Prágai Magyar Hirlap, 1929. április (8. évfolyam, 76-99 / 2001-2024. szám)
1929-04-21 / 92. (2017.) szám
1989 &prBb SÍ, vasárnap. ———*g*L,Lll|ll 1 ™ag«iym«BWMíMWWB TRSGMtA^AG^ARHÍHMP 5 HHRS7SU9K9 A Iraméi—Benes-affér erős ludláÉofeái vet a prágai sajtéban A Právo üdu véleményeszerint Kramár föllépése nem maradhat politikai következmények nélkül Egy nép kulturfokái' szappan fogyasztásé után leSiafi megítélni. Mossunk tékát de csakis Pocsátko szappannal! Prága, ápriíöB 20. A legújabb Kramáir- Beo»s-ai!!fér főleg a bafloMalli sajtóban talált vtesahBingra. A jobboldali Národná Politika írja növöd kis hírben, hogy a koalíció tegnap semmiféle tamácékozáM nieim folytatott g a koalíció nyolcas bizottságának elnöke, Bra- díárs képviselő, délután négy órakor családfáihoz utazott s csak hétifőn tér vissza. A nemzeti szocialista Ceefcé Slovo aat írja, hogy a nemzett szocialista párt prágai szervezetének bizalmi ülésén a szénokok élesen elítélték Kraimémak a köztársasági elnök és a külügyminiszter elleni támadását. A nemzett szocialista párt vezetősége e napokban foglalkozni fog Kramár dr. „hak laitían" nyilatkozatával. A szocááMemokrata Právo Lidfli idézi az Express cikkét és a kővétkező megjegyzést fűzd hozzá: „Minden itélőképes ember megkérdezi, miképpen lehetséges az, hogy a kormányban bizonyára bizalmasan lefolyt tárgyalásokat még azon mekgiben kolpor- íáKhasgák Prága nccáin? I>e nem csodálkoznánk azon sem, ha a nemzeti demokraták vezérének kongresszusi beszéde rábírná a bOiBögymiimBZtert arra, hogy Kramár dr. eór- fcegető kfjelen-téeeinek vtoszajvonásáit követelje! A megtámadott miniszternek egyenesen kőtoiesség* felelősségre vonni & kormánytöbbség egyik vesető tagját, ha nyilvánosan igy belegázol a becsületébe. Kra- már poKtiktcs, sőt nagy politikusnak is nevezik, tndfltáiban lehetne tehát annak, hogy ilyen merész eljárása nem maradhat politikai követkeaznények nélkül, Kramár Beneat csak wemélyéhen akarta megsérteni, avagy talán fcí akarta provokálni a kooücáée kormány válságát? A legközelebbi érák meg fogják mutatni, hogy mi volt a célja Knamárnak. Udrssal na visz- ■aatér PTágába, hegy a Kramár-üggyel fogiajkoexék. A* 6 feladata as lesz, hogy vagy Krómért rákényOseritse a szükséges kormámyiojaJStésra, avagy megkérdezze tffo, vájjon refietotái-e még pártjának a kormányban tálé részvételére. A helyrét kulcsa Kramár kezében van, 6 kezdte az egészet, övé most a végezd is. A cseh néppárti L&dové Lústy idézi Kramár Beoes-effitoBaee kfije&eotéeeiít és az eszei kap- escdaJöbasB az Expo-c-sbe® megjeltent snemzá- tíés hírt a kormány lemondásáról és bozzá- (Grt a kőve/tkezőkiet: A helyzet már azzal is rosszábíbodöfct, hogy az agrárpárt nem hagy ISI Benes-ellenes támadásaival. Hodzsa sajtóorgánuma, a Slovonská Politika naponta egyre erősebb hangú cikkeket hoz Bontee ellen. A cseh agráriusok sajfóo rgánumaá, ha a központi lap hallgat is, erősen támadják Bonért. Mindenein komoly incidensek dacára a Lidorvé Listy kéteégíbovonja az Expres infor- mációtt. Tagadjuk különöse® azt — írja a lap —, hogy Bence nem akarna a minisztertanácsiban a nemzeti demokrata miniszter mellé ülni. Ugyancsak nem felel meg a valóságnak az Expreanek azon állítása 8«m, hogy „a koalíciós kormányt felszólítják arra, hogy mondjon le és helyébe hivatalnokkormányt neveznének ki.