Prágai Magyar Hirlap, 1929. április (8. évfolyam, 76-99 / 2001-2024. szám)
1929-04-17 / 88. (2013.) szám
4 1929 Április 17, saeréa. „Nyugaton semmi újság ? , • Irta: Márai Sándor Remarque könyvének ereje és jelentősége abban van, hogy a befejező sorok elovasása irtán — („. . . 1918 októberében esett el, egy napon, amely az egész fronton oly nyugodt és csöndes volt, hogy a hadi jelentés erre az egy mondatra szorítkozott: „nyugaton semmi újság . . .“) az olvasó nemcsak nem tud, hanem nem is akar szabadulni attól a hatástól, amit e rettenetes könyv múlhatatlanul felidézett benne- Az olvasó napokon át fejbeütötten járkál, ugv érzi, hogy történt vele valami, megtudott valamit, aminek óriási a jelentősége. Kérem az olvasót, ne nyugtalankodjon, nem akarom felfedezni e könyv irodalmi értékeit, melyek egyébként nemesek és jelentékenyek. Remasrque könyve, s most csak erről szabadjon megjegyezni valamit, nem kizárólagosan irodalmi tett, sokkal több ennél. Nemcsak azért volt sikere, mert ilyen jelentős irodalmi kvalitásai vannak, hanem jelentőségét más értelemben éppen a sikere adja meg, a legritkább jelenségek egyike ez, amit egy könyv körül észlelhetünk. Rendkívül fontos, rendkívül jelentős tünet az, hogy egy ilyen könyvnek, mint Remarque könyve, ilyen óriási sikere lehetett Németországban. A német kiadó közlése szerint eddig 300.000 példány kelt el német nyelvem a könyvből, ez jelent legalább 1,000.000 olvasót, az ujságközlés publicitását is beleszámítva sokkal többet. S Remarque könyvével egyidejűleg nagy sikert értek el könyvek, mint Glaeser „Jalirgang 1902“, című munkája, Arnold Zweig „Sergent GrUcha"-ja, egyszóval elgondolkoztató publikum-rezonanciája van ennek a késed „háborús irodalomnak", amely most, tiz évvel a békekötés után, minden jövendölést és elképzelést megszégyenítő lendülettel tört utat magának a közönséghez. Olyan jelenség ez, ami nagyon elgondolkoztathat mindenkit, aki Németország politikád és társadalmi struktúráját ismeri. Talán mégis van valami újság Nyugaton? . , • Jegyezzük meg jód ezi a könyvet, mert e könyv körül történik valami, ami már nem irodalom ée irodalmi hatás. A nagyon ritka könyvek egyike e®, amely az olvasót nralfoatat- iaaiűl lelkiismereti számadásra kényszeríti. Ahogy a hevcadó sorok mondják, ez a könyv nem véd és nem vallomás, ez csak beszámoló. »Csak“ beszámoló, — de az, amiről beszámol, a háború, — a háború, nem egy hadi tró, nem egy haditudósító szörnyé szarükerotes pápaszemén át öeszegyüjtögedve meglátó, lelkesítő, felemelő és lesújtó smoncák csokorbakö- tése, hanem az a háború, ahogy egy tizen- uyoíoévee gyerek látja, akit 1917-ben az iskolapadok közül cipőinek ki a „nyugati frontnak* nevezett tömeghalál utolsó mészárlásaihoz. Remarque nem vádol, nem panaszkodik, merni sirat, csak beszámol. Bevallom, bennem e kivételes könyv minden közlése közül a legnagyobb hatást, a frontról szabadságra ha- zataőrő fiú otthoni napjai keltették. Bgyesz- tendei „nyugati front" után a fiú tizennégy nap szabadságot kap, s hazamegy a kis német városba, Szülei szegény emberek. .Anyja az egyetlen, aki „nem kérdez semmit". Az anyja sejti, tudja • . . De jön az apja, a nővére, barátai. a régi tanítók, a városka otthonmaradt nagyfejül, akik a törzsasztal mellett hadi élményeiről faggatják a „fiatal hőst". A fiatal hősnek torkán akad a szó. Mi van ezekkel az emberekkel? Mit kérdeznek itt? „Hát milyen odakünm, kemény tánc, mi? . . — „csak kitartani fiuk . . .“ — „Immer feste druftf"...- a tizennyolcéves „bős" nem mer válaszolni, nem mer az apja szemébe nézni, hallgatagon ül közöttük, valami jeges, rettenetes elképpe- désset a szivében . . . hát mi van ezekkel az emberekkel idehaza? Ezek csakugyan nem tudják, miről van szó, vagy csak úgy tesznek? S ahogy egyre dermedtébben, elmondhatatlan iszonyattal és elkóppedt kétségbeeséssel szivében eltávolodik mindenkitől, az otthontól, a „durcth,haltén"-törzsa&ztaltól, g a maga legna- gyobb megdöbbenésére vágyódni kezd vissza a frontra, — mert minden inkább, csak ne ezek között élni, akik itt ülnek kenyérje- gyeikkel a zsebekben s arról beszélnek, hogy „nagy idők" és „ki kell tartani" és „át kell tömi a nyugati frontot", mintha nem tudnák, hogy egy ilyen „frontáttörés" mit jelent — (pár sor a könyvben a koporsók megemlítése, melyek mellett elmaskoznak az offenzivára induló csapatok, — gyalulatlan koporsók százai, melyeket előrelátásból halmozott fe1 a front mögött a hadvezet,őség) — de hát meg- tébolyodtak ezek az emberek, hol élnek, hát nem tudják, nem hallották, hogy mi történik odakünn? Nem vitatkozik velük, csendesen, dermedt iszonyatban él közöttük tizennégy napon át, nem kérdez és nem felel, nem vádol ée nem panaszkodik, érzi, tudja, hogy ez a világ már nem az övé, soha, soha többé nem tud ide teljesein hazatérni, „akkor sem, ha a gránátok elkerülik". Egy generáció teljes és visszavonhatatlan válságát és szakadását soha nem fejezték még ki megrázóbban, mint ez a néhány oldal Remarque könyvében, ez a megoldás-nélküli, felelet ^nélküli, teljes és tökéletes eltávolodása ennek a generációnak mindentől és mindenkitől, ahová tartozott s akik nevelték. Visszamegy a frontra, s egy „csendes napon", amikor „semmi újság", elesik. Mind-ennek tiz éve, s a felületesen hegedt sebek újra és újra felszakadnak. Csakugyan nem lenne semmi újság Nyugaton? Mi e kÖTüvy hatásához képest mindaz a fantom, amit Németország „harci kedvéről", és „bőszA „Vetés" margójára Irta: Cottely István dr. Pozsony, április közepe. Az eddig röpirat formában megjelenő „VETÉS"- aek immár harmadik száma jelent meg bő é* változatos tartalommal. A vékony röpiratból hovatovább tartalmas ifjúsági lap fejlődik, lehetséges, hogy rövid időn belül már mint időközönként rendszeresen megjelenő ifjúsági lapot üdvözölhetjük. Az értékes tartalomból ki kell emelnünk Németh István Lászlónak, Deme Lajosnak, Duka-Zólyomi Norbertnak, Csáder Mihálynak ée Terebeesy Jánosnak értékes cikkeit, melyek a diákság általános értékű kérdéseivel foglalkoznak. Minden szellemi megmozdulásnál, minden lapin- dkásnál és könyvmegjelenésnél azonban feltétlenül szükséges a kritika. Szükséges tehát, hogy a „VETÉS"-t is az egészségéé kritika szemüvegén keresztül nézzük és boncolás alá vegyük az ebben megjelenő egyes írók cikkeit. Rövid kis- elme- futtatásomban nem akarom a „VETÉS" egész tartalmát kritika alá venni, csupán, csak Kessler- Balogh Edgárnak az ,.Uj nemzedék programja" eimü cikkével akarok foglalkozni, ki akarom mutatni. hogy az sem tárgyi, sem alaki szempontból nem üti meg azt a mértéket, hogy kisebbségi fiatalságunk szellemi mozgalmait tárgyaló nívós Lapban helyet, sőt a vezető helyet foglalja el. A cimből kiindulva, Kessler-Balogh Edgárnak a fenti cikke programot ad. Mi a program? A program azon tett vagy tettek összességének megadása, amit egy vagy több kitűzött cél elérésére, vagy magam elvégezni, vagy másokkal elvégeztetni vagy velük együtt megvalósítani akarok. A program tehát lényegében tetteknek a felsorolását foglalja magában; programból meg kell tudnom, hogy mit kel) tennem. (la ezen szempontból vizsgáljuk Keesler-Balogh Edgár fenti cikkét, az egész cikkben két konkrétabb dolgot találunk, amely egy tettet jelöl meg. ami az uj nemzedék által megvalósítandó. Az egyik a negyedik bekezdésben az a kijelentés, hogy az uj nemzedéknek egv olyan diákmozgalom f •’''■oíIőhr a feladata, amely megfelelő pedagógiai reformok igénybevételével * most fejlődő fiatal intelligenciát uj társadalmi rend