Prágai Magyar Hirlap, 1929. április (8. évfolyam, 76-99 / 2001-2024. szám)
1929-04-05 / 78. (2003.) szám
raMgu-MAfifeflft-HtRiiAP 1929 Aprüá 5, péntek. Koíumbus naplója A Nina, a Spinia és a Santa Margherita az Antilla szigeteknél Az első követség Amerikában és az első havanna-szivarok története Koíumbus naplója elveszett ugyan, de fia és Las Casas később összeállították, úgyhogy a híres ut egyes részlete eleven leírásban áll ma is előttünk. Három hajója volt Kolumbusnak, a Nina, a Spinta és a Sant Margherita. A három hires hajó aranyat és drága fűszereket keresett azokon a szigeteken, amelyek a XV. századbeli térképen meglehetős homályosan voltak megjelölve. ......Három hajónk 1492 augusztus 3-án, pénteken reggel 8 órakor erős szél mellett hagyta el Saltest és megkezdte útját dél felé.. A Kanári-szigeteket —epte ■'bér 6-án hagyják el, miután itt meczoiheniek a Gomera-i öbölben. Csütörtökön, szeptember 13-án észlelik az iránytű első mágneses elhajlását: „Az éjszaka kezdetén a bussolák északnyugati irányban eltérnek és a következő napon még mindig ebben az irányban kilengenek/1 48 órával később a csodálatosan csillagos égen „egy csodálatos tüzes ágat“ látnak. Vasárnap, szeptember 16-án’ „az admirális azt mondja, hogy ezen a napon és a tovább következőkön is a levegő különösen enyhe volt és hogy valóban teljes gyönyörűséggel lehetett örvendeni a reggelek szépségének, szinte csak a pacsirták hiányzottak...“ A tengeren marok-számra friss fü úszott, amelyet csak nemrég téphettek a rétről. A „Nina*' emberei megpillantanak egy sirályt és egy ídi!önös tropikus madarat. Nem várat'anul találkoztak az uj kontinenssel tehát, érezték, hogy láthatatlan szárazföld irányában hajóznak és mivel kissé előbb értek oda. mint ahogy számították, ezért arra következtettek, hogy a föld. amely felé tartanak nem lehet India. „Az idő jó. — mondja „z admirális. — ha isten is úgy akarja, a visszatérésnél mindnyájukat viszontlátjuk." Szeptember 17-én sok moszat úszik a vizen, a mágnestűk északkeleti irányba térnek el, igen sok rákot és egyéb tengeri állatot látnak, amelyekre vadásznak az emberek; még egy trópusi madarat találnak ..és egy fehér szárnyast, mely nem a vizen szokott éjszakázni". A földnek tehát valahol a közelben kell lennie; a hajók versenyezve iparkodnak megelőzni egymást. Kedden, sieptember 18-én a tenger -olyan nyugodt, mint a sevillai folyó". A „Pinta" előre siet, mert egész madárrajokkal találkoznak már. Egy ember puszta kézzel fogott egy ,,garjao“-t. A kedvező szél is a föld közelségére enged következtetni. Az az érzésük, hogy soha többé nem tudnak majd riessatérni Spanyolországba, mert, úgy látszik, a szél itt mindig ellenkező irányú, mint aminő a visszatéréshez kellene, Koíumbus emiatt egyáltalán nem haragszik; a tenger azonban egyszerre viharosáé válik, heves eüenszelet kapnak. Még több rákot látnak, most már biztosan szárazföldet találnak, agy sejtik. Megint kiderül azonban, hogy az ég képe csalta meg őket, szárazföldnek nyoma sincsen. A jelek azonban újra ismétlődnek, nem szűnnek meg. A levegő továbbra tiszta és enyhe „aabroso", mondja a spanyol. Az admirális megint azt mondja, hogy a „kép kedélyes hangulatához csak a pacsirta éneke hiányzik". Október 9-én egy ember sem kételkedik már, hogy az ismeretlen szárazföld közvetlen közelébe jutottak. Agak úsznak a vizen, melyek emberi kéztől le- vágotlaknak látszanak, a „Nina“ legénysége meg vadrózsa-ágat vél látni. Bár a három hajó reggel és este egymás mellett fut, mégis a ..Pinta" vezet, ez a legjobb vitorlás a három közt. A ,.Nina“ mindig