Prágai Magyar Hirlap, 1929. január (8. évfolyam, 1-26 / 1924-1949. szám)

1929-01-27 / 23. (1946.) szám

10 1929 január 27, vasárnap. né megbízásában felbérelte azt az 1926 augusztusi éjjeli betörőt, liogv pusztítsa el Janovszkit és miután ez nem sikerült, az asszony attól való félelmében, hogy a betörő elárulja a sötét titkot, a már védtelen és önmagával tehetetlen embert megölte. Nem tudom, van-e erre bizonyíték, gyanualap bizonyára van. Egy bizonyos, hogy Léder so­kat tudhatott ebben az ügyben, titkát azonban, mint ennek a bünpörnek újabb áldozata, magával vitte a sírba, épp úgy, mint az ismeretlen betörő. Készül a nagy per A hármas letartóztatás és Léder öngyilkos­sága neki szabadította a tanuk egész seregét az ügynek. A prágai vegyvizsgáló intézet ne­gatív lelete a mérgezés esetére immár ma­gyarázatot nyert és a kihallgatott tanuk val­lomását Slabej vizsgálóbíró már összesítette, a tényállás nagyjában már rekonstruálva van és a nagy biinper, mely évek óta húzódik és három halottat hantolt el áldozatként, rövid idő múlva az esküdtbiróság elé kerül. Kémikus, orvos és jogász nagy vitaanyaga lesz ez a tárgyalás, amelynek eredményeként el fog dőlni, hogy tényleg egy emberbőrbe bujtatott nőstényördög volt-e Jankovszkiné, vagy csak a véletlenek diabolikus halmazata állította őt ártatlanul egy borzasztó bünper közepébe. Barna Andor dr. VASÁRNAP írja: Kosztolányi Dezső Cinege Reggel, mikor bejöttem szobámba, egy cine­ge volt Íróasztalomon. Nyilván a takarításnál szállt be. Ott ült levélmérlegemen, azon az érzékeny műszeren, melyen elküldendő írásaimat szok­tam megmérni fölbélyegzés előtt, nehogy a pos­ta súlyosnak találja azt, amit én csak könnyű­nek találok. Óvatosan odalopóztam, hogy megnézzem, hány grammot nyomhat egy cinege. Ezt ugyan­is eddig még nem tudtam. De a madárka ijed­ten rebbent el s ciccenve röpült-röpült a könyvtár állványai között, mint egy erdőben s végül az Oxford Dictionary tetején pihent meg! Onnan bandzsított felém fekete, virgonc szeme­ivel, iaen bizalmatlanul. Értésére igyekeztem adni, hogy tőlem marad­hat. Próbáltam nyájas házigazdaként viselked­ni. Régi szokásom az, hogy vendégeimet első­sorban azzal kinálom, amit legjobban szeretek, cigarettával. A cinege nem cigarettázott. Ennél­fogva zavarban voltam. Megszólítottam. Ezt mondtam neki hangosan, többször egymásután: „Cinege41. De ő nem ér­tette. Nyilván először hallotta nevét ez az or- nithologiailag teljesen műveletlen szárnya*. — Még nem volt bemutatva önmagának. Szereztem neki ennivalót. Férgeket, legalább tudtommal, nem tartok lakásomon, találtam azonban morzsákat egy teasütemény dobozban, azokat leszórtam a padlóra, hadd lakrrározzon. A cinege le is szállt, felbökött egyet-kettőt a csőrére, de nem ette meg. Úgy látszik annak, aki az ég madarait táplálja, sokkal kevesebb gondja, és kiadása van, mint egy népkonyha fenntartójának. Most megfigyeltem, mit csinál egy cinege egy iró szobájában. Rárepült a kandalló tete­jére s azt képzelte, hogy kánikula van. Ettől annyira megrémült, hogy eszeveszetten kezdett röpdösni, az ablaknak rontott, melynek üve­geit a fagy bemeszelte, megvakitotta, üvegfüg­gönnyel takarta el. Nem birt menekülni ebből a nagy kalitkából. Petőfire telepedett s dalla­mosan cippantgatott, majd Shakespeare-re s drámaian cserregett-. Fejét tájékozatlanul ide- oda forgatta. Ámulva nézte, amint néha fölke­lek és megindulok, akár egy hegylánc. Én is ámulva néztem ezt a csöpp teremtményt, mely nem sokkal nagyobb az orromnál s önmagában mégis éppoly befejezett