsönző-vállalat javára vagy terhére tudható be. Az idegen eredetű sportfelvételek és reklámfilmek hatszáz méterig nem számíttatnak be az idegen filmek terhére. Az idegen eredetű tudományos filmek egyáltalán nem esnek a külföldi filmek kvótája terhére. A második rész analóg rendelkezéseket tartalmaz a mozgófénykép színházak tulajdonosai részére. Eszerint a mozikoncesszíót a kormány legfeljebb tiz évi időtartamra adja. kivételes esetekben húsz évre, életfogytiglan azonban sohasem. A koncesszió tulajdonosa köteles oly mennyiségű filmet pergetni, amennyit számára a kormány az engedély megadásakor előír. (6. §.) A hetedik paragrafus a mozikoncesszió tulajdonosát arra kötelezi, hogy ez évenkint jelentést tegyen a lejátszott bei- és külföldi filmek mennyiségéről, hosszméterekben kifejezve. A nyolcadik paragrafus ismét keretes intézkedést tartalmaz, amely szerint a kormány rendelettel fogja felállítani az állami fiimügyi bizottságot, mely tanácsadó szervként működik. A bizottság tizenkét rendes és ugyanannyi póttagból áll; két tagot a filmkölcsönzők. négyet a inozitulajdonosok. kettőt a belföldi filmgyárak, kettőt a népmüvelésügyi egyesületek s kéY tagot végül az iskolaügyi minisztérium küldenek ki. A tagokat a jelölés alapján a kereskedelmi miniszter bárom évre nevezi ki. (9. §.) A 10—14. paragrafusok a büntető szankciókat és a zárórendelkezéseket tartalmazzák. A büntető szankciók közül legsulyos-’’ ’ z, hogy a filmköl- csönző vállalat működése beszüntethető 9 a inozi- konoesszió megvonható — a pénzbírságokon felül, — attól, aki két egvmás után következő évben nem lartolta be a jelen törvénynek a belföldi filmek-j köteles terjesztésére vonatkozó e'ríirásait. Ez a javaslat nem elégítheti ki sem a filmkölcsönző vállalatokat, sem a mozi koncessziók tulajdonosait, de egyenesen ártalmas lesz a nagyközönségre amely akarva nem akarva, a gyenge belföldi filmekre kényszerül. Hogy ez mii jelent, azt annak a megállapításával jellemezhetjük a legjobban, hogy a csehszlovákiai filmtermelés ma is csecsemőkorát éli. Bizonyos is, hogy egy ilyen törvény, mint amilyennek a javaslatát ismertel- fijk. a filmgyártási sem képes előmozdítani, meri ahhoz elsősorban nem ily törvény, hanem nagy pénztőke, jó színészek és filmrendezők szükségnek. Ezt pedig törvénnyel csinálni nem lehet. Azaz: égből hullott kincsek, amelyeket mégis a löld mélyéből kell kibányászni — Mikor a vállalkozókat is érdekli a csillagászat A bejegyzett cégek között a legelső a maga nemében a Meteor R. T, Oranje—Rrver köztársaság fővárosában, B1 oemfontein-bán alakult. Ez a délafrikai köztársaság azzal dicsekedhetik ugyanis, hogy egy-egy óriási meteor birtokába jutott, A meteor leesésének ideje nincs pontosan megállapítva, tény az, hogy a Hoba-farm közelében van. Az óriás meteor mintegy7 80 kilométernyire fekszik a lakott területektől, meglehetősen járhatatlan vidék veszi- körül. Ez az oka annak is, hogy idáig még behatóan nem vizsgálta meg szakember és talán ezért is alakult meg ez a különös részvénytársaság. Elterjedt ugyanis a hire annak, hogy7 az óriás meteor számtalan értékes anyagot tartalmaz. Főként ezek a híresztelések azok, amelyek a vállalkozókat a meteor kibányászására ösztökélik. A lakosság híresztelése szerint ez a meteor leesése alkalmával úgy megrázta a földet, hogy7 az földrengés formájában mintegy 250 kilométeres körzetben