“ A Lidové Listy értesülés© szerint nincsen senki som, akinek hasonló tervei volnának és különben is kuriózum volna, hogy vezető politikusok személyes harcai miatt bukjék meg a kormány és megrendüljön a belpolitikád élet Hasonló, de ellentétes élű incidensünk már decemberben is volt — írja a Li- dové Lálsty —, de a kormány nőm bukott meg, igy biztosra vesszük, hogy e®t az ecetet is békése® fogják elintézni. A® Express- mai száma visszatért a Kramár- Renes-aüférra és többek között „Kramár semmit sem von vissza s a Hradasin visszavonulást fuvat" címen a következőket írja: Benes dr. most látja, hogy a kampányt, elvesztette.' Rövid idő óta ez már a második eset, hogy Benes kényes helyzetbe hozta magát. Az agrárpárt ismeretes nyilatkozata után kijelentette, hogy mindaddig nem vesz részt a mi- nisztanécs ülésein, amig az agráriusok nem adnak neki elégtételt. Az agráriusok erre nem voltak hajlandók s Benes nem tudta, hogy juthasson be újból a minisztertanácsba, különösen akkor lett az neki sürgős, amikor a tárcája költségvetésének átlépését nem akarták neki megszavazni. Ebből a fatális helyzetből a köztársasági elnök segítette ki, amikor valamennyi minisztert közös vacsorára hívta meg. Az agráriusok nem akartak a vacsorán megjelenni, Sfanek elnök el is ment a köztársasági elnökhöz, hogy kieszközölje a vacsora visszavonását. Időközben azonban már az idegen diplomaták meghívást kaptak. A republikánusoknak nem maradt más hátra, mint hogy az államfő kívánsága előtt meghajoljanak és ilyen formán szatiszfakció nélkül Benes ismét visszatérhetett a minisztertanácsba. Most újabb Canossa fenyegette és ezért elállt követelésétől. Végül a lap megcáfolja azt a feltevést, mintha maga első értesülését Srámek m iniszter eln ökhel y e tt e s t ől kapta volna. Megnyitották az aj olasz parlamentet A trónbeszéd Olaszország bard készségéről — A lefegyverzési konferenciák csődje — A képviselők éltették Mossoiinit és a királyt — A létért való küzdelem súlyos napjaiban csak a fiatalos erő, az [ acélos izomzat, a nyugodt, kiegyensúlyozott idegrendszer képesít bennünket arra, hogy megálljuk a helyünket. Az életküzdelem egész fegyvertárát egyesíti magában a valódi DIANA sóshorszesz Ha testünket és különösen serdülő gyermekeink testét esténként lefekvés előtt és reggelenként a napi robot megkezdése előtt tiszta vagy hígított DIANA sósborszesszel bedörzsöljük, rugékonyságra, frisseség- | re és erélyes tetterőre teszünk szert, mely a munkához kitartást és buzgó életked- f vet kölcsönöz. Kísérelje meg mindenki, aki bá- | gyadt, könnyen fárad, lehangolt, ke- | délybeteg, mert csodát fog látni. DIANA sósborszesz Az egész országban mindenütt kapható | Csak Diana névvel valódi! Egy eredeti palack ára- 5.S0 Kő. Róma, .