az első nyomában halad, míg a „Marghe- rita", melynek fedélzetén az admirális tartózkodik, leghátul jár. Semmi kétség, hogy a Pinta legénysége kiáltotta a jelszót: — Halló tierra y hizo las senas. Ez csütörtökről péntekre virradó éjszaka két órakor volt, 1492 október 12 én Guanahani szigetén voltak, melyet Koíumbus San Salvador-nak nevezett. Még a neve is fönnmaradt az első őrnek, aki a partra lépett és a szárazföldet köszöntötte. A fiatal matróz Sevilla egyik külvárosából származott és Rodrigue Triana volt a neve. Egyik szigetről a másikra vándoroltak, néha olyan átlátszó volt a víz, hogy a feneket vélték látni. Megcsodálták a földet, melyen pompás fák terebélyesedtek és igen sok előttük ismeretlen exotikus növény díszlett. A benszülöttek ismerték a tüzet és a kenyeret. Bár szívesen jártak mezítelenül, ismerték a gyapjút és értettek a szövéshez Testük nem volt szőrös ée nem voltak olyan feketék, mint az afrikai szerecsenek. Sajkáikat pompásan tudták veaetni a vizen és ezek a könnyű csónakok néha födöttek voltak, akárcsak a velencei gondolák. Bár a benszülöttek nem voltak aranyba göngyölt emberek, mint ahogy Koíumbus Spanyolországban képzelte, mégia igen kellemes embereknek bizonyultak. Mikor sikerült gondolkodásmódjukat valamennyire követni, kiderült, hogy képzeletükben él a teremtés története, melyben szó vau a vizözönről és egy földi paradicsomról is. „Hisznek egy halhatatlan Istenben, aki azonban anyától született. Hitük seerirrt az Isten láthatatlan ée végtelen!" A vizek eredetéről naiv mesét tudtak, ez a azonban egy raffinált kedvtelésük: dohányoztak! Kolumbufi naplójában először csak homályosan emliti célzásokkal a külCuös növényt, nem tudja, mire használják. Kolumbust nem is érdekli nagyon a dolog kezdetben. A három spanyol hajó n nyílt tengeren járt, amidőn egy benszülóttct laláttak. aki egyedül evezett csónakjában. „Volt nála kenyér, ivóvíz és pár szárított növényi levél (unas yerbas secas), amelyek nagyon értékesek lehetnek, mert ajándékba adta őket nekem." Ferdinand 4íolumbus elbeszélése feltétlenül szavahihető, mert hiánytalanul egyezik Las Casas feljegyzéseivel. ........„néhány száraz levél, aminek nagyon jó sz aga van és a vidéken nagy becsben tartják". Bizonyosan dohány volt tehát. Hogyan is rándult volna ki a dohányzó indián anélkül, hogy dohányt vitt volna magával?! Mikor az admirális Kubára érkezett, két fehér emberből és két benszülöttből álló követséget leüld a sziget belsejébe. A két fehér neve: Rodrigue de Xérés és Louis de Tor rés; az utóbbi kikeresztelkedett zsidó, aki héberül, arabul és kaldeus nyelven ia beszélt. Ez a két ember volt az első két fehérbőrű dohányos, aki a havanna szivar füstjét eregette a szájából és álmélkodva nézte, milyen gyönyörű kék füsttel telik meg a levegő. Visszatérve elmesélték, hogy egy ölvén házból álló „városba" jutottak, ahol nagy ünnepélyességgel fogadták őket. Üléssel kináltáfe meg őket, mig az „indusok" áhítattal a földre ültek. Aztán a férfiak eltávoztak ée az asszonynép jött elő. Az asszonyok alázattal megcsókolták a fehér követek kezét és lábát. Kíváncsiságból a követek gyengéden megtapogatták a különös szépségű nők bőrét, mert szinte azt hitték, hogy nem is valóság az, amit látnak. Olyanok voltak, mintha nem is csontból és húsból lettek volna. A bét fehér ember mintegy száz benszülöttől kísérve indult tovább, elkísérték őket a főnökök, azok fiai és szolgáik. Elbeszélte a két fehér azt is, hogy a szigeten való jártukban gyakran találkoztak benszülöttekkel, akik a különös növény (dohány) levelét tartották a kezükben