Prágai Magyar Hirlap, 1929. február (8. évfolyam, 27-50 / 1950-1973. szám)
1929-02-08 / 33. (1956.) szám
1929 február 8, pénteik'. amíg schadl indokol védőnek: „A kabaré méltó befejezése.*1 Van valami & hangjában, amitől végigmegy mindenkinek a hideg a hátán. * Ma: MÁRA! SÁNDOR Budapest, február eleje. Ámig az ítéletet olvassa az elnök, a rettenetesen csendes teremben az attrakcióból magánügy lesz, a btínperből egy ember bünhödése. .Az egész ceremóniában van valami a kivégzések elfogódott tiszteletadásából. Arra kell gondolnom, hogy külföldön ilyenkor frakkot és cilindert húznak a funkcionárusok. Arra kell gondolnom, hogy erről a fiúról az első tárgya.ási nap után az irtain: ,,jampec“. A szó szaladt, visszhangot talált; abban a pillanatban, mikor Schadl kiejti ezt a szót: „életfogytiglan11, — rá kell néznem s csendesen azt mondom magamban: „pardon11. Lehet hogy megérdemli, lehet hogy nem az életfogytiglani, a közönség daliét; de ezoií a kis büntetések, mint vélemény, megbélyegzés, i valahogy érvénytelenek és feloldódnak a nagy büntetésben. Érvénytelenek, nem érinthetik az áldozatot. Ez olyan, mint amikor Schadl azt olvassa fel, hogy a törvényszék Erdélyi Bélát életfogytiglani fegyházra és tizesztendei hivatalvesztésre Ítéli s a büntetésből a vizsgálati fogsággal kitöltöttnek vesz tizenöt hónapot. Ezt mindig zavarodottan hallom és olvasom: szóval életfogytiglan fog ülni, de ebből már leült tizenöt hónapot, ezt javára írják. S tízévi hivatalvesztésre Ítélik, —- ha a tíz év letelt, megint elfoglalhatja hivatalát, a bíróságnak nincs kifogása ellene, beléphet, üdvözölheti kollégáit, a fogasra akaszthatja kalapját s elfoglalhatja helyét az' Íróasztalnál, csak éppen a .(egyházat nem szabad közben -— életfogytiglan — elhagynia. Ebben a pillanatban, hogy elitélték, minden más ítélet lepereg róla, az összes véleményeket, tartozásait, bűneit, jellemét, titkait konvertálták ebbe a nagy ítéletre, ami mögött az elitéit biztonságban húzódik meg a esip-csup részlctitélptek elől. Bánja is ő, hogy közben elítélik még három napra párbajvétségért is, vagy kiderül még egy hamis váltó. Ebből a nagy tartozásból kifizeti az api ókat • .'Tizenegy óra, künn a városban most a kofák is. erről Épeinek. Minden ünnepélyes, magasztosan feszes és előkelő. Mint egy érettségi vizsga, mielőtt az eredményt kihirdetik. A tanár urak fekete ruhában. Gál mentor ur, ünnepélyesen és elfogulatlanul, sötét ruhában, nem néz védencére, akiről ki fog most derülni. Hogy átment-e, vagy megbukott. Talán tehet még javítót, ha készül... a táblán, a Curián. MHőtt a tanács bevonult, Erdélyi, aki erre a mpra megnyiratkozott, egy ember, aki a világ szájára, emberek ítéletére, tudásra, szenvedélyére, a nyilvános élet nagy vásárjára adta cselekedeteivel magát, titokzatosan ül a helyén a maga nagy titkával. Percek kérdése, mindjárt el fog dőlni, hogy a kékruhás fiú börtöntöltelók-e, vagy C6ak megtévedt gavallér, aki három-négy év múlva megkezdi sétáit a Duna-korzón. Várakozóan ül, mint aki néhány perc múlva fel fog állani, megköszöni az uraknak szívességüket s emelt fővel, szabadon hagyja el a termet. Ez a várakozás mindennél gyötrőbb. Most