egész, mint én. Nem értettük egymást. Rövidesen megállapítottam, hogy a cinege főfoglalkozása, mint minden élőlényé az, hogy él. a másik foglalkozása pedig az, hogy fél s állandóan attól tart, hogy ez az ismeretlen ere­detű és célú folyamat valahogy megszakad. — Szóval körülbelül azt műveli, amit én. Vendégemet csakhamar meguntam. Minthogy állatot sohasem ölök s a cinegét sem akartam meggyilkolni, mikor beszállt hozzám, nem szó­rakoztatott az, hogy nem bántom, mint azokat, akik az állatokat ' becézve titkos vérszomjuk kéjét élvezik ki. aprődonfcént. Azt se sikerült elhitetnem magammal, hogy milyen áldott, jó­ságos, nemesszivü lény vagyok én, aki télviz időn szállást ad egy ilyen hontalannak. Az effé­le önáltató, regényes érzéseket, melyeket az ostobák költőinek neveznek, már csirájukban kiirtom. Ezért az ablakot kinyitottam s a cinegét egy­szerűen szélnek eresztettem. ■nsrsraMm ■BGSBMDKS®* IgJllgj Filmre vették fel a rákos szövetek fejlődését Rigaud párisi és Canti londoni tanár érdekes előadása a modern rákkutatás fejlődéséről Berlin, január 26. A berlini orvostudományi társulat tegnapi ülé­sét két külföldi professzor, Rigaud párisi egye­temi tanár és Canti londoni orvostanár érdekes előadást tartottak a rákbetegség gyógyítása terén folytatott kutatásaikról. Rigaud professzor, aki a párisi rádiumintézet rádiumbherepeutikai osztályának vezetője, egészen különös eljárást talált fel a rák fészké­nek megközelítésére. A szokásos rádiumsugár-kezelésen kívül nagy si­kerrel alkalmazta az úgynevezett türendszert is, amely abban áll, hogy 15—30 milliméter hosszú rádiumtartalmu vájt tüt bocsátanak a rákdaganat szövetébe. A tü 6-—8 napig marad a szövetben. Egy másik módszer abban áll, hogy plasztikus viasz­masszát használnak fel, amely belül üres és rá­diumot tartalmaz. Ezzel a masszával a bőrrákot kezelik. A páciens napokon keresztül hordja ma­gán a viszmasszát, anélkül, hogy ebből bármily hátránya is származna. Ennek a két módszernek alkalmazása a legtöbb esetben teljes sikerrel járt. Mindkét módszert bőrráknál és a könnyen megkö­zelíthető fejráknál alkalmazzák. 1920—26-ig 344 nyelv- és szájráknál alkalmazta a francia profesz- szor. a két eljárást s nyolcvankét esetben teljesen meggyógyította a beteget. Az ajakráknál a siker 90 százalékos volt. A női altesti rák kezelésénél a professzor szin­tén igen nagy eredményeket ért el. Párisban egyébként szerinte a rádiumkczelést sokkal kielégítőbbnek talál­ták, mint a röntgen-sugarakkal való kezelést, sajnos azonban a rádiumkészlet oly kicsiny, hogy a röntgen-sugarakkal történő kezelést még sokáig nem lehet majd rádiumkezeléssel helyettesíteni. Canti londoni professzor filmeket mutatott be, amelyek csodálatosan demonstrálták a normális és egészséges, valamint a rákbetegségre hajló szövetek fejlődését. A mikroszkopikus eljárással felvett filmek egy­úttal a különböző sugaraknak mindkét fajta szö­vetre gyakorolt hatását is bemutatták. A XlX-ik század vizitkártyái Irta: 3(rúdy Qyula Ferenc József „hunszivea \ ni. Meg kell adni Szemere urnák, hogy korabeli férfiúhoz méltóan, semmi érdeklődést nem muta­tott a hölgyek iránt, akiket Pongrátz Béla költő, kutató és forradalmár Oroszországban a táncos­női pályán kísérhetni akart. Aranypénzgyüjtemé- nyéből, amelyet a földkerekség minden országából beszerzett, mert a pénznemek közül igazában csak az aranytallérokat és a Rothsehild-ház fehér, kar- tonszerü utalványait vette komolyan, amely utal­ványokra csupán számjegyet és aláírást kellett elhelyezni, mert még soha se fordult elő, hogy Rothschild utalványait valahol, valamerre a föld­kerekségen be ne váltották volna. Tehát sajátke- züleg kiválogatta egy pléhdobozból az ott tartoga­tott aranyrubeleket, amelyek között akadt régeb­ben eTialálozott cárok arcképeivel díszített is, egy kéznél lévő szarvasbőr-zaeskóba helyezte a tallérokat és igy szólt P. B.