és annak illatában gyönyörködtek. Las Casas híradása sem mond többet és Koluua- bue is csak mellékesen jegyzi meg, hogy a növényt előbb meggyujtották. aztán vették a kezükbe és úgy „smgolgatták". Később azonban a dohányzás kimerítőbb ismertetése következik. .... „a eok apró levelet belegöngyölik egy nagyobb levélbe, a mosqueto módjára, a mosqueto pünkösdi gyermekjáték, melyet a gyermekek szórakoztatására használnak nálunk (Spanyolországban)". Szóval szivart készítettek az „indusok". A használati utasításból minden kétséget kizáróan kitűnik, hogy itt szivarról van szó. ... „Az ember az egyik végét a szájában tartja, a másik végén ég a növény A füstöt lenyeli az ei r és belélekzi..." A kubai indusok, a szöveg szerint... „ezáltal igen elégedetteknek látszanak és olyanok, mintha részegek lennének"., így fedezték fel a spanyolok az Ur 1492-ik esztendejében az Antillákat, azaz Amerikát és a dohányzást, 8 amint az utolsó szakszerű leírás sejt- teti, a leiró előtt eem volt titok a dohányzás technikája rövid ottartózkodáa után. A „SANTA SE-A NAGYHÉT RÓMÁBAN - Ma: GYÖRY DEZSŐ Róma, 1929. A Nagyhét a megváltás csodálatos müvének emlékünnepe, a Karácsony mellett az emberi lélek legszebb és leghatalmasabb ma- gábaszállása. Krisztus bevonulásától Jeruzsálembe a föltámadás örömreggeléig, egyetlen hét alatt történt meg mindaz, amin az egész világ keresztény kultúrája és hite nyugszik. A Krisztus szenvedése és megdicsőülése az a két pólus, amelynél átíogóbbat, nagyobbat és szebbet nem kaphat az emberiség, hogy az óiét értelmét és a hit erejét szilárdan érezze a megváltásban. Talán igaza van annak a megállapításnak, hogy a protestantizmust a Karácsony, a katolicizmust a Husvét vallásának nevezhetnék. A katolikus egyház a maga szertartásainak különös szimbólikáját a legszebben és legfényesebben a Nagyhéten tárja föl, mikor Virágvasárnaptól Husvétig a szakadatlanul tartó ünnepsorozatban szinte óránkint vetíti be a leltekbe a szenvedést és a szenvedésre emlékeztetést, hogy végül is megtisztulva a lélek győzelmét fhinepelje. A Nagyhét évszázadokon keresztül annyira áthatotta a keresztény világot, hogy a normális élet folyása ezekre a napokra teljesen megszakadt, a munkás kezek imára emelkedtek, sót a harcban álló ellenségek is letették a fegyvert, a csatatér egy időre megszűnt csatatér lenni, a Nagyhéten Krisztus szenvedéseinek emléke erősebben élt minden élő és minden emberi akarat fölött. A katolikus Nagyhét és a Husvét vallásának husvét ja sehol a világon nem mutatkozik olyan teljesen, nagyszerűen és akkora fényben, mint épp a minden katolikusok fejének örök székhelyén, Rómában, a Szent Városban. A római nagyhét világhírű. Az öt országrész minden nemzete képviselve van ilyenkor itt, ezer és ezer zarándoksereg indul Rómába és a hatalmas templomokban lejátszódó szertartások pompája óriási vonzóerőt gyakorol a nem katolikusokra is, sőt a nem keresztényekre is. A római Nagyhét alatt a hívők és zarándokok seregével szinte vetekedik a nem katolikus és nem keresztény idegenek száma, akiket nap-nap mellett ont a vasúti állomás. Aki ilyenkor látja Rómát, sosem felejti el. A forgalom horribilis arányokat ölt, az uccák állandóan tele emberrel, a templomok zsúfolva. A jármüvek hatalmas kígyói fülsiketítő zajjal kínlódnak előre, ember ember hátán, a nagy uccakeresztezéseknél minduntalan azt hiszi az ember, hogy valami szerencsétlenség történt. Mint egy sürgölődő hangyaboly, olyan a város. A mostani nagyhéten különösen erős számmal voltak képviselve a franciák. De a németek, angolok, amerikaiak is kiteltek