érezhető volt. írásos feljegyzés nem maradt a különös meteor hullásáról, igy hát csak a hagyomány nyújt támpontokat a jelenségre vonatkozóan. Eszerint a meteor még a földibe érkezése előtt a föld alacsonyabb légköri szakaszában felrobbant és szilánkjai 9zertehullottak. Találtak és találnak ma is a környéken ilyen szilánkokat, amelyek közül egyesek igen tekintélyes súlyúak. A legnagyobb darab a Hoba-farm közelében fúródott a földije, valóságos tölcsért fúrva maga körül. Ez a szilánk mintegy 150 tonna súlyúi. Akármilyen óriás súly is ez, a délafrikai meteor messze elmarad a röviddel ezelőtt megvizsgált, szibériai meteortól, amely körülbelül 80.000 tonnát nyom. A délafrikai meteor azonban különbözik valamiben a többi óriás meteortól: ennek az anyaga vas és fém, mig az óriás meteorok rendesen kőmeteorok szoktak lenni. Egyik kisebb szilánkjának vizsgálata kiderítette, hogy a meteor szokatlanul nagymennyiségű nikkelt tartalmaz. Míg a vasmeteorok nikkelanyaga általában alig éri el a 10 százalékot, ebben az esetben több mint 40 százalék nikkel jelenlétét állapították meg. A meteor szilánkjai meglehetősen nagyok. A 400 kilométeres szórási körzetben találtak 30 tonnás és 23 tonnás darabot is. Ezekután érthető, hogy részvénytársaságot alakítottak a meteor-darabok értékesítésére, mert a nikkel kitermelése jövedelmező vállalkozás. Kevésbé ellenőrizhető az a másik fantasztikus híresztelés, amely szerint a bloemfon- teini Meteor részvénytársaság még ennél is értékesebb kincset talált. Állítólag gyémántszemcsék vannak a meteorban. Az együk próbadarabban fedeztek volna fel ilyen gyémánt- szemeket. A bl oemfontéi ni vállalkozóknak most az a tervük, hogy7 a meteor-darabokat villamos emelőgépek segítségével kiemelik, aztán kitermelik az értékes fémeket és a gyémántdarabkákat is megfelelő eljárással. Ha nem is találnak gyémántot, mindenesetre a 40 százalékos nikkeltartalom mellett sem csinálnak rossz üzletet. Ha pedig még gyémánt is akad valóban, ugv a Meteor Bánya r.-t. részvényei igen szilárd papírok lesznek, mindaddig, míg a meteorból egy darabka is van. Mert ez a baja ennek a részvénytársaságnak, hogy a meteor... elfogy. URÁNIA A „kéjgáz“felfedezőiének centennáriuma 1790-ben forradalmi idők jártak Európa felett. Tekintélyek dőltek romba, mindenütt a nyugtalanság szelleme kísértett, mindenünnen a szabadság és a puekagolyó öltögette a nyelvét. Ugyanebben a* eeeteodőben Londonban egy huszonegyesztendős fiatalember különös kísérleteket folytatott. Gázokkal és savakkal kísérletezett e az egyik ilyen kísérlete alkalmával a nitrogén és oxigénnek egy különös vegyiiletét állította elő. A fiatalember szorgalmasan búvárkodott laboránsa segítségével, amikor a laboráns egyszerre csak kizökkent a tudományos munka komoly hangulatából, énekelni kezdett, először értelmesen, majd dadogva és értelmetlenül. A fiatal Davy, aki a kísérteiét vezette, azt hitte, bogy a laboráns viccel és nevetett rajta. Pár perc múlva azonban a laboráns az asztalt ütötte és táncolni kezdett. Nyilvánvalóvá lett, hogy a laboráns, aki el sem hagyta a laboratóriumot, tehát nem ihatott alkoholt, mégis illuminált állapotba jutott. így derült ki, hogy a kísérletek nem sejtett eredménnyel jártak: a „nitrooxydul" volt ilyen csodálatos hatással a laboránsra. Beütötte a könyökét az ajtóba és nem fájt, elesett, tántorgott és amellett