bűnhődik: a tizenöt, húsz. harminc év, amit még ülni fog, már csak ráadás, aminek technikája van. Nézem nyugtalan s élesrajzu fejét s arra gondolok, hogy volt idő, amikor még komolyan dis- : kúráltak, nem is olyan régen Lombroteból és homo delinquensről, magától értetődő fölénnyel. Ez itt egy fiú, aki taláu gyilkolt. A logika gyilkosnak találja. Biztosan nem tudja senki, nem látta senki, ő tagadja. Hogy mi van benne, miféle rugók, szándékok, vágyak, azt nem tudja senki, — ő maga tudott erről legkevesebbet. Homályos ösztöneinek engedelmeskedett, alantas vágyainak. Harmadrangú lélek: hiányzik belőle az a tiszta fegyelem, ahol minden emberi kezdődik, a jóság. Kötekedő és durva ficsur, akinek pénz kellett, megölte a lányt, akivel játszott. Ha csakugyan megölte, elég naivan ölte meg: úgy, hogy rájöttek különösebb fáradság nélkül. Persze, hogy pénz kellett neki, minden áron: ennek az istene a pénz, ez nem alszik, ha nincsen pénze, ez nem tud tűrni, nem tud előkelő maradni, ha nem csörög a bűvös tallér a zsebében. Valaki ezt mondta: lehet, hogy nem ölte meg, csak ölögettf. Ahol érte, Ölt. rajta egyet, míg a lány belehalt Mikor Schadl színtelen hangon, valami udvarias objektivitással és közönnyel kiejti ,.... bűnösnek találta...“ és „ ... életfogytiglan...11, a szeme se rebbent, minden mozdulata annyi, hogy egyik lábát könnyű mozdulattal a másik elé helyezi. Figyelmesen hallgatja a szakaszok felsorolását, az idevonatkozó részletbüntetéseket, feszült és nyugodt érdeklődéssel, mintha fejben összeadná az egészet: élet'ogy- tiglan plusz csalás plusz huszonegyrendbeli váltó, az összesen egy élet. Egy élet, meg az Anna élete, az két élet. A három mellékes vádlott, Filó, Borsos és Danielszky urak, merev hapták- ban. burkolatlan érdeklődéssel, lopva bámulják Erdélyit, aki mellett így elhalványodnak. Egy- pár hónappal megússzák. Mint a rossz tanulók az eminens mellett. Csakugyan, senki sem törődik velük. Egyik lábát a másik elé teszi, érdeklődve1 hallgatja Schadlt, oldalt hajtja a fejét s rövidlátóim hunyorog a levegőbe. Az előbb még vizsgálati fogoly volt. Erdélyi Béla ur, váddal terhelten. Néhány perce gyilkos, Schadl enunciálja h szót, egészen csendesen, indulat nélkül. • Az ügyész, nagyon elegáns ur korrekten ül a helyén, nem néz Erdélyire. A plafont vizsgálja a győztes elegáns tartózkodásával, nem mutat se olégedettséget, se azt, hogy „győzött az igazság14. Nem mutat semmit. Az elnök kérdésére feláll és tisztelettel bejelenti, hogy az Ítéletben megnyugszik. Erdélyinek egy utánozhatatlan grimasza van, felvágja a fejét, megnézi az ügyészt s átfut a vigyor az arcán, mintha ezt mondaná: „Kunststück.11 Közben teljesen magához tért. Mikor Schadl az ítélet indokolását olvassa, egyik erősebb részletnél elneveti magát, felháborodottan és gúnyosan int Gál felé, pontosán ezzel a mozdulattal: „Hallja? Hát lehet ezekkel?...11 * Mikor kiviszik a teremből, ezt ordítja oda a „A háboruutáüi idők gyümölcse ...“ „kon- junktura-lovag ..„krakéler, jampee, inflációs hős...