magukért. Aránylag rengeteg a magyarok száma is. Mexikóból, Brazíliából, Indiából, Japánból, Kínából, Afrika és Ausztrália különböző részeiből ezrek és ezrek tarkítják a csodálatos találkozót, amit a világ nemzetei itt tartanak. A »San Pietro, a San Giovanni in Laterano és a Santa Maria Maggiore gyászpompájában egymást váltják a minden nemzetiségű és rendű papok mellett a fekete néger misszionáriusok és a ferdeszemü, sárga keleti papok Kínából, .Japánból. A különböző papi rendek mindenféle színű ruhája különös egyéni szint ad a képnek. Róma katolikus és papi jellege teljes egészében érvényesül. A zarándokok között óriási számban vannak a fiatalok, iskolák, intézetek, papneveldék seregei szoros sorokban követik a vezetőket. sok az asszonynép is, mindenütt csoportok, sietés, mozgás kívül; komor csönd és ünnepélyesség a templomokon belül. Hogy azoknak, akik a római nagyhét külső képét nem látták, csak megközelítő képet is festhessünk, egy könyv is kevés volna. * De a külső látványosság és a hihetetlen méretek mellett még sok minden más is elkülönbözteti a „Santa Settimana‘‘-t a világ többi nagyhetétől. A papok óriási száma, a szertartások egyes specialitása, a fényes ceremóniák, a nagycsütörtöki Tenebrae a San Giovanni in La- teranóban, a lateráni és a Maria Santa Mag- giore-i Miserere. a Nagypénteki processzió a San Pietróban, a Scaía Santa, á lépcsőt térden járó zarándoksereggel és sok más római nagyheti különlegesség. A nagyheti gyászzsolozsmák és lamentá- ciók sehol sem hiányzanak. De itt a papság nagy száma ad nekik különös súlyt. Nem egy pap, de száz és száz mondja* egyszerre karban. A Lateránban megszámoltam, száz- kilencven pap mondotta egyszerre. A Miserere különös jelentőségét az adja meg, hogy a Lateránban, mely rangban a világ legelső temploma, még Konstantin építette, ezért a neve is: „Minden templomok feje és anyja", a hires lateráni papi kar a karnagy vezetésével énekli. Sokan azt hiszik, hogy ennek a zenéje mindig változatlan. Nem, az eddigi zenéket, melynek kottáit a lateráni kottatárban Őrzik, tetszés szerint elővehetí a karnagy, de megvan az a joga, hogy ő maga komponáljon uj zenét. Mivel a letaráni kottatárba zenész embert nem bocsátanak be, a Miserere-t az egész világon csak itt és itt is csak egy évben háromszor, nagyhét szer- da-csütörtök-péntekjén hallhatja ember. Ha már most, ha pl. a Casimiri mostani Misere- re-jének kottáit a következő években többéj nem vennék elő erre a három napra, akkor többé ember sosem hallhatná ezeket a melódiákat. Mozartról beszélik, hogy ő volt az egyetlen, aki hozzájutott a Miserere kottáihoz. Mint fiatal gyerek végighallgatta a Lateránban mind a három nap. Akkor leült és fejből leírta az egészet. Külön római specialitás a nagypénteki processzió a San Pietro-bau. Az oltári szentséget az egész világon elviszik az oltárról nagycsütörtökön, mikor a gyász jeléül minden díszétől megfosztják az oltárt s egy mellék- oltárnál helyezik el. Nagypénteken ünnepélyesen hozzák vissza a szentséget. Kis templomokban ez semmi. A San Pietro méretei azonban az oltári szentségért menő procesz- sziónak pompás lehetőséget nyújtanak s a majdnem kétszázméteres távolságot lassan bejáró processzió a nagyhét egyik leghíresebb látványossága. * VirágrasArnapja nálunk barkás, itt pálmaágas: tényleg a Pálmák vasárnapja. Ünnepi Hozsannával kezdődik a nagyhét, szentelt olajágat tart a kezében a templomokat betöltő tömeg, az apsisban komoran csendül Csehszlovákia eoyetlen szépirodalmi képes hetilapba o Képes Hét megjelenik minden hét csütörtökién Pozsony szenzációja! A bajusz Operette 3 felvonásban. 60 szereplő, ének- és zenekar, tánc. Főrendező Matzon Ernőmé. Előadás áprilisban. föl Szent Máté passziójának hangja. Megkezdődik a szenvedésekre való emlékezés. Kedden Szent Márk passziója ismétli meg a nagy emlékezést a jeruzsálemi szomorú napokra. Szerdán Szent Lukács passziója következik, a Lateránban a kar már a Judas merca- tor-t énekli, a papok százainak szájából döbbenetesen hangzik föl Jeremiás prófétának megrázó siralma Jeruzsálem fölött: „Jeruzsálem, térj meg a te uradhoz, Istenedhez..." s először csendül föl egyik, vagy másik világhírű Miserere. Csütörtökön még ünnepi mise van az 01- táriszentség megalapításának emlékére, a misében még fölcsendül a „Glória", de utána a Megváltó halálának emlékére az oltárokat megfosztják minden díszüktől, a templomoknak már a fekete vasárnap óta letakart keresztjei és oltárképei után az oltár utolsó disze is eltűnik, a Szentséget is elviszik az oltárról és a harangok elnémulnak. Komoly szertartások közt megtörténik az olaj-szentelés és délután megint Jeremiás siralmas zokogása árasztja el a templomokat. A Tenebrae szivbemarkoló lamentáeiója után az Animam meam akkordjai töltik be a templomhajót, amely estére szinte zsúfolásig megtelt. A Lateránban vagyok. A főoltár ereklyetartója, ahol Szent Péter és Szent Pál szobra áR s ahol a két vértanú fejét is őrzik, lila gyászdrapériával van eltakarva. A szentély felől kétoldalt rang szerint mintegy száz-száz pap ül és váltakozva énekelnek. Az oltár üres, csupán hat óriásgyertya ég rajta. Az oltár baloldalán, az oltár előtt egy kétkarú gyertyatartóban hét-hét és középen még egy, összesen tizenöt gyertya. Krisztus az apostolokkal s a két evangélistával. Minden zsolozsma után kialszik egy gyertya. Végre egyedül marad a legmagasabb középső: Krisztust elhagyta mindenki. Az oltári gyertyákat is kioltják, az egyetlen égő gyertyát elviszik az oltár mögé: Krisztus sírba száll, a templomban minden fényt kioltanak, ki- magát. Különbség csak az, hogy a kényes, világos szövetek helyett „Covercoat"-szerü sérteties sötét, halotti csönd, mindenki térdepel, végre a reszkető, egy-egy sírástól megtört csönd fölött áhitatosan fölsir a Casimiri Misereré-je, amely után előhozzák a gyertyát, láttára a papok kézzel és padverés- sel nagy zajt csapnak, a mai szertartásnak itt vége. Este van. A sötétség, komorság, gyász és jajgatás nehezen és puhán borul a lélekre. Ilyen hangulatban lépek be a közeli Scala Santa kapuján. A Szent Lépcsőt zarándokok borítják, akik a 28 márványlépcsőt térdepelve járják. Ezeken a lépcsőkön ment Krisztus Pilátus elé, Pilátus házából aztán Szt Heléna hozta Rómába. Csak térdepelve szabad rajta fölmenni. A felső lépcsőhöz érők megcsókolják Krisztus lábnyomát. A lépcső mellett két más följáró is vezet a volt pápai kápolna: a Sancta Sanctorum fölötti oltárhoz, ahol épp a nagycsütörtöki lábmosás szertartása folyik. Kis ministráns gyerekektől öre$, rokkant zarándokig van összeválogatva a tizenkét szegény és öt pap végzi a lábmosást, aminek rengeteg bámulója akad, főleg szegények és nők, akik szájtátva és könnyezve nézik a ceremóniát. Éjbe hajlik az idő, mikor hazafelé menet egy kis templom előtt elhaladok. Belül egy barát prédikál, a Szent Sir száz és száz gyertyától világos, más fény nincs is a templomban, virágok garmadája borítja a jelképes sirt és előtte földreborult hivok emelik föl lelkűket a Megváltás urához. Itt kevés az ember, több az áhitat és az alázat. A sőtétlő éjben Nagypéntek komorlik. Reggel tovább folytatódnak a „Santa Set- timana" szertartásai. 4