eiőkészitéfcóre teszi alkalmassá. A második tett-megjelölés akar talán lenni az a kijelentés, melyben megjelöli az uj nemzedék útját, t. i. gyökeres magyar kultúrát, szociális felelőségérzetet és nemzetközi horizontú korszellemi beállítottságot. Több konkrét tettnek, igyekvésnek megadását a programnak elnevezett cikkben legnagyobb erőlködésem ellenére sem sikerült felfedeznem. Ha ez akar csak lenni az uj nemzedék programja, úgy az nagyon sovány program lesz, annál is inkább, mert teljesen határozatlan általános átfogó és ebbeni mivoltában annyira semmitmondó, hogy tetszésem szerint belemagyarázhatok mindent, ami csak jól esik. Fogjunk hozzá ezen programnak alapos taglalásához. Az első tehát; gyökeres magyar kultúrát akar a cikkíró. Vájjon mit ért ezalatt. Kultúra alatt tágabb értelemben általában mindazon tevékenységet értjük, mely bármely tárgyat megne- mesit, vagy céljának alkalmassá tesz, szoros értelemben pedig ennek a tevékenységnek az eredményét. Ennek értelmében megkülönböztethetünk sokféle kultúrát, irodalmi kultúrát, kézműves kultúrát, főldmüveskulturát, tudományos kultúráknak különféle ágazatait, valamint beszélhetünk egyes nemzetek kultúrájáról és végül az egész emberiség kultúrájáról, vagyis mindazon tevé- kénységről, amely az egész emberiség meg- nemesitósének. célja elérésének és boldogulásának szolgálatában áll A cikkíró programja gyökeres magyar kultúra, kíván tehát az ifjúságtól minden olyan tovékenvséget, amely magyar fajunk nemesítésére, boldogulására ée felemelésére szolgál. Ez magában véve nagyon szép program, igy azonban még semmitmondó. Ezek a tevékenységek t.. i. rendkívül különbözők és ha kuHurprogramot akarunk felállítani, akkor éppen ezeket a tevékenységeket kell megneveznünk. Nagyon rossz program azt mondani, tennünk kell valamit, hogy boldoguljunk, hogy azonban mit legyünk, azt meg nem nevezzük. A cikkíró továbbá az uj nemzedéktől szociális felelősségérzetet éa nemzetközi horizontú kor- szel'emi beállítottságot kíván. Amilyen keveset mondott azzal hogy gyökeres magyar kultúrát akar. épp oly keveset mond ebbéli program- kitűzésében is. Meg kelteti volna neveznie, hogy miben nyilvánuljon U)eg u szociális fe.lolfwhógerswt, meg kellett volna neveznie, hogy kivel szemben 1 nyilvánuljon meg az; a diáksággal, a társadalomszurvágyái ól" és „revan eh eg ondol at aíró I ‘ ‘ au- i taat-sajtóirodóik rendületlenül ös-szehaiand-! ásóinak? E könyv hatása egyik biztos tünete annak, hogy Német ország, a köztársasági német birodalom, soha többé, semmiféle politikai változás terrorja alatt, nem lesz, nem lehet mégegyszer az a militarista Németország, amilyennek a világ a háború előtt ismerte. A német imperializmus horizontja kényszerűen módosult, de a német mrililarizmust, mint nemzeti ideált, egy szép eduka- tiv formáját, ez a generáció, Remarque generációja, hosszú időkre eltemette a flandriai és galiciaá töm egsÍrókban. A szakadás teljes... Ez a könyv élő bizonyítéka annak, dokumentált és lelkekben élő bizonyítéka annak, hogy vaui egy uj Németország, amelynek politikai, társadalmi, gazdasági és szellemi irányítását részben átvette, részben kezdi átvenni egy generáció, amely már nem a nagyf.rigyesi és baot-i kategorikus imperativus drilljében nevelkedett az életre, s nincs az az űrügy, nincs az a „sértés", amelyet ez a generálóé „háborús megoldással" óhajtana elintézni. (Közkatonák beszélgetnek Remarque könyvében. A lövészárokban feküsznek- Tjadev, a népfelkelő, a háború oka után érdeklődik. „Csakugyan ilyen nehéz a fejed, vagy csak teszed magad?" mordul rá Krepp. „Egyik nép megsérti a másikat * . —- ,.Akkor nekem nincs itt semmi keresni valóm, feleli Tjadev, én nem érzem sértve magamat . . .“) Nem, Remarque generációja nem érzi többé sértve magát Quaii d’Orsay és Foreigm Office, s ahogy a nagyüzem fiókjait sorra nevezik, az apparátus teljes bizalmatlanságával figyelik ezt a generációt, amelynek a lövészárokban kitűnő iskolája lett volna arra, hogy megtanuljon egy uj háborúra való gyűlöletet; s vannak tünetei annak, hogy ez a generáoió gyűlölködés és revan oh egond ólat helyett olthatatlan és engesztelhetetlen békeszándékot tanult a lövészárokban. Az európai békének bizonyára nem garanciája semmiféle paktum, amit ezekben az években nagyhatalmak diplomáciai dísztermeiben bárhol pecsételtek és aláírtak, — de az, hogy egy gesztusnak, mint Remarque gesztusa, aki a mocskos szörnyeteget, a háborút, póz és vád nélkül tartja kor- társai elébe, millió és millió lélekben ilyen visszhangja lehetett, kétségtelen jele annak, hogy ebben a tiz évben megérett a lelkekben valami, s Nyugaton van valami újság. A német kiadó olvasók lóvédéit közli. Egy ember ezt írja: „Tiz évig nem tudtunk erről beszélni, mert még nem estünk igazában túl rajta s nem tudtuk kifejezni. Az árokember, a ,JMusko“, a szegény kutya szólal itt meg végre." Tiz évig nem tudtunk beszélni róla. Mindig reá gondoltunk, de a felfoghatatlan és elmondhat a tian erősebb volt, mint a közr lési szándék, neim voltak szavaink hozzá, amelyek kifejezzék, nem mertünk beszélni róla, nem néztünk egymás szemébe, kerteltünk és magyaráztunk. Elég volt, hogy tiz mai, a munkássággal vagy pedig önmagával szemben? Mit érthet vájjon a cikkíró a nemzetközi horizontú korszellemi beállítottság alatt Mi az a nemzetközi horizont. Horizont az annyi, mint látókör. Nemzetközi horizont pedig az összes nemzet fejlődésének, életének tudata? meglátása. Ha ezt kívánja a fiatalságtól; ám helyes, de meg kell neveznie, ha programot ad, azokat a módokat és eszközöket is, hogy hogyan jusson el az ifjúság az ezen nemzetközi horizontú látókör megszerzéséhez. Talán tanulással utazással vagy élettapasztalatokkal Ha a cikkíró látott volna a köztársaságon kívül más országot is, akkor talán adhatott volna erre nézve tanácsot és programot. Nem is kell megjegyeznem természetesen, hogy a beállítottság a kultúrának az elemeit alkotja, természetesen csak rendkívüli kis részét; nem jutnánk sokra, ha csak ez alkotná kultúránk lényegét. Egyetlen konkrét tett-megjelölés az a feladat, amely alkalmas egy uj társadalmi rend előkészítésére, természetesen ebbeli tett-megjelölése is nagyon homályos; csak egy dolog vehető ki belőle, hogy fel kell építenünk egy diákmozgalmat, nem jelöli meg azonban az eszközöket a diákmozgalom felépítéséhez, úgy szintén a módozatokat sem. Emleget ugyan pedagógiai reformokat, hogy melyek azonban azok, azt csak a „megfelelő" szóval intézi el Megfelelő nagyon sokféle lehet, kritériuma teljesen egyéni.; valaki esetleg megfelelőnek találja az inkvizíciót, mások esetleg a tanuló ifjúság közötti föltétien szabadságot és a szabad szerelmet. Teljesen homályos a cikkíró azon követelése, hogy a diákmozgalmat úgy kell felépítenünk, hogy egy uj társadalmi rend előkészítésére legyen alkalmas. Ha már meg nem adta a módokat a diákmozgalom felépítésére, akkor legalább meg kellett volna adni azt, hogy mely az a társadalmi rend, amit a diákságnak elő kell készítenie. Társadalmi ren ’ alatt mindazon szabály összességét értjük, amely a társadalmi egész, jobban mondva a társadalmi egész egyes tagjainak működését szabályozza. Amig tehát a kultúra-az anyag és tartalom, addig a társadalmi rend a külalak, amely ezen anyagot szabályozza. E szabályoknak óm kell segíteniük a kultúránk, vagyis az emberi tevékenységnek végcélját, az emberi művelődés tökéletesítését, szóval az emberi ideál elérését. Mióta az emberiség létezik, minden törekvése az volt, hogy olyan szabályokat találjon fel, amely Egy kérdésre három felelet! Miért a legjobban a Rákosy likőrspecialitások, melyek a leghíresebb, de méreg drága külföldi márkával szemben l- fölveszik a versenyt? 1. Mert kizárólag friss, nemes gyümölcsből készülnek! 2- Mert töltés előtt évekig érnek és finomodnak! 3. Mert Csehszlovákiában aa egyedüli likőrgyár, mely likőrkülönlegessé,geit ultraviolett sugarakkal kezeli! év után egy ember dadogás nélkül beszámoljon, kert elés, szemrehányás és harag nélkül elmondja az/t, ami történt, egy töredékét annak, ami tör tant 1 — & a felszabad ult visszhang számot ad arról, hogy mi él elfojtott iszonyatban, felejteni nem tudó elször- nyedésben millió és müTió ember leikéiben. Ezt a kései , háborús irodalmat" nem szabad a szokásos irodalmi patika-mérlegen mérni. Ennek az irodalomnak céljai sosem „tisztán irodalmiak" — dadogja és ájultan kezd beszélni a nyeltv, amely tiz évig bénuíl- tan hallgatott. Valami hüdéses idő volt ez, a dhoc szörnyű veit, a bénult idegek most kezdenek újra érezni, a fájdalom és megrázkódtatás ott sajog még az ideg tövébe®. De any- nyira már magunkhoz tértünk, hogy beszélni tudunk róla ée hallgatni bírjuk ezt a beszédet. A nyug;1 ti lélek frontjain megint téma a háború. Ennyi az újság Nyugaton, tiz évvel a háború után; hogy a megrendült és gyanakvó európai lélek gyógyult már annyira, hogy szembe tudjon nézni szörnyű emlékeivel. az általa felállított emberi ideál megvalósítására alkalmas. Mai társadalmi rendünk egyéni alapja a magántulajdon, szabad szerződéskötés és szabad verseny. A cikkíró ugylátszik ezzel megelégedve nincsen. Újat akar, az újat azonban meg nem nevezi és nem mondja meg, hogy miért rossz a régi. Odaveti könnyelműen egy uj társadalmi rendnek a problémáját, nem gondolván meg, hogy ez egy olyan kérdés, nmeivel egy folyóiratban megjelenő kéthasábos cikkben foglalkozni nem is lehet, de nem is szabad. Fentebb röviden kimutattam, hogy a kritika bonckése alá vett cikk 1 programnak venni nem lehet, határozottan merem állítani, hogy aki e cikket olvassa, egyáltalában nem fogja tudni azt, hogy mit kell tennie. A cikk tehát nem program, vájjon mi tehát? Alapos áttanulmányozás után arra kellett rájönnöm, hogy a cikk semmi egyéb, mint a társadalmi egésznek teoretikus felosztása, különböző osztályokra, egyes osztályoknak kiemelése, más általa megnevezett osztálynak pedig lekicsinylése. A cikkíró a társadalmi egészet felosztja hat osztályra, a gyárimunkás-, földmunkás-, munkaadó kisiparosra-, kisgazda-, közép- ás arisztokrata osztályra. Előadásában kifejti, hogy e hal osztály közül társadalmi életünk csak az első négyre támaszkodhatik. mig az utolsó kettő teljesítvén történelmi misszióját a jövő társadalom felépítésénél szerephez nem juthat. A cikk lényege ez; körítve természetesen különböző érthetetlen jelszavakkal mint pl centrifugális parasztmisszió, faji autonómiáju nemzetközt tömörülés, történelmi intenzitás, szociális intelMgencIa termelés slb. A társadalomnak ilyentén való felosztása teljesen’ leien. Helytelen periig azért, mert a felosztás alapja nem egységes Minden felosztásnál az alapnak egy és ugyanannak kell lennie. Amint az állatokat is életmódjuk, egyes vagy anatómiai sajátságaik szerint osztjuk fel és egy felosztás keretében nem keverhetünk össze enpősekel, négylábúnkat és hotlábuaknt, igv az emberiségei az emberi társadalmat csak egységes alapon oszthatjuk fel A cikkíró a társadalmai, csak az egye* főfoglalkozási ágak szerint osztotta lel. belekeverte azonban a középosztályt és az arisztokráciát, úgy állítva bo azokat, mint eg. t ghilkozást". p, helytelen feloszlásból ered azonban hogy amig * társadalmi berendezkedés alapjául a kisgazdába- lályl és kisipurososztályt jelöli meg a középnmXC^MAGteRHlRLAP
