Prágai Magyar Hirlap, 1929. február (8. évfolyam, 27-50 / 1950-1973. szám)
1929-02-27 / 49. (1972.) szám
4 1929 február 27, szerda. »Zola az Európai Egyesült Államok ról álmodozott« ™ mondja Maurice Le Blond, Zola véje — A P. M. H. párisi tudósítójától — Párig, február végei Zola veje a francia hávaitalos lapmaik, a Journal OMdelnek az épületében fogad- Egyébként Maurice Le Bkmdmak hívják és a hivatalos lap igazgató helyettese. Mindezeken felül pedig egy renldvül barátságos magas- rangú francia hivatalnok, aki Zola emlékének leghivatoittabb ápolója a francia irodalmi körökben és folyóiratokban. A nagy perről beszélünk, amely egy évtizedig izgalomban tartotta a lelkeket és amely a háborúéi ölti világnak legnagyobb politikai és világnézeti élménye volt. Egy immár történelmi nap regigeién a párisi német nagykövetség szemetesládáját földobják Paris város szemeteskocsijára. A véletlen játéka ebben a szemetesládában felejtett egy iratjegyzéket, amely a francia hadügyminisztérium titkos irattárából került a német nagykövetségre, így kezdődnek a világtörténelmi események. A vezérkarnak van egy elzászi zsidó származású kapitánya, Dtreyfus. Lefokozzák és életfogytiglani kényszermunkára Ítélik, deportálják az Ördög-szige'jre. Zola. megírja híres pamfletét, a J‘acouse-t, amelyben a francia hadügyi vezetőségeit gyilkossággal vádolja. A francia nemzetvédelem presztízse forog kockán. Zolát az államügyészség perbe fogja, a közvélemény ellene fordul, meg akarják lincsel1nj. A has Zola! A bas Zola! — ordítja a párisi tömeg az író ablaka alatt, akit azzal vádoltak, hogy Németország kétmillió frankért megvásárolta. Védelmére a hatóságok egy svadrony lovasságot rendellek ki a bíróság kapuja elé, ahonnan Zola egyévi elzárásra elítélve került ki. Barátai, köztük Clemenceau nem engedték vissza a lakására, hogy az Ítéletet ne kézbesíthessék neki és úgy, ahogy volt, felüliették a vonatra és Angliába szöktették. Zola itt várta meg a nagy per végéi Ki beszél ma már ezekről? Ki emlékezik i még Eszterházy őrnagyra, aki Zola szerint a tulajdonképpeni áruló volt, mert ő adta el a : bizalmas katonai okmányokat Németország-1 uak. Ki emlékezik még Henry ezredesre, aki ji —- amint öngyilkossága előtt bevallotta — maga hamisított okmányokat Dreyfus bűnösségének bizonyítására és a francia vezérkar presztízsének és becsületének megmentésére? Ez volt az a hamisítás, amit Maurus és a francia nacionalisták még ma is tisztelettel emlegetnek mint „hazafias hamisítást**, „faux pahriotique“-t. Mi maradt meg mindebből? — Oh — mondja Le Blond ur — még mindig sokkal több, miaut ahogy gondolják. A Dreyfus-ügY rendkívül mélyen bele szántott a francia életbe és ebből a mély barázdából még a jelenlegi politikai életben is él és tenyészik néhány növény. Aki ezeknek a gyökereit nem ismeri, az nem érti meg a francia belpolitika gyakran szeszélyesnek látszó jelenségeit. Azután még most is élnek Clemenceau és Poincaré a nagy per politikus nemzedéke közül. Hiszen Poincaré csak a múlt hónapban tért ki a Dreyíus-ügyre a parlamentben tartott nagy beszédében, amikor a maga baloldali világnézetének az igazolására felelevenítette állásfoglalását a bordereau, a híres iratjegyzék ügyében. — Ami egyébként Poincarőt illeti — folytatja a magasállásu francia hivatalnok, aki azonban Zola emlékének is legelszántabb védelmezője — a történelmi hűség kedvéért meg kell jegyeznem, hogy Poincaré nem sök joggal hivatkozh atik arra, hogy a bordereau- ügyben bátran kiállt volna Dreyfus mellett. A valóságban Franciaország jelenlegi miniszterelnöke inkább tartózkodó, legalábbis semleges magatartást tanúsított. Amin különben nincs mit csodálkoznunk. Hiszen maga Ana- tole Francé is teljesen reakciós elveiket vallott és csak a Dreyfus-ügy eseményei sodorták a másik táborba. Sőt eleinte Clemenceau sem hitt Dreyfus ártatlanságában. Ezt maga az öreg „Tigris** mesélte nekem, akinek egyidő- beu a kabinetifőnöke völfam még á háború előtt. Ez az utóbbi kijelentés más irányt adott beszélgetésünknek. Aki ilyen közelállóét Gle- menceauhoz, annak ismernie kellett a Tigris szerepét a legkegyetlenebb békeszerződések megszövegezésében. Egy Zola veje azonban nem akart az irodákban maradni; kiment a frontra és ott töltötte az egész háborút, amikor pedig onnan visszajött, Cicimen ceatmak már más munkatársai voltak... Egykori főnökét mégis nagy melegséggel védi. — Azt hiszem, hogy a történelem igazságot fog szolgáltatni Olemenoeaunak, akinek mégsem lehet a békeszerződések minden fogyatékosságát felróni. Clemenceau évtizedeken keresetül nem lankadó élességgel 'támadta Franciaország gyarmati politikáját,, mert az volt a nieggyűződéee, hogy gyarmatok szerzése helyett Franciaországnak minden erejét a reváns előkészítésére kellene tartogatni. 0 volt az angől—fnm közeledés legszilárdabb oszlopa a közvéleményben és szenvedélyesen gyűl ötté Németországot, ahogy csak a Tigris tud gyűlölni. Szó sincs róla, a katolikus őszr brák-magyar monarchia aean bírta rokonszenvét, de annak lerombolásában inkább elvi szempontok, a nemzetiségi elv délibábja, mint a gyűlölet vagy politikai szenvedély vezette. Ami speciálisan a Mambói határokat illeti, azok megálló pilás ában tudomásom szerint sokkal nagyobb szerep jutott Taxdieunak, mint Clemenceaunak. Visszatérünk Zolára. — Megsejtette-e a világháborút, gondolt-e reá? — Zola ellensége volt a francia nacionaüs- mus túlzásainak, hiszen támadód mind ebből a táborból kerültek ki. De azért voltak pesz- szimista víziói. A Dreyfns-ügy idején például sokat foglalkoztatta az a kérdés, hogy mi lenne, ha egv német—francia háború esetén a német vezérkar nyilvánosságra hozná azokat a titkos iratokat, amiket Esaterházy őrnagy eladott Sebwatrzkoppem-n.uk, a párisi német katonai attasénak? Ezek Zola szerint rendkívül kedvezőtlen színben tüntethették volna fel a francia vezérkart (Zola aggodalma mindenesetre felesleges volt; a német kormány ezeket az iratokat máig sem hozta nyilvánosságra). Az a’ábbi értékes s főleg 5 kisebbségi magyarságot közelről érdeklő cikket az illusztris szerző a Pesti Napló számára irta. Tekintettol a kérdés aktualitására és nagy horderejére, mi is leközöljük. Néhány nap múlva ismét összeül a Nemze- í tek Szövetségének Tanácsa. Köztudomású az is, hogy a Stresemann-féle Indítvány a legközelebbi tanácsülés napirendjén szerepel. A Tanács utolsó ülésezésén éles kritikában részesült a Nemzetek Szövetségének eljárása a kisebbségi védelem területén. A Nemzetek Szövetségének volna feladata a reáruházott nemzetközi garanciának megfelelőiem őrködni, hogy7 a szerződéses kisebbségi jogok sérelme esetén a kellő orvoslás el ne maradjon. Ámde az eddigi tapasztalat bebizonyította, hogy a kisebbségi anyagi jog, amely a béke- szerződésekben és a nagyhatalmakkal kötött külön kisebbségvédelmi szerződésekben kodifikálva van, csak Írott betű maradt. A Nemzetek Szövetsége nem gondoskodott oly eljárási rendről, amely lehetővé tette volna a kisebbségi védelmi panaszok alapos megvizsgálását és tárgyilagos megítélését. Éveken keresztül rámutatott a nemzetközi jogi irodalom, a legkomolyabb publicisztika, a nagy társadalmi nemzetközi egyesületek, a népszövetségi. ligák uniója, az interparlamentáris unió, az International Law Association, — de minden maradt a régiben, ami egyenlő volt azzal, hogy a Nemzetek Szövetségének Tanácsa elé, mely tulajdonképpen a hivatalos szerve volt a nemzetközi garanciának, a panasz alig jutott el. Ennek a helyzetűek tarthatatlansága nyilvánvalóvá vált és ezért az utolsó luganói tanácskozás alkalmával már nemcsak a német külügyminiszter, de többen is és különösen Kanada képviselője, Durandot, aki a kanadai francia kisebbség érdekében emelt szót, — erélyesen követelték, hogy a Nemzetek Szövetsége Tanácsának legközelebbi ülésén napirenden legyen a kisebbségi kérdés egész kom plex ma. Már most vizsgáljuk csak, mi történhetik a Nemzetek Szövetsége Tanácsának márciusi ülésszakában. Mindenekelőtt legyünk tisztában azzal, hogy ott alig történhetik más, mint az, hogy a kétségen kívül, igen alapos indítványok előterjesztése után tanulmányi bizottságot fognak kiküldeni. A kisebbségi kérdés egész komplexuma rendkívül széles terület. Ez nemcsak a kisebbségi alaki jogot, de az anyagi jog kodifikációját is felöleli. Ez elvezethet a kisebbség fogalmi körének tudományos megállapítási elmefuttatásaihoz, elvezethet ahhoz a kérdéshez, hogy uj nemzetközi jogi személyiség jellegével mikor bírnak a kisebbségek, hogy nem sérti-e az államok szuveréni fását, ha saját kisebbségi polgári ügyeiket nemzetközi bíró elé vihetik, mert fájdalom, ilyen hangokkal is találkozunk előkelő tudományos folyóiratokban. Ezek a tudósok, ugylátszik, elfelejtik, hogy az állam polgárai a közigazgatási hatalom ellen a modern jogállamokban közigazgatási bíráskodás utján érvényesíthetik sértett jogaikat. Elfelejtik, hogy ez a rendszer ma már nélkülözhólet- leu kelléke a jogállam lényegének. Apróbb előfordulható kérdések felsorolásába nem ki— Magyarország? — kérdezzük. — Zola ahhoz a nemzedékhez tartozott, amely a magyarságot főleg a koasulhi hagyományok alapján ismerte és szerette, miaut Vic- tor Hugó is. És mimt Victor Hugó, ő is egy Európai Egyesült Államokról álmodozott. Ha most élne, nyilván ezért küzdenie tovább. Aminthogy nyilván azok között talál nők őt, akik a nemzeti kisebbségek elnyomása ellen emelik fel szavukat. Hiszen lelke egész nemességével küzdött mindig az elnyomottak érdekében. Szóban és Írásban harcolt az elnyomott örmény kisebbség mellett. Ugyanígy állította világhírét és tollának erejét Krüger apó szabadságharcának szolgálatába az angol- búr háború idején. A családi hagyomány szerint egyébként. Zola ősei közt az egykori monarchia alattvalói is találhatóik. A családban erős volt a vérkeveredés. Az eredet és a név olasz származásra mutat; egy nagyanya görög volt, de szláv és német vegyülés is történt. Azt azonban határozottan megcáfolhatom, mintha zsidó ősei is lettek volna, mint ahogy a Dreyfus-ügy idején állították. Zola nagy- és dédapja katonák voltak, egyik a velencei köztársaság, másik a törökverő Szavo- jaá Jenő herceg hadseregében szolgált és igy Magyarországon is meg kellett fordulnia. Zola apja mérnök volt, aki Olaszországból Ausztriába menekült és itt építette az első vasútvonalat Európában. Igen kalandos volt az élete. Ausztriából Algírba került és onnan Franciaországba. Itt született a nagy iró, akinek a leánya Madame Le Blond lett, a fia pedig Zola dür. orvos. Ha ma élne, két gyermekén kívül négy unoka venné körül szeretettel ... vánok bocsátkozni, csak ajzt említem fel, hogy még azt a kívánságot is, hogy a nemzetek szövetsége kebelében külön kisebbségi bizottság alakíttassák, máris tekintélyes oldalról lehetetlennek állították azzal az érveléssel, hogy a nemzetközi garancia csak a szerződéses kisebbségi jogokra vonatkozik és igy általános jellegű kisebbségi bizottság szervezésének „de lege lata“ nincs jogi alapja. Ez a mozaikkép mutatja, hogyha a kisebbségi kérdés egész komplexumára küldi a Tanács most márciusban a tanulmányi bizottságot, akkor ez a módszer a valóban égető bajokon semmit sem segít és beláthatatlan, hogy mikor fogja jelenteni a bizottság, hogy befejezte feladatát. Csak aki ismeri, hogy a „kisebbségi kérdés komplexuma** már eddig is mily terjedelmű literaíurát jelent, az tudja azt is, hogy a nagyon égető gyakorlati megoldást veszélyeztetik azok, akik most generális kisebbségi anyagi jog kodifikációját akarják előtérbe állítani ahelyett, hogy mindenekelőtt azt a gyakorlati módot teremtsék meg, hogy a már létező szerződéses pozitív anyagi kisebbségi jog teljes hatásában érvényesülhessen, hogy a kisebbségi jogokon napirenden levő folytonos sérelmek sikerrel orvosolhatók legyenek. Ezért szerény nézetem szerint a súlypontot arra kellene vetni, hogy minden más kérdés kikapcsolásával a kisebbségi procedúra kérdése oldassák meg. Erre kellene utasítani a kiküldendő tanulmányi bizottságot. Felhasználható előtanulmányok állanak ebben az irányban a kiküldendő bizotság rendelkezésére! Még 1922 októberében a népszövetségi ligák uniója főtanácsának ülésében a magyar csoport nevében és megbízásából én terjesztettem elő azt az indítványt, hogy mivel a kisebbségi sérelmek miatt a panaszlók nem juthatnak a Nemzetek Szövetségének Tanácsa elé, sőt egyenesen el vannak zárva, meg kellene valósítani azt a reformot, hogy bizonyos feltételek mellett a vallási, közművelődési, közgazdasági és társadalmi egyesületek által felsőbbségeik utján beadott panaszok felett kötelező tárgyalás tartassák és rámutattam arra is, hogy bizonyos feltételek mellett a jogi természetű kérdésekben a nemzetközi bíráskodásnak is tere legyen. Azóta a ligák uniója folytonosan napirenden tartotta e kérdést, sőt egy negyven szakaszból álló procedúrát is dolgozott ki, mely tudtommal a Nemzetek Szövetsége elé terjesztetett. A kidolgozott javaslatot a kiküldendő bizottság mindenesetre jól felhasználhatná. Azon a rettenetes állapoton, melyben ma a kisebbségi jogvédelem ügye van, csak akkor lehetne segíteni, ha a Nemzetek Szövetsége kikapcsolná a többi kisebbségi kérdések zöméből a procedúra kérdését, melyet a peres eljárás visszautasithatlan követelményeinek szemmel tartásával már halaszthatatlanul meg kell oldani. Sokan abban a tévhitben vannak, hogy most a márciusi ülésen, ahol Stresemann elő fogja terjeszteni indítványát és ahol okvetlenül mások is rá fognak mutatni arra a lehetetelen állapotra, melyet csakis a kisebbségi jogvédelem csődjével tudok jelelmezni, Magyarországnak szót lehet, emelni, hogy Magyarországnak már most a márciusi ülésen rá lőhet mutatni arra a bánásmódra, melyben a magyar kisebbségek iskolai ügyeikben, földbirtokuk állományában, az állampolgárság kérdésében részesültek. Sajnos, ez nem lehet, mert Magyarország nem tagja a Nemzetek Szövetsége Tanácsának. A Nemzetek Szövetsége közgyűlése lesz az a hely, ahol a mi büszkeségünk, gróf Apponyi Albert kifejtheti azokat a sértő visszásságokat, amelyekben bővelkedik a mai úgynevezett kisebségi jogvédelmi rend. Rámutathat teljes hitelt érdemlő adatok egész seregére, melyek niegcáfolhatlanul igazolják a magyar kisebbségek anyagi jogilag biztosított jogaikon elkövetett sérelmeket. Találkoztam többekkel, kik azt állították, hogy már most a Nemzetek Szövetsége Tanácsának ülésében is részt vehet Magyarország. Ezt a véleményüket az Egyezségokmány azoD rendelkezésére alapították, hogy a Szövetségnek a Tanácsban nem képviselt minden tagját meg kell hívni, hogy képviselőt küldjön ki, tagsági joggal a Tanácsnak oly üléseire, melyeken a Szövetség illető tagjaival érdekeit különösen érintő ügyeket tárgyalnak. Az ilyen tagot a Tanács ad hoc tagjának nevezik. Biztos értesülésem van azonban arról, hogy a Tanács gyakorlata szerint nem tekintik a szövetség „illető tagjainak érdekeit különösen érintő ügynek** azt, ha a másik államhoz tartozó állampolgárok kisebbségi ügyeiről van szó. A Tanácsnak jelenleg tizennégy tagja van (Németország, Angolország, Kanada, Chile, Kuba, Spanyolország, Franciaország, Finnország, Olaszország, Japán, Perzsia, Lengyelország, Románia és Venezuela). Mindenesetre ránk magyarokra nézve nagy borderével bir a Nemzetek Szövetsége Tanácsának elhatározása és bocsássák meg nekünk, ha a fennálló rend szerint nem is ismerheti el Magyarországot oly szövetségi tagnak, melynek érdekét különösen érinti, ha milliókra menő testvéreinek kisebbségi kérdéséről vau szó, azért mi a legmelegebben érdeklődünk testvéreink sorsa iránt, sőt egyenesen bizalommal tekintünk a Nemzetek Szövetsége elé, hogy teljes eréllyel fog oly eljárási rendet teremteni, mely biztosítja a magyar kisebbségi sérelmek alapos megvizsgálását és politika- mentes tárgyilagos megítélését. A Nemzetek Szövetségének egyik legfontosabb, egyenesen alapvető feladata a nemzeti kisebbségek védelme. Ezt nem szabad elfelejteni a döntő köröknek. Ha a nép nemzeti egységének és sajátságának — Írtam egyik tanulmányomban — oly hatalmas értéket tulajdonított a XIX. század óta a politikai vi- lágnézlet, hogy a nemzeti elv jelszavával évezredes államokat bontott széjjel és uj államokat alkotott, akkor ennek az elvnek következményeit minden uj államalakulásnál, melyben több nemzetiség él is, le kell vonni. ———————— i A szovjetkongresszus tagjai nem tudnak írni és nem mernek szavazni London, február 26. A Daily Telegraphban Asmed Bartlett folytatja oroszországi benyomásai ismertetését és a moszkvai központi szovjetkongresszussal foglalkozik, amely papíron a legfelsőbb törvényhozói és végrehajtói hatalmat gyakorolja. Ennek tagjait különböző tmlyi egyesületek választják meg és küldik Moszkvába. Ezek a kiküldöttek valósággal úgy élnek a fővárosban, mint egy eltévedt birka csorda, amelyet a kormány ide-oda terel és legeltet. A kongresszus tagjai a szovjetkormánytól in- gvenlakást és ellátást kapnak. Igen jól élhetnek addig, amíg a legfőbb hatalom parancsa szerint járnak el és annak utasításai szerint szavaznak s ha nem ütik bele az orrukat semmifele kérdésbe. A tanácsteremben mindegyiküknek külön Íróasztala van, de mivel a képviselők számának csak elenyészően csekély része tud írni, ezeket az íróasztalokat alig használják A szavazás egyszerűen úgy megy végbe, hogy az elnök felolvassa a javaslatot s aki ellene merészelne szavazni, annak föl kellene tartani a kezét. A szerencsétlen delegátusok azonban jól tudják, hogy mit jelentene ez és ezért igeu gyakran a legkomikusabb helyzet áll elő. M égésik, hogy egy-egy süket, vagy álmos öreg ember véletlenül föltartja a kezét abban a bisz-tm- ben, hogy ezzel szavazott a javaslat melbtt. Természetesen erre az összes tagok irtózatta-1 vegyes megbotránkozással fordulnak feléje. — Magam is szemtanúja voltam — úgymond az iró — egy ilyen kémikus helyzetnek. Egy öreg paraszt ilyen előbb említett baklövése után ijedtében az asztal alá bujt és amikor elő mászott, újra bűnbánóan feltartotta a. kezét. Még a népbiztosok is nevettek. A képviselőket a kormány naponta négy-zer vendégeli ingyen. Hosszú asztaloknál tíb'ek és r-gyenrüháe, vörössapkás kommunbta leányok kitűnő ételeket szolgálnak fel nekik. — Nem zarándokút, hanem kellemes társasutazás a Lloyd utazási iroda, Kősien, XII. körútja. A) csoport: Róma, Palermo, Tun is (Északaírika), Nápoly, Velence, március létől április 16-ig — 23 nap. 3950 korona. B) csoport : Róma, Fireuoe, Vetonce, március 25- től április 5-ig = 12 nap, 2350 korona. Bővebbet Simkó Gusztáv. Lloyd igazgató, az utazás vezetője, Kosioe, Kovácska ul. 29. (válaszbé- lyeg.) A Karpatihon-Vénéin idegenforgalmi irodája. A Nemzetek Szövetsége Tanácsának márciusi ülése és a kisebbségi jogvédelem írta: báró WLAS&ICS GYULA, a magyar íehőház elnöke