-hez: — A zacskót kösse a hölgy a derekára, ahonnan nem lopják el, — áz ön dolga megállapítani, hogy melyik hölgynél van a pénz biztonságban. Termé­szetesen csak akkor venvék elő a zacskót, ha már nem segíthetnek magukon másként. Ön pedig Pongrácz ur, tartsa nyitva a szemét, a fülét, ha szerte kalandozik Oroszországban. Remélem, hogy a női bokák révén sokkal alaposabban megismer­heti Oroszországot, mint az ajánlólevelekkel. Egy Oppenheira nevű pesti izraelita, ha ugyan él még a vörös Oppen'heim: komolyabb szívességet tehet önöknek a Télikertben, mint akár az osztrák­magyar nagykövet. Ha valaki tudja, hogy Varsó­ban, ViInában, Moszkvában mennyi muszka had­erő van elhelyezve: ez Oppenheim, foglalkozására nézve artista-ügynök. Nem éppen a legelőkelőbb férfiú Oroszországban, de nagyhercegek, testőr­tisztek, nihilisták és kémek az ismerősei. Az ör­dög kínjában legyet eszik, — mondta hangíabn nevetésével Szemere ur. amikor az alig ismert, csupán házi környezetéből ajánlott Pongrácz Bélát Oroszországba küldte. Néha olyan naivnak tűnik fel Sz. M. ur cselekedeteiben, mint egy vérbeli szerencselovag, aki vakon, babonásan bízik a csil­logásban. * Pongrácz Béla válóban elment Oroszországba, holott az ő kirándulása előtt 'legfeljebb császárok, bor-ügynökök, több nyelven tudó pesti pincérek és nők kisérlették meg a kalandos utazást. Kényel­mesebb volt „Szrogoff Mihályt11 a régi Népszínház nézőteréről élvezni. Zichy Jenő expedíciója nem­régen vergődött haza. Még mindig jólesett a fan­táziának a titkok, a rejtelmek, az ismeretlensé­gek földjének hinni Oroszorszgáot, amelyet csak nagy költői és nihilistái révén ismerünk. (Persze, manapság, amikor annyi magyar ifjú járt Orosz­országban. már a Volgán túli részek sem ismeret­lenek). Akkoriban, mondom, amikor a közelgő muszka-háborura várakoztunk, szinte hiányzott volna Szemere Miklós excentrikus produkcióiba, ha nem hoz bizonyos pénzbeli áldozatot az orosz viszonyok megismerésére. Utóvégre ő úgy élt a nemzeti közvéleményben, hogy ő az a bizonyos úriember, aki minden furcsaságot összevásárol, aki a képtelenségnek látszó fantasztikumokat megvalósítja, akihez minden bolondgombának lát­szó ideával, be lehet kopogtatni. S igy Pongrácz Béla is, amikor piásfél esztendő múltán visszatért Oroszországból: dehogy is mondta vona el, hogy táncosnőket járt táncoltatni a muszkák között, ellenben igenis azért reszkírozta meg az ezerkilo­méteres utakat, hogy felkeresse azt a növényt, amelyet az ősmagyarok adtak táplálékul lovaik­nak, hogy a honfoglaló paripák messzi Ázsiából elindulva a Dunáig, kibírják az utazást. Talán a kijewi csetepaténál marad oda egy-két lovuk, de a többiről tudjuk, hogy együtt szádottak sírba gazdáikkal a cölöpsirokba, vagy pedig a táltosok oltárain vérzettek el. Hát hogyne lenne nagyje­lentőségű megtudni azt a növényt, amellyel az ősök lovaikat táplálták! Pongrátz Béla elhozta azt a növényt Ázsiából, most is lovak etetésére használják a pusztai né­pek, ha egyszer eszükbe jutna az ősrokonoknak nyeregbe szállni, hogy a magyarság meglátogatá­sára utrakeljenek, bizonyára a paripák bírnák a fáradalmat. P. B. a pusztai növénynek nemcsak a magvát, a préselt takarmányát, de a nevét is el­hozta