Prágai Magyar Hirlap, 1929. április (8. évfolyam, 76-99 / 2001-2024. szám)
1929-04-05 / 78. (2003.) szám
á 3 1929 április 5, péntek. Calles tábornok bejelenti, hogy megsemmisítette Escobar tábornok hadseregét Mexikó City , áprilie 4. Almazan tábornok főhadiszállásának hivatalos jelentése szerint a felkelők központi hadseregét, amely Escobar tábornok vezetése alatt áll, egy Reforma melletti véres csatában sikerült teljesen megsemmisíteni. E jelentés nyomán a% el-paséi mexikói fökonznl hivatalos nyilatkozatot tett közzé, amelyben bejelenti, hogy a forradalom levertnek tekinthető. Almazan tábornok Jimeneztö! északra húsz kilométer távolságban körűik éri tette Escobar tábornok hadseregét és a kétnapos, mindkét részről óriási áldozatokat követelő csatában vagy megölte vagy elfogta a felkelőket. Escobar néhány társának kíséretében elmenekült, A fel- J kelők kétségbeesetten védekeztek és a j vérfürdő borzalmas volt. Aki nem adta j meg magát, azt a szövetséges katonák le-j mészárolták. A sebesültek számát a hivatalos jelentés nem közli, de Almazan sürgősen kötszereket és gyógyszereiket követel, ami annak a jele, hogy hadseregének nagy veszteségei voltak. Newyork, április 4. Almazan tábornok lovassága Reforménál megállította a Jime- n őzből vissmözönlő felkelőkot és véres tusában újra megverte őket. A felkelők Osihuahua irányába®! menekültek és hátrahagyták vonatjaikat, amelyek sebesültekkel voltak teli. Calles jelentése szerint a felkelők a jimenezi csata megkezdése óra háromezer halottat vesztettek, azaz körülbelül a felét egész létszámuknak. Calles kiemeli az ellenséges csapatok ha- láltmegveiő bátorságát. A sebesültek száma mindkét részről oly nagy, hogy több repülőgép kénytelen volt Mexikó Cityből uj gyógyszereket hozni a harctérre. Jime- nez és Reforma házai tele vannak sebesültekkel. A kormány véleménye szerint egy hónapon belül Mexikóban teljesen helyreáll a régi rend. A forradalomhoz csatlakozó negyvennégy tábornokot tegnap törölték a mexikói hadsereg listájáról. — A Slovensky Dennik interpellációban akarja szellőztetni a Benes-Borsky affért — Prága, április 4- A Slovensky Deimik, ílodzsa exminiszter egyik lapja mai számában feltűnő tartalmú vezércikket közöl. A vezércikk szembetűnő élességgel támad egy kiemelkedő prágai politikust, akinek a nevét egyetlen egyszer sem említi. A cikket, mely kétségkívül Hodzsa legszűkebb híveinek köréből származik, egész terjedelmében az alábbiakban közöljük: — Különös erkölcs kezd uralkodni a csehszlovák pártok életéiben. Általánosan beszélik, hogy ezt az erkölcsöt egy prágai férfiú vetette el. Egyesek úgy jellemzik, mint nagy becs- vágyu, könyörtelen embert, aki magát az állammal azonosítja, mások a dicsőségtől megittasult, karrier hőst látnak benne, aki mások hulláin keresztül is elsőségre tör. Rámutatnak arra, miképp nyer meg arra egyes embereket és a napilapokat, hogy kizárólag az ő személyét szolgálják. Az érdekkörébe vont irók tekintélyes folyóiratokban és könyvekben dolgoznak érte. Számosán szolgálják rejtett céljait, anélkül, hogy ennek tudatában volnának. Különböző irányzatok embereit tudja befonni s ehhez sokszor véletlenszerű ellentéteket és el le n szenveket aknáz ki. Minden csekélység jó neki, azt aztán felfújják, kicsavarják, vagy meghamisítják, de csak azért, hogy újból és újból szemére hányhassák annak, aki belpolitikai koncepciójának útjában állhatna. Ugyanakkor a saját pártja szemében a „gerendát sem látja meg“, mindent eltussolnak. Saját pártjabelieknek még az igazi „disznóságokat“ is megbocsátja. Jaj annak, aki nyíltan az útjába áll, vagy pedig zavarja cirkulusait. Elhallgattatni, letörni. félreállitani kivan mindenkit. A vadászat idejére nézve törvényes tilalom van. A mi emberünk azonban az ö széles vadászterületén, amely a hatalom határain is túlterjed, minden időkorlátozás nélkül folytatja hajszáját a neki nem tetsző emberek ellen, ő kitart, mig csak az űzött vad el nem terül ... Kim éri th ©tétlen pénzügyi források fölött rendelkezik és senki sem tudja, hogy ez miképp lehetséges. Különféleképp magyarázzák. De valójában mégis ezen forrásokra alapozódik egész befolyása. Nem abszolút szilárd alapokon nyugszik, sőt egyesek nem is tudják megérteni, hogy az adott politikai viszonyok között hogyan ülhet pozíciójában ilyen kitartóan ő maga jól érzi, tudja, hogy bársonyszéke megingott, de görcsösen kapaszkodik belé. Attól tart, hogy ha egyszer kiesik belőle, soha többet nem juthat vissza. Éppen azért, csodálatraméltó energiával elsősorban arra törekszik, hogy minden lehető és lehetetlen eszközzel leteritse kiemelkedőbb ellenfeleit, vagy a véleménye szerint vele nem rokon- szenvezőket. Lassanként közeledik az uj választások ideje, éppen ezért kikerülhetetlcnnek tartja a politikai sakktábla megváltoztatását. Szeretné pártját a többiek felé emelni s ezért, a többi párt gyengítésére belső zavarokat támaszt. Zavarokat olyanformán, hogy a pártból egyeseket mézes Ígéretekkel nyer meg, másokat viszont a párttal ellentétbe sodor, hogy aztán a saját pártjukon belül félreszoritiaéta őket, A pártok uj kombinációja — neki melléke-, nogy melyek lesznek ezek a pártok — kell. hogy majd biztosítsa az ő személyi ambíciójának céljait, — A saját személyéért kifejtett eme söko1- dalu tevékenysége dacára feltűnő, hogy soha neon lép előtérbe. Óvatosan visszavonul s a kulisszák mögül dirigál mindenkit és mindent. Ezt mesésen érti. S mindezt azért teszi, hogy senki ne mutathasson reá, senki ne vonhassa felelősségre. Maga helyett másokat küld előre néha, egyeseket, néha többeket. Amellett gyakran búvik a legmagasabb tekintély palástja mögé. — Csak azt regisztrálom, amit itt-ott olvasok és hallok. Sok tény nmeitől értetődő , homály takar* Akciója széles alapokon nyugszik Mindenüvé eljutnak befolyásának rádiósugarai. Nemcsak a történelmi országokban, hanem Szlovenszkón is lehet érezni hatalmát. Náluk annál súlyosabb, mert a nemrég elsimított szakadékot újból kimélyiti. — Minden gondolkozó polgárnak fel kell vetnie e férfi módszereit illetően a kérdést: Megengedhető-e, hogy az egyéni érdeket- ennyire fölóbehelyezzék a közérdeknek? Lehet-e ezt a módszert helyeselni és vele azonosítani magunkat? Nem ássa-e ez alá a polgári erkölcsöket? Nem ássa-e alá a pártok és a politikusok közötti kölcsönös bizalmat, amely nélkülözhetetlen az állam vezetésében? Nem semmiMti-e meg a tekintélyt? Használ-e a köztársaságnak? És egyúttal fel kell tennie a kérdést: mennyi ideig tartson még ez az erkölcsromboló állapot? , ' Találkozik-e a köztársaságban néhány becsületes, mitől sem félő, egyenes férfi, aki el- kióltja: Eddig és ne tovább! Egy ember ambíciója, aki ellen komoly polinl- kusok csoportja s ezek mögött a polgárok mi1- liói foglalnak állást, nem érvényesülhet miaz- máknak az egyes emberek leikébe, a po’iiikai szervezetekbe és a sajtóba való becsempészésével. \ ■ Ennek az ambíciónak a módszerei rosszabbak Pozsony, április 4. (Pozsonyi szerkesztőségünk telefon,jelentése.) Link art Ferenc, a Tuka-ügy vizsgál óbirája, ma délután minden kaució nélkül szabadlábra helyezte Weber Győző iglói párttitkárt, akinek védelmét Szilárd Marcell dr. pozsonyi ügyvéd látja el. Az eljárás kémkedés címén tovább folyik ellene. Weber Győző a délután folyamán elhagyta az ügyészség Kecske-utcai épületét és még ma hazautazik Iglóra. Tuka ügye a képvisefökáz elnöksége előtt Prága, április 4. A Národni Listy jelenti: Tuka Béla dr. védője utján tiltakozását jelentette be a képviselőház elnökségénél és mentelmi bizottságánál az ellen, hogy olyan ügyekben is folytassanak ellene vizsgálatot, amelyekre vonatkozóén a képviselőház nem adta ki. Átiratában arra az álláspontra -helyezkedik, hogy csak olyan delik tűm okért indíthatják meg ellene a vizsgálatot, emelhetnek vádat, vagy büntethetik, amelyekhez a képvieelőház, a ház elnöksége, vagy a mentelmi bizottság beleegyezését adta. Nem marad tehát más hátra, mint hogy valamely jogi szakértői bizottság döntse el, vájjon megvan-e engedve vizsgálatot indítani, illetve a vizsgálatot kiterjeszteni olyan deliktu- mokra is, amelyekért a képviselő kiadatását a képviselőháztól nem kérték. A közeli napokban erre vonatkozólag dönteni is fognak. KülSn pártot alapit a kommunista párt ellenzéki szárnya A prágai kommunista szervezet javaslatot tett a 26 disszi- dens törvényhozó kizárására — A kommunista szenátorok klubja már az uj párt központjának tekinthető Prága, április 4. A kommunista párt kebelén belül dúló frakcióharc odáig mérgesedett, hogy ma már a párt sajtója sem titkolja abbeli aggodalmát, hogy a közel egy millió szavazóval rendelkező párt kettészakadhat. Látható ez a kommunista párt nagyprágai szervezetének tegnap esti ülésén elhangzottakból is. A gyűlésen, melyen mintegy kétezer kommunista vett részt, Gottwald bejelentette, hogy a 26 ellenzékeskedő törvényhozó szövetségre lépett a vörös szakszervezeti központ Hüá s-csaportjáva-l és most a Svoboda nevű kiadnál pártlap elbirtoklóival együtt uj párt alapításán dolgoznak. A kommunista párt szenátorainak klubja ma már az uj párt központjának tekinthető. Szerdán a disszidens törvényhozók a kommunista párt szenátusi klubjában összejöttek, de a prágai nagygyűlés előtt nem mertek megjelenni. A megidézett öisszidensek levélben jelentették be, hogy a prágai taggyülést. nem tekintik illetékes fórumnak, hogy ügyükben Ítélkezzék. A levél felolvasása után a gyűlés kimondta, hogy a párt prágai törrvényhozóiés kártékonyabbak, mint a finoman megörült üvegpor. Nem szabad tűnd, hogy tovább mérgezze a közvéleményt, mert, ez erőink destrukcióját jelenti. Az állam érdeke mindenek előtt. Ennyit tartalmaz a Slov. D. vezető cikke.. Ugyanezen számban még érdekes Benes-Bor- sky féle afférról irt. cikk. Mint ismerete* Bor- sky volt.római követ, aki jelenleg az újságíró- egyetem tanára, meghívást kapott'a Caruegie- alapitvány igazgatóságától egy amerikai tanulmányútra, melyre minden államból egy-egy kiváló újságírót hívtak meg. Később a meghívást azzal vonták vissza, hogy bizonyos csehszlovák tényezők Borskyt nem ajánlották erre a tanulmányútra, • A Slovensky Dennik szükségesnek találja, hogy ebben a kérdésben meginterpellálják a külügyminisztert — Miután nem képzelhető el — írja a lap. 1—• hogy ,az interpellációt az ellenzék nyújtaná be, szükséges, hogy a kormánykoalíció valamelyik tagja interpelláljon- Benes miniszter nem korrekt beavatkozása Borsky szerkesztővel szemben annyira komoly eset, hogy egy demokratikus államban egy miniszterrel szemben a biza’om, vagy bizalmatlanság kérdésének a felvetését kellene, hogy vonja maga után. Ebben az esetben a kormánytöbbség bizalmatlanságát egy olyan miniszterrel szemben, aki a maga, lépésével nyilvánvalóan a kormánytöbb' eég érdekei ellen és a neki tapsoló ellenzék szája ize szerint járt el. nak, Jüeknek, Bolennek, Cibulkának, Tomiinak, Skáláknak, Housemek. és Sturcnak kizárnia sát javasolja s fölhívja mind a huszonhat disszidens törvényhozót, hogy mondjon le mandátumárólA kommunista párt helyzete ezzel a határozattal mákszemnyit sem javult, mert a párt- vezetőség egyre súlyosabb anyagi problémák elé kerül. így például a párt, központi sajtavállalata, az Int emar cionáta, mely a Rudé Frávoi is kiadja, az ellenzék birtokában van. A Budoucnost nevű takarékpénztár is, melynek a lapváilalat egy millió koronával tartozik, szintén kisiklott a pártközpont. kezéből. A helyzet komplikált voltára jellemző az, hogy ennek a takarékpénztárnak az élén a disszi- dems Skálák és Hais mellett Smeral is ott szerepel. A párt direktórium úgy szeretne kievie- kélni a kényes helyzetből, hogy egy millió koronát akar összegyűjteni a munkásságtól, hogy a Rudé Právoi ilyen módon függetlenítse. A Rudé Právoban már meg is jelent ilyen értelmű fölhívás. A legújabban kizártak között van MaLichar volt prágai kerületi titkár is, aki a múlt évi „Vörös Nap“ kudarcáig vezető szót vitt a kommunista pártban. Súlyos csapást jelent a hivatalos pártvezetés égre a Madnói kommunista szervezet állásfoglalása, mely szervezet jelentékeny szótöbb-, seggel a pártéi! enzékhez csatlakozott. A kiad- női Svoboda cimü lap teljesen az ellenzék szolgálatába állt és bejelenti, hogy az ellenzék önálló párttá fog szervezkedni. — Református vallásos est. Komáromi tudósítónk jelenti: A komáromi református egyház vasárnap tartotta, ez évszakban utolsó vallásos estjét nagy érdeklődés mellett Kossár István s. lelkész fohásza után Galambos Zoltán lelkész a misszionárusok életéből tartott" vetített képekkel kisért. előadást, mélyben a.z ujguineai, indiai, koreai és ausztráliai misszionáriusok munkásságát mutatta be. Soós Endre teológus sikerült előadása után Tárnok Etelka, Göttlö Erzsiké ós Póda, Etelka, szerepeltek zongora? számmal ós szavalatokkal. Háromezer halott — A mexikói forradalom vége? — A felkelők haléltmegvető bátorsággal küzdöttek Egyelem! Duzzadt nyakat és ttatyvM legkönnyebben 075? akadályozóéit és gyógyíthat meg, na naponta egy kis szelet Sefic-féíe főd- €$&&4*Sődét fogyaszt cL A Gépé-jele jód-csokoláde használata elővigyázatossági szempontból egészségeseknek is ajánlható a duzzadt nyak és golyvaképzödés elkerülesete. A készítmény a legújabb és legideálisabb gyógyszere a golyvakez elésnek és vele jódmergezes nem állóai elő. A csokoládénak semmiféle Í mellékize nincsen, úgy Hogy annak Használata beteg gyermekek kezelésere is kiválóan alkalmas. Kapüatóminden gyógyszertárban, vágy pedig közvetlenül; GEHE-WERKE A.-G., AUSSIG,