Prágai Magyar Hirlap, 1929. február (8. évfolyam, 27-50 / 1950-1973. szám)

1929-02-01 / 27. (1950.) szám

2 ^pTW-«AT-MAGtARHlRIíAP 1929 február 1, pánték. béremelésekre Jognak vonatkozni. vagyis hogy újabb húsz százalék lakbéremelés volna megengedhető a régi lakásoknál és esetleg a nagyobb lakásokat, a három- szobásokat is kivonnák a törvényes véde­lem alól. Mindez természetesen még csak kombináció és a koalíció érdemiben ezz-el a Kérdéssel a legközelebbi nyolcas bizott­sági ülésen fog foglalkozni, mivel Srámek mini szter el n ök h el v ettes span y oiná/thá ja miatt ma sem jelent meg a bizottság ülé­sén. , A miniszterelnök-kérdésre vonatkozólag lényeges változás nem állott be. Az agrár­párt kibővített országos vezetősége ma is egész nap tanácskozott, de tanácskozásait értesülésünk szerint még nem fejezte be. A mai helyzet szerint befejezett ténynek vehető az, hogy Svehla utóda Udrzsal lesz, aki minden valószínűség szerint a nemzet- védelmi tárcát ismegtartja és mindaddig, amíg a kormány élén áll, Poghajszky had- seregfölügyelő fogja helyettesíteni. Mikor az agrárpárt a miniszterelnök személyére vonatkozólag végleges döntést hoz, ugyan­akkor egy másik kérdés is fölmerül. Svehla lemondása az összkormány lemondásának formájában fog-e megtörténni és uj kor­mányt neveznek ki, amelynek személyi változásai nem -volnának nagymérvűek. Esetle gcsak arról volna szó, hoey Gazsik nem vállalna tárcát a rekonstruált kor­mányban és helyét Labay foglalná el. Az egész kormány lemondásának kérdését azonban még nem érintették, mert ez nem tartozik sem az agrárpárt sem a koalíciós nyolcas bizottság hatáskörébe, hanem egves-egyedül a köztársasági elnök dönté­sétől függ. Nyíltan hangoztatják a parla-! mentben, hogy Svehla lemondó levele kel-! tezés nélkül már karácsony óta az agrár- 1 A Veierni List értesülése szerint a hágai csehszlovák-magyar döntőbíróság kimondta illetékességét a földreform-pörökben Prága, január 31. A Vecerni List a há­gai döntőbíróság tárgyalásaival kapcso­latban igen érdekes leleplezést közöl. Mi­után nem áll módunkban a hir valóságát ellenőrizni, a cikket szó szerint, de Jen- tarfcáissítf az alábbiakban közöljük: „Elhallgatják előttünk, hogy a magya­rokkal szemben Hágában elveszítjük a földreformot. A csehszlovák-magyar dön­tőbíróság Hágában úgy döntött, hogy ille­tékes a magyaroknak a mii földreformunk ellen benyújtott panasza ügyében. Mint­egy tizennégy napja annak, hogy a hiva­talos CTK, amely annyira Benes befolyá­sa alatt áll, naponta terjedelmes jelenté­seket hozott a csehszlovák-magyar vegyes bíróság tárgyalásairól, amely azt a kér­dést tárgyalja, vájjon a töldreform törvé- nyes-e a békeszerződések szem non íjából. Az olvasóközönség ezekből a hir ad ásók­ból ugy értesült, hogy a mi védelmünk a vegy es bíróság ill eték te! enségét hangoz­tatta és hogy a mi védőink az illeték- teteaség ügyében beterjesztett tiltakozá­suk után kivonultak a tárgyalási terem­ből. Múltak a napok és a CTK elhallgatott. Kutattunk ennek okai után és egy borzal­mas dolgot állapítottunk meg. A hágai csehszlovák-magyar vegyes bíróság a föld­reformunk ellen benyújtott magyar pana­szok ügyében — illetékesnek jelentette ki magát. Ezért hallgat a CTK és a külügyminisz­térium, amely a mi jelszónkból: „a demo­krácia asz diszkusszió'4, kudarc esetén rendszerint hallgatóeáka játékot csinált. Az ügy annál komolyabb, mert a döntés nem ma történt, hanem jóval előbb és ezt eltitkolják. A vegyes bíróság döntése sú­lyos. Bennünket jogbizonytalanság állapo­tába sodor. A külügyi hivatal már erre vu. tekintettel is magyarázatot adhatott volna a dologról. Ezt nem tette meg. In­kább azt hangoztatja a tömjéntől elkábult nemzetnek: Itt a mi pótolhatatlan Bene­sünk, a külföldön semmi baj nem érhet. Ei sokkal könnyebb, mint beismerni & szomorú igazságot, hogy' elvesztettük a port. A* • illetéktelenség ügyében benyúj­tott érv eleiünk elutasítása pervesztés. A svájci bíró kinyi’vánitötta, hogy a pör ér­demi részébe is belemegy. A döntés elle­nünk fog esni és megismétlődik a romá­niai eset, amelyet a népszövetségi tanács 1927 szeptember 17-én és 19-én oly. nehe­zen intézett el. Ilyen ügyről tudni kellene s a népet, ne vezessék buta és oktalan gyerekként az orránál, mint aki m^g nem kepes és mint akinek nem szabad semmit tudnia arról, hogy a nemzetközi fórumok miképpen döntenek sorsa felöl. párt elnökségének kezében van és a párt- vezetőség csak taktikai okokból tartotta vissza, de most már belátják, hocy nem le­het a vezér iránti szenfimeritalizmussal to­vább dolgozni és kénytelenek a miniszter­elnöki kérdést is megoldani. Végleges megoldás mindamellett nem várható előbb, mint a hét végével. fiz agrárpárt önzése miatt veszélybe terült a magánalkalmazottak nyugdijbiztosltása liás is újból foglalkozni ezzel a törvény- java©1:aittal. Másrészt súlyos kövotkeeményei van maik a halagatáenrlk a javaslat törvénybe- i/ktatásMatk késéibe miatt és mórt a törvény, Hint termeretes, 1929 január elsőével visz* sprimeorteg lén majd érvénybe, s igy mén­nél később hirdetik ki a törvényt, annál na­gyobb anyagi megter bóléét jetenit a végre­hajtása ugy a munkaaidókna. mint az alka1- mnzottríkra. Az uj nyugdíjbiztosítási iltelé- krk igen jelentékenyeik s. nem hiiewülk. hogy akár o munkaadók, akár a. miagánaoikialina- zcüirak a mai nehéz gaziáasáe] viszonyok mel­leit kéose-ek volnál!ak súlyos megerőltetés néTiml háTom-fiiégy hónapra visszamenőleg ntelék}eíke»í fizetni. Neon szabad élteié jtení azt se<m, hogy a törvényhez még végrehaj­tási rendeletit is adnak ki. A háromszáz- ezer maigánatfeailimazottat a nyugdijbizt óriá­si központnak újból kell osztályoznia, ez is eltart egy b;®o®.yos ideig. Isry az illetékeik megá' ^ia pi táEár^.,, még,.a... üben yie csak • ápriáieibaq •teü»,3iei!