“ — mindezen túl nem a típus, hanem ő, a magánember fog ülni éltefogytiglan. Ez is egy szempont. Mindenki bágyadtan megy el, ő is. örül, hogy, vége van. Most már seperjék fel az egész erdélyi-piszkot a városban. A többi már az Ő ügye, beszéljünk másról. Államtitkok és sötét bűnök Litvánia „nevető e selyemáíarca alatt Pénzügyigazgatás mint rablóvezér — A halálraítélt rablógyilkos szökése és karrierje — Magas párt lógók egyengették a gonosztevő útját ‘ igazságügyi botrány Litvániában Königsberg, február 7. Színhely: Ortabes] község, Litvánia egyik északi falucskája. Idő: j Áthatoíhatatlau fekeleségü éjszaka. Fekete J leplek burkolják a község házait, csak az j egyik ház ablakaiból szűrődik gyér fény és í vet keskeny nyalábokat az ut fehér havára. A j ház körül sötét alakok. Csendőrök, rendőrök,! lövésre emelt fegyverrel. Óvatosan veszik kö- í rül a magányosan álló házacskát. Halk, szinte j csak ellehelt parancsszavak irányítják a rajvonalat s a fehér havon gubbaszkodó sötét alakok lassan, lépésről-lépésre közelednek a fényré- zsás ablak fele. A ponjavistei csendőrparanesuokság emberei bukdácsolnak a hóban. Egy rablóbanda rejtekhelyét keresik, elvetemedett, minden emberi érzésükből kivetkőzött banditákat, akik másfél esztendő óta tartják rettegésben Északlitvánia városainak és falvainak lakosságát. Titokzatos társaság ez a rablóbanda. Vezetőjükről csak annyit tudnak a csendőrök, hogy egy minden hájjal megkent, nagyon értelmes s a mesterségében excelláló ember, aki valószínűleg magasabb társadalmi osztály tagja. Kevesen látták s azok is csak szempillantás- nyi időre. Magas, karesn alakját, selyemálarccal fedett arcát a rablóromantika hazug és ártalmas sugárözöne övezi. De most nyomra akadtak. Nincs veszteni való idő. A banda gyanútlanul szórakozik rejtekhelyén. Parancsszó hangzik ... Ablak zör- ren... Valami megcsörren ... Egy ember kiugrik az ablaknyiláson ... — Állj, ki vagy! Állj, vagy lövünk! — kiáltanak a csendőrök. Rajtaütés A meglepett banditáknak nincs idejük a védekezésre. Megadják magukat. Négy rongyokbaburkolt, szánalmas külsejű, félelmetes ábrázatu alak közeleg engedelmesen felemelt kezekkel a csendőrök puskájának rájuk irányított csöve felé. Mögöttük egy ruganyoslcptü, párducjárásu, magas, karcsú férfi halad. Fekete selyemálarca alól kicsillannak gyűlölettől és megvetéstől izzó szemei. ő az egyetlen a szedett-vedett társaságban, aki urias, elegánsnak mondható ruházatban van. A legutolsó angol divat. Sporlsapka, finom szövetű, jószabásu zakó. Sehogy sem illik a helyhez és a környezethez. A fegyverek csöve még mindig lövésre szegeződött. A csendőrök nem hisznek a rablók engedelmes megadásában. Gyanakodnak és félnek. A hátuknak irányított revolverekkel viszik a rablókat a havas országúton, amelyet apró lámpások szentjánosbogár-szerü fénye világit meg egykét lépésre. Beérnek a csendőrlaktanyába. Itt bilincseket vernek a banditákra, arra is, akinek arcát még mindig eltakarja a fekete selyemből készült álarc, amely mögül időnként alig hallhatóan bugyborékol valami különös zenéjü nevetés. A rideg, havas, fagyos éjszakából végre meleg helyre menekültek, öles fahasábokkal szítják a csendőrlaktanya irodájában álló hatalmas cserépkályha tüzét. Papirost, tollat szednek elő. Megkezdik az elfogott banditák kihallgatását. Név? —- foglalkozás? — állampolgárság? — Először a magas, karcsú, rejtélyes idegent szólítják elő. Kérdezik, de az idegen hallgat. — Az ördögbe is, mi hát a neve? Lehűlt az álarc... Az álarc alól nevetés suslorog, de válasz nem jön. A csendőrparancsnok ingerülten kiált embereire: Rántsátok hát le az álarcát! Egy pillanat és az álarc a földön hever. A megdöbbenés moraja fut át a szobán: — De hiszen, ez az Igazgató ... Az olajbarna, élesvonásu jférfiare előzékenykedést imitáló mosolyba torzul: — Nagyon helyes, uraim. Ragulevizius a nevem és ezidőszerint a pon- jevistei pénzügy igazgatóság igazgatója vagyok. A csendőrhadnagy feloesudik meglepetéséből s a sikerült fogás feletti örömében vígan dörzsölgeti kezét: Ezer ördög és pokol. Ez aztán a fogás. A nevető Ragulevizius, a volt pénzügyigazgató, az ds- j meretlen®égből felbukkant és karaiért futott ember, akinek múltjáról semmi bizonyosat seim tudnak, a ponjevistei bíróság elé került. Nem törte meg a fogház, sem az éjjel-nappal folyó kihallgatások. Keveset beszél s a kérdésekre rendszerint mosoly vagy nevetés a válasz. Skálájában egyképpen szerepel az ironikus, fölényes mosoly, a nevetés görcsös, torz grimasza, az ördögi hahota s a démooikus öröm. Nem boldogulnak vele, még a bíróság sem. Rablásokkal, betörésekkel, közesendhábori- t'ással, tiltott fegyverviseléssel vádolják. Talán a főtárgyalás világosságot dérit a furcsa ember titkaira? A volt pónzügyigazgató negédes mosollyá! felel a bíró kérdésére: — Ragulevizius a nevem s mint tudják, igazgatója voltam a, ponjevistei pénzügyigazgatóságnak. Ez elég lehet önöknek, „írják a számlámra“ A tárgyalás a rendkívüli ember konok nevetésén állandóan zátonyra fut. Most egy törvényszéki 'szolga lép a terembe s levelet ad át a bíróság elnökének. Az ideges kézzel tépi fel a borítékot, átfut a sorokon és már olvassa is: Egy Mensebow nevezetű asszony jelentkezik Metánból. Kéri, hogy .hallgassak ki. Múlt év augusztus 19-én férje ellen rablótámadást követtek el. Lakásában meggyilkolták. Férje atlétaerejü ember volt, utolsó leheletéig harcolt a gyilkossal Az élet-halál harc közben beleharapott gyilkosa felsőkarjába. A sebhelynek még ma is látszania kell. Az asszony azt hiszi, hogy a per vádlottad közt meg lehetne találni a gyilkost. Áz ügyész felugrik és indiivámyt fesz: Indítván yazom, hogy a vádlottakat... A nevető idegen félbeszakítja aa. államügyészt: Nincs szükség semmilyen vizsgálatra. írják a gyilkosságot az én számlámra. Léílekzetifojtott, feszült csendben tűrt fel a mosolygós arcú ember kabátja ujját és megmutatja a biborló sebhelyet. 33 évi fegyház A bíróság ítélkezik. Kovnóból jött a parancs, le kelt sújtani irgalom és tekintet nélkül a bűnösökre. És záporoznak a büntetések. A nevető idegen rablógyilkosságért huszévi fegyhárat, rablótámadásért tízévi {egyházat, egyéb bűncselekményeiért háromévi börtönt kap. —■/■ Megértette a büntetést? — kérdi aa él- nők. A volt pénzűgyigazgató ismét csak nevet. Mosolyogva követi a fegyőrt, hálálkodó nevetéssel int búcsút a bíróknak és bohó jókedvvel köszön el bűntársaitól. Csak midőn megnyitnak előtte a koraiói fegyház kapui, hogy a komor és félelmetes épültet egy életre magába fogadja, csak akikor tűnik et az ajka körül játszadozó mosoly. A komor, vakolatlan falak megszigorítják és megkemenyifik arcvonásait. Elszánt, sötét tekintettel lép a felvételi irodába. Az igazgató arcára tekint és meglepetten kiáll fel: Ohó, pénzügyigazgató túr, mi valahonnan már ismerjük egymást. Utána kutat emlékeze'tében: „Várj csak, hisz te már voltál minálunk ... fia éve tehet... akkor halálra ítéltek. • .