Prágai Magyar Hirlap, 1929. március (8. évfolyam, 51-75 / 1974-1998. szám)

1929-03-22 / 69. (1992.) szám

Na! Hámunk ia etáal iL/J| W EBP | VIII. évf. 69. (1992) szám * Pélttdf -1929 március 22 Előfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyedévre 76, havonta 26 Ké; külföldre: évente 450, félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Ke. E«yes szám ára 1*20 Ke A szlovenszkói és ruszinszkói ellenzéki pártok Főszerkesztő: politikai napilapja Felelős szerkesztő. OZURANYJ LÁSZLÓ FÓR6ÁCfi GÉZA Szerkesztőség: Prága ll„ Panská ulice 12, II. emelet Telefon: 30311 — Kiadó* hivatal: Prága II., Panská ul 12/II1 — Te­lefon: 30311.— Sürgönyeim: Hírlap. Praha Foch igazsága (sp.) Prága, március 21. Egyszer láttam a marsait Parisban, valami nemzeti ünnepélyen, amikor nagybaj uszos, energikus arcával, inkább zömök és csaknem merev alakjával feszesen megállt Poincaré előtt s oly tiszteletteljesen beszélt a miniszter­elnökkel, ahogy magasrangu katonaitisztek és főleg világháború-győztesek ritkán szoktak beszélni politikusokkal. Foch Ferdínánd marsainak német kollégái­val és vetólytársaival szemben mindenekelőtt megvolt az az óriási előnye, hogy a diplo­máciát és a politikusokat nem bagatellizálta, sőt ha kellett, alávetette magát parancsainak. Nem hitt a hadvezér univerzalizmusában s bár Napóleon taktikája tökéletesítőjének szá­mított teoretikus munkáiban, sohasem kíván­ta a császár oivilutjét követni, megmaradt egy­szerű katonának, végrehajtököaegnek, aki tud­ta, hogy a régi guerilla-háborúkkal ellentét­ben, a világháború sokkal komplikáltabb je­lenség, semhogy egyetlen ember kívülről és belülről úrrá lehetett volna rajta. Viszont lat- bavetette egész energiá ját, hogy az antant harc­terein ne elszigetelt és talán egymásra irigy­kedő, vdrtnafeodó nemzeti hadseregek küzdje- ienek a németek ellen, hanem egyetlen szilárd massza, mely 1918 nyarán már vastagabb pán­cél volt, mint a német front és a fizika infal- libilás törvényeinek megfelelően egyszerűen vissza tolta maga előtt a betolakodó emberfalat. Sokat idézik Foch marsai halálakor Pierref- fen híres könyvét, a „Plwtarkos hazudott* cí­mű érdekes munkát, mely kétségtelenül a leg- tanulságsabb háborús történetkönyvek egyike. Pierreffen kétféle hadvezért különböztet meg. Először a játékost, akinek zseniális ötletei vannak, mint a sakkozónak, akinek szenvedélye a háború, mindent kockára tesz egy-egy ötletért és akit magával ragad a nye­rés vagy vesztés bizonytalanságának passzió­ja. Hajdan Hannibál, Caesar, Napóleon voltak ilyenek, a világháborúban Joffe, Nivefle, Pe- tain is, de legfőképpen Ludendorff, aki való­ságos napóleoni méretekkel képviselte a ha­zárd ra építő Szerencs ej átékos-hadvezér típu­sát. Vele szemben állt a másik típus, a hivatal­nok, vagy mérnök hadvezér, aki nem ötletek­kel, hanem materiális adatokkal dolgozott; so­ha nem épített vakszerencsére, hanem vala­mennyi realitás számbavevésével, az alkalom és a hely nagyszerű megérzésével, a tömeggel, a matériával, a belső moratlitással, a megin­gathatatlan szivósággal, nyugalommal, tisztes­séggel indult az ellenség ellen. Ez a hadvezér tudta, hogy a világháború nem egyének harca többé, mint a hajdani harcok voltak, hanem népek és világok kétségbeesett viaskodása, tu­lajdonképpen az első kollektív háború a világ teremtése óta, amelyben a nép minden egyes tagja kiveszi a részét s amelyet nem az egyén, hanem a massza értéke, nagysága és kitartá­sa nyer meg. Olyan lett a világháborúban egy- egy harcos nép, mint valami könnyű gépezet, melyet nem ötlet, hanem a rend kormányoz, melyben minden csavar, tengely és küllő fon­tos előírások szerint végzi kötelességét. Csak­nem civil szervezet a modem háborús nép: a végletekig menő rend kormányozza, az élel­miszerellátástól kezdve föl a vezetésig, ugyan­az. mint a civil államban; csavarok, kerekek, foggantyuk szerkezete az egész, kollektív je­lenség, egy egység, mely a részleteknek csu­pán összeségében használható. E nép-gépet nem ötlet hajtja, hanem más: energia, mint a gőzgépet a gőz energiája, a dinamót a villany energiája. A kollektív háború más vezért kíván, mint a régi sakkfigura-hurc. Itt nincs mezőny, nin­csenek állások, tologatások, itt két lövészárók­Páaris, március 21. Foch Ferdinánd mar­sai, aki a világháborúban az antant gene- ralisszimossa volt, tegnap délután 5 óra 45 perckor párisi idő szerint (6 óra 45 perc középeurópai idő) szivszélhüdés kö­vetkeztében Páriában meghalt. Foch hosszabb idő óta betegeskedett, de egészségi állapota az utóbbi napokban amy- nyira javult, hogy környezete remélni kezd­te életbenimaradását. Tegnap délután öt óra tájban váratlanul lélegzési zavarok lepték meg és fuldokolni kezdett. A család azonnal az orvosokért telefonált és elhivatta a szom­szédos Clotdld-bazilika vikáriusát is. A pap föladta ez utolsó kenetet és a marsai né­hány percre rá megszűnt lélegzeni. A marsai életrajza Foch Ferdinánd 1851 október 2-án szüle­tett a Pyreneusok vidékén fekvő Tarbesben. Középrangu államhivatalnok fia volt. Az 1870-71-es háborúban önként jelentkezett a 4. gyalogezredbe, majd a háború befejezése után a párisi politechnikum növendéke lett és a tüzérség kötelékébe lépett. Később a vezérkari akadémiát látogatta, majd a nyolc­vanas évek vége felé a vezérkarba került. 1903-ban az 5. hadtest vezérkari főnöke. Eb­ben az időben nagy teoretikus működést fejt ki és katonai szakkönyvei mia is e tudo­mányág standard-workjai közé tartoznak. 1908-ban a vezérkari főiskola igazgatója lett 1913-ban a 3. hadtest vezénylő tábornokává nevezték ki, majd a naneyi 20. hadtest élére •került. A világháború Nancyban érte. francia front északi szárnyának főparancsnoka lett. de az angol front kiterjedésével az a sza­kasz, ahol parancsnokolt, egyre szrtikebbre szorult. 1916 decemberében átvette a Metz- től a svájci határig terjedő lotharingiai sza­kasz parancsnokságát, mivel Franohet d'Esperay a Balkánra ment. 1917-ben átvet­te Pebain tábornoktól a francia hadsereg fő­parancsnokságát és a vezérkar főnöke lett. Az 1918 március 21-én megindult német of~ fenziva után rábízták a szövetséges hadse­regek főparancsnokságát. így lett április 3-án generalisszimusz, aki az antanthadse­regek stratégiáját intézte. 1918 augusztusá­ban marsallá nevezték ki, s már ekkor lát­ható volt, hogy fel fogja göngyölíteni a né­met frontot. 1918 november 9-én a réthon- desi erdőben fogadta a német parlamentaire- ket, akik fegyverszünetet kértek tőle. A háború után a marsai a francia had­sereg és a szövetségesek főtanácsadója maradt. Ebben a minőségében gyakran túlzottan militarista álláspontot képviselt s 5 volt az, aki 1919-ben a Rajnavidék be­0 kebelezését vagy ötvenéves megszállását ajánlotta. Mint ahogy a világháborúban Lloyd George volt az, aki éleslátásával az antanthad&eregek egységes vezetése és Foch generalisszimusszá való kinevezése mellett foglalt állást, most Lloyd George gáncsolta el a humanizmus és a béke ne­vében a marsai kegyetlen tervét. Foch továbbra a francia katonai tanács elnöke maradt és nagy része volt a Ruhrvidék 1 1923-ban történt megszállásában. A Iooar- i nód szerződések óta politikai és katonai rendszerbe rögzített vonal van, amely addig nyomja egymást, mag az egyik megdől, enged, elterül. Vajmi egyszerű rendszer, szinte egy­szerűbb, mint a régi játékosok háborúi, ahol ötletek voltak, — de a kölcsönös nyomásnak ezer finesse-,e ezer módú alátámasztása, nőve. lése, kitartóvá tevője van. Intézésére uj- tíipusu hadvezér kell, olyan, mint a mérnök, aki tud a nagy géppel bánni, gőzt ad, vagy stoppol, amikor kell, táplálja és megadja a szükséges hajtóenergiát. Ennek a kollektív hadvezértipusnak voift két vezé rképvisel ője, Hindenburg és Foch. Szegény Hindenburg hamar kifu'lt, techni­kai szakképzettsége leállt, amint kifogytak a realitások, nem volt anyag, hajtóerő és ha­marosan át kellett adnia helyét Ludendorff- nak, a legnagyobb szerencsejátékosnajk, aki realitások nélkül, csak ötletekkel meg merte kockáztatni a harc folytatását. A másik olda­lon áJílt Foch, a francia realizmus szimboli­kus képviselője. Pompás realitások álltak mögötte és hiába, a matéria ellen ma már nem lehet küzdeni. A gép legyőzte az ötletet, a vastagabb páncél visszanyomta a vékonyab­bat. Foch nem volt a zseniális ember típusa, aki semmiből alkot, a jó mérnök volt csupán, egészséges ösztönnel, energiává], nagyon sok józan emberi értelemmel. Nem tört a csúcsra, megadta a császárnak és a politikának, ami a császáré és a politikáé. Tudta, hogy nem más, csak a massza regulatora és tudta, hogy az ő masszája, az ő gépe az erősebb. A fran­cia katonai ötletesség kitombolta magát: Joff- re és Galliém ötlettel nyerték meg a inaméi csatát, Nivelle szemmei pompás, ötletes offen- zivája 19.15-iben megtört Hindenburg kollektív páncélfalán, amely akkor még német részen volt erősebb és Pétain 1916-ban Verdun alatt megmutatta, hogy a világháborúban ezentúl ötletről alig lehet szó, csak masszák egymásra gyakorolt nyomásáról és az győz, aki jobban tud nyomni, S Ludendorff stratégiai és takti­kai ötletei — a legszebbek és a legzseniáli­sabbak a világháborúban — 1918 tavaszán maghaltaik Ghateau Thierrynél, Arrasnál és Reimsnél az antant páncélfala előtt. A legnagyobb haditett, amit Foch, ez az új­fajta vezér, elvégzett, inkább energiakérdés volt, mint zsenialitás. Mindenki tudta, hogy az anbanthadseregek csak úgy válnak ellen­állhatatlanokká, ha megszűnik nemzeti tagolt­ságuk és az eddig függetlenül dolgozó angol, francia, belga, amerikai hadseregek közös egységbe tömörülnek és tartalékjaikat közös, bárhol fölhasználható kinccsé teszik. Minden­ki tudta, — az ötlet nem volt uj — de senki sem csinálta meg. Foch 1918 áprilisában egyetlen energikus föllépéssel megoldotta a gordiusd csomót és a páncélfal egybeolvadt, így ellenállhatatlanná vált. A német támadás megtört az egységes masszán, a jólfunkoionáló gépen. Födi megvárta, mig az utolsó luden- dorffi ötlet is szétpattan s akkor jött 5. Augusztusban megkezdte az offenzivát. Taktika, stratégia, kecses hadmozdulat, vá­ratlan meglepetés nem volt ebben a giganti­kus előtörésban, amit a franciák Bataille de Francénak neveznek. Födi tudta, hogy páncél­ja erősebb, gépe biztosabb: úgy ahogy volt, az egész frontot egyszerre elkezdte előre­nyomul. Az eddigi áttörési és meglepetés! taktika helyett, (amit Ludendorff talált ki Görbéénél és Nivelle a Somme-nál) a fölgön- gyölési taktikát választotta, aiini uj volt. Szin­tén nem Ötlet kellett hozzá, hanem erő, s az bízvást megtehette, aki tudta, hogy erősebb, mint ellenfele. Foch, a mérnök, tudta és mer­te. Szakadatlan kis támadásaival mindenütt, mindennap ráfeküdt a németekre, egyetlen pillanatig sem engedte lélegzethez jutni őket, nyomta, nyomta őket, mig az amúgy is meg­vékonyodott páncél a Csatornától a Vogéze- kig vógigrepedt és a német békeközvetitők el­jöttek Foch szalonkocsljába a rhétondesi er­dőben. A marsai megnyerte a háborút. A kollektív erő tudata nyerte meg vele a háborút, szem­ben az ötlettel, a hadvezért szerencsejáték- szenvedéllyel. Foch sohasem lett volna nagy hadvezér, ha nem fütötte volna annak tudata, hogy mögötte áll a nagyobb erő. Csodákat nem müveit. De összefogta az erőket és ener­giát lehelt a masszába. A gascognei legény, Cyrano másféleképpen sikerült utódja, a fran­cia nemzet egyik 1 égdiaöatmasabb hadvezére­ként szállhatott sírjába. LAUFER S„ Bratislava Ondrejská 11., Tel. 29-22. Franciaországot mély gyászba bontotta Foch marsai váratlan halála A nagy katona utolsó porcéi — A lapok kommentáréi — Hindenburg és Ludendorff nem nyilatkoznak — Anglia gyásza Foch marsai temetése Paris legpompásabb temetése lesz

Next

/
Oldalképek
Tartalom