íii8 seff,; vj^Jgyí®, • e-v: a nwmkaad ófcnwk: és xl kai marottaknaík el­ső ízben nérv-ö4 hónán ra vtesrasnenőleg kellene az illetékeket fizetniük. Fi merüli tehát , már az az. eshetőség .is, hogy a törvényt, még mielőtt ténylegesen életbe­lépőié, módosítani kell és pedig azirányban. hogy az no jamaiáT edaejével, háméra csak július elsejével lépjen érvénybe*. Prága, január 31. Röviden jelentette a P. M. H„ hogy a szenátus tegnapi ülésé a. magánaűkalimazoltak . nyugdijbiztositásáról szóló törvónyfa'vaelatot kiutalta a szociálpo- lititúu Oiizoltságnak, amely azonban'egyelőre még nem társaikat ja a javaslatot, mert a koalíció ebbeoi a kérdésben! meg 'mindig nincs egy véleményen. Az újabb halasztás­nak tutaíjdonkéíppemi oka az, hogy az agráriusok tegnap bejelentették, hogy Wir múmiádig nem engedik meg a •vjaváslaí' ..•ibizottsági tárgyalását, amíg a koalíció meg nem egyezik munkaprogramjában, vagyis a koalíció nem foglal állást az agrárpárt követelései ügyében. " Az agráriusok generális követe’éve, mint is­meretes,- az állatbehozatali y ód vám ok f-e-3- emeíése és az elemi károk elleni állaimi biztosi tás bevezetéee. A koakcióban és általában a törvényhozók között, qsl agráriusok kiihivó vtesékádi&*e ór.asi vi^atelsaést keltett. A cseh nemzeti d-emokraták tegnapi kiloiibüriésüikön a tege-ré- lyeeeibben ‘ kaveteóléik a nyugdíjbiztosítási törvényjiava'sl'iitinaik azonnali tárgyalását a szenátusban. Ezzel azonban az agráriusok vajmu j kerveaet . törődnek. Most, amikor már úgyszólván a lévegcíben ÍÓg'a. parlament tel- oszilátása, az agrárok tisztián korte-je&aa- váikna rendeizkiedneik be s a há-romszázeaer naá^áuiKda1iín',aSotfn ak tétit'"; régebbi: ige irotü- kot fölrúgva az ál lat vámok véde’imét tolják élőiért*®, .mert ezzel a jelszóval négy mező­gazda tömegeket vélnek a maguk számára megnyerni. ... A tárgyalás halasztásának - súlyos követ­kezményed r tehetnek,, mert. ©gyré~zí nőm biztos még, hogy a szenátus nem eszközöl-e a javaslaton olyan módositásokat, amelyek következtében kénytelen lesz a képviselő­Helyreállt a vasúti forgalom a Dunántúl Budapest, január 31. (Budapesti szerkesz­tős,égünk telefonjelentésé.) Szerdán egész Magyarországon lényegesen javult az id já- 1 rás és ezzel az ország közlekedési helyzete is. Ce 1,1 dömölik-Szíékesf e hérvár, valamint több . más vonalon ismét fel lehetett venni a for­galmat. Osztrák területről még mindig 1 és fék két órás késéssel érkeznek a vonatok. A magyar államvasutak igazgatósága közli, hogy az időjárás a Dunáhtul eléggé mégja\*ult, a szél megszűnt és a hóakadályok eltakarítása teljes erővel folyamatban van, A hegyes­halmi vontadon a Bicske és Szár közti vonal- rész kivételével már mindkét vágány sza- • bad. Az említett vonalszakasz -jobbvágánya még el van torlaszolva, innen még mintegy 25.000 köbméter havat kell elszállítani. A forgalmat tegnap délután az Adcraypuszta- ‘S^boíős-paksi,' a Hegye?ha 1 om-oroszváhi, a Szpmi'batíiély-ziroi 'ék Alsóors-tápo-lcai 'vona­lon felvették. A többi még elzárt vonalaikon a forgalom a Türje-balateaszentgyörgyi, a Veszpérm-alsóörsi és a Jutás-zirci vona’ak kivételével a holnapi nap folyamán előrelát­hatólag felvehető Lesz. xz Ab Tfj-ági Könyvtár az iskolai nevelés szerves kiegészítője, rendelje meg tehát sürgősen köry-"sztályunknál. A Kis Pyihagoras ára 12 K. M ikéizéwm§ llfie Wonr •ss>ittfíi tfke heveit X'ecfts JHa: ^ar Wnlíaee (9) Jó ideig tartott, amíg csomagjához