április 20. Ma délelőtt ünnepélyes keretek között megnyitották az olasz parlament huszonnyolcadik törvényhozási szesezi- óját. A képviselők és a tribünök vendégei Irakban jelentek meg, fekete mellénnyel, fehér csokornyakkendővel és fehér kieztyü- veL A hölgyek ragyogó tavaszi toalettekben jelentek meg. A miniszterek és az államtitkárok fényes egyenruhái és la diplomáciai testület zöld frakkjai különösen élénk képet adtak a tárgyalóteremnek. A király halk, de tiszta bangón mondta el a itrónbeszédet, mely feltűnően rövid volt és politikai szempontból jelentéktelen. A bePozsony, ápríKte 20. (Pozsonyi szesrkesz- tőeégüntk telrtomj-eíleutése.) Hlinka András péntek délután öt órakor Pozsonyba érkezett. Ma délben 12 óraikor a rtzsgálóbiró- tói engedélyt kért arra, hogy Tuba Bélát a fogházban meglátogathassa. A vizsgálóbíró úgy neki, mint a társaságában lévő Buday dr., Pólyák és Szivák szlovák néppárti képviselőiknek, valamint Hlinka Krisztinának, Hlinka András nővérének megengedte, hogy Tokával beszélhessePrága, április 20. Tiso ár. egészségügyi miniszter © napokban meghívta a napi sajtó képviselőit és informálta a sajtót az egészségügyi mintertéráim programjáról- Jellemző, hogy az egészségügyi miniszter a magyarság egyetlen fővárosi napilapját nem tartotta szükségesnek erre a sajtótájékoztatóra meghívni, habár nagyon jól tudrja, hogy a P. M. H. Szlovenszkó és Ruszin szkó egészségügyi kérdéseivel rendszerese® foglalkozik. A miniszter információi szerint elsősorban törvényjavaslat készül az egészségügyi viszonyok általános rendezéséről. Ennek a törvénynek a célja lesz az állaim, az országrészek, járások és községeik egészségügyi hatáskörének a rendezése, azonkívül egyes speciális közegészségügyi kérdéseket is akar rendezni, amelyek eddig törvényese®, vagy •egyé Utalóiban nincsenek, aivagy pedig hiányosan vannak rendezve. A javaslat elsősorban a járványos betegségekre vonatkozó modern rendelkezéseket, az egészségügyi intézetek, fürdők jogi viszonyainak rendezését tartalmazza. A mimiisztérirumban egy egészségügyi főfelügyelői állást kreálnak, amelynek hatásköre az egész köztársaság1 szédnek as a része, aiuely a lefegyverzésre \ vonatkozott, nagy tetszést keltett a házban. I A király többek között a következőket mondotta: ✓ — Az utóbbi években az egyik lefegyverzési konferencia a másikat követte. Számos nemes Iniciafivát láttánk, a politikusok és a szakértők sokszor összegyűltek, de a lefegyverzés mindmáig nem egyéb, mint nagyszerű remény, melynek az egyre folytatódó fegyverkezések ellentmondanak. Kormányunk a külügyminiszter révén már állást foglalt a lefegyverzés! problémában. Mivel az eddigi kísértetek nem vezetnek erednek. Ez a beszélgetés természetesen a vizsgálóbíró jelenlétében és annak szobájában körülbelül egy órán át tartott. Tnka részletesen informálta Hlinka Andrást arról, ,hogy milyen terhelő anyag gyűlt ősz- sze ellene a vizsgálat folyamán. Hlinka mindent figyelmesen hallgatott végig, utána ő és társai is szívélyesen elbúcsúztak Titka, Bélától, akit ezután levezettek a fogházba. terülteiére ki fog terjedni. A legfelső tanácsadó testültet az állami egészségügyi tanács tesz. A tanácsnak a kinevezett és jelenleg is működő egészségügyi tanácsosokon kívül 31 tagja tesz, az országokban az egészségügyi tanácsok egyenkint 14 tagiból fognak állni. A tanácsok működési ideje 6, illetve 3 év. A községekben a közegészségügyi szolgálatot a községi és kerületi orvosok végzik, akik szerződéses viszonyban állanak majd az állammal. A törvény azonkívül megállapítja azt is, hogy a községek kötelesek a vagyontalan polgárok ingyenes egészségügyi segélyéről gondoskodni. Egy másik törvénnyel felállítja az egészségügyi minisztérium az állami testnevelő intézetet, amelynek feladata lesz a testnevelést úgy elméleti, mint gyakorlati szempontból egységesíteni. Ez az intézet képzi majd ki a testnevelő tanárokat úgy az iskolák, mint a katonaság részére. Egy harmadik törvényjavaslat készül a járványos betegségek elleni óvintézkedésekről. Ennek a törvényjavaslatnak alapelve az. hogy a baciUusihordozók, tehát azok a különben egészséges személyek, akik a betegekkel vagy bacillusfészkekkel való érintkezés folytán a járványt, továbbíthatják, szintién el- kiilönitendők. Ez a hatékony preventív oólményre, az egyes Országok kötelessége, hogy kellő időben (gondoskodjanak önmaguk védelméről. Természetesen ebben a viszonylatban csak anyagi eszközökről van szó, mert a szellem minden eshetőségre fölkészült és a nemzet fiatal «zervezetei ébren őrködnek a hazafias érzés fejelt. A királyt, amikor a termet elhagyta, szűnni nem akaró óvációban részesítették, majd az «] képviselők elénekelték a fasiszta himnuszt Mussolini erre bejelentette, hogy a parlamentet megnyitja és megeskette a képviselőket Az ülés után a nép hosszasan ünnepelte á királyt és Mussolinit. Kitol terv természetesem a személyei szabadság rovására megy. Végül foglalkozik még a minisztérium a gyógyszerészi tervé® ^javaslattal is, amely már úgyszólván el is készült és rövidesen a parlament élé kerül. Továbbra is változatlanok maradnak a lakbérek Magyarországon Budapest, április 20. (Budapesti szer- iloesztőoégünik telefon jelentése.) _ A tegnapi minisztertanács elfogadta az uj lakásrendeletei, amely szerint a lakbérek további rendezésig változatlanok maradnak, szabad felmondás nincs, kivéve a hatszobás és ennél nagyobb lakásokat. Itt is azonban, ha a lakó a százszázalékos aranybért fizetni hajlandó, nem lehet felmondani. I lakóvédelmi tárgyalások Prága., április 20. A ko-aliciő lakásbizottsága a jövő hét szerdáján folytatja tanácskozásait az uj lakótörvény érvényességének határidejéről. Ezt a kérdést ugyanis eddig még a tárgyalások folyamán szóba se hozták, úgy hogy nyitva maradt még a legnagyobb probléma, az a kérdés, hogy a lakbér valorizálását, amely fokozatosan van tervezve, milyen idő alatt hajteák végi-©. A fokozatos lakbéremelést bizonyos terminusokra akárjáik megállapítani és pedig másképp a kis lakásoknál, másképp a közepes és másképp -a nagy lakásoknál. Agrárkörökben azzal számolnak, hogy az uj lakótörvény előkészítő munkálatai, valamint a parlamenti bizottság munkálatai júliusban befejeződnek, úgy hogy az uj töívényiavnslai tárgyaláséi maga a parlament még a nyári szüntet éledt megkezdhetné. — A Szlovenszkói országos képviselőtestület ülése. Az országos hivatalhoz közel álló körökből vesszük a .hirt. hogy Szlovenszkó or-zá<ros képviselőtestülete április 29-ón. hétfőn tartja ülését, amelyen a most összeállítandó omrv tárgysorozaton szerepel az országo^ költ- gv*. tés is, amelynek ügye még mindig nem oye* hetett megoldást, mert a belügyminisztérium hivatalosan még nem foglalkozott vele. Hlinka meglátogatta Mát a fogházban Uj egészségügyi törvényjavaslatok