állandóan kitünően érezte magát. A csodálatos gázt anielv ezt a hatást előidézte, el is neTezte l>avy ne ve főgáznak, vagy ahogy nálunk nevesték: „kéjgázának. A felvilágosodás századvégi hangulata egykettőre felkapta, túlozta a találmányt. A racionalista forradalombölcselők jelet láttak Davy fölfedezésében: ime az ember legyőzte a fájdalmat. Az ész, az isteni észj „Kéjgáz" nagyszerű szó volt a forradalmi indulás perceiben. Használták, először viccesen, később komolyan. Használni kezdték magát a kéjgázt is. Foghúzásoknál érzéstelenítettek vele. Egy-kettőre kiderült azonban, hogy a kéjgáz nem is olyan egyszerű jászág:: gyilkolni is tud. Csak nagyon kis mennyiségben szabad a szervezetbe juttatni, különben végzetesen kéjes érzés- telenséget idéz elő, amelyből nem lehet többé visszatérni az életbe. Ezért nem került sor a kéjgáz állandó használatára, hanem ótort és kloroformot használtak az érzésteleni léseknél. így volt ez napjainkig, amidőn újra eszébe jutott az orvostudománynak és a ’ émiának a kéjgáz. Ma már olyan formában és olyan ritkítással gyártják. hogy nem veszélyes az alkalmazása és ezzel egyidejűleg a többi narkolizáló szerekkel szemben a legjobbnak bizonyult. Újabban számtalan operációt végeztek ilyen kéjgáz-érzéstelenitéssel, közlök különösen sok hasüregnyitást. A kéjgázt ma nem önállóm alkalmazzák, hanem altatószer. oxygén és éter egyidejű adagolásával s, az eredmény az, hogy a páciens úgy az elalvás- nál, mint. az ébredésnél nagyszerűen érzi magát, a kéjgáz megszünteti az érzéslelenitéexel járó kellemetlen jelenségeket és már az első gázbeléleg- zésnél vidám, eufórikus hatás jeléntkezik. Bármennyire is fontos és érdekes találmánya Davynek a kéjgáz, a kiváló tudós és felfedező nevét a Davy-lámpa örökítette meg. Davy 1815-ben konstruálta meg ezt a biztonsági lámpaberendezést. A bányászok úgy ünnepelték Davyt, mint védőszentjüket és méltán, mert Davy legyőzte a legyőzhetetlen földalatti rémet: a bányaléget. „A gyúlékony gáz és s isvegő keveredéséből származó láng kialszik egy drótháló lehűtő hatása következtében" — ilyen egyszerű a Davy-lámpa szerkezetének alapelve, de addig, amig Davy ezt az egyszerű elvet fel nem fedezte a bányászok ezrei, sőt tízezrei pusztultak el a bányalégrobbanások következtében. Naiv és primitív módon próbáltak addig védekezni ellene. „Kicsalogatták" a bányalég rémét a titkos szögletekből, úgyhogy tüzet raktak valahol, a munkahelytől messze eső tárnában, kitérőket fúrlak a rettentő ellenség számára, mindhiába. 1812-l>en Feliing Collierisben óriási tömegszerencsétlenség történt, többszázan vesztek el a fekete gyémánt hősei közül. Ekkor határozta el Davy, hogy megmenti az emberiség pionírjait, a bányászokat ettől a rettenetes ellenségtől. Három év múlva készen állt a Davy-lámpa. Ouvier azt mondta Davy-ről: — Davy-nél meg lehet rendelni a találmányokat, úgy, mint az asztalosnál bútort rendel az ember! Volt valami igazság Cuvier szavaiban, mert Davy nem szerette a sok elméletet: a tudomány gyakorlati része érdekelte elsősorban éspedig azért, mert a tudományt harcos eszköznek tartotta, amellyel az ember a nyomorúság és a veszedelmek ellen harcol. Az angol bányatulajdonosok ünnepséget rendezlek Davy tiszteletére és egy rendkívül értékes ezüstevőkészletet ajándékoztak neki. Davy az elektrolyzis terén is értékes munkát végzett. Ő bontja fel először a kálium, nátrium, bőr, klór és más elemek vegvületeit elektromos utón a Volta-oszlopok eredményeinek felhasználásával. A sósavat is ő bontja fel elsőnek. Eddig azt hiltók, hogy a sósav oxygén-övsszetótel, mert az oxygén- ben látták a „savasitő tényezőt". Mint a tudomány legnagyobbjai, Davy sem ismert más szenvedélyt a kutatáson kívül. Kutató lám szinte fölemésztette őt, fiatalon, 51 óvos korában halt meg, 1829 május 29-én. A nitrogén klorid vizsgálata közben szerencsétlenül járt: súlyosan megsérült a szeme a robbanástól. A Royal füstit úti on-ban rendszeresen prelegál é« előadásai nevelik fel az angol tudomáuyos élet egy másik nagy értékét: Faraday-t. Faraday Davy-nek az asszisztense. Nem jelentéktelen körülmény Davy méltatásénál az sem. hogy 120 esztendővel ezelőtt megsejtette a rádiumot, sőt a mai kémia anyagehnéletél is, araikor sugárzó anyagról" beszélt. Egyénileg nagyon szerén- ióindulatu és mindig szolgálatkész ember volt. Szegényen kezdte pályafutását, ele házassága révén jómódba jutott. Felesége. mrs. Apreeoe. Walter S.ott-nak, a híres regényírónak és törlőn" zjiek az unohuga volt. Házassága után megengedi magának, hogy nagy utazásokat tegyen. így jut el Párisba is és igy ismerkedik meg Anglia legnagyobb ellenségével, Napóleonnal. Napóleon kitüntető ünnepélyességgel fogadja az angol tudóst,- ünnepséget rendeznek a császári udvarban Daw-tiszteletére és ezen az ünnepségen Napóleon személyesen adományozza a legnagyobb francia tudományos kitüntetést Davynak a Galvanizmusról Írott munkája elismeréseként. A csodálatos fogadtatás még úgy is meglepő, ha tudjuk, hogv. Napóleon egyáltalán nem volt érzéketlen a tudományok iránt, hiszen ő volt az, aki Volta tudományos érdemeit grófi cim adományozásával méltatta. Davy azonban ellenség volt francia földön s Napóleon kitüntetése olyan radikális és modern cselekedet volt, amire azóta sem szolgáltatott példát a történelem. Davyt egész Európa ismerte és utazásain ő is megismerkedett Európa nevezetei embereivel így például barátságba került Speckbacher-rel, a ti röli szabadságharc hős vezérével. Speckbacher betegen feküdt, mikor Davy Hallba érkezett. A beteg hős üzenetet küldött az átutazó tudósnak, Davy felkereste, többször meglátogatta és tanácsokat adott, amelyek Speckbachernak hasznára váltak. Speckbacher hálából a puskáját ajándékozta oda Davynek. Ez a fegyver 30 ember életét oltotta ki. akik Tirol szabadsága ellen harcoltak. Davynek nem volt érzéke az ilyen különös relikviákhoz. Becsomagolta a flintát és elküldte sógorának. Walter Scottnak. A nagy tudós számára sokkal kedvesebb emléket jelentett az az ezüst evőkészlet, amelyet az angol bányatulajdonosok ajándékoztak neki a biztonsági lámpa feltalásáért. Erről a szervizről végrendeletében külön gondoskodott: először özvegye, utánan Davy öccse örökölte, majd a Royal Society tulajdonába ment át Davy rendelkezése szerint. Ma ezt az ezüstszervizt beolvasztották és emlékérmet, öntöttek belőle Davy emlékére. Hogyan él a börtönben a petroleumhiráíy Newyork, junius közepe. Május 6-án vonult be a washingtoni államfogház börtönébe Harry Sinclair. a petroleiraiikirály. Ügye eléggé ismeretes a Tc-paot Döme botrányból, melynek az a foglalatja, bogy Fali igazságügyminiszter és Denby tengeré- szetügyi miniszterrel való bűnös egyetértéssel vádolták az állami petróieummezők bérbeadása és eladása körül támadt kavarodásban. Az ügy a szenátusi bizottság elé került, amely maga elé idézte Sin c La irt, ámde ez következetesen megtagadta megjelenését, amiért a biróságszámba menő állami bizottság megsértéséért fogták- perbe. Az esküdtek megvesztegetésével is vádolták ugyanebben az ügyben, s a bíróság kilencvennapi börtönbüntetésre ítélte. Érdekes, amit az amerikai újságok írnak arról, hogy a sokszoros milliomos, hogyan foglalta ed helyét 6 hogyan tölti idejét a börtönben. Májúé 6-án érkezett meg automobilján öcosének e néhány barátjának társaságában New- york-ból. Mikor két útitáskájával megjelent a börtön igazgatója előtt, ez egyszerűen e szavakkal üdvözölte: — Nagyon örülök, hogy itt látom, mister Sinclair! — s átadta őt egy börtönfelügyelönek. Fogságának második napján munkát osztottak ki a petroleumkirálynak, mert a börtön minden lakójának valami munkát keli végeznie, s minthogy Sinclair Cansas City egyetemén 1898-ban gyógyszerészoklevelet szerzett, a fogház gyógyszertárába rendelték ki gyógyszerészsegédnek. Ott keveri most rabtársai számára a patikaszereket. Reggel hat órakor már bd kell állnia a patikába. Az orvosok meg az ápolók nagyon megvannak elégedve a munkájával. Abban az időben, mikor beállt a rabok közé, nagyon sok beteg volt a börtönben és sok dolga volt a gyógyszertárnak. — Sinclair kitünően végezte munkáját s a börtön- igazgatóságon azt mondják, hogy számos év óta nem volt már oly kitűnő gyógyszerész a fogházban, mint ő. Harry Sínek,írnak, éppúgy, mint a többi rabnak reggel öt órakor kell kelnie. Rövid idővel azután a börtönnek mind az 520 lakója az étkezőben gyülekezik mert ott osztják ki a reggelit. Sinclair zabkását, kenyeret, sonkát, tojást, biszkvitet és kávét kap reggelire. Villás- reggelije következőkből áll: borsó vagy bab, kolbász, kenyér, sajt, kávé. Ebédje egy húsételből s főzelékből, kenyérből, biszkvitből, vajból, párolt gyümölcsből és kávéból van összeállítva. Látnivaló, hogy nincs rossz ellátása. Mint fogházi patikusnak egyébként megvan mindaz az előjoga, mely kijár az irodában foglalkoztatott raboknak. Annyi levelet írhat, amennyit csak akar, és szó sincs róla, hogy postára adott vagy érkező leveleit felibontanák, vagy cenzúráznák. Saját, ruhájában jár, saját toaletteszközeit használja, maga borotválkozik, dohányoz, kártyázik, és rádiókészülék is van a börtönszobájában. Aludni mindenesetre a közös terembe keli mennie, amelyben hatvan rab tölti együtt az éjszakát. Szomszédos háló- pajtása egy híres bookmaker, aki négy esztendőt kapott és pincén szolgálatot végez az étteremben. A millióanos ezzel a rabtársával barátságot kötött mert nagy szenvedélye a lóversenyen való fogadás. Sinclair végezetül engedőimet kapott arra lg, bogy minden nap t&uácükozhassék a jogtanácsosaival, családjának tagjai és barátai csak vasárnap látogathatják meg. De azokat a. szabadságokat,, melyben részesítették, rövid idővel ezelőtt kissé megszorították már, mert a nyilvánosság előtt panaszok hallatszottak, hogy a milliomossal kivételesen bánnak a börtönben. A fogház igazgatósága vizsgálatot indított s mint hogv megái lapította. hogy Sinclair dús jutalmakat osztogat rab társai közt különböző apró szolgálatokéit, úgy intézkedett, hogy Sinclair köteles a börtön satejé- bon letétbe hely zeni magával hozott pénzéi melyet, csak akkor kap vissza, mikor majd leülte büntetését.