“ A régi bűn Ax idegem ajkára visszatér a guuyorof mosoly. A fegyház irattárában aktaikÖtegeket keresnek, leporolják és az igazgató elé viszik. Megtalálják a fényképet, a bünp-er aktáit. A halálra Ítélt gyilkos neve: Kolschinolf, Fénykép© és a fegyház uj vendége között szembetűnő a hasonlatosság. — Nos, mit szól ehhez? — kérdezi a íegy- házigwgailó. A"fegyenc leköteíitezöen nevet: — Ha az urak úgy gondolják, bizonyára úgy is lesz. És még mindig nem tudják, ki rejtezik a kétszeres álarc, az örökké nevető arcvonások mögött. Kownóból raagasirangu állami tisztviselők, köztük a főúIGamügyész, utaznak le Ponjevisitbe, hogy szóra bírják az idegent. Meg akarják tudni az igazi nevét, múltját, amit mosotlilyaíl leplez és karrierjének hiteles történetéíMeg akarják tudni, hogy lett & halálraítélt rablógyilkosból litván pénzügyigazgató. Maga a kormány is érdeklődik, hátha kompromittálva vannak roagasálllásfu állami hivatalnokok. A nevető ember Mán századszar hallja már a kérdést: — Hogy hívják önti tulajdonképpen, kicsoda ön? — És seázetgvedszer vallomásra nyílik a neveibember szája: Kalandos életút — Mert olyan barátságos volt hozzám, fő- állam ügy ész ur, bevallom hogy az igazi nevem: Jabrowsky! A mám orosz hulláik volt, én magam síuhanc- koromban katonának álltam be. A cári hadseregben szolgáltam. Három év alatt megutáltam a háborút, a katonai fegyelmet és egyenruhát. Áttértem a politikára. Moszkvába kerültem, a kommunista párt szolgálatába. Akkor ott javában folyt a munka a cári hadsereg szétzüL lisztesére és a proletárdiktatúra megszervezésére. K srtam az agiítatofri&kütát s a párt megbízásából vidékre menteim, hogy a katonák között lázadást szítsak s a. kommunista eszmékéi; propagáljam. A cár rendőrei letartóztattak, bírósága pedig Szibériába száműzött. A forradalom visszaadta szabadságomat. Visszajtérheittbem hazámba, sőt tisztje is lehettem hadseregünknek. Avaloff herceg legintimebb baráti köréhez tartoztam. Harc, küzdelem volt ebben az időben az életem. Hadakoztam a lettek oldalán, mígnem rendeződtek az állapotok a balti álam ok bán. Miikor végre helyreállt a rend, a nagyurak közül egyik sem akart rólam tudni. Lezülilötitem és a magamfajta, talajiailan, eraszitetnciáitílan, söpredéknép társaságába kerültem. Raboltunk és fosztogattunk, a temetőkben fölástuk a sírokat. Elfogtak és halálra ítéltek. Megszöktem. Hogy hogyan, az az én titkom. Azután nekivágtam az uj életnek. Megszereztem az intendatura egyik tisztviselőjének egyen ruháját, beöltöztem és fölmentem a belö.gynwíniis'ztériumba. Alkalmaztak. Később előléptem és ismét szert tettem hatalma"-' pártfogókra. A nevető ember titka — Ilyen kalandos élet után, ennyi múltbeli botlás után, hogy lehetett önből mégis