jutott. Egy hordár autót szerzett. Éppen pénztárcá­ját vette elő, hogy kifizesse, amikor egy fér­fi vég'gsuroJta, egy másik pédig ugyanakkor erősen megtaszltotta. Kézitáskája a . földre esett és mielőtt érte hajolhatott volna, egy harmadik férfi már felkapta a földről és egy cinkosának dobta, aki mögötte állott. A tol­vaj futni akart, de egy kéz galléron ragadta és megpündöritette. Amikor kezeit védeke^ zően emelte fel, acélos ököl csapott az áliá­ra és földre terítette. j — Várj csak, gazfickó, majd megtaní­talak én, hogy leszokj uz enyiveskezüségről! — mondotta Diók Martin. ... 7. í".'aev: Tiszta áprilisi reggel volt, délelőtt tii óra, amikor Difik Martin belépett Havelook ma­gáníródé jába. Az ügyvéd éppen befejezte dik- tandóját. Nevetve üdvözölte vendégét és in­tett neki, hogy foglaljon helyet. Amikor a gápirónő elhagyta a szobát, fel- emelkedett és megtöltötte pipáját. — Tehát egyáltalán nem látta őt? — kér­dezte. < — Sajnos nem! Bár csaknem folyton vona­ton és autón ültem, azonban a fénysugár se­bességével kellett utaznia. Például délután érkeztem meg Rióba, ő már reggel elutazott. Kapstadban három nap előnyt szerzett. Ta­bán Birában utolértem volna. Ekkor kaptam táviratát, amely hazaszólitott. Hav elock elgondolkodva bólongatott. Meg­nyomta a csengőt és titkárnője megjelent az ajtóban. .. ..- Adja ide a SeLíord-aktákat? — mondotta és hallgatva várakozott, mig a titkárnő visz-, szálért a kék aktatáskával. Felnyitotta és átadta látogatójának. A felnyitott oldalon Diók egy Kapstadübó! érkező kábel-sürgönyt látott: Havelook London Megtiltok további üldö­zést detektív által teljhatalmú megbízás út­ban augusztusban Londonba érkezem Pierce. A sürgönyt három nappal Dleknek Kap- stadtba való érkezése előtt adták fel. — Látja, nem volt más teendőm, minthogy önt visszahívjam, — mondta Havelook vállát vonógatva. — Különben megtudott-e valami különösebbel róla? Ddck no-vetve feleli. — Ehhez túl keveset tartózkodott egy-egy városban. Hot el po rtásokkal és főpincérekkei beszéltem, de senkinek sem tűnt fel semmi. Akkor ért Kap&taddtba, amikor az uj angol kormánybiztos bevonulását tartotta. — Nos, — mondotta kis saünet után Have- íock — semmi több? ' -— Semmi több, — viszonozta Dirik — ez i» csak éppen ugy jutott az eszembe. TJjabb szünet. r- Mit tart a lord különcködéséről! ? — kérdezte végül Dirik az ügyvédet. Havelorik összehúzta száját. — Nincs határozott véleményem, — val­lotta be. — Legrosszabb esetben olyan fele­séget szerzett, akivel Angliában nem akar mutatkozni. Dirik elgondollkoda dörgölte végig állát. — Vannak levelei tőle? Havelook bólintott. — Megnézhetem őket? — Kérem, — válaszolta Havelorik és a mappára mutatott, amely még mindig Diók kezében volt. Dirik lapozni kezdett a mappában. A. viliág minden részéből jött kábel-sür­gőn yök voltak benne, átutalásokról szóló jegy­zékek, hosszabb és rötvidebb levelek2 kézirá­, sósak és gépeltek is. 1 — Az utóbbi évek levelezése. Az egész le­velezés aktaszekrényem nek csaknem két szárnyát tölti ki. — És felismeri ezekben a levelekben az ő kézírását ? — Tennószetee — sohasem kételkedtem benne. Ki van zárva, hogy valaki más hami- sitotta volna! Diók visszaadta a mappát. — Sajnálom, Mr. Havelook, hogy oly ke­vés eredménnyel jártam. Ugy hiszem, köny- nyebb a fecskét elfogni, mint ezt a fiatal lordot. Egy pontban azonban megnyugtatha­tom. Asszony egész bizonyosan nincs a dolog­ban. Egyedül volt Newyorkbam és San-Frau- oiscólmn is. Nő nélkül kötött ki Shanghaihah és egész Indiát asszony nélkül kóborolta vé­gig. Ha csak lehet, hozzon össze vele augusz­tusban. — Készséggel, — nevetett Havelorik bosz- sausan, — ha ugyan itt tudom őt tartani egy kis időre! Diók elbúcsúzott és elgondolkodva indult haza. Zsebében egy nagyon tekintélyes ösz- szegiről szóló csekk lapult meg, fejében olyan problémát forgatott, amely ugyancsak elfog­lalta. Hazatérve leült íróasztalához, az asztal lapjára meredt a pillantása, mintha nehéz matematikai feladatot kellett volna megol­dania ..és hajét teájenen szétdulta ujjaival. Fél ó^ai töprengés után frizurája a pápua- négiery fejboglyájához hasonlított, de egy lé­péssel sem jutott közelebb problémájának megoldásához. Kipakolta kofferjeit ée az egyiknek tartal­mát az asztalra szórta. Papíroknak halma­za hullott ki Jegyzetek, nyugták, szállodai számlák, ujságkiivágásök hullottak alá és volt köztük egy iv itaLópapir, amelyet fhost fel­emelt és a fénnyel szemben tartott. Világo­san felismert rajta egy óimét: Mr. Bertram Cody, Weald House, South Welad, Sussex. ] Ezt az itat ópapi rt annak a szállodai szobának íróasztalán találta, amelyet a pihenés nélküli fiatal lord Buenos Airesből való elutazása előtt lakott. Diókét a szálloda tulajdonosa ve­zette be a szobába. A detektív gondosan elzárta a papirt. Ezr után hálószobájába ment és a tükör elé ál­lott. — És te detektivnek hiszed magad, Diók Martin? — kérdezte tükörképétől. Ajkai gúnyosan össaehuzódtak. — Szamár vagy te, édes fiam é« nem detektív! A nap hátralevő részét egy kártyatrükk tanulmányozásával töltötte, amelyet útköz­ben tanult. A trükk abban állott, hogy a kártya felső lapját észrevétlenül a csomag­ban a kilencedik helyre kellett átvetni. Stop­poló órával gyakorolta művészetét, mig a trükk a másodperc tizenötöd része alatt sike­rült. Elégedetten állt fed és a garázsba in­dult autójáért ■ ' a — Vezesd b«, mondotta Bertrani Cody. Kicsiny, teljesen kopasz emberke volt. Igen halkszavu. Körülményesen tette fel aranyke re tü csip te tőjét és még egyszer végig be tűzte a névje­gyet. Mr. John Rendle 194, Colliins Street, Melbourne. A névből semmit sem tudott meg. A nyolc­vanas években ismert egy Rendlet, aki nagyon buzgó teaikereskedő Volt, azonban ismeret­ségük annyira futólagos volt, hogy aligha ez az ur kívánt nála látogatást tenni. Éppen egy kis jegyzőkönyvben lapozgatott, amikor a látogatást bejelentették. A jegyző­könyv vörös szaffián-bőrbe volt kötve és azonkívül két táska volt benne, az egyik bé­lyegeknek, a másik bankjegyeknek való. Annikor a látogató a .küszöbre lépett, a könyvecskét egy halmaz papír alá tolta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom