Prágai Magyar Hirlap, 1929. május (8. évfolyam, 100-122 / 2025-2047. szám)
1929-05-05 / 103. (2028.) szám
TM<íKbA\AC&^-HTRLS& ÍS9S május 5, T8flána.p. MBBWXIIW«»l»UMIMJaBaii»IWIi«^aBBaaKSZUBBBWBMMMMBBMWBMM As ipar a szociális biztosítókba raló kinevezések ellen. A gyáriparosok szövetségének olinütri helyi csoportja tegnap tartotta mani- íeeztáeióa gyűlését. A gyűlésen Hód ács Ferenc ár., a gyáriparosok szövetségéinek alel- nöke jelentést tett aa ipar helyzetéről s a ke- r eskod elempoMiikai viszonyokról, végül pedig a betegbiztosítókba való kán evezés ékről beszélt. Hodács dr. kikelt az ellen, hogy az ipar számára nem teszik lehetővé az együttműködést számos ilyen intézetnél azáltal, hogy ax intézetek vezetőségébe sok esetben az ipar egyetlen képviselőjét sem választották be. Az a tény, hogy az ipar a kisiparral és a mező- gazdasággal a munkaadó szervezetek közvetítésével teljesen megegyezett és hogy a vállalkozók szervezetei az alkalmazottak szakszervezeteivel megegyeztek több, mint húszezer ember kinevezését illetően, a közélet egyik legfontosabb jelensége s ezért nem lehet megérteni, hogy efölött hogyan lehetett napirendre térni. A Szlovák Általános Hitelbank, BraftMa- vxl, 1 hó 3-án tartotta meg- YIL rendes közgyűlését. mely elfogadta az előterjesztett és általunk már publikált záró számadásokat, úgyszintén a tiszta nyereség felhasználására vonatkozó javaslatot Nemzetközi tanácskozások Prágában ax erdőgazdaságról. A csehszlovák, osztrák, lengyel és finn erdőgazdaság vezető szervezeteinek képviselői a napokban Prágában üléseztek. A tanácskozásokon konstatálták, hogy a papirgyártáshoz szükséges fa piacán az egy- ségesités már előrehaladást tett, különösen a kiformálás tekintetében és hogy az áraknak fokozatos egységesítése utján stabilizálás állott be. Rózhaíáridőfizlet Newyorkban. A newyorki tőzsdén május közepén bevezetik a rézhatár- időüzletet. A szlovenszkói répatermelők egyesületének közgyűlése. A csehszlovák répatermelők egyesületének szlovenszkói osztálya most tar- t tóttá Pozsonyban közgyűlését. Teplámszky Pál alelnök magyarul informálta az elmúlt évről a jelenlévő magyar termelőket Megváltoztatták az alapszabályokat, amelyek értelmében most már három alelnököt fognak választani s a választmányba tíz tagot kooptálnak. Az uj választmány a közgyűlés után megtartotta Alakuló ülését Elnökké Teplánszky Pált, ál- elnökökké Podoba szenátort, Schlesinger Imrét éa Janáce Andrást, ügyvezetővé Jenicsek Vencelt választotta meg. Bránecky József képviselőt, aki hat évig volt az egyesület elnöke, diszelnőkké választották meg. Román, csehszlovák és jugoszláv faexportőrök kartellje a magyarországi piacra. A román, jugoszláv és csehszlovák faexportőrök tanácskozásai egy évi tárgyalás után a magyarországi piacra vonatkozó kartell megalakítására vezettek. A kartellt részvénytársaság formájában alakították meg s a Magyar Hitelbank, Budapest, finanszírozza, amely az exportőrnek, mihelyt megkapja a fuvarlevelet, az érték 80 százalékát s a maradékot az eladás eszközlése után kifizeti. A társaság május 1-én kezdte meg működését. Magyarország 100.000 vagonnyi tüzifaszükségletéből Románia 40.000 vagont fog szállítani. A kartell jogosult a Dunán elszállításra adott fa megvásárlására, de más cégeknél is bevásárolhat, amelyek nem tagjai a társaságnak. (MP.) • A lengyel autóipar olasz kezekben van. Len gyelorezágham eddig egyetlen automobil gyár volt a Varsó melletti csechovici Ursus-gyár, amely csak katonai teherautókat szállított e állami vállalkozás volt. Most a részvények negyven százalékát megvásárolta az olása Itália cég, amely az igazgatótanácsban öt hely közül hármat a maga embereivel tölt be. Ezzel az üzem olasz kezekbe került és személyautókat is fognak benne gyártani. őrlemények kivitelének forgalmiadókönnyi- tései. A pénzügyminisztérium visszavonásig olymódon engedélyezett forgalmiadókönnyitéseket őrlemények kivitelénél, hogy a malmoknak igényük van ezen adónak 3 korona magasságban való megtérítésére minden 100 kilogram gabona- és hüvelyes őrlemények után, amennyiben ezeket a termékeket belföldön vásárolt vagy belföldre importált gabonából vagy hüvelyesekből állították elő. Az adómegtérités olyképpen történik, hogy a malmok az illető összegeket a forgalmiadórészlet megfizetésénél levonhatják. (MP.) A margarin- és ételzsirgyárak közgyűlése. A csehszlovákiai margarin- és ételzsirgyárak egyesülete most tartotta évi rendes közgyűlését. Az évi jelentés a belföldi piac helyzetét kielégítőnek találja, azonban az éles külföldi konkurrencia ellen panaszkodik s követeli a margarin és élet zsír vámjának felemelését. Emelkedőben a világ aluminiiimtermelése. A világ aulminiuintermelése 1913-ban mindössze 64.000 tonnát tett ki, 1920-ban már 127.000 tonnát, 1927-ben 206.000 tonnát. Leginkább emelkedett Amerikában, ahol megnégyszereződött. A komáromi Földmives Kölcsönös Pénztár közgyűlése. Komáromi tudósítóink jelenti: A komáromi Földmives Kölcsönös Pénztár most tartotta IV. közgyűlését Kleibl Károly elnöklete alatt. Az intézet múlt évi működéséről szóló jelentést, mely a forgalom megnövekedéséről számolt be, Nagy Jenő igazgató terjesztette elő. A közgyűlés vita nélkül elfogadta a múlt évi záró-számadást és megelégedéssel vette tudomásul a jelzáloghitelnek kb. 9 millió koronára emelkedését Majd az igazgatóság Megésszitése következett, amelybe rendes tagokul Alapy Gyula dr. tartományi képviselőt, Lipscher Mór dr. komáromi közkórházi igazgatót, Löwenstein Antal gutái főjegyzőt és Piakó Nándor iparost választották. A főlügyelőbizottságba megválasztották Selye Hugó dr. nyug. főtörzáórvost, Csizmazia György városéiról, Dvorzsák Károly jegyzőt, Jezsó Márton tanfölügyelőt és Mohapel Ferenc cLr. bérlőt. 8 százalék cukrot tettek szabaddá májusra. A nyerecukorgyárak és finomítók közös bizottságának tegnap esti ülésén a belföldi szükséglet fedezésére májusra az őssrkontingens 8 százalékét tették szabaddá 556 koronás változatlan áron. Ez évben eddig a kontingens 62 százalékát liberálták az előző óv 65.5 százalékával szemben. Jól van foglalkoztatva a szlovenszkói bányászat A szlovenszikői bánya kerület most tartotta közgyűlését, amelyen a szlovenszkói bányaipar fejlődéséről tettek jelentést. A jelentésből kitűnik, hogy az 1928. évi beruházási tevékenység élénk volt s hasonló várható 1929-re is. A közgyűlésen konstatálták, hogy az 1928-iki vastermeJés mintegy 17%-kal emelkedett az 1927-ikivel szemben, de ez az emelkedés a vasérc importja mögött maradt. Az import 10%-kai volt nagyobb, mint tavaly. A szlovenszkói bányaipa-r foglalkoztatása tartósan jó. A fuzionálásról szóló törvény novellálása. Az 1927 június 9.-én hozott törvényben szereplő illetékjog! kedvezmények, amelyeket fúzióknál és bizonyos átalakításoknál nyújtanak, 1929 végéve! érvényüket vesztik. Mivel ezek a rendelkezések az adójogi kiegészítésekkel kapcsolatban általában beváltak, valószínű, begy érvényüket meg fogják hosszabbitani. Azonban szükséges lenne, hogy a noveJlálásnál a kedvezményezettek körét kibővítsék s kiterjesszék a korlátolt felelősségű társaságoknak betéti társaságokká 6» közkereseti társaságokká való átváltoztatására *. A kűxépitkezések kiadási föltételeinek reformjáért Épitészkőrötk akciót készítenek elő, amely azt célozza, hogy a középitkezések kiadási föltételeit változtassák meg. Különösen követelik azon akadályok elhárítását, amelyek a részletek kiutalását és a kollau- dácíó eszközlését késleltetik. Csökken a jugoszláv textil import Már évek óta a textil import teezi ki a jugoszláv behozatal legnagyobb részét Mégk as utóbbi esztendőkben állandóan e»Ek a texáilimporí részben azért, mert Jugoszláviában aa utóbbi időben seámo* textilgyár alakult, részben pedig azért, mert a rossz termések következtében a földmives lakosság vásárol óiké pessége a minimálisra szállott le. A ju go szláviad textilimportban Ausztria évente másfél mlliárd dinárral. Csehszlovákia pedig 1.035 millió dinárrad van érdekelve. Az osztrák textilimport ki mutatása azonban nem egészen hű, mert ezekbe a fenti adatokba bele van számítva a német és az angol szövetszáLlitmányok egyrésze, amely áru a bécsi közvetítő kereskedelem segítségével jön Jugoszláviába. Olaszország az elmúlt esztendő óta állandóan kevesebb és kevesebb textilárut szállít Jugoszláviába. Az elmúlt évben Olaszor szag csak 940 millió dinár értékű textilárut szállított, Németország pedig 850 millió értékű textiláruval szerepelt a kimutatásban. Állat- és madárkiáliitás Pozsonyban. A Nyugatszlovenszkói Háziállattenyésztők Egyesülete, Pozsony, május 18—20-ig (a pünkösdi ünnepek alatt) a Vazova-ucca 1. szám alatti városi gyermekjátéktelepen (a „Sport“ kávéház mellett) tavaszi állat- és madárkiállitást tendez a következő beosztásban: 1. kotró- és viziszárnyasok (bazén); 2. nyulak; 3. galambok; 4. éneklő- és házimadarak; 5. exotikus állatok; 6. szőrmék és tenyésztő eszközök. A kiállítás reggel 8-tól délután 6-ig van nyitva. A kiállítás keretében szombaton, május 26-án délután, a kiállítás telepén az iskolás tömeglátogatások részére propaganda-előadások lesznek megtartva mind a három nyelvben, azonkívül a „Sport“-kávéház termében szabad bemenet mellett a nyilvánosság részére előadásokat tartanak: Vasárnap, május 19-én délután 6 órakor Szvoboda F. mérnök: A tisz- tavérü szárnyasok tenyésztése (vetített képekkel); 8 órakor: Vadkerty F. tanító: A kotrószárnyas tenyésztésének tapasztalatai és előnyei (magyar nyelven); hétfőn, május 20-án este 8 órakor Kovács L. dr.: Az állatok és madarak védelméről (képekkel, németül). — Be- lépő-dij: Felnőttek 2 K, fiatalság és gyermekek 1 K . Iskolás tömeglátogatások 50 százalékos engedményt kapnak. Felvilágosítással szolgál: Vadkerty Ferenc, városi játéktelep- igazgató, Pozsony, Vazova-ucca 1. sz. A Román Nemzeti Bank fölemelte diszkontját. A Román Nemzeti Bank a diszkontot \ 6- ről 8%-ra emelte föl, a lomba rdk ama tót 7- ről 9%-ra. A diszkont eme! Ás a mai nappal lép érvénybe. Értéktőzsde Egyenetlen a prágai értéktőzsde Prága, május 4. A mai heti zárlatkor a tőzsde nem volt egységes irányzatú. Eltekintve egyes speciális értékek mozgalmasságától, amely a tőzsdét némileg felélénkítette, többnyire tartózkodás volt észlelhető. A jó- vátótelá tárgyalásokról érkezett hírek ugyan valamivel kedvezőbbek voltak, de a berlini pénzpiaci helyzet alakulásáról érkezett hírek kevésbé örvendetesek voltak. Az uj rendezési kezdet miatt csak kevés kínálat mutatkozott s a piacra került áru könnyű átvételre talált. Az alapirányzat nem volt barátságtalan, úgyhogy a papírok többsége javult. Szórványosan könnyebb áresések is voltak tapasztalhatók. A specialitások kibocsátás után élénken kerestek s tegnapi veszteségüket csaknem héhozták. Olleschaui tovább szilárd volt, azonkívül Itnwald és Karbonra dum. Kokszban Skoda 8, Poidi 6 koronával javult. A bank- és a beruházási piacon a tegnapi árfolyamnivó nagyjából megmaradt. Az ipari részvények piacán emelkedett: Cseh-Morva 145, Hernyah 130, Északi Vasút 20, Medica 11, Ptrágai Malmok és Rionghoffer 10, Skoda és Karborundum 8, Poidi 6, Inwald 7, Sellier, Zetttitzi, Rézmüvek és Berg és Hüttem 5, Aipolllo, Prágai Téglagyár, Rothau- Neudek és Olleschaui 3, Krizsik 2 koronával. — Gyengüli: Aussigi Finomító 20, Moravia 15, Cseh Cukor 13, Aussigi Vegyi és Soto 10, Koemanos 7, Königishofi, Prágai Vas és 'Heinrichsthaii 5, Dux-Bodenbaehi 4, Kovánk 8 koronával. — A bankpiacon Nemz^eti Bank 35, Cseh Eszkont 2, Zsivno 1 koronával esett. Prága, május 4. Valuták. Holland 1352, jugoszláv 58.88, német 798.62%, belga 467.50, magyar 586.75, román 1987%, svájci 640, dón 896, angol 163.05, spanyol 408.50, olasz 177.15, amerikai 93.62, norvég 896, francia 132.20, bolgár 23.15, svéd 898, lengyel 376.87%, osztrák 472.25.-f- A prágai devizapiacon szilárdult irányzat mellett Brüsszel 0.1, Budapest 0.075, Zürich 0.165, London 0.025, Milánó 0.03, New- york 0.00125, Páris 0.02, Varsó 0.01 és Bécs 0.02 egységgel emelkedett-f- Ingadozó a budapesti értéktőzsde. A kedvező külföldi jelentések hatása alatt a tőzsde a legtöbb piacon szilárdabb irányzattal nyitott. A legtöbb forgalomba került érték árfolyamnyereségre tett szert. Később azonban egy csoport nagyobb árukínálattal nyomást gyakorolt az árfolyamalakulásra, az irányzat egyenetlen lett. Jelentős árfolyamesések is mutatkoztak, igy Ofa és Lámpa 5—15 százalékot vesztett, mig Magyar Cukor, Izzólámpa és Ingatlanbank 1—2 százaléot nyert. A záróirányzat egyenetlen volt. Egyes, a csehszlovák távirati jelentésében nem szereplő értékek közűi a Moktár 93, Részvénysör 126 pengő árfolyamot értek el.-f- Egyenetlen a bécsi értéstőzsde. A spekuláció a berlini események miatt tartózkodó maradt. Alpáne és Féltén fedezésekre emelkedett, Poidi szintéin javult, mig Skoda, Rima és Salgó esett, utóbbi kettő azonban később visszanyerte -veszteségét. Korlátban egyes söripari, villanyossági és papirrészvények emelkedtek, mig építkezési papírok elhanyagoltak voltak. Kevéssel zárlat előtt egyes cement-, szállítmányozási, vas- és papirrészivé- nyek szilárdultak.-f- Igen szilárd a berlini értéktőzsde. A tőzsde nagy árfolvamemelkedésekkel nyitott. Jól hatott az a párisi hir, hogy Owen Young uj javaslatot terjesztett elő, amelyet német részről ie tárgyalási bázisnak lehet tekinteni. A külföldi tőzsdék szilárd irányzata is, elsősorban az a londoni jelentés, hogy a gramofonvilágtrőszt alakítására vonatkozó tárgyalások egyáltalában nem vallottal: még kudarcot, ellenkezőleg folyamatban vannak. Erre a hírre Polyphon 16 százalékkal emelkedett. A devizapiac nyugodt irányzata is hozzájárult a barátságos irányzathoz. A dollár változatlan maradt. Az érdeklődés előterében ismét villanyossági papírok állottak, ahol Siemens és Halaké 7, Schuckert és Bergmann 5, AEG 3 százalékot neyrt. A montán- piacon a javulások átlag 2 százalékot tettek ki. A kálipapirok átlag 6—7 százalékkal emelkedtek. Farbenindustrie 2 százalékot nyert. A többi piacon szilárd árfolyamok melliett ny alom uralkodott. Az utótőzsdén az üzlet még élénkebb lett, mert az a hir terjedt el, hogy Morgan kedden Berlinbe jön, amely látogatásához különböző kombinációkat fűznek. Más oldalról azonban ezt a verziót megcáfolták. 17 ÁRUTOZSD1-f- Az olmiitzi terménytőzsdén rozs valamivel olcsóbb volt, mig búza tartott volt. Sör- árpa változatlan maradt. Hivatalos árjegyzések: Morva búza 76—78 kg. 185—186, morva rozs 70—72 kg. 172—173, morva merkantil- árpa 166—170, elsőrendű árpa 171—175, morva válogatott árpa 175—176, morva takarmányárpa 138—140, morva rozs 170—172, La Plata tengeri 140—150, morva Viktória-borsó 390—440, hosszuszálu szalma 59--61, laza ta- Skarmáinyszalima 48—50, morva félédes prC selt széna 110—114, morva édes laza széna 123—126, rozskorpa 129—130, vagonrizs prompt 283—265, amerikai zsír 1320—1325 korona, a többi jegyzés változatlan maradt.-f- A mai budapesti gabonatőzsdén, amint ezt budapesti szerkesztőségünk telefonálja, az irányzat gyöngébb volt. Á következő árfolyamokat jegyezték: tiszavidéki búza 26.35— 26.45, felsőtiszai 26.05 —26.15, egyéb 26.65— 25.80, rozs 21.90—22, tengeri, tiszántúli 29.20 —29.50, egyéb 27.50—27.65, korpa 18.25—18.50 pengő. + A budapesti terménytőzsde határidőpiacán, amint ezt budapesti szerkesztőségünk telefonálja, az irányzat gyöngébb, a forgalom vontatott. Nyitási árfolyamok: magyar búza októberre 26.10, 26.12, 1930 márciusra 28.15, 28.14 pengő. Felmondtak 5100 mm magyar búzát, 300 mm magyar rozst, 5500 mim tengerit május 7-iki át évelőire.-j- A berlini terménytőzsdén gyöngült irányzat mellett a következő árakat jegyezték.: Búza 224—226, rozs 204—206, sörárpa 218—230, takarmányárpa 192—202, zab 200— 206, búzaliszt 25.25—29.50, rozsliszt 27—28.60, mixed tengeri 213—214, buzakorpa 14.50, rozskorpa 14.10—14.30, Viktória-borsó 43— 50, kis ehető borsó 28—34, takarmányborső 21—23, peluska 25—26.50, lóbab 22—24, bükköny 28—30, repcepogácsa 19—19.20, len pogácsa 21.80—32, szárazszelet 13.40—13.60, búrgonyaresze 1 ék 18—18.60 márka. + A havrei gyapjú piacon a május—szeptemberi árut 16.10-sel jegyezték. + A bradfordi gyapjupiacon középárakban egy fontért penceben a következő árakat jegyezték: merino 70 közép 44.50, merino 6 közéj) 42.25, me- rino 00 közönséges 40, crossbred fésült gyarmat- gyapjú 58 közép 36.75, 56 közép 31.75, 50 közép 26.75, kammgarn: 2—16, 32 fehér 27.50, 2—16, 40 fehér 28, 2—32, 46 fehér 34.50, 2—24, 00 fehér 50, 2—24. 70 fehér 56. + A tengerentúli gabonapiacokon a következő árakat jegyezték: Csikágó: búza hard winter II. —.—, III. —, májusra 112, júliusra 117.12, szeptemberre 121, decemberre 125.75, tengeri mixed II. prompt —.—, májusra 88.50, júliusra 93.12, szeptemberre 95.50, decemberre 89.62, zab májusra 48-50, júliusra 4650. szeptemberre 44.87, rozs II. prompt 97, májusra 93.75, júliusra 94-2S, szeptemberre 98.50. — Newyerk: búza hard winter II. 126, red winter II. 136, mixed durum II. —.—, northern manitoba I 134. rozs II. 104.25. kanadai malátaárpa 76, tengeri mixed western II. 100.50, liszt la. spring clear 5.25—5.65. Winnipeg: búza májusra 121.25, júliusra 123.50, októberre 124.37, zab májusra 48.75, árpa májusra 69. — Kansas City: búza red winter II. prompt —.—, — Minnéapolis: búza I. northern spring prompt 114.12. 10269. sa. előfizető. A munkaképtelen aggok állami segélyéről szóló törvényjavaslatot a csehszlovák parlament tényleg elfogadta. A részletes fölvilágositást fölkérésüntkre levélben fogja megadni önnek valamelyik magyar parlamenti klub- titkárság. — S. S.-né Tállya. Az illető angol könyv pontos címét nem ismerjük. A cikk nem prágai szerkesztőségünkben Íródott. — Hontalan, i A hágai nemzetközi biróság előtt szegény ember nem keresheti igazát, miután ott ingyenes jogvédelem nem létezik b legalább is tízezrekbe kerül egy eljárás lefolytatása. (Ezért például a szegény elbocsátott tisztviselőik köréből egyes csoportok csakis tömegesen — 2—3 ezer jogkereső közösen — próbálkoztak Hágában pereket indítani. Csak igy tudták a költségeket közös erővel fedezni.) — Többeknek. Találmányok szabadalmaztatásával kapcsolatos kérdésekben felvilágosításokkal nem tudunk szolgálná. Az érdekeitek forduljanak írásbeli utón közvetlenül az állami szabadalmi hivatalhoz (Patentni TJrad. Praha II. Pánska ul. 1.) — M. Miklós. „Szerencsés véletlen1* Nem közölhető. — K. B. Pozsony. Nem közölhető. Levél ment. PRÁGAI MAGYAR HÍRLAP Hátiratokat nem őraiink meg és nem adunk vissza, Szlovenszkói szerkesztő: Telléry Gyula. —< Pozsonyi szerkesztőség és kiadóhivatal: Grössíing- utca 36. I. Telefon: 27-87 -- Kassai szerkeszíőség: ltuman-u. 6. Telefon: 405. — Rusziaszkói szer* kesztőség: Ungvár, Pavlovics-uccs 2. sz. Szerkesztő: Rica Pál. — Irodalmi főm unka társ: Szikiay Ferenc d«\, Kassa, Éder-u. 9. — Budapesti szer- kesztőség éa kiadóhivatal: Zólyomi öe*?ő, L Döbrentel-tér 9. Telefon: Aut. 530-02. lontgorakiáiiittas £ Hangolás, javítás. j Kosice, Züina, ‘AMI. PETRO? FOrUFő-Sca 63.0t“’ ”Musika“ Hangszerhál. v8iá9llir<l *OI«SOrdÍl»#l