messzi Ázsiából. Húnszivnek nevezik vnla az ázsiaiak a növényt, mintha az a hun és szív szóból volna összerakva. Szemere Miklós, aki azt hitte, hogy tud az em­berekkel bánni, órákhosszáig hallgatta a kister­metű, dohánybarna arculatú, hdbszuhaju,. elszeren- csétlenedett kpltő előadását, aki szegény már a józsefvárosi korcsmákban se talált magának hall­gatóságot. mielőtt Pestről elutazott volna. A költő mind vadregényesebb szinekben feszegette a lnm- sziv feltalálásának perspektíváit. A hunsziv ter­mesztésével lovainkat megint oly , ‘altosokká le­hetne nevelni, mint az ősmagyarok lovait. A ma­gyar ló legendáiból még csak az hiányzik, hogy ezer esztendő múltán az esetleges muszkaháboru- ban, az ősmagyarok megelevenedett paripái jön­nek el segíteni a csatákban. Nagy érdeke volna Ferenc Józsefnek is, hogy a hadsereg lovait ezen­túl hunszivvel etessék ... — Hogy tán szénakereskedő legyek? — hök­kent meg Szemere Miklós, amikor a költői fantá­zia idáig csapongóit, mert hiszen a régíbbi magya­rok jobban értettek az ábrándozás művészetéhez, mint a maiak. Sz. M. mindenesetre felállóit az utazóidéról, amelyről eddig a nagy utazó előadását hallgatta, szakállába néhány szót mormogott, többször vé­gigjárta szobáját és gondolkozott a dolgon. — Igen tisztelt barátom, — mondta ünnepélyes stílusban, ahogyan szeretett beszélni, — arra kell kérnem, hogy a hunsziv felfedezéséről senkinek se szóljon, mert az okos embernek a legfőbb eré­nye hallgatása. Nyátramegyei vagy szentlőrinci földemen, amely alkalmatosabbnak bizonyul: majd megkezdjük a hunsziv termesztéséi. Majd saját lovaimon próbálom meg először a bunszivet, mert ha az én lovaim felfordulnak: legfeüebo én •sírok utánuk. De ha Ferenc József lovai felfor­dulnak, abból nagy baj lehet. * Milyen növény is volt az a bizonyos hunsziv, amelyet Ázsiából kellett elhozni, miután az ősma­gyarok ottfelejtették? Az a bizonyos tatai szénakereskedő, aki Szemere ur versenyparipái mellett a birodalom legjobb versenyistállóit is zabolta: nyomban kijelentette, hogy az ő, a maga szénáját nem adja semmiféle hunszivért. Ez ugyan nem jelentett sokat, mert minden cigány a maga lovát dicséri. Az egyetemi professzor ur, akinek szakvéleményét, ugyancsak kikérte Sz. M. ur a hunszivre vonatkozólag, mi- után nem tudta előzetesen a növény vadregényea származását (amelyet csaknem kifúrt zarándok­pálca belsejében hozott Pongrátz Béla, mint á régi hittérítők Kínából a teát) ugyancsak közöm­bös véleményt mondott a veteményrőL No de ott voltak a fantasztikus, regénye*, babonaságra haj­lamos úriemberek a Szemere „udvartartásában11, akik a gazdájukat a hátamögött is „fejedelem11 néven emlegették, akik nyomban felkarolták min-; den olyan ügynek a propagandáját, amely urukat mulattatni látszott; igy, az ázsiai hunsziv megér­kezése, termesztése, titokzatossága, fellobban lot­tók a fantáziákat. Szentlőrincen vetették el a: hunszivet és Erdélyi Gyula, Szemere egyik leg­bizalmasabb embere, napokig nem jött a titkári­irodába, mert állítása szerint kétcsövű puskával! ' őrizte a virágbahajtó hunSzivet „Ismerni kell a ■ j parasztot, éppen azért lopja el az ismeretlen ! növényt, mert nem tudja hasznát venni11, — mon­dogatta Erdélyi Gyula (pirosaim, fehér szakállu, régivágásu költő), amikor csőszköd és éből visz- szatért és a vadászfelszerelést levetette. — Szom- batfalvy Albert, aki egykor detektiv-kapitány volt Pesten: nyugalomba vonultával ugyancsak Sz. M., ur szolgálatába lépett és a lőrinci füvekre vigyá­zott, hogy azokból ne hiányozzék egy szál sem. De akkor lett csak teljessé az izgalom az „ndvar- tartásban11, amikor egy Allatszakértő kitalálta, hogy az orosz cár litvánla nevezetes bölénycsor­dáját ugyancsak azzal a növénnyel táplálják, amely növényt Szemere ur a lőrinci birtokán termel! A jelentéktelen hunsziv-növény erre a híresztelésre azután közbeszéd tárgya lett. A Nemzeti Kaszinó­ban egy szénakereskedő arisztokrata kitalálta a tréfát, hogy Szemere ur bölényeket akar tenyész­teni Lőrincen és bölény-versenyeket fog rendezni. * — Csak nevessetek, mondta Sz. M„ aki furcsa­ságai miatt gyakorta sok szóbeszédre adott alkal­mat. S kaszáláskor az első hunsziv-termésből egy vagonnal küldött a graditzi ménes (a német csá­szár versenyistállónjának) részére is, amely istál­lónak a vezetőjével barátságos viszonyt állott Az ázsiai széna' megérkezett és a graditzi főistálló- mester szívélyes levélben köszönte meg a magyar gavallér ajándékát. Az „udvartartás11 tagjai Pesten ugyan azt hiresztelték, hogy a német császár sajátkezű levélben mondott köszönetét, mert a versenylovai láthatólag javultak az uj tápláléktól. De hát nem volt egészen bizonyos. Annyi azonban igaz, hogy Schratt Katalin, Ferenc József barátnője, valamely közbenjárás folytán, említést tett a nála látogatóban járó Ferenc József­nek, a „hóbortos11 magyarnak legutóbbi talál­mányáról, a hunszivről... És azt is megemlítette* amit a német császárról hallott. F. J. ezt mondta? — Vilmosnak küldött és nekem nem? — Nem tehette, hisz felséged kiparanosolta; Bécsböl. ... Ki tudná, hogy a történelmi beszélgetések mindig hivek-e a valóságban? De ne kételkedjünk a hagyományokban, mert jobbakat úgy sem talá-° lünk ki helyettük. Az igazság az, hogy Sz. M. ur Pesten, amikor Schratt Katalin beszélgetését meg-- hallotta, mert hiszen „ügynökei11 mindenütt voltak' a világon: tizenkét szekér szénát (hunszivet.) indított útnak Szentlőrincről Becsbe azzal a kíván­sággal, hogy a hires szénát a Schratt Katalin glorietteuccai kis palotájának udvarán lerakják. Hadd lássa Ferenc József a szénaboglyákat, ha látogatóba jön barátnőjéhez. A művésznő persze tiltakozott a szénás-szekerek felvonulása ellen, csak nem engedhette híres rózsáskertjét. A ma­gyar kocsisok darab ideig a Gloriette-uccában táboroztak, aztán a rendőrség beleszólására, va­lami külvárosi kocsmába takarodtak. Mi lett a tizenkét szekér szénával? Ki tudná már manap­ság? Megérkeztek a putnoki járásbírósághoz az első ki­cserélt telekkönyvi iratok Miskolc, január 26. A telekkönyvi iratok kicserélése érdekéiben folytatott diplomáciai megbeszélések alapján rövid idővel ezelőtt megindultak a közvetlen tárgyalások a ma­gyar és cseliszlovák igazságügyi* (hatóságok között/ A közvetlen tárgyalások első kézzel fogható eredményeként a putnoki járásbíró­sághoz pénteken megérkeztek Rimaszombat­ból azok a telekkönyvek, amelyek Göanörme- gyének Magyarországon maradt községeire vonatkoznak. Két- hároap héten belül várják Kassáról a szikszói, a'baujszántóá és a többi érdekelt járásbíróságok is az eddig visszatar­tott tel ékkőn yiveket. A határmenti mezőgazda­sági lakosság a telekkötnyvek kicserélése hiá­nyában eddig igen nehezen jutottak termelési hitelhez, vagy egyáltalán nem tudtak hitelt szerezni. Fizessen elő a Képes Héf-re A wPágmárkás mMj ®gp IS zongoragyár kvalitású ír® I ■ Fis i M «r gyári raktára Koíice-Kassa, rd-utca 40. szám, 11. emelet Eladás kis havi részletre. Kérjen díjmentes árajánlatot. Minőségét 65-éves fennállása és 56000 eladott hangszer garantálja

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom